Így lettem Soros-ügynök és hazaáruló
Címkék: politika kormány társadalom Soros György kesztyű nélkül Jurenkó Ferenc Ferkusz
Tweet
Manapság már gyakorlatilag a narancsos megmondóemberek szerint mindenki hazaáruló Soros-ügynök, akik bármiért is bírálni merészeli Orbán Viktor kormányzását. Az elmúlt hónapokban különböző formákban és fórumokon magam is megkaptam ezeket a becses jelzőket. Mint öreg hazaáruló, néhány gondolatot azért összefoglalnék az újnemzetieknek.
Minap a régi családi fotókat nézegettem, és rábukkantam egy 91-ben készült felvételre, melyen éppen az akkori kor Mercedesének számító Ladánkba kászálódunk be Miskolckapolcán. Ebben nincs olyan sok érdekesség, a kocsinkon lévő matricák viszont annál inkább azok. Az orosz csodánkon ott virít a magyar címerek mellett Erdély címere is. Ezt a matricát még édesapámmal vettem a pult alól illegálisan valamikor a rendszerváltás tájékán a Jurta Színházban.
A gépkocsira történő kiragasztása magyar címerrel együtt azokban az időkben bizony még keményen eretnekségnek számított, az irredenta és fasiszta megjegyzések mindennaposak voltak miatta. Ezeket rendre mi is megkaptuk, de nem különösebben izgatott minket. Ezek voltak azok az idők, amikor az éppen Soros ösztöndíjon tanulgató Orbán Viktor szépen felállt fideszes frakciótársaival, majd tüntetőleg kivonult a parlament Trianon megemlékezéséről. Akkor ez hozta a szavazatokat, ez volt a „trendi” ezt kellett csinálni. Persze azóta sok közpénz lefolyt a Dunán, ez a vad liberális mentalitás pedig már politikailag nem kifizetődő.
Megjegyezném, hogy mint régi kipróbált Soros-ügynök és hazaáruló, az 1989-es romániai forradalom alatt 9 évesen gyűjtöttem az erdélyi nemzettétvéreinknek, de ott voltam és kampányoltam az igenek mellett 2004-ben is. Az elmúlt évtizedekben gondolkodásom mit sem változott, politikai széljárástól függetlenül ugyanott állok a térképen ahol korábban.
Bűnöm csupán annyi, hogy nem igazán esek hasra attól, ahogy napjainkban az országot irányítják annak vezetői, meglátásom szerint ez fényévnyi távolságra van a nemzeti kormányzástól és a polgári keresztény értékrendtől. Példákat most nem emelnék ki, hiszen aki követi a közélet eseményeit, az feltételezem pontosan tudja, hogy mikre gondolok. Sajnálatos módon a Nemzeti Együttműködés Rendszerében mára az építő jellegű kritikák sem megengedettek. Azok az újnemzetiek és szekértolóik hazaárulóznak habzó szájjal, akik annak idején magasról köptek a székely címerre és a határon túli magyarokra.
Ott tartunk most, hogy a valahonnan a rég betemetettnek hitt vörös mélyből feltörő kádári bűz újra szépen belengi a hazai közéletet. Azt, hogy ki az ellenség, ismét a Párt mondja meg, bevallom őszintén, hogy rendkívül leköteleztek volna, ha valahogyan kihagynak engem és az ország jelentős részét is ebből a kéretlen időutazásból.
Jurenkó Ferenc
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2017.08.23. 12:34:39
maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.23. 13:03:02
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.08.23. 13:28:09
Nem is volna talán sok probléma a politikai elvhűséggel, ha az emberek túlnyomó többsége nem lenne tájékozatlan sültbolond, aki nagyobb tudással rendelkezik a napi pletykákról, mint alapvető történelmi-földrajzi ismeretekről. Meg kell kérdezni az utca népét, olyan alapvető általános műveltséghez tartozó dolgokról, mint Árpád, Vászoly, Széchenyi, Görgey, Torda, Pákozd, Ónod, Fiume, Madarász, Munkácsi, stb. A kép elszomorító!!!
Több mint érdekes, hogy a legtöbb általános műveltséggel bíró hazánkfia, többnyire pártpreferencia nélküli nemzeti gondolkodó, miközben a legjobbanmegmondótutimindenttudóítélkező megmondóember annyi ismerettel sem rendelkezik, ami egy mérsékelten művelt társaságban a megszólaláshoz elegendő lenne.
mikimackó 2017.08.23. 15:02:22
Sracz · http://dbworld.blog.hu/ 2017.08.23. 18:33:26
Azt azért megkérdezem, hogy a többi vallásúak közül (a zsidón kívül, mert az szerinted nem) ki számít igaz magyarnak: a református, az evangélikus, a görög katolikus, az unitárius, a baptista, a mormon, a Jehova tanúja, az adventista, netán az ateista, vagy csak a római katolikus?
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.08.23. 20:43:24
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.08.23. 20:54:57
mikimackó 2017.08.23. 21:16:43
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.08.23. 21:48:23
"utálni és gyűlölni kell mindenkit, aki a fidessnek nem kedves, ki ezéárt, ki azért"
- Gondolom, ez csupán egy provokatív vicc.
"munkácsi, vagy munkácsy ? nem mindegy !"
- A felvetés jogos. A hozzászólásomat szöveges dok.-ban írtam, és (nyílvánvalóan rosszul sikerült) szerkesztés után másoltam be. Amennyire én tudom, a történelmünk nem jegyez munkácsit, "csak" Munkácsyt. Ennek fényében érdemes lenne felülemelkedni a részleteken, és megérteni, hogy a jelenlegi politikai, és nemzeti érzésekhez való viszonyulás alapvető rákfenéje, hogy a "magyar" társadalom nagyobb részt a magyar vonatkozású ismeretek tekintetében úgy hülye, ahogyan van. Ezen sajnos semmilyen retorikai szépelkedés nem változtat. Amíg a népesség tömegesen nincs tisztában azzal, hogy honnan jöttünk, mi űton módon gondoljuk magunkról azt, amit gondolunk, és főleg milyen érdekek mi eszközökkel befolyásolják mindazt, amit magunkról vélelmezünk, addig a demagógia mindig sikeresen tudja felülírni a józan ész útmutatásait.
Buday András · http://polgarda.blog.hu 2017.08.23. 22:10:36
ebella 2017.08.24. 04:15:10
Kormányváltást!
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.08.24. 08:04:56
"Lívia Szalóki · Rtg.assziszt.
F.M.J ! Munkácsi nagbetűvel írandó. Nyilván zsidó volt, hiszen tehetsége felülmúlhatatlan F.M.J. neked erről ugye fogalmad sincs. Ha másért nem haragudnék az Orbán kormányra, egyetlen dolog miatt feltétlen: az ő uralkodásuk alatt kezdődött a "mindenki utál mindenkit" országos lelki állapot."
- Nagytudásúnak beállított beszólásod több ponton is hibádzik, de ennek nyilvánvaló oka, hogy a betűfejtés terén nem sikerült még elérned a helyes értelmezéshez szükséges tartományt. Én azért megtettem helyetted, és a következőre jutottam:
"Munkácsi nagbetűvel írandó."
- Így is írtam. Amire te gondolsz, az idézet, amit ugye pontosan szokás tenni. Én is így tettem, és abban szerepel kisbetűvel. Ebből viszont épp az ellenkezője következik annak, amire te jutottál. Evvel együtt azt már a nagy irodalmi felsőbbrendűséged nem szúrta ki, hogy nem y-nal írtam, bár ezt a hibát később elismertem.
"Nyilván zsidó volt, hiszen tehetsége felülmúlhatatlan"
- Ha ennek a mondatnak lenne reális alapja, akkor minden zsidó kimagasló tehetség lenne, mint ahogyan minden goj tehetségtelen. Ha a szavak értelmezése nem áll túl távol tőled - amit a bejegyzésed fényében erősen kétlek -, magad is beláthatod, hogy ez a kijelentés mérhetetlen ostobaság.
"F.M.J. neked erről ugye fogalmad sincs"
- Nos tévedsz, de veled ellentétben nem vagyok demagóg. Semmilyen jelentőségét nem látom annak, hogy ki milyen származású, amíg ebben az országban él, dolgozik, adózik, magyarul beszél, magyarul gondolkodik, magyarnak tartja magát, és nem pusztítja a történelmünket, érdekeinket, általában a kultúránkat, és nem élősködik hivatásszerűen a társadalmon. Na és, ha zsidó volt, akkor mi van? Magyar zsidó volt, bár lett volna a többi nálunk lakó zsidó, csak feleennyire magyar!
"az ő uralkodásuk alatt kezdődött a "mindenki utál mindenkit" országos lelki állapot."
- És ismét egy túldimenzionált csúsztatás. Ez ugyanis egy jól átgondolt médiakampány. Persze max. pár hetes memóriával nem sok derenghet fel a múltból, de én emlékszem, hogy a jelenlegi kormány még fel sem esküdött kövér hét éve, máris megindultak a habzószájú kritikák. Még a hitelesség látszatára sem adtak, hogy legalább annyi idő elteljen, ami a jogosság látszatát megalapozhatja. Persze nem arról van szó, hogy támogatnám tokkal vonóval mindazt, amit csinál, de vannak jó intézkedések, vannak tervek, és vannak jó folyamatok. Az, hogy konzumidióta sülthülyék képtelenek elkülöníteni az antipátiát a demagógiától, az ellenzékiséget az ellenségeskedéstől, már nem OV hibája. Teljesen mindegy, hogy milyen jobboldali formáció van hatalmon, vagy milyen minőségben végzi a dolgát, ugyan ez a gyűlölködés jelenik meg a sajtóban, és nem csak nálunk. De gondolom erről nem sokat tudsz, nekem úgy sem hiszed el, utólag pedig dafke sem fogsz tájékozódni, mert sértené az önbecsülésed. Szép álmokat!
little green rooster 2017.09.01. 06:44:38
Illyés Gyula halhatatlan megfogalmazása szerint: "Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal
Kellene: honnan jössz, - azzal, ecsém: hova mész!"