Az év vége mindig olyan visszatekintős. Már csak azért is, mert ha épp nem lennénk olyan hangulatban, a média, vagy az ismerőseink emlékeztetnek rá, hogy abban legyünk. De vajon érdemes-e visszanézni a mögöttünk hagyott évre?
Pár nappal szilveszter előtt könnyű dolgom van. Vissza kell fordulnom, nekem hivatali kötelességem is, elvégre a billentyűzethez láncoltam valamikor magam, így az újságot író két legjobb múzsája támaszt oldalba: a kötelesség és az idő.
Kétség sem fér hozzá, olyan visszanézős időszak van. Olyan féltávos.
A visszapillantás milyensége azonban leginkább attól függ, milyen állapotban zárom ki a külvilágot – és költözöm össze a gondolataimmal. Attól, hogy mit akarok látni, mert attól függ majd az, mit fogok láttatni. Önnel, veled. Iszonyú hatalom ez, s sokszor nehéz teher.
De mit akarunk látni? A szépet, a jót, a felemelőt? A rosszat, a fájdalmat, a kicsinyességet? Rávágnánk azonnal: az előbbit.
Igen. Az előbbit. Szeretném én is hinni, hogy az ember természetszerűleg tör a jóra, fordul a fény felé, s utálkozva csapja rá az ajtót a napi mocsokra.
Mert az ömlik. Betör a becsukott ajtón, az elsötétített ablakon át. Ömlik, mert hagyjuk, hogy átjárjon minket: ég a tévében, világít a laptopon, üvölt reggelente magukat humorosnak gondoló rövid emberek torkából a rádióból. Nem tehetsz semmit.
Beengedjük, magunkra húzzuk, s aztán módszeresen, észrevétlenül agyonnyomja az életünket. Érdemtelen emberek érdemtelen, kicsinyes világát élvezzük, ránk erőszakolt senkik hirtelenségében, színtelenségében tobzódunk, csodáljuk őket negyedórás váltásokban.
Percemberkéket fogyasztunk, mert erre maradt időnk. Többségünk számára a kultúra – vagy szimplán hívjuk csak úgy: igényesség – már érthetetlen, befogadhatatlan fogalom, „mert kinek van rá ideje”.
De nem, talán tévedek. Nem az idővel van baj. Ideje mindenkinek van. Az igénnyel van komoly baj.
Nem nézzük, hallgatjuk a politikust, mert az hazudik, az lop, az csal. Így van. Nem olvassuk az írót, mert már nem értjük meg az összetett mondatot, nem élvezzük a költőt, mert nem érint meg a poézis, s nem dobban nagyot a szívünk a zenész fantáziájára, mert a gépi egyszerűség elég már.
És végül nem olvasunk újságot, mert mi magunk öntjük az epét. Hétfőtől, vasárnapig. Meghalt, meggyilkolták, megerőszakolták, elfogták, nem fogták, csalt, lopott, elszabadult, kiszabadult.
Hát kinek kell ez?
Nekünk. Mert miközben ömlik/öntjük a mocskot, a társadalom nagy része bizony azt be is fogadja. Pardon, nem befogadja, issza, nyakig megmártózik benne. Neki a rossz kell, a mocsok, a vér. Erre még fogékony, mert fogékonnyá tettük, és ő fogékonnyá tette magát. Együtt jár a kettő, kéz a kézben. Mindenki felelős.
Kit érdekel a felemelő, a szép, a jó hír, ha sokkal könnyebb szörnynek lenni, röhögni, kárörvendeni más baján, nyomorán, elhűlni, megijedni, rémülni. A mércét minden nap lejjebb tapossuk, hogy magunkkal megelégedve, hátradőlve elmondhassuk: nem érdekel a többi ember, a környezetünk és a köz, mert azt már csak a közöny és a mocsok határozza meg. Holott mi magunk lettünk a közöny.
Pezsgőt iszunk, holott bort kéne. Vöröset, súlyosat. Ünneplünk, holott nincs kedvünk, vigadunk, amikor úgy érezzük, sírni támadna inkább kedvünk.
Talán mi is bízunk abban, nem kell mindig a mocsokról írni. Hogy nem percemberkék másodperceiről, hogy hazugokról, gyilkosokról kell tudósítani, rosszakat jónak beállítani, gyarlókat egyenesnek, picinykéket óriásnak mutatni.
Mert van itt szép, van itt felemelő. Nekünk is kell erő azonban ahhoz, hogy megtaláljuk őket, hogy mi magunk is feltöltődve értéket tudjunk adni.
Mert hiszen köztünk él egy Böjte atya az alázatával, értünk is úszik egy Gyurta Dani a szívével, büszkeséggel vegyes irigységgel tölthet el a Fölszállott a páva versenyzőinek tehetsége, könnyet fakaszt az Ismerős Arcok által megénekelt fájdalom, kiegyenesedik a gerincünk a csíksomlyói nyeregben. Jövőre is.
S igen, miattuk is érdemes lesz 2013-ban magyarnak lenni.
Tartsanak velünk!
Aromó
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Boldog új évet, írástudó! 2013.01.01. 15:13:04
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl 2013.01.01. 20:49:31
msdng · http://barikad.hu 2013.01.02. 00:16:14
www.mars3696.hu/new/index.php?tk=aewf98&fo=humorok_ees_anekdotaak&mellek=szdsz_szootaar