Az egyszeri anyaországi turista határon túl gyakran találkozhat - hol lazán, viccesen, hol maró gúnnyal sziszegve - a "tápos" fogalmával. Ennek az Erdély-szerte jogosan közutálatnak örvendő embertípusnak a szakértő körülírására vállalkozott olvasónk, Ramius.

Az ötnapig Erdélyfanok többsége jómódú, laza, nyitott, de alapvetően buta ember. A határon túli ügyekre jóval okosabb, tájékozottabb emberek hívják fel a figyelmüket, de ez is csak akkor sikerülhet, ha náluk gazdagabb, "nagyobb" egyének mondják meg a frankót. Holmi nyárspolgárok magyarkodásaira nem figyelnek oda.

Erdély felfedezésének lehetősége új távlatokat nyit az ötnapig Erdélyfan beszűkült (többnyire városi) világában. "Odaát" majd ő lehet az a bizonyos messziről jött ember, a rócsild anyaországi magyar, aki kilóra megveszi Korondot, a szovátai pincérnek meg nagyvonalúan - úgy, hogy mindenki lássa - mesés borravalót ad. A helyi árusoktól mindent megvesz, a lekvártól kezdve a szalmakalapon és hűtőmágneseken át a (valójában Mezőkövesden szőtt, de erdélyi kézimunkaként eladott) székely ingekig. A lényeg a vásárlás, a pénzköltés, a shopping. Pénztárcája nincs, a költőpénznek szánt húsz darab 500 Lejes bankjegyet gravírozott pénzcsipesszel összefogva, farzsebből veszi elő. A hegyek között is állandóan az okostelefonját nyomogatja, a táj nem érdekli.

Mindössze pár nap leforgása alatt, igazodva a csorda szelleméhez, az ötnapig Erdélyfan egy kisebb öltözködési metamorfózison esik át. Méregdrága designer cuccait (huszonhétezres galléros póló, D&G farmer, fehér golfcipő...) az irredenta és székelyes öltözködés jellegzetességeivel egészíti ki; a Levi's-t felváltja a rovásos bőr öv, rajta vagesz-új, barna vagy fekete (lehetőleg Turulos) nemeztáskával. Talán még egy "Magyarnak lenni jó" feliratú pólót is engedélyez magának, a kabaré azonban egy (számára) tökéletesen funkciótlan, többnyire üres székely bicskatartó megvásárlásában csúcsosodik ki, amit emberünk a látszatkeltés érdekében, vagy csak afféle elcseszett "szolidaritásból" a kirándulás teljes időtartama alatt visel (sokszor magát a bicskát is megveszik, még akkor is, ha soha nem használják).

tapos.jpg

A helyi emberekhez fűződő viszonya erőltetett,megjátszós, felszínes. A helybéli dialektust, tájszavakat szándékosan átveszi (öt napon át "és" helyett demonstratíve "s" kötőszót használ), sőt, egyes kifejezéseket teátrálisan és udvariatlanul megismételtet a jóhiszemű öregekkel, akik nem veszik észre, hogy voltaképpen bolondot csinálnak belőlük (a tahó ismerős persze a telefonjával veszi az egész jelenetet). Egy-egy pálinka elfogyasztása után, a pertura hivatkozva, emberünk tapintatlanul ölelgeti és paskolgatja a vendéglátót, mondván, "Mekkora haverok lettünk!". Ahogy az anno a diszkóban, félrészegen volt szokás.

A helybéliekkel folytatott ritka és döcögős beszélgetései során előszeretettel hoz szóba erdélyinek vélt felmenőket, büszkén kihúzva magát közli, hogy "voltaképp tizenhatodrészt én is székely vagyok, hazajöttem". Ilyenkor nem maradhat el az "itt minden miénk volt" megjegyzés sem, mintha erről Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig neki kellene felvilágosítania mind a másfél millió magyart. 

Csúcsformáját akkor éri el, amikor egy-egy nyilvános helyen vagy étteremben, jóllakottan, bepiálva, megcsapja a fülét az Erdélyben is közkedvelt népies-lakodalmas zeneszó. "Hajjdadadajjj-dadajjj, mindenki talpra, aki magyar!", adja ki az ukázt mindenkinek, azt gondolván, itt még az a Mikszáth-regényekből ismert szokás honol, hogy csakis a legnagyobb duhaj lehet a helység kalapácsa. (Wass Albert regényből egyet betett a táskájába, a buszon el is olvasott belőle 30 oldalt. Nyirőről, Dsida Jenőről stb. soha nem is hallott.)

Aki nem mozdul, vagy nem iszik, célponttá válik: "Namivan, te nem vagy igaz magyar ember??". Az ordító zenére a Pest környéki falunapokon fellépő néptáncosoktól ellesett, csárdásnak tűnő mozgást produkál, közben tapsol, ordibál, vedel. A csúcsponton idefelé, a buszon tanult, románokat gyalázó indulókat énekel (...reszketnek máááár az olááááhok a hatááááron", "visszavesszük a bocskorosoláhtóóól"), és sértődötten veszi tudomásul, ha a helyiek nem csatlakoznak hozzá. 

Ámokfutásának többnyire a teljes lerészegedés vet véget, így környezete egy idő után már tudatosan itatja. Delíriumából felriadva, habozás nélkül összehányja a takaros vendégházat, másnaposságáról pedig mindenkinek tudnia kell.

Aki esetleg azt gondolná, "ebben tényleg megmozdult valami", az az első, kulturális jellegű program során ismeri fel, hogy mégiscsak egy igazi kreténnel van dolga. Az ötnapig Erdélyfan ugyanis teljesen közönyös a történelem, és úgy en bloc mindenféle intellektuális tevékenység irányába, ez alól pedig Erdély sem kivétel. Hazafisága kizárólag a hedonizmusra, a zabálásra és az ivásra korlátozódik. Segesvár megtekintése, Parajd sóbányája, a Hargita megmászása - mind smafu. Ha mégis odakeveredik, kedélyállapotát teátrális ásítások, cöccögések, fapofa és állandó lemaradozás formájában tudatja környezetével. Hiszen ő nem ezért jött ide.

Hazafelé elkezd józanodni. A bőr övet a nemeztáskával együtt a sporttáska legaljára teszi, a bicskatartót "elhagyja" vagy elajándékozza, hiszen a farsangnak immáron vége. A határon átérve megkönnyebbülést érez, amit "Nna, visszatértünk a civilizációba!"-jellegű megjegyzésekkel konstatál. Hazatér. Rövid élménybeszámolóját valahogy így zárja:

"Jó volt a románoknál... és még magyarul is tudnak...!"

Ramius

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr185370637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamaritánus 2013.06.20. 14:30:32

ez tényleg tendencia? nehezemre esik elhinni...

Veridicus76 2013.06.20. 14:46:22

A szerző kicsit sarkít, de valóban van ilyen típus. A másik típus a tiszta arcú polgári körös nénike, aki az elszakított országrészek közül csakis Székelyföldre hajlandó utazni, ott is leginkább Csíksomlyóra szervezett keretek között, és könnyes önváddal állapítja meg, hogy az igazi magyarok bizony a székelyek, lám, mindenki viseletben jár és milyen szépen beszél, de most már minden jó lesz, mert Viktorviktorviktor megváltotta őket, ezért ha netán mégsem csak Csíksomlyóra utazik, akkor Tusnádfürdő az úticél, ahol tenyérnyi kokárdával meg Orbán-kitűzővel demonstrálva énekli átszellemült arccal, hogy "Orbán Viktor azt üzente...", a bátrabbja, hogy Orbán Viktor katonája vagyok...".
Zsolnára, Temerinbe, Ungvárra esze ágában sincs elutazni (ott nem érzi biztonságban magát), Horvátországból csakis a tengert ismeri, Csúza vagy Eszék fehér folt, Lendváról tán nem is hallott, az Őrvidéket meg nem tudja azonosítani Burgenlanddal. Mindemellett öntudatos fideszes, két törvény szerint éli életét: 1. Orbán Viktornak mindig mindenben igaza van, 2. Ha mégsem, akkor szigorúan az első törvény lép életbe.

backtohungary 2013.06.20. 18:19:36

Már régen helye volt egy ilyen írásnak. Stilisztikailag lehetne sokkal tisztább, a jellegzetességek pallérozottabbak,de ez egy másik téma. ( Talán jó ötlet lenne egy versenyt hirdetni ebben a témában, és a legjobb pályaművet közölni.) Ami fontos viszont, hogy ez az írás rámutatott egy valóban létező típusra. Ma már sokkal jobb a helyzet, mint mondjuk 15 éve, akkor csúcsosodott ki, azt hiszem, ez a rácsodálkozás, hogy "a románokhoz mentünk - jéééé, beszélnek magyarul?!". Ma sokkal jobb a helyzet - hála istennek - de sajnos, még mindig szép számmal vannak emberek, akik tanultak, utaztak, stb, és még mindig úgy hivatkoznak az erdélyi magyarságra, hogy "a románok" - a legnagyobb természetességgel, és nem is értik a kiigazítást. A jelenet egyéb elemei (műszékellyé válni 3 napra, 'a mi földünk volt" verbális elemekkel lekezelően veregetni a székely bácsi vállát stb) sajnos még mindig jelen vannak - csökkenő tendenciaként, ugyan, ami jó hír.

Az Orbán Viktor elemet behozni ebbe szerintem visszatetszőbb, mint a bejegyzésben említett nénike. Nem erről szól ez a bejegyzés, ne vigyük félre. Még mindig jobb az ilyen nénike, mint a felhergelt tömegek, h ne adja meg Magyarország az állampolgárságot a külhoni magyaroknak (2005). De erről se indítsunk vitát, ez csak egy jelzés, hogy ha félrevisszük a témát, minden érvere van egy ellenérv.

Jó, hogy volt egy ilyen írás, a követlező hátha még jobb lesz!

Üdv

gabesz7004 2013.06.20. 21:47:35

Szeretném a szerző figyelmét felhívni, hogy a Varságra vezető út nincs leaszfaltozva! ;) Pontosabban végig nincs.

Bí Dzsí 2013.06.20. 22:18:39

Ebből látszik, hogy Ramius mester is a lelke mélyén tápos. :D

Sturmabteilungsmann 2013.06.21. 00:14:32

Lesz még Erdély Magyarországé! Aki pedig a székelyeket lerománozza,az egy mocskos suttyó féreg.

mathe.aron 2013.07.04. 07:33:13

Srcáok, ez a cikk eredetileg azt hiszem itt jelent meg: erdelyimagyar.wordpress.com/2013/06/20/az-otnapig-erdely-fan-avagy-a-tapos-mint-olyan/

Fenti blog egy súlyosan magyar érdekekkel szembenő vállakozás, gyanúsan szekus fedőszerv. A cikk tartalmában lehet, hogy van igazság, de nem biztos hogy erre van most szükség.

törzsmókus 2013.09.07. 14:57:47

@mathe.aron: srác, nézd meg jobban, azon az oldalon erre hivatkoznak. tehát itt volt előbb.

explanatus 2014.06.15. 21:42:26

Nagyon jó jellemzés, gratulálok! Most olyan divathóbortféle lett ez, ami inkább árt az érintetteknek, mint használ. Egyszer már írtam röviden magam is a jelenségről, érintettség okán, egy részét idemásolom:

Nemrég ültük harmincadik házassági évfordulónkat. Feleségem erdélyi székely leányka. Ahol laktunk nemes egyszerűséggel feleségem, azaz a székely leányka lett a „román menyecske”. Az elején párszor könnyezve mondta nekem, mondd meg nekik nem vagyok román, hanem székely. Hiába, rajta maradt, mint szamáron a fül.

Akik kiosztották rá ezt a „megtisztelő” titulust büszkén tűzék ki a polgármesteri hivatalra a székely zászlót, hogy a „román menyecskét” meghívták-e az ünnepi aktusra ugye nem kell kérdeznem, és azt sem, hogy őt ez hogyan érintette.
süti beállítások módosítása