melo.jpgAki a szociális ellátórendszeren akar élősködni, az leghamarabb Ausztriában áll meg, aki pedig mégis úgy dönt, hogy szebb sorsra érdemes, gazdaságilag a béka feneke alatt lévő országunkat akarja gyarapítani munkájával, azt nem üldözni kell, meg beszólni neki, hanem tárt karokkal fogadni.

Napok óta próbálom emészteni, elemezni azt a helyzetet, ami a bevándorlóellenes plakátkampány körül kialakult. Amikor egy hete napvilágot látott ez az egész őrület, bennem is ugyanazok az érzések kavarogtak, mint az összes barátomban politikai hovatartozástól vagy világnézettől függetlenül: döbbenet, harag, szánalom. Amikor megláttam az első plakátot, köpni tudtam volna, pedig nem vagyok sem a korlátok nélküli menekültáradat, sem a multikulti híve.

Amikor a Jobbegyenes bloggere erős késztetést érez arra, hogy pénzt utaljon a Kétfarkú Kutyapártnak ellenplakátokra, akkor tényleg felcserélődtek a mágneses pólusok a Kárpát-medencében.

Rövid önvizsgálat után arra jutottam, hogy nem bennem van a hiba. Pedig messzemenőkig egyetértek azzal, hogy a mindenkori bevándorlónak (a Londonban mosogató magyarnak is) tiszteletben kell tartani a befogadó ország törvényeit és kultúráját. Azt sem vitathatja senki, hogy a tömeges migráció nyomán csökkennek a bérek, hiszen a gyárigazgató Pierre-nek jobban megéri a nyelvet is alig beszélő Dzsamált beállítani a gyártósorra, aki a francia átlagbér feléért is szarrá fogja hajtani magát, és még hálás is lesz, amiért van munkája és nem kell attól rettegnie, hogy a családját deportálják vagy kiirtják egy törzsi háborúban. Két apró, ám nem elhanyagolható különbség, amit szülőföldje nem biztos, hogy biztosítani tudott volna számára. A dolog hátulütője, hogy Dzsamál fia már nem lesz hálás a francia államnak, amiért a családját kiemelte a nyomorból, és kemény munka helyett egy külvárosi galeriben fogja tarkón csapkodni a gyanútlan járókelőket, hogy elszedje az iPhone-jaikat. De ez a franciák problémája, nem a miénk.

És itt a lényeg. A Fidesz elkövette azt a hibát, amit az elmúlt 25 évben a balliberálisok követtek el rendszeresen: egy nyugat-európai mintát próbált egy az egyben ráerőltetni a magyar társadalomra anélkül, hogy egy pillanatig is végiggondolta volna, hogy ez mennyire egyeztethető össze a magyarországi helyzettel, az itt élő emberek mentalitásával.

Ha ezeket a plakátokat – kevésbé primitív megfogalmazásban – mondjuk Párizs, Brüsszel vagy Milánó agglomerációjában húzták volna fel, azt mondanám, kb. rendben van a dolog, akinek nem inge, ne vegye magára. Ott ez tényleg egy ketyegő bomba, amin több százmillió ember csücsül, és őszintén beszélni sem lehet róla a rasszizmus vádja nélkül. Sőt, Nyugat-Európa vezető politikai pártjai mára odáig süllyedtek, hogy a társadalmi nyomás és a megfelelési kényszer között őrlődbe abba a csoportba rúgnak bele, amely erre a legkevésbé sem szolgált rá, de csak velük lehet büntetlenül megtenni: a kelet-európai fehérekbe (lásd itt és itt).

Aki pedig most Magyarországon azzal érvel, hogy ezekre a plakátokra pont azért van szükség, hogy 10-20 év múlva Budapestet ne lepjék el a bevándorlók, azokat szeretném megnyugtatni: nem fogják. Magyarországon nem kell a bevándorlóktól félteni a munkahelyeket, mert a) nincsenek, b) az a kevés, ami van, Nyugaton kb. hatszor jobban fizet, a segélyekről már nem is beszélve. Aki a szociális ellátórendszeren akar élősködni, az leghamarabb Ausztriában áll meg, aki pedig mégis úgy dönt, hogy szebb sorsra érdemes, gazdaságilag a béka feneke alatt lévő országunkat akarja gyarapítani munkájával, azt nem üldözni kell, meg beszólni neki, hanem tárt karokkal fogadni. Persze ha egy takarítónő nálunk is 4-500 ezer forintot fog havonta keresni, akkor elkezdhetünk aggódni, de erre talán még ráérünk.  

Csak hogy világos legyen: nem osztom azt az álláspontot, amely szerint „A Bevándorlók” en block gazdagítják a kultúránkat, ez legalább annyira álságos és hamis általánosítás, mint hogy minden migráns potenciális naplopó vagy terrorista. A migráns hullámokkal együtt érkeznek veszélyes, alulszocializált, bűnöző elemek, amelyek ellen védekeznünk kell. Azt sem gondolom, hogy a magyar népességfogyás és tömeges kivándorlás ellen minél több menekült befogadásával kellene védekeznünk, mint ahogy az utóbbi napok hurráoptimista cikkei próbálják beleverni a fejünkbe.

Azt gondolom, hogy szükség van egy szigorú, de az ésszerűség határain belül toleráns bevándorláspolitikára. Na, az erről szóló érdemi vitát tette most hosszú évekre lehetetlenné a kormány, azzal, hogy az ügyből a cigány-magyar együttéléshez hasonló érzelmi kérdést kreált.

És miközben a legtöbb nyugat-európai ország próbálja stikában, a lehető legkisebb feltűnést keltve törvényi úton korlátozni a bevándorlást, mit csinálunk mi, magyarok? Semmit. De azt jó hangosan. Akkora hangerővel, hogy egész Ajrópa meghallja. Közben egy betűt nem változtatunk a törvényeinken, nem adunk ki új rendeletet, nem állítjuk vissza a határőrséget, nem csinálunk szó szerint semmit. Csak hergeljük az embereket, és megint házhoz szaladunk a pofonért.

Vannak, akik szerint ez csak egy elterelő manőver valami hatalmas disznóságról, de én ilyet nem látok. Amit látok, az a rosszindulattal vegyített ostobaság. De nem a határ túloldaláról.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr537533752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

caralho voador 2015.06.11. 11:26:15

Ostoba tinó. Először is: en bloc.
Másodszor: komolyan azt képzeled, hogy itt munkahelyekről vagy akár szociális ellátórendszerről lesz szó egy-két évtizeden belül? Az a szomorú hírem, hogy kurvára nem. Sokkal egyszerűbb dolgokról: vízről, élelemről és elviselhető éghajlatról.
A véres polgárháborúk, törzsi harcok, elviselhetetlen túlnépesedés, járványok, szárazság, fokozódó időjárási szélsőségek és még ki tudja, mi nyalánkság, amire eddig nem derült fény (például a Közel-Keleten eddig elő nem került, de talán valamelyik raktárban megbúvó vegyi- és biológiai fegyverek), folytassam? Ez talán kissé apokaliptikusan hangzik, de nem kellene megvárni a cselekvéssel a 24. óra végét.
És ugyan a plakátkampány demagóg és röhejes, de mindig rájövök, hogy az ilyen istenbarmákat tényleg csak szociális és egyéb demagógiával lehet felrázni, mert arra sajnos nem érzékenyek, ha környezeti katasztrófákkal vagy távoli országokban zajló társadalmi-szociológiai folyamatok reális leírásával traktálod őket. Vagy titeket. Mert te sem húztad még ki az orrod a saját segglyukadból, bastard.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.11. 12:52:37

"És miközben a legtöbb nyugat-európai ország próbálja stikában, a lehető legkisebb feltűnést keltve törvényi úton korlátozni a bevándorlást, mit csinálunk mi, magyarok? Semmit. De azt jó hangosan. Akkora hangerővel, hogy egész Ajrópa meghallja. Közben egy betűt nem változtatunk a törvényeinken, nem adunk ki új rendeletet, nem állítjuk vissza a határőrséget, nem csinálunk szó szerint semmit. Csak hergeljük az embereket, és megint házhoz szaladunk a pofonért."

Ez a lényeg.

Ha Fideszt érdekelné a bevándorlás akkor törvényt hozna ellene: határőrség visszaállítása stb. De nem érdekli.

Csak a pofájuk jár. Pofázni könnyű az ingyen van.

Azt a végtelenségig lehet csinálni hogy orbán mindennap megvédi Magyaroszágot szavakban, közben minden megy ugyanúgy. Ez nem kerül semmibe.

orbán kiáll, megszólal, és akkor az ország felbolydult méhkasként arról beszél egy hétig. egy hét múlva megint kiáll, megint mond valamit, utána megint arról beszél az ország. Természetesen vagy semmi nem történik, vagy valami jelképes cselekedettel szúrják ki az emberek szemét. Majd a harmadik héten orbán megint kiáll és megint erről beszél mindenki, és megint semmi sem történik.

Egyre többen látják be hogy ez mennyire nevetséges és aljas.

mahalik 2015.06.11. 13:49:07

@Nemzetstratégia: talán éppen az van, hogy meg akarja beszélni a néppel. tesz egy kijelentést és várja a hatást. ha negatív a hatás, mint most is, vagy a netadónál, akkor visszalép. :D

mahalik 2015.06.11. 13:50:45

@caralho voador: ha te is látod, hogy magasra csap már a szar, ami több évezrede termelődik, akkor beláthatod, hogy ezen semmilyen bevándorlás-politika nem fog segíteni.
totális rendszer reset kell.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.06.11. 14:02:42

Egyetértek a poszttal EN BLOC, viszonylag józan, átfogó helyzetértékelés, egy dolgot kivéve: a kiemelt általánosítás mellett az "akinek nem inge, ne vegye magára" kényelmét a munkás plakátra nem lehet ráhúzni, pedig messze az a legkirekesztőbb és legprimitívebb. Előszeretettel idézik azzal kapcsolatban azt a dán plakátot hogy "Ha Dániába jössz, dolgoznod kell!", de én azért látok "némi" jelentésbeli különbséget ez meg a "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!" között...

dr. jenőke (jenőke) 2015.06.11. 21:46:55

.
Csak egy (de nem az egyetlen) példa: IV. Béla azzal szerezte vissza a katonai támogatottságot, hogy
40-50 ezer kunt betelepített az Alföldre. .

dr. jenőke (jenőke) 2015.06.11. 21:50:14

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
.
Gondolhatsz arra is, hogy "Ha Magyarországra jössz, közmunkás leszel"

Munkahely?

kvadrillio 2015.06.11. 23:27:36

Salgótarján fellázadt a Klik ellen
Salgótarján önkormányzata szeptembertől nem vállalja az államosított, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásában lévő iskolák működtetését, mert a kiadás túl nagy terhet jelent a város költségvetésének, adta hírül az MTI. A működtetésről való lemondásról szóló határozati javaslatot a nógrádi megyeszékhely közgyűlése kilenc igen szavazattal, öt tartózkodással fogadták el, a Fidesz-KDNP képviselői nem szavazták meg az előterjesztést. Az intézmények működtetésére tavaly 293,4 millió forintot költött a város, ebből mindössze 11,2 millió forint volt az állami hozzájárulás, és jelentős állami forrás az idén sem várható. Ugyanakkor Salgótarján idei költségvetését likviditási hitellel fogadták el úgy, hogy működésre 760 millió forinttal, 11,5 százalékkal kevesebb jut, mint tavaly. A polgármester a rendkívüli ülésen kifejtette: az oktatás tartalmi részét és az alkalmazottakat teljes egészében államosította a kormány, a működést pedig vegyesen, mert a szakképő iskolákat az állam működteti, a többit az önkormányzatok. Példaként említette, hogy ez olyan helyzeteket okoz, hogy ez olyan helyzeteket okoz, hogy ha egy iskolában kifogy a toner a nyomtatóból, az vetődik fel, hogy a pótlás kinek a feladata: a tartalomhoz kapcsolódik vagy az üzemeltetéshez.

DE !!!

"""A módosított tételek közül a jövő évi költségvetés Országgyűlés fejezetében 200 milliárd forinttal többet - összesen 808 milliárdot - kap a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a hivatala.""" *Nemzeti Emlékezet Bizottsága*

*Földváryné Kiss Réka*

BAZD MEG FIDESZ !!! ezeknek az emlékezetfaszoknak adsz 808 milliárdot kutatgatásokra ????? MIKOR AZ ISKOLÁKNAK N YOMTATÓFESTÉKRE SEM JUT ?????

ORBÁN MEGBUGGYANT ?????

FASZOMKIVAN !!!!!

kvadrillio 2015.06.11. 23:43:29

Megszavazták: több pénz megy stadionra, 1,3 milliárdból kutatják majd a nemzetstratégiát
Index
2015.06.11. 17:12

A parlament költségvetési bizottsága elfogadta a 2016. évi költségvetés összegző módosító javaslatait, amelyek 121 milliárdról 133 milliárd forintra emelték a beruházási alap összegét, írta az MTI.
D AS20150527032
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke.
Fotó: Kovács Tamás

Az alapból kikerült a Liget Budapest projekt - 19,1 milliárdról 12,8 milliárd forintra csökkenő - költsége, illetve az MNV Zrt. ingatlan-beruházási pénze, de bekerült a Ludovika Campus 12,5 milliárdos beruházása és 3,7 milliárdról 4,5 milliárd forintra emelkedett a kiemelt egyesületek stadionfejlesztésének a támogatása.

A beruházási alapban szereplő tételek forrása a költségvetésben nem részletezett vagyonértékesítés. Így az alapból kikerült fejlesztések akkor is elindíthatóak, hogy nincs is semmilyen vagyonértékesítés.

Az összegző módosító javaslatban a bevételi főösszeg 15 789 milliárd forintról 15 800 milliárd forintra, míg a kiadási főösszeg 16 551 milliárdról 16 561 milliárd forintra emelkedik. A hiány viszont változatlan, 761 milliárd forint marad.

A módosított tételek közül a jövő évi költségvetés Országgyűlés fejezetében 200 milliárd forinttal többet - összesen 808 milliárdot - kap a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a hivatala.
A Miniszterelnökség fejezeten belül a Nemzetstratégiai Kutató Intézet 300 millióval többhöz, összesen 1,3 milliárd forinthoz jut.
A Miniszterelnökség személyi juttatásokra 2,2 milliárddal többet, 9 milliárd forintot fordíthat. A megyei- és járási kormányhivataloknál 3,4 milliárddal nőnek a személyi kiadások, így a végső összeg 106,3 milliárd forint.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben a balatoni fejlesztési feladatokra 220 millió forintot lehet fordítani a módosítás után, szemben az eredeti 99 millió forinttal.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó közgyűjtemények támogatása 6,2 milliárd forinttal növekszik és 18,4 milliárdot tesz ki.
A művészeti intézmények 1 milliárddal többhöz, 11,6 milliárd forinthoz jutnak. Az első világháború centenáriumi megemlékezésére nem volt forrás ennél a tárcánál, a módosítás 1 milliárd forintot irányoz elő erre a célra.
Ugyancsak ennél a tárcánál szerepel a Liget Budapest projekt előkészítése, amelynek a támogatása 19,1 milliárdról 12,8 milliárd forintra csökken.

"A módosított tételek közül a jövő évi költségvetés Országgyűlés fejezetében 200 milliárd forinttal többet - összesen 808 milliárdot - kap a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a hivatala."

NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁG....NU, MEGNÉZTEM GOOGLE... MIT IS KUTATGAT 808 MILLIÁRDÉRT, HÁT RECSKET, KECSKET...MEGA FASZOMAT.....:o)

kvadrillio 2015.06.11. 23:45:06

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Földváryné Kiss Réka
Elnök önéletrajz
ajánlóív
elfogadó nyilatkozat
nyilatkozat
publikációs lista
Elérhetőség: reka.kiss@neb.hu
36-1/800-1451

Máthé Áron
Elnökhelyettes önéletrajz
ajánlás
elfogadó nyilatkozat
nyilatkozat
publikációs lista
Elérhetőség: aron.mathe@neb.hu
36-1/800-1455

Bank Barbara
Bizottsági tag önéletrajz
ajánlás
elfogadó nyilatkozat
nyilatkozat
publikációs lista
Elérhetőség: barbara.bank@neb.hu
36-1/800-1453

Ötvös István
Bizottsági Tag önéletrajz
ajánlóív
elfogadó nyilatkozat
nyilatkozat
publikációs lista
Elérhetőség: istvan.otvos@neb.hu
36-1/800-1452

Soós Viktor Attila
Bizottsági tag önéletrajz
ajánlóív
elfogadó nyilatkozat
nyilatkozat
publikációs lista
Elérhetőség: attila.viktor.soos@neb.hu
36-1/800-1454

CSÚCS SFEJEK... 808 MILLIÁRDÉRT !!!!! :)

tisztapista 2015.06.12. 00:05:53

Orbán egyszerre szúrt oda a melegeknek és a bevándorlóknak. Lehet azonos nemű szexpartnered, de:

Ha Magyarországra jössz NEM VEHETED EL...

2015.06.12. 01:50:07

„Ott ez tényleg egy ketyegő bomba, amin több százmillió ember csücsül”

És ebből tanulva nem kellene Magyarországot megkímélni ezektől a ketyegő bombáktól? Elejét venni egy olyan folyamatnak, amiről bizonyított, hogy semmi jóra nem vezet? Szerintem így is bőven el vagyunk látva gondokkal, és itt élő magyar állampolgárságú vérszívókkal, nem kéne minden keresztet a hátunkra venni. Minden népnek megvan a maga problémája, nem hinném hogy Magyarországnak kellene a világ összes gondját megoldani, és minden jöttmentet befogadni. Sosem fogom megérteni miért hívják ezt gyűlöletkampánynak, főleg azok a liberálmoslék arcok, akik egyébként kényelmes kis elefántcsonttoronyból szemlélik, sőt kívánják az ország hanyatlását. (Ahelyett hogy példát mutatva magukhoz vennének 3 hónapra egy focicsapatnyi rézművest, hogy legalább megértsék mi a probléma velük). Gyűlöletkampány? Egyszerű Istenadta önvédelem. Nemzetvédelem. Hogy legyen hely az unokáidnak, és hogy 50 év mulva még mindig Magyarországnak hívják a kárpát medencét. Drasztikusnak hangzik, de kurvára nem túlzás. Ennek az idióta debil társadalomnak mindig minden csak utólag esik le, amikor már minden késő, és visszafordíthatatlan.

31/48 2015.06.12. 03:25:03

@caralho voador:

Nem, egy nagy büdös lófaszt korrekt. A poszter is csak egy nyomorult érzelgős szar. Igen, rohadt korrupt szemét a kormány, miegyéb.

De. Pontosan mit is írtak a nyomorult plakáton? "nem veheted el a munkáját" "tarsd tiszteletben a kultúrát"

És ezzel szemben a poszternek ellenérzései támadtak? Ja hogy nem. Hogy a posztban is írta, hogy ez nem lesz, nem fog megtörténni?

Utálatos, undorító magatartás ez minden újságtól, minden médiumtól ami itt folyik. Nem kedvelem a kormányt, sosem szavaztam rájuk, de hányadék dolog, hogy azt ordítja az ezer Don Quiote, hogy Le az óriásokkal! és aki nem rohamozza meg a szélmalmot az egy mocskos rasszista.

Hát elmentek ti a jó édes... Semmi gond nincs ezekkel a plakátokkal azon kívül, hogy egy szarkavarás az egész, de a reakciókból látszik, hogy mennyire alantas mindenki aki csak nemhogy a politikába, de az újságírásba ártja magát. Mindenki őrjöng, hogy '56, meg Szent István meg a szenvedő szírek, meg a keresztényi erkölcsök.

Miközben a rohadt stricik nyugodtan támogatták Irak destabilizálását, Szíria destabilizálását meg az összes hasonló genny húzást és most meg szó szerint őrjöngenek és tépkedtetnek, mert a Főgengszter szóba hozta, hogy hiába akarnak nyugatra menni ezek az emberek AZ EU-S JOGSZABÁLYOK ÉRTELMÉBEN VISSZA FOGJÁK ŐKET IDE TOLONCOLNI ÉS BE FOGJÁK ŐKET ZÁRNI EGY TÁBORBA AMIT NEKÜNK KELL MAJD FIZETNI, MIKÖZBEN NEKIK SZAR, NEKÜNK SZAR, ANGELA MERKEL MEG KIOKTATHAT MINKET AZ EMBERIESSÉGRŐL.

Na erről van szó. De ettől ugye nem szorul össze a poszter kényes gyomra, vagy attól, hogy kvótát vezetnének be az EU-ban és ide telepítenének embereket. Akár akarjuk akár nem. És még csak bele sem szülhatnánk, hogy ugyan kiket. Mert nem szír keresztények lesznek és még csak nem is keményen dolgozó kínaiak, vietnámiak, MERT PONT ARRÓL AKARNAK SZAVAZNI, HOGY EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS KERETÉBEN SZOCIÁLIS ELLÁTÁST _KELL_ BIZTOSÍTANI A KÖZPONT SZERINT ELOSZTOTT "MENEKÜLTEKNEK", de a poszternek csak a nyomorult plakáttól rándul össze a gyomra, ami megkéri a bevándorlókat, hogy tiszteljék a magyarok kultúráját.

Mert ez a nagy probléma, igen. Ostoba balfasz.

31/48 2015.06.12. 03:29:47

@dr. jenőke (jenőke): akik utána legázolták a jószágukkal a szántókat, gyümölcsösöket és gyakorlatilag háborúba keveredtek a helyeiekkel, majd felháborodva és megsértődve kivonultak az országból mielőtt a tatárok megérkeztek volna és így gyakorlatilag semmi hasznuk nem volt a védekezésben azt leszámítva, hogy még jobban aláásták a királyi tekintélyt.

31/48 2015.06.12. 03:50:11

"hergeljük az embereket,"

csakhogy nem a plakátok vagy a konzultáció hergelik az embereket, hanem ti, bloggerek, meg a média meg az összes álságos szar közéleti személyiség aki tiltakozik a "hergelés" ellen.

A kormány csak a konyhában kavargatta a szart, de ti behozzátok a szobába és belevágjátok mindenkinek az arcába.

Ha egy ország nem támaszthat elvárásokat a leendő állampolgárai felé, nem válogathatja meg, hogy kit szeretne és kit lát szívesen és kit nem, ott már nagyon nagy bajok vannak. A probléma az, hogy a Nemzeti Gang csak körüljárta a problémát, de ti egyből belemásztatok és undorító az ahova ez az egész fajult.

Úgy tesznek már egyesek, mintha a kormány meg akarná állítani a nyugat felé vándorlást, miközben pont arról van szó, hogy a nyugati országok, ismét, mocskos módon kihasználják a gyarmati tizenhármat és velünk végeztetnék el a piszkos munkát.

Milyen jó, hogy a kvótarendszer, a visszatoloncolás az átlépés helyére, ezek mind nem ütik meg a mércét a mértékadó Erkölcsös Européereknél, csak az, hogy valamelyik bohóc kerítést akar a szerb határra, Kósa meg nem akarja beengedni a menekülteket.

Aki ugyebár nem is ide akarnak jönni, tehát nyugodtan mehetnének akkor Horvátországba is.

Magyarország nem határos Szíriával. Magyarország nem felelős a szíriai helyzetért.
Magyarország nem fogja tudni megoldani a kurd problémát.
Magyarország nem tudja eltartani az afrikai népességfelesleget.

továbbá

A magyarokat nem lehet lecserélni. Ez a demográfiai maszatolás a legrosszabb. Komolyan rendben van, hogy az európai ember legyen annyira önző és lusta, hogy nem vállal gyereket ezért haljon ki és legyen helyette afrikai ember mindenhol.

Ez egy támogatandó modell. Ez Európa jövője? Hogy ne vállalj gyereket, mert majd az afrikai csinál helyetted? És ha valaki szerint ez őrület, akkor az rasszista? Hát komolyan elmentek ti már. Ez nem volt mondjuk pont ITT - de magyar blogokban is eleget lehetett mostanában a népesség "pótlását" olvasgatni. Hogy a tatárjárás, a török hódoltság után most az abortusz és a végtelen önzés kultúrája is végigsöpört a Kárpát-medencén megtizedelve a lakosságot; de a bevándorlás bizony ezt is jelenti.

Más a természetes fluktuáló migráció és más a tömeges bevándorlás. És Európával az utóbbi történik, és ide is el fog jutni bizony. És nem csak bőrszín kérdése, mert senki nem fogja feladni a kultúráját, ha csak kényszerűségből kell letelepednie egy önmagát megsemmisítő civilizáció romjai között.

Blogger Géza 2015.06.12. 05:45:34

@dr. jenőke (jenőke): Akiknek kötelező volt átvenni az itteni kultúrát (kereszténység stb). Egyébként integrációjuk korántsem volt zökkenőmentes...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.12. 07:09:08

"Amikor a Jobbegyenes bloggere erős késztetést érez arra, hogy pénzt utaljon a Kétfarkú Kutyapártnak ellenplakátokra, akkor tényleg felcserélődtek a mágneses pólusok a Kárpát-medencében."

Amikor a Jobbegyenes bloggere erős késztetést érez arra, hogy pénzt utaljon a Kétfarkú Kutyapártnak ellenplakátokra, akkor gyanakodni lehet arra, hogy elment a józan esze.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.12. 07:11:07

"Dzsamál fia már nem lesz hálás a francia államnak, amiért a családját kiemelte a nyomorból, és kemény munka helyett egy külvárosi galeriben fogja tarkón csapkodni a gyanútlan járókelőket, hogy elszedje az iPhone-jaikat. De ez a franciák problémája, nem a miénk."

A mi problémánk ez akkor lesz, amikor mi is elkezdjük befogadni a Dzsamálokat. Csak akkor már túl késő lesz.

Ad Dio 2015.06.12. 07:18:31

Hajszál pontosan megfogalmaztad az érzéseimet. A plakátkampány nagyon durván mellément. Ostoba, agresszív, kontraproduktív húzás volt, akárki fejéből pattant is ki.

Ez talán pont azért a legtragikusabb, mert amúgy a kormány célja jó volna: maradjon a nemzetállamok kezében az, hogy milyen feltételekkel fogad bevándorlókat. Viszont ilyen felütéssel esélye sincs az érdemi vitának.

midnight coder 2015.06.12. 07:18:57

Kérdések:
1. Szerinted a bevándorlók nagy többsége (különösen az aki itt akar letelepedni) képzett mérnök, orvos, vagy kétkezi munkás aki ráadásul a nyelvet sem beszéli ? Mert hogy ugye Afrika és a Közel-Kelet mintha annyira nem arról lenne híres, hogy túl sok ott a diplomás vagy szakképzett ember. Angolul mondjuk elég sokan tudnak, de az aki nálunk a kétkezieknek munkát ad, általában nem.
2. Tudunk az itt már meglévő egymillió kétkezi munkásnak normális munkát adni ?
3. Ha a bevándorlók képzetlenek és nincs olyan munka amit el tudnának látni és kitermel annyi jövedelmet amiből el lehet őket tartani, akkor ki fogja fizetni a segílykét ? Az EU ? Életük végéig ?
4. Ezek a polgárok mennyire hajlandók beilleszkedni ? Mennyire járatják az európai iskolába a gyerekeiket ? Kérdezd meg erről Pl. a franciákat, ott már van pár millió ilyen.
5. Ha kiderül, hogy ezeket nehezebb beilleszkedésre bírni mint a cigányokat (akiket szintén nem igazán sikerült integrálni eddig, pedig ők legalább nem harcoltak aktívan a civilizáció ellen), akkor ki fogja őket eltartani ?
6. Ezekből kb. végtelen mennyiség áll még rendelkezésre Afrikában. Mennyit fogadunk be ? Ha az EU úgy dönt, hogy évi pár ezer helyett elfér itt pár tízezer is, akkor is befogadjuk ?
7. Ha teli leszünk menekültekkel, akkor hova fogjuk befogadni pár évtized múlva az egykori Nyugat-Európából érkező valóban menekült fehéreket ?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.12. 07:22:12

"Aki pedig most Magyarországon azzal érvel, hogy ezekre a plakátokra pont azért van szükség, hogy 10-20 év múlva Budapestet ne lepjék el a bevándorlók, azokat szeretném megnyugtatni: nem fogják."

És ha mégis fogják, akkor a blogger mossa kezeit és a kormányra tolja a felelősséget, miért nem tette meg azt, amit a blogger ma még mereven elutasít.

@Jankove:

"És ebből tanulva nem kellene Magyarországot megkímélni ezektől a ketyegő bombáktól? Elejét venni egy olyan folyamatnak, amiről bizonyított, hogy semmi jóra nem vezet?"

Nem, nekünk feltétlenül el kell követnünk mindazokat a hibákat, emelyeket a nyugati államok elkövettek, és amelyek következményeitől már ma is szenvednek. Nehogy már tanuljunk mások hibájából.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.12. 07:24:22

@midnight coder:

"7. Ha teli leszünk menekültekkel, akkor hova fogjuk befogadni pár évtized múlva az egykori Nyugat-Európából érkező valóban menekült fehéreket ?"

Azok majd menekülhetnek Afrikába.

midnight coder 2015.06.12. 08:00:02

Ja. Amúgy a Londonban mosogató magyar _nem_ bevándorló. Az EU-n belül szabad a munkavállalás. Pont ugyanannyi jogod van ott dolgozni, mint Pl. a mi cégünknél dolgozó lengyel srácoknak itt hajtani az igát. Vagy a londoni polgárnak elmenni dolgozni mondjuk Párizsba.

Más kérdés, hogy nekünk mint országnak ez egyáltalán nem előnyös. Mert elsősorban nem a tányérmosogatók mennek el, hanem a milliókért kiképzett orvosok, mérnökök, informatikusok. Nekik persze ez kurva jó, de az országnak már jóval kevésbé - sokkal jobb lenne, ha a cégek jönnének ide a magasan képzett munkavállalókért mint hogy a munkavállalók jönnek ide.

A tányérmosogatók viszont maradnak. Mert ugyan ők is jobban keresnek mint itt, de annyival nem mint amivel többe van ott a lakhatás és az egészségügy.

midnight coder 2015.06.12. 08:03:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Azok majd menekülhetnek Afrikába."

Ja megnézném amikor a kis liberósaink megrendezik a buzifesztivált Iránban, aztán még vagy két Holocaustos felvonulást. Az araboknak biztosan leesne az álla, ők még nemigen láttak ilyet.

Exploiter 2015.06.12. 08:05:26

Teljes őrület ez az egész. A cikk legalább jó irányba indul, de nem értem, miről és hogy kéne párbeszélni.
Nincs értelme. A határok megerősítése a jó döntés.

konrada 2015.06.12. 08:15:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Azért nem kell ezt túlspilázni. Majd megoldják ezt a menekültes problémát ISIS módra jó kis progromokkal...

mojszipupi 2015.06.12. 08:26:21

A habonyi primitív stílus, ami pont olyan mint verekedéssel eldönteni egy vitát, ahogy tette ezt a nemzeti főtanácsadónk, kedves a szotyolát köpködő felcsúti pálinkafőző dakotának mert ő is pont így szocializálódott. Felesleges értelmet meg politikát keresni a plakátok mögött, ők ezt tényleg őszintén így látják jónak, tényleg elhiszik h ettől erősnek látszanak. Nincs rosszabb annál ha egy ostoba primitív tróger hatalom közelébe kerül. Nekünk meg több is jutott belőlük

♔bаtyu♔ 2015.06.12. 08:34:47

@Nemzetstratégia: Egyetértek, Orbán sokat dumál, de nem tesz semmit.

Jól mutatja azt a halálbüntetés felvetése. Most akkor felveti, bevezeti, legfeljebb tart előtte egy népszavazást, vagy mélyen kussol. Arra jó volt az egész, hogy felrázza a libsiket, bár ki tudja mit nem vettek azok észre, ami ezalatt történt.

Ez is nevetséges, ahogy különféle fideszesek "vitatkoznak" egymással, mi fog történni, lesz e drótkerítés vagy nem,. miközben a Schengeni határon az nem jön be aki nem akar. Ha pedig az EU törvényei olyanok, hogy az összes bevándorlót a határországoknak kell kezelnie, mert a többiek oda toloncolják vissza, akkor meg kell kérdezni a népet, akarják e így is az EU-t.

A határőrségnek pedig már tegnap meg kellett volna alakulnia.

♔bаtyu♔ 2015.06.12. 08:36:19

@midnight coder: Hehe, ráadásul még alijázniuk sem nagyon érdemes, mert Haifában is betiltották.

♔bаtyu♔ 2015.06.12. 08:39:23

@midnight coder: Ja, ezek a libsik előszeretettel keverik az Eu-n belüli munkavállalót a bevándorlóval. Ahogy az írástudatlan afrikait azzal aki ide iratkozott be egyetemre és itt ragadt.

Tegnap olvastam egy jó cikket: A kigyúrt cigány valójában egy szelíd gyermek. Gondoltam is, remélem, dolgotok lesz vele:)))

♔bаtyu♔ 2015.06.12. 09:36:08

Jó a poszter okoskodása, de ha az osztrákok nem fizetnek segélyt a bevándorlónak, továbbá kenyéren és sajton tartják őket, akkor az idejön. De ha nem is, ide toloncolják vissza.

Ráadásul (az index újságíróival ellentétben) pontosan tudja mi van nyugaton, "A dolog hátulütője, hogy Dzsamál fia már nem lesz hálás a francia államnak, amiért a családját kiemelte a nyomorból, és kemény munka helyett egy külvárosi galeriben fogja tarkón csapkodni a gyanútlan járókelőket, hogy elszedje az iPhone-jaikat. De ez a franciák problémája, nem a miénk."

De azt gondolja, ez itt úgy sem lehet. Dehogynem lehet, ez simán lehet 10 éven belül a mi problémánk is.

dr. jenőke (jenőke) 2015.06.12. 09:52:30

@31/48:
.
Ez így nagyon egyoldalú megközelítése a történteknek.
Az Európába betörő mongolok 1223-ban a Kalka folyónál, az Azovi-tenger mellékén súlyos vereséget mértek az egyesült orosz és kun seregre. Ezt követően 1238- ban fordultak a kunok ellen.
Köten kán, a kunok fejedelme meg sem kísérelte az ellenállást, hanem népével együtt menedéket kért a magyar királytól.
IV. Béla király és Köten kán (neve a magyar nyelvben Kötöny formában maradt fenn) először követek útján állapodott meg arról, hogy a kunok Magyarországon is megőrizhetik vagyonukat, ingó javaikat és egyéni szabadságukat, ezzel szemben elismerik a magyar király fennhatóságát, és áttérnek a kereszténységre. 1239 Húsvétján a kunok a Radnai-hágón át beköltöztek Magyarországra.
A kunok befogadása ebben a történelmi helyzetben szerencsétlen kimenetelű lépésnek bizonyult. IV. Béla ezzel magára vonta a mongolok haragját, akik a kunokat a hadijog címén szolgáiknak tekintették, és befogadásuk ürügyet jelentett Magyarország megtámadására.

A kunokat meggyanúsították, hogy a tatároknak kémkednek.
Kötent és családját pesti palotájukban magyar és német fegyveresek megölték, a tatárok ellen fegyverbe hívott kunok pedig pusztítva-rabolva elhagyták az országot.
A tatárjárás után IV. Béla ismét behívta a kunokat.
.

2015.06.12. 10:30:32

@Jankove: Kicsit láss tovább... ez a plakátkampány nem oldja meg a problémát. Orbán viszont szépen végrtehajtja majd azt, amit az EU ráoszt. Csendben...pedig mi mást akartunk! Íme, népem, még plakátoltunk is, csak az a csúúúúnya EU! Az!

31/48 2015.06.12. 11:10:48

@dr. jenőke (jenőke):

"egyoldalú megközelítése a történteknek". Inkább vázlatos, mivel tényleg az történt, ahogy te is írtad. A korabeli kunok nem jöttek ki a már letelepedett magyarokkal, újabb és újabb konfliktusba sodródtak, míg végül az áskálódó főuraknak sikerült kenyértörésre vinni a dolgot.

Ad Dio 2015.06.12. 11:58:17

@dr. jenőke (jenőke):

Ahogy más is írta, a kunkok befogadása messze nem sikertörténet. Elég csak IV. Lászlóra gondolni, aki egyébként a korban meglehetősen liberális királynak számított.

Ha már jó példa, akkor inkább a svábok befogadása. De ők meg az ellenkező irányból jöttek... ráadásul TÉNYLEG magas szaktudás birtokában...

dr. jenőke (jenőke) 2015.06.12. 15:03:40

@Ad Dio:
A Szentföldről éppen kivonuló lovagok egy részét II. András magyar király hívta be (éppen a kunok miatt, mert Erdélyben már megjelentek), és Erdélybe, a Barcaságba (Borzaság) telepítette le őket.
A Német Lovagrenddel való barátkozás 1213-ig tartott.
Ez sem lett sikertörténet.

De beszélhetünk a korábbi, besenyőkkel való telepítési gondokról is. Thonuzóba például lovaival együtt lett eltemetve.

Mindazonáltal a kunok - ezzel azért talán egyetértesz - megmaradtak a mai napig.
Besenyő emlékeinket sem csak Pista bácsihoz köthetjük.
A szászokról eddig még szó sem esett.
Ja, és a jászok!
A jászok azt tartották sokáig, hogy eleik a kunokkal együtt, 1239-ben költöztek be a Magyar Királyság területére - és a kazár rokonság valószínűsíthető.

Régebbről:
A honfoglalás előtt a magyarokhoz csatlakozott alánok neve a magyarban az Eszlár (Oszlár) és Varsány helynevekben maradt fenn.
És maradtak itt avarok, szlávok egyebek... Volt kivel keveredni.

Honfoglalás: Megyer; Nyék;Kürtgyarmat; Tarján; Jenő; Kér; Keszi.
Ezek bizony törzsként határozhatók meg.

Kovrat kagán gyermekei sorsára már nem is érdemes kitérni.

Nagy szerencse, hogy nem multikultik, hanem homogén nemzet vagyunk, ahogyan azt az ország bölcse megállapította.

dr. jenőke (jenőke) 2015.06.12. 15:19:20

@31/48:
.
Ha az a kérdés, hogy honnan jöttünk mi, magyarok, a helyes válasz ma - konkrétan ma -, az, hogy tudja a fene.
Iránból, Kínából? Vagy..???
Hát erre nem lehet csak úgy válaszolni.
Ki innen, ki onnan.
Mert lehet az ősöd csángó (na honnan jött?), palóc (hová való eredetileg, talán kazár?), roma (ez rendben, de ezen belül, bihar?), és mindazok, akikről az előző háeszekben szó volt.

IdomitottFoka 2015.06.12. 16:14:54

@midnight coder: @♔bаtyu♔: @Kovacs Nocraft Jozsefne: @31/48: @Jankove:

minmeghalunk!!! (hacsak nem rakunk ki még több plakát)

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.13. 07:04:47

A posztoló nem ért pár alapösszefüggést.

"mindenkori bevándorlónak (a Londonban mosogató magyarnak is) tiszteletben kell tartani a befogadó ország törvényeit"

A londoni magyar mosogató legális migráns. A bokrok alatt besettenkedő muszlimok, négerek nem. Az illegálisok ha nem tartják be a törvényeket se lesznek megtalálva, mert illegálisként kívül akarnak maradni a hatóságok látókörén. Ha meg menekültstátuszért bejelentkeznek, akkor se tarthatók vissza Magyarországon. Mennek nyugatra egyből, hisz tudják, nem jogosultak menekültstátuszra. A menekültstátusz kérelmezése puszta formalitás, meg se várják az elbírálást.

Egyetértek a posztolóval abban, higy ezek az illegálisok nyugatra tartanak, nem a magyar munkaerőpiacon akarnak szerencsétlenkedni.
Én azonban európainak tartom magam, számomra az EU az egy szuper dolog (leszámítva bürokráciát és sok hülyeséget). És ezt az egészet veszélyeztetik az illegálisok. Nincs olyan, hogy francia gond meg angol probléma. Gobdoljatok bele hány lengyel, magyar él Angliában, na most az ő életminőségüket, munkahelyüket is veszélyezteti a sok illegális. Az a magyar politikus, elemző aki azt mondja, hogy a magyaroknak nincs mitől tartani az illegális bevándorlás kérdésében, az nem érti Európa lényegét. A paki, néger létszámnövekedés Lutonban, Birminghamben, Londonban magyar és lengyel probléma is.
A magyar politikus csak arra gobdol, hogy a kis választókörzetében rendben legyen a nyugdíjasok széklete, vizelete meg leaszfaltozzanak egy haver házához vezető bekötőutat. Azt már nem fogja fel, hogy magyarok élnek szerte Európában, akikre hat a bevándorlás. Nyugaton élő magyarok munkáját veszik el az illegálisok, nyugati és magyarországi magyarok adójából kell eltartani a millió négert pakit, indiait, afgánt.
A bezárkózó nyugati államok a legális uniós migránsokat is korlátozni fogják, ha az ottani társadalomban nő a feszültség .
Magyarországot arra hivatkozva rabolták, privatizálták szét a rendszerváltás után, hogy ennek az az értelme, hogy így bekerülhetünk az EU-ba. Áldozatot hozott minden magyar azért, hogy egyszer végre részesülhessen az európai jólétből. Sajnos ehhez még mindig több száz vagy ezer kilométert kell utazni, de legalább elérhető távolságban van. Az illegálisok beengedése ezt az áldozatvállalást teszi semmissé. Az illegális egy potyautas, aki bejelentkezik a jóléti társadalomba, amit mások építettek fel. A legális magyar migráns ezért évtizedekig szívott, az országa minden jogharmonizációs, piacnyitásos faszságon átment, hogy jogosult legyen az EU-hoz tartozni.
Az illegális migráns potyautas.

Ha a nyugat megtelik, akkor pedig Magyarországra is átdobnak pár százezer illegálist az olaszok, németek, franciák. Azokat elsősorban, akik először a magyar hatóságoknál regisztráltak, majd megpattantak nyugat felé. Ők azok, akiket nem várt tárt karokkal a német munkaerőpiac, akik nem mérnökök, nen programozók, hanem a nyugat számára kellemetlen kolonc.

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.13. 07:15:54

"Magyarországon nem kell a bevándorlóktól félteni a munkahelyeket"

De magyarok munkahelyeit kell félteni nyugaton! Aki nem látja át, hogy a magyar munkahely az nem csak a magyarországi munkahelyet jelenti, hanem a német, angol, svéd állásokat is, az végletesen bezárkózott a magyar rögvalóságba. Ha majd tele lesz muszlimmal, négerrel, illegálissal a nyugat, akkor nem lesz a magyarnak, lengyelnek munkája se nyugaton se keleten. Akinek meg lesz, annak az adóját a sok illegális meg menekült segélyezésére, pátyolgatására fogják elcseszni a kormányok. Ugyanis a kelet-európai ha éhes, akkor elmegy mosogatni Londonba. A muszlim, a néger ha éhes, akkor balhézik, gyújtogat, rabol. Meg kell majd venni a nyugalmat az államnak benefitekkel, mert különben megint lángba borítják Párizst és Londont a muszlimok. Ennek költségeit pedig közvetve mind állni fogjuk. Nyitott határok, uniós négy szabadság elve mellett sajnos nincs olyan, hogy angol vagy német probléma. Minden be fog gyűrűzni.

Krisz11 2015.06.13. 12:03:09

Valóban, hihetetlenül ostoba és rövidlátó blogbejegyzést olvashattunk.

Lehet, hogy a plakát nem a lényeget fogja meg, azért ne jöjjenek, mert semmi közük a munkára, tanulásra és kötelességtudatra épülő társadalomhoz, se az európai kultúrához, vagy protestáns etikához. Élősködni, követelőzni és rombolni jönnének. Ne adjunk át ellenállás nélkül területet.

Kedves Blogger! Van ebben az országban nagyobb probléma is minthogy a balliberálisokkal karöltve a bevándorlásról szóló plakátokon siránkozzunk.

"Amikor a Jobbegyenes bloggere erős késztetést érez arra, hogy pénzt utaljon a Kétfarkú Kutyapártnak ellenplakátokra, akkor tényleg felcserélődtek a mágneses pólusok"

Nem cserélődött itt fel semmi, csak a Jobbik meg a sleppje fordult el a nemzeti irányvonaltól. De nem mindenki olyan hülye, hogy veletek együtt forduljon. Tisztességes nemzeti oldal, meg ember ilyet le nem írna mint fent. Ha már pénzt akarnál utalni, utald a 23 millió románnak bélyegzett erdélyieknek. Vagy nevezzétek át magatokat Balegyenesre.

Szánalmasak vagytok. Ennyit a néppártosodásról.

2015.06.14. 19:38:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: "ez a plakátkampány nem oldja meg a problémát"

Biztos hogy nem oldja meg, sőt orbánt és sleppjét ismerve szerintem mégcsak igény sincs arra hogy megoldják ezt a problémát (ha így lenne, akkor nem plakátoznának, hanem nemes egyszerűséggel őriznék a zöldhatárt, és mindenkit szépen fordítanának vissza afrika irányába. De attól függetlenül -bárkinek is szóljon a plakát, bármilyen céllal is készült- a tartalmával egyetértek, ezért felőlem akár ki is tapétézhatják vele az országot.

2015.06.14. 19:53:01

@Krio.Me.Tu: "A legális magyar migráns ezért évtizedekig szívott, az országa minden jogharmonizációs, piacnyitásos faszságon átment, hogy jogosult legyen az EU-hoz tartozni."

Nekem az EU csatlakozáról mindig egy elbaszott házibuli képe jut az eszembe, amire túl későn érkeztünk meg, amikor már a társaság java lekoccolt, a maradék önkívületi állapotban a saját hányásában fetreng, elfogyott a kaja, elfogyott a pia, viszont legalább az ajtóban toporgó pizzafutárt nekünk kell kifizetni, és aktívan segíthetünk a takarításban is. Az Eu ilyen "szuperjó" dolog Magyarország számára. Egyébként amióta Románia is Eu tag lett azóta számomra nyilvánvalóvá vált, hogy elég alacsonyan van az a léc, amit meg kell ugorni, hovatovább ezek az országok nem azért kerültek be a buliba, hogy egyenrangú partnerként részesüljenek a jóból. Minden másban egyetértünk.

Veridicus76 2015.06.14. 22:56:22

"aki pedig mégis úgy dönt, hogy szebb sorsra érdemes, gazdaságilag a béka feneke alatt lévő országunkat akarja gyarapítani munkájával, azt nem üldözni kell, meg beszólni neki, hanem tárt karokkal fogadni."

Ez sajnos a hvg.hu-n is simán elférne. Szomorú.

Vipera01 2015.06.15. 11:26:13

1. Ez a plakátkampány roppant primitív és maximálisan kontraproduktív.
2. A bevándorlás sokadrangú probléma jelenleg Magyarországon, ellenben Nyugat-Európával.
3. Nem a munkahelyeket kell félteni a bevándorlóktól, mert az nincs. Hanem olyat, ami van: a közbiztonságot és a nemzetet.
4. Ez a kampány csak nyilvánvaló figyelemelterelés.
5. Ettől függetlenül a plakátkampánynak igaza van, és ide ne fogadjunk be mindenféle afrikai és ázsiai menekültet, hanem a szülőhazájukban kell megoldani a problémát.

+1: a poszt szerzője meg nézzen magába egy kicsit, amiért az MKKP plakátjaira pénzt adott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.15. 12:50:27

@Vipera01:

"2. A bevándorlás sokadrangú probléma jelenleg Magyarországon"

Biztos annyi menekültet be kell fogadni, hogy nálunk is komoly probléma legyen?

A Nyugat sokáig a szőnyeg alá söpörte a migránsok okozta gondokat, aztán most nyakukon van a saria-rendőrség, a zavargások, az arab és néger gettók...

Biztos elég lesz akkor felébredni, amikor ezek a gondok már nálunk is megjelentek?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.15. 12:55:47

@Vipera01:

"1. Ez a plakátkampány roppant primitív és maximálisan kontraproduktív."

Csöppet sem kontraproduktív, hiszen sikerült közbeszéd témájává tenni a migránsok jelentett problémákat.

Lehet, hogy nem egészen ízléses a módszer, de legalább hatékony. Avagy mennyivel jobb az olyan ballibsi szennyblog, mint pl. ez:

aktivator.blog.hu/2015/06/11/kerek_egy_bevandorlot

"4. Ez a kampány csak nyilvánvaló figyelemelterelés."

Lehet, hogy részben a lopásokról is eltereli a figyelmet. Nem lehetséges, hogy ettől függetlenül az ország jövője szempontjából igen fontos a plakátok felvetette probléma?

feri846 2015.06.15. 16:02:03

@dr. jenőke (jenőke): Aham, csak ezen népek mindegyike rokonságban állt egymással többé-kevésbé értette egymás nyelvét és általánosságban egymást. Légyen szó, kunról-magyarról-alánról, fontos volt a legelő a marha stb....
A kereszténység felvétele után ez a nyugati népekkel volt meg.
És ennek ellenére volt gond ezen népek között.
Nah, akkor most mi lesz ha tejesen más kultúrájú népekkel eresztenek össze minket kötelezően?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.15. 19:43:01

@feri846:

"akkor most mi lesz ha teljesen más kultúrájú népekkel eresztenek össze minket kötelezően?"

Örök boldogság, béke és szeretet. Mi más?

Legalábbis a libsik szerint.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.15. 19:57:42

Nagyjából ez várható nálunk is bármikor, amikor nem kapják meg azt, amit akarnak, legyen az segély vagy akármi:

index.hu/kulfold/2015/06/15/semmi_panik_minden_ajtot_bezartunk/

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.16. 03:53:32

@Jankove: akik most vonakodnak kiadni a tűzparancsot, azok pár év múlva remélem bíróság előtt felelnek a mulasztásukért
az afrikai vadakat le kell vadászni
szégyen, hogy az egyetlen államszerű alakulat, amely megtiltja az önvédelmet a tagjainak, az pont az Európai Unió
méltán tűnik majd el a történelem süllyesztőjében

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.16. 06:24:58

@Krio.Me.Tu:

"akik most vonakodnak kiadni a tűzparancsot, azok pár év múlva remélem bíróság előtt felelnek a mulasztásukért"

Ez meglehet, de az még valószínűbb, hogy 20-30 év múlva arab feliratú emléktáblák örökítik meg dicső tetteiket. :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.16. 06:25:39

Elfelejtettem hozzátenni, hogy ezek az emléktáblák persze az EU országaiban lesznek.

kvadrillio 2015.06.16. 23:53:03

IZRAEL ATOMBOMBÁT DOBOTT JEMENRE ??? HA EZ IGAZ, IZRAEL EL FOG PUSZTULNI HAMAROSAN ! ÉS MEGÉRDEMLI !!!

Izraeli atombombát dobtak Jemenre szaúdi festéssel?

By 06 szerk

• május 26, 2015

06 szerk

1
Likes

Comments Disabled

Print

A Veterans Todayen
megjelent egy hír, miszerint atombombát használtak Jemen ellen május
20.-án. A hírt bizonyos Jeff Smith atomfizikus és egykori Nemzetközi
Atomenergia Ügynökség ellenőr publikálta.

A videót Jemenben vették fel. Jeff Smith atomfizikus és nukleáris
fegyverszakértő elemzése szerint hatalmas valószínűséggel a neutronbomba
csak Izraelből jöhetett. Az elemzés:

Ez nem egy hagyományos 2000 fontos bomba, ez sokkal nagyobb

Ez akár lehet egy nagyon nagy MOAB is, ami minimum 4000 fontos. De
egy F-15-ös maximum szállítóképessége nagyjából 2000 font
bombarakaszonként, ami által lehetetlen, hogy egy MOAB-ot szállítson.

Úgy tűnik, ez egy kis neutronbomba. A robbanás mérete, színe,
fényeffektusa, időtartalma és a nagy gombafelhő ezt sugallja. A videóban
a kép kifehéredett. Ez attól lehet, hogy neutronok találták el a
kamerát, amik túlterhelték a kamera áramkörét.

Ha a sugárzás túl magas, kiég a chip. Japánban nagy problémák adódtak
ebből kifolyólag, amikor Fukushimában a robotok kamerája tönkrement a
nagy sugárzástól.

A bombát valószínűleg egy IDF-es (izraeli hadsereg) F-16 dobta le
szaúdi festéssel. Nem is rejtegetik az atombomba használatát, csak nem
ismerik be nyilvánosan és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nem tesz
semmit és hallgat a történtet. Ez az igazi háborús bűn. Az ENSZ a
történteket figyelmen kívül hagyja.

Ez a második szaúdiak által felhasznált atombomba, amiről tudni lehet Yemenben.

Utóirat:

A felvétel a számítások szerint 4-5 mérföldnyire készült a robbanástól a lökéshullámból kiszámolva.

Szaúd-Arábiának nincs F-16-osa. A jelentések alapján a bombát ledobó
repülőgép F-16-os volt. Fotók és hangfelvételek bizonyítják, hogy egy
F-16-os dobta le a bombát. A repülő hajtóművének zaja egy egyhajtóműves
F-16-é.

Baranyai Endre – NemzetiArcvonal.net

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.17. 14:30:34

@kvadrillio:

Érdekes, hogy az állítólagos atombomba sugárzását azóta sem tudta senki kimutatni.

Nem árt tudni, hogy gombafelhő nemcsak atomrobbanásnál keletkezik, hanem mindenhol, ahol koncentráltan nagy hő keletkezik. Így hagyományos kémiai robbanásoknál is, ha azok elég nagy hőt termelnek kis helyen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.17. 14:34:33

@kvadrillio:

"A videóban
a kép kifehéredett. Ez attól lehet, hogy neutronok találták el a
kamerát, amik túlterhelték a kamera áramkörét."

Csak annyi történt, hogy szaturálódott a kép azon része. És nem a neutronoktól, hanem az erős fénytől.

"A hírt bizonyos Jeff Smith atomfizikus és egykori Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőr publikálta."

Az Ügynökség hivatalban lévő emberei meg egy szót sem szóltak róla. Nem életszerű, bár persze lehet jönni cionista összeesküvéssel, csak épp nincs sok értelme.