Minden nap, amikor hazamegyek a Haller utca végébe, golyónyomok fogadnak. Ott éktelenkednek a kapu melletti falon. És ott vannak a lelkekben is hat évtizede.
Hatvan esztendővel ezelőtt hajnalban itt dübörögtek végig a szovjet tankok, hogy vérbe fojtsák a szabadságharcot. Masíroztak a Tűzoltó utca, a Corvin-köz, a Nap utca mozi és az Üllői út barikádjai felé, hogy rommá lőjék az ellenállás fészkeit, eltapossák a pesti srácokat - és a törmelékek alá temessék egy nemzet hitét, álmait, reményét. Közbben harsogott a Szabad Európa: Magyarország tarts ki, már csak pár nap és érkezik az ENSZ, érkezik Amerika, érkeznek az angol ejtőernyősök. Csak pár óra, csak pár nap, ne adjátok fel! És nem adták fel. Molotov-koktélt gyártottak, úttorlaszt építettek, palacsintás serpenyőket tettek a macskakövekre, hogy legalább úgy tűnjön, mintha lennének tankelhárító aknáik. Küzdöttek, hittek - és meghaltak százával, ezrével. És rémálmukban sem sejtették, hogy az ENSZ még éveken át tologatja az aktákat, hogy a brit deszantosok Szuez-felé indultak - Amerika pedig már hat napja lemondott róluk. Akkor, amikor Eisenhower elnök a washingtoni szovjet nagyköveten keresztül megüzente, hogy "tiszteletben tartják" Európa jaltai felosztását, és minden "szovjet érdekszférába" tartozó országban Moszkvára hagyják a "konfliktusok rendezését".
Akkor, ott november 4-én, 5-én, 6-án, a fogyatkozó barikádok lángjai mellett, az elesett kis kamasz hősök holtteste fölött valami végleg eltörött. Valamikor ezekben a napokban, órákban esett le egyenként minden, az utcán harcoló, sebesülteket kötöző, vagy a rádió mellett csodára váró magyar emberben - hogy nincsenek csodák. Hogy az oroszok soha, de soha nem fogják megengedni egyetlen megszállt gyarmatuk függetlenné válását - és, hogy a gyermeki hittel csodált Nyugat egyetlen töltényt se fog áldozni egy kis, Vasfüggöny mögé szorult nép szabadságáért. Hogy a rengeteg kiontott magyar vér legfeljebb az (amúgy abszolút jogos) antikommunista propaganda üzemanyagának jó - de nekünk ettől szabad országunk, emberi méltóságunk, élhető hazánk nem lesz.
A nemzet cinikusan "konszolidációnak" hazudott domesztikálása ezeknek az összetört álmoknak a romjain valósulhatott meg olyan gyorsan. A diktatúrát utána három évtizeden át "puhának" hazudták - pedig valójában nem a zsarnokság, hanem az ország puhult fel, amelyet maga alá kellett gyűrnie.
A magyar társadalom levonta a rettenetes tanulságot:
A Kelet barbár, és könyörtelen, a Nyugat pedig sunyi és hazug.
És, aki azt hiszi, hogy ez a felállás 2016-ra megváltozott, az nagyon naiv, nagyon ostoba, vagy nagyon hazudik.
Hatvan esztendővel ezelőtt ezekben az órákban döbbent rá egy egész nép, hogy az égvilágon senkire sem számíthatunk magunkon kívül - mi pedig, bármennyire is fogunk össze, nem vagyunk elég erősek, hogy önmagunk urai lehessünk. Akkor meg minek összefogni? Miért ne lehetne akkor az a legfontosabb, hogy a kicsi telek, a kicsi kocsi, a kicsi, nyomorultul szűk, de legalább elérhető személyes szabadság megszerezhető legyen?
Ez a mázsás súlyú felismerés azóta nyomja a vállunkat, ez az epeízű logika azóta keseríti a szánk ízét. És nem tudtuk ledobni, nem tudtuk kiköpni az elmúlt 26 esztendőben sem. November 4-e gyilkos lövedékei túl mélyre fúródtak a lelkekbe, a golyónyomokat pedig azóta viseljük. A falakon, a házakon - és a lelkekben is....
Balogh Gábor
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
GNDL 2016.11.04. 22:41:38
Nekem nagyjából pár napba telt, legfeljebb egy-két hétbe, hogy a nyugattal kössek szövetséget és jól járjak vele... és nem csak nekem, hanem nyugatra kivándorolt, vagy átmenetileg még Magyarországon tartózkodó de a „nyugati érdekszférában” dolgozó magyarok százezreinek is az elmúlt legfeljebb egy évtizedben.
A kérdés inkább az, hogy a magyar értelmiségi- és politikai elitnek mikor jut eszébe a nyugattal szövetséget kötni?! Mert volt már olyan időszak a reformkor majd a kiegyezést követően, amikor Magyarország látványosan fejlődött és határozottan a nyugathoz akart tartozni. Félreértés ne essék, a „szövetség” nem azt jelenti hogy adjatok pénzt amíg mi lopjuk a napot, a pénzeteket és élősködünk rajtatok. Témához kapcsolódóan 56-ban is jó esélyei lettek volna a szabadságharcosoknak, ha a hatalom, az értelmiségi- és politikai elit nem lett volna dugig kollaboránsokkal, lásd az osztrák sógorékat is megszállták anno az oroszok, de ott nem kért belőlük az elit.
A dolog nyitja abban lenne, hogy bármennyire is nyomul a kelet errefelé, nettó hazaáruló kollaboránsok nélkül bokán lennének lőve, egy tapodtat nem tudnának előre haladni... de most tudnak, ráadásul újra/továbbra is hétmérföldes csizmákkal.
Szóval 56-ot, 89-et és igen, 2014-et, 2016-ot sőt még 2018-at is az fogja eldönteni, hogy mennyi „keleti kollaboráns” van hatalomban vagy készül hatalomra. Nincsenek itt már mélyre fúródott lövedékek, nincs itt már epeízű keserűség, az 56-os szabadságharcosok nagy része mára meghalt, megöregedett és elhalkult, vagy lásd a Dózsa-sztorit kamu az elejétől fogva.
A rendszerváltás híján viszont „keleti kollaboránsok” még vannak... sőt, azóta is hatalmon. Tehát errefelé kellene kapirgálni...
tótágas 2016.11.05. 10:21:20
Veridicus76 2016.11.05. 11:19:55
1957. május 1-jén százezrek tapsoltak a hazaáruló gyilkosnak.
István Tamasi 2016.11.05. 13:12:22
Elaphurus 2016.11.05. 15:23:40
2016.11.23. 10:03:55
Nyilván veszett, féktelen örömükben, ahogy az elődjének is.
Valószínűleg azért, mert csupa szép szóval buzdította őket, s feltehetőleg nem volt kilátásba helyezve senkinek semmi egy ezzel ellentétes fennforgás esetére.
A tapsot még egy színházban se biztos, hogy el kell hinni. Vagy a történelem neked mást tanít?
2016.11.23. 10:32:56
Az ám, meg lehet nézni, a kiváló Nyugat hányszor sz@rta telibe ezt az országot, az elmúlt 100 évben, szép hosszú a sor, amikor prédául dobták 1918, 1920, 1944-1945, 1956, 1990, de kezdhetnénk régebbről, mondjuk 1526-tól, akkor még egyszer vagy inkább kétszer ennyi biztos kijön. S ezt köszönjük meg azzal, hogy kb. a csicskáik vagyunk, máig, sok szeretettel. Igaz?
Ők maguk az önzetlen szívjóság, s az emberséges, szigorú, ámde igazságos szuperkapitalizmus, az majd jól helyrerak minket végre, ha szíveskednénk beljebb fáradni, amire amúgy is úgy noszogatnak minket, az éhbérekkel, az adókkal, a kölcsönökkel, meg az uzsorákkal, persze.
És az Euróval is, melyet már annyi ideje használhatunk végre, az elaggott és összevissza manipulálható, kikukázott forintunk helyett.
De nem, a magyar már csak ilyen, tunya, tahó, meg teszetosza, imád ingyenélni, nemámúgy, mint a derék, szorgos-dolgos romaság, meg a mirgáncsok, akik, ha egyszer végre szabadon hagynák őket jönni-menni, és békében csinálni mindazt, amit tudnak, s amihez értenek, hát Petőfi reformkorban megálmodott Kánaánja semmi nem lenne ahhoz képest.
Bicepsz Elek77 2017.01.24. 23:44:05
Ha 1956-ban Magyarorszag elszakad a Szovjetuniotol, akkor a tobbi orszag maradt volna??? Tuti nem. Ezt mindenki tudta. A Szovjetunio nem engedhette meg, akar a 3-ik világháború aran sem!!
Az USA helyesen tette a be nem avatkozast. Csak "mersekletre intette" a bosszuallast(a 404(hivatalos)-3000 aldozat sok. De Mao azt mondta Kadarnak, hogy ok kiszamoltak: 25-30000 embert kellett volna agyonloni. Ehhez kepest mersekelt.
Ausztria eseteben nem az osztrákok dontottek, hanem egy semleges orszagot hoztak létre.