rozsa_milan.jpgEgy világ választott el tőle. Nem értettünk mi egyet szinte semmiben. Máshonnan jöttünk, máshova mentünk. Mégis nagyon sajnálom, hogy ilyen fiatalon elment.

Az utunk csak egyszer keresztezte egymást. Márciusban a Blogalization bloggervita után odajött hozzám, és kicsit feszengve bemutatkozott. "Talán már hallottál rólam, én vagyok a Rózsa Milán". Én is feszengtem, és mondtam, hogy ja, igen, hallottam. Nem tettem hozzá, csak gondoltam: semmi jót. Meg azt is gondoltam, hogy olyan jó kis este volt ez eddig, erre most ide jön ez a libsi gyerek, és majd elkezd itt nácizni, ne már, ez most nem hiányzik.

Aztán kiderült, hogy nem ezért jött oda. Szorongva érkezett, többször is meggondolta, hogy eljöjjön-e, mert, hát a rendezvény egyik szervezője mégis csak a Jobbegyenes, nem-e utáljuk majd ki innen. De pozitívan csalódott, tök jó volt, ugye szervezünk még ilyet, nagyon kellene az értelmes párbeszéd. Leültünk egy sörre, és egy jó, embereset vitatkoztunk. Persze semmiben se értettünk egyet. De közben megismertem egy (a szó eredeti, igazi értelmében) nyitott, intelligens, értelmes fiatalembert, aki nem megbélyegezni, és kioktatni akart, hanem megérteni. Nekem meg ez volt a nagy pozitív csalódás. Azzal váltunk el, hogy, ha ilyen emberekkel kellene vitatkozni, akkor ez egy egészen elviselhető ország is lehetne.

Csak most tudtam meg, mennyi belső vívódás kísérte az életét. És így, a szorongásaival, saját démonaival küzdve is vállalta a nyilvános küzdelmet azért, amiben hitt. Amiben én sosem hittem, amit mindig elutasítottam és elutasítok most is. De a depresszió mázsás súlyával a vállán kiállni a pástra akkor is hősies dolog.

Kossuth Lajos éveken keresztül harcolt az országgyűléseken Dessewffy Auréllal, az újkonzervatívok vezetőjével, akivel nagyjából semmiben sem értettek egyet, aki személyes ellenfele is volt a követválasztáson. Amikor tragikusan fiatalon elhunyt, a magyar sajtótörténet egyik legszebb búcsúzóját írta meg róla. Hát, valahogy ezt kellene megtanulni ama nagy ősöktől, nekünk a kicsiny utódoknak. Mert az igazi harcos, arról ismerszik meg, hogy tiszteli meg a másik oldalon álló igazi harcost. Rózsa Milán az volt. Több bátorság és egyenesség volt benne, mint sokakban, akik évtizedek óta abból élnek, hogy "harcolnak a demokráciáért". Ő tényleg harcolt, megszállott hittel, vakmerően. Szerintem nem volt igaza.

De úgy illik, hogy egy percre levegyük a kalapunkat, és kardunkkal tisztelegjünk az emléke előtt. Szívesen küzdöttem volna vele még pár évtizeden keresztül...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr986874823

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tisztelgés karddal – in memoriam Rózsa Milán 2014.11.07. 13:00:02

Egy világ választott el tőle. Nem értettünk mi egyet szinte semmiben. Máshonnan jöttünk, máshova mentünk. Mégis nagyon sajnálom, hogy ilyen fiatalon elment.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy_kommentelo 2014.11.07. 14:22:21

minden tiszteletem a szerzőnek!

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2014.11.07. 14:30:30

Hasonló érzésem van nekem is, bár én csak közvetetten ismertem. Nem lett volna bennünk semmi közös, de szörnyen sajnálom, hogy ennyi szenvedés belefér egy ilyen rövid életbe.

bios 2014.11.07. 16:35:36

Sem Milánt nem ismertem, sem téged nem ismerlek. A legtöbb dologban Milánnal értek egyet, abban viszont mindkettőtökkel, hogy jó lenne a viták, a párbeszéd színvonalát az itt olvasott szinten tartani. Sajnos ritka, épp ezért nagyon fontos bejegyzés ez, köszönet érte. Milánnak pedig kívánom, hogy lelje meg a békéjét ott, ahová távozott.

Eric Johnson 2014.11.07. 17:59:53

Szent László király a mogyoródi csata után végigjárta a csatateret és megsiratta elesett katonáit...és megsiratta az ellenség elesett katonáit is.

Zsuzsi Málnási Suzi Ferrari 2014.11.07. 18:00:54

Nagyon szep a megemlekezesed Milanrol, koszonet erte. Igazad van, nagy szukseg lenne szinvonalas vitakra, beszelgetesekre. Tisztelettel Zsu

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2014.11.07. 18:27:53

Bízom benne, hogy legalább páran a felső vezetők közül, egyaránt jobbon és balon elgondolkodnak ezen írás lényegén.

Tudom, hiú ábránd, de azért bízvást bízok benne.

sazoland 2014.11.07. 20:46:40

@Imre Laci: Sajnos azon a szinten olyan sok pénz forog, amiért nem éri meg kulturáltnak lenni.

Patanyó 2014.11.07. 20:49:06

Sziasztok!
Tiszteletre méltó a nekrológod!
Elmentettem, és eltettem a történelmi emlékeim közé, a kommentekkel együtt. :) Remélem, hogy egyre több egymásra figyelő beszélgetés alakul a jövőben, mert hiszem, hogy csupán az visz előre.
Szeretetteli üdvözlettel:
Bné.nagykállói Kállay Patrícia
(Patanyó-Nagyanyó)

aeidennis 2014.11.07. 20:50:27

Szerencsétlen mozdonyvezető.

AnarchoAteista 2014.11.07. 21:14:15

Messze vagyok a jobbtól, mint Makó Jeruzsálemtől, de ez valammi nagyon tiszteletreméltó volt Tőled/Tőletek.

Ha a pol. kultúra is itt járna Mo.-n, nagyon progresszív ország lehetnénk.

Respekt.

2014.11.07. 22:02:59

Bocs, nehogy félreértsd, amit most írok! Arnheimben az elfogott angol ejtőernyősök azt hitték, hogy az SS tagjai kivégzik őket. Nem tették. Mert tisztelték a harcost, a katonát. Mindenki azt tiszteli, akit hozzá méltónak lát!

Krétagarbó 2014.11.07. 23:47:40

Csak ismételni tudom az előttem szólókat, én is inkább Milánnal voltam :(, vagyok egy "gondolatközösségben". Ez a megható megemlékezés nagyon megindított, nagyon remélem, hogy ez valaminek a kezdete is lehet egyúttal.
Tisztelet az emlékezőnek, békesség Milánnak.

degerely 2014.11.07. 23:52:03

Hát bocs, de nekem ebből a posztból csak az jön le, hogy váltottál valakivel pár szót, aki késöbb tragikus módon elment és te megragadtad az alkalmat, hogy írj egy népszerű bejegyzést, hiszen a népek nagy része rögtön olvad az ilyen "én is érző ember vagyok" típusú megfejtésektől...
Nem leszek népszerű itt a véleményemmel, de ettől függetlenül jó, ha tudod, hogy nem mindenki hülye és átlát a szitán...
És nem, nem én vagyok aki mindenáron feszültséget akar gerjeszteni a különböző politikai oldalak között. Én az vagyok, aki őszinte véleményeket szeretne hallani innen és onnan is, iq0 félrebeszélés nélkül... Meg populista gyogyósbfogás nélkül.

Arthur Bloch 2014.11.08. 07:37:02

A néhai Teleki Pál mondta:"Mi sokfélék vagyunk,talán azért mert a magyar tehetséges nemzet.Ne pazaroljuk ezt a tehetséget egymás ellen,hiábavaló dolgokra !!!"-Tanulság féle: NE csak a halált tiszteljük meg,de az élő, másként gondolkodót is, - az igazság sosem egyenlő a napi politikával, - sőt !!!Amen..

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2014.11.08. 09:53:25

Köszönet a posztért.
Reményt ad, hogy mégis lehet így is.

SuperTölgy 2014.11.08. 10:25:43

@degerely: Sajnálom, hogy nem tudsz hinni, ha valami jót látsz. Mindenki saját magát ismeri a legjobban. Azért is szokták mondani, mindenki magából indul ki.

shred 2014.11.08. 12:02:25

Szép nekrológ, amiben a szerző azért magát is fényezi egy kicsit, de nem baj, jó hogy a "másik" oldalon is vannak nemes lelkű katonák, akiket éltükben tovább csodálhatunk.

Krisz11 2014.11.08. 15:13:53

Szép írás volt.

"Kossuth Lajos éveken keresztül harcolt az országgyűléseken Dessewffy Auréllal, .. a magyar sajtótörténet egyik legszebb búcsúzóját írta meg róla."

Szívesen elolvasnám Kossuth búcsúzóját, de interneten nem találni.

Veridicus76 2014.11.08. 15:22:14

Nemes lélekre vall ez a nekrológ. Sokkal nemesebbre, mint a különböző netes fórumokon gyalázkodó ballib hiénák szövegei, akik egy ember tragédiájából politikai hasznot akarnak kicsikarni maguknak. A Jobbegyenes jelesre vizsgázott emberségből.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.08. 15:50:12

@degerely: hát kb.

kicsit furák is a kommentek, nagyon főáramlatú szentimentalizmus ez.

nekem van egy homokos libsi barátom (jópárszor le is torkolltam pár ténnyekkel), de viszonylag régóta ismerem, nem csak egyszer találkoztunk. szóval kicsit túlontúl túltoltuk szerintem is a biciklit a posztban, azért szobrot már ne emeljünk... kardlapos tisztelgés, díszsorlövés, sírás az esőben... mégha rendes is volt a srác.

én csak annyit mondhatok, hogy nagyon nem tetszett Az a fickó, aki bemászott az oroszokhoz. de látjuk, hogy milyen labilisek is szegények, kihasználhatóak.

de persze nem ilyenkor kéne írni ezt. és persze én se örülök az öngyilkosságának.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.08. 15:54:39

@Krisz11: ez meg a másik, Kossuth Lajos és Dessewffy között nem volt akkora különbség..

populizmus, konformitás. hiúság Gábor a neved

vpvp 2014.11.08. 22:13:18

SOS ÉLET - Éjszakai Lelki Elsősegély Telefonszolgálat.
Minden nap este 7-től reggel 7-ig ingyenesen, anonim módon hívható öngyilkosság-megelőző telefonszolgálat, 1975 óta.
06-80-505-390

r. ftőrm. kmb. h. 2014.11.09. 08:52:55

... hiszem, hogy ez az iras nem csak arra lesz tanusag es tanulsag ugy a szerzo, mint az olvaso szamara, hogy a libsik kozott sem mindenki gatja egy jobb vilagnak, hanem arra is, hogy bizony a jobberek kozott is vannak olyanok tomegevel, akik azok. Ha igy lesz, ha mindket tanulsag befogadodik, ennek a sracnak a halala es ez az egyetlen iras tobbet tett a jobb vilagert, mint ennek az egesz blognak a letezese.

kvadrillio 2014.11.09. 09:48:59

NAGYON SZIMPATIKUS VOLT A KÁLMÁN OLGÁVAL ZAJLOTT INTERJÚBAN....ÉRTELMES, INTELLIGENS, EGY JOBB VILÁGÉRT KÜZDŐ, TENNI AKARÓ FIATAL BENYOMÁSÁT KELTETTE.
MEGDÖBBENTEM A HALÁLÁN.

....sok körülményen gondolkodom azóta.....

Tamás Hóka 2014.11.09. 11:11:47

Nyugodjon békében! Mindannyian együtt érzünk a családjával, szeretteivel. Egy kis hozzáfűznivaló: Régóta vezeti Mo. az öngyilkossági statisztikát, de annyi "vonatbaleset", furcsa öngyilkosság történik mostanában ami már kissé feltűnő. Gondoljunk csak a Balaton Sound-on történt tragédiára. A fiúban sem drogot, sem alkoholt nem lehetett kimutatni. Zavartan viselkedett legalább, 30 ember nézte végig az állomáson, egy sem tanúskodott. Feltehetőleg felvétel is készült a "balesetről" amit nem osztottak meg a közvéleménnyel a családdal, ezt az ügyet már nem vizsgálják. Bocsánatot kérek Tibortól és a családjától, hogy ezt a témát itt tárom a közvélemény elé. Senki nem segített a fiúnak. Három hete az egyik barátom húzott ki egy lányt éjszaka a gödöllői állomáson a vonat elől. Zavartan viselkedett, hasonló körülmények között szeretett volna véget vetni az életének. Rengetegen megzavarodottak és furcsán viselkednek az országban mostanság. Emberek vetkőznek le a nyílt utcán, vagy a hídról próbálnak leugrani. Legtöbbjük a fejükben szóló hangokról beszélnek. Én konspirációs teória hívő vagyok, de az ésszerűség határait betartva gondolkodom. Mindenki tudja milyen programokat indítottak az USA-ban a '70-es években (MK-ULTRA, MK-MONARCH, COINTELPRO), itt bőrön keresztül felszívódó szerves oldószereket (LSD-t, hormonokat, szerves savakat) és agyprogramozást használtak civileken. Mint tudjuk Mo. jelenlegi kormányzata nem túl népszerű az USA szemében, de senki ne higgye, hogy más országok szolgálatai, terrorszervezetek, bűnözői csoportok nem tanulták meg ezt a módszertant. Kezd mindenkinek olyan érzése lenni mintha valaki itt is ezzel játszana. Még egyszer nyugodjon békében Milán, legyen neki könnyű a föld.

Éhes_ló 2014.11.09. 17:03:15

Szegény Csurkának nem járt ez a mélységes baráti együttérzés.

Talán fel kellett volna másznia pár erkélyre, miközben a miépesek szétverik a pártszékházat és akkor talán kivívhatta volna, hogy egy "jobboldali" internetes médiapatkány róla is szóljon halálában pár jó szót.

De neki nem járt ki ez.
Magyar volt, nem izgága, minden lében kanál buzi babó.
Ez pedig korszakos hiba itt is.

rupertwinston · http://kanadaihirlap.com 2014.11.09. 17:12:08

Ez lehet az egyik legszebb megemlékezés, illetve reflexió Milánról...és pont a Jobbegyenestől jött.

Lefordítottam angolra:
hungarianfreepress.com/2014/11/09/a-right-wing-bloggers-reflections-on-gay-rights-activist-milan-rozsa/

Veridicus76 2014.11.09. 17:12:27

Csurka István 2012 februárjában halt meg.
A Jobbegyenes blog 2012 nyarán indult.
Így értelemszerűen nem közölhetett semmilyen nekrológot az indulása előtt.

Éhes_ló 2014.11.09. 21:33:18

Értem.
Azért kaseroltok itt nyálcsorgatva egy szélsüségesen nemzetellenes és többségellenes öngyilkost, mert jobber halott egy sem volt méltó az ájult alázatra tőletek a fennállásotok során.
Mondjuk Seszták se.
igaz ő nem volt buzi, se libbancs, se babó, se öngyilkos.

Akkor érdekelne melyik azóta elhunyt jobber politikus, aktivista, közéleti ember érdemelt meg azóta ilyen megemlékezést a halála kapcsán.

Persze az is érdekes lenne, melyik baller lenne erre képes ilyenre egy jobber - mondjuk Seszták - kapcsán (Szakasits-Schiffer képes volt rá, de családi okokból).
A kérdés költői volt, nem kell válasz, mert a sesztáki nekrológnak csak a hűlt helyát látjuk egy "jobber" médiapatkánynál.

Bí Dzsí 2014.11.09. 22:07:46

@Éhes_ló: "Akkor érdekelne melyik azóta elhunyt jobber politikus, aktivista, közéleti ember érdemelt meg azóta ilyen megemlékezést a halála kapcsán."

jobbegyenes.blog.hu/2014/10/20/koszonom_in_memoriam_szentmihalyi_szabo_peter

Segítek: a szó, amit keresel: elnézést...

Éhes_ló 2014.11.09. 22:27:18

@Bí Dzsí: kemény vagy mint a bakaszar, de a kérdések között van még egy, válasz nélkül.
Nem vetted észre, igaz?
A buzi libbant babó agitátorért potyogó krokodil könnyeid a szemedben eltakarták Seszták nevét.

Nem kell segítened, zokogj tovább!

Éhes_ló 2014.11.09. 22:33:51

Elhunyt Seszták Ágnes

Elhunyt Seszták Ágnes, a Magyar Nemzet főmunkatársa – közölte a napilap online kiadása pénteken.
Közlésük szerint Seszták Ágnes 1944. július 23-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. Szülei Seszták János görögkatolikus kántor tanító és Nátuly Mária voltak. Seszták Ágnes pályája az ELTE BTK könyvtár-magyar szakának elvégzése után gimnáziumi pedagógusként indult, majd 1968. augusztus 1-jén gyakornokként a Jövő Mérnöke című újságnál helyezkedett el, ami akkor még a Budapesti Műszaki Egyetem lapja volt. 1972-ben elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskolát. Dolgozott a Magyar Ifjúság családi rovatánál, a Képes 7 alapító tagja, majd rovatvezetője volt, később Pesti Hírlap általános főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese lett. 1993-ban kilépett a MÚOSZ-ból, 1994-től a Szabad Újságírók Szövetségének szóvivője lett. 1994–2002 között a Demokrata hetilap alapítója, társtulajdonosa, majd az újság főszerkesztő-helyettese, 2002-től 2004-ig a lap média-tanácsadója. 2004 óta a Magyar Nemzet főmunkatársa. Seszták Ágnes pályafutása során számos elismerésben részesült; 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. Seszták Ágnest a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti.

Forrás: kuruc.info/r/1/135452/

Veridicus76 2014.11.09. 23:19:02

@Éhes_ló: abrakolj, nem tesz jót az éhezés.

Éhes_ló 2014.11.10. 07:00:19

@Veridicus76: ti meg bele ne pusztuljatok a nagy gyászotokba ennek az ön és közösségpusztító pöcsnek a kapcsán, amíg én "abrakolok".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.10. 08:26:48

@Éhes_ló: Magyar volt? nem, ő raszkolnyikov volt. – Azért vagyunk itt, hogy megerősítsük a kormányt, Orbán Viktort és legközelebbi harcostársait - mondta Csurka a halála előtt.

biztos pár milliót kapott ezért,

Éhes_ló 2014.11.10. 09:29:29

@tesz-vesz: ez a f@spost itt nyilván nem Csurka életműve megvitatásának helye, csak egy rossz példa a PC terror játékszabályai szerinti egyoldaló megfeleléskényszerre.

Te és én pedig egészen biztosan nem azok vagyunk, akik az életútját megítélhetnénk, főleg nem olyan sommásan, amint arra itt próbát teszel.

Sőt, még az is meglehet, hogy ismét igaza volt, amikor erről beszélt röviddel a halála előtt, mint annyiszor máskor az élete során.
Az egészen biztos, hogy Sesztákkal, Szentmihályi Szabóval együtt nem az itt krokodilkönnyekkel elsiratott többségellenes norvég- és sorospénzen mozgalmár buzi babó és társai oldalán állt.

Sőt.

Veridicus76 2014.11.10. 11:45:33

@Éhes_ló: Emberség. Méltóság.
Nézz utána ezen szavak jelentésének!
A PC pedig sosem volt jellemzője a Jobbegyenesnek.
Ne idegeskedj!

Mr.Helyesi 2014.11.10. 11:48:27

@rupertwinston:
Azért sikerült a nekrológ címében is lebuzizni. Sokkal több volt ő, mint melegjogi aktivista

Éhes_ló 2014.11.10. 12:52:22

@Veridicus76: nos a postban érintett személyek kapcsán talán a fogalmak használata a kérdéses első sorban, nem a tartalma.

De még ha úgy lenne, ahogy gondolod, amikor javaslatot teszel (nem úgy van) akkor is az utolsók között lesz a poster és az őt kaserolók csapata, akiktől ilyen tanácsot elfogadnék ezek után amit itt alkottatok.

A gerendáitokkal ha bodogulnátok a szálkáimmal el leszek magam is.

Moin Moin 2014.11.11. 10:09:22

Akkor - ha jól értelmezem - ez valami olyasmi a Jobbegyenestől, mint amikor az I. világháborúban az ellenséges pilóták koszorút dobtak le a lelőtt ellenfél temetésére?:-)

Ledobjuk mi is a magunkét...

www.youtube.com/watch?v=w1YRWDDQtZY

kultúrfőlény 2014.11.11. 22:13:02

Mi lenne, ha most ahelyett, hogy kétségbe vonnánk bárkinek az őszinteségét és a jó szándékát, ahelyett hogy megbélyegeznénk és kioktatnánk egymást, most mi ülnénk le egy sörre, és tennénk egy bizonytalan lépést afelé az egészen elviselhető ország felé.
Legalább megpróbálhatnánk...

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.11.12. 11:03:59

Van itt par habzo szaju, akik nem birnak viselkedni.
A poszt tetszett, pedig olyan tavol allok a jobberektol, mint Mako Jeruzsalemtol. De nem a jobbert latom a posztoloban, ahogy o sem a buzi-zsido-libbantat a kicsit jobban megismert ellenfelben. Ellenfel, nem ellenseg.

quodlibet 2014.11.21. 16:59:42

Szép írás, jó embert sejtet.

Csabáné Nagy 2014.11.21. 17:05:23

Én nem tudom,hogy jelesre vizsgázott-e ,a jobbegyenes.Számomra teljesen természetes lenne,hogy az emberek
Ne gyülöljék egymást azért mert az egyik jobbos,a másik balos,vagy liberális vagy isten tudja miben hisz.
Legyünk demokraták.Nem szeretem a libsi,a bolsi szavakat .Az élet ugyszép ha szines körülötte a világ.
Miért nem tisztelhetnék egymást,lehetne vitatkozni ugy is hogy nem alázzuk le a másikat azért mert Ő másban hisz mint mi. Szóval elnézést hogy nem emelem meg a kalapom a cikk irója előtt,mert ennek természetesnek kellene lenni.

Virányi András (BANDITA) 2014.11.21. 17:28:57

A korrekt írásokat, az őszinteséget, és főleg a vélemények közötti különbséget minden oldalról el kell fogadni. Nagyjaink is megtanulhatnák ezt. Gratulálok a szerzőnek. BANDITA.

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2014.11.21. 17:57:12

Respekt. Ilyen arcokkal én is szívesen sörözök akár egyet nem értő dolgok ügyében is!

yatumux 2014.11.25. 01:00:30

Szintén semmiben nem értettünk egyet. Írtam neki a fészbukkkon. Válaszolt ! Normális hangnemben, őszintén, határozottan, sőt agresszíven, de kulturáltan. Emberi hangon cseréltünk eszmét. Érdekelte a véleményem. Szerintem egy igazán jó ember volt. Úgy sajnálom, hogy nem talált más kiutat... :/

ZoltanKadar91 2015.02.02. 15:39:51

Sok gondolat jutott eszembe a cikkrol... es meg tobb a hozza szolasokbol.
A cikk iroja helyesen tette, hogy ezt itt megirta es szerintem nincs baj azzal, hogy nehol hatas vadasz az iras...ezzel lehet kiemelni az erzelmeket vagy jobban megerinteni masokat...
@Éhes_ló sajnos nem latja a fatol az erdot.. a tisztelet nem jelent megalkuvast a hited elleneben. A tisztelet sok esetben a gyozelmet jelenti az ellenfeled felett! A tisztelet azt jelenti, hogy elfogadod azt, hogy valaki nem ert egyet a velemenyeddel/eszmeiddel... es talan ez az amit maga a szelso jobb oldal megtanulhatna a cikk irojatol... tisztelni es egyutt elni azokkal akik nem ugy gondolkodnak, mint te! Ok is ado fizetok, ok is dolgoznak, nekik is vannak vagyaik es legfokeppen ok is Magyarok.
Engem nem erdekel, hogy gardista, meleg, bolcsesz, sznob, falusi vagy eppen mi vagy... nem fogok sok mindennel sohasem egyeterteni, lesznek dolgok amik ellen mindig kuzdeni fogok... de mindezt elfogadassal es tisztelettel az ember fele - nem az elv fele - !!
süti beállítások módosítása