dorin-florea.jpgIsmét egymásnak feszül a magyar és a román Marosvásárhelyen? Távolról így nézhet ki, a valóság azonban ennél képlékenyebb és sokkal prózaibb. Egy önmaga képességitől elájult román polgármester, kiegészülve egy pár magyarral fejébe vette, hogy az egy éve készülő, szerveződő Vásárhelyi Magyar Forgatagot megfúrja.

Kezdődött azzal, hogy a polgármester nem engedte meg a Forgatag szervezőinek, hogy a város főtere legyen a rendezvény fő helyszíne. Az okok nevetségesek, közöttük is a „zavarja a zene a lakókat" viszi a pálmát, hiszen a főtéren évente jó pár alkalommal szerveznek koncertet, igaz, azt a polgármester haveri köre teszi, így az nem zavar senkit.

Szóval, főtér esett, illetve úgy a főtér, mint a Liget is lehetett volna a rendezvény helyszíne, ha a szervezők belemennek Dorin Florea ajánlatába, s elfogadják, hogy román zenekarok is fellépjenek a Forgatagon. Az alkudozások végére a román bandák aránya kb. háromnegyedét tette volna ki a fesztiválnak, ami így, értelemszerűen, elveszti a magyar jellegét. A polgármester érvei, miszerint „csak" magyar rendezvényt nem dívik Európában szervezni, és ez ellentmond a békés együttélés elvének nem kicsit áttetsző: Kolozsváron ugyanis évek óta megrendezésre kerül a Kolozsvári Magyar Napok című rendezvény, ami egyáltalán nem zavarja a helyi román vezetést, olyannyira nem, hogy Emil Boc, Kolozsvár román polgármester közpénzeket is áldoz arra, hogy a rendezvény sikeres legyen. (A rendezvény záróakkordjaként szolgáló  István a király előadása után tegnap több tízezer magyar énekelte a főtéren a magyar, majd a székely himnuszt - s, lám, Funar egykori városában 2013-ban már senki sem érezte úgy, hogy ez zavarja a "békés együttélést".) 

A Forgatag szervezői aztán az ésszerű megoldást választották: a rendezvényt kivitték a Maros partra, ami Marosszentgyörgy fennhatósága alá esik, így ott Dorin Florea kötözködni nem igazán tud.

A polgármester, látva, hogy nem tudja megakadályozni, hogy a Forgatag az eredeti elképzelések szerint valósuljon meg, azaz, csak magyar résztvevőkkel, a magyar kultúrát bemutatva, így taktikát váltott.

A helyi szóbeszéd szerint a marosvásárhelyi Miorita nevű egyesület közel áll a polgármesterhez. Nos, ez a szervezet jelentette be nemrég, hogy Impreuna-Együtt néven fesztivált szervez a marosvásárhelyi Ligetben. Láss csodát: pont akkor, amikor a Forgatag rendezvényei is zajlanak. A román–magyar együttélést és közös mulatást népszerűsíteni óhajtó ellenrendezvény szervezői pedig megtalálták a magyar kollaboránsokat.

Így aztán fellép az Edda (amely három héttel ezelőtt borzonti koncertjén szenvedélyesen ölelte keblére a "székely testvéreket"), pont akkor, amikor a Forgatag rendezvényén a Ghymes fog zenélni. (Amúgy Patakiék és Florea haversága nem most kezdődött: a nagyonnemzeti zenekar a tavaly tavaszi önkormányzati választások idején a román polgármester kampányrendezvényén lépett fel - miközben két magyar jelölt is indult a vokoláson.)

Jön még Delhusa Johnny, és akad még pár helyi magyar is, aki elvállalta, hogy a láthatóan a Forgatagot tönkretenni kívánó Impreuna-Együtt rendezvényén lépjen fel, ilyen pl. a marosvásárhelyi Autostop MS együttes is.

A Forgatag főszervezőjét - aki mellesleg az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke - pedig az ellenrendezvény szervezői folyamatosan provokálják, legutóbb azt állították, hogy Portik Vilmos megfenyegette az Eddát és több más, az Impreuna-Együtt rendezvényen fellépő magyarországi vagy erdélyi magyar fellépőt. Ebből  természetesen egy szó sem igaz, sokat elmond viszont az, hogy az említett zenekarok és személyek nem határolódtak el a román polgármesterhez közel álló szervezők mocskolódásaitól.

Biztosra vehető: a történetnek még nincs vége, Dorin Florea nem adja fel könnyen a Forgatag megfúrásának tervét. Könnyen lehet, hogy Portik Vilmos további támadásokra számíthat, ahogy a helyi románok és magyarok közötti feszültség további éleződésére is számítani lehet.

A kérdés viszont adott. Mit nyer ebből ma, a 21. században egy polgármester?

Bikafalvi István

Marosvásárhely

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr175477435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsentrisvihák 2013.08.26. 16:52:40

Jáj, dehát már a Felőr György is megírta, hogy semmi gond a magyar-román együttéléssel! Biztos ezt is a disztingválni képtelen turbómagyarok találják ki/szítják, hogy alá tegyenek a határon túliaknak...

A szarkazmust félretéve, elképesztő, hogy egyes hazai haknibagázsok is asszisztálnak ehhez a szennyhez. Én szégyellem magam, helyettük is.
Az ilyenek ellen tessék máskor fanyalogni, kedves erdélyi fanyalgók, mert ezek okozzák a legnagyobb károkat az ottani magyarságnak, nem a Jobbik és Vona Gábor.

szekelyse50 2013.08.26. 17:57:08

Nagyon tisztességes dolog lenne ha találnának a Kárpátokon túl is pl-ul baragánba egy 100 éves kultúr palótát és azt már jogosan táncolhatnák körbe-körbe a popákkal együtt no meg a büdös virág is hasznot húzhatna belőle.

Murci 2013.08.27. 07:01:58

Meddig süllyed még Pataky Attila? Dzsonitól mást úgysem vártam, hiszen a kutya sem kíváncsi rá.

Conchobar 2013.08.27. 07:20:25

Dehát az Edda nem is nagyon lóg ki a sorból. Alföldi is odaadta volna a Nemzeti Színházat ünnepelni a magyarság szétdarabolását, a D 209-es meg még koccintott is. De bezzeg nagyon fölháborodnak, ha valaki kétségbe vonja a magyarságukat, vagy zsidózzák őket. Pedig kitüntetésnek kellene tekinteni azt, hogy egoista, haszonleső kozmopolitát valamely néphez tartozónak mondanak

Réti fiú 2013.08.27. 09:43:42

Kolozsvar mar lefutott meccs ... A marosvasarhelyi "csata" meg folyik. Florea egy aprocska babu a sakktablan ...

A romanok (tisztelet a kivetelnek) szerint a jo kisebbsegi olyan mint a jo indian. Mennyire szeretik a szaszokat is, meg a legelvetemultebb soviniszta is veluk peldalozik ... hogyne szeretnek 800 evuket, aranybanyajukat adtak a romanoknak, learatni
süti beállítások módosítása