A román kormány egy igen előremutató törvényjavaslat csomagot tett le az asztalra a napokban. Az első tervezet szerint az iskolákban minden reggel a román himnusz rövidített változatának eléneklésével kezdődne a nap, a második pedig megtiltaná a „már nem létező államok” zászlajának és címerének használatát, valamint olyan „egységek” jelképeinek kitűzését, amelyek államként való elismerésüket követelik.
Rosszmájú értelmezések szerint ezzel a történelmi Magyarországra, illetve a Székelyföld önrendelkezésére emlékeztető szimbólumokat, matricákat stb. tiltanák be. Én azonban egészen biztos vagyok benne, hogy Mesterházy Attila barátja és szövetségese, az európai megoldásairól ismert Victor Ponta kabinetje soha nem tenne ilyet. Minden tárgyilagos szemlélő számára teljesen egyértelmű, hogy a progresszív hagyományoknak megfelelően a román miniszterelnök is küzd saját nemzete megújításáért, a múltba nézés, a történelmi sérelmek és az egykori, már rég letűnt dicsőség felemlegetése ellen.
04
jún
„Kicsi vagyok még, de gondolatom Nagy-Magyarországé”
Címkék: gyerekek Trianon Széljegyző Lord Rothermere
Tweet
94 évvel hazánk feldarabolása után nehéz olyan írni, vagy mondani, amit nem mondtak már el sokan sokféleképpen. Június 4-ének emlékezetére nem az elhallgatás, hanem az elgiccsesedés és az érdektelenség jelenti a legnagyobb veszélyt. A hirtelen újra felfedezett és gyors lánggal elégő Wass Albert-versek, a nemzeti rock együttesek „Trianon-himnuszai”, a politikusok száján elkopó idézetek. A zászlók és jelszavak forgatagában egyre nehezebb visszanyúlni és megérinteni a korszellemet, azt a szívszaggató érzést, amely több millió magyarnak az európai béke árát jelentette.
Hogy ehhez egy kicsit közelebb kerüljünk, egy rendhagyó válogatás keretében általános iskolás gyerekeket idézünk, akik néhány sorban a saját nyelvükön fejezték ki hálájukat a két világháború közötti revizionizmus legnagyobb külföldi élharcosának, Lord Rothermere-nek. A korabeli brit bulvár média cézárja 1927. június 21-én jelentette meg elsöprő erejű cikkét „Magyarország helye a Nap alatt” címmel az általa alapított Daily Mailben, amely mérföldkő volt a magyar ügy nemzetközi képviseletében. A hozzá intézett levelekből 1927-1928 között egy 200 oldalas fényképes albumot állítottak össze „A jövő nemzedék hálaírásai Lord Rothermere-hez” címmel. Most ezekből a rövid, szívbemarkoló levelecskékből idézünk.
Édes Lord Bácsi!
Kis leányka vagyok én még, de szeretem szegény hazámat. Úgy szeretnék segíteni rajta, de még nem tudok. Anyukám és apukám sokszor mondta, hogy a Lord bácsi majd elzavarja a csúf ellenséget. Isten áldja meg, Lord bácsi, tessék már ezt minél hamarább megtenni. Nagy és nehéz munkájára Isten segítségét kérve. – Kezét csókolja:
(Császka Márta, Szilágyitelep)
Kedves Lord Rothermere Bácsi!
Azt szeretném, ha már Nagy-Magyarországunk volna, és mehetnék a szép Bácskába a nagymamához. Segítsen rajtunk, hogy úgy legyen. – Kezét csókolja:
(Szánthó József, I. osztály, Budapest)
04
jún
Üzenet itthonról haza
Címkék: trianon erdély kárpátalja határon túli magyar felvidék délvidék nemzeti összetartozás napja békediktátum
Tweet
Nehéz ma megszólalni. Bármi érvényeset, igazat írni. Hogy ne legyen benne se könnyed fölényeskedés, se száraz közöny, de erőltetett derű, csöpögős nyálasság, görcsös ökölrázás sem. Mert ezektől nem leszünk többek. Pedig valahogy úgy kéne, hogy ezen a napon minden esztendővel egy kicsit többek legyünk. Mert akkor, azon az átkozott 94 évvel ezelőtti délutánon, és az óta is mindig azt akarják, azt várják tőlünk, hogy kevesebbek legyünk. Hát csakazértse!
De pokolian nehéz ennek megfelelni. Tanuljuk még csak az emlékezést. Négy ólomsúlyú évtizeden át két nemzedék is felnőtt úgy, hogy pisszenni sem szabadott Trianonról, s utána is még húsz esztendőn át is csak suttogtunk. S, ha néha hangosabban szóltunk, ledorongoltak, kioktattak, vagy kiröhögtek minket. Négy éve hivatalos, törvénybe iktatott emléknap. Most már nem csak lehet, de végre kötelező, vagy legalább ildomos beszélnünk a gyalázatról. És most mégis – dadogunk. Keressük az ideillő szavakat, a megfelelő hangot, de még nagyon sokszor hamis a dallam.
03
jún
A balkáni Frank Underwood és a média
Címkék: média fidesz cenzúra sajtószabadság kiállás Lázár János Origo Sáling Gergő
Tweet
Lázár János erős hónapot zárt. Támadásba lendült a Norvég Alap ellen, majd leperkált 2 milliót a költségvetésbe zsebből egy máig tisztázatlan hátterű külföldi utazás miatt, végezetül gyorsba ki is rúgatta az ezt napvilágra hozó portál főszerkjét, állítólag.
Állítólag és ezt nem csak azért fontos megjegyezni, mert szeretném elkerülni, hogy feljelentsen becsületsértésért, hanem mert ezzel kapcsolatban közvetlen bizonyítékkal még senki sem állt elő, csupán pletykálnak róla. Bár kétlem, hogy erről elő lehetne ásni bizonyítékot. Mindenesetre sokat mondó az, hogy a magyar média, ha nem is tényként, de valószínű forgatókönyvként könyvelte el a dolgot. Hogy miért? Mert Lázár Jánosból kinézzük ezt, hihető a sztori. Nem tudom, hogy ebben mi az ijesztőbb: az, hogy az illető egy frissen kinevezett miniszter, akinek a kinevezését ez várhatóan a legkevésbé sem fogja befolyásolni, vagy az, hogy a híresztelést még csak nem is tagadta az érintett.
Lázár János az élvonalbeli politikában töltött tizenkét éve alatt számtalan okot szolgáltatott rá, hogy ez a kép alakuljon ki róla. A nagy vihart kavart kommentper, a lézerblokkoló-gate, a szerencsétlen sorsú honfitársainkról alkotott véleménye, valamint a kisállatok úri társaságban végrehajtott tömeges lemészárlása, a TV2 tulajdonosváltását követően a hirdetésszervezők állítólagos bezsarolása mind közrejátszott ebben. Olybá’ tűnik, hogy a hódmezővásárhelyi politikus tudatosan bújt az archetipikus machiavelliánus politikus bőrébe. Ilyen a Frank Underwood-i kegyetlen pragmatizmus találkozása a balkáni vastagbőrrel. Nyugat-Európában már spin doctorok hada támadna vissza a hírt napvilágra hozó 444-re és a szimpátiatüntetés szervező Kettős Mércére. A habonyizmusban ez azonban szükségtelen. Lázár még hamis vád esetén sem tart majd vélhetően erre igényt. Mert ennél is fontosabb, hogy a mitugrász újságírók egy életre megtanulják: a kegyetlen pragmatizmus félelmet szül, a félelem pedig tiszteletet.
Márpedig annál kevés félelmetesebb dolog van, hogy az árbevétele alapján a tíz legnagyobb vállalat közé tartozó Magyar Telekom Nyrt. tulajdonában álló Origo főszerkesztőjét a kormány egyik tagja pikk-pakk el tudja távolítani, ha szükségesnek látja. Miként érezze magát a mezei, beszámlázó, vagy megbízási szerződéssel dolgozó politikai újságíró, vagy horribile dictu, a közszolgálati média alkalmazottja ezek után? A hatályos médiatörvény elfogadása előtt az öncenzúra rémével fenyegettek a baloldali bérrettegők. Az akkor igaztalan félelmek viszont ilyen hírek után sajnos valósággá válhatnak. Az újságíró akkor tudja a munkáját a társadalmi elvárásoknak megfelelően végezni, ha nem kell félnie attól, hogy feltárt tények miatt őt bármilyen retorzió érheti. Ennek a félelemnek a közmegegyezésen alapuló kiiktatása a garanciája a média hitelessége megőrzésének (az már egy másik és tán hosszabb cikk témája, hogy ez vajon fennáll-e még). Ezért fontos az, hogy mi magunk is kiálljunk Sáling Gergő mellett. A turbóliberális megmondó emberek a „rekesszük ki a kirekesztőket” doktrínától elhomályosulva, ezt sokszor elfelejtik, de a szólásszabadság valójában a tőlem eltérő véleményen állók szólás- és véleménynyilvánításának szabadsága.
Nem mellékesen mindez pont akkor történik, amikor a kormány aprópénzért - és a kormánypárti média kritikája ellenére - a hirdetési piac legnagyobb részvevőinek kizsigerelésére készül. A médiaadót kritizáló cikkek ugyanis csak az RTL csoport veszteségeit taglalják, pedig legalább ekkora, ha nem nagyobb vesztese lesz a tervezetnek a hamarosan egyesülő Ringier-Axel-Springer is, hiszen a leendő cégcsoport árbevétele jócskán meg fogja haladni a 40%-os adókulccsal járó 20 milliárdos értékhatárt. Ne legyenek illúzióink arról, hogy az e kettő, kormánypárti elfogultsággal nehezen vádolható cégcsoportot nehéz helyzetbe hozó törvényt, akkor vajon kire is írták. A gyakorlatban ez azzal fog járni, hogy a nagy árbevételű vállalkozások növelik a hirdetési díjaikat, így ár/érték arányban jobban járnak a hirdetők, ha a kisebbekhez fordulhatnak. Ebben a szegmensben azonban már a kormány számára politikailag kedvezőbb éghajlat uralkodik.
Silhavy Máté
A Fideszen belül dúló lobbiharc egyik legfontosabb oka a Főváros kontra kerületek, pontosabban Tarlós István kontra kerületek közti érdekkülönbség.
A jó ideje a sajtó és a közvélemény előtt dúló küzdelemnek nagyon komoly a tétje: kinél legyen a pénz és ki legyen a főnök?
A háború győztese úgy tűnik, egyelőre a 23 kiskirály, akik most már személyesen Tarlós utolsó fellegvárában, a Fővárosi Polgármesteri Hivatal épületében is lenyomhatnak bármit a bábbá tett főpolgármester torkán. A ma napvilágot látott koncepció szerint a közgyűlés döntő többségét a kerületi polgármesterek fogják adni, és ezzel Tarlós álma, az erős, központosított Budapest végleg hamvába hullik. Mindezt még úgyis bevállalta a Fidesz . (mindenekelőtt, Rogán Antal, Pokorni Zoltán, és az önkormányzati lobbi többi keresztapája) ), hogy tudják: jó néhány kerület megnyerése korántsem biztos ősszel.