Az MSZP testvérpártja bevezetné a kémiai kasztrálást
Címkék: pedofil wtf nemi erőszak Jobbik MSZP Szerbia havas jon Demokrata Párt kémiai kasztrálás
Tweet
Azt mondják, hogy a földön fekvőbe nem érdemes belerúgni, és egy pillanatra mi is elbizonytalanodtunk, hogy stílusos-e a kutyapózból feltápászkodni igyekvő szocialisták felé még egy jobbegyenest megereszteni. De csak egy pillanatra...
Amikor szinte napra pontosan egy éve Vona Gábor bejelentette, hogy a Jobbik a pedofilok és a nemi erőszaktevők esetében bevezetné a kémiai kasztrálást, egy emberként hördült fel minden bérhördülő, hogy Európában ilyet nem lehet csinálni. Aztán megtudtuk, hogy több európai országban, többek között Németországban, Svédországban és Lengyelországban is van kémiai kasztráció, és lecsendesültek az indulatok, ez viszont nem akadályozta meg az MSZP Roma Tagozatát, hogy az áprilisi választások előtt „vészjósló és sötét időkkel” riogasson a felvetés kapcsán.
A szocialisták most kínos helyzetbe kerültek, bár ez valószínűleg eltörpül egyéb bokros teendőik mellett. A szerb Demokrata Párt (DP) kedden ugyanis a büntetőtörvénykönyv módosítását kezdeményezte, amelyben a kémiai kasztrációt javasolnak a visszaeső nemi bűnözők és pedofilok esetében. A témának szomorú aktualitást ad, hogy az elmúlt hetekben több nők elleni nemi erőszak és gyilkosság rázta meg a szerb közvéleményt: legutóbb egy két hónapja eltűnt 14 éves belgrádi kislányról derült ki, hogy megerőszakoltak, megverték, majd megfojtották. Egy korabeli szabadkai lánnyal nemrég hasonlóképp végzett egy aberrált állat.
„Ezzel a jogszabállyal azt üzennénk a pedofiloknak, hogy az államnak kész válasza van számukra” – jelentette ki Dušan Milisavljević, a baloldali párt parlamenti képviselője. Az indítványhoz a Szerbiai Kereszténydemokrata Párt is csatlakozott.
A jelenleg ellenzékben politizáló Demokrata Párt a Magyar Szocialista Párt testvérszervezete, a két formáció közötti szoros együttműködésről legutóbb Mesterházy Attila és Boris Tadić volt államfő és pártelnök egyeztetett tavaly augusztusban.
„Az államfő külön kitért arra a szocialista, szociáldemokrata kapcsolatrendszerre, elsősorban az Európai Szocialista Párttal való kapcsolattartásra, amely a nemzetközi politikában meghatározó, és amely mentén a baloldal széles európai összefogása megvalósul” – írta akkor közleményében az MSZP.
Az eset kevésbé lenne ciki, ha nem pont az MSZP szokása lenne lépten-nyomon számon kérni a jobboldali pártokat és politikusokat, hogy nemzetközi szinten kikkel működnek együtt, kikkel ülnek egy frakcióban, stb. Ehhez képest a Robert Ficóval való bratyizás, aki ugye évek óta követ el kollektív nemi erőszakot a felvidéki magyarokon, szinte jelentéktelennek tűnik.
Bízunk benne, hogy a „szorosabb együttműködés keretében” a szerb példa ragadós lesz, és a kampány után a mi szocialistáink is előállnak a maguk kasztrációs csomagjával. Pásztor Albert indítása után ez lehetne a csodafegyver a Jobbikkal szemben! Hajrá fiúk, mi szurkolunk!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szúrófény 2014.10.09. 06:54:08
Gazz 2014.10.09. 09:22:05
Ha egyszer eltűnik a nemi vágy, akkor az illető nem érez indíttatást arra, amit emiatt csinált korábban, a környezete biztonságban lesz. Ennyi. Nem vágom miért kell ezen annyit nyafogni.
igazi hős 2014.10.09. 09:50:43
DezInf 2014.10.09. 09:57:02
( na jó ezt néhány jobbikos posztolótól plagizáltam )
Amúgy egy kérdés a bloggerhez : miért vagytok egyre jelentéktelenebbek?
Nagyon úgy néz ki, mintha le lennétek állítva.
stevie balkanski 2014.10.09. 09:59:19
diszkriminans (törölt) 2014.10.09. 10:26:39
Nem vagyok biztos benne, hogy a kémiai kasztrálás, mint büntetés, megfelelő lenne. Nem azért, mert soknak találom, hanem inkább kevésnek. Ugyanis nem attól lesz valaki szexuális bűncselekmény elkövetője, mert ilyen vagy olyan vágyai vannak. Hanem azért, mert nem hajlandó kontrollálni a vágyait, és betartani a társadalmi együttélés szabályait. Másképp mondva egy gátlástalan szarházi. A kémiai kasztrálás után ugyanúgy veszélyes marad a társadalomra, csak mondjuk nem pináért fog bűncselekményt elkövetni, hanem kajáért vagy drogért.
A kémiai kasztrációt inkább lehetőségként ajánlanám fel azoknak, akiknek olyan aberrációjuk van, aminek a kiélése károkat okoz, pl. a pedofiloknak, de még soha nem követtek el semmit. Ellenben aki bizonyítottan (és nem bemondás alapján!) nőket, gyerekeket erőszakol, azoknak halálbüntetés járna, és kurvára nem bosszúból, mert a bosszú nem ér semmit, hanem azért, hogy a társadalmat védjük azzal, hogy ezeket az embereket lekapcsoljuk. Az életfogytiglan sem oké, amellett, hogy drága, mert még a piti tolvajok sem érdemlik meg, hogy ilyeneknek legyenek kitéve.
Nanenáné 2014.10.09. 10:38:27
gigabursch 2014.10.09. 10:46:00
Göntér László 2014.10.09. 10:51:29
gigabursch 2014.10.09. 11:00:47
A lányod 8 mázsa feletti kancigány általi megerőszakolása visszafordítható???
belekotty 2014.10.09. 11:01:35
oszt jónapot 2014.10.09. 11:19:35
Hajdú Peter 2014.10.09. 11:36:54
Croma Soma 2014.10.09. 11:57:43
A szabadság vesztés esetén nem tudom mi pluszt ad, a kicsinyes bosszún túl, szabadság vesztés helyett pedig messze nem kielégítő, mert rohadt könnyen kijátszható...
Sexual Harassment Panda 2014.10.09. 12:03:37
Ennèl rettenetesebbet nem tudok elkèpzelni.Talàn esetleg mèg az, ha jègtàncot nèzetnek az emberrel!
szvsz 2014.10.09. 12:07:39
szvsz 2014.10.09. 12:08:59
mrZ (törölt) 2014.10.09. 12:32:35
Ha meg nincs itthon elég hát importáljuk a témát.
Miért is?
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.09. 13:05:40
Leone_510 2014.10.09. 13:46:20
Bicepsz Elek 2014.10.09. 15:45:51
sivatagi n. 2014.10.09. 18:12:42
sivatagi n. 2014.10.09. 18:18:16
A cigányfertőzöttség még nem érte el Újlipótvárost, meg a Szabadság téri biboldó dzsemborit. De ahogy eléri, toleránsék fogják a leghangosabban óbégatni, hogy büntessék szigorúbban a "csoportosan késelőket" (ügyes pc kifejezés a cigányokra).
Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2014.10.10. 11:56:29
Nem mellékesen ez a téma önmagában megérne egy komoly szakmai és társadalmi vitát, hatástanulmányokkal stb. Így mindössze ara jó, amit itt fent is olvashattunk, hogy néhány szélsőséges leegyszerűsítő csámcsogjon ezen.
Persze érzékelhető a poszt célja, de hogy a jelenlegi helyzetben mi értelme, képtelen vagyok megérteni.... sem a pártnak nem oszt nem szoroz, sem a szélsőjobbnak nem hoz pluszt, arra mindenesetre jó, hogy minden éppesszű ember rádöbbenjen miért nem lehetséges alternatíva ez a fajta ideológiai környezet valódi megoldásokra. Nem véletlen hogy bár arányaiban növekszik például a Jobbik népszerűsége, számszerűen jellemzősen stagnál, ami azért nagy szerencséje ennek az országnak.
Az sajnos nem szerencséje, hogy jelenleg egyetlen vállalható alternatíva sem létezik, miközben a kormány valóban a legalja.