szlovak_cimer.jpgTudta Ön, hogy az ezeréves Magyarország csupán mese, és egy királyunk sem volt magyar? Hogy a népvándorlás valójában „csavargók fosztogatása” volt, és a teljes magyar kultúrát a szlávoknak, németeknek, olaszoknak és legújabban a zsidóknak köszönhetjük? Hogy a szlovákok 8000 éve lakják a Felvidéket, és olyan kiváló embereket adtak Magyarországnak, mint Liszt Ferenc és Kossuth Lajos? A Jobbegyenes blog exkluzív összeállításából kiderül, Szlovákiában az állami támogatással kiadott könyvek milyen képet festenek rólunk, magyarokról, és miért vagyunk „fekete piszokfolt” Európa térképén.

A Kárpát-medencébe bekergetett magyarok Szvatopluk beleegyezésével telepedhettek meg a Felvidéken, pontosabban Moráviában, ahol az ős szlávok zsoldosokként használták őket, és velük támadtatták meg Észak-Itálitát – derül ki abból a videóból, amelyet az egyik legolvasottabb szlovák napilap, a SME újságírói készítettek még tavaly májusban. A napokban magyar felirattal is elérhetővé vált videó szerint Árpád fiait az itt élő szlovákok civilizálták nomádmentes életvitelre, nekik köszönhetjük az antik kultúrát, a különféle mesterségeket. A rövid összeállítás azzal zárul, hogy a szlovákoknak tulajdonképpen hálásnak kéne lenniük a magyaroknak, mert mi csináltunk belőlük nemzetet azzal, hogy elvágtuk őket déli szláv testvéreiktől.

Európában sok fiatal nemzet küzd azzal, hogy identitást kreáljon magának. Ausztria lakosságának fele még a 70-es évek elején is németnek vallotta magát. Ukrajna polgárainak jelentős részét a mai napig nehéz meggyőzni arról, hogy az államformájuknak bármiféle értelme vagy jövője van, a Bosznia-Hercegovinának nevezett viccországról már nem is beszélve. A múlt újraírásában azonban egy nép sem merészkedett olyan messzire, mint a szlovákok, akik valós gyökereik felkutatása helyett úgy döntöttek, a kronológiájukból hiányzó több mint ezer évet egy az egyben kitalálják.

Ez a szürreális történelmi fantasy fittyet hány a régészeti leletekre, szűrés helyett gyarapítja a mondákat, és ha kell, más népektől lop történelmi hősöket. Az egész mutatvány akár szórakoztató is lehetne, ha a dogmává erőszakolt közös emlékezetet nem hatná át a frusztráció és az ebből fakadó magyarellenesség, amellyel a felvidéki magyarságnak nap mint nap meg kell küzdenie.

Az alább bemutatott könyvek nem egy antikvárium félreeső zugában porosodnak, pár kattintással bárki online megrendelheti őket karácsonyra. A szokatlanul alacsony árak (2-13 euró) a magas állami támogatásoknak köszönhetőek, ilyen áron magyar nyelvű olvasmányhoz nem lehet hozzájutni Felvidéken.

03 - ukradeny skladatel.jpg

Miroslav Demko Az ellopott szerző c. műve Liszt Ferenc életének ismeretlen mozzanatait mutatja be, amelyek idáig „nem lettek megmagyarázva”. Ezekből kiderül, hogy a zenei géniusz szlovák identitású volt, és európai kisebbségekért vívott harca tüske volt a magyarok szemében. Ára 13,35 euró.

02 utrpenie slovakov.jpg

Érdekli a magyar kormány szolgálatába állt renegát tót földesurak története, akik saját nemzetfiaikra rontottak? Lapozzon bele a nevelésért felelős volt államtitkár, Karel Kálal A szlovákok kínszenvedései c. könyvébe, és az is kiderül, hogyan támogatta Európa és Amerika (!) az – egyébként elég költséges – magyarítást.

04 - madarizacia.jpg

Ha a fenti remekműért sokallná a 6,28 eurót, 2,10-ért most itt egy másik mű ugyanettől a szerzőtől, hasonló címmel: Magyarítás - A szlovák kínszenvedések bemutatása. Ez már a csúcsok csúcsa, igazi duplacsavar, amikor a rabló tolvajt kiált. „Mesék az 1000 éves Magyarországról. Népvándorlás, vagy a csavargók fosztogatása? Igazat mondanak a történészek?” – sajnos Karel már a bevezetőben lelövi a poént, hogy a Kárpát-medencében a szlávok éltek előbb, és az „uhorországi” (a történelmi Magyarország szlovák elnevezése – a szerk.) királyok nem voltak magyarok.

05 - slovaci a madari.jpg

Kíváncsi, Liszt Ferencen kívül mit loptunk még a szlovákoktól? Akkor be kell ruháznia Ivanka Milan könyvébe, amely a magyarok Duna-menti bejövetelével és a két etnikum történelmi együttélésével foglalkozik. Az ajánlóban felbukkan Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Madách Imre neve, de ha többet szeretnénk tudni, nincs mese, le kell perkálnunk 2,80 eurót.

07 - obcania proti madarizacii.jpg

Történelmileg eltitkolt tények a szlovák lakosság elnyomásáról, nacionalista gyilkolásról és mészárlásáról. Mindez egy kötetben, Selecký Ján tollából, 6,18 euróért. A cím: Polgárok a magyarítás ellen.

08 - madarske vrazdenie.jpg

Magyarok gyilkolásai - Magyar fehérterror – a címnél is sokatmondóbb a szerző neve: József Halmi. Idézet az ajánlóból: „Ismeretes, hogy a háborúkat, puccsokat és forradalmakat törvénytelenségek, brutalitások és gyilkosságok kísérik. A Magyarországon elkövetett bestialitások erőteljesen meghaladják az ilyen forradalmi törvénytelenségek minden formáját, melyek e téren Európában ismeretesek. Ráadásul Magyarországon ezen események kapcsán zsidóellenes túlkapások is megjelentek, melyekhez a magyar uralkodó réteg endemikus antiszemitizmusa társult. Hasonló magyar bestialitás bűncselekmények játszódtak le egészen más történelmi események kapcsán is, nem csak az olyannál, amilyen Horthy Miklós fasiszta fehérterrorja volt. Aki elolvassa ezt a könyvet, az látni fogja, hogy él Európa közepén egy nemzet, amely üvölt a korábbi soknemzetiségű Uhorország integritásáért és a trianoni békeszerződés felülvizsgálatáért, miközben ő maga népteleníti el és teszi tönkre azt a föld darabot, mely neki mint nemzetnek meghagyatott!”

09 - madarske klamstva.jpg

Szeretné tudni, miért lódítják azt a magyarok, hogy őket sérelem érte Trianonban? Martin Grečo: Magyar hazugságok című írása lerántja a leplet, és valós képet fest arról, hogyan éltek a magyarok Csehszlovákiában, illetve a szlovákok Magyarországon. Ára 2,80 euró.

10 - madarske fantazmagorie.jpg

Edita Tarabčákovának nem kenyere a köntörfalazás, rögtön a címben kiteszi az indexet: Magyar fantazmagóriák - Ősidőktől fogva itt élünk. A szerző felveszi a harcot a magyar legendákkal, mítoszokkal, kitalált téveszmékkel. Kiderül belőle, hogy a teljes magyar kultúrát a szlávok, németek, olaszok és az újabb korokban a zsidók adták. A genetikusok azt is megállapították, hogy Szlovákia lakosságának 80 százaléka olyan „ősgéneket” hordoz, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy ők már legalább 8000 éve, az újkőkorszak óta itt élnek. Én a maguk helyében nem sajnálnék érte potom 4,28 eurót.

11 - trianonska trauma.jpg

„A magyar sovinizmus feltámadása. Magyarország, az első fasiszta rezsim Európában. Magyar történelmi hazugságok. Miért akarják megszüntetni a Beneš-dekrétumokat? Keserű igazság a magyar politikáról.” A szerző Július Handžárik, a cím Trianoni trauma - A köztársaság elleni összeesküvés? 7,60 euróért most ajándék Jobbik-logóval rendelhető meg.

12 - madarske podvody.jpg

„Egyes etnikumok legrégibb története az őskor és az ókor sötétségbe merül, az írástudatlanságba, és épp ezért a ’modern’ nemzetek ezekhez a fejezetkehez hozzátoldanak különböző történelmi mítoszokat és legendákat. Ezt nagy előszeretettel teszik pont azok a nemzetek, amelyek olyan területeken élnek, amelyeket az egykori őslakos etnikumtól bitoroltak el, mert saját maguknak és utólagosan a világnak is indokolniuk kell saját jelenlétüket ezen az elbitorolt idegen területen.” A szerző ugyancsak Július Handžárik, könyve azonban nem saját népéről, hanem – a címlapról sejthetik – rólunk szól. A cím: Magyar csalások - „Magyar történelem“ gyártás.

14 - medzi nami a madarmi.jpg

Vlado Clementi: Egymás és a magyarok közt - Történelmi tanulságok című művéből elég csak a címszavakat kiemelnünk: magyarosítás, brutális nemzetiségi elnyomás, ki volt előbb a mi területünkön, magyar hazugságok és a dolgok kiforgatása, börtönök és akasztófák.

15 - hore hlavu slovaci.jpg

Fel a fejjel szlovákok! - Mennyit engedünk meg még nekik? – teszi fel a kérdést Blažena Krivošíková, aki a szlovák öntudatot hiányolja, és felidézi, mi mindent tettek ősei Uhorország fejlődése és kultúrája érdekében.

16 - kapitulacia madarov.jpg

„Míg Európa valamennyi államába eljutott a demokrácia szelleme, Magyarország a mai napig a feudális középkorban él, és fekete piszokfoltot képez Európa térképén” – olvashatjuk Houdek Fedor Magyarok kapitulációja c. könyvében.

17 krvilacni madari.jpg

Az öngyűlölő magyar kiváló példáját András Gábor szolgáltatja, aki Vérengző magyarok - A gyilkosok fekete könyve c. művét így ajánlja a kedves olvasó figyelmébe: „Úgy tűnik, a magyaroknak leküzdhetetlen vágyként a vérében van a védtelen, bűntelen civilek gyilkolása. Az, amiről itt olvasni fogtok, valódi magyarok hőstettei, a legnagyobb ’hazafiaké’, melyeket a saját állampolgáraik ellen követtek el. (…) A mai propaganda folyamatosan felemlegeti az állítólagos ’kommunista bűntetteket’, de következetesen hallgat a magyar fehérterrorról. Az 1919-1920-as évek vérengző megnyilvánulásai, melyek ezen publikációban vannak leírva, újra megnyilvánultak a második világháború idején és az 1956-os ellenforradalom idején. Hol a biztosíték, hogy nem nyilvánulnak meg újra?”

Paul Lendvai.jpg

A végére hagytunk egy igazi csemegét, Paul Lendvai Magyarországon is megjelent Magyarok – Kudarcok győztesei c. műve, melynek kiadója, a Kalligram a magyar és szlovák kormányoktól is jelentős állami támogatásokat zsebel be. Magvas gondolatok évszázados gyengeségünkről, a nemzeti bezárkózásra való hajlamról és az elénk tükröt tartók hisztérikus kitaszításáról. Amikor egy magyar ostorozza a saját fajtáját, az azért mégis csak hitelesebb, mint amikor egy tót atyafi. Hogy teljes legyen a moral insanity, az osztrák állampolgár Paul Lendvai a könyvet Felvidéken született édesanyja és Erdélyben született édesapja emlékére ajánlja. Lelke rajta.

A fordításokért köszönet Hajnalka nevű olvasónknak.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr425701268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.12.20. 19:05:59

Ha Lengyelországból hazafelé tartok,ott takarosan megművelt földeket látok,már már osztrák szintű rendet, a szlovákoknál már ettől nagyságrenddel kedvezőtlenebb az összkép,de ott is látszik a haladás,utak épülnek,fényárban úsznak a városok,aztán ahogy átérek itthonra fényárnak pora sincs,ahol ki van világítva ott is csak a kosz amit felesleges kivilágítani...

Dzsentrisvihák 2013.12.20. 19:41:24

@toportyánzsóti:

Köszönjük az úti beszámolót, legközelebb, javaslom gyakorold a volánnál alvás nemes hagyományát, akkor az ilyen apróságok nem fognak zavarni.

toportyánzsóti 2013.12.20. 20:13:18

@Dzsentrisvihák: Vastag köteled még mindig nem találtad meg zsebnácika?

parászta 2013.12.20. 20:34:21

Az eszem megáll! Ilyen történelem hamisitó mocskos tótokat még nem láttam.Sajnálom az ott élő magyar testvéreinket,Talán még a többi népet is,akit elvakít,elbutit a szlovák politika akinek fogalma sincs a magyar történelemről.
Hajrá Magyarország,hajrá magyarok!!

Pamuk 2013.12.20. 20:40:12

Elég sokat gépeltél tisztelt szerző.
Írtál egy nagy kalap szart.
Most biztos nagyon boldog vagy, hogyan tovább?

Laci A Lakli 2013.12.20. 21:31:24

@toportyánzsóti:
Bizonyára Kelet-Szlovákián keresztül jöttél haza :D.
Amúgy erdélyi beszámoló, amerre nő a magyarok részaránya, úgy egyre tisztább minden... Attól még, hogy átjössz Magyarországra és a határ mellett látod az ózdi cigánytelepeket, még nem kéne ilyen szépeket írnod...

Dzsentrisvihák 2013.12.20. 21:39:27

@toportyánzsóti:

Dehogynem, jól el is vertelek vele múltkor, nem rémlik? Jaj, tudom, nem kellett volna olyan nagyot ütnöm a kis buksidra, de hát tudod milyen, amikor elragad a hév... :D

@Pamuk:

És mitől is kalap szar a poszt? Max. a bemutatott "történelmi munkák" aposztrofálhatók kalap szarként.

@Laci A Lakli:

Ó, ne várj tőle ilyen nagy dolgokat, zsótika súlyos elvonási tünetekkel küzd, ha akár egy percig nem gyalázhatja Magyarországot, vagy a magyarságot.

Le_Penseur 2013.12.20. 22:13:45

"Ukrajna polgárainak jelentős részét a mai napig nehéz meggyőzni arról, hogy az államformájuknak bármiféle értelme vagy jövője van, a Bosznia-Hercegovinának nevezett viccországról már nem is beszélve."

Az ukránok és a bosnyákok biztosan örülnének soraidnak!

01234567 2013.12.20. 23:07:05

Ez van. Ilyenen nem lepődök meg, amikor külföldön dolgozva, egy román kollégámmal bővebben elbeszélgettem arról neki mit tanítottak az iskolában történelemből. Mint megtudtam a történelem 2.0 román versionban Csau alatt azt tanulta, az első világháborúban vesztes Magyarországon hatalmas éhínség dúlt, és a nagylelkű, jószívű 1000 éves Románia(WTF?????) 2 millió éhező magyart befogadott a ritkán lakott erdélyi területekre ideiglenesen, hogy otthon ne haljanak éhen. Ezek meg nem mentek vissza, ott ragadtak.( Noch einmal: WTF?????)...gondolom ezek után nem meglepő, arról hogy Erdély a Magyar Királyság része volt, az első világháborúban ők mint látszólagos szövetséges, majd színleg semleges, agresszorként hátba támadtak minket( olyan országként, amely akkor nem 1000 éves, hanem 100 sem volt), Trianon, Székelyföld..stb..halvány lila dunsztja sem volt. És őszíntén, én nem őt hibáztattam, a mindenkori politikát, ami ugyan így nem szól nálunk, hogy a Nagy Magyarország térképről el lehetne felejteni végre Horvátországot. Mert nincs jogunk hozzá.

Mr Neanderthal 2013.12.20. 23:13:26

azert tegyuk hozza, hogy ezeket a konyveket ott is olyan szinvonalu emberek olvassak mint otthon a kurucinfot

orvosló 2013.12.20. 23:39:02

Akinek cigány a szomszédja, sose mosolyog...
mondta a szomszédom, aki cigány és vagy 15 éve Németországba jár ki dolgozni,a fia meg már nem az, informatikus és könnyű neki,hisz anyukája Német/kelet/, ő maga meg lusta álmodozó, és már az apja se volt tolvaj

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.12.21. 00:35:39

Ezek ugyanolyan faszságok mint amit nálunk a mindenféle szélsőjobbos orgánumokban lehet olvasni.

Nálunk ennél messzebb mennek, hiszen kvázi köztudott, hogy az egész világ egy turultojásból kelt ki.

bloggerman77 2013.12.21. 00:37:15

Ezek a szlovák könyvek szélsőjobbos kiadványok. Állami tankönyvként bemutatásuk pedig szimpla hazudozás.

billy reed 2013.12.21. 00:51:14

Na, most azért két dolog:
1. Volt feleségem felvidéki magyar lány volt, de a mindennapi együttélés során soha - ismétlem, soha - nem fordult elő a fentiekben jelzett jelenség.
Ilyesmi mindig csak a "magas politika"szintjén folyik először, aztán leszivárog a "vevők" körébe.
Ettől még a jelenség nyilván létezik, de ne felejtsük el a hazai hasonló jellegű - csak ellenkező előjelű - "szakirodalmat" sem.
2. Az egyetértők legyenek kedvesek utánanézni, hogy a szomszéd népek, és a magyarországi nemzetiségek története alig 3-4 leckében szerepel a hazai történelem tankönyvekben - természetesen Trianon kivétel. Szóval a magyar könyvekben szinte semmi nincs a magyarországi szlovákságról, románokról ésatöbbi. És alig valami Moldváról, Havasalföldről, Horvátországról, Csehországról, Szlovákiáról stb.
Nincs dicsekedni valónk nekünk sem.

totii 2013.12.21. 00:55:41

Sajnálom szegény tótokat, hogy néhány elmebeteg próbál nekik kitalált múltat - nem is mondom, hogy alkotni, nincs is erre szó.
Az igazságot sajnos nem merik felvállalni, pedig nincs abban semmi szégyellnivaló. Az igazságban az a gyönyörű, hogy az mindenkinek jó. A hazugság viszont senkinek sem.

totii 2013.12.21. 01:03:11

@01234567: Nono, Horvátország a Szent Korona alá tartozik a mai napig, és ezt a horvátok is tudják - nincs is vele bajuk. Társország.
Ha a XI. század végén nem Magyarország Horvátország szomszédja, hanem mondjuk egy Német-Római Császárság, ma keresgélhetnénk Horvátországot a térképen, nem nagyon találnánk, ebben biztos vagyok.

Gerilgfx 2013.12.21. 03:21:19

ezek a könyvek mintha már kint lettek volna kurucon

a kormány embere 2013.12.21. 05:52:33

Nem egészen értem a megháborodás okát,hiszen már Szent Viktor is megmondta,fél-ázsiai maradék a magyar!Márpedig Ő/!/ a legtutibb Magyar!

@toportyánzsóti: 12/20.19.05
Tökéletesen igazad van,sajnos!Csak a vak nem látja a különbséget.

akist 2013.12.21. 06:36:48

Nagyon várom a "Csehszlovák kém" hozzászólását. Ő biztosan tud "magyarázatot" adni...
Paul Lendvai egykori ÁVO-s őrnagy eme művében vannak még "gyöngyszemek". Miért nem tud az ilyen ember egyszerűen csendben maradni?

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.12.21. 06:37:54

Az átlag szlovák/exmagyar/excseh egyáltalán nem úgy viselkedik, mint ahogy az itt írva vagyon.
Sőt...

Quintus Pontius Pilatus 2013.12.21. 07:40:26

A kassai születésű Szálasit vajon szlováknak tartják-e?

Pan Modry 2013.12.21. 08:12:25

Szlovakia jobban teljesit mint Magyarorszag, ugyhogy kussoljatok es legyetek buszkek hogy ilyen sikeres eszaki szomszedotok van!

Pan Modry 2013.12.21. 08:16:02

Szlovakiaban volt a gorilla botrany, ok tudnak tenni az allami korrupcio ellen.
Magyarorszagon a nav helyett a horvath andrast cseszegetik es a politikai korrupcio tovabb el. Szervilis szerencsetlenek, inkabb ezzel foglalkozzatok es ne a rendkivul sikeres, fejlettebb es gazdagabb Szlovakiat cseszegessetek. Toluk inkabb tanulnotok kellene. Az allitolagos ezereves orszagotokkal meg kitorolhetitek, azzal nem lehet fizetni a vilagpiacon.

légügyi megfigyelő 2013.12.21. 08:35:38

Félek, hasonló összeállítást itthon is lehet találni. Akár a trianoni trauma elkenése, akár a korábban folyamatosan elkövetett politikai hibák, akár az ősmagyar múlt dicsősége tárgyában. Tehát, itt a Balkánon ez a bevett eszköz. Ha van történelmünk azt hamisítjuk, ha meg nincs, akkor szabad a gazda.

$pi$ 2013.12.21. 08:38:54

@Pan Modry: "ne a rendkivul sikeres, fejlettebb es gazdagabb Szlovakiat cseszegessetek"

Miért adna ay anzagi sikeresség felmentést ay erkölcsi szabálzok alól? Milyen erkölcs az, amelyik a sikeres emberekre nem vonatkozik?!

Análpápa · https://www.youtube.com/watch?v=qqXi8WmQ_WM 2013.12.21. 08:41:50

Érdekes, hogy pont Liszt Ferencet szúrták ki maguknak, mivel Lisztnek semmiféle szlovák gyökere nincs - német felmenőkkel rendelkezik.

Petőfit valamiért nem szeretik, pedig ő aztán abszolút szlovák származású volt...

Kádár Jánosra sem büszkélkednek, pedig neki is volt egy szlovák nagyszülője...

Mellesleg sajnálom a szlovákokat, hogy lassan 100 évvel Trianon után is még mindig a magyarellenesség adja az identitásuk alapját... Elég gyerekes dolog ez...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.21. 08:47:14

jó vékonyka könyvek lehetnek azok a 20+ éves szlovák történelemről szóló alkotásak...

Bálint Anna 2013.12.21. 08:49:14

@Mr Neanderthal: Csak ott az emberek 80%-a egyetért ezzel, míg a kurucot csak egy bizonyos vékony réteg olvassa....

Análpápa · https://www.youtube.com/watch?v=qqXi8WmQ_WM 2013.12.21. 08:56:30

Egyébként azoknak, akik szeretik az igazán perverz dolgokat, ajánlom, hogy párhuzamosan olvassanak ilyen jellegű román és szlovák interpretációkat a magyar történelemről... Igazán jókat lehet röhögni azon, hogy mennyire ugyanazokat a kliséket nyomatják mindkét oldalon. A románok helyzete annyiból súlyosabb, hogy ők később telepedtek le Erdélyben, mint a magyarok, ellentétben azzal, amit 150 éve hazudoznak...

Lord Viktor 2013.12.21. 08:59:09

@Análpápa: Frusztráció, semmi több. Tudják, hogy a területük egy része (szlovákoknál csaknem egésze) anno magyar föld volt, és amikor mi magyarok rabolt területről beszélünk, tudják, hogy igazunk van. Ezért utálnak minket, és igyekeznek hazugságokkal elfedni az igazságot, amolyan stílusos kelet-európai módra. (Utóbbi alól nem vagyunk kivételek mi sem, sajnos.)

Fullánkos Algol 2013.12.21. 09:05:11

Mondja ezt a hagyományosan történelemhamisításból élő, elnyomó magyar jobboldal képviselője.

donder (törölt) 2013.12.21. 09:09:13

roman fiatalokkal beszelgetve racsodalkoztam, hogy mennyire eros bennuk a Ceausescu nosztalgia, pedig az a korosztaly, akikkel beszeltem errol, 1990 korul szuletett, semmi kozvetlen emlekuk nem lehet a korszakrol
szerintuk akkor Romania nagy, eros es gazdag volt... hangosan rohogtem ezen
azert a magyar fiatalok legalabb nem Kadar nosztalgiaban vergodnek, leginkabb leszarjak a mult rendszert

@Pan Modry: mindig jo olvasni ilyen felvilagosult hozzaszolasokat, miszerint a gazdasagi fejlettseg megengedhetove teszi a fasuzmust
szerinted nyilvan Hitlernek is igaza volt, mert gazdasag porgott a regnalasa alatt
akinek magasabba GDP-je mint a magyaroknak, az joggal naculhat?

ocska kis naci vagy de meg ahhoz sincs merszed, hogy E/1-ben, nyiltan vallald, csak a szlovak naciknak eljenzel, igy kibujik a szog a zsakbol

ertjuk: szlovak naci jo es europeer, magyar fasiszta rossz es retrograd...

2013.12.21. 09:13:10

Látom az bezzeg senkinek sem jut eszébe, hogy vajon a mi általuk tanult magyar történelemben vajon mennyi a hamisítás. Mi magyarok feltételezzük és kézenfekvőnek vesszük, hogy a mi tankönyvei írják az egyetlen igazságot, az összes többi ország történelem könyv írója és ezáltal állampolgárai rosszul tudják a történelmet.
Nekem ez kicsit furcsának tűnik.

PLP 2013.12.21. 09:19:57

Most már az EUban élünk nem ? Mi szükség van arra, hogy bizonygassuk ki nagyobb magyar vagy szlovák. Ha így folytatjuk akkor 50 és és ugyanezt foguk játszani ázsia európa viszonylatban.

szandé 2013.12.21. 09:36:05

Mit várunk?. 2004. Mondjanekem valaki van mégegy ilyen nép aki ilyen tetű a sajátjával? Ha valaki összeolvad egy monarhiával az azzal megy a pusztulásba, és és nem hiszem az ilyen jobbik gárdások mindig voltak, de a magyarok mindig igazságosabbak voltak mint a körülöttünk élők', olyan pancser naívak voltunk mint most a multban. Is abban biztos vagyok.

♔bаtyu♔ 2013.12.21. 09:41:31

@roli101: Neked azért tűnik ez furcsának, mert a magyar történelem valószínűleg soha nem érdekelt.

A románokkal, szlovákokkal ellentétben mi az uccsó ezer évről nem tudunk hamisítani, hazudni, mert magyar és külföldi levéltárakban ott a leírt dokumentum.

Ráadásul történelemszemléletünkre épp az a jellemző, hogy vissza fogjuk magunkat. Nincsenek teljesen alap nélküli hősi eposzok (lsd. Románia, ahol egy törökök elleni vesztes, majd később magyarok által megnyert csatát ünnepelnek), nincsenek hamis régészeti emlékek, lsd. ugyancsak Románia, ahol múzeumban mutogatott trák karkötőkről derült ki, hogy pár évesek.

Fentiek miatt identitászavar nélkül még azt is megtehetjük, hogy ezer év előttről többféle elméletet vázolunk fel, a szlovákokkal, románokkal ellentétben bizonytalanok vagyunk, azelőtt pontosan mi volt.

♔bаtyu♔ 2013.12.21. 09:43:09

@PLP: Te olvasol posztot? A szlovákok bizonygatják, mi kik vagyunk.

Nekünk nincs erre szükségünk, bemész akármelyik levéltárba Moszkvától Madridig.

♔bаtyu♔ 2013.12.21. 09:47:28

@Bálint Anna: A kurucot egyáltalán nem egy vékony réteg olvassa.

Én is olvasom, és így tudom, hogy a kuruc szemlélete egyáltalán nem "turulkodó". Az más tészta, hogy jóval szélesebb tárgykörben biztosít felületet, mint pld. az Index. Azonban ez a "reszortja", mint ahogy az Indexnek is megvan az a reszortja, ami a saját ideológiájának megfelel, belefér, de nem feltétlenül ért egyet vele a szerkesztője.

2013.12.21. 09:53:09

@toportyánzsóti: nekem más a benyomásom: a Varsó és Mszczonów (jaj, alig tudtam begépelni) közötti rész - autóból nézett - lepukkantságfaktora valahol Magyarország és Románia között volt. Másrészről viszont sokatmondó a Párkány és Esztergm közötti különbség, de a képet árnyalja, hogy mindkét városban magyarok élnek.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.21. 09:57:38

Ezek alapvetően a Jobbik szlovák testvérpártjának a kiadványai.

Roan 2013.12.21. 09:59:04

Van pár érdekes gyöngyszem a felsorolásban, pl. hogy sikerült Lisztet szlovákká varázsolni, az különösen rejtély számomra. Másrészt nálunk is jelentek meg komoly(nak látszó) személyek érdekes eszmefuttatásai, gondoljunk csak Matolcsy piros pöttyös felfedezésére, vagy annak idején Grespik okfejtéseire.

Lasombra 2013.12.21. 10:00:36

mi a fasz, ott is vannak jobber trollok? nahát!

ez kb a Jézus-magyar-pártus-kerecsen-szíriuszi-legősibbnyelv vonal.
az is faszság. mégis születik róla könyv, mégis van rá kereslet.

amiért én pénzt is adnék, az egy élő vitafórum lenne, ilyen szlovák és magyar megmondóemberekkel.
verekedés megengedett.

Csak Norris 2013.12.21. 10:00:50

@toportyánzsóti: Én meg amikor sok év után németországban jártam, csodálkozva vettem észre, hogy az általad említett fényár (ami a 80-as években németeknél is látható volt), valahogy kialudt mára. Rájöttek, hogy pénzbe keről az energia, és nem mindig lesz belőle. A földeket illetően igazat adok neked.

genyamagyar 2013.12.21. 10:02:28

"Tudta Ön, hogy az ezeréves Magyarország csupán mese, és egy királyunk sem volt magyar? Hogy a népvándorlás valójában „csavargók fosztogatása” volt, és a teljes magyar kultúrát a szlávoknak, németeknek, olaszoknak és legújabban a zsidóknak köszönhetjük?"

Ez bizony szóról-szóra igaz! Mikor ide a magyarok bevonultak, már tele volt a Kárpát medence szláv és germán népekkel.

Valaki sorolja már fel a valóban magyar nemzetiségű királyokat!

genyamagyar 2013.12.21. 10:04:56

Egyébként Magyarország 1526 után megszűnt. Mellesleg a magyar nyelv is csak 1844-ben lett hivatalos. Addig a német és a latin volt. Van egy akkor már közel ezer éves országunk, de a magyar nyelv nem volt addig hivatalos...

Nincs itt valami ellentmondás? :)

Mert hogy nyelvében él a nemzet...

♔bаtyu♔ 2013.12.21. 10:06:50

@genyamagyar: Ok, akkor most te sorold a szlovákokat.

kertesz 2013.12.21. 10:10:09

Paul Lendvai könyve megvan itthon, és a csákó arról értekezik benne, hogy kifejezett történelmi ellenszélben is képesek voltunk megmaradni. Pozitív hangvételű könyv. A bácsi legutóbbi időben felvillanó kamurettegései azért kicsit meglepnek....

♔bаtyu♔ 2013.12.21. 10:10:44

@genyamagyar: Nincs, mert az ország nyelve alapvetően a magyar volt. A német és a latin az ügyintézés nyelve volt, amely csak nagyon keveseket érintett.
Ebben egyébként nem láttak semmiféle ellentmondást, ahogy te sem látsz ma abban, hogy az orvosi nyelv alapvetően a latin. Akit az ügyintézés általában érintett, az tanult latinul is. A latint olyannak tekintették mint ma az angolt, csak akkoriban azt alaposabb tanították.

♔bаtyu♔ 2013.12.21. 10:12:29

@kertesz: Valószínűleg orbánék már nem hajlandók valami ürüggyel fizetni.

Ezek általában mindig akkor kezdenek el rettegni, amikor megvonják tőlük az extra jövedelmet.

Csak Norris 2013.12.21. 10:13:39

@PLP: "Most már az EUban élünk nem ?"

De abban. Csak sokak szeint addig EU míg német(vagy osztárk, svájci) bér kell, de mikor a tárgyországba kéne pár száz eurós kötelezőbiztosítást fizetni, meg a 2-300 euró gépjárműadót, akkor már nem EU, hanem szlovák, magyar vagy épp lengyel rendszám. Aztán csodálkoznak, mikor a nyugati országok is így viszonyulnak, és addig EU amíg be kell jengedni a multikat, de bérek albánok maradnak, illetve nem kívánják a munkaerőt beengedni. (ld. Britek)

Ez kicsit olyan mint amikor a nők ha előre akarnak menni az ajtónál akkor ők nők, amikor meg a férjjel akarnak takaríttani, akkor hirtelen egyenjogúak...:)

kertesz 2013.12.21. 10:13:41

@genyamagyar: brúder, a magyar állam nem szűnt meg, rögtön kettő is lett belőle, és az államnyelv mindig is latin volt ( kár, hogy nem kaptak hamarabb észbe eleink). De értem a megjegyzésed :)

aFx 2013.12.21. 10:16:53

ezek nekem a titkolt turbómagyar irodalom helyi megfelelőjének tűnnek.

apró megjegyzés: volt szerencsém észak-európai középiskolai tananyaghoz, a huszadik századi magyar szerepvállalással kapcsolatban voltak enyhe különbségek. szóval nem csak a szomszédoknál van meg a rózsaszín szemüveg, Magyarországon is.

kertesz 2013.12.21. 10:22:35

@aFx: annyi különbséggel, hogy ott mindenki természetesnek veszi. A jófej szlovák kolléganőim őszinte hitetlenséggel és rémülettel hallgatták, amikor hallották, hogy minden szlovák településnek van magyar neve. Nagyszombattól, az egyetemtől szabályosan lefagytak :) semmit nem tudtak ezekről...

genyamagyar 2013.12.21. 10:23:44

@♔bаtyu♔: Én leszarom a szlovák királyokat, nem érdekel.

Szóval akkor a magyar királyok?

Tengereczki Pál · http://egyzene.blog.hu/ 2013.12.21. 10:26:09

Érezhető bizonyos komplexus, és faszméregetési attitűd ezekből a könyvekből, de asszem a magyar hasonszőrű könyvekből is fel lehetne sorolni pár szekérderéknyit, legfeljebb azok nem a szlovákokra mutogatnak, hanem a zsidókra. Szóval a tanulság annyi, hogy mindenhol élnek megveszekedett ostoba barmok.
A könyvek borítói meg valami iszonyú ízléstelen ocsmányságok

genyamagyar 2013.12.21. 10:28:48

"„Míg Európa valamennyi államába eljutott a demokrácia szelleme, Magyarország a mai napig a feudális középkorban él, és fekete piszokfoltot képez Európa térképén”

Három éve még tiltakoztam volna...

Sinistroll 2013.12.21. 10:29:00

A Lendvai konyvet szeretettel ajanlom mindnenkinek, aki tenyleg erdeklodik a magyar tortenelem irant. Tisztesseges munka, es igenis pozitivan all hozza az orszaghoz. Pl. Liszt ugyben is egyertelmuen fogalmaz.
Olyan perspektivat at, amit a magyar tortenelemkonyvek ritkan tudnak. Megerteti velunk, hogy mikor, mirrt ugy alltak hozza a magyarokhoz a tobbi allamok, ahogy. Hozonges, vadaskodas, nyavalygas es onbecsapas nelkuli, alapos es igaz.
Egyetlen dologban tevedett - Orban Viktor ugyeben...

PLP 2013.12.21. 10:31:58

@♔bаtyu♔: Hidd el nekem azért ennél tovább látok. Járok Romániába is és Szlovákiába is.
Többek között látom azt hogy Szovákiában kis túlzással kétféle ember van. Aki szlovákul, magyarul angolul és vagy németül beszél ( gondolom érti a csehet is) és aki szlovákon kívül mást nem.
Románia ilyen szempontból sokkal jobb. Ők egész lelkes nyelvtanulók. Hogy szlovákia miért van előbbre mint mi az egy külön cikk lehetne, de az sem elhanyagolható hogy polgárok akik ott élnek lelkesen építik attól függletlenül hogy az ősök honnan származnak. És míg náluk gyaníthatóan sokkal nagyobb ellentétet jelenthez a szlovák magyar kérdés ( hozzáteszem nem így van) mégis együtt építik a jövőjüket.
És hogy pár jobboldali írt pár könyvet? Biztos van ilyen nálunk is. Nézegethetnénk hogy erdély mennyire volt magyar vagy szlovákia. Az volt mert magyarországhoz tartozott. de lakosságot tekintve lehetett akár románia vagy szlovákia is. Gondolom ez viszonylag hiteles: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fájl:Austria_Hungary_ethnic.svg

Gazz 2013.12.21. 10:32:55

@Mr Neanderthal: Ott a pont. Egy Jobbik rendezvény környékén a könyvárusoknál kb. ugyanez a színvonal, csak a nézőpont más.

Gazz 2013.12.21. 10:33:41

A Dotoho blog figyelmébe ajánlanám ezt a posztot.

PLP 2013.12.21. 10:34:34

@Desmond77: Közös gazdaságpolitikának hivják majd előbb utóbb :D
és nem lesz magyarország szlovákia meg németország ( bár ez utóbbit elég nehéz elképzelni nekik), hanem csak EU

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.21. 10:35:07

@genyamagyar:

Ez így nem igaz. A Kárpát-medence valóban nem volt üres a magyar honfoglaláskor, de a magyarok a terület legnagyobb részén asszimilálták a meglévő lakosságot. Csak a végeken maradtak meg, a mai Észak-Szlovákiában és a mai Horvátországban a szlávok.

Az összes Árpád-házi király magyar volt.

♔bаtyu♔ 2013.12.21. 10:36:29

@genyamagyar: Minden király magyar volt, még akkor is, ha lengyelül beszélt.

A nemzetiség szót pedig ízlelgesd, a magyar nemzetség szavunk. Igen, kitalálhattad, az ország nemzetségekből állt és a nemzetségek választottak maguknak királyt. Azonban nem a király testesítette meg az országot, a nemzetségek összességét, hanem a korona, amit a fejére tettek, azt pedig a magyar nemzetségek gyűlése tette a fejére. A királynak érdeke volt a lehető legtöbb vele szövetséges nemzetség összegyűjtése és kézben tartása, hiszen ez biztosította a hatalmát.

A királyoknál fontos volt a vérvonal és legalább ilyen fontos volt a terület. A beltenyészet elkerülése és persze a szövetségek érdekében az idegen nemesi vérvonal nagyon is fontos volt, ezért van az, hogy az összes monarchiában nagyon is túltengenek az idegenek.

Azonban mivel az adott ország koronája került a fejükre, ezen országok királyai voltak.

A szlovák király mint fogalom értelmetlen, mivel szlovák monarchia nem volt.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.21. 10:36:40

@genyamagyar:

Mo. nem szűnt meg 1526-ban. A független Mo. szűnt meg ekkor, de Mo. folytatódott a Habsburg Birodalom félautonóm egységeként ezután is.

genyamagyar 2013.12.21. 10:41:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

"Az összes Árpád-házi király magyar volt."

Ez nem igaz, mert Orseolo Péter a velencei dózse fia volt. Meg aztán 1301-ben megszakadt ez a sorozat. Utána csak elvétve bukkan fel magyar király. Van köztük cseh, lengyel, bajor, nápolyi, német, Habsburg származású.

genyamagyar 2013.12.21. 10:43:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "A független Mo. szűnt meg ekkor,"

... és ez tartott közel 500 évig. Milyen ország az, amely ennyim ideig nem független?

Az bizony nem ország.

Csak Norris 2013.12.21. 10:44:14

@PLP: Nekem csak azért vannak kétségeim, mert eddig minden unió széthullott az USA kivételével.

♔bаtyu♔ 2013.12.21. 10:50:57

@PLP: Én is járkálok ki Szlovákiába és soha nem tapasztaltam azt, hogy utáltak volna mert magyar vagyok, sőt, ellenkezőleg.

Viszont a fejlettségüket (hozzánk képest) megkérdőjelezném. Az utak nagyon szarok (pedig többfelé kísérletezem), az emberek szarul keresnek, a nyugdíjak alacsonyak, pedig nem a magyar lakta övezetekben járkálok, az üzletekből hiányzik a helyi áru, pld. spanyol paradicsom, szezonban. Egy normális spagettihez innen kell vinni alapanyagokat.

Ugyanez a közl.kultúrájukra is igaz, kb. mint mi 20 éve, pedig én Bp-i vagyok. A szlovák városok szürkék, talán 6 éve indult el az náluk, ami nálunk a 90-es években.

Volt náluk egy kiemelkedő időszak, (pontosabban mi vesztettünk teret 2002-2010 között) azonban ez náluk most kezd lecsengeni. Az autógyártásuk hiába húzza fel a GDP-t, a mezőgazdaságnak, iparnak és turizmusnak kellene, mert az autógyártás haszna nem marad náluk.

Jól megfigyelhető, hogy ugyanaz van náluk mint nálunk Gyurcsányéknál volt, egyre kisebb GDP növekmény egyre nagyobb eladósodást eredményez.

2013.12.21. 10:56:42

ravasz ez az index, egy pár kattintást hoz neki.
Kíváncsi vagyok legközelebb mikor teszi ki megint a főoldalra.
Egyébként:kuruc.info/r/3/120813/

♔bаtyu♔ 2013.12.21. 10:58:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Rengeteg szlávot az osztrákok telepítettek be saját területükről és Lengyelországból. Eleve céljuk volt felhígítani a magyarságot. A monarchia széthullásához épp az ő oszd meg és uralkodj politikájuk vezetett, a franciák támogatták a helyi nemzetiségi "civil szervezeteket", akik elég hamar radikalizálódtak. Később lehetett hivatkozni a "kisebbségi jogokra". (Pontosan ugyanígy járnak el ma is, lsd. Ukrajna, csak a támogatandó csoport megnevezése "korszerűbb", EU párti)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.21. 11:01:19

@genyamagyar:

Akkor kérdés: ki számít szerinted magyarnak?

Mert egyébként Zsigmond volt az első király akiben nem volt Árpád-vér (kivétel: Aba Sámuel).

♔bаtyu♔ 2013.12.21. 11:01:41

@tfedo: Valamit kell csinálnia, mert a "szokásos" libsi blogokba már be sem mennek, vagy ha igen, a blog gazda sírva könyörög, hogy vegyék le. Nem véletlenül nem lehet hozzászólni a többségéhez:

Ime, egy gyűjtemény ezekből:

szuverén: Liberális, SZDSZ-es vonal. Nem lehet hozzászólni.
Democrat és Demokrata: Liberális, elég primitív, SZDSZ-es. Egyikhez sem lehet hozzászólni.
szembesités: Liberális. "Hagyjuk a tényeket szóhoz jutni", ez mindent elmond, azt is, hogy hsz. lehetőség nincs.
Kényszerbagoly: Bajnaiék, liberális, de olyan is, nem lehet hozzászólni.
Véleményvezér: Balliberális. Szerintem a ballibsik sem lepődnek meg, hogy nagyarcú kollégájuk gondolataihoz ők sem szólhatnak hozzá.
Comment.com: Balliberális, nem lehet hozzászólni.
Átlátszo.hu: Ballib blog, primitív cenzúrával, azaz elég ha sejti, hogy más véleményen vagy, repcsi.
Mos Maiorum: Liberális, nem lehet hozzászólni.
Ványa bácsi: Vérlibsi és ha eltérsz a primitív libsi paneloktól, már tenyerel is a kitiltom gombra. (További nehezítés, hogy a liberális panelok kb. 20 évesek)
Dr. Erőss Gábor: Új, bal, zöld - Ősrégi ballibsi lehet új szerkóban, kitörési pályákat keresve.
Liberalisok blogja: A név nagyon is találó, nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy libsiéknél hozzászólni sem lehet.
Nertars. Liberális bérblog, vagy nagyon fel van háborodva, vegytiszta fideszfika. Elég egyértelmű, hogy nem lehet senkinek hozzászólni.
Kritikusok. Balliberális. Szóhasználatában kb. 20 évvel van lemaradva. Nem meglepően, nem is lehet hozzászólni.
Kettős mérce: Balliberális, de lehet kommentelni. Viszont ha a kommentek nem értenek egyet a poszttal, letiltja a kommentelést. (Úgylátszik, sok nem érthet egyet, mert le is tiltották a kommentelést.)
IFL, az őszinte gazdaság: Liberálisan őszinte, ami azt jelenti, ha cáfolod repcsi, hülyén is mutat a három db. árválkodó primitíven helyeslő hsz.
BuzásAnnaBlog: Magát jogvédőnek álcázott, nem túl bonyolult libsi. Nem kell jobban bemutatni, ismered ezt a feltehetően fizetett, vagy pártkarrierre törekvő típust. Hsz. erősen cenzúrűzott, érdemes elolvasni, miket enged át, nagyon gáz.

ursus artos 2013.12.21. 11:02:38

@Roan: "Másrészt nálunk is jelentek meg komoly(nak látszó) személyek érdekes eszmefuttatásai, gondoljunk csak Matolcsy piros pöttyös felfedezésére,"
Igen gondolunk, és akkor rájövünk, hogy a piros pöttyözés Matolcsy részéről egy történet volt, amit elmesélt, úgy, ahogyan hallotta Japánban...
És egyéb iránt igazat mondott.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.21. 11:04:26

@genyamagyar:

Mo. 1526-1918 között nem volt független állam, ez 392 év. Megesett ez más országokkal is. Sőt, Mo-t inkább csak 1570-1918 között kellene számolni, 1526-1570 között a helyzet még nem volt egyértelmű.

A lényeg: a függetlenség visszaállt, azaz fennmaradt a folytonosság a függetlenség hiánya alatt is.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.21. 11:05:51

@♔bаtyu♔:

Volt eredeti szlávság is. Szlavóniában és a mai Észak-Szlovákiában nem sikerült a magyaroknak asszimilálni, mert oda kevés honfoglaló magyar telepedett.

Dr. Kovács Géza 2013.12.21. 11:16:15

Károly Róbert idejében a kiskirályok között, volt szerb, horvát, szlovák, talán még román is, és persze magyar.

randomuser1 2013.12.21. 11:37:39

mer amúgy a magyer történelemírás úgy igaz, ahogy taníccsák :)

totii 2013.12.21. 11:52:28

@Dr. Kovács Géza: Elmondanád, hogy ki volt szerb, szlovák, talán román Aba Amádé, Ákos István, Borsa Kopasz, Csák Máté, Csák Ugrin, Kán László, Kőszegi Henrik és Pok Miklós közül? (Meg azt, hogy hol voltak egyáltalán románok a XIV. század elején?)

svéd. 2013.12.21. 12:02:05

Igen..:-)) Kár ezen hergelődni .Ezeket hiszékeny gyenge képességű műveletlen embereknek írják akiket lehet befolyásolni...:-DD Nálunk is sokan átestek már a Ló túlsó oldalára ,és mi voltunk ,és kellene lennünk a világ urainak ,és próbálnak itt 100-1000 éves dolgokat beleerőltetni a mai történésekbe...:-)

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.12.21. 12:11:21

a kettos honfoglalas elso resze pont ugy tortent ahogy leirtak!
csak mas szemszogbol :)))
megjegyeznem hogy Attila is ugyanigy csinalta, jol meg is izelte a romai birodalmat :)))

amugy meg van az a jo kis kozmondas, hogy a kása nem étel a tót nem ember

v2peti 2013.12.21. 12:21:59

@Análpápa: Trianon idején volt olyan terület, amire a románok és a szlovákok is szemet vetettek, de végül a szovjeteké lett. (kissé később) Ki kellett volna jelölni egy csatamezőt, hogy ne a tárgyalóasztalnál, hanem élesben, fegyverek segítségével döntsenek. Kissé távolabbra meg egy nézőteret építeni, ahonnan a magyarok végigznézték volna a csatát. Természetesen nagy tűzerejű fegyverek lettek volna, hogy garantáltan lepuffantsák egymást. Majd amikor már csak pár tucat ember marad, akkor meg lefújni a csatát, szedjék össze a halottakat, és távozzanak. Így a mienk maradhatott volna az a terület.

CoolKoon 2013.12.21. 12:37:54

@bloggerman77: Szerintem a szerző sehol se írta, hogy tankönyvek. Viszont az tény és való, hogy gyanúsan olcsók, ami bizony állami támogatást valószínűsít. Az állami tankönyvekben pedig csak egy fokkal kisebb baromságokat írnak.....

Kösz a halakat! 2013.12.21. 12:45:18

Kimaradt a felsorolásból a Dotoho blog. Ráadásul 0€-ért elő lehet rá fizetni.

Dzsentrisvihák 2013.12.21. 13:44:37

@Vajda Gábor (Gabor_V):

Tényleg, hol olvastál ilyet, jóbarát? Igen, vannak elborult agymenések mifelénk is, de azok marginális dolgok, többnyire csak azok veszik komolyan, akik leírták, a fentiek viszont államilag támogatott, hivatalos álláspontot tükröző cuccok.
A kettő között nem gyenge különbség van, ugye?

@billy reed:

Arra még nem gondoltál, hogy pont azért nincs, mert a mindenkori hatalom nem óhajtja, hogy az átlagember ezekről bármit is tudjon, ill. foglalkozzon velük (mert akkor pl. még a végén elgondolkodna Trianonon, és nem szopná be csont nélkül az azzal kapcsolatos néphülyítéseket)? Plusz az a 3-4 lecke még így sem tömény hazudozásból áll, ahogy a szomszéd népek komplett történelem tananyaga.

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2013.12.21. 15:30:00

Sosem árt, ha ezeket a könyveket összeszedjük, de az objektivitásunkat kár lenne elveszteni. Ezek a könyvek tényleg olcsók, de többnyire azért, mert reprintek, nem pedig az állami támogatás miatt.
Karel Kálal 1860-1930 között élt, nem túl friss írás lehet a fentebb idézett tőle.
Milan Ivanka 1876-1950 között élt csehszlovák politikus volt.
Halmi Józsefről hadd idézzem a nyugati magyar írók lexikonát:
Halmi József (Budapest, 1893. ápr. 16. – Tel-Aviv, 1967. márc. 5.) újságíró. 1919-ben Ausztriába emigrált, majd Franciaországban élt. Végül Izraelben telepedett le. 1949–57-ben a Hatikva izraeli szerkesztője, 1961-től a Menora társszerkesztője és társkiadója. Az említett lapokon kívül az Új Keletben és a Kanadai Magyar Újságban is publikált. 1965-ben Nordau-díjat kapott.

Martin Grečo 1906-1975, szintén nem a legfrissebb irodalom, reprint.

Július Handžárik 1930-as születésű, szintén nem egy kifejezetten újhullámos szerző, ráadásul egy újságíró publicista, nem pedig történész.

Vlado Clementist bevallom nem találtam, de ha azonos Vladimír Clementis-szel, az 1952-ben a sztálini orvosperekkel párhuzamosan Prágában a Slánsky-perben kivégzett személlyel, akkor kár lenne elsőre, csak egy könyvborító alapján véleményt nyilvánítani róla. A köynve reprint.

Fedor Houdek 1877-1953, csehszlovák politikus, reprint.

Gábor András egy írói álnév, a tartalmát ugyan nem menti, de azért azt jelzi, hogy elég ciki ahhoz, hogy saját néven ne merjen megjelenni.

Összefoglalva: nem kellene felülni azonnal a provokációknak, a felsorolt 15 munkából lényegében csak az első tekinthető történész munkájának, a többi mind politikus, vagy újságíró. A felsorolt 14 munkából hét(!) reprint, évtizedek óta halott emberek munkája. Az ilyen tendenciózus összeállítások csak arra jók, hogy indulatokat szüljenek. Magyar oldalról is össze lehetne állítani hasonló 14-es listát, amit senki nem vállalna.
Ha igazán érteni akarjuk, hogy most hol tart a szlovák történelemkutatás, akkor nem újságírók meg évtizedek óta halott politikusok írásait kellene bemutatni, hanem pl. Dusán Kovácnak, vagy Ivan Kamenecnek a magyarul is elérhető írásait. Nem kell szeretni, sőt lehet és érdemes vitatni a szlovák történelemkutatás téziseit, de tendenciózus csúsztatásoknak felülni igazán kár.

Veridicus76 2013.12.21. 15:51:24

Szegény szlovákok, borzasztó lehet múlt nélkül görcsölve élni.

Dzsentrisvihák 2013.12.21. 16:08:38

@Vajda Gábor (Gabor_V):

Jó, hogy ilyen félvállról tudod venni a kérdést, irigyellek is ,meg nem is...

toportyánzsóti 2013.12.21. 16:25:00

@Dzsentrisvihák: Kötéllel vered a répádat,jó nagyra dagadhat.

toportyánzsóti 2013.12.21. 16:26:25

@Laci A Lakli: Mellé lőttél jobber észlény,ez valami genetikai defekt a fajtádnál.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.12.21. 16:44:38

@Dzsentrisvihák: Nézd, most mi a túrót lehet tenni ez ellen? Lehet tiltakozni, felháborodni, hőbörögni, de fog ez egy centit is változtatni a véleményükön/észjárásukon? Hangosan tiltakozzunk, hogy mi nem is vagyunk olyanok? Akkor biztos nem fogják azt gondolni, hogy olyanok vagyunk, ugye. Az értelmesebbje úgyis látja, hogy ez javarészt ultranacionalista hőzöngés.

Ez olyan, mintha pl. megmondanád a rasszista szomszédodnak, hogy ne hordja már az utcán a náci maskaráját. Majd erre jól meggondolja magát, ugye.

Ha nálunk a Jobbik lenne a kormányzó párt, mi is ilyen könyveket adnánk ki állami zsozsóból megtámogatva.

hunmax 2013.12.21. 17:09:56

@genyamagyar: "Mellesleg a magyar nyelv is csak 1844-ben lett hivatalos."

Mindig is a magyar volt a beszélt nyelvünk. A latin régen azt a szerepet töltötte be mint ma az angol, a németet meg nem kell különösebben magyarázni, hogy a Habsburgok tették "hivatalossá". Egy kicsit játszadozzunk a magyar nyelvvel... "hivatalos" - ugyan milyen hivatalok vagy közigazgatás volt a középkorban?

hunmax 2013.12.21. 17:36:27

@genyamagyar: „Míg Európa valamennyi államába eljutott a demokrácia szelleme, Magyarország a mai napig a feudális középkorban él, és fekete piszokfoltot képez Európa térképén”.

Aha. Ehhez mondjuk nem árt tudni, hogy a Magyar Királyság volt az utolsó Európában aki nem engedte át a pénzügyi ellenőrzést a korai "bank maffiáknak" (Medici, Fugger)hanem mindvégig a király joga volt az ország területén pénz létrehozása, magyarul a pénzverde működtetése. Nyugodtan keresgélj forrásokat, miután a török elfoglalta Budát a Fuggerek köszönő levelet írtak a szultánnak amiben megjegyzik így jár mindenki aki szembeszáll velük.... Ide tartozik az is, hogy nem az oszmánok támadtak meg minket, hanem mi őket (az akkori világ legerősebb hadseregét) méghozzá vatikáni felkérésre "keresztényi" kötelességünk címszóra hivatkozva. Milyen érdekes, hogy a Medici maffia nem sokkal előtte fészkelte be magát Vatikánba és, hogy a "nagy keresztény" Európa azt már nem érezte kötelességének, hogy a segítségünkre siessen. Járj utána nyugodtan!

ExoPK 2013.12.21. 21:22:44

Amikor megláttam, h a szerkesztő Havas Jon, én esküszöm néztem, h miért ez a név van ott, amikor pont hogy Robb a nemzettudatos:D

Zolcsi67 2013.12.22. 09:21:11

A "lopott ágyban nem esik jól az alvás" - a mondásért köszönet illeti egy nagyváradi jóbarátomat - minősített esete ez a karácsonyi könyvbemutató, azaz a bemutatott könyvek.

Mondom én, aki anyai ágon szlovák (pontosabban tárnoki tót) felmenőkkel büszkélkedhet. Igen, büszkélkedhet.

Super aGyuri 2013.12.22. 14:14:31

@hunmax: Na, ezek az igazi urban legendek. Fuggerekről, Medicikről, a magyarságot magára hagyó Európáról. Érdemes lenne majd történettudományi munkákat is olvasnod... tudod, forráskutatás, forráskritika... tudomány...

hunmax 2013.12.22. 15:08:45

@Super aGyuri: "Na, ezek az igazi urban legendek. Fuggerekről, Medicikről, a magyarságot magára hagyó Európáról."

idézet wikipediaról:
"A pénzügyek irányítását kezükbe kaparintó Fuggerek „1503 körül már valóságos «kegyosztási» monopóliummal rendelkeztek Németországban, Magyarországon, Lengyelországban és Skandináviában, olyannyira, hogy minden papnak, ha csak a legszerényebb plébániához akart is jutni, az augsburgi kereskedőkhöz kellett fordulnia”.[1] A Fuggerek tartották kézben a római katolikus egyház által kibocsátott búcsúcédulák forgalmazását is, amely – egyéb okokkal együtt – hamarosan nemzetközi botrányhoz, majd erős társadalmi forrongásokhoz vezetett." "A török szultán a franciák szövetségkötésre vonatkozó ajánlatát elfogadta (ezt követően a francia–oszmán együttműködés majdnem háromszáz évig tartott![5]), és hadaival 1526 nyarán Bécs ellen indult.... A Habsburgokon kívül Magyarország segítséget Velencétől és a pápától remélhetett. Velence maga is hadban állt, mégpedig Franciaország oldalán."

Dzsentrisvihák 2013.12.22. 15:16:50

@toportyánzsóti:

Nekem legalább van, tündérbogár. Ha kíváncsi vagy a részletekre, anyukád tud róla mesélni, érdeklődj nála nyugodtan ;)

@Vajda Gábor (Gabor_V):

Látom az nagyon megy, hogy mivel neked elképzelésed sincs, hogyan lehetne kezelni a problémát, ezt kivetíted rám, és engem állítasz be alternatívahiányosnak. Ha neked csak a hőbörgés jut eszedbe, az egyéni szocprobléma.

Tudod a fenti dolgokkal nem az a baj, hogy pár besavanyodott tót atyafi ezek fölött merengi át a nagymorva éjszakákat, hanem hogy a hasonló munkákkal szépen kistafírungolják az ilyen-olyan külföldi intézeteket, könyvtárakat, tanszékeket... stb. (mert nem restek ám angolra, és egyéb nyelvekre fordíttatni őket), ami egy elég bevett kisantant gyakorlat.

Ergo akit a mívelt nyugaton netán a magyarság történelme érdekel, nagy eséllyel ezekbe, és ehhez hasonló baromságokba fut bele. Tehát országimázs tényezőről beszélünk, ami befolyásolhatja, és befolyásolja is a rólunk kialakított képet külföldön. (Persze nem csak ez, önmagában, de ez is.)

Ezt kellene hasonló módszerekkel, a valóságot alaposan bemutató történelmi munkák megfelelő rendelkezésre bocsájtásával, hiteles felvilágosító/tájékoztató tevékenységgel ellensúlyozni (tehát azzal, ami a magyar diplomácia tényleges feladata volna a követségeken rendezett holokausztnyekergések helyett...). Sajnos ez nem így történik ezért okozhatnak beláthatatlan károkat a hasonló kiadványok.

Az, hogy szerinted ez egy marginális gond, csak saját tájékozatlanságodról árulkodik, akárcsak a Jobbikkal való ostoba, alaptalan példálózásod(a náci maskarás bénaságodat - mert hasonlatnak nevezni nem lenne túl célszerű - már nem is minősíteném...).

toportyánzsóti 2013.12.22. 15:34:27

@Dzsentrisvihák: A Pesti Hírlap [1943.] január 16-i száma lelkesen közli: "A szovjet erők nagy lendülettel elindított támadásai a magyar és német csapatok ellenállása következtében ki sem bontakozhattak. A magyar arcvonal egyetlen pontján betört ellenséges csapatokat már a támadás megkezdésének másodnapján megsemmisítették."

toportyánzsóti 2013.12.22. 15:39:19

@Dzsentrisvihák: Mindig van lejjebb a fajtádnál,különös anyagból vagytok szerencsétlen skizók.Állami gondozott voltál,hogy ilyen anyaképed van?

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.12.22. 16:19:30

@Dzsentrisvihák: Először is, nem gondoltam rólad semmit, "alternatíva hiányos" vagy-e vagy sem.

Amúgy feltételezed, hogy aki Nyugaton Magyarország felől érdeklődik, az csakis a szlovák nézeteket fogja megtekinteni? Magára valamit is adó kutató úgyis meghallgatja az összes felet. Azt meg nem tudod irányítani amúgy sem, hogy az egyszeri érdeklődő mit olvas el és mit hisz el belőle. Azon túl nem terjed a történet, hogy mindenki megírja a maga verzióját. Attól önmagában nem lesz valakinek "igaza" a kívülálló szemében, hogy a másiknál hangosabban kiabálja sajátját.

Te sem fogod tudni megállapítani teljes biztonsággal, hogy pl. Hülyeisztán és Balgaisztán évszázadok óta tartó ellentétéből ki lőtt vissza először, nem állnak sehol független történelmi ellenőrök, hogy megírják az "igazat".

A _szlovákok nézete ellen_ nem tudsz tenni semmit, én erre reflektáltam, te azt tudod elmondani, hogy _szerinted_ mi az "igazság" (vagy bármilyen dokumentum szerint, bár minél távolabb kerülünk időben, annál könnyebb kiforgatni a bizonyítékokat is).

Dzsentrisvihák 2013.12.22. 16:39:53

@Vajda Gábor (Gabor_V):

Hát, pedig pontosan ezt játszottad, de ne zavartasd magad.

Befolyásolni pedig igenis lehet, pont azzal, hogy lehetőséget teremtesz arra, hogy megismerhessék a mi verziónkat is. Látszik, hogy nem tudod, mennyire nincs külföldön képviseltetve a valós magyar történelem tudomány, mint olyan. Egyszerűen nincs könyv, érted? Se konferencia, se semmi. Míg a fentihez hasonló "szakirodalmakkal" tömve az összes kisantant keze ügyébe kerülő könyvtár... stb., és olyan gálaesteket tartanak orrba-szájba, ahol pl. Liszt Ferencet szlováknak hazudják.

Az pedig, hogy a tót nézetek ellen nem tudunk mit tenni, irreleváns, rohadtul nem az ő kis gondolatviláguk a lényeg, ahogy már írtam is. Mert nem ők döntenek abban, hogy hosszabb távon milyen kimenetele lesz a mi "nézetkülönbségünknek", hanem azok, akiknek a polcait telenyomják ezekkel a maszlagokkal. Pont ahogy Trianon előtt is tették a nemzetiségi nacionalista mozgalmak. Ezért is döntöttek úgy a nagyhatalmak, ahogy, mert már akkor is csak az ő álláspontjukat ismerték. Talán ezt nem kéne tovább hagyni.

@toportyánzsóti:

Anyádról remek képem van, átküldjem? :D

A kiváló idézetet pedig köszi, sejtem mit akartál vele kifejezni, de hogy őszinte legyek, nem győztél meg, üljleegyes :P

toportyánzsóti 2013.12.22. 17:06:17

@Dzsentrisvihák: Gyenge a szinted jobber kultúrlény,mindig van lejjebb kimaradt a szocializálódás a fajtádnál,nemsokára egymásnak estek.

Dzsentrisvihák 2013.12.22. 17:27:09

@toportyánzsóti:

Rájöttem, neked vájár lehet a foglalkozásod, mert ez a roppant céltudatos "van lejjebb" szófordulat a kedvenc fixa ideád. Nomeg az sem elhanyagolható tény, hogy olyan sötét vagy, mint a bányaakna éjfélkor :)

kanálwarrior 2013.12.22. 18:03:16

Ez tényleg borzasztó ha ebben hisznek a szlovákok. De szerintem valószínűbb hogy csak a náci szlovákok hisznek benne. Még szerencse ogy náci magyarok, akik hasonló hülyeségekben hisznek, nem is léteznek.

toportyánzsóti 2013.12.22. 19:17:22

@Dzsentrisvihák: Szorakoztató ahogy küzdesz jobber lombikbébi.

Laci A Lakli 2013.12.22. 20:05:12

@toportyánzsóti:
Egyértelmű volt számomra, hogy nem Kelet-Szlovákián keresztül jöttél, akkor nem így írtad volna le a tájat...
Ez a jel ":D" - utalás a humorra.
Szóval nem is lőttem mellé, épp telitalálat volt, csak nem érted :D

Dzsentrisvihák 2013.12.23. 03:41:31

@toportyánzsóti:

Legalább téged szórakoztat, én már megint kezdem unni. Pedig úgy tűnt, hogy ismét föllobban a régi szikra, s lángra kap a szenvedély, de sajnos ennyit tudsz, szóval ne neheztelj rám, ha ismét mosolyszünetet jelentek, magadban keresd a hibát ;)

Szúrófény 2013.12.23. 06:49:20

@totii: Ebül szerzett jószág, ebül vész el

Ha emlékeznek a fehér ló mondájára, amely szerint a honfoglaló Árpádék „Kusidot a fejedelemhez visszaküldték, és Szvatopluk fejedelemnek egy nagy fehér arabs paripát arábiai arannyal aranyozott nyereggel, aranyos fékkel a földért elküldöttek.
Árpád és vitézei neked azt mondják, hogy azon a földön, amelyet tőled megvettek tovább semmiképpen se maradj!” A magyar a mondavilágában büszkén meséli ezt a történetet, hogy hogyan vette meg bagóért a Kárpát-medencét. Sajnos, 1100 év múlva, ugyanígy néhány ezerfős „hordák” elegendőek voltak Szvatopluk utódainak, az ország visszavételére. A nemzeti bölcsesség ma is megengedhetőnek tartja, a haza földjének eladását, felejtve, hogy ők voltak az elsők, akik az eladót elzavarták. Úgy gondolják, hogy ez nem történhet meg, ami törvényszerű, hiszen az ő alkotmányuk is szavatolja a magántulajdon védelmét. Tehát az adás-vétel útján tulajdonossá vált vevő jogává válik a tulajdonos elűzése, különösen akkor, ha az Európai Unió tagjaként országának amúgy sincs határa. A büszke honszerző magyar újra jobbággyá lehet. Esetleg „bozgor bangini,”=(hazátlan bitang) ami az erdélyi magyarnak kijár, az üres bolt előtti sorbaállás, vagy a legkisebb utcai nézeteltérés során, „az új ország bitorlóktól”.
Másrészt a modern jogban is előírt értékaránytalan, vagy félrevezetésen alapuló szerződés semmis! De mi büszkén vállaljuk eleink, „ügyességét” és siratjuk a minket ért „igazságtalanságot” Mai ország vezetőink, politikusaink, épp ilyen „bölcsek” észre kéne venni!

toportyánzsóti 2013.12.23. 08:18:26

@Dzsentrisvihák: Egészen biztos hogy bennem van a hiba,jobber anyanélküli lombikbébi.

toportyánzsóti 2013.12.23. 08:21:01

@Laci A Lakli: Kassa szerintem keleti része az ezerévesszlovákiának.Magadon röhögsz nagyokos.

Laci A Lakli 2013.12.23. 08:39:39

@toportyánzsóti:
Akkor tanácsolom, hogy ne legyél vak. Kassa környéke nem olyan szervezett és modern kis hazánkhoz képest, mint ahogy állítod:
9gag.com/gag/5743562
Szóval szerényebben nagyokos :D.
Északnyugat Szlovákia amely régióba az állam rendesen tolja a pénzt, az tényleg elég jól néz ki, de szerintem itthon mi sem panaszkodhatunk Sopron környékére :D

toportyánzsóti 2013.12.23. 16:44:24

@Laci A Lakli: Diszlexiás,magadon vigyorogsz.Gondolod majd neked hiszek nem a szemeimnek?

Laci A Lakli 2013.12.23. 17:55:32

@toportyánzsóti:
A fanatizmus ott kezdődik ahol a humor megszűnik. Gratula neked :D

toportyánzsóti 2013.12.24. 08:36:16

@Laci A Lakli: Jót mosolyogtam rajtad fanatista.

Dr. Kovács Géza 2013.12.24. 13:57:06

totii :
Gutkeled Joachim,Šubić Pál, Babonić István, Frangepán Duim

Dr. Kovács Géza 2013.12.24. 13:58:35

@totii:
Gutkeled Joachim,Šubić Pál, Babonić István, Frangepán Duim

hunmax 2013.12.25. 15:58:01

@Szúrófény

Szvatopluk nagy morva birodalma mindössze 40 évig létezett, ami történelmi léptékkel kb nulla. Továbbá Árpádék nem megvették a Kárpát medencét, hanem Atilla örökségét vették vissza, olyan hogy honfoglalás soha nem létezett a magyar hagyományban mindig második bejövetelről beszélnek.
A Fuldai évkönyvek (Annales Fuldenses) így írnak: „A görögök ebben az évben (896) békét kötöttek az avarokkal, akiket magyaroknak neveznek..."
De ha érdekel több nyugati és bizánci forrást is megjelölhetek akik a szkíta-hun-avar-magyar folytonosságról írnak és ezek fényében beszélhetünk a "ki volt itt előbb" kérdésről, ki kitől bitorolt el területet.

Márton Kerekes 2014.01.03. 20:34:04

@genyamagyar: A Kárpát-medence jórészt lakatlan (vagy gyéren lakott) volt. Nagyon kevés komolyabb település nyoma van korábbról. Egyébként meg (ha olyan nagy kultúrájú népek éltek itt régóta, vázold röviden, milyen történelmi érdemeik voltak, milyen maradandó értéket (építészeti, kulturális, stb) hagytak maguk után, meg egy-két uralkodójuk nevét, hőstetteit, stb. (A sztrapacskafőzés nem számít!)

Márton Kerekes 2014.01.03. 20:38:27

@Szúrófény: Ez a "megvétel" csak egy gesztus volt, ha tovább olvasod, kiderül, hogy azért harcban verték meg Szvatoplukot. Ha lett volna tömegtámogatása (azaz az ő fajtája lakta volna a Kárpát-medencét), nyilván nem lett volna ilyen egyszerű. Egy tartós megszállás ugyanis komolyabb erőt kíván, mint egy portyázó hadjárat.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2014.01.04. 16:21:08

A magyar a történelme ketzdetétől háborúzik, csatázik, portyázik.

I.Nagy Lajos után (5 tenger mosta partjainkat), I. Zsigmond, aki Budáról nyerte el a Német-római császári címet (anyja Árpád-házi felmenőkkel bírt.)

Zsigmond déli, balkáni frontján a hatalmas hadvezér még Albániát és Bulgáriát, Koszovót is védte. Hűbérese volt a szerb fejedelem, az oláh (mongol-kipcsak eredetű) dinasztia, a Basarabok. S így aztán 150 év török háborúság, de az erdélyi fejedelmek rendszeresen ekfoglalták a Felvidéket. Bethlen Gáborból a Padisah és a svéd király is össz-magyar királyt akart faragni, de
1., a Szent Korona nélkül ezt nem vállalhatta,
2., Református volt.

de a harc örökös volt. S a SAJÁT TULAJDONUNKÉRT , annak védelmében folytatott gyilkolás még Yahvénél is igazolt, az endogén gyilkolást tiltó, de az exogén megtorlást és hódítást támogató TENGRI isten és táltosai hite szerint.

Szlovákok, indulhat a fosás...:)

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2014.01.04. 16:21:08

A magyar a történelme ketzdetétől háborúzik, csatázik, portyázik.

I.Nagy Lajos után (5 tenger mosta partjainkat), I. Zsigmond, aki Budáról nyerte el a Német-római császári címet (anyja Árpád-házi felmenőkkel bírt.)

Zsigmond déli, balkáni frontján a hatalmas hadvezér még Albániát és Bulgáriát, Koszovót is védte. Hűbérese volt a szerb fejedelem, az oláh (mongol-kipcsak eredetű) dinasztia, a Basarabok. S így aztán 150 év török háborúság, de az erdélyi fejedelmek rendszeresen ekfoglalták a Felvidéket. Bethlen Gáborból a Padisah és a svéd király is össz-magyar királyt akart faragni, de
1., a Szent Korona nélkül ezt nem vállalhatta,
2., Református volt.

de a harc örökös volt. S a SAJÁT TULAJDONUNKÉRT , annak védelmében folytatott gyilkolás még Yahvénél is igazolt, az endogén gyilkolást tiltó, de az exogén megtorlást és hódítást támogató TENGRI isten és táltosai hite szerint.

Szlovákok, indulhat a fosás...:)

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2014.01.04. 17:09:07

@toportyánzsóti: @TarZerind:

Jurtába' minnek a Neony, he?!

Kard ki kard, reflexíj, Ausztia nevű ország nincs, minden német és osztrák úgy viselkedik, hogy az Anschluß ma is hatályos; még a 80-as évek végén Bécstől Hamburgig egy autópályán (kitalálója: Albert Speer, birodalmi főépítész, és ő találta ki a lakótelepek méhkaptárait is), határállomás nélkül lehetett közlekedni. Egy alkalommal, úgy 20 éve, a kamerák előtt Kohl kanzler úgy leb...ta az osztrák kancellort, hogy döbbenet. Ausztria önállósága csak formalitás.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2014.01.04. 17:11:27

Ütni kell a tótokat, ilyen nemtelen , hazug fajta csak a zsidóké még.

Gyerünk, még ma éjjel!

Géza Fispán 2014.12.13. 15:13:17

@TarZerind: A beírásaid alapján skizofrén, ön és közveszélyes vagy. Nem kéne orvoshot fordulni? Azután szedned kell ám a gyószert, de pontosan !

Geonczeol Gyula Felvidek 2015.03.02. 14:24:17

a legszebb, hogy azt tanitjak, Svatopluk engedt meg, hogy letelpedjunk a Felvideken. Csakhat Anonymus nal o Salan bulgar vezerkent szerepel, aki Vorosmarthy Zalan futasa c. nemzeti eposzanak fohose es Titelnel taborozik Alpar mezejen verik meg Arpad csapatai, aligha osztogathatta a Felvideket barkinek. A Tarih-i Ungurusz -ben Csopolugkent szerepel aki atkel a Dunan es megutkozik Arpaddal, aki Szegednel kel at a Tiszan es megkozeliti. Egyezik az adat Anonymussal. De egyezik Biborbanszuletett VII. Konstantin csaszar adataival is, aki megirja, hogy ket Turk orszag van, egy a lengyelektol delre es egy masik, ami Moraviatol delre terjedt. "Sirmiumon tul fekudt Sventoplokos egykori kereszteletlen Moraviaja" irja a csaszar az esemenyek utan 35-40 evvel. Kossuth csaladja Turoc varmegyebol szarmazik amely az egykori eszaki Turkia, vagyis Fekete Magyarorszag kozpontja volt es amelyet a hunok alapitottak, ok mentek Arpad feher magyarjai, vagyis a Szarmatak ele Kijevig. Igy nem volt mit osztogatnia Svatopluknak a Felvideken, hiszen ott terult el Ungria Nigra a maga Krsaznahorkajaval, vagyis a fekete horka varaval es mas hun telepulesekkel. Rendet kell csinalni a hivatalos kulturpolitikaval, mert ha nm tesszuk az ilyen rasszista meselok veszik at a a szot es ezt nem lehet toleralni.
süti beállítások módosítása