Levél demokrata polgártársaimhoz
Címkék: média demokrata rendszerváltás levél pártok kesztyű nélkül Guest blogger
Tweet
Olvasónk történelmi időutazásra invitál minket, végigkalauzolva az elmúlt negyed évszázad posztkádári posványain, egy magát "demokratának" valló átlag állampolgár szemüvegén keresztül. Megállapításai helyenként finoman szólva is sarkosak, ettől eltekintve (vagy ezzel…
Hét éve történt. Ott voltam. Nem, nem harcoltam az első sorban, nem másztam be az elsők között az épületbe, nem másztam fel a szovjet emlékműre. Azok közé a szürke ezrek közé tartoztam aznap este, akik tátott szájjal, elálló szívveréssel, ébredő reménnyel bámultuk – a…
Kedden startolt volna hivatalosan az O.Z.O.R.A. fesztivál, hogy aztán hat napon át éjjel-nappal folyamatosan szóljon a pszichedelikus trance és goa. Minden készen állt, a felhőtlen jókedvhez nélkülözhetetlen tudatmódosító szerek bekészítve és teljes létszámban…
Szeretem a világvége filmeket. Jól esik másfél órán át rettegni, szorongani a világ elmúlásán, történjen az gonosz űrlények, vagy meteorok következtében, esetleg az áram eltűnése miatt, netalán a zombik "keze" által. Egy ilyen film alatt legalább nem azon agyalunk, hogyan…
Szent Korona vs. levesestál?
Címkék: média hvg liberális szent korona Balavány György kesztyű nélkül Bazsó Bálint
Tweet
Magasan van az ingerküszöbünk, mi tagadás. Kiderült, a most épp a Hvg publicistájaként feltűnő díszkonzervatív megmondó, Balavány György számára a Szent Korona bizony nem jelent többet, mint kedves anyukájának levesestálja, a Szent Korona tisztelőit pedig holmi „pállott…