gyilkosok.jpgA magyar bűnüldözés és igazságszolgáltatás kritikáját már sokan sokféleképpen megírták, de talán még a legnagyobb bírálóik sem gondolták soha, hogy brutális sorozatgyilkosok fütyörészve sétálnak majd ki a börtönből azért, mert négy év alatt sem sikerült az ügyükben ítéletet hozni. Mint ismeretes a törvény által maximálisan előzetes letartóztatásban eltölthető idő négy esztendő. Ez az idős embereket bestiális kegyetlenséggel legyilkoló nehézfiúk esetében pedig vasárnap letelt. Így már szabadon kóricálhatnak az országban és folytathatják büntetlenül azt, amit pár éve abbahagytak.

Gondolom hatalmas szabaduló bulit is csaptak, minden komájuknak elmesélve: nyugodtan lehet itt ölni, gyilkolni, lopni és rabolni, hiszen egy brutális sorozatgyilkosságot is meg lehet úszni pár évvel.

Vasárnaptól már nem beszélhetünk arról, hogy eljött a magyar igazságszolgáltatás alkonya, itt már vaksötét éjszaka van. Kár felelősöket keresni, ez már nem elegendő, az egész rendszert kellene gyökerestől megreformálni.

A rendszerváltásnak nevezett akármi idején mind a rendőrség mind az igazságszolgáltatás kapott egy esélyt arra, hogy levesse magáról a Kádár által rájuk hagyott köntöst, de ez sajnos alig-alig sikerült. Az új divatos rendőr egyenruha és talár alatt még mindig sokszor ott lapul a régi szeretett pufajka.

A híreket olvasva pedig egyre gyakrabban kell rádöbbennem arra, hogy a rendőrség már nincsen kapcsolatban a valósággal. Nem tudom, hogy merre járnak de, hogy nem itt az biztos. Néha azt érzem, hogy náluk egy barna, fakeretes, színes Videoton TV-ben még mindig a Szomszédok 1987-ben forgatott első évadja megy. De azoknál sincs sok köszönet, akiknek sikerült csatornát váltaniuk, ők ugyanis a maffiózók sorozatát találták meg és nézik azt láthatóan nagy áhítattal.

Nincsenek illúzióim, majdnem biztos vagyok, hogy a jövőben sem fog változni semmi a „igazságszolgáltatás” és a bűnüldözés területén. Nagyon örülnék azonban, ha valaki a Teve és a Markó utcában végre elkapcsolna a Filmmúzeumról, már az is nagy előrelépés lenne, ha a Szomszédoktól eljutnának, mondjuk a Barátok köztig. De az sem lenne nagy baj, ha a régi TV-t is kicserélnék.

Amíg ez nem fog megtörténni két egymással párhuzamos valóság lesz, az egyik a miénk a másik meg az övék. Mi meg szépen hozzászokunk ahhoz, hogy az „igazságszolgáltatás” töketlenkedése miatt gyilkosokkal kell együtt éljünk, a rendőrségnek meg a gyorshajtók és a tilosban parkolók jelentik az első számú közellenséget a valódi bűnözőkkel szemben.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr795242553

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A valóságtól távol 2013.04.23. 17:52:01

Nagyon örülnék, ha valaki a Teve és a Markó utcában végre elkapcsolna a Filmmúzeumról, már az is nagy előrelépés lenne, ha a Szomszédoktól eljutnának mondjuk a Barátok közt-ig.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qrisz 2013.04.23. 09:52:18

Esetleg most Orbán Viktor, ahogy az Élet Menete nevű zsidó műhiszti "védelmével" kapcsolatban megtiltotta a motorosok felvonulását, akkor ezen, a társadalomra életveszélyes cigánybűnözők szabadon bocsátását is megtilthatná.

Dzsentrisvihák 2013.04.23. 11:55:25

Telitalálat.
Sajnos itt tartunk ma, ebben a hülye, szürreális rémdrámában.
Kicsit már olyan ez az egész, mintha Hašek megpróbált volna egy Kafka-regényt írni, és valaki úgy gondolta, hogy ez tök jó lesz a valóság forgatókönyvének...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.23. 18:19:42

A globálkonzumizmus ürülékével megfertőzött, szakralitásalapzatról letépett tiborcok közül egyre többen nyúlnak a végső fegyverhez! Konyhakéssel, marólúggal, ipari robbanóanyaggal felszerelkezve már talán ott is lófrálnak az ablakotok alatt és csak egy érdekli őket: ölni! Minél többet, minél gyorsabban, minden áron!
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/04/gyilkosok.html

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.04.23. 18:20:44

Ebből a naccerű cikkből csupán egyetlen dolgot sikerült kifelejteni: a mindenható kétharmados többséget (oroszul: bolsinsztvo, ebből jön a ->bolsevik) vagyis a fideszt.

elárulok egy titkot:
A rendőrség fejét úgy hívják hogy belügyminiszter.
ennek fényében szeretnék egy pár nehéz, mindazonáltal gondolkodási képességet fejlesztő kérdést feltenni:
Hogy hívják a belügyminisztert?
melyik pártnak a tagja? ki ígérte hogy 2 hét alatt rend lesz?

ki a felelős végülis a csöves gyilkosok szabadon engedéséért akkor?

Azt is hiányoltam, hogy az élősdimenetről sem írtatok semmit. Pedig tutira lettek volna kommentek, és lett is volna mit írni, főleg hogy majd' az egész fideszvezérkar ott volt.

Meg lett tiltva hogy a fityeszt bíráljátok, vagy mi a szar?
Szedjétek össze magatokat!

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.04.23. 18:23:56

@Doomhammer: ez a zsidó humor? Nagyon szar.

a szerkik figyelmébe: ez a Doomhammer egy veszett állat, mellesleg troll, a legszemetebb fajtából.

az ilyeneknél kell beikszelni, hogy "örökre kitiltom", a moderációs ablaknál.

Fejesrob 2013.04.23. 18:33:12

Ez nekem azt mondja, hogy az igazságszolgáltatásban vagy komolyan dühöng a korrupció, vagy évtizedekkel vannak lemaradva.

Azt pedig máig nem értem, mi köze az EU-nak ahhoz, hogy hol húzzák meg a bírók nyugdíjkorhatárát.

Az egész védelem azt eredményezi, hogy egy elkorhadt és valószínűleg velejéig korrupt rendszer Orbánékat is túléli.

A gyilkosok mellé azt a társaságot csuknám be, aki miatt ezek kisétáltak.

Kelly és a szexi dög 2013.04.23. 18:50:00

Ugye-ugye, hogy indokolt lenne a bíróságokon tervezett vérfrissítés!?

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.04.23. 18:59:44

Most komoly, hogy az baloldal lát fel a közbiztonság hiánya miatt, aki az előző 20 évben szinte az összes ilyen esetben az elkövetők oldalára állt, és elsőként kiáltott rasszizmust?

Azért ehhez már pofa kell...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.04.23. 18:59:50

Tehát, a fidesz-rezsim által birtokba vett bíróság annyit csinál, hogy egy jogi kiskaput kihasználva kiengedi azokat a cigányokat, akiket még a szocik kaptak el!

Csak nem lungodrom tagok a csávók?

Fejesrob 2013.04.23. 19:06:12

@kolbászoszsömle: Szerintem épp az a gond, hogy a bíróságok nem fideszbarát.

Azt pedig a Portik ügy kapcsán kiderült, a ballibsik bárkivel, kemény bűnözőkkel is összefognak a hatalomért.

Annak idején még az Index fórumában, amikor a ballibsik védték az okirat hamisító Gyurcsányt azt írtam, nem az a gond, hogy okiratot hamisított, hanem az, hogy nincsenek etikai gondjai.
Tényleg nem voltak.

A bíróságok egyszerűen azt használják ki, hogy érinthetetlenek. Elég nyilvánvaló, hogyha nem lenne EU és nem lenne a bírókért Brüsszelbe rohangáló ballibsi had, akkor most szépen átfésülnék őket és elég sok repülne is.

2013.04.23. 19:06:42

2 hét alatt rend lesz

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.04.23. 19:15:03

@Fejesrob: A fidesz (Orbán) mikor állított igazat amikor titkosszolgálatokat emlegetett, tőlük származó információkat lobogtatott?
A Potrik ügyről kb ennyi a kérdésem...

Egy bizonyos párt felé barátságosan viselkedő bíróság esetén meg azt hiszem el lehetne felejteni mind az igazság- mind a jogszolgáltatást.
Még úgy is, hogy képlékeny gránit az Alaptörvény.
Vagy szerinted az lett volna a helyes megoldás, ha a bíró mindenesetre fejbelöveti a tagokat, hogy a rendőrség meg az ügyészség ráérjen szuttyogni egy olyan marginális problémával, mint egy brutális gyilkosság?
Ilyen lenne a fideszbarát bíróság?

Fejesrob 2013.04.23. 19:43:47

@Mesterlövész: Te meg nyilván valami liberális faszfej lehetsz. Ha már így tippelgetünk:)

csárli hárper 2013.04.23. 19:47:16

nem akarlak elkeseríteni de a bírók abból dolgoznak amit az ügyészek eléjük raknak, jól jönnek még ezek a nehézfiúk ha bajban lesz a párt...

Fejesrob 2013.04.23. 19:47:33

@kolbászoszsömle: Túlbonyolítod.

Az igazságszolgáltatás korrupt és kényelmes lehet már ezer éve, csak éppen Orbánéknak nem engedték meg, hogy reformáljanak.

Az eredménye pedig íme, itt van.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.04.23. 19:56:47

@Fejesrob: Áhh, abban nincs semmi bonyolultság, hogy ha egyszerűen leírjuk azt, ami történt:

A cigók megöltek egy vénasszonyt, a rendőrök akkor, amikor a szocik vezették az államot, akkor elkapták, és lecsukták őket, aztán, miután a fidesz átvette az állam vezetését, és a bíróság élére kinevezte a saját emberét, egy jogi kiskapu következtében a regnáló Orbán-rezsim ciklusának derekán szabadlábra kerültek a tagok.

Mindezt úgy, hogy minden törvényt a fidesz hoz, minden törvényt a fidesz bírál felül, sőt akár még visszamenőlegesen is jogot alkot.

Azt kell leírni, ami történt.
Nem bonyolítani a dolgokat, hogy szabotálnak a bírók, meg kisfaszom!

A szocik becsukták, a fideszesek meg hagyják őket elmenni. Ennyi.

poor 2013.04.23. 20:30:32

@Nem tudom a nevem: @Fejesrob: @qrisz:
Látom jól fizetik a figyeszes kommentelést. És még tagadjátok is, na látjátok ez a pofátlanság!

01234567 2013.04.23. 20:37:01

Már ne haragudj, de miért hazudsz? Hogy jön ide a Kádár rendszer, legalább is ebben a témában? Ezek akkor nem mentek volna ki, 2-3-t felakasztottak volna, a többi 15 év fölött ült volna, meg életfogyt. Miért kell még mindig az előző rendszerről hazudni, és azt emlegetni. Talán csak ez nem bénább, szarabb, b@lfaszabb?

01234567 2013.04.23. 20:42:36

Tudod te mi volt az a cigánybűnözési alosztály Tonhauserral? A Budapestről, városokból, településről való kitiltás, időhatárral szabott településen való mozgáskorlátozás? Közbiztonság, bűnüldözés szempontjából össze sem hasonlíthatod az akkori, sem a Horthy rendszerbeli viszonyokat, ezzel a sz@rkupaccal, ami 90 óta hatóság, igazságszolgáltatás néven megy ebben az országban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.04.23. 20:48:41

No offense, de a rendőrségnek mi köze van a bírósághoz? A rendőrség elfogja a tettest és prezentál annyi bizonyítékot, amit csak tud. Az ítélkezés föggetlen hatalmi ág, semmi köze a rendőrséghez...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.04.23. 20:50:19

@molnibalage: Ezzel nem azt mondom, hogy hurrá és jaj de jó, hogy kisétálnak ezek az emberek, de a blogoló legalább összehozhatott volna valami többet ennél a viccposztnál, mert még azt sem tudja, hogy kire és miért mutogat...

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2013.04.23. 21:05:07

Orbán Viktor és pintérkutya brigádja: a kurva anyátokat!
Ha zsidókat irtanának, akkor is kiengednétek ezeket? Magyargyűlölő népirtó patkányok vagytok!

bitblueduck 2013.04.23. 21:23:08

Legalább olyan tragikus és érthetetlen, mint a fordítottja: ha valaki ártatlan akkor is fogva tarthatják 4 évig.

Ajtósi Dürrenmatt 2013.04.23. 22:35:27

majd cserébe elmennek néhány Jobbik gyűlésre megfélemlíteni a közönséget.
de lesz még idő amikor az ilyenek géppisztollyal lesznek kettészelve árokparton.

Stofix 2013.04.24. 22:52:29

Olyan a magyar társadalom mint a viccben amikor Móricka kiesik a tizedikről és amíg zuhan minden emeletnél azzal nyugtatja magát,hogy még minden rendben van.
Nem lesz ám ennek jó vége.
Kádár alatt legalább rend volt az országban és nem anarchia.A rendőrség tette a dolgát,nem volt gond a bűnözéssel.Szigorú törvények voltak és halálbüntetés.Nem az előző rendszerre kell itt mutogatni,hanem a liberálisokra,ők kúrták el ezt a rendszerváltást.Meg itt van az idióta lmp,komolyan mondom már jobban utálom őket mint a jobbikot,ha végre kiesnek a parlamentből én pezsgőt bontok.
süti beállítások módosítása