A kilenc hónapos fiunkat pénteken bevittük egy fővárosi gyerekkórházba, hogy megvizsgálják, miért köhög napok óta egyre csúnyábban. A gyerekklinika a magyar átlaghoz képest egész jó állapotban van, a bent tartott gyerekek mellé az anyuka is befeküdhet éjszakára, a feleségem így is tett.
Tavaly a nagyobbik lányunkkal egy hasonló kivizsgálás során egy másik, kevésbé jól felszerelt kórházban én virrasztottam "mellette", az idézőjel itt azért indokolt, mivel ágy híján ez a folyosói összetolt székeken való heverést jelentette. Az ember ilyenkor azért elnyom magában egy-két cifra káromkodást, amikor arra gondol, a befizetett adójából erre miért nem futja, de ennél fontosabb, hogy a gyerek megkapja az ellátást, amitől meggyógyulhat. És ez minden mást felülír. Jó esetben.
Sajnos nem minden gyerek ilyen szerencsés...
Például "Zolika", az említett osztályon rácsos ágyban fekvő, síró, szenvedő másfél éves forma cigány kisfiú. Zolika egyedül küzd lázgörcsével, a szüleit akkor látta utoljára, amikor pár napja behozták ide. Beszélni nem tud, néha a nővérek és a szobatársak szülei megsimogatják a fejét vagy szólnak neki pár kedves szót, de előbbieknek van jobb dolguk is, az utóbbiaknak meg ugye vannak saját gyerekeik.
Zolikának vannak rokonai, feltehetően nem is kevesen. Megcsinálták, megszülték, behozták ide. Nem tudni, hol lehetnek: dolgoznak, nézik otthon a Szulejmánt, esetleg valamilyen dizájnerdrogtól szétcsapva fetrengenek. De ez a szerencsétlen gyerek egész nap azt látja, hogy míg minden kisfiúval és kislánnyal foglalkozik valaki, neki egy üres ágy jutott felhúzott rácsokkal.
És a rácsokból hamar igaziak lesznek.
Mert Zolika, ez az elhanyagolt, ingerszegény, rideg környezetben felnőtt, frusztrált kisfiú, aki a valódi szeretet csak onnan ismeri, hogy mindig mástól irigyelte, egyszer megnő, és akkor majd erőszakkal fogja elvenni mindazt, amiről úgy érzi, hogy neki jár, amit soha nem kapott meg. Figyelmet, tekintélyt, kielégülést. Vagy ha már neki nem jött össze, gondoskodni fog róla, hogy más se élvezhesse.
Zolika nagy valószínűséggel soha nem lesz a magyar közösség értékes tagja, nem a többségi társadalom rasszizmusa, hanem saját szüleinek kegyetlensége miatt, akik a segélyért összehozták, de felnevelni már nincs kedvük, mert az bizony piszok nagy meló.
A két kisfiú, a miénk és az övék egy országban él, de két külön világban. És ha ez a kristálygömbvilág egyszer összetörik, mindannyian megvágjuk magunkat. Vagy egymást.
Bárcsak ne így lenne. De így lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
GNDL 2016.02.27. 19:30:19
Egyébként valós probléma amiről kicsit gyomorforgató módon próbálsz írni, de pontosan ti álltok a probléma kezelésének az útjában a KDNP-s vallási fundamentalista elvtársaitokkal karöltve...
Zsolt Herrero Blacksmith 2016.02.27. 19:46:41
Mert a jövőt most játsszák az urak, hölgyek...
Neked ugatok nem a házat őrzöm 2016.02.27. 20:34:35
De hát a törvényt sajnos nem én hozom.
bontottcsirke 2016.02.28. 08:45:08
Veridicus76 2016.02.28. 23:30:23
IdomitottFoka 2016.02.29. 14:30:00
@Havas Jon: Az a kérdés is felmerült, hogy te megsimogattad-e Zolikát?
@Veridicus76: Nem mintha egyetértenék az abortusszal, de a problémakör nem egy új keletű civilizációs betegség, aminek kezelései hatásairól csak találgatni lehet. A tiltás nem működik, évezredes tapasztalat, egy komplett inkvizíció sem segített ezen. Ebből csak előre lehet lépni, és az igenis a felvilágosítás és fogamzásgátlás segítése lenne.
@bontottcsirke: A cigányok nem zsigerből szülnek, hanem a mélyszegények ebből a szempontból nem (sem) terveznek előre.
GNDL 2016.02.29. 16:34:16
Az már az akut probléma, én ennek a problémának a megelőzésének egyik formájáról írtam...