08
jún
Saját települését is elárasztaná – visszautasította a segítséget a polgármester
Címkék: polgármester árvíz kesztyű nélkül Széljegyző Tahitótfalu
Tweet
Sajtos Sándor Imre. Jól jegyezzük meg ezt a nevet és ezt az arcot. Ő Tahitótfalu polgármestere, azé a településé, amelynek lakosai napok óta heroikus küzdelmet vívnak a hömpölygő Duna vize ellen. Homokzsákot töltenek, gátat emelnek, próbálják menteni, ami még menthető egy élet munkájából. Sok életéből…
Tahitótfalu nagy bajban van: szombaton a víz egy gátat már áttört, házakat, pajtákat, pincéket árasztott el, eddig 35 embernek kellett elhagynia otthonát. De a nagy bajban nem maradt egyedül: érkeztek katasztrófavédők, honvédek, önkéntes tűzoltók Kárpátaljáról és az Egyesült Államokból (utóbbiért hála a Baptista Szeretetszolgálatnak), számos civil Duna-kanyaron innen és túl. És szombat délután egy 140 fős önkéntes csoport, akiket a Jobbik budapesti tagjaiból verbuvált.
Utóbbi társaság azonban épp csak lapátot ragadott volna, amikor a polgármester közölte velük, hogy őket senki sem hívta, nincs szükség rájuk. Először csak hitetlenkedve néztek, hiszen munka lett volna bőven, majd szépen sorban elsomfordáltak.
140 ember, akik nem csak pár jól beállított fotóért látogattak ki, amit aztán Facebookon lehet posztolni a haveroknak, hanem mert segíteni akartak. Azaz segítettek is, többségük napok óta kint van a gáton, mindenhol örömmel fogadták és megbecsülték őket. Mert még a legkreténebb, baltaarcú téeszelnök-ivadék faluvezetőnek sem jutna eszébe elküldeni dolgos kezeket, még ha azok börtöntöltelékek vagy haszonleső sztárpolitikusok is.
06
jún
Székelynek lenni menő
Címkék: stílus kultúra divat erdély magyarság székely székelyföld party hard csángóbrékesek Ágoston Dániel
Tweet
Le style, c'est l'homme, vagyis "A stílus maga az ember", vallotta Georges-Louis de Buffon francia természettudós, író akadémiai székfoglalójában. Stílusunk a beszéd, stílusunk a viselkedés, stílusunk ahogy írunk, és stílusunk persze az öltözködésünk. Stílussal fejezzük ki hangulatunkat, érzelmeinket, világnézetünket, s gyakorlatilag mindent, amik mi magunk vagyunk.
Korunkban azonban egyre gyakrabban fordul elő, hogy a reggel kiválasztott toalett gyakran köszönő viszonyban sincs alapértékeinkkel. Akadnak, akik a felszínesség és a nyájösztön eklatáns példájaként szapulják a "divatot", mások viszont még a zoknimintázatban is az identitás építőkockáját vélik felfedezni. Egyesek szerint a nemzetiségünkhöz, a zenei szubkultúrákhoz, ideológiához, vagy a "korszellemhez" való viszonyunk legtisztább tüköre a választott gúnya, mások számára azonban szimplán a többséghez való igazodásról meg a "biznicről" szól a szezononkénti öltözékváltás.
05
jún
A legvidámabb barack - egymásra lépő talpak, ökölbe szorult kezek
Címkék: politika trianon giccs június 4 nemzeti összetartozás napja Fidesz kesztyű nélkül Balogh Gábor
Tweet
Megvolt, hát ez is. Túl vagyunk rajta. Szörnyű, hogy ez kell, írjam a Nemzeti Összetartozás Napjáról, de mit tegyek, ha így érzem? Mert, ami Magyarországon idén június 4-én történt, azt átélni, megélni nem lehetett – azon csak túllenni lehet.
És nem csak az barackfás dal miatt. Arról már sokan leírták, elmondták szörnyülködő, vagy épp keserűen ironizáló véleményüket. Ám ez a giccses, szirupos nyáladzás nem a baj – csak a baj éppen, most legirritálóbb tünete. Az igazi gond sokkal mélyebben van. Gyökere valahol, ott keresendő, hogy a jelenleg kormányzó magát polgárinak nevező jobboldal egyszerűen nem tud mit kezdeni ezzel a nappal. Meg úgy általában Trianonnal. Leszarni az egészet, ahogyan a baloldal teszi hat évtizede, mégiscsak ciki volna. Ne legyünk rosszindulatúak: minden bizonnyal: tényleg érdekli őket ez a dolog, szeretnének mondani valamit – de nem megy. Próbálkoznak, erőlködnek becsülettel – de nem jön. Ennek a szellemi-lelki székrekedésnek a bűze pedig egyre orrfacsaróbb.
Az oka pedig sajnos felettébb egyszerű: abba a „szeretet és összefogás” erejéről prédikáló, üdvözült mosolyú kenetteljes prüntyögésbe, amely a Fidesz és csatolt részeinek kommunikációját uralja, nem fér bele június 4-e igazi üzenete. Megértem én a szándékot, hogy a meddő múltba fordulás és önsiratás helyett valamilyen pozitív, jövőbe néző tartalommal töltsük meg a gyalázatos békediktátum évfordulóját. Akár nemes törekvés is lehetne ez – ha nem volna olyan reménytelenül természetellenes. Trianonnak ugyanis egyszerűen nincs, nem lehet pozitív olvasata.
Nem gondolom, hogy Orbán Viktort a nemzetközi háttérhatalom taníttatta ki Soros-ösztöndíjon, hogy aztán Magyarországra szabadítsák elcsalni a rendszerváltást. Azt sem gondolom, hogy Orbán Viktor egy isteni elme lenne, aki mindent előre lát, és ha óriásit hibázik, azt is csak azért teszi, mert két lépessel előttünk jár, és ha valamit nagyon elszúr, az csak a rossz tanácsadók miatt van.
Talán nincs még egy annyira megosztó aktív politikai személyiség a hazai közéletben, mint a ma 50. születésnapját ünneplő Orbán Viktor. Az egyik oldalon kontyba kötött hajú, kosztümös nagymamák hallgatják párás szemmel egy eurós boltban vett piros-fehér-zöld papírzászlócskáikat lengetve, a másikon oldalon fogatlan prolik viktátoroznak meg orbáncigányoznak teli szájjal.
Nehéz objektívnak lenni egy ennyire markáns személyiséggel, aki egész negyedszázados, elhazudott, zsákutcás rendszerváltásunk kulcsfigurája. Én meg sem kísérlem.
Az első politikai élményem is hozzá kötődik. 2002 tavasza volt, a békéscsabai Fiume Hotel előtt gyűlt össze mindenki, aki a Viharsarokban nem akarta, hogy a kommunisták másodszor is visszajöjjenek. Gimnazista voltam, jóformán még azt sem tudtam, kiknek nem kéne visszajönnie, a rendszerváltásból az egyetlen emlékem a korosztályos megszakított vasárnap délutáni Kacsamesék, amit egy szemüveges, antipatikus fószer megszakított. Meg a rossz emlékmű Bokros-csomag, ugyebár. De ott voltam, a tévé előtt végigizgultuk a TF-es beszédet, majd a bukást. A két forduló között sarlót és kalapácsot vittünk a szoci nagymamának, közben pedig kapaszkodtunk a szalmaszálba. Ami 2002. április 21-én végérvényesen elszakadt.
30
máj
A multikulti vége
Címkék: tolerancia társadalom cigányok bevándorlás muszlim integráció migráció EU Európai Unió Svédország kesztyű nélkül Bazsó Bálint
Tweet
Svédországban tüzek gyúltak. Talán pont a svédek számára meglepő, de akik nyitott szemmel járnak, nem pedig a liberális média píszí véleményrovatainak übertoleráns "merjük feladni magunk" világából tájékozódnak, már kevésbé az. Európa saját ellenálló képességét vesztette el a '68-asok kitartó munkája jóvoltából, hogy beengedjen egy olyan világot, amely ellen több mint ezer évig küzdött. És most nincs rá megoldása.
Az égő autók és gyújtogató "fiatalok" látványához kevésbé szokott svédek nagy része most, természetesen a saját, egyeduralkodó "mértéktartó" (értsd: problémákat elmismásoló) médiájának hála, arra keresi a választ: hol rontották el. Mármint ők. Vagyis hogyan lehetnének toleránsabbak a toleránsnál is.
Kétségkívül Európa egyik legbefogadóbb nemzete a svéd, az "integráció iskolapéldája". Hitték mások, és magukról sokáig. Pedig csak a problémák szőnyeg alá söprésében, elkendőzésében, korona milliárdok beleölésében jeleskedtek.
Európának nincs válasza a muszlim és/vagy afrikai bevándorlók intoleranciájára, nem ismeri a valódi indítékokat, nem képes felismerni, hogy az integrációhoz nem elég a befogadó nemzet jóhiszeműsége, akarata, kell a bevándorló szándéka is. Ami nincs.