bogdan_janos.jpgSzerintem Bogdán János egy jó arc. Ő az a polgármester, aki falujának cigány fiataljait elviszi a börtönbe, és megmutatja, hogy milyen is az élet valójában a rács mögött. Hogy nem akkora rajság ám 2-3 évet egy 20 négyzetméteres cellában rohadni, egy 4 méter magas falakkal övezett udvaron levegőzni, és rettegve nyúlni a zuhanyzás közben leesett szappanért. Mert lehet, hogy Kolompár Fernando a legnagyobb király a Hangulat presszóban segélyosztás után - de a sitten biztosan lesz nála keményebb csávó is. Kezdeményezésének - a polkorrektség szempontjait kétségkívül megkerülve – a „köcsögmentesítés" nevet adta.

Lehetett volna elegánsabb címkét is adni a projektnek – ám a „büntetés végrehajtás működése a gyakorlatban" címet nem biztos, hogy mindenki értette volna a cigánysoron. Jött is a prűd felröffenés a homoszexuális érdekvédőktől és belpesti entellektüellektől, s  meg is kapta a bélyeget: homofób, primitív állat! Azoktól, akik egyébként oly szívet tépően tudnak rinyálni a romák sanyarú helyzetén, és időről időre fotó- és filmfesztiválok, no, meg rangos emberjogi szervezetek díjait söprik be szomorú szemű cigánygyerekekről készült felvételeikkel. Hogy valójában mennyire érdekli őket ezeknek a srácoknak a későbbi sorsa, azt kiválóan mutatja ez az ügy. Le van szarva, hogy börtöntöltelék lesz belőle – legfeljebb majd jól meg lehet jogvédeni – a lényeg, hogy a Kék Osztriga Bárban ne sértődjön meg a törzsközönség.

Tegyük hozzá azt is: nem csak liberális prüdéria van ám – de radikáljobbos is. Bogdánról gyorsan kiderítették, hogy ő sem jobb a Deákné vásznánál, ő is követett el már bűncselekményt – tehát ő is cigánybűnöző, és punktum! Emberünk egy cégnél középvezetőként dolgozva valóban jó pár millió forint értékben lovasított meg mobiltelefon alkatrészeket. Ez nem szép dolog, ez valóban törvénybe ütközik. De akárhogy is nézzük: az egész magyar állami és magánvállalati szférát keresztül kasul behálózó mutyizás, a Kádár-rendszerből itt ragadt és kiirthatatlan „okosba szerzés" gyakorlata sehogyan sem illeszthető be a cigánybűnözés néven ismert jelenségbe. Bogdán nem csóró kisgazdák konyhakertjét tarolta le, nem idős néniket rabolt ki, nem kocsmában késelt békésen italozó vendégeket.

És, ami ennél sokkal, de sokkal fontosabb: ez az ember MA éppen nagyon hasznos dolgot csinál. Nem csak a börtöntúrával. Munkahelyeket teremt, rendre és tisztaságra igyekszik tanítani sajátjait – s, ha a média megkérdezi, hát nem csinál tabutémát a Cozma-, vagy a Bándi Kata-gyilkosságból, de még az olaszliszkai lincselésből sem. Világosan kimondja azt, amiért ma a másodperc törtrésze alatt meg lehet kapni a rasszista bélyeget: a cigányság javarészt magának köszönheti azt, hogy ott tart, ahol tart, és a velük szemben táplált előítéletek bizony mélyen a megélt valóságban gyökereznek. Az első lépést a kitörés felé pedig senki nem teheti meg helyettük. És, ha nem teszik meg, akkor a szó fizikai értelmében sem lesz jövőjük. Ezen lehet felháborodni, lehet emberjogi egyezmények tucatnyi paragrafusát idézni, de ez ettől még a történelem tanúsága szerint bizony törvényszerűség.

Bogdán az Index videónak adott nyilatkozatában mondott még egy nagyon fontos dolgot, ami viszont nekünk szól: a magyar társadalomnak tudomásul kell vennie, hogy él velünk egymillió cigány ember, és „nem fognak egy reggel eltűnni a Bermuda-háromszögben". Triviális igazság, mégis mintha sok ember tudatalattijába még nem csorgott volna le. Miközben a radikáljobbos politika kínkeservesen vajúdva, de lassan azért csak kitermeli magából az érdemi megoldási javaslatokat cigány-ügyben (bentlakásos iskolarendszer, szociális kártya, családtámogatási rendszer átalakítása stb.) - addig a „tábor" jelentős része mintha még mindig nem értené igazán, mire is megy ki a játék. Görcsösen utasítjuk el magunktól a valóban nagyon ritka, de azért létező pozitív roma kezdeményezéseket, azt szajkózva, hogy „úgyis mind egyformák, javíthatatlanok". Mert hétköznapi tapasztalataink sajnos egyszerűen ezt mutatják, ezzel találkozunk lépten-nyomon. Csakhogy közben nem vesszük észre, hogy, ha ez tényleg maradéktalanul, mindannyiukra igaz volna – akkor nem csak nekik, de nekünk se nagyon volna jövőnk.

Éppen a cigánykérdésről kíméletlen őszinteséggel beszélő politikai közösség érdeke volna, hogy felkarolja és támogassa azokat az embereket és kezdeményezéseket, amelyek a problémát valóban a gyökerénél igyekeznek megragadni. Bogdán Jánosé ilyen. Akármilyen múltja is van neki, személyesen - az ügy, amit képvisel olyannak látszik, ami mellé érdemes odaállni.

Mert igenis van cigánybűnözés, vannak cigánybűnözők – és igenis vannak tisztességes, jóra törekvő cigány emberek is. Ez a kettő, csak együtt lehet igazság. És az előbbieknek – akkor is leírom, ha a Hírlapnak ez félmillába került- nincs joguk rá, hogy köztünk éljenek. Az utóbbiakra meg szükségünk van. Becsüljük meg őket mi – mert a sajátjaik nagy része és a belőlük élő „jogvédők" nem fogják, az biztos...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr305303415

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bogdán László, Cserdi madara 2013.11.11. 16:33:06

  "Béna vagy és táncolsz, a nyelvet nem tudod és írsz; Szárnyad ugyan nincsen, Cserdi; de rajta! repülj." Kazinczy: A kész írók, ~1810.  Lopással gyanúsítanak egy polgármestert 2010. Információink szerint lopás miatt i...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.17. 15:52:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Köcsögök és mentesítők 2013.05.16. 19:26:01

Igenis van cigánybűnözés, vannak cigánybűnözők – és igenis vannak tisztességes, jóra törekvő cigány emberek is. Ez a kettő, csak együtt lehet igazság.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Néger Ignácz nyug. m. kir. sóhivatali tárnok 2013.05.16. 19:25:07

Mert igenis van magyarbűnözés, vannak magyarbűnözők – és igenis vannak tisztességes, jóra törekvő magyar emberek is. Ez a kettő, csak együtt lehet igazság.

Bí Dzsí 2013.05.16. 19:35:42

@Néger Ignácz nyug. m. kir. sóhivatali tárnok: A cigánybűnözés körülhatárolgató kriminalisztikai fogalom - és a 90-es évek elejéig körül is határolták, azóta tudjuk jól, csúnya, gonosz rasszizmus.

A magyarbűnözést hogyan határolnád körül, azon kívül, hogy vannak magyarok, akik bűnözők?

nincsensapka 2013.05.16. 19:52:38

Nagyon jó a poszt.

"Szerintem Bogdán János egy jó arc."
Szerintem is.

Amit csinál még akár működhet is.

Amúgy meg ha nem ezt a nevet adja a programjának, akkor mindenki pont leszarná.
Így legalább felfigyeltek.

Dzsentrisvihák 2013.05.16. 20:21:05

Remek marketinges a manusz, meg kell hagyni :)

Amúgy a bejegyzés telitalálat, főleg ami a radikálisokra vonatkozik. Biza, egy részünk sajna nem úgy gondolkodik a problémáról, ahogy az ildomos volna.
A cigányságot valóban a nemzet részévé, sőt építő jellegű részévé kell tenni, különben nem fogunk tudni mit kezdeni velük, és a fejünkre nőnek.
Ez viszont egy hosszú folyamat lesz (mert nem, kedves jogvédők, még el sem kezdődött...), amihez sok türelem, fegyelem, és legfőképp akarat kell majd, mindkét részről.

Néger Ignácz nyug. m. kir. sóhivatali tárnok 2013.05.16. 22:44:16

Éppen ez a probléma a "cigánybűnözés" fogalmával is, hogy nem körülhatárolható; erre próbáltam utalni a fenti parafrázissal. Az, hogy a rendszerváltás előtt (a komenizmusban!) használták, nem jelent semmit; akkoriban sokat beszéltek osztályharcról, klerikális reakcióról, proletárdiktatúráról, '56-os ellenforradalomról és szovjet-magyar barátságról is, ma mégsem használjuk ezeket a kifejezéseket, pedig nyilván definíció is tartozott mindegyikhez. A Magyarországon élő 0,5-1 millió cigány semmilyen tekintetben sem alkot egységes közösséget, kulturális, nyelvi, szociális stb. jellemzőik alapján jelentős különbségek vannak közöttük (miként a többségi társadalom tagjai között is).

A "cigánybűnözés" körébe sorolt cselekmények jó része minden bizonnyal sokkal inkább összefügg az elkövetők szociális helyzetével, mint a származásával; ha már mindenképpen címkézni szeretnénk, helyesebb volna a "lumpenbűnözés" elnevezést használni. Elképzelhető persze, hogy vannak a cigányok (magyarok, svábok, tótok stb.) bizonyos csoportjaira jellemző bűncselekmény típusok, elkövetési módok; lehetséges például, hogy a válságrégiókban található elgettósodott kistelepüléseken élő, iskolázatlan, 15-50 év közötti oláhcigány férfiaknál megállapíthatóak lennének ilyen jellemzők, erre vonatkozóan azonban nem rendelkezünk adatokkal. Ráadásul, ha lennének is ilyen adataink, akkor sem hasonlíthatnánk össze az almát a körtével, tehát a fenti jellemzőkkel bíró cigányok bűnözési statisztikáit hasonló helyzetű nem cigányok adataival kellene összevetni ahhoz, hogy releváns megállapításokat tehessünk.

Mindazonáltal én fontosnak tartanám anonim módon és önkéntes alapon az elítéltek/gyanúsítottak nemzetiségére, szociokulturális jellemzőire vonatkozó adatgyűjtést, erre azonban ma nincsen jogszabály adta lehetőség. Persze az ilyen adatok értékelésével, értelmezésével is csínján kellene bánni - ld., mint fent - és az esetleges okokról sem mondanának sokat, de szerencsés esetben legalább kiinduló pontul szolgálhatnának az értelmes, kiútkereső vitákhoz.

A "cigánybűnözés" kifejezéssel nem az a baj, hogy nem "píszí", hanem, hogy bután leegyszerűsítő, akarva-akaratlanul azt sugallja, hogy a cigányok úgy általában bűnözők. Ez ugyanolyan sértő, mint mikor minket, magyarokat en bloc lerasszistáznak, vagy amikor minden arabot/muszlimot (potenciális) terroristának bélyegeznek.

Bogdán János amúgy szerintem is egy jó arc, és akik képesek a program elnevezésébe belekötni, nos, azok az igazi köcsögök.

Dzsentrisvihák 2013.05.17. 08:57:27

@Néger Ignácz nyug. m. kir. sóhivatali tárnok:

Hát, pedig igenis jól körülhatárolható k-r-i-m-i-n-o-l-ó-g-i-a-i (!) fogalom, amit egyáltalán nem befolyásol, hogy a szocializmusban használták (a két világháború között is specializálódtak rendvédelmi egységek a cigó bűnelkövetési formákra).

Semmi köze nincs a szociális helyzethez, mert bizony magyar családok is élnek mélyszegénységben, mégse állnak neki komplett hidakat elbontani, vagy lerángatni a templomról a réz tetőburkolatot, esetleg kedvtelésből szétszurkálni bárkit, aki rájuk mer nézni. Mondjuk pl. uzsorázni is ritkán látsz magyar embert, ráadásul ezt a fajta törvénysértést baromi nehéz arra fogni, hogy "nyomorog" az illető...

De képzeld, van ám egyéb, hasonló jellegű kriminológiai fogalom is, ami "bután leegyszerűsít" (a kategorizáció - és nem mellesleg az emberi elme működése - már csak ilyen)! Hallottál már mondjuk a fiatalkori bűnözésről? Ez meg azt sugallja, hogy minden fiatal bűnöző, mégsem gondolja ezt a társadalom, mert nem egy retardált-gyülekezetről van szó, hanem többé-kevésbé értelmes emberekről, akik képesek pontosan értelmezni a szavak jelentését (a píszí egyébként pont ennek az ellentettjével nézi agyilag rokkantnak az embereket; "majd mi megmondjuk, melyik szó mit jelent, ki mit gondol, és az miért rossz"...).

A cigányok esetében ugyanez a helyzet, viszont ott ők maguk tehetnek arról, hogy (potenciálisan) előítéletekkel terhelődhet a kifejezés, mivel többségük valóban bűnöző, vagy minimum kezelhetetlenül antiszociális (és bár ez nem büntetőjogi kategória, az emberek életét ugyanúgy megkeseríti, és legalább annyira rühellik, hidd el).

Az adatgyűjtést lehetővé tevő jogi környezet megteremtésének pedig egyetlen feltétele van: a politikai akarat megléte, semmi más. Ezzel máris el lehetne indulni a problémák megoldása felé, de az elmúlt 20 év elitjének, és gazdáiknak ez nem érdeke.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.05.17. 13:12:19

Szögezzünk le pár dolgot.

1) Erre a cikkre mindenképpen szükség volt, ugyanis a probléma lényegével foglalkozik. Ebben a minőségében üdvözlendő.

2) Ott téveszti el az irányzékot, amikor ennek kapcsán erkölcsi lángoszlop-szerepbe átcsúszva kijelenti, hogy 'meg kell tanulni együttélni a cigányokkal'.

Kérdés: a)ha van egymillió cigány Magyarországon, akkor az ilyen példák, mint a Bogdán, meg a többiek (van egy cigány falu ahol vallási alapon változtak meg a dolgok, valamint Lakatos Attila és a többiek) a cigányság hány százalékára, ezrelékére, tízezrelékére érvényesek?

b) a mai világban teljesen természetes dolog a kivándorlás, nyitott határok: miért pont a cigányok lennének azok, akiket eleve úgy kell feltételezni, hogy eleve midig itt fognak maradni? nomád nép, évszázadokon át vándoroltak országról országra, nem okozna nekik különleges megrázkódtatást visszaállni az évszázados, még a közelmúltban is űzött ősi viselkedésformára, így van?

c) szintén teljesen hétköznapi dolog, hogy amely környékre egy-egy cigánycsalád beköltözik, az a környék nagyjából években mérhető idő alatt teljesen elcigányosodik, kivetkőzik eredeti sokszínűségéből, leromlik, elgettósodik, egy nagy szemétdombbá válik.
Na most bármilyen felzárkóztásnak
1) kedvező anyagi feltételek
2) rendkívül tudatos, évtizedeken átívelő nemzetiségi politika
mellett van értelme.

hány környéket, lakónegyedet, városrészt, illetve várost kell addig feláldoznunk, amíg ezek beilleszkednek?

ezek a TÁRSADALMI kérdések. most beszéljünk a biológia kérdésekről.

Az elmúlt pár év genetikai kutatásai egyértelműen bizonyították, hogy az intelligencia, kreativitás, vérmérséklet, döntő mértékben _öröklődik_, vagyis genetikailag meghatározott.

www.aei-ideas.org/2011/08/the-debate-about-heritability-of-general-intelligence-radically-narrows/

"The study was prepared by a team of 32 researchers headed by the University of Edinburgh’s Gail Davies and entitled “Genome-wide association studies establish that human intelligence is highly heritable and polygenic.”

"(T)he bottom line of the article is reasonably simple. Using nothing but genetic information, the team of researchers was able to establish that the narrow heritability of crystallized intelligence (the kind that can be more easily affected by education) is at least 40 percent. The narrow heritability of fluid intelligence (the kind that involves pure problem-solving ability, independently of acquired knowledge) is at least 51 percent. Note the at least. The study’s authors explicitly state that these estimates are lower bounds.

Shelves of books and articles denying or minimizing the heritability of IQ have suddenly become obsolete."

ideillik még kuruc.info/r/9/27450/ ez egy 2008-ban megjelent fordítás (hiába, a fontos dolgokat megjegyzi az ember).

Amennyiben elfogadjuk a tudomány eredményeit, és zéró okunk van hogy ellenkezőleg tegyünk, akkor feltehetjük a kérdést: mi szükség van arra, hogy öröklötten alacsonyabb IQ-jú, öröklötten agresszív- ill. pszichopata- (akiből hiányzik az empátia, valamint a lelkiismeret) valamint bűnöző hajlamú egyedeket magunk közé engedjünk? Ezt a problémakört jobban is ki lehet fejteni, de a rövidség kedvéért térjünk át a pszichológiára.

Ami a pszichológiai kérdéseket illeti: a vegyesházasságok számos esete bizonyítja, hogy az ott felnövő utód sok esetben identitászavaros, lelkileg zavarodott lesz. Még az a legjobb, mikor ahhoz próbál alkalmazkodni, hozzáolvadni, amihez jobban hasonlít, külsőre és kulturálisan. A magyarság alapvetően fehér faji jegyeit ah vegyesházasságokra gondolnánk, elnyomja a sötétebb bőrszín és markánsabb cigány kultúra. Akkor vajon a vegyesházaságok utódai kihez fognak jobban idomulni?
Mit fog jelenteni ez ránk, magyarokra nézve?

láthatjuk tehát hogy társadalmi, biológiai és pszichológiai szempontól is súlyos kérdőjelek merülnek fel az 'integráció' kérdéskörében.

Ami a probléma kiindulópontját, az egymillió cigányt és a Bermuda-háromszöget illeti: Tiszavasváriból és Gyöngyöspatáról ha jól tudom, erőteljesen áramlanak kifelé a kisebbségiek, részben az ottani rend- és munkapárti politikának köszönhetően.
Tehát ha úgy nézzük, a cigányok jelentős része már most sem tud beilleszkedni, és ostobaság tőlük ezt elvárni.

Összefoglalva: a magyar társadalomnak tudósokra, mérnökökre és munkáskézre és erős _munkaalapú_ társadalomra van szükség, nem pedig bazsevás, herevere lébecoló 'éljük az édes életet bele a nagy semmibe' emberekre. És mindenki döntse el hogy a cigányság nagy része történelmének ezer éve folyamán hova tartozott, most hova tartozik, és hova fog tartozni.

Kopátsy Sándor írta (lehet hogy ügynök volt, de ebben igaz van): a tanult módon, vagy eleve lébecoló népeket (példának hozza a szicílaiakat és a keletnémeteket) AKÁRMENNYI pénzt öltek a gazdag rokonaik eddig beléjük, felélték, elköltötték, majd heverésztek tovább a nyári napsütésben, közben nagyon jól érezték magukat.

Remélem ebből mindenki le tudja venni, kinek van igaza.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.05.17. 13:25:16

(túlléptem a keretet, itt folytatom)

Mindösszesen összefoglalva ez egy nagyon jó cikk, lényeges kérdéseket vet fel, még ha el is mulaszt rájuk válaszolni.

Látszik hogy a cikkszerző elég sokat gondolkodott a témán. Csak azt tudom neki mondani, hogy minél többet fog ezen gondolkodni, annál inkább belátja, hogy a tudományos tények állnak szemben pár 'fasza gyerek' (lásd Bogdán Sándor) megmondásával.

Ami mindenképp értékelendő, hogy a hamis PC-közbeszéddel egyszer s mindenkorra le kell számolni. Én is ezen nemes gyakorlat jegyében ragadtam billentyűzetet, és elemeztem ki különféle _valós_ szempontok alapján a problémát.

Ezt e teljesítményt alkalomadtán bármikor szívesen megismétlem, lehetőleg persze még több tényanyaggal, mint most.

a legvégére: ez a cikk akkor lenne teljesen igaz, ha Magyarország egy kicsi Atlantiszként vagy lebegő szigetként sodródna a semmiben, és sehol máshol rajtunk kívül nem lenne élet. Ja és kb 100 évvel visszább lennénk a múltban. akkor ez a cikk működne.

-JzK- 2013.05.17. 20:29:42

"A cigányságról

A cigány népesség eredetéről több középkori legenda született, és érdekes módon sok párhuzamot mutat egy másik népességgel, a Krisztus utáni zsidósággal a szimbolikus-mitologikus történetük.

Egyesek szerint – mivel „vályogvetők” voltak Egyiptomban – a cigányság a „tizenharmadik zsidó törzs”, illetve „Sába királynőjének és Salamonnak” frigyéből származó száműzött népség. Ezért volt sok helyen „Egyiptom hercege” stb. címe az egyes cigány vezetőknek, sőt innét ered az angol „gypsy” elnevezés is.

A népek szimbolikus történetében a letelepedettség és a vándorlás sajátos jelentménnyel bír – gondoljunk csak Káin és Ábel történetére. A vándorláson belül a „kóborlás” (a célt tévesztett száműzetés: kainiták, rabbinikus judaizmus, cigányság) a büntetéssel függ össze, míg a kiszakítás és a processzió a célra irányítottsággal (Ábrahám meghívása, Árpád honfoglalása stb.).

A cigányok „szent állata” a varjú. Egy dögevő vészmadár, ami jól kifejezi nemzetkarakterüket. Szét kellett szóródni a varjúfiókáknak a cigány népmonda szerint, mert Istent megbántották. Hasonló ez a „kóbor zsidó” legendájához, aki a Krisztust káromolta a kereszten. Amíg meg nem tér hozzá, addig bolyongania kell a népek között, és nyugalmat sehol sem talál.

A cigányok egyes néptörzsei magukat „kale”-nak hívják. Ez „feketét” jelent az ind nyelvekben. Összefügg Káli istennő személyével, aki a pusztítás, halál, dögvész istennője. Van egy pária (kaszton kívüli) népcsoport Indiában, amely kóborol, az asszonyaikat már gyermekkorban prostitúcióra adják, vérfertőzésben élnek, varázslással, meg kisegítő, vásári kézművességgel (pl. rézműves) foglalatoskodnak, dögevők stb. Őket is így hívják. Megjelenésük baljós előjel ott. A „varna” szó maga színt jelent szanszkrit nyelven. Ezt nevezték el a portugálok kasztnak (osztálynak). A magasabb varnáknak világosabb szín felel meg. A négy varnán (brahmin – pap; ksatrya – harcos; vaisnava – polgár; surda – szolga) kívül vannak a „kaszton kívüliek”, akik tisztátalanok, érintkezni velük tilos. Ők a páriák. A varnákon belül több ezer hivatás szerinti „dzsáti” van. A görög „asztignoi” kifejezés, érinthetetlent, törvényen kívülit jelent. Ebből ered a „cigány” kifejezés.

Van egy sajátos cigány folklór Franciaországban, a legnagyobb, kizárólagosan cigány búcsújáróhelyen. Ez a Rhone deltájában van. Marie-sur-Mar (Tengeri Mária) a hely neve. Három ereklye van ott. Mária Salome, Mária Magdaléna és Szent Sára. Szent Sára a cigányok szerint egyiptomi szolgálóleány, azaz cigány volt, akikkel együtt jött a két Mária az evangéliumot hirdetni Galliába, Szent Polikárp püspök tanítványának, Lyoni Szent Iréneusznak segedelmére. A nyári napfordulókor, amikor sötétbe vált a világosság, van egy sajátos szokásuk. A Kale Maria (Fekete Mária) szobrot feldíszítik, ilyenkor esküvőket, keresztelőket is tartanak. A szobrot megmerítik a deltában, és rituális mosakodást csinálnak itt. Hasonlóan, ahogy a hinduk a Gangesz deltájában.

-JzK- 2013.05.17. 20:32:07

@-JzK-:
A szimbolikus népkarakterológián kívül a cigányság a beltenyészet, a biológiai analógiával élve 90%-ban parazita létmódot folytató tevékenységével, és az ezzel együtt járó nemi, párválasztási szelekció („ki a menő csávó”, „ki a sukár a csaj”) évszázados hatása révén mint „népfaj” sajátos amalgám-ötvözetté alakult. Ez nem jelenti azt, hogy egyénileg nincsenek kivételek közöttük, de a szenttamási „ut in pluribus” (ahogy lenni szokott) elv szerint a cigányság parazita létmódja szerint nem élhet együtt a magyarsággal tartósan mint cigány. (Az egyéni kitérés lehetősége adott, mert az ember egyediség és személyiség is, túl a népiségi-kultúrális, vagy biologikumi-rasszbeli szövétnekén.) Maga a „cigánykodik”, „cigányútra megy” kifejezés is megjelöli, hogy ez életmódot kifejező szó lett, amely több (szinti, roma), indiai eredetű népcsoport gyűjtőneve lett Európában, akik önmagukat szigorúan elkülönítik egymástól. Nem-cigányra is mondják, hogy cigány. Ez olyan gyűjtőnév lett, mint ahogy régen a „vlach” nomád havasi pásztort jelölt, és a balkano-latin népcsoportokon (arumének, rumánok-románok, macedo-vlachok stb) kívül ezt délszláv, ruszin, sőt magyar, székely csoportokra is használták az oklevelek. (Emlékeztetőül: vlach => blach => venét, vend, windisch => white => havasi, hegyi. Havasalföld => Wallachia)

Így lett a „cigány” megnevezés alapvetően életmód jelzője, mely életmód az antiszociális mélyrétegeket jelöli. Így a „cigányság” nem integrálható, csak egyes cigány származású emberek. Hogy ez mennyire nem csupán neveltetés, életkörülmény, szocializáció kérdése, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 100 mélyszegénységben élő magyar közül 30-40 fog antiszociálisan élni, míg eközben cigány 90. Ez pedig csakis az átöröklődő genetikai hajlamosítások (diszpozíciók) által magyarázható, amely egyes népcsoportokban szignifikánsan magasabb. Mindezt egyedül az arisztotelészi-szenttamási emberkép tudja helyesen értelmezni. A gazdag ill értelmiségi pályára állott cigányok többsége is vagy csencseléssel, sefteléssel (leánykereskedelem, lopás, színesfémtolvajlás) lett gazdag, vagy pedig ingyenélő, nemzetellenes tevékenységet (szociológus, „közíró”, romológus) folytat. A kivétel erősíti a szabályt. Itt most nem a zenész romungrikra kell gondolni, amely külön dzsáti a cigányságon belül, még rasszjegyeik is szignifikánsan eltérnek."

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.09.14. 20:15:09

Most találtam ezt a jutúbvideót, a díszpintyünk látható rajta.

www.youtube.com/watch?v=GxMoeQDoFnA

Az egy dolog, hogy a blogszerző, (önkényesen) feloldozza a Bogdánt múltbeli bűnei alól (részletesebb lajstrom, a videót is itt találtam: kkbk.blog.hu/2013/09/12/bogdan_laszlo_cserdi_madara ), de azért remélem, efölött már nem fog csak úgy átsiklani.

Ezen atv-videó a bizonyíték, hogy Bogdán úr bizony eléggé szembetűnő politikai ideológiával is rendelkezik.

Az a baj, hogy a magyar újságírók a mai cigányviszonyok közt égnek a vágytól egy egy, legalább felületesen hitelesnek tűnő cigányvezetőt találjanak, akit aztán az egekbe magasztalhatnak.

Hát ez nem így működik, gyerekek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.11. 16:33:37

ezt a bogdánt meg jó lenne ha elfelejtenétek már, mint pozitív példát
www.telehaz-gyorvar.koznet.hu/ki_elemei/menu4/d_magyar.htm

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.11. 16:34:17

ezt a bogdánt meg jó lenne ha elfelejtenétek már, mint pozitív példát
kkbk.blog.hu/2013/09/12/bogdan_laszlo_cserdi_madara

elektrodinamika 2013.11.11. 19:18:10

@tesz-vesz: Kutyából nem lesz szalonna!
süti beállítások módosítása