tusvanyos_orban_viktor.jpgOrbán Viktor éves tusványosi nagykoncertjét megtartotta. Nekem most volt érkezésem végighallgatni, és, hát, mit mondjak: ennél felkavaróbb színpadi produkciót utoljára talán az Immortal 2000-es fellépésén láttam a PeCsában.

Vannak jó beszédek, amelyek kellemes, vagy legalább mélyen elgondolkodtató nyomokat hagynak az emberben. Vannak rosszak, amelyek baromságokkal és hazugságokkal vannak tele, és az ember már a tizedik mondat körül elkezdni kínosan érezni magát. Vannak közepesek, tele lapos közhelyekkel, óvatosan kerülgetve a világos, nyílt állásfoglalást. Ezek azok, amelyeket hamar elfelejtünk. És van, az, amit a miniszterelnök most Tusnádfürdő sokat megélt fenyvesei között előadott. Amire most így, kapásból egyedül a "szürreális" kifejezés jut az eszembe.

Adott egy ember, aki több mint egy órán keresztül beszél Európa, és az európaiság válságáról. Arról, hogyan vált az "európai" kifejezés egy több ezer éves kultúrkörhöz való tartozás helyett egy elvont, életidegen, és agresszív dogmatizmus Szent Gráljává. Arról, hogyan olvadt el a "decade of sunhine", a kilencvenes évek optimizmusa, hogyan hordozza magán a Nyugat a Nagy Európai Álom koszlott rongyait, anélkül, hogy bárki is rá merne mutatni, hogy a király talán még nem meztelen, de már tényleg nagyon csövesül néz ki. Sőt, elmondja azt is, hogy a király, a brüsszeli vízfej is teljesen meghülyült, mert tényleg elhiszi, hogy a legmenőbb cuccokban feszít, és nem érti, miért húzzák a szájukat néhányan. Részletesen, okosan és következetesen vázolja fel, hogyan szakadt el teljesen az Unió elitje a valóságtól, és miért eredményez ez a társadalmi feszültségeken, a migrációs krízisen, és a gazdasági gondokon túl súlyos elitválságot is.

Viktor Csodaországban

"Elitválság" - milyen frankó kifejezés ez már! - csettintek, és elégedetten nyugtázom, hogy Orbán, vagy legalábbis a beszédírói újra megtanultak a szó klasszikus értelmében vett, veretes beszédet írni. És akkor egy és negyed óra magasságában q miniszterelnök ledobja az atombombát: a kontinens nyugati felével ellentétben Közép-Európában, és különösen Magyarországon

semmilyen válság nincs.

A mi régiónk "életképes, tele van energiával" és "képes a megújulásra". Ha valaki azt hinné, hogy Orbán ezt valamiféle filozófiai értelemben gondolta, a kihívásokkal való szembenézés bátorsága, vagy a tradíciókhoz való erősebb ragaszkodás világnézeti síkján - az rohadt nagyot téved. tessék szépen bekapcsolni a biztonsági öveket, és figyelmezni miniszterelnökünk szavaira, aki szerint itt mifelénk

"ha betartják a törvényeket, ha tisztelik a szüleiket, meghallgatják a jövőre vonatkozó tanácsaikat, és szorgalmasan dolgoznak, akkor egy lengyel, egy cseh, egy szlovák, és egy magyar fiatal biztosan jobban fog élni, és előrébb fog jutni, mint a szülei."

Még végighallgatom. Még bízok, bízni akarok benne, hogy mondd még valami kicsit is érvényesebbet, és igazabbat a 2016-os magyar valóságról. Hogy akár csak egy félmondat erejéig legalább megérinti lábával azt a sarat, amelyet kilencmillió magyar tapos nap, mint nap.

Hogy legalább megpróbál valamiféle magyarázatot, Uram bocsá' megoldást kínálni arra a kellemetlen adatra, hogy ebből a a mesés lehetőségekkel kecsegtető Csodaországból, Közép-Európából az elmúlt évtizedben évente átlagosan egymillió ember vándorolt el. Esetleg elmondja, miben látja rosszul saját ragyogó jövőjét a magyar fiatalok 67 (hatvanhét!) százaléka, akik tanulmányaik befejezése után külföldön terveznek munkát vállalni. Vagy megtalálja azokat a magyar szakmunkásokat, akik a alig tíz esztendő alatt szinte nyomtalanul eltűntek Magyarországról, és hűlt helyükre már a kormány is több százezer külföldi munkavállalót tervez behozatni.

Vagy talán javasol valamit azoknak, akik hallgatnak a szüleikre, és vidékről Pestre igyekeznek, hogy szorgalmasan tanulhassanak, majd szembesülnek a megtelt kolesszal és a 140 ezer forintos albérleti díjjal - majd elmehetnek havi 90-ért melózni a Mekibe. Vártam, hogy lesz legalább egy szava az iskolapadból közmunkára menőkhöz, a minimálbérérért árut feltöltőkhöz, és a még annál is kevesebbért feketén robotolókhoz. A magányosan, unoka nélkül megöregedő idősekhez, a Skype-szülőkhöz, akik egy héten kétszer láthatják a gyerekeiket egy 20x30 centis laptop-képernyőn. Azokhoz a gyerekekhez, akiknek soha nem mesél esti mesét a Birminghamben dolgozó apjuk, vagy azokhoz, akik épp most felejtenek el magyarul egy düsseldorfi, londoni, vagy amszteradmi óvodában.

Vakok&világtalanok

De nincs. Nem is lehet. Orbán Viktor nem tud és nem is akar már mondani nekik, nekünk semmit. Nem, hogy a válaszok nincsenek meg, de a kérdéseket se teszi már fel neki senki.

Az áthatolhatatlan brüsszeli elefántcsonttorony szerényebb, de éppen olyan jól szigetelő magyar másolatát már felhúzták maguk köré a hatalom kegyeltjei.

Ahogyan az uniós, úgy a hazai elit is elíziumi boldog elégedettségben él a maga párhuzamos valóságában, ahol minden gyerek annyival előrébb juthat a szüleinél, mint ők, és az ő burokban nevelt utódaik.

És ezen ponton fájdalmasan hasít belém a felismerés: ismerős ez a szöveg valahonnan. "Válság nincs" - mondogatta az öregedő Kádár is a létező szocializmus recsegő-ropogó betonplafonja alatt. Ötvennél több ember nem hitte el ezt a késő-nyolcvanas évek Magyarországán - de öt se akadt, aki szólni mert volna nekik.

Igen, a miniszterelnök tökéletesen jól látja: az Unió elitje menthetetlenül elszakadt a valóságtól. Igen, üzenni kell Brüsszelnek. De az egész szart sem ér, ha a saját népük nyomorúságára ugyanolyan vakok ás süketek, mint az uniós elit a migrációs áradat alatt összeroppanó Európa jajkiáltására.

Vakok üzennek világtalanoknak, s közben azon veszekszenek, hogy a szakadékba vezessenek minket lezuhanni, vagy a tengerbe megfulladni.

Üzenni kellene, igen. A brüsszeli bürokraták luxus apartmanjaiba, de a pasaparki luxuslakásokba is. Egyetlen szót:

Takarodjatok!

 

 

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr758913554

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balogh Gábor: Vak üzen világtalannak – kilátás a tusványosi elefántcsonttoronyból 2016.07.25. 19:13:01

Negyed óra magasságában a miniszterelnök ledobja az atombombát: a kontinens nyugati felével ellentétben Közép-Európában, és különösen Magyarországon semmilyen válság nincs.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albu 2016.07.26. 00:22:18

Orbán példája azt mutatja, hogy hogyan lehet 1. ebben az ostobák diktatúrája típusú általános választójogi demokráciában fennmaradni 2. eközben a való világ értékítéletében megbukni. Mindkét rész tanulságos a Jobbik számára.

GNDL 2016.07.26. 13:57:36

@Albu: „ostobák diktatúrája típusú általános választójogi demokráciában fennmaradni”

Nem, mert olyasféle korrupt politikai kalandor elitnek ami ma a Fidesz-KDNP-t jelenti egyébként nem lehetne fennmaradnia, vagy akár kormányon maradnia még egy olyan szinten leszakadt országban sem mint Magyarország. De ha éppen nem Orbánnak lenne most évi 100+ milliárdos nagyságrendű, kizárólag (lopott) közpénzekből finanszírozott kampánybüdzséje hanem valamelyik ostoba celebnek, akkor akár Kiszel Tündének vagy Gáspár Győzőnek is hívhatnák a kormányfőt... :)

Olyasféle bolsevik-típusú hatalomgyakorlással és állampárti agitproppal amit a Fidesz-KDNP művel évek óta, bárki hatalmon tudna maradni akár évtizedekig is, de ehhez _nem működő_ demokratikus intézményrendszer is szükséges, az egyebek mellett, például hogy olyan talpnyaló ügyészek legyenek pozícióban akik nem fellépnek ellene, hanem falaznak a a hatalmon lévők „geciségeinek”...

morph on deer 2016.07.26. 20:00:06

@felhasználós:
Olvass tovább, és meglátod:

Kiszel Tünde és/vagy Gáspár Győző!

Ha nem is direkt "jobbak," de legalább intelligensebbek..:) Az meg már tényleg ráadás, hogy a "Győző" legalább magyarul van, bár igazából ugyanaz a név...

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.27. 08:51:44

És mihez akarsz kezdeni a kivándorolt fiatalokkal ?

Nálunk még így is kevesbben mennek arányaiban, mint a Csehektől, vagy Lengyelektől ?

Hogy tiltod meg hogy kimenjenek ?

Megjegyzem 2004-es Eu csatlakozásunkkor kezdődött a kivándorlás, ami a 2008-2009-es válság következtében pörgött fel mindenhol, ami 2011-ben csúcsusodott.
Azóta egyre kevesebben mennek.

Netuddki. 2016.07.27. 08:56:34

Egy tolvaj bűnöző másfél órás semmitmondó szájmenésénél már csak azok szánalmasabbak akik végighallgatták Tusványoson. Ezeknél meg az szánalmasabb aki ki is elemzi, azt amit "kielemezni" teljesen felesleges időpocsékolás.

Mellesleg röhejes lenne, hogy a tolvajok fejedelme a tusványosi "szabad" "egyetemen" egyetemi profnak képzeli magát másfél órára. Az lenne, ha mindez nem csak fedősztori lenne a közpénz ellopásához, a tolvajoknak a közpénzből való "gyarapodásához".

Brüxelt lehetne ekézni, ha itthon minden rendben lenne. De nincs...

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.27. 09:13:56

@Tibi !:

Az ugye nem zavar hogy a blogger pont az ellenkezője miatt ekézi a beszédet, mint te ?
A blogger kevesli a feltárt problémát, te pedig hazugnak gondolod az elhangzottakat is.

Csuti Ördögüző 2016.07.27. 09:18:25

Viktor sikert sikerre halmoz itthon es kulfoldon, mig nektek annyi. A 2014es eredmenyeteket se fogjatok tudni hozni 2018ban, ami azert elegge gaz.

Ennyi.

Netuddki. 2016.07.27. 09:19:02

@Ballib cenzúrázók réme 15: Tolvaj fideszes bértrollként ugyan nem vagy vitaképes, de azért válaszolok.
ROHADTUL NEM ÉRDEKEL mit mond egy hazug, tolvaj bűnöző. Arra meg főleg NEM FOGOM az időmet pazarolni, hogy kimazsolázzam ha valami pozitívat is mondott volna.

Majd ha szépen a FÜGGETLEN magyar bíróság előtt tisztázza magát, és oda mer állni úgy a kamerák elé őkelme, hogy BÁRMIT lehet tőle kérdezni, akkor majd TALÁN komolyan fogom vemni azt amit mond.

Ennyi, és ne szólj többet hozzám tolvaj fideszes bértroll! Vagy provokátor, vagy nem tudom...

Csuti Ördögüző 2016.07.27. 09:22:27

@GNDL: bárki hatalmon tudna maradni evtizedekig is, mert diktatura van

A ballib erosebb a lakossag koreben egyertelmuen a fidesznel, az emberek nem engednek a demokraciabol

Hajra 2014! Igen, igen

GNDL 2016.07.27. 09:27:29

@Ballib cenzúrázók réme 15: „És mihez akarsz kezdeni a kivándorolt fiatalokkal?”

Végül is csak a „jobbak” mennek el, ugyan miért kellenének Magyarországnak képzett fiatalok: hvg.hu/gazdasag/20160726_kivandorlas_ksh_munkaerohiany_szakmunkas_diplomas_fiatalok_menjekmaradjak

„Nálunk még így is kevesbben mennek arányaiban, mint a Csehektől, vagy Lengyelektől”

Magyarországon egészen konkrétan az a probléma hogy a magyarok vándorolnak ki. Foglalkozzunk talán a saját problémáinkkal, hm?! :)

„2004-es Eu csatlakozásunkkor kezdődött a kivándorlás, ami a 2008-2009-es válság következtében pörgött fel mindenhol, ami 2011-ben csúcsusodott. Azóta egyre kevesebben mennek.”

Tényszerűen nem igaz, ugyanis míg a velünk csatlakozott tagállamokban a csatlakozást követő években lendült fel a kivándorlás és azóta mérséklődik az arányuk, Magyarország 2011-12-től lépte át az évi 30+ ezres küszöböt, és egyre csak fokozódik.

GNDL 2016.07.27. 09:29:50

@Tibi !: A döbbenetes az lett volna, ha azt állítják hogy nyomoznak. :) Bár abban sem lehetett volna megbízni, szokás szerint nem nyomoztak volna, hanem a terhelő bizonyítékokat tüntették volna el: atlatszo.hu/2016/06/27/az-orban-rendszer-legfontosabb-pillere-polt-peter-legfobb-ugyesz-palyaive/

Netuddki. 2016.07.27. 09:35:42

@GNDL: Számomra a döbbenetes igazán az, hogy az úgynevezett "ellenzék" is annyiban hagyja ezeket a dolgokat. Kutya kötelességük lenne utánamenni, hogy egy ilyen elutasító határozat hogyan születik meg. Valakinek márpedig alá kellett írnia, valaki nem végezte el a munkáját. Megkeresni és nyilvánosan "meginterjúvolni"! Talán még azt is elárulná ki utasította erre, aztán meg lehetne nevezni az igazi felelősöket. Addig nem fog itt változni semmi amíg semminek nincs gazdája.

GNDL 2016.07.27. 09:43:48

@Tibi !: Az ellenzék ebben a helyzetben túl sok mindent nem tud tenni, legfeljebb feljelentéseket tesznek „ismeretlen tettes” ellen. A jog nem abból indul ki, hogy az ügyészség nem nyomoz hanem falaz, tehát utóbbi esetre nincs túl sok jogorvoslati lehetőség... :)

dunántúli gyerek 2016.07.27. 09:52:26

@GNDL: aki a ballibeket támogatja a 21. szazadban az szimpla erdekelt fel, vagy idiota.

Olajtoszeru ballib bukta kozeleg.

Min

GNDL 2016.07.27. 09:56:40

@dunántúli gyerek: Nem igazán értem mit akarsz velem közölni.

Netuddki. 2016.07.27. 10:32:00

@GNDL: Már hogyne tudna? Idejük mint a tenger. Nekem nincs időm arra, hogy ezeknek az ügyeknek utánajárjak, és kinek lenne a feladata számonkérni a jogállamot ha nem a mindenkori "ellenzéknek"?

Netuddki. 2016.07.27. 10:35:51

@GNDL: De, hogy konkrét legyek. Itt ez a rogánügy.
Szerintem egy képviselőnek minden joga megvan arra, hogy beballagjon az ügyészségre és meginterjúvolja az elutasító határozat aláíróját. Ha erre nincs lehetőség, akkor itt valóban nagy bajok vannak. Persze e nélkül is nagy bajok vannak...

GNDL 2016.07.27. 11:13:57

@Tibi !: „beballagjon az ügyészségre és meginterjúvolja az elutasító határozat aláíróját”

Ugyan azt fogja mondani mint ami az indoklásban szerepel. :)

Ha maga az ügyészség falaz, akkor ott megszűnt a jogállamiság, így konvencionális jogi eszközökkel semmire nem fogsz menni.

bontottcsirke 2016.07.29. 07:01:57

Tökéletes írás, mint ezen a blogon szinte minden. Orbán Caucescui mélységekben van gondolkozásmódjában.
süti beállítások módosítása