Hiába akarunk mi minden reggel román vért inni, a románok pedig ugyanezt a magyarok vérével, a helyzet az, hogy mindannyian a ciános vizet fogjuk kapni.
Évek óta fújom, hogy abba kéne hagyni ezt a „román elnyomás”, „román megszállás alatt élünk” stb. szöveget. Röhejes, én láttam már megszállást életemben, hát, az nem úgy néz ki, mint Marosvásárhely, ahol éjjel kettőkor részegen éneklek (magyarul!), s semmi bajom nem esik. Az úgy néz ki, hogy statárium van, tíz után tilos kimenni, és kettőnél több személy nem állhat meg egyszerre az utcán stb.
Ahogy évek óta fújom azt is, hogy a sovinizmus, legyen az akár a miénk, akár a románoké, nem vezet sehova. Hiába akarunk mi minden reggel román vért inni, a románok pedig ugyanezt a magyarok vérével, a helyzet az, hogy mindannyian a ciános vizet fogjuk kapni, igaz, Verespatak nem ér el hozzánk, de ki tudja, találnak a Somin egy aranybányát ezek.
Ahogy azt is fújom már évek óta, hogy ideje lenne mellőzni a pártokat egy olyan projektből, ahol számba vennénk mi, fiatal értelmiségiek, hogy mi az, ami a mi életünk – a jövő ugyanis mi lennénk kérem szépen, nem valami elvont, hagymázas fogalom ez sem – kibontakozásának gátjában áll. Lehet itt fújni, hogy Bukarest megfojtja a magyar megyéket, csakhogy ez részigazság, ha igaz, mert – amint azt Verespatak kapcsán is láttuk – a mócókat ugyanúgy megszívatja Bukarest, sőt, talán még jobban.
A mindennapi valóság sokkal másabb és sokkal szörnyűbb képet mutat: fiataljaink elvándorolnak, és nem a román elnyomás, hanem a gazdasági nehézségek miatt (azt sem kéne megkerülni, hogy a magyar útlevél ebben azért nagy segítséget nyújtott), valamint a közállapotokban uralkodó kontraszelekció miatt, ahol az érvényesülés lehetősége, úgy a magyar körökben, mint a románokéban a minimálisra csökkent. Oktatási rendszerünk sem munkaerőpiac-barát, hogy egy ilyen modern fogalommal éljek, pedig – ne áruljunk itt zsákbamacskát, ne mártírkodjunk, óvodától egyetemig bárki tanulhat magyarul manapság – a gond az, hogy lassan nincs akit tanítani, tessenek kirándulni néha a szórványban is kicsikét.
Arról is beszélnünk kéne már, hogy ez az autonómia-küzdelem mit is takar pontosan?
Egyelőre annál több nem látszik belőle, minthogy középszerű, vagy annál gyengébb politikusok használják arra e fogalmat, hogy saját politikai létezésük jogosságát igazolják.
Közel ezerszer hallottam már e párbeszédet: „de miért nem tesznek valamit, hogy legyen munkahelye a fiataloknak?” – kérdé a polgár, mire a politikus válaszol: „majd lesz autonómia, és akkor lesz munkahely”.
Túl azon, hogy bármelyik politikustól ennél többet várnék, szeretném már látni azt a magyar ajkú fiatal értelmiségi kasztot, amelyik kritikusan viszonyul MINDEN politikai jövőképhez, amit a tévén keresztül sugároznak nekünk Orwell tudatlan katonái. És, amelyik EREDMÉNY alapján ítél, nem aszerint, hogy mely párt ÍGÉR szebb jövőt...
Arról is beszélni kéne már, sőt, számba venni, hogy melyek azok a területek, ahol együttműködhetünk az erdélyi románokkal, akiknek – megsúgom, mert ez Kolozsváron már nagyon látszik – tele a tökük a bukaresti fináncokkal. Mert vannak ilyen területek, és vannak olyan területek is, ahol, ha csak egy kicsi eszünk lenne, akkor rájönnénk, hogy együtt KELL működnünk a románokkal, gondolok itt arra például, hogy a korporációk erdélyi terjeszkedését valamiképp szabályozni kellene, így, 24 év után, illetve a gazdálkodóknak előnyös felvásárlói árat kiharcolni stb. Bármily meglepően hangzik, de a móc, a sármási román, a régeni szász, a hargitai székely, a Küküllő-menti magyar tejtermelőnek ugyanaz a gondja, és sokszor ugyanazzal a céggel. De ezer felé szakadnak, és mi sem tesszük egyszerűbbé a dolgukat.
Arról is kéne beszélnünk, hogy a 21. század küszöbén állunk ugyan, de az archaikus népi kultúránkat még nyomokban megőrző Magyarózdra tavasszal és ősszel, az esőzésekkor nem jutsz be, akkora a sár. Aszfalt? Ne röhögtess, a helyi kiskirály polgármesternél a kavicsozásért is udvarolni kell – magyar polgármesterről beszélek, ahogy magyar „üzletemberekre” gondolok akkor is, ha azon töprengek: hova tűntek az erdők a Hargitáról, és miért nem tudtuk ez megakadályozni?
Összességében: nekem is van hiányérzetem, ha arra gondolok, hogy „erdélyi magyarság”. Ez a hiányérzet pedig a kritikus fiatal, lendületes magyar értelmiségi eltűnéséből fakad.
Félreértés ne essék, nem utcai harcokat akarok látni, nem napi szinten megszervezett tüntetéseket a homoszexuális cserebogarak jogaiért stb. Ebben a posztfacebookos korban azonban a vélemény egyszerű kinyilvánításával is sokat lehet elérni, ahogy a Wordpress szlogenje is mondja: publikálj, ne háborúzz!
Felcser V. Örs
Marosvásárhely
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.22. 17:23:31
Kb. 15 éve is pörgött az a Torkig vagyok Romániával c. írás Sabin Gherman tollából, de ezekkel akkor se szabad együttműködni. Mert ha olyanja lesz, akkor minket szúr majd hátba, ahogy szokta.
tobias2 2014.03.22. 20:07:16
unionista (törölt) 2014.03.22. 20:10:25
marosvásárhelyen ugyebár csekély román többség van. ezen túl meg mi marad. sepsi, ahol 20% román él. csíkszerda (vagy aholy a helyiek mondják: szereda). ahol szintén. nem véletlen udvarhely lenne a "főváros". ami ugye gyakorlatilag színmagyar. csakhogy megyeszékhelynek se elég. és ugye az lenne a régióközpont. van még ugye gyergyó és kézdi. és még néhány nagyközség.
a székelyföldhöz kistérségi autonómia passzolna. ami ugye az eredeti európai rendezési javaslat is volt. csakhogy romániában nem jöttek létre a lau1 és lau2 szintek. és ezt egy népszavazással a székelység is elutasította. szóval ez szóba se jöhet.
európában lehet etnikai alapú területi követelni. de ez olyan, mintha valaki a mc donalds pultjánál kér egy csirkepörköltöt nokedlival és uborkasalátával. ha sokáig veri az asztalt, akkor szánalomból esetleg kihozzák neki. de akkor a románok bonthatnak pezsgőt.
akkor ugyanis marosvásárhely elszakad. és az erdélyi magyarság egy tömbre és egy szórványra lesz osztva. és a tömb körbe lesz zárva. brüsszel nem fog beavatkozni. kis dolga is nagyobb annál. kezét csókolom.
hederg 2014.03.22. 20:24:05
Más! A szorvány magyarságról már eleve lemondott a magyarság,ez a kizárolágos székelymozgalom rájátszik! A határ melletti magyarság szinte eltünt, szintén egy tömben élt!
El fog jönni az idő amikor csupán a székelytömb marad, ez pedig folyamatosan kopni fog!
A magyar politika behatolása, az ott élők vazalussá tétele megosztása mind erősíti a folyamatokat! (Fidesz-KDNP)
Kim lr Szen 2014.03.22. 21:27:35
"Röhejes, én láttam már megszállást életemben"
vs
"ahol számba vennénk mi, fiatal értelmiségiek,"
Hmmm.. fiatal értelmiségként milyen megszállást láttál te?
Zsuzsanna Lévay 2014.03.23. 07:24:03
homolka 2014.03.23. 07:30:43
Doberdo 2014.03.23. 08:15:00
Ellenben ragaszkodom hozzá, hogy azonnal
"monnyon le" a magyar "királyi trónról",
és hozzunk olyan magyar törvényt,
hogy belőle soha többé ne lehessen magyar
király, tekintve hogy nem "árpádházi"
származék....
Yoss 2014.03.23. 08:52:48
panelburzsuj 2014.03.23. 10:21:54
amely képes és hajlandó gazdaságilag eltartani "az archaikus népi kultúránkat"
Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.03.23. 10:55:01
Marosvásárhely lakosságnak már kevesebb mint 50%-a magyar. EZT jelenti az elnyomás. Ennek semmi köze ahhoz hogy a részeggyereket hagyják vagy nem hagyják a rendőrök magyarul énekelni hajnali 2-kor. Ennek ahhoz van köze hogy 40-50 év és eltűnik a magyarság a városból.
Hogy a szerző képzelete láthatólag az elnyomást az ötméterenkénti géppisztolyos katonai járőrrel tudja csak azonosítani, egyrészt a műveletlenségét, másrészt a szegényes képzeletét bizonyítja. Elég ha az adott területről elfogy-elvándorol-kihal az ősi nép, manapság ez így működik.
"Hiába akarunk mi minden reggel román vért inni, a románok pedig ugyanezt a magyarok vérével"
Ez egyszerűen nevetséges vád. Ha mindennap tucatjával bicskáznák a románt és vice versa a magyart, akkor lenne ez akár közelítőleg probléma.
"Igaz, Verespatak nem ér el hozzánk, de ki tudja, találnak a Somin egy aranybányát ezek."
Valaki nyugtasson meg hogy a székely atyafiak nem csak ilyen nyávogásra képesek. Rettegni mindig lehet valamitől. Nem kéne a zsidók színvonalára süllyedni.
Az erdélyi "magyar" politikai osztály tökéletesen korrupt és alkalmatlan hivatása betöltésére. Most borultak össze a románokkal, koalícióba. Aki ezt elfelejti, a lényeget felejti el.
Le kell őket váltani, nyomást kell rájuk gyakorolni, elégtelen ara várni, hogy "majd egyszer kihalnak". Nem halnak ki, mert az általuk kinevelt utánpótlás ugyanolyan gazember mint ők.
Ha a jelenlegi "magyar" politikai "elit" marad Erélyben, az ottani magyarságnak VÉGE.
"Ebben a posztfacebookos korban azonban a vélemény egyszerű kinyilvánításával is sokat lehet elérni,"
Az erdélyi magyar közvélemény, belefáradván abba hogy hányszor hagyták cserben, árulták el, köpték szemen őket a politikusaik, végletekig kiégett, rezignált. És még internetje sincsen. A fiatalabb korosztályt meg javarészt nem ez érdekli, hanem a high-tech kütyük és a többi fogyasztói baromság. Ugyanolyan fogyasztóállat mint román társa, nulla különbséggel.
Netuddki. 2014.03.23. 10:56:23
"mi, fiatal értelmiségiek"
Ja, biztos...
Felcser V. Örs 2014.03.23. 11:36:07
Először is: a román-magyar kölcsönös vérívás metafora, senki nem azt mondta, hogy bicskáznánk egymást. Arra értettem, hogy, ha és amennyiben CSAK egymás ellenében tudunk célokat megfogalmazni, akkor semmire sem megyünk.
Marosvásárhely magyar lakosságáról: a '90-es évek elején valóban beszélhettünk magyar elnyomásról. A fekete március után magyarok ezrei hagyták el a várost, ma az ő gyerekeik hiányoznak, megroppanásunk innen ered. A 2000-es évek elejétől már nem beszélhetünk arról, hogy a román elnyomás miatt vándorolnának el, hanem a gazdasági helyzet miatt. Továbbá: tény s való, nem jellemezhető azzal a románság, hogy könnyekre fakadna amiatt, hogy mi fogyunk. Amit én hiányolok - és erről szólt a cikk is -, hogy hibáztathatjuk napestig a románokat, viszont, ha nem nézünk szembe a saját hibáinkkal, akkor semmire sem jutunk, például azzal, hogy a magyar vállalkozói szféra is bérrabszolgaként kezeli a székely munkaerőt.
Verespatak, aranybánya, Somi: no, amikor erre azt írtad, hogy nyávogás, világosan bizonytottad, hogy nem ismered a jelenleg Erdélyben zajló folyamatokat. Verespatakról találsz elég infót a neten, s lásd, egy multi már nekifogott a háromszéki Kommandó nevű településen gázt kitermelni, repesztéses módszerrel. Tekintve, hogy a környéken a talajvíz inkább ásványvíz, és azt, hogy a repesztéses módszer minimum vitatható, nos, a "verespataki szindróma" már itt van Székelyföldön.
A politikai "elitről" egyetértünk. Én ezért is szeretem sokkal inkább a politikai osztály kifejezést használni.
azért én tapasztalok pozitív példákat is, rengeteg olyan fiatallal találkozom Erdélyben, akik érdeklődnek a közügyek iránt, igaz, bizalmukat minden politikusban elvesztették, és a sajtót nem tartják függetlennek, így abból sem tájékozódnak. Ezt a hiányt lenne jó pótolni.
Felcser V. Örs 2014.03.23. 11:38:41
Felcser V. Örs 2014.03.23. 11:41:13
Válasz: 1999, Koszovó. 2000, Makedónia, Bosznia. Igaz, nem megszállás már akkor, talán, de a háború nyomasztó hangulata, a folytonos katonai jelenlét azért jóval eltér attól, amit ma, Marosvásárhelyen tapasztalsz. hála Istennek!
Felcser V. Örs 2014.03.23. 11:47:15
A legjobb példa, a Wass Albertet olvasó, érte rajongó magyar közvélemény, amelyik Budapestről csak székelyföldet látja, sőt, meg van róla győződve, hogy Wass Albert a Székelyföldről írt. Amikor Erdélybe jön elsuhan autójával Ludason át Udvarhely fele, holott, ha letérne balra, akkor 40 km. és ott van Mezőzáh, ahol mai napig olvasható a harangon: "adományozta Wass Albertné", igen, az író nagymamája. A Kard és Kaszában (II. kötet) szereplő nagyszülő valóban Záhon élt, a ház már nincs meg, de a helyi református lelkész meg tudja mutatni. A településen érdemes még megnézni a Bánffy-kastélyt, a közelmúltig árvaház működött benne, ma üresen áll, várja az enyészet általi sorsát. A bazsarózsa-rezervátumot sem kéne kihagyni, s mindez két-három órás kitérővel megvalósítható!
Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.03.23. 15:03:51
A "vérivás" azért ennél erősebb metafora. Egyenesen nem tudtad volna megfogalmazni? Nem költeményt kell írni, hanem a helyzetről hűen beszámolni.
"hibáztathatjuk napestig a románokat, viszont, ha nem nézünk szembe a saját hibáinkkal, akkor semmire sem jutunk, például azzal, hogy a magyar vállalkozói szféra is bérrabszolgaként kezeli a székely munkaerőt."
Konkrétan ezt így nem írtad le.
"Tőkés András egykori fizika tanárom (ja, a püspök bátyja) mondotta: egy kisebbségben élő magyar előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan."
Ez ősi kádárista szöveg. "Az értelmiségi előtt két út áll". c változattal volt nálunk ismeretes. Meglehetősen jellemző arra, aki ilyeneket terjeszt.
A hozzászólásommal egyébként a közepébe találtam.
Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.03.23. 15:17:07
"Nemzeti bűneinket, e századokon át buján burjánzókat, négy bokoraljban mutatja be Széchenyi. Az elsőhöz a hiúság és rokonai:
önhittség, önáltatás, öncsalás tartoznak, a másodikba lelkesedés és szalmatűz, harmadikba közrestség, negyedikbe végül irigység és szülöttei, pártviszály és uralomvágy. Széchenyi mindegyiknek részletes természetrajzát adja, melyből itt csak néhány részlettel szolgálunk:
„Nagy hiúság azon fatális nyavalya, melyben mi magyarok igen nagyon szenvedünk."
„Századokon keresztül a magyar hízelkedéshez szokott, amibül honosink nagyrészének önmaga túlbecsülése, gőgje s hiúsága támada; az igaz, egyenes szótul pedig elszokott, amibül megint soknak azon teljes meggyzdése vévé eredetét, hogy Hunniát, mint dicsőségtül ragyogót, s lakosit, mint magas helyen állókat a világ bámulja és irigyli."
„Mondjuk ki egyenesen, hány van, ki nem bízza magát el az egész magyar földön?"
„Inkább kívánom, sülyedjen vérünk rövid vonaglás után semmiségbe, hogysem utóbb is, mint eddig s mint ma, egy magamagát emésztő, hiúságtól szétboncolt, féregrágta, magán segíteni és se halni, se élni nem tudó nyomorék vázként undokítsa el a közemberiség nagy családját."
„Adót kell vetni mindazon ábrándra, ámításra, elfacsart ideára, misztifikációra, szemfényvesztésre s efféle tulajdonra, mellyel oly nagy száma a régi álmábul felébredt magyarnak megnemszünleg csalja magát és csal mást."
„Mert nincs tagadás, hogy valahol több képzeleti tehetség, de egyszersmind több nyavalygó képzelet is létezzék, mint magát szünetnélküli álmokban hintázni szerel Hunniában."
A mi sokszor emlegetett színpompás keleti fantáziánkat tehát Széchenyi politikai dolgokban egyszeren az si nemzeti vétek, a hiúság derivatumának tartja : hiúságunk kényszerít öncsalásra, arra, hogy a rideg való, az önszeretetünket megsemmisítéssel fenyeget reális világ elől az álmok langymeleg atmoszférájába meneküljünk. A magyar álmok így erkölcsileg épen nem közömbös jelenségnek bizonyulnak, mert szüleményei a hiúságnak, e súlyos beszámítás alá es erkölcsi defektusnak. Ezért nincs Széchenyi szívében egy szikrányi elnézés, még kevésbé szimpátia a magyar álmok iránt.
Másik vétkünk a közismert szalmatűz, a hirtelen fellobbanó lelkesedés, mely bizonyos erényekkel párosulhat ugyan, de hatása
mégis káros lesz. Ez összefüggést Széchenyi világosan felismerte:
„Hazafiság, lelkesedés, hü pajtásság, legfeljebb lovagiság,
személyes bátorsággal párosulva, ime itt vannak tökéletes láncolatban mindazon tulajdonok, melyekbül általán véve össze van
rakva nálunk nemcsak a jurista és juratus, de a magyar kéményseprötül felfelé legtöbb mesterember s most született művész, fabrikáns, kereskedő, söt legtöbb soi-disant magyar statusember éstudós is ; honnét aztán, ha a vitézséggel kezdett, bátorsággal folytatott,lelkesedéssel tozsérlett és pajtássági lángésszel vezérlett intézvény előbb hal meg, mint csak jóformán még születve volna is, az nem egyéb, mint okszerinti eredmény, melyen senki se bámulhat."
„A magyarnak áltálján véve azt vetik szemére, hogy egyedül
szalmatűzként lobban fel, cserfaként azonban soha nem ég.
S nyúljunk kebleinkbe, nem úgy van-e? Bizony nem tagadhatjuk.
Ámde mi oka ennek? Sokan, söt tudtommal mindnyájan, kik errül
ítélnek, azt hiszik, egyedül keleti gyorsabb vérünk, egyedül természetünkbe szőtt nyughatatlanságunk okozza ezt. Én azonban
másutt keresem e tulajdonnak kútfejét, abban t. i. — és itt kérem
figyelmezzünk — hogy eddigelé a magyarnak vezeti jobbára,
söt kirekesztőleg mindig a nemzet enthusiasmusára appelláltak,
számítási tehetségét azonban soha nem iparkodtak kellleg ébreszteni,rektifikálni és azt tervük alapjául használni, honnét aztán természet szerint többnél több láng és füst s ebbl támadó hamu vévé okszerint eredetét, de annál kevesebb életmeleg fejledezett,mely igazi és tartós egészségre emelhette volna nemzeti testünket."
A harmadik vétek a közrestség, a negyedik az irigység,
mindkettő túlnyomóan politikai jelentőségű tényező, mely társadalmi és állami életünkre századok folyamán döntő befolyást
gyakorolt.
„A közrestség nem engedi, hogy a nagyobb rész oly tárgyak
körül felvilágosítaná magát, amihez egy-két hónap, egy-két értekezés nem elég, hanem esztendei szorgalmas elmunkálás kell;
a nemtelen emberben mélyen fekvő hiúság pedig gátolja, hogy
az igazságtalanok sokadalma ott keresse a számtalan hibák gyökerét, ahol azok valódi fészke van, t. i. saját szánakozásraméltó tudatlanságában s a legvilágosb okoknak sem enged gőgjében."
„Mi magyarok tengünk hosszú századok óta, egy magában
irigykedő, agyarkodó, már-már pusztulásra fajult méhraj.
„Alig van köztünk ember, ki a másik megaláztatásán ne örülne"
Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.03.23. 15:35:21
„Az emberi nemben lappang, söt a magyarban éppen nem lappang, de vajmi ocsmányul kitűnik az irigység és a sültgalambra sóvárgó oly igen különös étvágy"
Az irigységből politikai és társadalmi téren pártviszály és üralomvágy, valamint más oldalról rakoncátlanság származik:
„A magyar magát senkinek alávetni nem akarja, itt mindenik vezér, úr akar lenni. A magyar ember jó kedvében felrúgja a port és felkiált: itt a világ közepe!"
"E kutya-macska-féle agyarkodó szokásunkból fejlődik ki azon különös szesz, vagy minek is nevezzük, mely szerint mindegyik kolompos, vezér vagy egyedül saját erejére támaszkodó pártkalandor akar lenni, s ehhez képest nincs is a világnak tán oly legkisebb féket, rendszert nem tűrő, s ekkép oly kevéssé egy soron álló, összetartó, s ennélfogva, természetesen aránylag ahhoz, mi lehetne, oly gyenge, oly magán segíteni nem tudó népe, mint a magyar."
És így, az erkölcsi bajok keserű felismerése útján, nem pedig egyéni pesszimizmusból, ideges félelemből és aggályoskodásból érkezik el Széchenyi a nemzeti halál gondolatához:
„Várjuk be nem a nagyszerű halált, hol ember millióinak szemében gyászkönny ül, hanem minden dísz, szánakozás és hálaérzet nélküli kitörültetésünket nemcsak a nagytermészet virányábul, de még legközelebb szomszédink tüsténti emlékezetébül is, minél többet és jobb sorsot önkénytül, irígységtül, egymás elleni agyarkodástul szétboncolt és jobbadán önzőkből álló népvegyület nem is érdemel."
Hiúság, fellobbanó szalmatűz, önáltatás, irigység és uralomvágy mind olyan bűnök, melyek az emberek társas együttlétét zavarják, a társadalmi érintkezés nyugalmát és biztonságát megmérgezik. A magyar közélet ezek hatása alatt Széchenyinek végtelen szomorú látvány, a kölcsönös gyűlölet visszataszító színjátéka:
„Valóban szomorú az eset, s vérünket tekintve, annál szomorúbb, mert gyűlölségi hajlama nem egy magyarnak korántsincs kimerítve azon antipátia által, mellyel az arisztokrácia iránt viseltetik, de midőn con amore gyűlöli ezt, nem kevésbé gyűlöli a kormányt, gyűlöli az egyházi rendet, gyűlöli a katonát, gyűlöli a németet, gyűlöli a horvátot, gyűlöli a tótot, gyűlöli a görögöt, gyűlöli a városi polgárt, gyűlöli a kereskedőt, gyűlöli egyik a másikát, stb. szóval : gyűlöl mindent, mert hiszen hasonneműjével sem él békében, paraszthoz vonzó szerelme pedig bizony nem óriási s mégis biztos öbölben véli magát, mert hiszen mégis szeret valamit, s pedig legőszintébben s mindenek fölött, t. i. a hazát, vagy tulajdonkép — mert ugyan mi a puszta haza a benne lakó egyesek nélkül — a hazával mindig egybekevert saját drágalátos magát!"
Elismerem, nem kellemes és nem szórakoztató ez idézeteken végigtekinteni. Olvasásuk magyar lélekre szenvedés, mert szenvedést okoz a könyörtelen igazmondás, a szív zugaiban húzódó szenvedélyeknek napvilágra vonszolása az önismerettől irtózó emberi természetnek. De mellőzhetetlen kötelességemmé vált az erkölcsi lényünket így pőrére vetkőztető részleteket összeállítani, miután Széchenyi politikai gondolkodásáról kiderült, hogy abban a magyarság e belső tulajdonságai fontos alkotó tényezők. Idézeteim kétségtelenné teszik Széchenyi eredeti célját és kiinduló pontját : nem a viszonyokat, nem az alkotmányt, a politikai és gazdasági berendezést óhajtá megváltoztatni, tehát nem az objektív, külsőleges, kézzel tapintható magyar világot, hanem a lelkieket, a magyarság egész belső, szubjektív világát. Reformmunkája elsősorban az egyes magyar lelki diszpozícióinak megjavítására, s ez által az egyedekből kialakuló nemzeti lélek megnemesítésére irányul."
mek.oszk.hu/06800/06899/
29-32. oldal
Felcser V. Örs 2014.03.23. 16:14:17
Az idézetek jók, örülök neki, legalább terjed a legnagyobb magyar munkássága :)
Mindegy is, amit írtam a cikkben, azt továbbra is tartom.
unionista (törölt) 2014.03.23. 17:25:14
az első és legfontosabb lenne azt eldönteni: a székelyek magyar nemzethez akarnak tartozni, vagy nem. a székelyföld úgy viszonyuljon magyarországhoz, mint ausztria németországhoz. vagy úgy, mint a krím oroszországhoz. ez egy elég egyszerű kérdés.
a többség ezzel kapcsolatban hogyan gondolkodik, hogyan érez. amíg ezt nem döntitek el addig marad a balkán.