Kiderült, hogy az internetadó elleni tiltakozásra jó szokásukhoz híven megpróbálnak rárepülni az ellenzéki pártok is. Ma délután a nyilvánosság elé lépett Gulyás Balázs, aki állítólag szervezi az egészet. Róla pedig a Mandiner derítette ki, hogy korábban a Józsefvárosi…

Örök hála a szüleinknek/nagyszüleinknek/dédszüleinknek, hogy 58 évvel ezelőtt ezen a napon ledöntötték a hallgatás és félelem falát. Hogy utcára mentek, fegyvert fogtak, az életüket kockáztatták azért a szabadságért, ami végül már csak nekünk adatott meg.
Köszönöm,…

A Napi Gazdaság online az MTI-re hivatkozva tegnap este öntött egy adag hideg vizet az internet adó miatt forrpont közelébe jutott közhangulatra. E szerint az új sarc plafonja magánszemélyek esetében havi 700, cégeknél havi 5000 forint lesz. Mielőtt hátradőlnénk, és gyorsan…

Az internetadó a 21. század szesztilalma
Címkék: internet wtf internetadó Fidesz havas jon Varga Mihály Nyitrai Zsolt
Tweet
Olyan világ felé haladunk, ahol visszatér a 80-as évek hangulata az ötven megás, hangalámondásos, recsegős filmekkel, és ahol román, szerb, szlovák „üzletemberek” csencselnek a wifikkel a határ mentén.
Az ember fia és lánya tényleg csak kapkodja a fejét. Nem elég, hogy a Kit…

Köszönöm - in memoriam Szentmihályi Szabó Péter
Címkék: halál gyász nekrológ szentmihályi szabó péter balogh gábor
Tweet
Először akkor találkoztam a nevével, amikor kamasz koromban olvastam előszavát a Szép új világhoz, amelyet ő fordított magyarra. Aldous Huxley klasszikusa meg-és elhatározó erővel bírt az egész életemre. Akkor 16-7 éves fejjel úgy döntöttem: nem és nem, soha nem akarok ilyen…
