haha_01.jpgTörtént az, hogy a múlt héten néhányan azzal ünnepelték az új esztendő kezdetét, hogy telefújták Hallgatói Hálózat-os graffitikkel az ELTE épületeit. A HaHa elhatárolódott, elítélte a rongálást, és azt is vállalta, hogy eltakarítják. A falfirkák viszont azóta is ott vannak - legalábbis a bölcsészkar épületén ma még látni lehetett őket.

No, most ez így önmagában egy pitiáner ügy, ami legfeljebb néhány túlbúzgó, vizsgaidőszakban is nagyon ráérős belpesti gerilla szellemi és morális szintjét mutatja. Amiért a történet talán mégis megér egy posztot, az, hogy ami történt - illetve, ami nem történt - az éles fényt vet arra, hogyan is működik ez a derék szervezet. Illetve, hogyan nem.

Ha az egyetemen hirtelen megjelenne egy "Éljen a HÖOK - Vesszen Hoffmann Rózsa"  felirat, akkor azonnal elő lehetne venni a HÖOK-ot, annak egyetemi, kari, sőt akár szakos szintű felelőseit. Ki lehetne kergetni a hökösöket egy hengerrel, akik kénytelenek lennének lefesteni a graffitit - hiszen erre utasítanák őket a vezetőik. Akik a szó jogi és erkölcsi értelmében is felelősek lennének falfirkákért. És máris a kulcsszónál tartunk: felelősség.

A HaHa igen büszke arra, hogy a " bázisdemokrácia" szellemében működnek. Vezetőik nincsenek, csak "aktivistáik". Itt mindenki egyenlő, nincsen alá-és fölérendeltség. Minden ügyben közvetlen szavazással döntenek - mármint azok, akik jelen vannak.

Kétségbe vonhatatlan tény, hogy egy ilyen csapat sokkal könnyebben tehette meg az első lépést a kormány keretszám visszavágási tébolyával szemben. A kissé nehézkes és bürokratikus HÖOK-nak három napba telt, mire megszervezett egy demonstrációt, míg a HaHa egy délután alatt összerántott egy hallgatói fórumot. Ahol aztán vég nélkül dumálhatott boldog-boldogtalan,  hiszen a nagyondemokratikus vitakultúrában mindenki hozzászólhat -  az is, akinek történetesen semmi mondanivalója nincs.

A nagyonbázis demokráciában pedig mindenről szavazni kell - lehetőleg többször is, hogy még bázisabb és még demokratikusabb legyen. Ha nincs ott a Váralja Szövetségtől Lovász Ádám, talán a büdös életbe nem jut eszébe senkinek, hogy valamit tenni is kellene. Az ő javaslatára aztán nagy nehezen elfoglaltak egy hidat - s ezzel a nap hősévé váltak a médiában. (Nem, nem a Váraljások, hiszen ők nem bázisok és nem demokraták - csak és kizárólag a HaHa.)  Azóta is töretlen lelkesedéssel fórumoznak, demonstrálnak - és követelnek.

Ma esti szeánszukon éppen azt, hogy a kormány ne csak a HÖOK-kal, de velük is tárgyaljon tandíj-ügyben. Pontosabban a decemberben alakult Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórummal, amelynek hogy-hogy nem ők is tagjai lettek. Szép dolog a széleskörű összefogás - de azért azt nem árt tudni, kit veszünk be a buliba. Ki fogja képviselni a HaHa-t, amikor majd farkasszemet kell nézni az asztal mellett a kormánnyal? A vezetőik? Azok ugye nincsenek. A delegáltjaik? Azokat ki választja majd meg? Egy összerántott hallgatói fórum közönsége? S aztán kinek lesznek majd - felelősek? Már megint ez a kellemetlen szó...

A helyzet az, hogy bármilyen csúnyán is hangzik ez a '68-as újhullámos filmeken felnőtt esztéta füleknek: hierarchia nélkül nem megy. Ahol mindenki egyenlő,  ott senki sem kötelezhető semmire. Például arra, hogy eltüntessen egy graffitit.

Ahol nincsenek alárendeltek, ott nincsenek vezetők sem. És ahol, nincsenek vezetők...Nem, olyan nincs. Vezetők mindig, mindenhol vannak. Legfeljebb nem nevezik néven őket. És így nem is kérhetik őket számon. Aki nem kötelez senkit, azt nem is kötelezhetik semmire. Arra sem, hogy betartsa az ígéreteit. Az anarchizmus mióta létezik, mindig teljes, tökéletes szabadságot hirdet - és mindig, mindenhol elpusztítja azt a kis szabadságot is, ami van.

Semmit rólunk, nélkülünk - zengett a jelszó a diáktüntetéseken. De félő, hogy az ifjú wannabe Cohn-Banditek fejében ez valójában úgy szól: semmit rólunk - őnélkülük...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr935004299

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Who the fuck is HaHa? 2013.01.08. 15:00:01

Hierarchia nélkül nem megy. Ahol mindenki egyenlő, ott senki sem kötelezhető semmire.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lfds435 2013.01.07. 23:48:06

ennek a cikknek van bármiféle értelme?

Dzsentrisvihák 2013.01.08. 07:40:41

@lfds435:

Tömören: Igen.

Bővebben: Tudni kéne szöveget értelmezni, és akkor számodra is egyből lenne.

Dzsentrisvihák 2013.01.08. 07:42:33

A témáról annyit, hogy baromira jellemző ez a grafittis ügy. Tudni kell, hogy az ELTE BTK patinás épületeit nem olyan rég újították föl, tokkal-vonóval, horror pénzért, viszont kiváló eredménnyel.
Eleve mennyire lehet felelősen gondolkodó ember az, aki csak azért képes összebaszni egy ilyen gyönyörű komplexumot, hogy egy pitiáner aktuálpolitikai ügyben vélt, vagy valós előnyt kovácsoljon magának.
Ebből látszik, kik állnak emögött a gittegylet mögött. Pontosan azok, akik eddig is hajlandóak voltak a maguk feltételezett igaza, ill. jól felfogott hátsószándéka jegyében bármin és bárkin átgázolni, legyen az a magyar kultúra, a nemzeti örökségünk, az általuk képviselt emberek, vagy éppen az oktatás. (Az interneten újabban túltengő funkcionális analfabéták kedvéért, akiknek atomfizika a szövegértés: a balliberális oldal söpredékére, és azok jelenlegi szekértolóira gondolok.)

Dzsentrisvihák 2013.01.08. 07:48:33

Érdekességként pedig itt van Dezső Tamás abszolút korrekt nyilatkozata a "teremfoglalásokkal" kapcsolatban (az utolsó bekezdés szintén nagyon jól rávilágít a felelősség kérdéskörére): hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=60809

Teczár Szilárd 2013.01.08. 14:23:35

Tisztelt Balogh Gábor, ön az a Balogh Gábor aki az ELTE BTK HÖK kommunikációs bizottságának elnöke volt Szávay István elnökségének idején, mintegy demonstrálva, hogy - dékán úr szavaival - a világnézeti sokszínűség élesen elválik az oktatói/hallgatói tevékenységtől?

Bí Dzsí 2013.01.08. 15:42:49

talált, süllyedt kedves Szilárd! Képzelje, az a botrány történt, hogy Szávay Istvánt eléggé el nem ítélhető, kispolgári módon MEGVÁLASZTOTÁK, (tehát nem bázisdemokratukus módon közfelkiáltással kijelölték) a HÖK elnökévé, ő pedig felkért engem a feladatra. Tudom, botrányos, hogy Ajrópában, 2012-ben, másfél évtizeddel a rendszerváltozás után megtörténhetett ilyen. Ígérem, hogy ezentúl lojális ajróperként tartózkodni fogok minden választott pozíció betöltésétől. Hiszen az csak a demokratáknak jár...

Razor_alpha 2013.01.08. 16:30:20

Az eltávolítás ma is terítéken van, csupán annyi állta a dolog útját, hogy a szakemberek nem dolgoztak tegnapig - kontár munkát meg nem akart végezni senki, hogy ne legyen rosszabb, mint volt - ugyanis ezek nem krétarajzok.
És erről még szavazni sem kellett, ez evidens volt.
Az már szubjektív álláspontom, hogy a Váralja nélkül is történt volna akkor hídfoglalás, hiszen már az elején felvetették, még jóval a felszólalása előtt - az adott úriember pedig nem aratott osztatlan sikert a felszólalásával.
Az ismételten objektív álláspontom, hogy nem magával a HaHa-val kértük az egyeztetési kötelezettséget, hanem a HÖOK, Oktatói Hálózatot, Rektori Konferenciát, Hallgatói Hálózat-ot is tömörítő szervezettel, és ezzel a tegnapi szeánszra érkező HÖOK vezetők is egyetértettek - és furcsának találnám, ha mi nem lennénk benne, azt viszont annak találnám, ha minden más szervezetet kihagynánk.
A képviselet problémájával viszont egyetértek a szerzővel - az valóban egy érdekes problémája a kvázi hierarchia kerülésnek.

balazs_88 · http://civiltulkapas.blog.hu/ 2013.01.08. 21:45:18

El akartam magyarázni, mi az értelme a bázisdemokráciának, de köszönöm Szilárd, hogy megtudhattam, egy volt HÖK vezető a cikk írója.

Innentől kezdve nincsen sok kérdésem. Hajrá bázisdemokrácia, hajrá korrupciómentes (azaz HÖK mentes) hallgatói mozgalom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 00:08:24

A döntéseket nyugodtan meg lehet hozni demokratikusan, mindenki egyenlő módon.
Ez a demokrácia. Mármint a valódi, a közvetlen.

A hierarchia a fentebbi módon megszületett döntések végrehajtásához és végrehajtatásához kell.

Magyarra lefordítva tehát a miniszterelnök dolga nem az kellene, hogy legyen, hogy eldöntse merre haladjon az ország, hanem csupán az, hogy a népszavazáson született döntéseket végrehajtsa, végrehajtassa, függetlenül attól, hogy egyetért-e a döntésekkel, vagy sem.

Dzsentrisvihák 2013.01.09. 09:21:08

Dejó, hogy itt is megjelentek a bázisdemokrata csodalények, komolyan srácok, hiányoztatok, mint a hátba rúgás...

Mi is változik attól, hogy a szerző egykori HÖK-ös? Abszolút igaza van, amikor azt mondja, hogy talán nem kéne egyetemi (meg úgy általában semmilyen) épületeket összebaszni, csak azért, mert a szánadék gittegyletetek további promócióra szorul. (Apropó, lenyaltátok már az ELTE oldalát, felelős demokratácskák?).

Bevallom, az engem kevésbé izgat, hogy mennyire működtök hatékonyan, remélem minél kevésbé. Viszont aki itt korrupciómentes, meg független hallgatói mozgalomnak álmodja a Röhejt, az nincs igazán tisztában a politikai realitásokkal (vagy nagyon is tudatosan ferdít).

A miniszterelnök szerepéről szóló fejtegetést inkább nem is kommentálnám, mivel "cseppben a tenger" jelleggel mutatja, mennyire kretén elképzelései vannak egyeseknek a világ működéséről...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.09. 10:44:12

@Dzsentrisvihák: Akitlosz jó arc, ismerem a bejegyzéseit, te is ismernéd, ha rákattintanál a nevére és mellette az "aktivitás" fülre, hogy miket ír :)
("background check", tudod...)

A másik az egy féreg, aláírom

Dzsentrisvihák 2013.01.09. 11:54:04

@Schwerer Gustav:

Elhiszem, de jelen esetben egy eléggé életképtelen koncepciót vázolt föl. Nem baj, én is sokszor írok megkérdőjelezhető dolgokat, meg is kérdőjelezik, szóval ilyen esetekben én is megkérdőjelezek. Remélem nem lesz sértődés, vagy ilyesmi.
(Background check-re pedig sajnos a legritkább esetben van időm.)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.09. 17:04:26

@Dzsentrisvihák: Részemről biztos nem lesz sértődés, hiszen aranyból a szívem.:)
egyébként amiről Akitlosz beszél, hogy mi, illetve mi lenne ideálisan a min. elnök, tágabb értelemben az állam feladata, nagyon érdekeset lehetne beszélgetni.

Dzsentrisvihák 2013.01.09. 17:21:59

@Schwerer Gustav:

Az tény, valószínűleg tanulságos lenne.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.29. 11:42:24

Hahó! Bréking nyúz!

Ezt olvastátok?

magyarinfo.blog.hu/2013/01/29/magyar_nemzet_ezek_tenyleg_idiotak

Nekiálltak professzionálisan bedarálni a hahát.

A Nemzet-cikket és a hírtv-s videót kötelező megnézni!!!

Így kell felszámolni, hitelteleníteni egy mozgalmat. Függetlenül attól, mit gondolunk a haháról, technikai szempontból érdekes a dolog.
süti beállítások módosítása