allatok_mennyben.jpgBoldog ország az, ahol a hazai politika egyik fővadászának épületes nyilatkozata nyomán a közéleti viták gyújtópontjába kerülhet a kérdés: vajon az állatok a mennybe jutnak-e. Természetesen nem szeretnénk állást foglalni-e kérdésben, mindenkinek magának kell eldönteni, hol is található Cirmi, vagy Buksi örök vadászmezeje. Ám kíváncsiak voltunk, mit gondolnak erről a pártok. 

A KDNP és a szocialisták véleménye már ismert.

A kereszténydemokraták elnöke, Semjén Zsolt szerint az állatoknak nincs lelke, így nem juthatnak a Mennyországba.

Az MSZP képviselője, Kiss László erre közleményben reagált, amelyben "dermesztőnek" nevezi, ezt az álláspontot, és védelmébe veszi az állatokat, meg az ő lelküket.

Úgy véljük, a többi párt sem kerülheti meg a válaszadást erre a nemzet és az emberiség, sőt az állatság számára is kulcsfontosságú kérdésben, így megkerestük a különböző politikai erőket, nyilvánuljanak meg: szerintük az állatok is mennybe kerülnek, vagy csak az emberek? Szerencsére mi nem állunk bojkott alatt, mint a Hírtv, így mindenki reagált a megkeresésünkre.

A Fidesz szerint a arra érdemesek odajutnak, de a Fidesz nem tesz különbséget ember és állat között, a világnézeti kérdéseket a KDNP-re hagyja. Azt azért hozzátették a keményen dolgozó haszonállatok, különösen a korán kelő kakasok, valószínűleg a Mennybe jutnak.

A Liberálisok úgy vélik, mindenkinek joga van eldönteni, hova megy halála után, és ebbe sem a baloldali, sem a jobboldali populizmus nem szólhat bele.

A PM leszögezte: Nem tudják létezik-e Mennyország, de mindenkinek biztosítani kell az esélyegyenlőséget, hogy oda juthasson, nemtől, fajtól, kortól, vallási meggyőződéstől és szőrszíntől függetlenül.

Az LMP kerek és egyértelmű választ adott: a zöldek szerint a Földet tönkre tevő, mohó és telhetetlen emberiség eljátszotta a lehetőségét az üdvözölésre, így csak az állatok juthatnak a Mennybe.

A Jobbik leszögezte: véget kell vetni annak az ultraliberális vircsaftnak, hogy minden halott lélek oda megy, ahová akar. Minden állampolgárra, emberekre és állatokra is ugyanazok a szabályok és kötelességek vonatkoznak, így a Jobbik halála után is mindenkit oda küld, ahová való.

A Munkáspárt szerint a Mennyországot egyszer már sikerült a földön megteremteni 1989 előtt, és remélik, hogy egyszer mindannyian visszajuthatunk oda. Az állatok viszont csak akkor, ha TSZ-ben vagy állami gazdaságban élnek.

Gőgös Zoltán külön közleményt juttatott el hozzánk, amelyben határozottan kijelenti: csak köhögtem az imént, nincs is nálam puska.

BB - BG

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr547353906

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Semjén Zsolt vs 911 2015.04.10. 11:54:53

"A jobb oldali fickóról már múlt időben beszélhetünk. A bal oldali mikor lesz a múlté?" forrás: Magyar Ateista Mémbázis

Trackback: Semjén Zsolt elvtárs vörös csillaga 2015.04.10. 11:53:44

Jó elvtársakból jó katolikusok lesznek. Semjén Zsolt azzal védekezett, hogy ő nem a vörös csillaggal, hanem a bethlemeni csillaggal kapott kitüntetést.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérnork 2015.04.10. 12:19:00

És a rossz állatok meg pokolra jutnak?

kpetya 2015.04.10. 12:28:37

ezt most a hircsárda vagy a hétfő esti kabaré?
szvsz az állatoknak és a kdnpeknek nincs lelkük

Szelid sunmalac 2015.04.10. 12:40:27

@kpetya: szvsz meg inkabb par embernek (kotzuk a politikusoknak es azok rajongoinak) nincs lelkuk, szemben az allatokkal.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.10. 12:46:37

Abban viszont biztos vagyok, hogy Semjén fővadásznak nincs lelke. A keresztény hite is csak álca szerintem.

IdomitottFoka 2015.04.10. 12:46:56

Meg van keresztelve az állat? Jár rendesen misére? Adakozik az egyháznak? Meggyón, megáldozik? Szentelt földben nyugszik? Talán elég egyszer jóízűnek lenni a tányéron? És ha elsózzák? Vagy odaég? Akkor meg?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.04.10. 12:55:10

Semjén egy farok. Természetesen szerintem. És remélem, hogy neki azért lesz hely... csak az érdemei szerint.

Netuddki. 2015.04.10. 13:14:08

Mennyország? Ha létezik mennyország akkor a tömjénzsótifélék a pokolra kerülnek a (nekik) földi mennyország után...

Netuddki. 2015.04.10. 13:15:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Abban viszont biztos vagyok, hogy Semjén fővadásznak nincs lelke."

Bezony. A viktor gazdájával már régen eladták...

Mr. Neutron 2015.04.10. 13:43:46

Az állatok mennybe nem jutásával kapcsolatos semjéni állítást kvarálom, mert megértő és felvilágosult ember vagyok, aki mindig azt vallotta, hogy a rossz cselekedet nem feltétlenül rossz szándékból, hanem tudatlanságból is származhat. De Semjén ezzel olyan erősen támadja az összes anebákat, hogy ezért mindenki enoálná és lamiknak nevezné.

Na pricc-prucc.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.04.10. 13:47:03

az a vicces, hogy a kutyámnak több lelke van, mint ezeknek együtt.

steery 2015.04.10. 14:02:20

Persze, az állatoknak és a növényeknek is van lelkük, csak nem olyan lelke, mint az embernek, hanem másféle. De ettől még lélek. És reinkarnálódik is, mert a lélek nem olyan, mint az egyszer használatos, eldobható papírzsepi. Az Isten nem pazarolja úgy a teremtményeit, ahogy az emberiség szemétre dobál mindent és mindenkit.
Viszont a mikrobáknak nincs lelkük! Túl kicsik, egyszerűek és primitívek hozzá, ezért fölösleges egy léleknek irányítania őket. Ezek lényegében biológiai automaták, biorobotok.

Mr. Neutron 2015.04.10. 14:12:29

@steery: A mikrobákban is vizsgálták már a lélek fehérjeösszetevőit kódoló géneket, és azt találták, hogy 96.5%-ban azonosak az emberével. A fő eltérés, hogy az egysejtűekben a 2HELL gén recesszív, míg az emberi génkészletben dominánsan öröklődik.

Kopi3.14 2015.04.10. 14:13:24

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ne már, hogy egy levegőt kelljen vele szívnom!

takysoft 2015.04.10. 15:01:47

Az állatok lelke a mennyországba kerül e?

Tisztázzuk.
Mi az a lélek? Létezik-e egyáltalán?
Mi az a Mennyország, és létezik-e?
Mi az az állat?

Előbbi 2 kérdést nem feszegetném, mert hit kérdése, a tudomány meg szarik rá, mert kitaláció.

De a harmadik kérdésre van tudományos válasz.
Angol wikipedia-ból:
"Animals are multicellular, eukaryotic organisms of the kingdom Animalia (also called Metazoa). ... In everyday non-scientific usage the word excludes humans"

Nem fordítom le, tegye meg magának aki akarja. Lényeg, hogy tudományos szempontból az ember is állat. Benne van a csoportban.

Biológiailag, kémiailag, és fizikailag nem vagyunk különbözőek.
Itt megint csak a hitre kell hagyatkozni, ha különösebbnek akarjuk érezni magunkat.

De tudományos szempontból az ember egy állat. Biológiai értelemben nem több a többinél.

Elemi logikával így már látható, hogy ha létezik a lélek embereknél, akkor eddig nem találtunk rá tudományos magyarázatot, hogy állatoknál ne létezne.

Bár tudományosan a "lélek" esetén inkább az agyban beállt szinapszispályákra szoktunk gondolni.
Így a felsorolásból esetlegesen kivehetjük azokat az állatokat, akiknek nincs agya. Mint például a hangyákat, a lepkéket, vagy Semlyén Zsoltot.

Nem tudom, volt-e már kutatás arról, hogy tanítható-e egy hangya, illetve van-e egy hangyának személyisége? Valami ami megkülönbözteti a többi hangyától...
Mindenki akinek volt már otthon egy Cirmi vagy egy Buksi, az tudja, hogy ezeknek mindenképpen van egyénisége.

Ilyesféle tudományos értelmezésben tehát lelke is.

cönde 2015.04.10. 15:38:27

Most nem találom a neten sem, valszeg nem jól keresek rá, de diákkoromban olvastam egy könyvet, ami azzal kezdődik, hogy természetesen van lelke az állatoknak, a latin mondás szerint: animal et anima, vagyis az állat maga a lélek.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.10. 15:58:45

Nem mindegy ezeknek?

Hiszen ők mind, egytől-egyig a Pokolra jutnak.

Mit érdekli őket, hogy a Mennyben mi van?

steery 2015.04.10. 16:04:31

@Mr. Neutron: Jól hangzik, csak épp hülyeség. A lélek egy individuális, intelligens részecskeszerű jelenség, porszemnyi méretű önállóan mozgó szerkezet. Semmi köze az anyaghoz meg bármilyen molekulához. Pont ezért olyan nehéz a kutatása, mert önként senki sem hajlandó odalebegni a mikroszkóp alá, hogy megnézhessük. A hullákat meg hiába boncoljuk, abban már nincs lélek. Az élő lények műszeres átvilágítása meg azért nem hoz eredményt, mert nem elég nagy még hozzá a felbontásuk.

Mr. Neutron 2015.04.10. 16:37:31

@steery: Ez pontosan így van, ahogy leírtad, de ne felejtsd el, hogy a lélek termelődése a mellékvesekéregben genetikai szabályozásnak van alávetve. A kisgyermekeknek csak a születést követő harmadik hónaptól képződik meg a lelke, amikor hormonális hatásra beindul a lélekszintézis a mellékvese szürke állományában. Mi másból lehetne levezetni azt, hogy a három hónaposnál fiatalabb kiskorú személy a polgári jog szerint a lélek meglétét igénylő ügyletek szempontjából csak feltételes előszemélynek minősül.

zobod 2015.04.10. 16:55:50

@Mr. Neutron: ez mind nagyon szép, csak éppen azt felejted el, hogy az agykéreg-tekercselés szabványozásának 1288739001 az irányító számsora...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.04.10. 16:58:19

semjen fatalis tevedesben van
lelek nincs.
tudat van...es az van az állatoknak is.ugyanugy felnek faznak ehesek es szeretik a kicsinyuket mint mi.az eletuket is annyira feltik mint mi.

es olni nem jo dolog....

de majd megtudja ez aznembernek latszo leny is a halala utan.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.10. 20:04:55

@zobod:

Kivéve Semjén Zsolt és a VV szereplőit: náluk a tekercselés irányító számsora: 0000000000!

@Mr. Neutron:

Abban tévedsz, hogy a lélekképzés neurokodifikációja a mellékvesekéregben indul meg. A legújabb kutatások szerint a lelket kódoló fehérjék a középfültőmirigy által kiválasztott M2S (matter to soul) hormon hatására aktiválódnak, majd a lélek tényleges keletkezése a corpus spongiosum és a glans clitoridis centrális erőterében zajlik.

A fejtegetésed további részével egyetértek, amennyire a tudomány mai állása szerint ez lehetséges.

Krisz11 2015.04.10. 20:09:50

@takysoft:

"De tudományos szempontból az ember egy állat. Biológiai értelemben nem több a többinél."

Az a baj, hogy az ilyesmi téves következtetésekhez vezet. Miért a biológiát hozod? Kémiai szempontból csak egy kupac szén meg víz vagyunk. Még sem gondol senki úgy magára, mintha csak anyag lenne. Egyszerű állatként viszont sajnos sok ember gondol magára, míg a tudomány szerint az ember 50.000 évvel ezelőttről származik afrikából, elkülönül az állattól, szellemi és érzelmi intelligenciája sokkal fejlettebb bármely állatnál. Sajnos mégis sokan "példaképként" tekintenek az állati viselkedésre, holott emberi mivoltukkal jár, hogy ezt a potenciált kiaknázhassák, és emberhez méltó életet éljenek.

A biblia és más filozófiai-szellemi tanítások szerint az állatoknak van lelkük. Ezek elítélik az öncélú gyilkolást, az állatokkal való rosszul bánást.

tisztapista 2015.04.10. 20:10:52

A kétfarkú kutya párt (ez egy állat) örök életet és ingyen sört hirdet. Ez valahol a menyországgal rokon fogalom. Már az örök élet. Nem az ingyen sör. Bár az sem rossz.

Szerintem itt megvalósul az állat és a menny egyben. Fecópápa véleményét köszi.

tisztapista 2015.04.10. 20:12:54

Ja, és most hallottam, hogy a keresztespók pezsgőt bontott.

Bogyő és Babóca pedig (magyar hangjuk POGÁNY Judit) joggal remeghetnek.

KUHULIN 2015.04.10. 20:17:39

Szerintem ez a Semjén zsidó... xD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.10. 21:06:23

@tisztapista:

"A kétfarkú kutya párt (ez egy állat) örök életet és ingyen sört hirdet."

Rosszul tudod. A KKP örök életet és PLUSZ KÉT HETET igér! Nagyon nem mindegy.

Leonce 2015.04.10. 22:47:45

Semjén a geci helyettes.

phaszfej 2015.04.11. 01:17:21

@Mr. Neutron: A rossz szándék is tudatlanság.

phaszfej 2015.04.11. 01:21:26

Állatok valójában nem is léteznek, csak a homoszexualitás illúziói. A végítélet napján úgy eltűnnek, mintha sosem lettek volna. Nincs lelkük, az biztos, csak lélekszerű rángatózásaik. Kivétel a macska. Az nem homoszexuális. Mert szent állat.
süti beállítások módosítása