Svédországban tüzek gyúltak. Talán pont a svédek számára meglepő, de akik nyitott szemmel járnak, nem pedig a liberális média píszí véleményrovatainak übertoleráns "merjük feladni magunk" világából tájékozódnak, már kevésbé az. Európa saját ellenálló képességét vesztette el a '68-asok kitartó munkája jóvoltából, hogy beengedjen egy olyan világot, amely ellen több mint ezer évig küzdött. És most nincs rá megoldása.

sved_zaszlo.jpgAz égő autók és gyújtogató "fiatalok" látványához kevésbé szokott svédek nagy része most, természetesen a saját, egyeduralkodó "mértéktartó" (értsd: problémákat elmismásoló) médiájának hála, arra keresi a választ: hol rontották el. Mármint ők. Vagyis hogyan lehetnének toleránsabbak a toleránsnál is.

Kétségkívül Európa egyik legbefogadóbb nemzete a svéd, az "integráció iskolapéldája". Hitték mások, és magukról sokáig. Pedig csak a problémák szőnyeg alá söprésében, elkendőzésében, korona milliárdok beleölésében jeleskedtek.

Európának nincs válasza a muszlim és/vagy afrikai bevándorlók intoleranciájára, nem ismeri a valódi indítékokat, nem képes felismerni, hogy az integrációhoz nem elég a befogadó nemzet jóhiszeműsége, akarata, kell a bevándorló szándéka is. Ami nincs.

Eközben Európa nemesebbik fele épp a melegházasság - akár saját társadalmának akaratával szembeni - erőszakos elfogadtatásával, vagy az állítólagos szélsőjobboldali veszéllyel van elfoglalva, miközben az igazi probléma a lábánál hever, épp csak nem akarja észrevenni.

Pedig ideje lesz felébredni. A meggyilkolt angol katona, az égő londoni, párizsi és stockholmi autók, a kirabolt boltok, a felgyújtott iskolák kormos látványa kijózanító lehet, ugyanakkor ez csak a kezdet. Európa ma számolatlanul fogad be olyan társadalomból érkező embereket, akiknek Európa (egykor vallott) alapértékei jobb esetben nem mondanak semmit, rosszabb esetben még ellenségesek is azzal szemben. Egy részük pedig egyenesen gyűlöli a befogadó kontinenst, gyűlöli lakóit. Gyűlöli az átlagpolgárt, a rendőrt, a keresztényt, és gyűlöli az önfeladó, agymosott, hipertoleráns liberálist. Csak tudja, ez utóbbi segít neki abban, hogy pár év múlva már ő mondja meg, ki van otthon, és ki nincs.

Mert bizony két autó felgyújtása között már el tudja baltaarccal panaszolni a kamerába, hogy az intolerancia fojtogató légköre őt mennyire elnyomja. Mert megtanították neki, hogy ezt kell mondani. Aztán visszamegy, és építgeti tovább a saját világát, Európa közepén, miközben az öreg kontinens saját keresztény hagyománya ellen indított háborút, mindezt természetesen a tolerancia jegyében.

Integrációról, vagy annak nem létéről persze mesélhettünk volna mi is Európának, ha bárki kérdezett volna minket. Ehelyett csak kioktatást, lenézést, esetleg sértegetést kaptunk a magyar cigányság helyzete miatt, sekély e kéj, Európa most hasonló problémával kénytelen szembesülni. És még kevésbé érezhetünk elégtételt látva azt, hogy ugyanúgy nem képesek kezelni a bevándorlók integráció-képtelenségét, mint mi a cigányokét. Pedig a megoldás pofon egyszerű: egyrészt nem kell agy nélkül beengedni mindenkit, másrészt minden olyan elemet, aki nem tud, vagy nem akar azonosulni Európa alapjaival (nem a '68-assal, hanem a kétezer évessel...), haza kell zavarni oda, ahonnan jött. Mert mi vagyunk otthon, nem ők.

Az önfeladást, a gyávaságot, a gyengeséget érti a harmadik világból érkező. Ezen a nyelven beszél. Ha gyenge vagy, ha képtelen vagy kiállni a saját értékeid mellett, előbb vagy utóbb rád fogja erőltetni a sajátját. Szép lassan, vagy erővel, de azonnal.

Egy ilyen ember nem szokott hozzá a mosolyogva útbaigazító rendőrhöz, a röhejes büntetési tételekhez, a következmények nélküli tomboláshoz, az irracionális segélyezéshez. Egy echte liberális erre nem tud válaszokat adni, mert nem ezen a nyelven beszél, de nem is ismeri azt.

Az ilyen ember bizony az erőből ért, ami viszont hiányzik ma Európából. Ha nem szerzi vissza, akkor a kultúránk, a világunk felkészülhet egy olyan háborúra, amit történelme során még nem kellett átélnie, kimenetele pedig több mint kétséges. Ne kelljen kivárnunk.

Bazsó Bálint

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr635335919

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A multikulti vége 2013.05.31. 10:26:01

A megoldás pofon egyszerű: nem kell agy nélkül beengedni mindenkit, másrészt minden olyan elemet, aki nem tud, vagy nem akar azonosulni Európa alapjaival.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clegane 2013.05.30. 14:26:31

mondjuk láttam én már pesten 2006ban fehér európaiakat is utcán randalírozni meg autót gyújtogatni.

nem kell ehhez muszlimnak és/vagy afrikainak lenni, nem biztos hogy "beengedtek" valakit akinek nincs agya, lehet, hogy itt született (és sokadik generációs fehérember).

maradjunk tehát annyiban: akinek ennyire nincs agya, azt börtönbe kell zárni és kész. ezzel szerencsésen belevettük ebbe a körbe az agyatlan fehéreket, és nem bélyegzünk meg senkit csak azért mert bevándorló, hiszen attól még bőven lehet több agya, mint egy helyinek.

Lord Viktor 2013.05.30. 14:40:17

@clegane: Minden társadalomnak vannak ilyen elemei. Ők a kivételek. A cikk viszont azt fejtegeti, hogy mit kezdjünk azokkal, akiknek a társadalma alapból alkalmatlan arra, hogy befogadják Európába. Ahol a tolerancia és mások tisztelete nem alapelvárás, hanem a gyengeség jele. Nyilván börtönbe kell zárni (vagy kitoloncolni) azt, aki nem képes integrálódni, a probléma itt az, hogy hála a jogvédő szervezeteknek, a bevándorlók extra védelmet élveznek még akkor is, ha ők követnek el valamit. Ez a probléma, ugyanis azt a hamis képet festik le ezek előtt az emberek előtt, hogy ők bármit megtehetnek.

clegane 2013.05.30. 14:53:03

@Lord Viktor: ennek a jelenségnek meg nem a "liberálisok" az okai, hanem faszul meghozott törvények és pénzéhes ügyvédek, akik bármilyen adott szituációból szívesen generálják maguknak a hasznot.

tökösebb fellépés kell a törvényhozás részéről, ez nem vitás, de a kérdés akkor is csak az marad, hogy az egyes konkrét esetekben - amikor bűnözőkről van szó - miért totojázik, nem arról, hogy melyik ország népére milyen általánosításokat lehet kitalálni (mintha mondjuk sokan nem épp azért jönnének el például egy muszlim országból, mert nekik az európai értékek szimpatikusabbak).

ha a cikk arról szólna, hogy "aki bűnöző az bűnöző" azzal egyetértenék, de elég semmitmondó cikk lenne ezzel.
ha meg konkrét országok netán kontinensek egész népét cuzámmen bűnözőzi le, akkor a kurva annyát.

maxwell murder 2013.05.30. 15:15:37

@clegane: te két teljes különböző problémáról beszélsz. azok az emberek, akik kint voltak 2006-ban, ők többnyire dolgoznak, adót fizetnek és nem a segélyes élősködnek. áh, midnegy, nincs kedvem ezen vitatkozni, ha te ezt a két problémát azonosnak látod, akkor egy fasz vagy, ennyi.

clegane 2013.05.30. 15:21:20

@maxwell murder: azt hittem, az égő autók és gyújtogató fiatalok kapcsán írta a cikket a szerző.
ami ugye elég nagy öntökönrúgás így szélsőjobbosok között.

azokban az országokban, ahol segélyen el lehet vígan éldegélni (pl Anglia) ott bizony nem csak a bevándorlók élnek így, hanem tősgyökeres angolok is, akik amúgy nem kevésbé problémásak, le is nézi ezt a réteget a tanult angol. gondolom, hasonlóan van Skandináviában is.
de ha meg ezzel van a baj, hogy segélyeken élősködnek az emberek, akkor legyenek azok megvágva rendesen (tekintet nélkül származásra), és el van intézve a probléma. és ismét csak ne a bevándorlókra mutogassunk általánosítva.

Dzsentrisvihák 2013.05.30. 15:40:55

Sajnos már vívjuk, ráadásul veszítjük is elfelé...

Sturmabteilungsmann 2013.05.30. 20:13:19

@clegane: én például egy bevándorló fekát máris tobbre becsulok,mint téged. Nem kell ide idegen kultúra,hiszen itt vagy te meg a (faj)társaid.

clegane 2013.05.30. 20:16:52

@Sturmabteilungsmann: lol
pl te vagy a fajtársam, te szerencsétlen.
told fel a burkolt zsidózást a seggedbe, faszkalap.

Urfang 2013.05.31. 11:50:56

Itt most konkrétan két bűnözőről van szó Londonban és több tucat bűnözőről Stockholmban. A bűnözőknek pedig büntetés jár, ami nem fog elmaradni sem a londoni gyilkosoknak, sem a stockholmi gyújtogatóknak.

Ezen kívül él még Európában több millió muszlim akik nem öltek embert és nem gyújtogattak. Aki pedig nem követ el bűncselekményt annak nem jár büntetés.

Abszurd lenne ha valaki engem meg akarna büntetni azért mert 2006-ban valakik gyújtogattak Budapesten, az is ugyanolyan abszurd ha másvalakit, mondjuk egy Németországban dolgozó muszlimot azért akarna bárki megbüntetni, mert valakik gyújtogattak Stockholmban. Ennek semmi értelme.

Ha minden muszlimot megbüntetünk a londoni gyilkos után, akkor mi lesz a következő? Minden magyart is megbüntetünk a debreceni darabolós miatt? Ezt akarjuk? Aligha.

Urfang 2013.05.31. 12:02:24

Amúgy érdekes, hogy a magyar jobboldali média mennyire rápörgött erre a londoni meg stockholmi esetre, komolyan mintha a magyar jobbereket jobban zavarná az eset mint magukat a briteket meg a svédeket.

A britek és a svédek már rég megbüntették az elkövetőket és rég túltették magukat a tragédián, amikor a magyarok még mindig ezen fognak rugózni és kiabálnak nekik innen hogy mit kezdjenek a saját muszlim állampolgáraikkal.

Merthogy nekünk nincs még 0.1% hazai muszlimunk sem, de mi megmondjuk Európának hogy dobja ki az összeset. Ez egy vicc.

Urfang 2013.05.31. 12:10:20

+1

Ezeknek a kollektíven ítélkező gyűlölettől elborult agyú xenofóboknak már csak azért sem szabad a kedvére tenni, mert ha kiűznénk az összes muszlimot Európából az ő problémájuk akkor sem oldódna meg.

Akkor elkezdenének keresni maguknak új ellenséget, mert az ilyeneknek szüksége van ellenségre, ez ad értelmet az életüknek, ha hagynánk nekik hogy kiűzzenek egy kisebbséget akkor utána következne egy másik és soha nem állnának meg.

Valami uniformizált falanszter az ideájuk ahol minden szabványember fehér bőrű keresztény jobboldali szavazó, de még ha el is érnék ezt a sótlan egyenvilágot akkor is lenne valami bajuk, mert ezeknek mindig van, az elégedetlenség a lételemük.

Hagyjuk csak nekik hogy bejelentsék ezredjére is a multikulti halálát aztán forogjon tovább a világ.

Stofix 2013.05.31. 12:34:11

Magyarországon családonként 1,3 gyerek születik ezért népességcsökkenés van,ahhoz,hogy a népesség állandó legyen legalább 2 vagy több gyerek kéne családonként.
Ha nem engedünk be külföldieket,akkor mégis ki fog itt 30 év múlva dolgozni?
Ki fogja a mi nyugdíjunkat megtermelni?
Mi lesz akkor itt szerintetek 31,40,50 év múlva?
Tudom én,hogy jól hangzik ez a demagógia,hogy "idegenek haza",csak az a baj,hogy a gyakorlatban nem működik.Ma a világ nyitott és a multikultúra felé tart,ha Magyarország bezárkózik elveszett.Amelyik ország nem tud haladni az elveszett.
A Svédországi eseményekről meg annyit,hogy elszigetelt esetről van szó.Azt nem mondják be a hírekbe,hogy több millió bevándorló milyen keményen dolgozik nyugat Európában,mert annak nincs hírértéke.Csak az ilyen esetekről tájékoztatnak,ezért aki nem ismeri a helyzetet hajlamos azt hinni,hogy "a bevándorló az olyan,hogy éjjel nappal randalírozik,mindegyik kivétel nélkül",pedig nem.Én éltem egy ideig külföldön,sokat ismerek közülük,az arabok nagyon rendesek,mindig segítenek a szegényeken,adnak pénzt a koldusnak stb.A fehér hajléktalanoknak ők segítenek,mert színes bőrű hajléktalan az szinte nincs is,ők elmennek ilyen "foglalt házba",szervezettek segítik egymást.
Jó lenne bevezetni a saria törvényeket a bevándorlók lakta területeken,akkor rend lenne.Iránban meg az iszlám országokban sem randalíroznak érthető okokból.Sokkal jobb lenne,ha a bevándorlók a saját törvényeik szerint ítélkeznének a bűnözők felett és ők tartanának rendet egymás között.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2013.05.31. 12:36:09

Kezitcsókolom, tessék szíves megmondani, hogy én azért maradhatok?

Mert itt születtem ugyan, Európában, és fehér bőrű vérmagyar vagyok, de liberális, ateista és pacifista, így sajnálom, de nem tudok azonosulni Európa kegyetlen, vérengző, álszent, bigott, kapzsi és grandomániás 2000 éves történelmével, szellemiségével. Max. az utóbbi néhány évtizedével.

Pozitív válasz esetén előre is köszönöm a hozzám való könyörületességét. Maradtam egyébiránt stb.

Dzsentrisvihák 2013.06.03. 08:42:34

@kesztió:

Jajj, a te fajtád úgyis mindig marad, úgyhogy fölösleges ez a modoroskodó rinyálás...

Amúgy csak megsúgom, az elmúlt néhány évtized, ha lehet még vérengzőbb, bigottabb, képmutatóbb, és kitudja milyenebb volt, mint az általad megvetett időszak, csak most a ti dogmáitoknak köszönhetően. Légy büszke.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2013.06.03. 08:51:00

@Dzsentrisvihák: Sőt, vérengzésben simán verte a keresztes háborúkat, a napóleoni hadjáratokat, az 1848 és azutáni vérengzéseket/megtorlásokat, a belgák kongói gyarmatosítását, az első és a második világháborút, a sztáliznizmust, a holokausztot stb. Nocsak. :D

Jogod van agyatlan szélsőjobbnak lenni (mert liberális világban élünk, ugye), de azért a saját érdekedben kérlek, legalább az evidens módon blőd kijelentésektől tartózkodj.

Dzsentrisvihák 2013.06.03. 14:05:20

@kesztió:

Hát, az mindent elárul, hogy az elmúlt 20 évben, elvileg békeidőben több embert veszített ez az ország, mint akármelyik háborúban (és ez kontinens szerte jellemző tendencia). Köszönhetően annak a _liberális_ fertőnek, ami minket, és egész Európát is irányítja.

Nem tudom ezek tükrében melyikünk az agyatlan, de az biztos, hogy te önként kikanalaztad a szemeidet, és biztos, ami biztos, még a helyüket is bevarrtad, nehogy véletlenül látnod kelljen a valóságot...

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2013.06.03. 19:05:54

@Dzsentrisvihák: agyad lágya liberális fertő. Mint az egybites idióták, ugyanazt a mantrát szajkózzátok, egy jobbfajta papagáj sokkal érdekfeszítőbb szöveggel képes előállni.

Gondolom, az téged a legkevésbé sem zavar, hogy hangsúlyosan pozitív népesedési rátával záros idő kérdése, mikor népesítjük lakhatatlanná a földet. És az a tévképzet, miszerint azért kell sok gyereket szülni, hogy majd tudjanak minket eltartani nyugdíjas korunkban, nem egyéb, mint burkolt piramisjáték! Mert a több gyerek eltartásához majd még több unoka fog kelleni, ugye? No comment.

Aki számára pedig egy újszülött magyar gyermekről nem az anyai/apai örömök jutnak eszébe, hanem egy bejegyzés a nemzeti statisztikában (eggyel több a magyar), az inkább ne is minősítsem, jó?

szabadter.wordpress.com/2011/03/10/egyet-a-papanak-egyet-a-mamanak-s-egyet-a-nyugdijrendszernek/

Dzsentrisvihák 2013.06.03. 22:36:12

@kesztió:

Oké, csökkentsük a föld népességét, egész nyugodtan kezdheted saját magaddal, te minősíthetetlenül kretén, te...
süti beállítások módosítása