1987 óta járok focimeccsekre több-kevesebb rendszerességgel. Az elmúlt 27 évben sok szép élményt adott ez a szenvedély. Szeretem az ultrák rendkívül kreatív, szemet gyönyörködtető és lelkesítő koreográfiáit, az orkánerejű dalokat és rigmusokat, a hangulatot téli mínuszokban is felforrósító pirotechnikai bemutatókat, a pályára beszállva kibomló sok ezer pénztárgépszalag lenyűgöző látványát, egyszóval mindazt, amit a minőségi szurkolás jelent. Szerettem mindezt. De szép lassan elveszik tőlem. Önkényesen, dilettáns kényszerképzetek és fóbiák, és főleg a haszon miatt.
Mára jogszabállyal száműzték a lelátókról a füstöt és a tüzet, börtönbüntetést kockáztat, aki netán pénztárgépszalagot hajítana a pályára, nemzeti jelképeink kirekesztő üldöztetés tárgyává lettek (tavaly a Szolnoki Olaj az izraeli Hapoel Holon kosárlabdameccséről a szolnoki rendezők kitiltották a magyar és a székely zászlókat, és ezzel felzárkóztak a bukaresti magyarellenes politikusokhoz), és szájkosártörvénnyel némítják el az önálló gondolat és vélemény kinyilvánítását.
Azt mondják, a meccseken csakis a sporttal összefüggő megnyilvánulásoknak van helyük, a politikának semmi keresnivalója a lelátón. Csakhogy egyfelől bicskanyitogató szemforgatás ez abban az országban, ahol számos futballklub és sportági szakszövetség élén politikusok állnak, másfelől a vélemény-nyilvánítás szabadsága alaptörvényben biztosított jog, amit semmilyen jogszabály nem írhat fölül. Igen, a tisztelt politikus sportvezetőknek – ha betartanák a törvényt - adott esetben tűrniük kellene a lelátók népének politikai állásfoglalását, még akkor is, ha az történetesen kényes személyüket érinti. De mert nem tűrik, elhatározták a stadionok megtisztítását mindattól, amit a szervezett szurkolói csoportok képviselnek.
13
jún
Adócsaló zenészek, szevasztok!
Címkék: zene gazdaság zenész társadalom áfa wtf áfacsalás NAV Bazsó Bálint
Tweet
Történt pedig egyszer Magyarországon, hogy éber adóhivatalunk fülön csípett pár financiálisan renitens zenészt. Az adófizetők megrablói úgy gondolták, számla ellenében fognak egy születésnapon zenélni. Skandalum.
Tuti fülest kapott a NAV, adócsaló zenészek pengetnek sötét lyukakban, elhagyott garázsok mélyén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, s károsítják meg az államot súlyos milliókkal. Vagy százezrekkel. Vagy tízezrekkel.
A hivatal nem tétlenkedett, akciócsoport alakult, itt aztán senki nem fog mostantól adózatlanul egy szem akkordot sem lefogni, legyen az még oly egyszerű is. Tisztázatlan dúrok, feketén megcsendülő mollok, egy-egy kerülő úton lejátszott szóló nem kerülheti el az adóhatóság figyelmét.
Akciócsoportunk munkába lendült, sorra buktatták le az előlegről bizonylatot ki nem állító zenészeket, akikről aztán kiderült, illegálisan végzik a szolgáltatást. Eddig.
12
jún
Éhezők viadala
Címkék: liberalizmus privatizáció kapitalizmus wtf hajléktalanok havas jon Hunger King
Tweet
Hol a fészkes francba voltatok ti, lelkes antiglobalista, antifasiszta, szociálhipszter európai értelmiségiek, amikor a 90-es évek forrongó Vad Keletén eladták a közműveket, szétlopták a gyárakat, privatizálták az üzemeket, tönkretették a vidéket? Miért nem alkottatok és kiabáltatok, amikor emberek százezrei váltak egyik napról a másikra munkanélkülivé, és egész megyényi területeken szűnt meg a megélhetés lehetősége?
Van egy kedvenc csoportom, amely vehemenciájával és álszentségével kitűnik környezetéből: a wannabe hajléktalanvédő. Különös ismertetőjegye, hogy az összes megrendezett videót belájkolja, ahol szenvtelen emberek mennek el egy földön fetrengő szerencsétlen mellett, hangosan tiltakozik a hajléktalanok üldözése miatt, és virtuálisan csatlakozik a kormány elleni tüntetéshez. Többségük soha egyetlen fűszálat nem tett keresztbe, hogy segítsen ezeken a nyomorult sorsú embereken, nem ment el szociális munkásnak, részvéte kimerül abban, hogy cikkeket és videókat oszt meg, esetleg néha dob egy százast egy zörgő papírpohárba.
Nem kell politológus diploma ahhoz, hogy tisztán lássuk: a mai napon elfogadott reklámadó hosszú esztendők óta a legveszélyesebb banánhéj lehet a Fidesz talpa alatt. Az elmúlt években szinte vegytisztán bulváripari és bűnügyi-baleseti értesítőkké rohasztott kereskedelmi tévés hírműsorok most majd szépen újra felfedezik maguknak a politikai eseményeket – és nyilván nem azok kormánypárti olvasatát. Ezt már megírták, és a közeljövőben még alaposan agyonelemzik majd a legkülönbözőbb fórumokon. Szerintem viszont van ennél jóval érdekesebb – és elszomorítóbb – vetülete is az ügynek. Ez az egész történet ugyanis igen plasztikus képet ad a hazai közélet és média rémisztő kisstílűségéről.
Maga a törvény egy baromság. Az országos kereskedelmi csatornák kétségtelenül döbbenetes mentális és erkölcsi pusztítást végeztek ’97-es megjelenésük óta. Ezt azonban nem tökéletesen indokolhatatlan és védhetetlen (és nem utolsósorban a Hírtv-től az Animal Planetig mindenkit sújtó) ágazati különadókkal kell orvosolni. Hanem mondjuk azzal, hogy az állam az ilyen sunyi hátsókapus megoldások helyett nyíltan felvállalja, hogy felelősséget érez állampolgárai szellemi és morális állapotáért. Ennek megfelelő médiaszabályozást alkot, és ezt be is tartatja. (Ahelyett, hogy B kategóriás pártcsinovnyikokkal tölti fel a Médiahatóságot.)
Csakhogy nem érez. És ennek az intézkedésnek nem is ez a célja A reklámadóval kapcsolatos morális illúzióinkat legkésőbb akkor húzhattuk le a wc-n, amikor egy utolsó pillanatban hozzávarrt módosító indítvánnyal lényegében sikerült mentesíteni alóla a Tv2-t. Amely pont ugyanolyan nagyteljesítményű szarágyú, mint az RTL Klub – csak éppen néhány hónapja felvásárolták Fidesz-közeli cégek.
Szerdán törölték a Tolvajkergetők közel 200 ezer rajongóval rendelkező Facebook oldalát. Az indoklás a szokásos volt, rasszista és sértő tartalmak miatt kellett eltűnniük. Az internetezők egy része ünnepel, a másik része sopánkodik, a tolvajok átmenetileg fellélegezhetnek, és a jogvédők is letehetik ezen a fronton a csatabárdot egy időre. Valószínűleg nem sokáig, mert már működik a tolvajok rémének új profilja.
Persze azzal szinte mindenki tisztában van, hogy a Tolvajkergető oldalának lekapcsolásával valójában semmi sem oldódott meg. Csupán egy akut és létező, az egész társadalmat sújtó problémát sikerült átmenetileg a szőnyeg alá seperni. Számtalan példa van arra a közelmúltból is, hogyha az állami szervek képtelenek gátat szabni az elharapódzó bűnözésnek, akkor önszerveződő civilek veszik kezükbe a rendfenntartást, a semminél ugyanis ők is többek.