tolvaj.jpgMegfújták a kertből a szőlőt. Kivágták a kerítést, leszedték és elvitték. Érdemes lett volna várni vele még egy hetet, mert éretlen volt, talán majd jövőre sikerül pont időben elvinni.

Abban, hogy dézsmálják a termést, semmi meglepő nincsen. Az ország számos területén úgy hozzátartozik ez a gazdálkodók életéhez, mint a levegővétel. Csakhogy most a szőlőt nem Borsodból vitték el. A lopás Budapesten történt a II. kerületben, annak ráadásul azon részén, melyet a köznyelv csak Rózsadombnak nevez.

Nem kell megdöbbenni, a Rózsadombon sem csak Gyurcsányok laknak. Ha már csak szórványban, de ott is élnek még normális, derék magyar emberek, akik közül néhányan már csak elsősorban hobbi céllal „gazdálkodnak” is. Éppúgy, mint vidéken, ápolgatják a növényeiket, öntözik, permetezik, kapálják és éppúgy dühöngenek, amikor ellopják, mint akármelyik vidéki gazdálkodó.

Bármennyire is hihetetlen, de az utóbbi időben már a budai villanegyedekben is hozzászoktak a folyamatos lopásokhoz. Sok helyen nyoma veszett a kerti bútornak, a garázsból a biciklinek. A kertszerszámok is számos esetben távoztak ismeretlen helyre. Mára alig találni olyan házat, ahova ne törtek volna be legalább egyszer, az autólopások pedig már hosszú évek óta, napi rendszerességgel színesítik az ott élők hétköznapjait.

Ideje volna, felébredni abból a Csipkerózsika álomból, hogy a bűnözés csupán csak néhány válságövezet problémája. Mára úgy terjed, mint a pestis, és olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol eddig még legfeljebb csak a hírekben hallottak róla. Azt is el kellene végre felejteni, hogy a budai elit kerületekben nem történnek bűncselekmények, ott idilli állapotok uralkodnak és minden jó és szép. Ma már ugyanis nagyon nincs így.

Széljegyző

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr845533606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.09.25. 20:05:48

Az egyetlen, cigánykérdéssel hitelesen foglalkozó erőt, a Jobbikot, folyamatosan elhallgatják, lekicsinylik, hőzöngőnek állítják be a médiában.

Egyre inkább zárul a lehetőség ablaka, amíg a helyzetet még demokratikus keretek között meg lehet oldani.

2014 után, amikor a választási osztogatást új megszorításokkal s új hitelekkel akarják kiváltani, nagyon durva dolgok lesznek itt.

gyöngytyúk 2013.09.25. 20:24:59

megtanulnak együtt érezni azokkal , akiknek ez több évtizede megkeseríti az életét .. majd mikor a verések , meg gyilkolások is elterjednek , / mert előbb utóbb mindenhova jut egy selejt , gyilkos cigány / akkor nem hurrogják le azt aki szívszaggatóan panaszkodik , és leszoknak a rasszistázásról is !
az élet egyre erősebb ingereket ad a tompáknak , , egyszer csak megérzik !

orgoványi erdőjáró 2013.09.26. 08:58:34

Amíg a bűnözőket nem lehet lepuffantani - bizonyos élethelyzetekben - mint a veszett kutyát ez így marad, sőt rosszabb lesz. Plusz engedélyeztetni kell a szigorúan csak otthoni fegyvertartást.

Globetrotter2014 2013.09.26. 09:00:13

Akadt pár hülyeség a blogon de ez eddigi messze visz mindent.

Gyanítom a szerző csak tüntetni járt a "rózsadombon".

Karipapa01 2013.09.26. 09:10:57

Egy filmben ha gyerek vagy kutya szerepel esélyes a siker. A blogíró ugyan mindegy mi okból, de ha legalább egyszer Gyurcsányozik, már jó! A Tisztelt Posztoló tette ezt annak érdekében, hogy az olvasók jobban elhigyjék azon állítását, miszerint a Rózsadombon is lopnak. Meg így mégsem annyira gagyi a bejegyzés.

Don Quixote de la Ferko 2013.09.26. 09:13:00

A budai elitkerületek könnyen szavaztak eddig a fideszre.
A budai elitkerületek könnyen szavaztak eddig tarlósra.
A budai elitkerületek szavazóit orbán megvette kilóra az egykulcsossal.

A budai elitkerületek végre megtapasztalják döntésük következményeit, és nem egy elszigetelt álomvilágban élnek, ahová nem jut el a bűnözés, amit nekik köszönhetünk.

VT Man 2013.09.26. 09:13:39

Nyilván ahol gazdagabb a környék, ott több lehetőség van a lopásra.

Egy szegény ember kerti faházából mit lehet ellopni? Egy olcsó, leharcolt fűnyírót és annyi..

Pörköltszaft 2013.09.26. 09:17:31

biztos a Gyurcsány volt! :D

Főmoderátor 2013.09.26. 09:25:25

Szép kis flame bait, már meg is jelentek a snecik.

sztd 2013.09.26. 09:27:30

Néhány észrevétel:
- Rózsadombra szerintem is érdemesebb járni lopni, mint Soroksárra, vagy a Diószeghy utcába
- az én autómat pár évig biztosan nem fogják ellopni. Utána lehet, hogy veszek egyet
- a budapestiek a nagyvárosiak között kifejezetten becsületesek: index.hu/belfold/2013/09/25/a_harmadik_legbecsuletesebb_a_magyar/

kvadrillio 2013.09.26. 09:29:38

affrancba !!!
MÉGIS, MIT LEHET ONNAN ELLOPNI ???

kvadrillio 2013.09.26. 09:30:42

..HA...HACSAKASZTNEM, AMIT ŐK IS 9ÖSSZELOPTAK MAGUKNAK ! :)

♔batyu♔ 2013.09.26. 09:42:43

Költözz el a liberális fejesek mellől. Különösen volt SZDSZ veszélyes:)

Kakimaki0123456789 2013.09.26. 09:44:05

Hat hiaba, ha duborog a gazdasag! Az adorendszer csak a szegenyeket sujtja, a kozeposztaly lecsuszik, munka nincs, a szocialis vedohalot felszamoltak. A Rozsadom lakoinak lehet hogy ez jo mert vehetnek a politikai kapcsolataikon keresztul meg 1000 negyzetmetert es kapnak meg 100 millio allami megrendelest es senki sem kerdez semmit, a cehhet meg majd a kovetkezo generacio allja, de hamarosan orzott lakoparkokban, magas kerites es szogesdrot mogott talaljak magukat mert annyira tonkretettek az orszagot hogy fegyveres or nelkul nem lesznek biztonsagban sehol...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.26. 09:50:17

Már ez is elég szomorú, hogy: "Abban, hogy dézsmálják a termést, semmi meglepő nincsen. "

Jó lenne ha igenis meglepő lenne. :S

Kakimaki0123456789 2013.09.26. 09:59:13

Tenyleg, ki lop vajon tobbet: a ciganyok vagy a korrupt politikusok?

bnyuszi 2013.09.26. 10:07:35

én két hét alatt rendet teszek! :D

Már a magyar foci is jobban teljesít! 2013.09.26. 10:16:30

A posztoló nyilvánvalóan balliberális ajvékoló provokátor, a lopások nyilvánvalóan nem léteznek, íme a tények:

1. A Belügyminiszter Úr két hét alatt rendbe tette a közbiztonságot, tehát folyamatosan csökken a lopások száma.

2. Amióta az ország jobban teljesít és nő a gazdaság és a foglalkoztatottság, nincs már szükség lopásokra, mindenki jobban él, többet keres.

3. A szőlőt nem lopták el, ott van az. Le kéne már végre szokni arról a liberális, magyar-ellenes, elferdült szokásról, hogy a posztoló a szemének hisz. Minden jó értésű, keresztény-konzevratív ember viszolyog az ilyesmitől.

delano 2013.09.26. 10:21:36

@Már a magyar foci is jobban teljesít!:
Úgy érzem ez a tökéletes komment erre a posztra! :)

A választások után 2 héttel már rend volt ebben az országban, tehát 3 éve már nincs lopás és mindenki betartja a törvényeket. Pintér úr megígérte, hogy így lesz, tehát így is lett.
Nem is értem miről beszél a posztoló.

Különösen fontos volt a Rózsadomb lakói közül Gyurcsányt kiemelni, hiszen nyilvánvaló, hogy például Simicska úr és közvetlen munkatársai jelenleg is arra gyűjtenek, hogy Havannáról beköltözhessenek legalább egy soroksári másfél szobás panelba.

randomuser1 2013.09.26. 10:25:43

elég nehéz időben elllopni valamit mert rendszerint mire beérik, a szemét tulaj szedi le magának.
hétvégi hobbitelkeken érdemes szőlőzni, mert ott csak hétvégén járnak ki, ha hétközben beérik, időben el tod csípni a termést.
ne feledjük, ottélős háztól csak szajrét, gyümölcsöt hobbitelekről!

IdomitottFoka 2013.09.26. 10:27:14

Azért nem érdemes minden alkalommal elővenni Gyurcsányt, mert így ugyanúgy elkopik majd az éle, mint a balliberális, libsi, nemzeti szavak fogalmának. Halványan érezni lehet a negatív felhangot, de inkább már csak az örökös zsörtölődés hallatszik ki belőle.

Globetrotter2014 2013.09.26. 10:32:05

@Kakimaki0123456789: ez hülyeség. Az emberek többségének van egy fura homályos elképzelése "a" rózsadombról, sétálj egyet a történelmi rózsadombon, (Moszkva tér Gül Baba Türbe és pasarét háromszög), a házak döntő többsége 6-20 lakásos társasház, kocka a 70-es és 80as évekből, jobb esetben felújítva.

A vicces az hogy a szupergazdagok nem is ezen a részen laknak, hanem többnyire sokkal feljebb.

Ez kicsiit olyan mint amikor az ecceri vidékinek "pöst" az egész város.

Na mindegy, sejtem hogy azért tovább fog menni a fröcsögés...

vak komondor is talál szemet 2013.09.26. 10:34:16

Azért a rózsadombi becsületes magyar kiskertész az nem gyenge. Olyasmi lehet, mint a kisnyugdíjas szaudi hercegfi meg a vegán tigrincs... :)

Démonmac1 2013.09.26. 10:47:36

Jó lenne valami forrás, mert ez így elég fura.

Lajos ghr 2013.09.26. 10:55:36

Ha rózsadombról lopnak szőlőt, akkor az miért csak rózsadombi ember lehet?:) A rózsadombról ellopott kocsit is akkor rózsadombi lopja el?:)

fifibá55 2013.09.26. 11:00:43

Az ócska, rozsdás szögesdrótos kerítést rendszeresen be kell permetezni fekáliával. A tulaj tudja, nem piszkálja. A kerítés rongálásakor viszont a sérülés szinte borítékolt, és a kólibaktériumok megteszik a magukét a sebben. Szuvenír.

MP 2013.09.26. 11:00:44

Milyen meglepő... Miért gondolta azt bárki is hogy az elit részeken nincs bűnözés??? Meg miért ne lenne? Legyen csak! Tapasztalja meg mindenki!

Gera 2013.09.26. 11:05:01

Én tényleg nem igazán szeretek ismeretlenül hazugsággal vádolni valakit, de ez a sztori azért eléggé hihetetlen. Most nem azért, simán elhiszem, hogy ott is történik betörés, na de szőlőt baszki? Egy nagyváros közepe nem az a hely, ahol a tolvaj egy óráig szedegeti a szőlőt, majd elcipeli zsákban. Ha mégis megtörtént, hamarabb elhiszem, hogy valamelyik idióta szomszéd volt, mint hogy egy valódi tolvaj. Esetleg a posztolónak volt egy tő szőlője öt fürttel, azért ugrott be valaki, végülis mennyiségről nem volt szó.

Amúgy ami a bűnözést illeti, azért történik jóval kevesebb bűncselekmény a jobb helyeken, mert a bűnözők elsöprő többsége az általa ismert területen szeret dolgozni, hiába kevesebb ott az érték.

csepke 2013.09.26. 11:18:33

Amíg a tolvajt nem karlevágással büntetik, vagy legalább nem engedik a hogy a tulaj hathatósan megvédje ami az övé, addig a tolvajnak nincs rajta nagy rizikó, így a legkisebb érték is ingyen van neki.

É2I 2013.09.26. 11:31:10

@Gera: Hát biztos nem egy hektár szőlőt loptak el. Jó eséllyel én is egy tőkényire saccolok.
Persze ez is lopás és bosszantó.
De mit szóljak én, akinek még lopás se kell, megteszik nekem ezt a szívességet a darazsak. Azt a francia fajtájukat!

Már a magyar foci is jobban teljesít! 2013.09.26. 11:57:04

Keresztény konzervatív keménydogozás:

index.hu/belfold/2013/09/26/rejtett_kameraval_vettek_fel_a_kokainozo_politikust/

Innen jöhet ez a minden racionalitást elutasító vakhit a felcsúti stadionépítőben. :D

Tapmancs 2013.09.26. 12:30:13

A biboldók szerint megint nem a lopás a gond, hanem ha szóvá teszi valaki.
süti beállítások módosítása