„Fennállhat a kockázata annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az Európai Unió szerződésének második cikkében lefektetett értékeket, ezért a szerződés 7. cikkének 1. pontjában leírt vizsgálat elindítását helyezi kilátásba Magyarország ellen az a jelentéstervezet, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az Európai Parlament szabadságjogi bizottságának jelentéstevője, Rui Tavares. „

eu.gifMagyarán ismét az EU szégyenpadjára ültettek bennünk a mértékadó európai demokraták. Legvégső esetben az is előfordulhat, hogy felfüggesztik hazánk szavazati jogát. Az újabb alázást elsősorban a Brüsszelben vamzerkodó, szocialista EP képviselőknek köszönhetjük. Nekik az sem lenne drága a hatalom visszaszerzése érdekében, ha az EU-s források kifizetését is felfüggesztenék. Persze az is ide tartozik, hogy kártékonykodásukra megvan a megfelelő fogadtatás Brüsszelben, ahol nem nagyon díjazzák az Orbán-kormány - különben erőtlen, főleg szimbolikus eszközökkel folytatott -  "gazdasági szabadságharcát".

Be kellene végre látni, egy olyan asztalnál ahol nem látnak szívesen nem érdemes maradni, onnan fel kell állni és angolosan távozni kell -  különösen annak fényében, hogy a felszolgált étel is csapnivaló. Persze ez látszott előre, tehát beülni sem kellett volna. Új asztaltársaság után kell tehát nézni, mert ez nem az kávéház, aminek hirdették. Ráadásul, ha nem úgy étkezünk, ahogyan azt a zöld és vörös frakkos főpincérek megkövetelik, akkor a demokrácia és az európai értékek védelmére hivatkozva rendre beleköpnek egy jókora zöld turhát a levesünkbe.

Apropó, európai értékek? Az EP liberális frakciójának tagjai azon hőbörögtek nemrég, hogy az alkotmányba galád módon belefoglalták: a család egy férfiből és egy nőből áll. Miért, szerintük miből kellene állnia? Ha a zöldek frakcióvezetőjén, Daniel Cohn-Benditen múlna, akkor feltételezhetően egy férfiból és egy kisfiúból…

Az EU Magyarországgal szemben alkalmazott kettős mércéje úton-útfélen lelepleződik. Legutóbb a túlzott-deficiteljárással kapcsolatban hoztak, számokkal nehezen igazolható döntéseket. Ellenünk tovább folytatják az eljárást, míg a nálunk lényegesebben nagyobb hiányt felhalmozó Romániával szemben megszüntetik ugyanezt. Bár Dési János biztosan találna erre is magyarázatot a Klub Rádióban.

A Washingtonból is pénzelt, még mindig libaszar szagú Bajnai vagy a szocialisták ifjú, vörös titánja, Mesterházy persze szívesen látott "vendég" lenne Brüsszelben. Olyan ember kell nekik, aki jó szolga módjára hűen végrehajtja a parancsaikat a kelet-európai gyarmaton.

Bármennyire is meg akarnak felelni Orbánnék a brüsszeli legényeknek ez nem fog menni, ők nem tűrnek meg semmiféle kekeckedő viselkedést. Ideje volna tehát kávéházat váltani, van olyan hely, ahol a társaság is jobb és az étlapon található kínálat is sokkal tetszetősebb.

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr175286546

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.08. 12:52:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A brüsszeli kávéház bezárt – ideje továbbállni 2013.05.07. 18:00:01

Az EU Magyarországgal szemben alkalmazott kettős mércéje úton-útfélen lelepleződik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Larry Silverstein 2013.05.08. 13:28:12

Az a baj hogy nincs olyan kávéház, vagyis nincs más.

Orbán reálpolitikus, ne várd tőle hogy majd ő lesz az első kilépő. Egyszerüen csak ki kell várni amíg összedől v. megreformálják. Már a németek többsége is utálja szóval ez így ebben a formában nem fog müködni.

Felháborító egyébként az EU legújabb antidemokrata közleménye, meg hülyék is ha annyit nem látnak hogy a belpolitikában ez csak erősíti Orbánt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 13:28:40

@Mária:

Nyilván ez is része az egésznek. Pozitívumok, negatívumok, összegzés. Ez így tiszta. Ami most van, az félrebeszélés.

Nero Bianco 2013.05.08. 13:37:22

@poszt:
"Az újabb alázást elsősorban a Brüsszelben vamzerkodó, szocialista EP képviselőknek köszönhetjük."

Ez marhaság, a magyar szocialista eu képviselőknek egyrészt nincs ekkora befolyásuk, másrészt eleddig még senki nem szolgált erre semmiféle konkrét bizonyítékkal, harmadrészt az eu bizottságai saját jogon is bőven ekézhetik a debil magyar kormányzatot.

"Az EP liberális frakciójának tagjai azon hőbörögtek nemrég, hogy az alkotmányba galád módon belefoglalták: a család egy férfiből és egy nőből áll. Miért, szerintük miből kellene állnia?"

Én egészen kicsi koromban vesztettem el apámat.
Anyám maradt egyedül két gyerekkel, úgyhogy mi ma már nem férnénk bele a NER családmodelljébe.
És még sokan mások sem, akiket például a nagyszüleik nevelnek, azok sem család, és nem is jogosultak ennek minden előzményét élvezni.

Egyébiránt meg ha posztot akar valaki írni valamiről, az legalább minimális szinten nézzen utána annak, amit ír.

Ezek a posztban írt kifogások kábé a kocsmai beszélgetések színvonalán fogalmazódtak meg.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.05.08. 13:37:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "A Fidesz-féle kiút szerintem Putyin és Lukasenka modellje, egyfajta önálló út, nem nyugatellenes, de a nyugattól független."

Ami egész faszán működik, amíg van olaj (Putyin), vagy van egy haverom (Putyin), akitől ingyen jön az olaj (Lukasenka).

Mert egyébként persze egy rakás szar, mint az összes "Egyéb Megoldás", amit a Nyugat leváltására eddig kitaláltak.

(Hozzá kell tenni: az, hogy van olaj, persze nem jelenti automatikusan, hogy működik is, egész frappáns kőolajkészleteken ülve is össze lehet csuklani, csak elég hülyének kell hozzá lenni: pl Irán, Venezuela, stb. Címkék: szabadságharc, nagy sátán, köcsög zsidók, nem leszünk gyarmat, buzi imf.)

Álmodozni persze szabad.

nincs1itt 2013.05.08. 13:46:09

Tisztelt posztoló, ugye azért még teccik emlékezni, hogy a csatlakozási tárgyalások igen jelentős részét a fidesz folytatta le?
Ha most köpködni méltóztatik Nulla-dikk Viktor, akkor a formál logika szabályai szerint, segédfingja sem volt, hogy mit jelent csatlakozni az EU-hoz.
Az már csak hab a tortán, hogy a teljes politikai elit a zemútt23 évben, mit is csinált, hogyan "működtette" az országot. Ennek (is) a következményeit nyögi most a teljes lakosság. Az EU-tagság nem jelenti automatikus "jólétet", csak lehetőségeket. A támogatások befolytak, mire mentek el, azt nagyjából sejti mindenki. Szóval, az eredeti tőke felhamozás a'lá ungarische wirtschaft, bizony ezekből a pénzekből is zajlott. Természetesen a parlamenti pártok és azok holdudvara körében. Ha egy kicsit is kevésbé "éhesek", ha egy cseppet érdekelte volna a szavazópógár ezeket, akkor nem itt tartanánk...
Szerencsére a munkaerő szabad áramlását, még!, nem korlátozta az EU, Mo. irányából. Ezért akiknak durvára elege volt/van/lesz abból az "országból" az még! mehet másfelé! Ajánlom, tegye is meg!

csárli hárper 2013.05.08. 13:54:10

már megint mindenki hülye, csak mi vagyunk helikopter...

Anarchista Nyárspolgár 2013.05.08. 13:57:13

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: +1000 :D

Egyébként meg mit kaptunk a rómaiaktól?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 13:58:10

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Ettől még lehet dönteni másképp is. A belarusz helyzetet ismerem, ott pl. a nyugatpártiság Ukrajnát jelenti, márpedig a nép nem akar ukrán életmódot (Belaruszban az életszínvonal sokkal magasabb, mint Ukrajnában, sokkal kisebb a bűnözés, stb.). Szóval lehet így is dönteni.

A polgári demokráciához kell egy bizonyos kulturális beágyazottság. Enélkül nem működik. Egy rakás ország van pl. Afrikában, melyre rátukmálták a nyugati demokratikus modellt, de az nem tud sehogy se működni, sőt jellemzően rosszabbul működik, mint a kemény kéz állama. Szóval a nyugati demokrácia nem univerzális recept mindenkinek.

nincs1itt 2013.05.08. 14:13:10

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
ez neked csak úgy van, vagy segítenek ennyire sötétnek lenni??
fogd már fel végre, hogy nem a magyar pógárral van itt baj(már azzal is), hanem a zelittel. Azok megszokták, hogy mindent szabad, meg az ellenkezőjét is. Ha valaki szól, hogy hát uraim, hölgyeim ez nem annyira EU-kompatibilis. Akkor nekiállnak hőbörögni...
Olyanok mint Pistike az uszodában, amikor kifütyüli az úszómester, mert a medencébe pisált.
- De, kaller bá', há' mindenki oda hugyál!! ordítja Pistike
- az igaz! De NEM a rajtkőről, hüjegyerek! mondja az úszómester!

Szerinted melyiknek van igaza???

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.05.08. 14:19:34

Azért, mert egy idegbeteg liberálbuznyák sötétzöld pélófej letesz egy jelentést az asztalra, amivel a Néppárt nem vállal közösséget, mert az a jelentés ordas hazugságokkal és politikai indíttatású csúsztatásokkal van tele, ez egy liberálbolsevik förmedvény, amely szívesen visszacsinálna mindent ami eddig történt 2010 óta, ha rajtuk múlna akkor az ország kontójára kistafíroznák a bankokat és a telekom cégeket is, a szektoradók miatt...

Szóval a senkiházi sötétzöld fingott egyet, erre a magyar liberálbolsevik gárda benyelte és lelkesen elkezdett hurrázni.....

Pedig jobban járnának ha kussolnának, és rajta lennének a szeren, mert a fityisz, még nem mutatta ki a foga fehérjét...

Egyelőre csak viszonylag emészthető dolgokról törvénykeztek, de figyeljétek csak meg! Ha most visszalépnek, akkor majd a választások előtt egy hónappal fognak komoly dolgokat ismét átnyomni a 2/3-os többséggel, mire az a faszfejbrigád liberálbolsevik EP-s kutyák feleszmélnek, hogy kibasztak velük, addigra jön a választás, utána pedig jódarabig senkinek nem lesz 2/3-a, hogy ezeket a törvényeket visszavonja vagy módosítsa....

NA, az lesz majd az igazi szívás! Akkor mit fognak csinálni? Büntetik az ország lakosságát?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 14:21:11

@nincs_itt:

Komolytalan. Demokrácia van. Az elit nem az égből zuhant alá, hanem az emberek választották meg. Olyan elit van tehát, melyet az emberek akarnak.

Fejesrob 2013.05.08. 14:24:20

Pedig a magyar törvények szerint egy 2/3-os párt alkotmányozhat. Nem zárja ki ezt a csatlakozási szerződés sem.

Szóval kinyalhatják.

nincs1itt 2013.05.08. 14:25:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nem, nem! ezt is rosszul látod! Az elit az égből pottyant, mégpedig az "Ellenzéki Kerekasztalnak" nevezett helyről. A zembereknek NINCS választásuk, csak SZAVAZATUK. 23 éve gyakorlatilag változatlan a "felhozatal", a programok arról szólnak, melyik tud nagyobbat blöffölni. A zembereknek pedig a szimpla túlélésről.
Szóval, Neked erősen ajánlom, hogy gondolkodj el a szavazások részvételi számain...Sokan, nagyon sokan ébredtek rá, hogy magasról tesznek rájuk a politikusok.

navan 2013.05.08. 14:36:31

Szoval akkor mi a Fidesz receptje? Az mar megvan, hogy az EU egesze nem partner a szarnyalo (ekezettel elol) magyarsagnak, es a vezenylo kormany mindent meg is tesz, hogy ne is lehessen. Hanem azutan mi jon? Milyen fenylo jovot latnak a tantorithatatlan Fidesz-hituek, amit nem vesznek eszre a rohadek nemzetellenes turultalan mocsadekok?

nincs1itt 2013.05.08. 14:37:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Még valamit, a Te demokrácia értelmezésed,ahogy kivettem eddigi hsz-eidből, nem áll messze az autoriter rencertől, csak a "nép" szavazza meg... A "nép, az Isten adt.." az nem akar fejefőlé, atyáskodó tolvajokat, hanem fedelet, az orra elé sem akar soha be nem teljesülő ígéreteket, hanem munkát, jövőképet, biztonságot, önmagának és utódainak. de erről szó nincs itt 23 éve, illetve CSAK szó van róla. De eleddig egyik vezetői garnitúra sem tett egy lépést sem ezért. Vagyis ez jelen pillanatban 4 évenkénti DIKTATÚRA, csak még a "köntös" demokratikus...

nincs1itt 2013.05.08. 14:42:36

@navan: Nyugi, az a lényeg, hogy szabaccságharc, forradalmigyorsnaszád, meg rezsidémon legyőzögetése, naponta kéccer. Aki eltöltött már 1 hétnél hosszabb időt, hazán kívül, munkával. Annak már nem tudják beadni, hogyaszongya: "Már csak 1-2 év nadrágszíjhúzás, NERtársak!! De aztán itt a Turulos, sejderutyutyu Kánaán!!!
És eltelt 23 év..." A fidiótáknak kukk mindegy, ki mit mond, az meg pláné irritálja ezeket, ha még ért is valamihez az illető, a fontos, hogy a vezényló, meg bolonyult tekintetű(nagyapám szerint, sanda) kincstárnoka mit mond. Az a Szentírás, takony állagú gránitba vésve...

Fejesrob 2013.05.08. 14:43:26

@navan: Ha valaki beszól az EU-nak azt úgy hívják, hogy érdekérvényesítés kispajtás.

Az a bajod, hogy sokat vizionálsz, gondolom Gyurcsányéknál kolbászból font kerítéseket láttál.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.05.08. 14:51:50

@Anarchista Nyárspolgár:

Magyar Nemzeti HippHopp-ot! :D

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Hát, ilyen szépen még nem olvastam, hogy lényegében sztyeppi parasztok vagyunk... természetesen egyetértek. :D

nincs1itt 2013.05.08. 14:51:59

@Fejesrob: Robika, Robika érdekérvényesíteni magácska úgy szokott, hogy lehülyézi a szerződött partnerét?? Esetleg hazudozik, ahogy eddig tette az ÖSSZES kormány?? Igaz, ez a garnitúra pofátlanabb, mint eddig bármelyik, de egyszer megtelik a pohár... Szóval, az EU-nak NEM BESZÓLNI kell, hanem tárgyalni, pozíciókat erősíteni stb. Stratégia, taktika, de ezt magyarázzam egy Ellentengerkicsi Forradlmigyorsnaszádvezénylófejedelem hívőnek?
A németekhez akar felzárkózni, de odamegy a müncheni kijafaszagyerek a sváb-találkozóra és elküldi az apja faxára, vitézcsomónak a bajort?? Hmm? Ez rendben van?

navan 2013.05.08. 14:56:06

@Fejesrob: :-)))) erdekervenyesites. Aha. Cui prodest?

Ha valaki "beszol az EU-nak" az leginkabb azt kepzeli, hogy maga a koncept ("beszolni az EU-nak") nem egy egbeszoko faszsag. Az valoszinuleg meg nem jart a faluja hataran tul es rovasir. Az nem birja felfogni, hogy az "EU" az nem egyenlo Moszkvaval. Az eselyesen Fidesz-szavazo.

A Gyurcsanyos-kolbaszos reszt nem ertem. Szerintem te se.

felcsutisuttyo 2013.05.08. 15:00:57

Ferkusz a kurva anyádot libázzál!!!!!!!!!!!! Libaszar szagu a jó édes a nyád aki szarni készült a disznóól mellett és Te estél ki belőle!!!

Netuddki. 2013.05.08. 15:02:09

"Ellenünk tovább folytatják az eljárást, míg a nálunk lényegesebben nagyobb hiányt felhalmozó Romániával szemben megszüntetik ugyanezt."

Bírom ezt a fideszes/lobbikos ajvékolást. A miniszterelnökünk egy gumicsimmás paraszt, de azon óbégattok vajh miért nem nézik a fidesz kormányt jó szemmel Brüsszelben. B+ itt nektek mindenki hibás csak ti vagytok helikopter!
Az okos ember ilyenkor elgondolkodik aztán próbál változtatni, a buta meg az is marad. ostobák vagytok és azok is maradtok! Magyarország állampolgárainak alapvető érdeke, hogy az ostoba fajtátokat végleg kiszorítsa a politikából. A fidesznek még az írmagját is ki kell gyomlálni, aztán ha egyáltalán még bekerülnek akkor jöhet a maszop és a többi tolvaj banda...

ob.szerver 2013.05.08. 15:02:17

"Ideje volna tehát kávéházat váltani, van olyan hely, ahol a társaság is jobb és az étlapon található kínálat is sokkal tetszetősebb."

Nocsak. És melyik lenne az? Komolyan érdekelne.

A távozással lemondana az ország a fejlesztésekre fordított pénzek 97%-áról, a földalapú támogatások százmilliárdjairól, amely összegek nem kis része ma az Orbán-Simicska-Nyerges triumvirátus zsebében köt ki.

Azt a távozást még átgondolják egy kicsit. Szerintem.

Netuddki. 2013.05.08. 15:04:50

@kovi1970: Ja, és a legjobb az egészben az, hogy miközben szidjátok itt az EU-t, aközben szemérmetlenül meglopjátok a saját állampolgáraitokat. Azokat akik azokba a pozíciókba emeltek benneteket ahol valójában a népet kéne szolgálnotok. Az anyátok keservit! Na!
Majd ha itt rend lesz akkor ráérünk a külfölddel és az EU-val foglalkozni. De amíg ilyen tolvaj, mutyi banda ül a nyakunkban addig eléggé nevetséges ez a az egész terelés...

Makkasz 2013.05.08. 15:23:20

A helyzet az, hogy Orbán kormány tevékenységét nem csak EU-ban figyelik aggodalommal.

Posztolókám, képzeld el, hogy az EU a barátunk, mi abban a szövetségben vagyunk, néppárti többségü a parlament.

Sajnos a demokrácia leépítése, a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontása, a visszamenőleges jogalkotás, az államosítások feltünnek másoknak is. USA, Izrael nem EU tag, mégsem értik miért nagyszerű a szabadságharc, a visszaállított Kádár rendszer.

Valamit tisztázzunk, sem EU sem más országok nem tekintenek tényezőként Magyarországra. EU-ban már úgy tekintenek ránk mint seggen a kelésre. nem azét mert Orbán harcos, hanem mert nem működik együtt, kiugrál, különúton jár oroszokkal, azerekkel, ami nem csak morálisan irtoztató (baltásgyilkos), hanem károkat okoz többi EU országnak, EON gázszállítási szerződéseknek.

Természetesen az sem egy nagy öröm, hogy 2 millió ember dolgozik a versenyszférában, gyekorlatilag EU-ból csordogáló pénzből tartjuk fenn a működő gazdaság látszatát, de a német választóknak hogy magyarázza meg Merkel, hogy az adójukból a törpeharcosnak és oligarchabirodalmának kell juttatni? Nem könnyű. Ezért nem közkedvelt a mi kis házimaffiózónk, aki büszkén építi a nemzeti burzsoáziát közpénzből.

Stadion fel, oktatás le, emberek el.

Blogger Géza 2013.05.08. 15:29:17

@Nero Bianco: "Anyám maradt egyedül két gyerekkel, úgyhogy mi ma már nem férnénk bele a NER családmodelljébe." Ez (is) baromság, ezt ki mondta neked? Az alaptörvény rögzíti, hogy a családi kapcsolat (egyik) alapja a szülő-gyermek viszony.

Fejesrob 2013.05.08. 15:34:24

Azt írja: "mértéktartó Európai demokraták".

Gondolom, olyan Paul Lendvai, Bendit Cohn félék:)

Blogger Géza 2013.05.08. 15:38:01

@Makkasz: Téged személy szerint miféle "visszamenőleges jogalkotás" érint? Sohase értettem ezt a lózungot... Továbbá hol van leírva, hogy nálunk muszáj a közösségi tulajdon arányának kisebbnek lennie, mint Franciaországban, Ausztriában stb?

navan 2013.05.08. 15:38:58

@Fejesrob: Kik ok Lazar Janoshoz, Kosa Lajoshoz, Szajer Jozsefhez, Kover Laszlohoz es persze Orban Viktorhoz kepest?? Ok lennenek a valodi "mertektarto demokratak", nem?

Fejesrob 2013.05.08. 15:39:16

@nincs_itt: Igen, "magácska" is néha kemény, nem tudod te valójában mi van az üzleti életben, csak nagy az arcod.

Ráadásul az értelmezéshez még hülye is vagy, a keménykedés nem azt jelenti, hogy pofánvágod pöcsfej.

Fejesrob 2013.05.08. 15:40:55

@navan: Ne bonyolítsad már. Az EU szempontunkból vagy húsz szervezet, 150 embere.

Nyugodtan beszólhatsz nekik, megszokták.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.08. 15:45:25

A múltkor a konditeremben, ahova járok láttam egy olyan képű nőt, mint ez a Redding. Hát bizony mondom néktek majdnem szájon vágtam. Persze aztán visszafogtam magam, mert rájöttem, hogy attól, hogy küldőre hasonlít rá, még nem biztos, hogy olyan. Egyébként büszke vagyok rá, hogy narancs szimpatizánsként végül volt ennyi eszem.
Viszont az biztos, hogy ez a Redding nagy nemzetáruló.

navan 2013.05.08. 15:45:58

@Fejesrob: Szukosek a szempontjaitok. Es persze, nyugodtan beszolhatsz. Plane miutan bebizonyitottad, hogy egyuttmukodesre keptelen vagy - no meg arra is, hogy megallj a sajat labadon.

Magyar virtus. Hejh.

navan 2013.05.08. 15:47:21

@pocakos focista: Reding.

Nemzetarulo? Nocsak. Kifejtened? (ha mar pofan nem vagod, mert narancsszimpatizanskent legalabb ennyi eszed van...)

lipicai menés 2013.05.08. 15:49:14

@Nero Bianco:
utolsó mondat nagyon igaz !!
de a kommentek is !!!
nagyon egyszerű társaság jött itt össze

nincs1itt 2013.05.08. 15:51:32

@Fejesrob: Persze, persze, Kicsi Rigó, mer' asztat csak magácska tudhassa. Tudja, a "beszólás" kifejezés viszonylag újkeletű, de azért világosan kifejezi, hogy pofátlanul, esetleg hozzá nem értve és lenézően szól valaki, ahhoz akinek "beszól". Mellesleg, lehet okoskodni, de teccik tunni, szerénytelenségem már a egy másik EU tagország határain belülről szemlélem, azt a határtalanul nagyképű, kivagyi magatartást, ami leginkább a "cigánykodással" írható le, aminek eklatáns példáját mutatod! Az a segédlókupec O.V. pedig olyanokkal emberkedik, akiktől a segílykét kapja, pünkösdi királyságának fenntartásához.
Szóval, Te penis vulgaris, erősen ajánlom, hogy a felcsúty vitéz Egyedik Rámszesz stílusát felejtsd el, mert az még neki sem áll jól! Illene hozzákezdeni a munkához, de mint tuggyuk azt nem ismeri Null-dikk Viktor, szerényen hallgatni és a lehető legtöbbet eltanulni mongyuk a dájcsoktó, na nem a Tamásra gondolok!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.08. 15:52:14

@navan: Hát miért, nem nemzetáruló mindenki, aki Magyarország dicső és bölcs kormányát támadja? Hát magyar vagy-e, hogy ezt sem tudod?

navan 2013.05.08. 15:55:03

@pocakos focista: ja. bocs.

Na de Reding - o milyen nemzetet arul, es kinek, es mennyiert?

nincs1itt 2013.05.08. 15:55:43

@Fejesrob: Jaj, még valamit!! el ne felejtsd, hogy az EU 150 általad aposztrofált akárkije, az persze mind, mind segghüje, magyarellenesg@ci!!

navan 2013.05.08. 15:59:35

@nincs_itt: ..na meg nemzetarulok ok is.

Makkasz 2013.05.08. 16:09:12

@Blogger Géza: Hogyne érintene. Ahol visszamenőleg elvehetik valakinek a keresetét, vagy megtakarítását kizsarolhatják belőle, (utána egy év alatt elköltik,közben államadósság nőtt, GDP esett, munkanélküliség nőtt és rekord EU pénz lett felhsználva, milyen szar lehet a helyzet valójában?) bármi megtörténhet. Elég ha szemet vetnek tulajdonodra, tevékenységedre, üzletedre. Félelmetes.

Sehol nincs leírva mennyi legyen állami tulajdon. Mivel az országnak nincs pénze, rendkívül korrupt és tehetségtelen a politika, ezért az lenne a szerencsés, ha semmi nem lenne állami tulajdon.

De legalább a gazdaságba ne ártaná magát az állam. Megöli a versenyt, pazarol. Lásd MÁV, de kivétel nélkül minden állami cég csődtömeg. Állami mobilcég, ezen röhög a fél világ.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

nincs1itt 2013.05.08. 16:11:22

@navan: naná! Meg nem is Turulban születettek, meg pláné nem NERtársak! Tehát, bármit mondhat nekik ez az Isten-Császár-Fáraó!

Larry Silverstein 2013.05.08. 16:18:43

@Makkasz: Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

- De a külföldi cégnek van. Nyehehe.

Senkit nem érdekel a süket duma. A mai ellenzék tönkretette a gazdaságot, Orbán nem. Ezért fog nyerni. A baloldali médiának már most nincs pénze reklámra, a jobboldali 8 év ellenzékiség alatt épült ki. Mit lehet várni olyanoktól akik ennyire nem tudnak gazdálkodni?

navan 2013.05.08. 16:19:32

@nincs_itt: ismet tanultam valamit :)

Larry Silverstein 2013.05.08. 16:20:39

@Makkasz: Eltaláltad a megtakarítást is a maszop zsarolta ki az emberektől, amikor kötelezővé vált a MANYUP.
Kilépni nem volt kötelező. miről beszélsz?

barsled 2013.05.08. 16:21:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"A belarusz helyzetet ismerem, ott pl. a nyugatpártiság Ukrajnát jelenti, márpedig a nép nem akar ukrán életmódot "

Ezt nem értem. A nyugatpártiság miért Ukrajnát jelenti? Pláne, ha Ukrajnában feleakkora az egy főre jutó GDP. (Amellett, hogy Ukrajna délre van tőlük, bár ez itt most tényleg nem számít.)

Netuddki. 2013.05.08. 16:27:27

@Larry Silverstein: "A mai ellenzék tönkretette a gazdaságot, Orbán nem."

Muhaha! A 3 borítékos viccet már mindenki ismeri B+...

Makkasz 2013.05.08. 16:42:39

@Larry Silverstein: "- De a külföldi cégnek van. Nyehehe."

Aligha, a tulajdonosainak van érdeke, legtöbbszö külföldi nyugdíjas, aki összetette a pénzt rá életében, és nyugdíjalapja egy része részvényben van. MOL is ilyen tulajdonban van.
Nem véletlenül nem lehet korlátlan mértékben saját részvényt vásárolni a cégnek és korlátlan ideig megtartani. A cégbe tulajdonosuk tőkéjüket, tudásukat, estleg munkájukat teszik be és profitot várnak. Ez az egyszerű működés tette gazdaggá a valódi kapitalista országokat.

Nem az ellenzék, hanem az MSZP és SZDSZ tette tönkre a gazdaságot, ezt sikerült Orbánnak fokozni:
- Államadósság nőtt (az einstandolt nyugdíjpénz 3000 mrd-je pont 10%-al csökkenthette volna az államadósságot),
- GDP csökkent (annak ellenére hogy korábbiaknál sokkal több EU pénz érkezett, de ez sem segített, sem a kisbb szja nagyobb áfa, hiszen sokan inkább külföldön költik el pénzüket, vagy takarékoskodnak),
- Emigráció igazi exodus,
- Menekül a tőke, nincs beruházás, amortizációt sem fedezik (megint csak EU források felhasználásának ellenére).

Valószínű hogy nyerni fog a fidesz, hiszen nincs jobboldali párt Moon, és az emberek igénye is a nagyobb, gondoskodó állam, kommunizmus. Szerintem is folytatódni fog Kádár II. Sajnos ez további elszegényedéshez, kivándorláshoz, az ország leépüléséhez vezet.
De lesznek stadionok!

Makkasz 2013.05.08. 16:51:01

@Larry Silverstein: Arra a fenyegetésre, hogy nem kapsz nyugdíjat csak ha visszalépsz, bizony sokan visszaléptek. Sokan elhitték, hogy "megvédték" a nyugdíjukat.
Az eltőzsdézést is elhitték, holott reálnyereség keletkezett. A nyugdíjpénztárak ki tudták fizetni államot (ettől szinte bármelyik bank megrogyott volna) kivétel nélkül (eltőzsdézés, bruhahaha). Na most nem csak a hozam kicsi, hanem már a pénz sincs meg.

Engem senki nem kényszerített manyupba lépésre, önként léptem be. Jobb helyeken magadnak teszel félre nyugdíjat, nem az állam kiszolgáltatottja vagy, és akkor mész nyugdíjba amikor azt gondolod a hozam fedezi életviteled, utazgatást. Ha besundálsz megkapják a gyerekek ami ott van.

Kétségkívül jobb az állami, ahol most látszik, 20 év múlva nem lesz miből nyugdíjat fizetni.

A zsarolás kivédésére először be kellett utaznom és nyilatkozni hogy nem adom a pénzem. Ez elég ordenáré volt.

Mindenesetre nekem megvan, tavaly 18%-ot hozott. A többiekét orbán lángelme elköltötte hülyeségre, gazdaság kozmetikázásra, hiány eltüntetésre, korrupcióra, nemzeti burzsoázia építésre.

Nem vagyok naív, tudom hogy fidesz készenáll a nyugdíjmegtakarítások kényszerállamosítására is, ugyanúgy ahogy a betétek is bennragdhatnak egyszer. Nem sok a remény.
Éljen Kádár II.!

Larry Silverstein 2013.05.08. 16:54:40

@Makkasz: 'A cégbe tulajdonosuk tőkéjüket, tudásukat, estleg munkájukat teszik be és profitot várnak. Ez az egyszerű működés tette gazdaggá a valódi kapitalista országokat.'

- nem igaz. Amikor ezek a kapitalista cégek keletkeztek, akkor kolonizálták a világot, rabszolgává téve azt akit tudtak, 300 évre. Ez alakította ki a mai Status quót, ezen csak Kína és India + olajállamok változtattak.

Konkrétumokat. Államadósság nem nőtt, viszont csökkent. Munkanélküliség nem duplázódott meg mint az elmútnyócév konjunktúrájában, hanem szinten maradt folyamatos külső recesszióban.

navan 2013.05.08. 16:59:33

@Larry Silverstein: Az orszag rohad szejjel. Eleg konkret?

nincs1itt 2013.05.08. 17:08:29

@Larry Silverstein: Te Larry, biztosan jól tudod?? Csak azért kérdezem, mert a legtöbb "kapitalista cég" keletkezése, bőven az általad említett kolonizáció és rabszolga kereskedelmet követő időszakra tehető...
Az államadósság REKORD szinten, messze túlszárnyalva a zemúttnyóccévet, a munkanélküliségi mutatókat fel se hozd, mert biztosan növekszik, csak ugye az "ügyes könyvelésnek" köszönhetően, nem úgy néz ki...
A recesszió Mo.-n kívül kb 2 éve véget ért, mostanra fordult növekedésbe az eddig stagnálás. Ezzel szemben Mo.-on 8. negyed éve masszív recesszió van, ami tovább mélyül. Vagyis, szépen benyaltad az agitprop dumát, de sajna Mo. az utolsók után következik, fél óra késéssel.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 17:09:53

@barsled:

A belarusz átlagember így gondolkodik:
- Belarusz sosem lesz Ausztria, de még Lengyelország sem, az összehasonlításnak csak más ex-szovjet államokkal van értelme,
- lássuk mit hozott a polgári demokrácia és a liberális kapitalizmus Ukrajnának, melynek helyzete hasonló volt a szovjet időkben,
- Ukrajnában az átlagember szarabbul él, mint valaha, Belaruszban jobb az élet, ráadésul Ukrajnában a közbiztonság minősíthetetlen,
- tehát éljen Lukasenka és menjen a fenébe a nyugatpárti belarusz ellenzék.

Makkasz 2013.05.08. 17:11:03

@Larry Silverstein: Nézzünk egy példát. USA:
Postás, tanítónő 6-700.000 Ft nettót keres. Az áfa 7%, a benzin 160Ft/l. Négykerékhajtású új autó (Jeep) 3 m Ft. Munkanélküliség 7.5%.
A növekvő válság miatt, 6 éves csúcson az új autó eladás, az ingatlanárak 10%-al nőttek. Szerencse hogy nem gyűrűzik be Magyarországra.

Az államnál, a korrupt politikusnál rosszabb gazda nincs.

Miért adod másnak a pénzed hogy oldja meg a gondjaid? Miért vársz el dolgokat az államtól? Érdeke csak az egyénnek van, ez világos, ezért nem jó ötlet a közös pénz amiről kevesek döntenek.

A munkanélküliség azért stagnál, mert egyre többa közmunkás. KSH már nem teszi ki külön honlapjára a közmunkás adatokat. A versenyszférában, az egyeteln valódi adófizetőnél egyre kevesebb ember dolgozik.

Fura aki nagy államot akar akar, két féle ember lehet:

1. Azt akarja, másoktól elvegyenek, és neki adják. Mivel nem meri orrbavágni a szomszéd Imrét, vagy gyerekétől elvenni, az állam, homályos elvek mögí bújik.
Jellemzői irigy, rövidtávon gondolkodó, önző, eltartott. Jelszava: Más faszával csalánt verni.

2. Ő akar többet adni, azt akarja, mások döntsenek arról, mire költsék az ő pénzét. Mindezt a végtelenségig korrupt, hatalmas állammal rendelkező Moon. Pedig csinálhat alapítványt, fizethet több adót (adókedvezmények nem igénybevételéért nem kap büntit, szíve joga), összefoghat a szomszédokkal hogy leburkolja az utcát, adományozhat, de neki jobb, ha kedvenc pártjára bízza. Nem tudom, ebbe a csoportba tartozik-e élő ember, nem lehetetlen, hiszen szektákba is belépnek. Igazhitűek, naivak, szervilisek, vakok.

Érdeke, lelkisimerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

Miert jo politikusnak lenni?

Hatalom, sajat es masok sorsanak iranyitasa, szoborepites. Ez a felszin, a valosag mas.

Magyarorszagra erkezo EUs milliardok, amit mas, nalunk termelekenyebb orszagok adofizetoi dobnak ossze, jelentos igeret. Maffiakormany a gazdasag olyan oligarcha szereploivel mint Simicska, Nyerges es kozgep, ezen a penzcsapon ulnek.

Legtobb cseledkedetet, a sokszor erthetetlenul eros centralizaciot dontesekben, es vegrehajtasban a szolgalelkuseg elvarasat elsosorban ez okozza. Kar ertelmet keresni egyes dontesekben ezen kivul.

Termeszetesn ez nyomot hagy a moralban, totalis ertekvesztes az eredmeny a tarsadalom egeszeben, a gondolkodas, az elvarasok tamasztasanak elvesztese, a "gondoskodo" hatalom elfogadasa, beletorodes, alkalmazkodas.

NFU felszamolasar azert van szukseg, hogy EU kontrollt nehezitsek, EUnak tobb intezmenyt kelljen beszamoltatnia ill. NGM-on keresztul Orban jobban tudja befolyasolni a kijuto informaciokat.

A hatalomban maradas nem csak az elit gazdagodasat szolgalja mindannyiunk rovasara, hanem letkerdes, hiszen ez az eltorzult politizalas, jogserto es korrupt donteshozatal a lebukas kockazatat hordozza.
Senkit nem zavar hogy a foldpalyazatok titkosak? Kovetkezo kormany elso intezkedese kell hogy legyen a nyilvanossagra hozatal. Ettol is remegnek a gazemberek.

Amikor politikai eroterekrol, partokrol, nemzeti erdekekrol gondolkoztok, ezt tartsatok szemelott.

Persze vannak kisebb problemak, orbani patriarchizmus, jo oligarchasag (pl. tenyezo, hogy magat okosnak, es jol gondolkodonak veli), vagy a foci szeretete, egy kis vallasi rovidlatas.

navan 2013.05.08. 17:11:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A magyar atlagembernek jobb. O nem is gondolkodik.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 17:14:41

@Makkasz:

Magyarországon ha véletlenül meg is jelenik egy jobboldali párt, menthetetlenül elbukik.

Jó példa az MDF története. Az MDF adddig volt tényező, míg tele volt harmadikutas és nacionalista alakokkal. Amint ezektől megtisztult az MDF, ment a párt a süllyesztőbe. S amint kiállt nyíltan egy jobboldali konzervatív-liberális, pro-kapitalista program mellett, már nem tudott átmenni a parlamenti küszöbön se.

Makkasz 2013.05.08. 17:16:23

@Larry Silverstein:
Államadósság: 2011 október 21.430 milliárd Ft (addigi rekord)
2013 március 21.630 milliárd Ft (új rekord).

GDP %-ában még rosszabb a helyzet, GDP csökkenése miatt.

Forrás: Államadósság Kezelő Központ

Közben 3000 mrd nyugdíjpénz (adósság csaknem 15%-a) felhasználásra került, soha nem látot mennyiségű EU forrás érkezett (kormány kommunikációja szerint, aminek GDP-re rendkívül kedvező hatása kellett legyen, tehát EU infúzió nélkül még tragikusabb lenne a helyzet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 17:19:21

@navan:

Én a következőképpen érzem: a Fidesz megtalálta, hogy mi kell a többségnek. Van persze egy kemény mag, mely Orbánt isteníti, de ez nem lenne elég a győzelemhez. A győzelmet az ingadozók biztosítják, akiknek az álláspontja kb. "ezek is lopnak, mint a szoclibek, semmivel sem jobbak, de legalább törődnek időnként a kisemberekkel is, s nem csak az IMF, az EU, meg a nagytőké érdekeivel". Azaz a nagy többség baloldali érzelmű az országban, s pont e baloldaliság miatt szavaz a Fideszre.

Makkasz 2013.05.08. 17:20:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem tudom fideszt csak jobboldali párt győzheti le (esetleg átmeneti szövetségben baloldallal a despota ellenében), és Magyarországon a gazdagodást, polgári normák megjelenését csak egy jobboldali párt hozhatja el.

MDF szerintem a boszorka és herényi miatt bukott el, meg a választás előtti ostoba húzásokkal.

Sok fidesz szavazó, azt hitte fidesz jobboldali, ezért szavazott rá. Most pedig nincs alternatívája, soha nem fog baloldalnak segíteni szavazatával. Eléggé úgy néz ki a Kádárizmus bejön az emberek többségének (rezsicsökkentés:)).

Larry Silverstein 2013.05.08. 17:25:33

@Makkasz: A nyugdíjpénzt minek kevered az államadóssághoz? A soha nem látott mennyiségü EU forrást 2014-20ban lehet lehívni, erről szólt az utolsó ktgvetés.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 17:26:32

@Makkasz:

Igen, ez nyilvánvaló. Csak jobboldali fordulat tud segíteni. A gond az, hogy az, aki Mo-n jobboldali a gazdaságpolitikában (mert pl. Gyurcsány és Bajnai azok, sok közük nincs a baloldalhoz e szempontból, nyugatabbra mindkettő tipikusan liberálisnak számítana, s nem szocialistának), az jellemzően kulturális téren baloldali, így nem képes a jobboldalon elérni eredményeket.

Szerintem a reális az lehetne, hogy valamikor kialakul valami szakadás a Fideszben és lesz egy populista párt meg egy konzervatív párt. Csak hát a Fideszben az irányítás olyan mértékben egyszemélyi, hogy ennek a valószínűsége jelenleg nulla körülinek tűnik.

navan 2013.05.08. 17:32:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Egyetertunk. Itt tkp uj "kommunizmus" epul gozerovel - azzal a bonusszal, hogy Gizi neni meg Bela bacsi orulhet, hogy ujra lesz 3.60-as kenyer, viszont parhuzamosan ketpofara komcsizhat.

Makkasz 2013.05.08. 17:37:28

@Larry Silverstein: A nyugdíjpénzt azért "keverem" ide, mert egy része kötelezően államkötvénybe volt. Ezt az állam visszakapta, nem kellett fizetnie érte, ez önmagában 1500 mrd azonnali adósságcsökkenés.
A maradék egy része befektetésre került, ami szerinted biztos jó (Rába és MOL részvények), szerintem tragédia. Körülbelül 800 milliárdot egyszerűen felélt az állam. Namost vegyük ki a részvényt, tehát 2300 milliárddal még kevezőbb is a kép mint a valós. Ma az államadósság 24.000 milliárd lenne a magánmegtakarítások államosítása nélkül.

Az EU forrást biztos nagyon jó lesz 2014-től, de 2007-2013 időszakban 2011 ig MO nettó befizető volt Brüsszelben, 2012-ben a 2007-2013 időszak forrásainak kb. negyede került lehívásra. Ettől visszhangzott a kormányzati sajtó, nagyon büszkék rá (lehetnek is, nade máshol még rosszabb a helyzet mint ami látszik -beruházás, GDP, munkahely).

Az EU ciklusok jellemzője, hogy lassan indul a pénz, ezért 2014-15-ben az új forrásokból nem sok pénz fog jönni (viszont a 2013-ig rendelkezésre álló még 2-3 évig jön).

Makkasz 2013.05.08. 17:45:35

@Larry Silverstein: @nincs_itt:
Igaz, a vállalkozáshoz elfelejtettem reagálni, hogy a rómaiak találták ki, arra a célra ha több személy összerakta termelőeszközét, tudását és együttműködtek a profitszerzés érdekében. Ezek voltak az első jogi személyek.

Szintén a rómaiak szerint a szabadság az időddel való szabad gazdálkodás, amit a vagyonod teremt meg számodra, és a vagyonszerzés lehetősége a szabadság záloga. Több mint 2000 éve.

Blogger Géza 2013.05.08. 17:58:07

@Makkasz: Értem, szóval semmiféle "visszamenőleges törvényhozás"-ról nem tudsz, ami érintene, köszönöm. :)

Blogger Géza 2013.05.08. 18:02:04

@Makkasz: Semmiféle magánmegtakarítást nem "államosítottak". A manyup ugyanis nem megtakarítás volt (hiszen a megtakarítás a jövedelmed fogyasztásra el nem költött része,a tőled elvont nyugdíjjárulék meg nem a te jövedelmed, hanem az államé), hanem állami járulékbevétel megpántlikázása és külön pillérben gyűjtése.

navan 2013.05.08. 18:06:54

@Blogger Géza: 98%-os ado, korkedvezmenyes nyugdijak, rokkantak statusza, stb.

Makkasz 2013.05.08. 18:08:10

@Blogger Géza: Akárhogyan is, az örökölhető volt, te rendelkeztél vele, választhatsz portfoliót, egyéni számlán gyűlik. Az állam csak szabályozta, de a szerződés özted és a MANYUP közt van, tehát magánpénz. Közönséges lopás.

Ma meszelik el brüsszelben a 98%-os közalkalmazotti végkielégítés visszamenőleges különadót.

Butaságot beszélsz az érintettségről. Egyrészt egyszer te jössz a sorban, másrészt szerinted ha pl. cigányokat írtanak, és te nem vagy sem cigány sem írtó, akkor téged nem érint? Egyszerűkém.

Makkasz 2013.05.08. 18:20:15

@Blogger Géza: Így megy ez végkielégítéssel AB korlátozással, nyugdíjmegtakarítás elvételével:

"A különadót először 2005-ig visszamenőleg vezették be, ezt azonban az Alkotmánybíróság elkaszálta, mondván sérti a visszamenő hatály tilalmát. Az alkotmánybírósági döntés után nem a kifogásolt törvényt módosította a kormánytöbbség, hanem az Alkotmányt: jelentősen korlátozták az AB jogköreit, abban bízva, hogy a testület ezután nem fogja elmeszelni az ismételten, csaknem változatlan formában benyújtott különadó-törvényt. Az AB azonban ismét elkaszálta a törvényt, arra hivatkozva, hogy a visszaható hatály a legalapvetőbb jogot, az emberi méltóságot sérti. Lázár János, a törvény benyújtója szerint a döntés „szembe ment az ország érdekeivel”, a rendelkezés célja az, hogy "az érdemtelen, pofátlan végkielégítéseket felvevők ezeket 98 százalékkal adózzák le”. Az Alkotmánybíróság nem találta ugyanakkor alkotmányellenesnek azt, hogy a különadót 2010-től vezessék be, ami valamelyest azért mégis visszaható hatályú jogalkotás volt, hiszen a törvényt 2010 végén fogadták el.

A törvényt végül, harmadszorra, úgy fogadta el az Országgyűlés, hogy csak a 2010 utáni végkielégítésekre vonatkozzon. A törvény sokakat hozott nehéz helyzetbe, hiszen a végkielégítés összegét többnyire felélték az érintettek."

Blogger Géza 2013.05.08. 18:29:19

@navan: Nincs hatályban 98%-os adó, a rokkantak státuszának felülvizsgálata pedig nem visszamenőleges, nem kérik vissza a pénzt, max. a jövőben nem kapsz, ha munkaképesnek nyilvánítottak. Mint a táppénz, ha egészséges leszel, onnantól nem jár. Nagyon helyesen. A korkedvezményes nyugdíjaknál nem tudom, mire gondolsz pontosan.

Blogger Géza 2013.05.08. 18:31:14

@Makkasz: Oké, ismét megerősítetted, hogy nem érint. :)

navan 2013.05.08. 18:35:35

@Blogger Géza: Arra gondolok pontosan, hogy egy olyan orszagrol beszelunk, ahol EGYALTALAN felmerul a visszamenoleges torvenykezes gondolata. Ahol TERMESZETESNEK tekinti a nep egy resze, hogy napi rendszeresseggel lehet atirni a torvenyeket. Ahol alaprendszereket borogatnak fel, hogy aztan toldozva-foldozva viszakozni kenyszeruljenek, mert vagy a koncepcio volt rossz, vagy a kivitelezes.
Na meg egy olyan orszagrol, ahol nem lehet tudni, mit es miert hoz a holnap. Azt kiveve, persze, hogy a ballibek a hibasak.
Oke, mondhatod, ez nem egy szikar kozgazdasagi megkozelites. De hat ertelmetlen olyan modon kozeliteni a mai magyar valosaghoz. Mert nem a racio diktal, hanem az abszurd.

Blogger Géza 2013.05.08. 18:38:32

@navan: Még mielőtt belekötnél, nincs hatályban "visszamenőleges hatályú" 98%-os adó.

navan 2013.05.08. 18:40:59

@Blogger Géza: De felmerult, es visszamenoleges hatallyal akartak bevezetni. Es ha rajtuk (Fidesz) mulik, be is vezettek volna.

Blogger Géza 2013.05.08. 18:42:12

@navan: Ez azért relatív, hogy mi a visszamenőleges. Ha 2010-ben hozok egy törvényt a 2010-es jövedelmek adóztatásáról, azért az nem egy túlságosan "visszamenőleges" dolog. Egyébkét korábban is számtalan évközi adómódosítás volt, pl az MSZP is év közben emelte meg az áfát.

Amiket meg leírsz, azok más szavakkal:
államháztartási rendszerek reformja (mindenki erről papol), tervezett költségvetés hiány betartása.

Makkasz 2013.05.08. 18:45:54

@Blogger Géza: De érint. Hazámban lebontották a fékek és ellensúlyok rendszerét. A hatalmi elit bármit megtehet. Hogyne érintene.
Gondlom te a hidegháború idején nem aggódtál egy percig sem, hiszen amíg nem rád esik egy bomba, addig nem érint.

Egyébként nagyon szimpatikus a hozzáállásod, pontosan ezt követték fideszes kpviselők a komondorossal. Kit érdekel, ha nem az ő feleségét veri. Persze lehet az sem érdekes, csak te ne ess át a vak komondoron.

Makkasz 2013.05.08. 18:48:35

@Blogger Géza: Gézukám, így történt:
@navan:
A végkielégítést évek alatt keresték meg (5-10-15-35) az illetők, és fidesz általi kirugáskor járt volna nekik, és visszamenőleges.
Amúgy a fidesz nagyon demokratikus is, mert nem, lett válaszátsi regisztráció sem:)))))))))

"A különadót először 2005-ig visszamenőleg vezették be, ezt azonban az Alkotmánybíróság elkaszálta, mondván sérti a visszamenő hatály tilalmát. Az alkotmánybírósági döntés után nem a kifogásolt törvényt módosította a kormánytöbbség, hanem az Alkotmányt: jelentősen korlátozták az AB jogköreit, abban bízva, hogy a testület ezután nem fogja elmeszelni az ismételten, csaknem változatlan formában benyújtott különadó-törvényt. Az AB azonban ismét elkaszálta a törvényt, arra hivatkozva, hogy a visszaható hatály a legalapvetőbb jogot, az emberi méltóságot sérti. Lázár János, a törvény benyújtója szerint a döntés „szembe ment az ország érdekeivel”, a rendelkezés célja az, hogy "az érdemtelen, pofátlan végkielégítéseket felvevők ezeket 98 százalékkal adózzák le”. Az Alkotmánybíróság nem találta ugyanakkor alkotmányellenesnek azt, hogy a különadót 2010-től vezessék be, ami valamelyest azért mégis visszaható hatályú jogalkotás volt, hiszen a törvényt 2010 végén fogadták el.

A törvényt végül, harmadszorra, úgy fogadta el az Országgyűlés, hogy csak a 2010 utáni végkielégítésekre vonatkozzon. A törvény sokakat hozott nehéz helyzetbe, hiszen a végkielégítés összegét többnyire felélték az érintettek."

navan 2013.05.08. 18:49:10

@Blogger Géza: Igen, allamhaztartasi reform meg koltsegvetesi hiany. Ezenkivul meg egy orszag lassu amortizalasa es viszonylag gyors es hatekony lerablasa.

msdng · http://barikad.hu 2013.05.08. 19:48:11

@kovi1970: prosztókám, a forrásaid nem függetlenek a ballibektől mint ahogy te magad sem, troll.

gondolatjelek.wordpress.com/2013/04/03/20437/

gondolatjelek.wordpress.com/2013/05/03/20662/

msdng · http://barikad.hu 2013.05.08. 19:52:16

@Makkasz: nektek cionistáknak nem itt van a hazátok, ha ez az lenne akkor nem abból élnétek hogy eláruljátok

navan 2013.05.08. 20:00:25

@msdng: Megerkeztel vegre... Csak nem a polgari kereszteny igaz magyarsag beszel beloled?

Makkasz 2013.05.08. 20:07:24

@msdng: Mitől vagyok cionista?
Versenyszférában dolgoztam világ életemben, 210 mFt adót fizettem, nem hiszem hogy árulásból élnék. A sok ostoba, tehetetlen Kádár II hívő dúskál a keresetemből:). Vagy csak a nagyvezír barátai.

Egyébként akit pozícióba tesz, megveszteget, lekenyerez, hivtalt ad fidesz, azt értem, de az olyan együgyű mint te miért hiszi el hogy ez jó? A szegénység, a kiszolgáltatottság jó?

msdng · http://barikad.hu 2013.05.08. 20:08:29

blog.hu élővilágának ismerete beszél belőlem, vannak akiknek azért fizetnek h a jobboldal ellen mocskolódjanak, ritka szánalmas a baloldal hogy erre fanyalodik nem? kár tagadni egyértelmű

Makkasz 2013.05.08. 20:09:21

@navan: te érted miért vagyok cionista? Már voltap libsi, maszop, de cionista most először. Aztán közben meg cigány származású vagyok, de tényleg.

msdng · http://barikad.hu 2013.05.08. 20:12:05

@Makkasz: bemondásra itt mindenki minden lehet, együgyű vagy te komám és eléggé ostoba is, ha a kommunistákat jobbnak tartod ezeknél ugyan miért kádározol-prolizol le másokat bunkókám?

Makkasz 2013.05.08. 20:12:33

@msdng: Jobboldali vagyok, nézd meg írásaimat. Pont ugyanilyen kritikus voltam, vagyok gyurcsány megítélésével kapcsolatban. Nem fizet senki, próbálok segíteni embertársaimon felvilágosítással, tapasztalatok megosztásával, tiszta egyszerű világlátással, tényekkel.

Úgy tudom, fidesz fizet a balfaszmenetnek meg felállították a "szellemi honvédelmet".

Szerinted miért titkosak a földpályázatok? miért titkosak a trafikpályázatok? Gondolkozz.

msdng · http://barikad.hu 2013.05.08. 20:13:31

@Makkasz: akkor te is csak egy goj vagy :))))) de sajnos tévedni elég sokban tévedsz ha a másik társaságot pártolod, nem törődnek azok veletek

Makkasz 2013.05.08. 20:14:34

@msdng: :)))) Nem tartom a kommunistákat jobbnak a most hatalmon lévőknél. MSZP-t sem, baloldali eszmék halottak, nem szabad hogy tovább keserítsék az emberek sorsát. Sajno a fidesz baloldali-populista párt, nagyon komoly kommunista hangokkal (államosítás), de lehet keverem a nemzeti szocialistával (NER).

Makkasz 2013.05.08. 20:15:47

@msdng: Milyen társaságról beszélsz? Szerinted a különböző származású csoportok összejárnak kvaterkázni, néha meg csoportközti megbeszélésen terveket szőnek a magyarok ellen? Ovit befejezted már?

Makkasz 2013.05.08. 20:16:22

@msdng: Nem támogatok semmilyen társaságot.

navan 2013.05.08. 20:20:47

@Makkasz: Jon msdng (meg a hozza hasonlo szerencsetlenek) es megmondjak a tutit. Ki milyen - es kesz. Cimkek, panelek. Ennyi. A minap mondta a nagyvezer, hogy ilyenek, mint msdng nincsenek is. Valaki itt teved, nem? Trollok tartjak eletben ezt a halom szart. Sok agymosott ostoba troll.

Makkasz 2013.05.08. 20:22:50

@navan: Mindig a "Király új ruhája" jut eszembe. Nem látják hogy meztelen?

navan 2013.05.08. 20:25:09

@Makkasz: Ja igen. Ha izgat, kerdezd meg azt a majmot, hogy mit jelent az, hogy "cionista". Bonusz: mi az, hogy "kommunista". Szuper-bonusz: o mar ilyen marad.

Makkasz 2013.05.08. 20:27:18

@navan: Nem akarom megkérdezni, biztos nem tudja mi az, ha kommentjeim alapján szerinte az vagyok.
Elkeserítő.

navan 2013.05.08. 20:29:37

@Makkasz: Nem latjak. A "ballibek" befuccsoltak, ezutan jott egy remeny. Most a "jobberek" szarjak szet, ami meg megmaradt. Hat kiben bizzon a szerencsetlen faszfej?? Onmagaban nem tud, hiszen az alkalmatlan targyon elkovetett kiserlet lenne. Marad a mantra. Turulos, szittya.

navan 2013.05.08. 20:31:12

@Makkasz: Nem szamit am, hogy msdng mit gondol. Rajta is keresztultapos majd a rendszer elobb-utobb. Az ostoba talpasok sorsa keseru.
süti beállítások módosítása