Erdely_magyar_fold.jpgAmikor a bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséjának nagy állami földvásárlást bejelentő interjúját olvastam, első reakcióm az volt: kuss! A második, amire nagymamám tanított volt: hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

Mi is történt? A nagykövetség attaséja adott egy interjút a kolozsvári Krónikának, amelyben kifejtette, hogy a magyar állam arra készül, felvásárolja a földet azoktól a magyaroktól, akik már nem akarnak vele foglalkozni, vagy egyéb okból kifolyólag eladnák azt.

Az interjú elolvasása után hallgatásba burkolództam. Miért is?

1. nem is olyan rég a Napoca News nevű kolozsvári soviniszta portál rukkol elő a nagy "leleplezéssel", hogy a magyar állam már millió hektár vásárolt fel Erdélyben, emellé pedig épületeket, kastélyokat stb. Röhögtem akkor rajtuk, és ezt tette az erdélyi magyar sajtó nagy része is, a Krónikát is ideértve, aki élcelődtek, gúnyolódtak az ominózus cikken. Aztán pár hónapra rá csak így simán belelöki az éterbe az attasé, hogy bizony itten a Magyar Állam Zrt. terjeszkedni kíván, s kifejezetten nemzetiségi alapon válogat az üzletfelek között. S akkor a kérdésem: egy ilyen közegben, mint a mai Románia, s benne Erdély, mi a tetves túróért kellett heveskedni, beszélni, nagyszájúskodni?

2. Amennyiben van is ilyen szándéka a magyar államnak, akkor abba miért avat be ilyen amatőröket, mint ez az attasé? Egyáltalán, hogy lehet attasé ebből a balfaszból?

3. Lehet azzal számolni, hogy egy ilyen tétel kinyilatkoztatása után - hiába a magyar kormány szerveinek a tagadása, elhatárolódása - a román kormány, sőt, egész Románia felháborodik. Tényleg átjön a szomszédba a magyar állam egy diplomáciai pofonért, így, három hónappal a választások előtt, ismerve, tudva azt, hogy a magyarországi és a romániai baloldal közötti barátság min. az Iliescu-Horn tandem óta töretlen?

4. Magyarországon a mezőgazdaság, mint olyan, gyakorlatilag eltűnt. Gyümölcsösök, farmok váltak köddé 1990 óta errefele. Ma sem rózsásabb a helyzet, a magyar gazdák, mármint az a kevés, aki még műveli a földjét, rosszabb helyzetben vannak néha, mint a budapesti hajléktalanok... Kérdés: mi a garancia arra, hogy miután felvásárolják, (nota bene: letarolják) maradék erdeinket, szántóinkat, nem adnak majd túl a földeken, busás haszonnal, nem nézve azt sem, hogy kinek? És nem az Orbán-kormány ilyen lépésétől félek, hanem attól, hogy nem lesz mindig Orbán-kormány. (Képzeljük el, amikor a felvásárolt erdélyi erdő- és földvagyon egy Gyurcsány kezére kerül...)

5. Attól, hogy a megműveletlen (?- és ez egy nagy kérdőjel most) föld gazdát cserél, még nem válik automatikusan megműveltté. A föld legigazabb, és legigazságosabb tulajdonsága pedig az, hogy annak a tulajdonává válik előbb vagy utóbb, aki megműveli azt. Tetszik érteni, új nemesek, és megfáradt régi jobbágyok?

És végezetül: az egész nem több ködevésnél. A jövő kérdése nem az, hogy milyen nemzetiségű kezében van a föld, hanem az, hogy mint tulajdonos megművelheted-e, vagy a Chevron eltöri kezed-lábad állami támogatással és palagázfúrásba kezd. Téged, mint a föld tulajdonosát senki sem fog megvédeni. A román állam sem, a magyar sem.

Mert a korporációknak áll a világ! És ez ellen kéne tenni valamit. De sürgősen!

F. Örs (Marosvásárhely)

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr905746468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veridicus76 2014.01.08. 18:50:10

Ezt a balfasz attasét észak-koreai szigorral kellene felelősségre vonni.
A másik kérdés, hogy mit lehet kezdeni a román állam által gyalázatos módon szabadjára engedett amerikai GMO-multik által önfeledten egyre nagyobb területen szennyezett erdélyi földekkel.

Paraphone 2014.01.08. 20:26:47

Az Ördög legügyesebb trükkje az volt, mikor elhitette magáról, hogy nem létezik; a Fidesz nagy trükkje pedig az, hogy elhitette magáról: dilettáns hülyék gyülekezete.
Így, három és fél év után bármit tesznek, azt gondoljuk, szegények, jószándékú hülyék. Sajnos.
Pedig ez az egész, diplomáciailag a következőről szól: a Fidesz nem szeretné elveszíteni a kevésbé tájékozott romániai magyar szavazóit. Viszont adni sem akar semmit. Tehát, ha valamit nem akarok megvenni, mit teszek? Hosszan beszélek arról, hogy de megvenném, sőt! Meg is veszem! A piac első szabálya. Az eladó ilyenkor túllicitál - vagy egy másik vevő, jelen esetben a román állam, a román cégek, sőt, egyes román magánszemélyek.
Utána lehet sajnálkozni: mi akartuk, dehát Erdélyben még mindig sajnos a román az erősebb kutya, így hát ő gyakott, nem mi.
És ez az egész manőver pusztán egy, rövid időre parkolópályára állított csinovnyikjukba került.

Egyszerű ez, túl egyszerű. Jegyezzük meg: a Fidesz nem hülye, sőt. Okosabb, mint gondolnánk.

toportyánzsóti 2014.01.08. 22:08:12

Ezek az emberek arra alkalmasak hogy Erdély után Magyarországot is román kézre adják.

___________________________ (törölt) 2014.01.09. 13:48:03

Nem erről van szó. Az a cél, hogy háborodjon fel a román állam. Akkor majd a magyar állam mutogat az EU-nak. A román állam felrúgja az EU-s szabályokat a francba és megtiltja a külföldiek földvásárlását. Az EU lángot köp rá és tüzet okád. Amikor meg kidühöngték magukat, a magyar állam is szép csendben meglépheti ugyanezt, a szomszédos példára hivatkozva.

Szerintem ez a lényeg.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.09. 14:26:20

ez már a konjuktúra tessék mondani? miből lesz erre pénz?

egyelőre csak egy kampányfogás, gumicsontnak tűnik, hadd örüljön a paraszt a "terveknek".

amúgy az ötlet jó, ha háborúzni akarnánk, az is nagyon sok pénzbe kerülne, ez is nagyonsok pénz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.09. 14:28:24

@Paraphone: a Fidesz nagy trükkje pedig az, hogy elhitette magáról: dilettáns hülyék gyülekezete."

micsoda csel! hát még ha a hülyék a hülyét zseninek gondolják! az mekkora taktika!

@Veridicus76: elhatárolódtál már akkor Horthytól vagy a fidesztől? a kettő együtt mint a román meg a magyar.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.09. 14:30:15

@Shenpen: remélem ezt csak viccből írtad, mert annak jó!

tarackos 2014.01.09. 16:58:55

"(Képzeljük el, amikor a felvásárolt erdélyi erdő- és földvagyon egy Gyurcsány kezére kerül...)"

Jaja, bezzeg ha Pocak veje írtaná a fát az menő lenne, ugye?

kuruc.info/r/2/119197/

Amúgy Ro-ban is jár a föld után EU támogatás, minek adnák el az arany tojást tojó tyúkot?

egyetmondok 2014.01.09. 21:22:52

A szerző valahogyan úgy gondolná,hogy a magyar állam titokban kellene,hogy ügyesen felvásároljon földet,földeket ?
Ez nem úgy kéne történjen,hát hiszen ez fontos,nemde,hogy ez egy sor,fejezet a magyar államháztartási törvényben, amelyet a budapesti parlament megszavaz ?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.10. 11:51:59

@Veridicus76: elhatárolódtál már akkor Horthytól vagy a fidesztől? a kettő együtt mint a román meg a magyar.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.10. 11:54:56

@Veridicus76: én nem olyan fajta vagyok, aki "megnyugszik"! :)
süti beállítások módosítása