jew.jpgTöbb olyan liberális értelmiségi van ma Magyarországon, akit élvezettel olvasok. Valakit csak mazochizmusból vagy kávé helyett, másokat pedig azért, mert érdekesek. György Péter, a liberális kurzus állócsillaga az egyik kedvencem, mert benne az elismerésre méltó tudás keveredik egy csipetnyi anakronizmussal és jókora „wishful thinkinggel”.

György Péternek a Magyar Narancs online-on szerdán megjelent cikke már csak azért is ígéretes, mert együtt szerepel benne a zombi és a zsidó szó, csodálom, hogy Romero még nem reagált a piaci igényre. Az írásból kiderül, hogyan maradhatott ki az esztéta  a legutóbbi baloldali önlistázásából: ő már a baloldali elitből is kiábrándult. (Az ország nagyobb része legkésőbb 2008 márciusában eljutott a törzsfejlődés e fokára, de azért pacsi!)

A cikk megerősíti az irányú gyanúmat, hogy a baloldali történelemfelfogás a szoborcsoport-ügy kapcsán arra a nem egyszerűen igazolható megállapításra jutott, hogy Magyarországot 1944. március 19-én igazából nem szállták meg, hiszen szövetségben álltunk a Harmadik Birodalommal. Ezért teljes felelősség terheli a magyar államigazgatást, tágabban értelmezve Magyarországot, még tágabban véve a magyarokat is a Holokausztért. Nos, ezt az elméletet nem tudom mennyire egyeztették francia, szlovák, szerb, horvát, ukrán stb. kollégákkal, de bizonyára érdekes észrevételeket tudnának tenni azzal kapcsolatban, hogy a náci Németország megszállása után milyen virágzó, hatékony és legfőképp szuverén államélete volt az ott élőknek. Ez persze nem mentesíti az egyéneket a felelősség alól, de egy fontos vonatkozása azért a későbbiekre nézve van.

György Péter szerint a rendszerváltás utáni (általa teljes egészében a Fidesszel azonosított) korszak identitáspolitikája elérte azt, hogy a zsidóknak zsidó identitása legyen a magyar helyett. György szerint ezt a rendkívüli feladatot olyan hatékonyan teljesítette, hogy visszamenőlegesen is igaz már. Ez még kortárs szinten is meredek állítás, de történetivé formálni otromba hazugság. Az, hogy milyen identitással bírt a 19. század végén Magyar Királyságba bevándorolt, majd letelepedett Weisz Mózes, azt sem György Péter nem tudja megállapítani, ahogyan Orbán Viktor sem tudja azt utólag magyarról zsidóra formálni. Erről egyedül Weisz úr tudna, tudott volna nyilatkozni, és ehhez kétségtelenül senkinek sincs semmi köze, se Györgynek, se Orbánnak.

Így foglalja ezt össze: "Nem értik, hogy ez sokunknak elviselhetetlen, mert az áldozatok magyarok voltak, első-, másod-, harmadsorban, és igazán mindegy, hogy miként voltak zsidók, pontosabban az kultúrtörténeti kérdés, ami nem ide tartozik.". Ez a gondolat egyébként helyesen úgy hangzott volna, "mert az áldozatok emberek voltak". Nem azért rejtegetett dédapám zsidókat a vízivárosi pincében, mert zsidók vagy magyarok voltak, hanem mert rászoruló emberekről volt szó. Ha jól értem, György Péternek azzal van baja, hogy nem organikus a Holokauszt emlékezetpolitikai képe, hanem kívülről („a magyarok” részéről) oktrojált. Ebben az esetben az identitás kérdésében már a hipotézis megfogalmazásának szintjén elválasztás van zsidó és magyar között, így pedig nehéz azt az Orbán-kormányra kenni.

A liberális identitáspolitika alaptézise az, hogy egy ember önmeghatározása és/vagy valódi etnikai, vallási stb. hovatartozása csak akkor fontos, ha ez a többséggel szemben fogalmaz meg a valamiféle megfoghatatlan módon, de védelemre szoruló kisebbségi létét. Ez esetben is csak akkor, ha a mondanivaló úgy kívánja. Így lehet a cigány, a homoszexuális, a zsidó, a nő örökös áldozat, és a magyar, a fiatal, a keresztény örökös elkövető, bűnös. Most véletlenül sem akarok azzal foglalkozni, hogy ennek milyen romboló hatása van a nemzeti és a társadalmi integrációra, ez önálló irományt érdemelne. Az a furcsa, hogy György gondolataiból az tűnik ki, hogy mintha ezt ő is problémásnak érezné, miközben az ellenkezőjéről beszél. Ez a sokszor visszaköszönő, balliberális, skizoid gondolkodás, a kettős mérce, a voluntarista fogalomhasználat és a haszonelvű történelemszemlélet eredménye, ami mindet alárendel a kortárs közéleti és politikai hasznosságnak.

A legdurvábbat azonban a cikk utolsó harmadára hagyta: "Ami történt, véget vetett a szabad identitásválasztás háboríthatatlan jogának, és lehetetlen helyzetbe hozott több nemzedéket, akik hittek, hittünk abban, hogy a hazájukban, a hazánkban úgy lehetnek, lehetünk otthon, ahogyan gondolják, ahogy gondoljuk: a zsidó identitásu(n)król beszélni az ő(mi) dolgu(n)k, és senki másé. A kormány olyan kulturális-ideológiai fordulatot hajtott végre, amelynek a jelentőségével vagy nincs tisztában, vagy épp ellenkezőleg, tudja, hogy mit tesz. A bizonytalanná és zsidóvá tett magyarok bármikor szabadon jöhetnek mehetnek, nem kell még emigrálniuk sem – csak lehetőleg ne sokat legyenek itthon."

Magyarán GyP szerint a szemét jobboldali politikusok alakították ki benne a zsidó identitást, amit ő nem is akart. Ő magyar akart lenni, csak mások belekényszerítették a zsidóságba. Aha, "makes sense". Neki így kimaradt az SZDSZ holokauszttal kapcsolatos emlékezetpolitikai offenzívája? Azok a zsidók, akik bármilyen izrealita/zsidó történelmi személyt következetesen zsidónak bélyegeztek, ha minimálisan is pozitív hagyatékkal rendelkezett? (Ugyanez visszafele persze már antiszemitizmus). Azok a zsidók, akiknek a magyarság megvetését legjobban kifejező, visszatérő gondolata az volt, hogy mi maradna a magyar irodalomtörténetből, ha kivonnánk belőle a zsidókat? Azok a zsidók, akik a közéleti és történelmi antiszemitizmust mind a mai napig fegyverként használják, akiknek az egyház és vallásellenesség viszont a progresszivitás sarokköve? Aki ma Magyarországon azt írja, hogy a jobboldali társadalomszemlélet eredménye a zsidó identitás az még nem hallott antiszemitizmus-méterről, Zsidó Nyári Fesztiválról, zsidó gasztronómiáról és még sorolhatnám. Az identitást nem csak úgy kitalálják, hanem kialakul, formálódik, és mindenekfelett egyéni döntés eredménye. Sokakkal egyetemben én sem csak úgy lettem „magyar”, „budai”, „katolikus”, „európai” stb., mert így alakult, hanem tudatos lépés eredménye ez (a többség esetében a döntés az, hogy nem mondanak le identitásukról).

György Péternek volt kitől tanulnia az identitásértelmezést. A balliberális humántudományi szektor nagyasszonya, Heller Ágnes nyilatkozta azt egyszer, hogy ma Magyarországon hatmillió ember csak azért vallja magát kereszténynek, hogy ezzel fejezze ki, hogy nem zsidó. Aha. Tehát vagyunk mi, akik azért vagyunk keresztények, mert nem vagyunk zsidók, és vannak a zsidók, akik azért zsidók, mert mi azzá tettük őket. Mi volt akkor előbb, a tyúk vagy a tojás?

Captain Oblivious

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr325779400

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szakály Sándor és Kamenyec-Podolszkij gumicsontja 2014.01.24. 15:22:49

"Erősen indított az idei évvel felálló, a kormány által alapított VERITAS Történetkutató Intézet. Az intézet vezetésével megbízott Szakály Sándor ugyanis az MTI-nek adott interjúban néhány, a történelmi köztudatunkban valóban tévesen szereplő esemény k...

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.01.24. 13:13:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsentrisvihák 2014.01.24. 11:29:39

Kiváló írás, hatalmas piros pont érette :)

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2014.01.24. 11:44:24

Grat, minden szavával csak egyetérteni tudok.

Paraphone 2014.01.24. 11:52:02

Ez a megszállási emlékmű-ajvékolás annyira tipikus, és annyira fárasztó, hogy már beszélni is fájdalmat okoz róla.

Nem tudom (de, tudom), hogy a zsidók nem tudják, vagy nem akarják észrevenni, hogy épülőben van egy 876554. számú Holocaust-emlékmű. Igaz, nem a megszokott, direkt szimbolikával, hanem a "gonosz német nácik mindenkivel gonoszak voltak, főleg ha zsidó" magyarázkodással.

Talán egy Hollywood-felirat betűméretével készített, a Gellért-hegy Duna felőli oldalára kihelyezett, "A HOLOCAUST A MAGYARSÁG LEGNAGYOBB SORSTRAGÉDIÁJA ÉS ELÉVÜLHETETLEN BŰNE" szöveg elegendő lenne. Már, ha világítana.

Persze nincs kizárva, hogy a Mazsihisz ebbe is bele tudna kötni, pl:
- miért nem a Klauzál téren van?
- miért kellett erre 70 évig várni?
- miért nincs színaranyból?

Uncsi, uncsi, uncsi.

judit 53 2014.01.24. 13:08:27

A szépapám a 1848 -as szabadságharcban
Görgeivel harcolt ( a kéme volt). Vajon minek gondolhatta magát ???
(Viktor Emanuel Pauker, tudomásom szerint osztrák volt....)

Dzsentrisvihák 2014.01.24. 14:07:29

@Paraphone:

Azt kihagytad, hogy miért nem látszik szabad szemmel a Jupiterről...? :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.24. 15:22:04

kicsit reklámozzátok ezt jobbikos körökben is:

kkbk.blog.hu/2014/01/23/szakaly_sandor_es_kamenyec-podolszkij_gumicsontja

nehogy már azt higgyék az elvtársak hogy ők mondják meg mi a történelem

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.24. 15:27:08

a Wishful Thinking a Vágyvezérelt gondolkodás magyarul, nemcsak a mandineren zavar az angol szöveg magyar kontextusban
beszéljünk magyarul ha magyarok vagyunk elvtársak, igenis: Verne Gyula, hadd szóljon!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.24. 15:59:06

én mondjuk nem olvasok analfabétákat, györgypétereket, dehát mindenkinek lehet hobbija.

györgy péter nem valamiéÉRT zsidó, hanem valami ELLEN!
ez olyan mint amikor hitlernél mondják meg orbánnál, hogy ellenségképet gyárt-ott, és milyen szánalmas már, hogy amiatt lesz valaki szerintük jobboldali

sztd 2014.01.24. 19:06:28

A cikknek az a problémája, hogy túl sokat foglalkozik György Péterrel, és túl keveset tud tanulni az esetből amit leírt.

Ezért segítek:
- Azoknak a zsidóknak, akik magyaroknak gondolják/szeretnék gondolni magukat, és a zsidóságukat vallásként és nem nemzetiségként értelmezik, lehetővé kell ezt tenni, és magyarként kell róluk beszélni. Akkor is, ha pozitív, és akkor is, ha negatív a személyük. Mint ezen a blogon Radnótiról néhány hete.
Ezt leginkább úgy lehet megtenni, hogy amíg nem kerülnek elő vallási kérdések, addig nem kell a zsidókkal sem foglalkozni. Ha valamit tesz, azt úgyis emberként teszi, semmiből nem áll ezt így megközelíteni.
(Ettől még a kulturális hagyomány nem múlik el nyomtalanul, a vallási eredetű világnézet sem, az sem baj, ha megismerjük, de se így, se úgy nem velük kell foglalkozni. Nagyon sokáig lesznek fontosabb dolgaink.)

Az sem baj, ha észrevesszük, hogy minden híres magyar magyarságáról megemlékezünk (sőt, a falvakig és családtagokig bezárólag mindenki büszke azokra, akik a körükből híresek lettek és sokra vitték - nagyon helyesen). Ezt mi a magunk részéről jól tesszük, vagyis adott esetben ők (zsidók, cigányok, és németek) is jól teszik a maguk részéről. Nem szabad érte rossz gondolatot sem megereszteni. A norvégok az egy szem sajtvágójukra büszkék, mint saját találmányra (pedig lehet, hogy igazából holland találmány), a magyarok számtalan találmányt említenek, szóval meg lehet engedni, hogy mások (pl. zsidók és katolikusok) is büszkék legyenek a találmányaikra, nagyjaikra, stb.).

Kezdetnek ennyi elég is lesz.

Judenrein 2014.01.24. 21:30:39

Budapest visszafoglalása

Elég tapasztalatom van az emberi furcsaságok közt, hogy tudjam, a legvalótlanabb, a legbizarrabb gondolatokat, tanokat, irányokat lehet jóhiszeműen követni. De most szeretnék egy jóhiszemű magyar liberálist, ha a háború s két forradalom után ilyen csodálatos alakulat még található, magam elé ültetni, és ezt mondani neki:

Édes liberális, itt van előtted Magyarország fővárosa. Ez a főváros nem ingyen a magyaroké. Soha még faj nem vásárolt drágábban meg minden falás kis földet, mint a magyar. E roppant város minden házának minden téglája, minden utcájának minden köve kiontott magyar vért, magyar szenvedést és magyar munkát jelent. A századok e nagy véráldozatában, a nehéz szenvedésekben, a hősies makacs munkában testvéri részt vettek Pest-Buda német és rác lakosai, kiknek hamarabb lett magyar a szívük, mint a nyelvük, s örömük volt a magyar öröme, és hulló könnyük a magyar bánata. A történelem e tragikus, nehéz építésében csak egy faj nem vett részt: a zsidó. és egyetlen liberálisom, nézz most körül Budapesten, ha ugyan erre a ténykedésre vannak szervei egy liberálisnak.

Nézd: pompás villák borítják a Svábhegyet, a Rózsadombot, a Hűvös-völgyet. Kiké ezek a villák? Zsidóké.
Nézd, ragyogó paloták nyomják a Duna-part, a Lipót-város, a Terézváros, a Körutak földjét. Kiké ezek a paloták? Zsidóké.
Nézd: óriás bankokba, hatalmas részvénytársaságokba, s a fertelmes börzébe folyik össze a magyarság minden termése: a paraszt vetése, a munkás napi verejtéke, a magyar agyvelő gondolata. Kiké ezek a bankok, kiké ezek a részvénytársaságok, kiké a börze? Zsidóké.
Nézd, gazdag üzletekben, zsúfolt csarnokokban és tarka ószeren, nyílt tárházakban és dugott lebujokban halmozzák hatalommá, győzhetetlen jövővé mindazt, amit az ember ezer szükségéből lehet kisajtolni. Kiké az üzletek, a csarnokok, az ószerek, a nyílt tárházak és a dugott lebujok? Zsidóké.

Nézd, jól fűtött színházakban, fülledt orfeumokban, fényes bárokban, kabarékban, parkokban, mozikban, bordélyokban terem pénzt és hatalmat a lélek szomjúsága s a test zabálása. Kiké a színházak, az orfeumok, a bárok, a kabarék, a jardinek, a mozik, kiké a bordélyok? Zsidóké.

ézd, a könyvkiadó vállalatokban, könyvkereskedésekben, műkereskedésekben teremt pénzt, hatalmat, jövőt a magyar agyvelő, a magyar szépség. Kiké a kiadóvállalatok, a könyvkereskedések, a műkereskedések? Zsidóké. Nézd, nyomtatott lapokban termel történetalkotó, országhódító hatalmat az, hogy szabad szavakkal mérgezni, gyilkolni, keríteni, fertőzni. Kiké ezek a nyomtatott lapok? Zsidóké. Nézd meg a budapesti kereskedelmi közvetítőket, ügyvédeket, orvosokat, magánmérnököket, szabadpályásokat, nézz meg minden pályát, hol fölényes a munka és korlátlan a pénz. Kiket találsz ott nyolcvan, kilencven, százpercentes túlnyomóságban? Zsidókat. És kik védték a világháborúban öt éven át testük épségével, családjuk könnyeivel a nyerésnek ezt a vad hemzsegését, a harácsolásnak ezt a gigászi mitológiáját? Magyarok. És, drága liberális, nézz megint szét, ha kétoldai szétnézésre képesek a szemeid, hol vannak a magyarok?

Nézd a dús, a zabáló, a harácsoló, a bőség vad kánkánját járó szíriai Budapest mellett a magyar Budapestet, a mártír Budapestet. Nézd a teát ebédelő magyar tanárt, a hókaparó magyar tanítót, a cipőt foltozó magyar bírót, szívem liberális, nézd a vagonok sápadt lakóit, néma éhezőit. Ők Erdély, ők a Felvidék, a Délvidék elkorbácsolt magyarjai, a szerencsétlenek, hát szenvedjenek, hát pusztuljanak éhen. Ha Galícia tetves rablói volnának, nem lehetne ilyen sorsuk, mert ordítana az antant, s te, gyöngyöm liberális, visítanál, s Balthazár szívéből folyna a könny, mint pezsgő a lipótvárosi tivornyákon. És most, nagyszívű liberális, ha van benned az emberségnek egy szikrája, ha a becsület árnyéka még átsuhan lelked falán, felelj a történelem nyitott szeme és saját lelkiismereted előtt, ha ugyan efféle tényálladék található a liberális leltárban, felelj, zengő szavú liberálisom.

1. Igazság ez így emberileg? 2. Ez az állapot az emberszeretet uralmát jelenti? Nem az emberi igazság és emberszeretet parancsolja-e, hogy ezen az állapoton minden alkalmas eszközzel segítsünk?

Vissza kell foglalni Budapestet azok számára, akik a századok nehéz munkájával vásárolták meg, akik a vér és szenvedés súlyos árát fizették érte, vissza kell adni Budapestet a magyarságnak! Itt, az ország központjában kell megbirkózni az emésztő idegennel, ha itt le nem teperjük, ötven év múlva csak cseléd és rabszolga lesz magyar Magyarországon. Súlyos tragédia, ha a háború véres rablásával, a gyilkolás erejével veszik el egy ország fővárosát. De ebben az esetben még mindig lehet remélni egy történelmi feltámadást. De mi botorul, gyáván és gazul hagytuk, hogy elsikkasszák, hogy elzsebmetsszék az ország szívét, s hogy ezt a szívet megmérgezzék, idegenné, ellenségessé tegyék.
(folyt köv)

Judenrein 2014.01.24. 21:31:49

Kis hátulgombolós nációk, félvad fajok bátran hoznak törvényeket saját fejlődésük védelmére, kiüldözik a veszélyes idegent, magukévá kobozzák a földet, minden téren merik biztosítani az érdekeiket. és mi ezer év nagyszerű teljesítménye után, mi, akik nem tartozunk senkinek, és akiknek egész Európa tartozik, minden gazságot tűrve, s gyáván nézve, hogy vágják el minden életerőnket, térden állva, remegve nyavalygunk az embertelen antant felé:

- Látod, antant néni, mi jó fiúk vagyunk, látod, mi ölbe tett kézzel nézzük, hogy azok, akik rajtunk híznak, kiraboljanak, elorozzák országunkat, és ráadásul még gaz rágalmakat szórjanak ránk a világ előtt. Mert az mellékes, hogy meggebedjünk, a fő az, hogy jó fiúk legyünk a szemedben.

Antant néni, oh, mikor lesz megint eposz magyarnak lenni?

Az antant puffogó frázisokkal követeli tőlünk az elnyomottak védelmét, az emberi jogok tiszteletét, minden polgár becsületes érvényesülésének lehetőségét. A főváros hatszázezer, az ország tízmillió elnyomott magyarja, minden emberi jog és minden becsületes polgár nevében szegezzük le azokat a követelményeket, melyek teljesítése visszaadja a magyar fővárost azoknak, akik a munka, a heroizmus és a becsület hármas örök emberi jogán jogos tulajdonosai.

1. Az 1910 óta Budapesten letelepült zsidók, bármily vallásúak (mi nem akarunk felekezeti politikát csinálni), visszatoloncolandók illetőségi helyükre. A rendelet kilencvenkilenc percentjében árdrágítókat, lánckereskedőket, zugügyvédeket, az emberiség morális söpredékét fogja érni, tehát tisztítás lesz az európai kultúr-emberiség érdekében. De nem svindli, tessék-lássék eltoloncolásokat kérünk. A legkiválóbb morális testületek ellenőrizzék, hogy az európai kultúra, az általános emberi morál e szégyenfoltjai tényleg eltávolíttatnak a magyarság fővárosából. Az így üresen maradt lakásokat, állásokat, üzleteket etc. egy e célra alkotott bizottság ossza el a középosztály, munkásság és menekültek legérdemesebb, s arra leginkább rászoruló tagjai közt.

2. Ha vizsgálatot tudtak indítani egy nyomorult magyar hivatalnok ellen, aki a beléje vert hatalomtiszteletből behódolt az idegen imperializmusnak, egy rövid idő alatt határozó gyors bíróság vizsgálja meg Budapest kereskedőinek, kávésainak, színház-, orfeum-, mozi-, bár-, gyár- és minden természetű nyilvános helyiségek tulajdonosainak múlt viselkedését. Aki a legkevesebbet vétett a magyar állam, a magyarság, s az európai emberi morál ellen, attól az iparengedély, a kenyérkeresés lehetősége rögtön elveendő. Az illetőt a fővárosból családjával együtt el kell távolítani. Az így megürült kenyérkereső alkalmak a magyarság s az általános emberi morál és kultúra érdekei szerint az előbbi módon szétosztandók.

3. Ha bűnhődik egy nyomorult, tudatlan magyar paraszt vagy falusi tanító, mert hitt az idegen izgató szavainak, ugyanezen a jogi alapon szigorú és gyors vizsgálat indítandó a pesti sajtó összes terméke ellen. Hiszen itt a bűnt a teljes tudatosság ténye súlyosbítja. Minden olyan lap, mely a magyarság, s az általános emberi morál és az európai kultúra ellen vétett, megszüntetendő. A laptulajdonost, a szerkesztőket, a lap hibás munkatársait örökre el kell tiltani minden sajtómunkásságtól, sajtóalapjukat lefoglalni, minden állományukat elkobozni, őket a fővárosból kitiltani. Az így nyert hatalmas összeg egy része a szegény munkások és középosztály felsegélyezésére fordítandó. Más részéből lapokat kell alakítani a magyarság és általános emberi kultúrérdekek védelmére. Az immorális sajtó rablott tőkéje úgy a munka proletárjainak s az általános emberi morál nagy elveinek fog jövőjévé lenni.

4. Magyarország és Budapest területén felekezeti különbség nélkül meg kell tűrni minden olyan vallást, mely az általános emberi szeretetet, az emberek Isten és törvény előtti egyenlőségét, az egyetemes emberi morál minden fajra egyenlően kötelező elvet hirdeti. De ki kell tiltani az emberiség érdekében minden olyan szektát, törzsvallást vagy kollektív ősbabonát, mely azt tanítja, hogy az illető szektához vagy törzsvalláshoz tartoznak Isten kiváltságos teremtményei, kikkel szemben az egész kultúremberiség tisztátalan, kiket a nem szektabeli kultúremberiséggel szemben semmi morális kötelék, még az eskü szentsége sem kötelez, kik egy őstörzsi vallás barbár imperializmusával veszélyeztetik a magyar nép békéjét. Az ilyen, az emberiség összes morális és kultúrérdekeit veszélyeztető "vallás" betiltandó, könyvei elkobzandók, papjai, rituális személyei az országból kitiltandók. "Templomaikat", imaházaikat s egyéb "szent" helyeiket kórházakká, s a munkásság és szegény, középosztály proletár gyermekeinek otthonává kell tenni. A véres századok sötétségét, a vad törzsek kannibál tanait váltsa fel az emberi szeretet, a megváltó szánalom és helyes szociális politika szent munkája.

(folyt köv)

Judenrein 2014.01.24. 21:32:47

5. Az összes erkölcsi testületek választott tagjaiból egy óriási bizottság alakítandó. Ez a bizottság közvetítse az állammal az összes iparengedélyek, lapengedélyek, a megélhetés, az élet bármely terén való együttműködés odaítélését. Az a képviselő, aki "kijár" valamit, a parlamentből közmeggyalázással kiűzendő, s polgári jogát több évre veszítse el.

Akik ezeket a sorokat olvassák, gondolják meg, hogy egy haldokló faj utolsó segélykiáltásai, az újjászületésnek egyetlen lehetőségei ezek az általános emberi morál, európai kultúra és egészség szempontjából is sürgős kívánságok. Természetes, hogy végzetes politikai életünktől semmit sem várhatunk. Az egész társadalomnak kell egyetlen hatalmas szervezettségbe fogni, most az utolsó percben, hogy politikai élet jöjjön létre, mely megteszi az önvédelem és európai érdek legsürgősebb teendőit. A megszállott területek közt ma Budapest megszállása a legsúlyosabb.

Erdély, a Felvidék, a Délvidék nagyszerű magyarjai legalább egy heroikus lelki ellenállás tüzében edződnek életképessé, s tanulnak egymáshoz való halálos szeretetet és szolidaritást. Minket szétold a nyomorúság, a pénz, a hódító idegen ezer ravasz fogása. 1686-ban, 1849-ben a magyarság egy hősies roham lázában foglalta vissza fővárosát a hódító idegentől. Akkor puskával, ágyúval, karddal állott szemben a magyar. Most egy nemzetközileg szervezett rágalommal, hazugsággal, egy minden eszközzel harcoló ázsiai törzs világszolidaritásával és infámis tőkéjével. A harc most nehezebb lesz. De Budapestet vissza kell foglalni. Ezt parancsolja a magyarság jövője s a kultúremberiség minden érdeke.

Virradat, 1921. II. 11.

Miklós Torma 2014.01.25. 12:28:20

vegig olvastam a bejegyzeseket ,,,pedig ez 1921-ben irodott minden cikke a valosagot tükrözi,,sajnos most majdnem 100.ev utan ugyan az a misztikus haracsolo sajat erdekeit ,hatalom utani vagyat tükrözi egy nep faj aki kivalasztotnak hiszi magat.pedig csak egy elesködökböl allok,,probalkoznak mindent magukhoz szoritani,mint egy polip,,a többi vallasi nepfaj karara.

Veridicus76 2014.01.25. 12:57:41

És akkor ezek szerint zsidók igazából nincsenek is, csak mások találják ki őket?
De akkor kik alapították Izraelt?
És főleg kiknek fizetjük a kárpótlást? Nem létező embereknek?

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2014.01.25. 19:29:55

@judit 53:
Magyarsághoz lojális osztrák.
Ez éppen elég nem kell tovább magyarázni.
Az identitásvállalás elsődleges vagy másodlagos szocializációs " termék".
Az etnikai hovatartozás pedig genealógiailag is levezethető közös etnikai eredet -és történelmi sorsközösség.

___________________________ (törölt) 2014.01.28. 17:36:57

Szerintem ebböl a cikkböl egy GyP cikkeböl össze lehetne ollozni valamit, ami tenyleg stimmel. A következöre gondolok: vannak egy csomoan, akik nem kaptak zsido neveltetest, identitast, föleg mert helyböl csak felig vagy meg kisebb reszben azok, akiket az egesz nem erdekel es nem akarnanak azonosulni vele.

De valoban, egyfelöl az SZDSZ-tipusu felelemkeltes, rettegjetek mert jönnek a nacik, ebben igaza van a cikknek, masreszt a Csurka-stilusu zsidozas, ebben meg egy kicsit GyP-nek, tette öket zsidova pusztan a szonak abban az ertelmeben, hogy felni kezdtek. Semmilyen mas ertelemben. Csak abban az ertelemben, hogy amikor az SZDSZ azt mondta, hogy felj, mert jönnek a nacik, akkor feltek. Amikor a Csurka zsidozott, akkor is.

Azt hiszem, abban inkabb a szerzönek adnek igazat, hogy ebben az SZDSZ tipusuak, pl. Vasarhelyi Maris büne nagyobb. Mert a Csurka-felek csak zsidoztak, de nem mondtak soha meg pontosan, hogy ezt most pontosan kire is ertik. Hogy mennyire lazan vagy szorosan definialjak a zsidosagot. Es inkabb az SZDSZ felek ültettek el, hogy igen, ettöl ök is feljenek.

Az a tragikus ebben, hogy megszülettek ezek az emberek, tiszta lappal, barmi lehetett volna belölük, barmilyen vilagnezetü. Es nagyon sokszor azert tolodtak balra, mert ez a kettös hatas, az SZDSZ fele meg a Csurka-tipus erte öket. Mittudomen, mondjuk valaki zsidozott egyet, magara vette. Az SZDSZ bogaratt tett a fülebe, hogy feljel te minden magyar nacionalizmustol, mert az ellened iranyul. Legközelebb mar lehet, hogy dühböl, felelemböl, de ö is micisapkazott egyett. Ekkor lehet, hogy azt mondta neki egy ismeröse, hogy na ez is tipikus zsido. Ettöl meg jobban elidegenedett. Es ahogy egyre elidegenedett, es egyre többen, ahogy egyre jobban balra tolodtak, ugy közben a jobboldalon is reagaltak erre, hogy nezd meg mennyi ballibsi libsi van, tehat bizony többen kezdtek zsidozni. Es igy aztan ezeket az embereket, akik nem kaptak otthonrol zsido nevelest vagy identitast, csak "szarmazast", az SZDSZ belehuzta, a jobboldal tul nagy szaju egyedei pedig beletoltak egy köbalos, köliberalis, alapvetöen a magyarsagtol idegenkedö vilagkepbe.

Es akkor triumfalhat a szelsöjobbos, hogy lam a zsido az genetikailag magyarellenes, es triumfalhat a liberalis, hogy lam a nemzeti magyar az genetikailag antiszemita. Pedig ezt pont ök ketten hoztak letre, ök toltak-huztak bele a zsido szarmazasu, de nem zsido identitasu magyarokat a liberalis kategoriaba.

Szomoru az egesz.

Ja es csak romlani fog. Mert elindult a folyamat. Most mar akarmelyik politikus lop, bankar csal, vagy megint valami törtenik a Wall Streeten, a nemzetiek egy resze - szerencsere csak egy resze - rögtön zsidozni fogok, erre automatikusan a zsido szarmazasuak jo resze ugy fogja gondolni, hogy nemzeti = naci es csak fokozodik a helyzet.

Pedig a nemzeti magyarok es a zsido _szarmazasu_ magyarok szembenallasa teljesen mesterseges, koholt! Megis szerintem egyre többen ugy fogjak hinni, hogy ez az etnikai, versegi konflitkus van a bal vs. jobb meccs mögött.

Pedig nem.

Szúrófény 2014.11.04. 20:04:55

"...a zsidók idővel hozzáidomultak eltorzult, elidegenedett természetükhöz....Mi (zsidók) megvetjük a munkát.
Még munkásaink is csak szükségből dolgoznak, s abban a reményben, hogy egy napon véget ér a munkás élet, s jó élet következik utána.
Nem szabad megcsalnunk magunkat.
Fel kell ismernünk, mennyire abnormisak vagyunk e tekintetben, mennyire idegenné lett számunkra a munka, s nemcsak az egyén, de a zsidóság életében is..."
" Egy olyan nép, amelyik teljesen levált a természetről, egy olyan nép, amely kétezer év óta falak közé volt zárva, amely mindenféle életmódot megtanult, csak éppen nem a munkás életet nem, nem válhat egyszerre eleven, természetes, dolgozó néppé anélkül, hogy minden akaraterejét e célra irányítaná. Hiányzik a legalapvetőbb elem: hiányzik a munka (nem a szükségből végzett munka, hanem az a munka, amely szervesen és természetesen hozzátartozik az emberhez), az a munka, amelynek révén egy nép belegyökerezik saját talajába és kultúrájába."

"Egy nép csak saját erőfeszítései révén tehet szert földre, testi, lelki készségeinek kibontakoztatásával, belső lényének feltárásával. Kétoldalú viszony ez, de a nép az első - a nép megelőzi a földet. Egy parazita nép nem eleven nép! Népünk csak az által elevenedhet meg, ha mindegyikünk újjáteremti magát a munka és a természet közeli élet segítségével. Így leszünk aztán jó földművelők, jó munkások, jó zsidók és jó emberi lények.
Akármilyen társadalmi környezetben nő fel a zsidó, akármilyen ellenséges vagy barátságos hatások nyomásának van kitéve, a zsidó fajiság acélos merevséggel szegül ellene minden változásnak és megmarad olyannak, amilyennek kétezer év alatt kialakult. Egyéb¬iránt ezen nincsen semmi csodálni való: a zsidó évezredek óta él tökéletesen zárt faji életet, vérkeresztezéseken nem esett át, szociális helyzete, parazita életmódja temérdek idők óta változatlan volt: nem volt hát semmi alkalma a variálódásra. Így lelt a zsidó fajiságnak legsarkalatosabb jellegévé az invariabilitás, a változatlanság.
Csak a főbb vonások kiemelésére szorítkoztunk, azokra, melyeknek különös jelentősége van a faji létküzdelemben. Láttuk, hogy a zsidó fajiság főbb vonásai: erős értelem, befolyásoló ösztön, kriticizmus, faji és egyéni önzés, faji önérzet, faji állhatatosság, bujaság, sikerimádat, szégyentelenség, erkölcsi érzék hiánya, szívós akarat. Kiss Sándor: Zsidó fajiság
Megmentettük a pestieket! Hálából kaptuk Rákosit, Kádárt, államosítást, államkölcsön felvételt (uralmukat eltűrjük)végezetül privatizálják az egészet, mi meg nyögjük az államadósságot!Hurrá! Okos a magyar!
süti beállítások módosítása