Megmondóembernek lenni jó! Pláne akkor, ha liberális az ember, mert így ugye rendre figyelmen kívül lehet hagyni az igazságot. Továbbá a liberális mindenhez ért, mindent mindent lát, és természetesen mindenről van mértékadó véleménye is. Az örökké szivárványszínű napszemüveg mögül pedig mindenkit ki lehet osztani, aki pedig esetleg ezzel nem értene egyet, az náci.

A pénteki, bukaresti meccsen a magyar válogatott által nyújtott „teljesítményről” már sokan elmondták a véleményüket (mi is, lásd itt.). Szánalmas produkciójukra nem is érdemes több szót fecsérelni. Megkapták már kiérdemelt beosztásukat mindenhonnan.

Nemzeti tizenegyünket mintegy háromezren kísérték el Bukarestbe. Ki vonattal, ki busszal, ki gépkocsival vállalta a korántsem veszélytelen utat. Mint ahogy az sejthető is volt, a balhé sem maradt el.

A hazai mértékadó megmondóemberek különböző fórumokon, gondosan be is számoltak arról, hogy a magyar drukkerek, akik természetesen kivétel nélkül szélsőjobboldali, fasiszta nácik, milyen primitív, barbár módon viselkedtek, míg a derék románok nagyon européer módon látták őket vendégül. Néhányan külön örömüket fejezték ki, hogy a román csendőrök jól elvertek pár magyart.

Ez egy budapesti kávéház teraszáról lehet, hogy így látszott, de nagyjából olyan távolságra van a valóságtól, mint a magyar válogatott Brazíliától. A bukaresti túrára vállalkozóknak normál, európai értékrenddel bírók számára szinte felfoghatatlan gyűlölettel kellett szembenézniük. Az csak a legkevesebb, hogy még a hetven és a halál közötti mezsgyén táncoló vénember is a magyar busz mellé hajtott, csak azért, hogy bemutasson. A buszok és vonatok kővel történő megdobálása Bukarest környékén teljesen megszokott volt. De olyan eset is előfordult, hogy a román rendőrök éles lőszerrel lőttek a levegőbe, majd szorították fegyverüket a magyar szurkolók fejéhez, minden különösebb ok nélkül.

vonat.jpg

Szerintük belefér: kővel dobták be a magyar szurkolókat szállító szerelvény ablakát (Fotó: Juhász Szabolcs)

Az előzmények ismeretének tükrében nincs mit csodálkozni azon, hogy sokaknál elpattant a cérna és sajnálatos módon különböző balhékba keveredtek.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a magyar drukkereket csak több órás nyomorgás és várakozás után engedték be a stadionba, ahol háromezer emberre alig néhány WC és talán két büfé jutott két kiszolgálóval. A TV nézőket szlovák zászlóval provokálták, a „kulturált” románok pedig különböző transzparensekkel hergelték a magyar drukkereket. Azon már meg sem lepődünk, hogy a magyar Himnusz alatt végig fütyült a román publikum. Csak mellékesen jegyezném meg, hogy pont hasonló szurkolói viselkedések miatt játszottunk büntetéséből zárt kapus meccset a románokkal idehaza. Ezek szerint a románoktól ugyanezek beleférnek, legalábbis liberális szemmel biztosan.

vonat_1.jpg

Erről persze nem európai beszámolni idehaza (Fotó: ultrasliberi)

Sajnos az Erdélyben élő magyarok többsége is maradéktalanul elhitte azt, amiket a szurkolóinkról olvasott egyes hazai portálokon, vagy látott a román televíziók példátlanul uszító hangnemű "tudósításaiban". Így sikerült az erdélyi és az anyaországi magyarokat is egymásnak ugrasztani. Ezért az „eredményért” külön gratuláció jár!  

Nem állítom, hogy a kiutazó drukkerek mindegyike ártatlan bárányka lett volna. Tudjuk, hogy voltak olyanok is, akik szándékosan keresték a balhét. De a magyar válogatott mellett kiálló, a veszélyt vállaló magyar szurkolók mindegyikét, az előzmények ismerete nélkül fasiszta csőcseléknek beállítani egy gerinctelen nagy hazugság volt. A válogatottunknál csak a valóságot szándékosan elferdítő magukat mértékadónak képzelő tollnokok viselkedtek szánalmasabban. Szégyelljétek magatokat!

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr105500417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tobeor 2013.09.09. 10:45:50

Érdekes poszt az író liberálisfóbiájáról. Gondolom számára mindenki liberális, aki nem olyan mint ő, és mindenki ugyanazt gondolja aki szerinte liberális. Okos, árnyalt gondolkodás.

A legszebb talán, hogy azt kéri számon MAGYAR emberektől, hogy miért a magyar vandálokon akadnak fenn, azaz a magyar becsületért, magyar imázsért aggódnak, és miért nem románokért aggódnak?

Vagy ez egy román írta?

Én magyar vagyok, a magyarokra hozott szégyen fáj. Na azért annyira nem, mert minden népnek megvan a söpredéke, és értelmes ember nem azonosítja a söpredéket a normálisokkal, akár magyar, akár román.

clegane 2013.09.09. 10:53:57

ez milyen elcseszett világkép már hogy azt hiszi valaki, hogy a "liberálisok" nem ítélik el ugyanúgy a román huligánokat?

nagy a sötétség, nagy.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.09. 10:55:32

Annyira nem értem ezeket az embereket, minek utazni x ezer kilométert egy bunyóért? menjenek be a 8ker belsejébe, kiáltsák el, hogy "rohattcigányok" és ugyanúgy megkapják ugyan azt a bunyót.

Szevasztok 2013.09.09. 10:59:20

Már az ötödikes erkölcstankönyvben is az szerepel, hogy: "A bátor ember legnagyobb tette a vértanúság."

Ti kisfiúk meg megijedtetek a román túlerőtől és fület-farkat behúzva csak a vonaton mertétek kiengedni a gőzt?!

Hát nem tudjátok, hogy egy igazi hazafi beleáll a balhéba és megvédi a saját meg hazája büszkeségét. Ha kell még a saját élete árán is! Ti meg megszégyenülve hazakullogtok???

Hát rajtatok röhög az egész román sajtó! Na ti most aztán jól megvédtétek a büszkeségeteket...

dr yetee 69 2013.09.09. 11:00:36

Nyilván a MÁV-tól bérelt kocsikat is a románok amortizálták,okozva milliárdos kárt,nevetséges vagy,blogger!

Grrr 2013.09.09. 11:08:55

Szánalmasan röhejes, hogy radikális jobboldaliak panaszkodnak általánosításra, előítéletes gondolkodásra, eseményeknek az elfogult sajtó által történő tendenciózus beállítására.

Peetee 2013.09.09. 11:09:05

Annak örüljetek, hogy az sem ment le a médiában, ahogy a vonat indulása előtt ötösével hugyozott a BUDAPESTI peronra a bátor és büszke magyar szurkoló, aki ugye maga a kultúrált európai értelmiségi, a megtestesült jóság; az ország krémje, a hazaszerető focidrukker.
Már a vonat kifelé indulása előtt sakál részegen üvöltözve (nem a csapatát éltetve) randalírozik a BUDAPESTI vasútállomáson. Ezek a csodálatos hazafiak csak füstbombákkal, görögtüzekkel tudja szórakoztatni magát.
A sajnálatos vereséget követően pedig teljes (ön)pusztításba kezd: még többet iszik, osszehányja, összehugyozza a vasúti kocsit, letöri és sztrúgdossa az összes belső ajtót a 13vagonból álló szerelvényen. Ezek a békés, visszafogott sportszerető emberek valami oknál fogva pillangókést hordanak maguknál, amellyel nem az újkenyeret szeletelik a reggelihez, hanem az alkoholmámortól vezérelt düh által szétvagdossák a vasúti kocsi műbőr ülésit, összekarcolják az ablakokat, az asztalkákat; magyarul szétb@sznak mindent maguk körül a hazafelé vezető úton.

Valóban nem szép dolog, hogy nem megfelelő súllyal szerepel(t) a hírekben a magyarellenesség.
Ugyanakkor ne tegyetek úgy, mintha a megtestesült jóság, a ma született bárány kapott volna méltatlan bánásmódot az idegenben lejátszott meccsen.
Pontosan azt kaptátok, amit megérdemeltek. A budapest indulástól kezdve (meg tk. 20-25éve) úgy viselkedtek, mint az állatok. Mint a láncát tépett veszett harcikutya.
Ezek után mégis mire számítottatok?

♔bаtyu♔ 2013.09.09. 11:14:59

Szokás szerint össze-vissza hazudoztok ballibsik.

reccs 2013.09.09. 11:15:08

Budai Andris:
És igen, itt is már a románokat védik, a mienket gyalázzák. Ocsmány egy népség az ilyen.

Erre egy román cikk címével tudnék válaszolni "A huligánnak nincs hazája".
Tökéletes megfogalmazása annak, amit gondolok.
A huligánbandákat nem sorolom az enyéimhez, de a társadalom nagy része sem. A huligán a bűnöző egy fajtája a legtöbbünk számára.
Függetlenül attól, hogy magyar vagy román. Ha holnap az összes rablógyilkos nemzetiszín szalagot köt a csuklójára, akkor se fogjuk őket végigcsókolgatni.
Azt csak ti gondoljátok, hogy a foci nemzeti sorskérdés és ti a magyarságot képviselitek. Szerintünk csak egy rakás bűnöző randalírozik egy rakás teetségtelen hülye miatt, akinek nincs kedve dolgozni, focizni meg nem tud. Nem örülünk a vereségnek, de tulajdonképpen leszarjuk. Ti meg a magyarság? Hazajöttök, aztán majd nem a románok ellen mentek, majd pl. fradi-újpest indokkal teszte tönkre metrókocsit meg késeltek 17 éves gyereket. Indok mindig lesz, a lényeg a tombolás.

Hogy nem minden szurkoló ilyen? Ezt nem is gondoljuk, de akinek nem inge...

Scagnetti 2013.09.09. 11:17:30

Úgy gondolom, mindkét oldal szegénységi bizonyítványt állított ki magáról. Nálunk a válogatott "játéka", a balhézó csürhe, a himnusznál látott hátrafordulás volt undorító, a románoknál a provokáció, a himnuszunk kifütyülése. És persze az itthoni megmondóemberek is hozták a megszokottat, akik egy cseppnyi politikai előnyszerzésért az anyjukat is eladnák. De nem kell ezen meglepődni, így megy ez a Balkánon, ahova a románok is és mi is tartozunk.

_most_ 2013.09.09. 11:17:46

@Grrr: hát igen, kissé ironikus, mikor szélső jobboldaliak kérik ki maguknak az általánosítást :D

okostojgli (törölt) 2013.09.09. 11:27:29

"aki pedig esetleg ezzel nem értene egyet, az náci."

Ezt nem tudjuk, de te síkhülye vagy az kurvaisten.

csárli hárper 2013.09.09. 11:29:19

fordítsuk meg: Budapesten van a meccs, idejön 3000 román, már induláskor kurvaanyáznak, szarmagyaroznak, köpködnek, mutogatnak, mindenkibe belekötnek, a magyar rendőrség mindenkit szarrá ver, könnygáz, gumibot, miegymás, a hazai közönség köpködi,szarrománnozza, kurvaanyázza dobálja őket, kifütyülik a himnuszukat, mi a különbség?

hülyék mindenütt vannak csak mindig mi akarunk helikopter lenni...

ottomoll 2013.09.09. 11:36:11

A magyar himnusz kifütyüléséért nem lehetne zárt kapussá tenni a következő bukaresti román válogatott selejtező mérkőzést? Biztos van erről jópár felvétel.
Nálunk elég volt egy barátságos meccsen tenni ugyanezt, ráadásul úgy hogy az izraeli szövetség a helyszínen nem érzékelte ezt, és panaszt sem tett.

Netuddki. 2013.09.09. 11:41:20

Hát kisfácán, szégyenlem is magam! Azért amit Magyarország feliratú pólóban a melleteken műveltetek Bukaresten, meg hazafelé a vonaton. Ha rajtam múlna kifizettetném veletek az okozott kárt. Ez lenne a minimum. Sajnos nem rajtam múlik...

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.09.09. 11:44:10

biztos vagyok benne, hogy az ottani magyar srac is csak veletlenul verodott meg. a szurkolok is csak tevedesbol kezdtek el a rendorokre dobalni az utcai szekeket.

Netuddki. 2013.09.09. 11:44:45

@kovi1970: Ja és igen kisfácán! Szerencsétek, hogy a vasúti kocsi ülései és a mosdókagylók nem ütnek vissza...

♔bаtyu♔ 2013.09.09. 11:52:47

Na hogyne, a "primitív magyarok megtámadták az európai románokat." "Szégyenlem, hogy magyar vagyok" és effélék.

Csak hogy lehessen egy kicsit gyül9lködni, fikázni izraelből.

balfa 2013.09.09. 11:57:12

aki korpa közé keverik, annak bebasszák a vályúba a gyöngyöt

Anselmo 2013.09.09. 11:57:29

A magyarokat gyalázó ballib értelmiség védelmében szeretnék szólni: 99%-ban nem magyar nemzetiségűek, tehát nem tekinthetjük őket hazaárulónak, mikor nemzetünket gyalázzák. Egyszerűen csak belső ellenség.

Rogerius 2013.09.09. 12:00:32

Romániábol - románként írok...egy pár dolgot esetleg tudni kellene:

1. A Kárpátokon túli Romániában a magyaroknak általában jó hírük van és kedvelik is őket.
2. A focidrukkerrel akkor van baj amikor úgy gondolja hogy részegen-hugyosan üvölteni a Himnuszt és köpködni, szidni a másik félt a hazafiasság netovábja...és akkor is baj van amikor a közvélemény is a részeg focidrukkert a hazafiakkal azonosítja.
3. A foci az foci...nem vélt-valós történelmi sérelmek orvoslásának a modja...ezért egyfajta honfoglaló vagy honvédő háborúnak felfogni egy középszerű focimeccsett igencsak nagy marhaság mindkét részröl.

5. Mindkét ország számára Erdély egy kedves de nagyon érzékeny téma...ezért megfelelő ovatosággal és kellő jóérzékkel-jóérzéssel kell a témát megközelíteni...nem hinném hogy a két ország focidrukkerei lennének az etnikai jóérzés és kompromisszumkészség megfelelő hirnökei

Szevasztok 2013.09.09. 12:01:27

@♔bаtyu♔: "Na hogyne, a "primitív magyarok megtámadták az európai románokat." "Szégyenlem, hogy magyar vagyok" és effélék."

Hát aki nagy pofával bemegy a katlanba, aztán meg megfutamodik (gyk felül a vonatra) még mielőtt az orra vére eleredt volna, azon nincs mire büszkének lenni! Gyávák vagytok és besz*riak! Rajtatok röhög az egész román sajtó! A helyetekben lapítanék jó darabig mire egy kicsit elhalványul ez a csúfos kudarc.

A vonaton meg persze már megy az izmozás az üléshuzat ellen. Hú de bátrak vagytok!

dzsoni5 2013.09.09. 12:03:11

A poszt írója egyébként tisztában van a liberális szó jelentésével? Mert az nem egyezik a "szélsőbalos bölcsésszel" és az egykori Szdsz-essel, holott ő így használja.

blah 2013.09.09. 12:03:30

az általánosításról rosszalló cikket írni úgy, hogy közben általánosít a kedves poszter elég nagy öngólnak tűnik... közelebbről meg inkább ostobaságnak.

high up! 2013.09.09. 12:05:42

Nagy marha Jurenkó! A normális viselkedés számonkérése szerinted libsi gyülölködés?

Nagy bunkó vagy te öcskös, akárcsak a barbár jobbikos meg fideszes aljanépe. Még el se indult a vonat Pestről, de a Trianon traumátok már csúcsra járt: orusban Erdélyi revansot üvöltöttetek a kamerába, meg román cigányoztatok. Pesten öcskös, Pesten.

Kurva jól csinálták a román rendőrök, hogy beverték azt a primitív félázsia pofátokat, milyen jó lenne az ország megtisztulásának a barbár aljanépétől, ha hetente lenne Román-Magyar!

látjátok feleim szümtükkel 2013.09.09. 12:08:40

@pierre bayle: "...ez egy igazán nemes versengés, hátha ebben nyerni tudunk, ha már a pályán nem."

"Ballibként" ezért örülök nagyon a sok épülő stadionnak, lesz hol utánképezni. Hajrá Magyarország!:(:(:((ennyire örülök)

beregvaros 2013.09.09. 12:11:00

Emelje fel a kezét aki ott volt. Na ő mondhat véleményt a tények ismeretében.
A többiek csak szánalmas médiapatkányok!

high up! 2013.09.09. 12:11:40

Aztán a legközelebbi bajnokin meg már egymást ütik ezek a Nagymagyaroszág drukkerek, mert teccik tudni ott már nincsen Trianon trauma, csak buzi honvédos meg köcsög debreceni.

Na ezt jelenti nálatok köcsögöknél a Turul-madárban egyesült nemzet.

toportyánzsóti 2013.09.09. 12:12:54

Fociháborúban az igazságot keresned nevetséges nem kicsit!Ötödikes is tudja:úgy kezdődött hogy visszaütöttem!Vezírszurkolónknak cserben hagyás helyett pár TEK-est illett volna mellétek adnia,elvileg ki vannak képezve!Úgyhogy a legszánalmasabb maga viktorbán volt aki vastagot hazudva cserbenhagyta a válogatottat és a szurkolókat!!!!

high up! 2013.09.09. 12:13:06

@beregvaros:

Majomka, a TV, videó meg egyéb találmányok már 100 éve gondoskodnak arról, hogy neked nem kell felmenni a Holdra megnézni, hogy tényleg ott van-e.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.09. 12:14:55

"Az előzmények ismeretének tükrében nincs mit csodálkozni azon, hogy sokaknál elpattant a cérna és sajnálatos módon különböző balhékba keveredtek."

HOGYNE LENNE, 21IK SZÁZADBAN ne pattanjon már cérna senkinél, illetve lehessen már csodálkozni a primitívség ezen fokán.

A román heccelésen is, meg a magyar "válaszreakción" is.

Kék az ég 2013.09.09. 12:22:57

@ Óh azok a csodás mi már megint áldozatok vagyunk, a gonosz románok fegyvert fogtak a hős - egyébként jézusi szelíd - magyar szurkolok fejéhez és csak ezért tomboltak.

Kék az ég 2013.09.09. 12:27:26

@csárli hárper: Volt is ilyen. Nem emlékszem hogy a Romanok utána ezen bloghoz hasonlóan jaj áldozatok vagyunk hat verjük szét Budapestet csináltak volna.

Kék az ég 2013.09.09. 12:28:18

@Rogerius: Ugye ha így megyünk oda akkor nem kell csodálkozni!

Dehogy provokáltak, dehogy is...

kuruc.info/galeriaN/egyeb/wsteauabud1.jpg

jpmjpm 2013.09.09. 12:31:01

ugyanakkora barmok, mint a magyar szurkolók. a románok bedobták a vonat ablakát kővel, a mieink szanaszét baszták a saját vonatunk belsejét.

fűtyültek a himnusz alatt, húha, de meglepő. mi meg zsidóztunk és fütyülünk az izraeli himunsz alatt.

és még sorolhatnám.

jpmjpm 2013.09.09. 12:32:29

@jpmjpm: ja, mostantól libsi vagyok?

Jofiu 2013.09.09. 12:32:53

Hagyjuk már ezt a szegény magyar drukkerek hülyeséget, írhatjátok ezerszer is, a magyar drukker idehaza is átlag tahó, majd biztos külföldön válik belőle Gandhi. Miközben a híresen pancser magyar meccsekre igyekszik, biztos a fociért teszi, nem valami gőzös elképzelés, meg a buli, esetleg a balhé vezeti. Ne nézzetek már hülyének, jó.
Azt nem mondom, hogy 100% ez, de az összképkép az rossz. Nagyon rossz. Aki ehez akar tartozni ott valami nem stimm. Majd biztos a magyar drukker lesz a korrekt sportember példaképe, ja.
Amúgy meg a Magyarország pólóban randalírozó barom az a mi, többiek szégyene is, mindenkire szégyent hoz aki valamilyen szinten kötődik Magyarországhoz, a mi nevünkben állat.
A románok nem érdekelnek, az ő faszságuk az ő szégyenük.
De a bunkó balhés drukker a miénk. Aki nem "Bogyó Béla vagyok, bunkó balhés drukker" pólóban, hanem "Magyarország" pólóban utolsó szar alak, azt én is és mindenki ekézni fogja, és jogosan.
Meg azokat is akik ezt megtűrik maguk közt!
Sőt!! Védik!!!
Mindezt egy teljesen érdektelen és haszontalan esemény kapcsán mint magyar focisták bohózata.
Úgyhogy elmehetsz te is vissza a szőrőstalpúak földjére, és vidd a haverjaidat is, hadd kergetőzzenek, te meg bizonygathatod tovább, hogy más a rossz.
(a liberafóbiádat meg nézesd meg gyorsan mert nem ezen múlik az egész, ideológiafüggetlen, ez már komoly pszihózis lehet)

komplikato 2013.09.09. 12:47:12

Na igen, elképzelem ahogy az összes hardcore román GPS nyomkövetővel, meg a különvonat menetrendjével rohangál, autózik és buszozik, hogy pont annak dobálja be az ablakait.
Tiszta szerencse, hogy visszafelé a T. "ultráK" nem verték szét a vonatot önszántukból.

A gonosz román rendőr fegyver fog a békés szurkolóra mesét meg annak a hülyének adjátok be aki nem látta a kismillió feltöltött videón mit "nem csináltak" a "békés szurkolók". Kezdve azzal, hogy nem sok híja volt felgyújtsák a beérkező vonatot, a belvárosi randalírozást és a többit.

A szerzőnek meg ajánlom olvassa már el pár blogot, hogy akik arra élnek székelyek, magyarok, miként látják a dolgot, mert teljesen másképpen az tuti.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.09. 12:57:03

Magyarázzuk a bizonyítványt? Felesleges. Csak szánalmasabbá válik így a dolog.

mergo 2013.09.09. 13:13:28

Én azt sem értem, hogy egy-egy hazai "bajnoki" előtt minek vonul fel a rendőrség szétválasztani a "békés" szurkolókat. Egymásnak engedni őket és aki túléli, az utána még megnézheti a 22 falábú bohózatát. Előbb-utóbb a természetes kiválasztódás megoldaná a problémát.

Tücsök1 2013.09.09. 13:14:10

@♔bаtyu♔: Gyűlölködni?Én speciel szánakozni szoktam a sok retardált barom láttán! Jó lenne tudni,mi van a batyudban,mert a fejed nyilvánüres,tehát az eszedet dugtad a batyuba.

yard 2013.09.09. 13:14:30

Focizni kell megtanulni, stadionépítés, üvöltözés, részeg balhézás, felcsúti futballakadémia ezen nem segít. Segíthetne ALBERT, TICHY, MÉSZÖLY, FARKAS, GÖRÖCS, VARGA, BENE, de sajnos ...
Pénzt a vízi sportokra, öttusára, és egyáltalán oda, ahol vannak tehetségek.
Ezt a focit meg tartsák el a "drukkerek".

Prostatikus Vogon Jeltz 2013.09.09. 13:21:06

Magyarország feliratú pólóban várost- és vonatot bontó egyének kizárólag beépült provokátorok lehettek.
Tisztességes magyar drukker ilyet soha nem csinál, főleg ha a hazáját (vagy annak drukkereit/sportolóit) képviseli külföldön.

yard 2013.09.09. 13:23:09

@mergo: stimmel. És amúgy meg fizessék ki a kórházi költségeiket is a károkozáson kívül. Gusztustalan, hogy kimegy "jól szórakozni" a hasonszőrűekkel, belekalkulálva egymás leamortizációját is, és Mari néni, meg Józsi bácsi, meg Pistike fizesse ki az efféle idióták egészségügyi számláját. Túrót. Azt gyógyítsák ingyen, aki önhibáján kívül sérül le. Részeg vezetők, futballidióták ne tartsák a markukat az össztársadalom felé, fizessen a marhasága után.

♔bаtyu♔ 2013.09.09. 13:32:19

Ballibsiknek a magyar zászló, magyar himnusz nyomja a szemét.

Az izraelit is kellett volna melléje, akkor hősök lennének.

yard 2013.09.09. 13:35:51

@♔bаtyu♔: fenét, a tahó az igazi nemzetközi, mindenhol megtalálható. Sajnos Magyarországon is, zászló se kell nekik, messziről felismerhetők.

Bobby Newmark 2013.09.09. 13:45:19

@Lord Viktor: Ez már csak olyan, hogy te sem a szomszéd gyerekének adsz atyai pofont, hanem a sajátodnak.

Pont leszarjuk, mit csináltak a románok. Ők Romániát képviselik.

Ti meg Magyarország nevében vagytok bunkók. És ha te bunkó vagy Magyarország nevében, akkor engem is annak fognak nézni. Miattad. Amiért viszont a kurva anyádat, akárhonnan is nézzük a dolgot.

Ezt kéne felfogni.

Tücsök1 2013.09.09. 13:49:02

@♔bаtyu♔: Te valami kommentgenerátornak vagyitt alkalmazva?
Van az a pénz,amennyiért komplett idiótát csinálsz magadból? Remélem nem kenyérre,hanem a téveszméid kezeltetésére költöd!

Pop40 2013.09.09. 13:51:35

@mergo: +1

@♔bаtyu♔:

Tudtommal semmiféle kapcsolatba nem kerültem még bármilyen izraeli vonatkozású emberrel, az izraeli himnusz és zászló meg pont annyi érzelmet kelt bennem, mint pl a szváziföldi vagy a hottentotta, de így látatlanban is előrebocsátható: Ha választanom kéne köztük meg a hozzátok hasonló hazaáruló tolvaj söpredék között, valóban nem ti lennétek a nyerők.

nem várt fordulat 2013.09.09. 13:52:49

@polly graph: na ez a baj kis barátom, hogy így gondolod. a foci nem az, hogy "A foci egyik fontos társadalmi funkciója az, hogy a szurkolók leeresszék valahol a gőzt, valakire rázúdíthassák a bennük felgyülemlett haragot, gyűlöletet"

A foci arról szól, hogy szurkolsz a saját csapatodnak, hogy nyerjen.

Még gyerek voltam, amikor egyszer elhagyta a számat egy büdös fradi kiabálás. Édesapám azt mondta: kisfiam, ne azt mondd, hogy fúj fradi, hanem azt, hogy hajrá kispest!

Vannak egész jó terapeuták, csoportos foglalkozások, ha ilyen problémáid vannak.

yard 2013.09.09. 13:53:14

Könnyen lehetett volna a román „szurkolókból” hőzöngő idiótának festeni a világ felé. Csak azt kellett volna tenni, hogy nyugisan, csendesen, kulturáltan odamenni, szurkolni, hazautazni.
Kész.
Osztán a nemzetközi sajtóban már adták is volna: a románok magukból kifordulva tajtékzottak, mint az elmebajosok, a magyar szurkolók meg kultúremberek voltak, úriemberek, ez állhat általában a többi magyarra is.
Így meg volt két hőzöngő idióta.

Szevasztok 2013.09.09. 13:54:11

@♔bаtyu♔: "Ballibsiknek a magyar zászló, magyar himnusz nyomja a szemét. "

Nem ecsém, nem a zászló és a himnusz fáj, hanem ha arra méltatlan egyének tartják/éneklik.

Soha nem a szimbólum a hibás, hanem a használójának a szándékai (bár ezt te úgyse érted...)

_most_ 2013.09.09. 13:56:17

@♔bаtyu♔: xd, te tényleg képtelen vagy felfogni, hogy sokakat az zavar, hogy a futballhuligánok lejáratták az országot. Persze a média erősen eltúlozza a huliganizmust, de ez nem újdonság, ezért kellett volna hatványozottan odafigyelni a kulturált viselkedésre.

Bobby Newmark 2013.09.09. 13:57:39

@_most_: Ennél még egy fokkal jobb, amikor elvileg rendpárti szélsőjobbos fel van háborodva hogy a rendőrség forszírozza azt a bizonyos rend dolgot...

Pop40 2013.09.09. 14:01:12

@_most_:

"Persze a média erősen eltúlozza a huliganizmust"

Egészen pontosan mit túloz el rajta?

Már a magyar foci is jobban teljesít! 2013.09.09. 14:08:18

"Ez egy budapesti kávéház teraszáról lehet, hogy így látszott..."

Nem, nem onnan látszott így, hanem mindenhonnan így látszott. A bukaresti pályaudvarról pl. így látszott, ahogy a békés szurkolók békésen megérkeznek:

indavideo.hu/video/bataie_tren

Karipapa01 2013.09.09. 14:14:04

"Megmondóembernek lenni jó! Pláne akkor, ha liberális az ember, mert így ugye rendre figyelmen kívül lehet hagyni az igazságot..."

Egy ilyen bevezető után egy nem végtelenségig elvakult ember rögtön minősíteni tudja a bloggert. Mert ugye, azt már régen tudjuk, hogy "megmondóember" pláne csak szabadságelvű lehet! Nos, Kedves Posztoló! hát akkor USZI, USZI, USZI...
Ebben a blogban nem a futballhuligánokról van szó. Inkább arról, hogy ismét van egy esemény, amikor a jobbszél szimpatizánsokat rá lehet uszítani azokra az emberekre, akiknek a világnézete nem az övékével azonos. De még így is durva, mert azt vezényli a saját eszmetársainak, hogy ül!, fekszik!, pitiz!, ne ugass!, fogdmeg!... Persze, ha ez nekik tetszik... Még az is lehet, hogy idővel kapnak azonosító csipet.

_most_ 2013.09.09. 14:21:49

@Pop40: csak a szokásos, a szenzációhajhász média szereti eltúlozni a dolgokat, például ha megrongáltak pár fülkét a vonatban a szurkolók, akkor a hírekben már úgy fog szerepelni, hogy a huligánok szétvertek mindent, még a vonat kerekeit is kiszúrták :D Amúgy nyilván az ultrák nem keveset tettek azért, hogy ennyire negatív kép alakuljon ki róluk a társadalomban, de ha mondjuk személyesen megismered őket, azért rájössz, hogy közel se akkora állatok, mint a hírekben beállítják őket.

nem várt fordulat 2013.09.09. 14:23:34

@♔bаtyu♔: olyan sokat mondogatod ezt, te légyszi, magyarázd már el nekem, ki vagy mi az a ballibsi?

nem várt fordulat 2013.09.09. 14:26:32

hozzáteszem, ha lenne itt valami értelmes foci, akkor indítanék egy "a békésen szurkolásért" csoportot. ez a csoport kivetné maga közül a randalírozó állatokat, huligánokat. és nem a b középbe vennénk jegyet. a gond az, hogy nincs foci, ezért eleve halva született az ötlet.

c_de_berzsián 2013.09.09. 14:27:12

Van annyi alkohol, hogy a Arena Națională-t is TV-székháznak nézed.
;

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.09.09. 14:27:46

Aki a focit szereti az úgyis menthetetlenül hülye állat, innentől teljesen mindegy...

clegane 2013.09.09. 14:36:30

@Már a magyar foci is jobban teljesít!:

az amúgy tök vicces, hogy ha egy csapat cigány vonul negyedennyire hangoskodva az utcán, akkor meg mennyire hüledezik ugyanez a jobbos banda hogy micsoda állatok ezek akikkel lehetetlen civilizáltan együtt élni.

kukatr 2013.09.09. 14:40:10

Kedves Jurenkó Ferenc!

Lehet példát mutatni a "liberális", "mértékadó megmondóembereknek" egy korrekt, több szempontot megvizsgáló, mindkét oldalról elfogultság nélkül nyilatkozó blogbejegyzésben.

Ameddig ez nem sikerül, addig az írásod csak blogolásba bújtatott ostoba gyűlölködés.

bigthereal 2013.09.09. 14:59:56

szánalmas ez a sok öngyűlölő magyarul beszélő féreg, akik oktatják a szurkolókat, akik örülnek, ha magyar testvéreiket verik, akiknek fogalmuk sincs történelemről, hagyományról...

jó poszt!

bigthereal 2013.09.09. 15:02:15

@kukatr: "mindkét oldalról elfogultság nélkül nyilatkozó"

te szerencsétlen, hogy tudsz elfogultság néklül nyilatkozni, ha az egyik oldal te magad vagy?
azért szurkolunk a magyaroknak, mert elfogultak vagyunk, te nem?

te egyformán szeretsz románt szerbet norvégot magyart? ez az internacionalizmus, ami marx meg lenin akart?
az agymosott liberális értékksemlegesség? a nemzetek nélküli európa?

nem várt fordulat 2013.09.09. 15:04:05

@bigthereal: mi a faszom köze van mondjuk Szent Istvánnak, trianonnak, vagy a hagyományörzésnek a focihoz? Édes istenem, hogy ebbe az országba születtem.

blah 2013.09.09. 15:06:23

@bigthereal: neked meg a hozzád hasonlóknak a világról nincs semmilyen fogalma... ami még nem lenne baj de ilyen faszságokat magyaráztok be magatoknak ami meg már inkább beteges

Amadeus62 2013.09.09. 15:08:13

@karacsi_maci:

Azt hiszem hibernáltatnom kellene magam, vagy minden nap annyira bebasznom, hogy másnap semmire ne emlékezzem, de ezekkel egy országban élni egyre elviselhetetlenebb :(

BSz 2013.09.09. 15:10:03

"magyar drukkerek, akik természetesen kivétel nélkül szélsőjobboldali, fasiszta nácik"

Azért gondolják sokat róluk ezt, mert azok :-P vagy legalábbis mindent megtesznek, hogy ez a kép alakuljon ki róluk.
Tudom én, hogy ahogy van rendes cigány, van nem zsidofób / homofób focidrukker is, de csak a mesében...

yard 2013.09.09. 15:10:05

@bigthereal: nem öngyűlölő, érettségizett!

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.09.09. 15:13:01

fekete póló, Magyarország felirat elsőáldozói szerelés.
A fidesz sunyi, aljas, szarkeverő aknamunkája, utálata is kellett, hogy így fogadjanak bennünket.
Ha a románok szerveznének tusnádi vagy csíki hatalmas provokatív bulikat, Orbán már mozgósította volna a nemlétező magyar hadsereget. Nekünk mindent lehet a fideszes gőg és szarháziság jegyében.
Az orbáni csodacsapat nagy taslit kapott, de ha még több stadiont építenénk javulhatna a helyzet.

ORBÁN EGERVÁRI TAKARODJ!

nem várt fordulat 2013.09.09. 15:24:20

@Amadeus62: próbáltam a minden nap bebaszást, nem segít. ha kocsmában teszed, ott is nekiállnak, ha otthon, akkor meg ne kapcsold be a tévét.

látjátok feleim szümtükkel 2013.09.09. 15:25:31

@karacsi_maci:
Tudod az, aki nem a békés tüntető kurzuson szocializálódott.

látjátok feleim szümtükkel 2013.09.09. 15:30:24

@bigthereal: "szánalmas ez a sok öngyűlölő magyarul beszélő féreg, akik oktatják a szurkolókat, akik örülnek, ha magyar testvéreiket verik, akiknek fogalmuk sincs történelemről, hagyományról..."

2006. október 23-ra gondoltál, mint történelemre és hagyományra
? Én nem öngyűlölök amikor azt mondom, nem egy gyékényen árulok azokkal, akik kimennek más országokba, ott randalíroznak, és miattuk általánosítva engem is olyannak látnak, tartanak, mint őket. Gondolom te sem érzed magad hozzájuk hasonló magyarnak.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.09. 15:41:07

Tök jó, hogy a románok viselkedése felmenti a magyar szurkoló csürhét...

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.09. 15:43:55

@bigthereal:
Magyar hazafinak lenni nem azonos azzal, hogy közösséget vállalunk egy agresszív csürhével, csak azért, mert a másik nemzetben is vannak hozzá hasonlók, és a két barom banda egymásra talált. Az én szememben ők azok, akik csak magyarul beszélnek, de mivel a magyar kultúrát már rég levedlették magukról, ezért nem tartom őket igazán magyaroknak.

Globetrotter2014 2013.09.09. 15:45:14

"hogy a román csendőrök jól elvertek pár magyar"

Nyilván ilyet "önmagában" nagyon elborult ember gondol.

De szerintem ha már az országunkat külföldön lejárató, itthon pedig a közvagyont szétverő, más valóban érdemes! magyarokat megfélemlítő vandál szemetet megveri végre egy rendőrség, annak nem sak a mélyballib fog örülni.

Ezt a mérhetetlen csőtömeget ami a múlt héten összejött nagyon nehéz a ballib összeesküvésre kenni.

Egy rakás xar volt az EGÉSZ. A tehetségtelen és agyonfizetett futbalistáink, az értelmetlen stadionra elvert milliárdok (és most veletek égő kormányzati poltikusok remélem hálásak lesznek nektek a most a töketlénségetekkel elpazarolt szavazatikért),
a magukat hauafinak hazudó söpredék (volt ám szerencsém hozzáhuk kishzánkban is, köszi, ha ugyanezt összehozták a románoknál, maximálisan megérdemlik a "gyűlöltet").

Ez a poszt nagyon gáz. Igazi rázzuk a pofonfát.

Ennyit mint ez a söpredék kevesn ártanak az országunknak. Itthon vagy külföldön egyaránt.

Aki pedig még képes ezt védeni az csak rázza a pofonfát...

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.09. 15:46:54

@bigthereal:
"te szerencsétlen, hogy tudsz elfogultság néklül nyilatkozni, ha az egyik oldal te magad vagy?
azért szurkolunk a magyaroknak, mert elfogultak vagyunk, te nem?"

Igen, azért szurkolunk a magyar válogatottnak, mert elfogultak vagyunk. De ettől még nem védjük meg azokat a magyar szurkolókat, akik nem képesek viselkedni, csak azért, mert ők is a mieinknek szurkolnak.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2013.09.09. 15:57:02

Köszönjük, hogy vagytok, kedves ballibek!
Jövőre lehet elkeseredetten nézegetni a 20-25%-ot, amit az ilyen patkányságaitok hatására kaptok majd!

yard 2013.09.09. 16:14:32

@Kuruc ezredes: ballib, nem ballib, 20-25%, nem 20-25%, patkány vagy, vagy nem vagy az, meg kell értened: a magyarok túlnyomó része iskolázott. Ráadásul tudnak úgy is viselkedni. De még ez sem a plafon: elvárnák másoktól is, mert szerintük a magyarok pallérozottak.
Oszt minden ezek után jön.

JohnHenry 2013.09.09. 16:41:34

őőőő.... amikor újpest-fradi idején a fradi "baráti kör" tagja rendszeresen szétverik a városkapu csicsás buszpályaudvarát, belehugyoznak a jegykiadó automatákba(!!!), akkor ott ki a hibás? az olvasottak alapján nyilván nem ők. akkor ki? a románok?

yard 2013.09.09. 16:45:49

@JohnHenry: az a balfék torgyánbubu. Miután közpénzből kitömte őket, a rendőröket kezdte vegzálni, hogy a meccs után vandálkodó "szurkolókat" meg akarták fékezni. Viktorka szokás szerint sunyított, és attól kezdve a "szurkolók" úgy gondolták ők írják a történelmet.

Démonmac1 2013.09.09. 16:47:44

Kár a román rendőröket kárhoztatni, csak tették a dolgukat (ha nincsenek - rátok zúdul egy kis túlerő.
Még most is szedegetnék a cafataitokat.
Ők legalább képesek visszaütni, nem úgy mint a mosdókagyló, vagy valamelyik szék.

no_successful2 2013.09.09. 16:53:14

Ok azt elhiszem, hogy a vonatablakokat a románok dobták ki (vagy be ?)
De az üléshuzatokat ki vagdosta fel ?

bulista 2013.09.09. 17:29:35

@no_successful2: Hát a Gyurcsány meg a Bajnai!!!

tiItsál ki te gyökér 2013.09.09. 17:49:51

@jpmjpm: Nem csak libsi, innen kezdve izraeli provokátor is vagy. :-))

reccs 2013.09.09. 17:56:23

@no_successful2: A Marica grófnő. Vagy az a gólt rúgta?

bgp 2013.09.09. 18:04:55

Nem értem mi a baj? A MÁV-nak szerződése van a "szurkolói csoporttal". Az okozott kárt megtérítik. A verést mindenki megkapta aki megérdemelte. Mit kell még erről beszélni?
Ha szétverik és kifizetik, az csak pörgeti a gazdaságot :D
Hajrá huligánok!

tiItsál ki te gyökér 2013.09.09. 18:05:05

@karacsi_maci: Ilyen nehéz kérdést ne tegyél fel nekik. A ballibsi az akit éppen utál.

bátor nyúl 2013.09.09. 18:05:20

A posztíró szánalmasabb, mint a fociválogatott.

Bruteman 2013.09.09. 18:06:47

"Továbbá a liberális mindenhez ért, mindent mindent lát, és természetesen mindenről van mértékadó véleménye is. Az örökké szivárványszínű napszemüveg mögül pedig mindenkit ki lehet osztani, aki pedig esetleg ezzel nem értene egyet, az náci."

Egy ilyen mondattal kezdve azon feszülni, hogy valakik(?) szerint minden minden magyar focidrukker náci rendkívül hiteles és szívbemarkoló.

"Azon már meg sem lepődünk, hogy a magyar Himnusz alatt végig fütyült a román publikum."

Én megértem, hogy fáj az általánosítás, de akkor pl Te miért nem érted meg, hogy másoknak is fájhat. Ha egy román azt üvölti, hogy mocskos magyar, akkor az bizony kellemetlen érzés lesz minden magyarnak. Aki erre azt válaszolja jó hangosan, hogy mocskos román, az, attól függetlenül, hogy náci-e vagy sem, egyszerűen ostoba. Hogy miért? Mert nem jutott el arra a szintre, amikor több lehetséges megoldás közül képes valaki kiválasztani azt, amelyik hosszú távon a legtöbb haszonnal jár.

Függetlenbaloldali (törölt) 2013.09.09. 18:07:36

A hazai válogatott (a "nemzeti" kifejezést ezek nem érdemlik meg...) kritikán aluli "teljesítményt" nyújtott, és erre nincs mentség.

De:
A magyar szurkolóknak csak és kizárólag a hivatalos magyar zászlót volt szabad bevinni, ezzel szemben a román szurkok simán kifeszíthettek egy "1918" feliratú transzparenst

A magyar himnusz alatt végig füttykoncert volt, hasonlóért mi összeurópai lecseszést és zárt kapus meccset kaptunk, de ez az incidens sehol sem ütötte meg azt a szintet, hogy reagáljanak rá.

A román kormány már hetekkel a meccs előtt tüzelte az ottani focihuligánokat, ezzel gyakorlatilag zöld utat adva a csőcseléknek. Nálunk már tized ennyi miatt is lecseszés jár a kormánynak.

A sok-sok európai "demokrata" és jogvédő elmehet a... az EU hivatásos "demokráciavédő" hivatalával és sajtójával együtt!

A szerelő 2013.09.09. 22:43:11

Ezen a meccsen 3 féle náció volt. A magyar drukkerek, a román drukkerek és a hazátlan huligánok, mert ezt a csőcseléket egyetlen jó érzésű ember sem tekinti sajátjának.

Pop40 2013.09.10. 00:22:06

@_most_:

Lehet, de nem sokkal kisebbek. :P

@bigthereal:

"szánalmas ez a sok öngyűlölő magyarul beszélő féreg, akik oktatják a szurkolókat, akik örülnek, ha magyar testvéreiket verik, akiknek fogalmuk sincs történelemről, hagyományról..."

Valamit te nagyon benéztél, pajtás.

1, Itt szerintem senki nem öngyűlölő, én legalábbis tuti nem. Én csak téged, meg a gyújtogató, ostoba, hazaáruló csürhédet gyűlölöm.

2, "akik örülnek, ha magyar testvéreiket verik"
Nem tudom, te meg a debil haverjaid kinek vagytok a testvérei, nekem tuti nem. Sajnos ugyanabban az országban rontjátok a levegőt, ahol élek, nagyjából ennyi közünk van egymáshoz.
Annak sem örülök, ha bárkit vetnek: Ha magyar testvéreimet verik, annak nyilván nem, ha meg titeket, annak azért nem örülök, mert titeket nem verni kéne, hanem élessel lőni.

3, "akiknek fogalmuk sincs történelemről, hagyományról"

Bizony, szép hagyomány időről időre szétverni pár vonatot, pályaudvart, lejáratni az országot, nekem erről valóban fogalmam sincs, nem is akarom, hogy legyen, meghagyom ez a "hagyományt" neked, meg a hulladék szarházi haverjaidnak.

@Kuruc ezredes:

"Jövőre lehet elkeseredetten nézegetni a 20-25%-ot, amit az ilyen patkányságaitok hatására kaptok majd!"

Én ugyan valószínűsítem, hogy te meg a homokos sameszod csak paródia-nickek vagytok (akár ugyanazon emberéi), de arra az esetre, ha mégsem:

Biztos vagyok benne, hogy komoly szavazatvesztést okoz a "ballibeknek", hogy elküldik a francba a vonatokat szétverő, gyújtogató vadállat csürhét. :DD

@JohnHenry:
természetesen a román csendőrök.
de lényeg, hogy bárki, csak ők nem. :D

kukatr 2013.09.10. 16:20:17

@bigthereal: Igen tudok. Aki 'Magyarország' pólóban feltépi az üléskárpitot, az ugyanakkora görény, mint aki bedobja a vonat ablakát.

Mivel csak ezt a részt emelted ki a bejegyzésemből, erős a gyanúm, hogy nem érted mit írtam. :( Most kérdezzem azt, hogy: 'Te szerencsétlen, tudsz olvasni?' ?
süti beállítások módosítása