Múltkor már elmerengtünk azon, miért hajlandó a magyarok jó része még mindig a Fideszre voksolni, és miért nem váltotta még le a nép a NER-t. A kérdésnek azon túl is akadnak dimenziói, hogy Orbán Viktorék képesek voltak – sőt még most is képesek – látszólagos jólétet teremteni a magyarok egy részének, ha pillanatnyi érdekük úgy kívánta.
Az őszinteség „Hát, tudod...” kezdetű pillanataiban, amikor a miértek lelki kamrájába besüt egy kis napvilág, a szabad szerzés ritka lehetőségein túl, a szégyellős tekintetek mélyén, a válaszok közt ott tátong a magyar közélet egyik legnagyobb feketelyuka is: az alternatíva vélt hiánya.
„Szavaznék én másra, ha lenne kire.”
– aki még nem hallotta ezt a mondatot fideszes szavazóktól, az meg sem próbált elbeszélgetni velük. Vagy egyszerűen nem érti, mit mondanak valójában. Erre a süket értetlenségre a legfájóbb példa talán a Jobbik jelenlegi vezetése a hatpráti bolhacirkuszban, amely történelmi bűnt követett el azzal, hogy DK-s nyugdíjasok és az MSZP-s „kisemberek” lájkjaiért végleg elengedte a középosztály kezét.
És pont ettől válik sokak számára érdektelenné maga a változás. Hogy a hat árnyalatban pompázó szocialista önképzőkör előválasztósdijáról már ne is beszéljünk.
Mert jobboldali, de nem, vagy csak jobb híján kormánypárti szavazóként hol érdekeljen valakit, ki nyer egy olyan versenyt, amelynek egyik indulója sem képviseli őt?
Ellenzéki körökben sikk arra hivatkozni, hogy a Fidesz eltakarítása minden mást felülíró közérdek. A valóság viszont az, hogy ez az álláspont egyre inkább egy közéleti szekta magánvéleménye, ahol a „közérdek” jegyében, megalázó körülmények között törték kerékbe a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, majmolták meg az Új Világ Néppártot, és ahonnét irigy gyomorgörccsel méregetik a Polgári Választ, amiért az soha nem is törekedett a soraikba.
Ettől igazán erkölcstelen a balos háziverseny, és lesz erkölcstelen minden olyan kormányváltás, ami esetlegesen ebből nőne ki.
Hiába ígérgetik itt a Gyurcsány-féle „sokak Magyarországát”, meg a közéleti kirekesztés megszüntetését, amikor egy komplett politikai gondolat, a jobboldali, polgári értékrend még annyira sem kaphat helyet a belterjes kis társaságukban, mint a Fidesz politikájában, pedig ott is csak szavak szintjén van jelen.
Sőt, legszívesebben a pályán kívül sem hagynák élni a jobbos alternatívát, hisz mindenki ellen beindul a csendes intifáda, aki kimarad a koalából, és „áruló Fidesz-bérencként elszabotálja az egyetlen, igaz ügyet” – nem, nem az ország talpra állítását, nem a társadalmi szakadékok betemetését –: Orbán Viktor elzavarását.
Ameddig a belátás, az össztársadalmi megbékélés helyett a pártok önérdeke diktálja az ellenzéki tempót, addig a Fidesz nyugodtan építhet a széles, magukra hagyott tömegek félelmeire. Amíg az ellenzéki térfélen sem hagyják kibontakozni a polgári gondolatot, és csak a toroczkailászlókhoz és volnerjánosokhoz hasonló hüllők képviselhetik a „jobboldalt”, addig felesleges kormányváltásról álmodozni. Békéről, igazságról és fejlődésről meg aztán pláne.
Töredékáron vehetik meg az önkormányzati lakásokat a bérlők egy fideszes javaslat szerint. Az elképzelés Kovács Péter XVI. kerületi (amúgy kormánypárti) polgármester precíz megfogalmazása szerint egy marhaság – de az ellenzék tekintélyes részének ismét sikerült a tálcán kínált kommunikációs magaslabdával önmagát fejbe csűrnie.
A jogszabály elsődleges célja a hatalom részéről minden bizonnyal az, hogy az budai várnegyedben lakásokat bérlő NER-társak ne legyenek kiszolgáltatva az I. kerület ellenzéki vezetésének, inkább vághassák zsebre nyomott áron a csillagászati értékű ingatlanokat. Csakhogy törvényt hozni egy szűk haveri kör számára, kizárólag egy adott városrészre érvényesen nem lehet. Így, hát a tervezet az ország összes önkormányzati lakásbérleményére vonatkozik (kevés kivétellel, például a szükséglakásokra nem). A nem fideszes sajtó és az ellenzéki politikusok nagy része azonban kizárólag a budavári NER-telepesek nagy bizniszéről beszél – no, meg a lakásmaffiáról.
Kétségtelen tény, hogy sok csóró bérlőt kereshetnek majd meg bőrdzsekis, makkoscipős üzletemberek azzal, hogy „Szia, uram, perpillanat nincs elég kessed a kecó megvételéhez? Fordulj hozzánk bizalommal!” És valószínűleg lesznek nem kevesen, akik fordulnak is, aztán majd jól át is verik őket - vagy egyszerűen csak fillérekért megveszik tőlük a frissen szerzett lakásokat.
Csakhogy tízezrével akadnak egyszerű középosztálybeli emberek, akik a nagy lehetőség láttán egyszerűen összekaparják, vagy teljesen legális banki hitellel megfinanszírozzák a vételárat, hogy lehessen végre egy saját lakásuk – vagy persze azért is, hogy ők is jó áron túladjanak rajta.
Ez persze rohadtul nem igazságos – de egy igazságtalan kedvezménnyel élni messze nem bűncselekmény.
Amikor viszont Karácsony Gergely arról beszél, hogy az új szabályozás nyertesei „az ügyeskedők, fideszes csókosok, és konkrétan a lakásmaffia” lesznek, akkor lényegében bűnözőnek bélyegez rengeteg olyan családot, akik semmi másra nem készülnek, mint, hogy éljenek egy törvény adta lehetőséggel. Amikor a Jobbik ezeknek a lakásvételeknek a felülvizsgálatát ígéri, akkor törvényesen szerzett magántulajdonok szentségét kérdőjelezi meg.
És ezzel pontosan abba a pofonerdőbe szaladnak bele, amit a Fidesz ültetett nekik.
Hiszen gondoljunk csak bele: Orbánék most úgy készülnek potom áron lakásokat osztogatni, hogy az államnak ez egy forintjába se kerül, a sok milliárdos veszteséget elszenvedő önkormányzatok sirámai meg aligha hatják meg azokat, akik 10-20-30 százalékos áron jutnak ingatlanhoz. Ha pedig mindenféle fideszcsicskának, meg maffiózónak lehordja őket az ellenzék, még gyorsabban ájulnak bele a narancsölelésbe.
Persze, ahogyan a földosztó Károlyi Mihály, úgy a lakásosztó Orbán Viktor is csupán mítosz, a cechet valakinek állnia kell. Nem, nem elsősorban az önkormányzatoknak. Nekik is rossz, de, ahogy fentebb írtuk: ez csak őket érdekli igazán.
A számlát elsősorban a jövő életkezdői fizetik meg. Azok, akik pár év múlva szeretnének a mamahotelből egy önkormányzati bérlakásba költözni. Csakhogy addigra ilyen széles e hazában alig lesz már.
A jelenlegiek nagy részét megveszik, olyan balek önkormányzat meg nem lesz, aki újakat építene, vagy vásárolnia, ha startból elveszti értékük 70 százalékát.
A kormány most néhány tízezer bérlőnek valóban élete nagy lehetőségét kínálja – s ennek oltárán feláldozza a mai tizen-huszonévesek jövőjét. Persze ők nem részei a Fidesz célcsoportjának. Nagy többségükben csak röhögnek a szalonnaszagú kamu népi bölcsességekkel felfegyverkezve szabadságharcoló Koleszterin Kapitányon. A belpesti lombkoronán legelészve szomorúan kérődző Zsiráfember pedig ezúttal is kihagyta a ziccert, hogy szóljon hozzájuk – megelégedett annyival, hogy a DK harci nyugdíjasok számonkérő széke elé rángassa a kedvezményes lakásvásárlókat.
A lájkokat mindenki begyűjtötte, az éppen aktuális gyűlöltellenség alatt begyújtották a kommentmáglyákat. A lángok közt csendesen ott ropog a magyar jövő is – de ameddig a hálakórusok és átokkomandók kántálása elnyomja, nem kell ezzel stresszelnünk magunkat.
16
dec
Az ukrán nacionalista, Ukrajna igazi ellensége
Címkék: történelem sovinizmus történelemhamisítás Kárpátalja Ukrajna a nyúlon túl
Tweet
Az utóbbi hetekben tetőfokára hágó, a kárpátaljai magyar intézményeket, közösségeket létében fenyegető, állami szintre emelt ukrán sovinizmus nem csak az ország kisebbségeit veszélyezteti. A szavakban "a dicsőséges Ukrajnáért" oly bőszen harcoló szélsőséges nacionalisták valójában hazájuknak is legalább olyan veszélyes ellenségei, mint az elüldözésre, vagy asszimilálásra szánt nemzetiségeknek - írja kárpátaljai vendégszerzőnk, aki az ukrán sovinizmus mélyre nyúló történelmi gyökereire is rámutat.
Már több mint hat éve, hogy a dicsőséges Majdan eredményeként élvezhetjük az egymást váltó ukrán nacionalista kormányzatok rettenetesen nemzetiségbarát ténykedéseit. Igaz, már korábban, a Juscsenko-érában Vakarcsuk oktatási miniszter ugyancsak földbe akarta döngölni a kárpátaljai magyar oktatási rendszert. S amióta csak létezik önálló Ukrajna, azóta léteznek az időnként hatalomra kerülő nacionalista kormányoktól is szélsőségesebb, nagyhangú, erőszakos ukrán nacionalista szervezetek is. És noha messze nem minden ukrán oszt soviniszta nézeteket, a nacionalista szervezetek, illetve kormányzatok kétségtelenül létező társadalmi támogatottsága azt bizonyítja, hogy a többségi nemzet egy nem kicsiny rétegébe mély gyökereket eresztett a sovinizmus fája, mely sötét árnyat vet Ukrajna nemzetiségeire, így ránk, kárpátaljai magyarokra is. A függetlenség kikiáltása óta eltelt 29 év nacionalista megnyilvánulásai alapján pedig elkészíthetjük az ukrán soviniszta jellemrajzát.
Mint minden szélsőséges, ő sem tekinti fontosnak demokratikus értékeket. Ezt jelzi az a tény is, hogy az ukrán államépítés fontos lépcsőfokának tartja az 1939-ben német bábállamként kikiáltott kérészéletű Kárpát-Ukrajnát, és pozitív történelmi személyiségként tekint ennek vezetőjére, Avgusztin Volosinra, aki – mint tudjuk – posztumusz megkapta az Ukrajna Hőse címet. Pedig a dicsőséges Kárpát-Ukrajnában betiltották a magyar és a ruszin újságokat, társadalmi egyesületeket, pártokat, sőt csak Avgusztin Volosin ukrán nacionalista pártja létezhetett, a rezsim vélt vagy valós ellenfeleit pedig tárgyalás nélkül hurcolták el a hős szicsovikok (Volosin rezsimjének fegyveres különítményesei) a Rahóhoz közeli Dumen-havason kialakított koncentrációs táborba. Vagyis Kárpát-Ukrajnában felszámolták a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot, bevezették az egypártrendszert, és politikai okokból börtönöztek be embereket. Mindez ékesen bizonyítja, hogy a polgári szabadságjogok szinte mindegyikét felszámoló Kárpát-Ukrajna minden volt, csak nem jogállam. Ez egy egypártrendszerű, nacionalista diktatúra volt. És minek nevezhetjük egy diktatúra vezetőjét? Természetesen diktátornak.
Tehát a független Ukrajnában nemzeti hősnek tartanak egy diktátort, az ukrán államépítés fontos lépcsőfokának minősítenek egy nacionalista diktatúrát, s egy diktatórikus állam kikiáltását ünneplik meg évente Huszt mellett, a Vörös mezőn.
És madarat tolláról… Amikor az új, nacionalista oktatási törvény értelmében négy kasztba sorolták Ukrajna különböző nemzeti közösségeit, akik különböző mértékben és különböző szinteken, vagy épp egyáltalán nem folytathatják tanulmányaikat az anyanyelvükön, ezzel kimondták, hogy legalábbis ezen a téren nem minden ember bír azonos jogokkal. Vannak első osztályú állampolgárok (az ukránok), másodosztályú állampolgárok (a krími tatárok), harmadosztályú állampolgárok (európai uniós anyaországgal rendelkező kisebbségek) és negyedosztályú állampolgárok (az oroszok. Ukrajnát tehát mindezek fényében már nem lehet jogállamnak nevezni. És azért sem, mert vezetői megsértik, semmibe veszik az anyanyelvű oktatáshoz való jogot minden megkötés nélkül minden állampolgár számára garantáló ukrán alkotmányt és az Ukrajna által is aláírt nemzetközi egyezményeket. A nemzetiségi iskolák fokozatos elukránosítása, illetve az anyanyelv használatának a drasztikus lekorlátozása pedig – melyek a nacionalista oktatási törvényből, valamint az ugyancsak soviniszta nyelvtörvényből következnek – ékesen bizonyítja, hogy
Ukrajnában most már egyértelműen a nemzetiségek asszimilálására, a nem ukrán nemzeti közösségek felszámolására törekednek.
Szín ukrán Ukrajnát akarnak teremteni, s ebben is van történelmi előképük, a II. világháború alatt ténykedő nacionalista partizánhadsereg, az Ukrajinszka Povsztanszka Armija (Ukrán Felkelő Hadsereg), röviden az UPA. A ZUPA és az OUN (Organizacija Ukrajinszkih Nacionalisztiv), vagyis az Ukrán Nacionalisták Szervezetének ugyanis szintén hasonló céljaik voltak, ezért 1943-ban elhatározták a volhíniai lengyel kisebbség fizikai megsemmisítését, s lengyel történészek kutatásai szerint le is gyilkoltak 110-130 ezer lengyelt, döntő részben egyszerű falusi lakosokat. A varsói Szejm teljes joggal minősítette népirtásnak a genocídiumot, hozzátéve: a lengyel polgári ellenállás katonai szárnyát képező Honi Hadsereg válaszcsapását, 20 ezer ártatlan ukrán értelmetlen lemészárlását sem lehet elbagatellizálni. Volhínián kívül pedig Galíciában is lengyelellenes atrocitásokat követett el az UPA. És ezt a tömeggyilkos UPÁ-t magasztalják most az ukrán nacionalisták, akik finomabb módszerekkel, de ugyanazt akarják elérni, amit szellemi elődeik.
És itt válik nyilvánvalóvá az ukrán nacionalista következő jellemvonása – ami, persze, példának okáért a román nacionalistákra is jellemző –: a más nyelvet beszélő, más kultúrájú, más történelmi gyökerekkel rendelkező nemzeti kisebbségek jogos nemzetiségi törekvéseinek az elutasítása, semmibe vétele. A kárpátaljai magyarság érdekvédelmi szervezeteivel folytatott tárgyalásokon fülük mellett eresztik el az érveinket. Ők erőből akarnak politizálni, érdemi megbeszélések helyett ránk akarják erőszakolni az akaratukat. S mivel roppant módon zavarja őket, hogy kitartunk az alkotmányban is szentesített nemzetiségi jogaink mellett, új szintre emelték a politikai nyomásgyakorlást.
Az Ukrajna területi integritásáért teljes mellbedobással küzdő Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) – mely ott is roppant veszélyes szeparatizmust lát, ahol nincs – előbb a kárpátaljai gazdákat, kis- és középvállalkozókat segítő Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztő Központ ellen indított bűnvádi eljárást a szeparatizmus mondvacsinált vádjával. Majd az advent első vasárnapja utáni hétfőn – kedves adventi ajándékként – razziát tartottak a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány, illetve az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ székhelyén, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KIMKSZ) ungvári központi székházában és Brenzovics László KMKSZ-elnök lakásán. Legutóbb pedig "hazaárulás, Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás” ügyében indítottak nyomozást, pusztán csak azért, mert a kárpátaljai Szürte község képviselő-testületének beiktatásán elénekelték a Himnuszt.
Merthogy Ukrajnában már az a nemzetiségi közösség is „szeparatista”, amelyik nem hajlandó lenyelni a jogsértéseket, nem hajlandó feladni nemzetiségi jogait, oktatási rendszerét, és nem akar asszimilálódni.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat pedig számunkra már éppúgy az elnyomás – a nemzetiségi elnyomás – eszköze, mint ahogy a KGB, az ÁVH, a Securitate, vagy éppen a Stasi volt az állampolgárok politikai elnyomásának az eszköze a Szovjetunióban, a sztálinista Magyarországon, a kommunista Romániában, illetve az ugyancsak kommunista egykori Német Demokratikus Köztársaságban.
Az ukrán nacionalizmus tehát velejéig antidemokratikus, az országában élő nemzetiségekkel szemben a végletekig intoleráns, s a nemzetiségek elukránosítását tekinti Ukrajna legfőbb elérendő politikai céljának. Csehov elbeszélésének címét kölcsönvéve, tokba zárt, csőlátású ember az Ukrajna előtt álló valódi feladatok (egy jól működő nemzetgazdaság felépítésére, egy, az állampolgárok döntő többsége számára élhető ország létrehozására, az Ukrajnát elborító szemét eltakarítására, a környezetvédelmi célok elérésére, a korrupció visszaszorítására( fordítja a figyelmét, hanem a nemzetiségek üldözésére.
Ám a valódi problémákra való vaksággal, a jószomszédi kapcsolatok tönkretételével igazából az hazájáért oly bőszen harcolni vágyó ukrán nacionalista Ukrajna legnagyobb ellensége.
De mikor ismeri ezt fel az ukránság józan része?...
Nagy Ernő, Kárpátalja
Küzdhetsz ellenük, beállhatsz mögéjük, ki is maradhatsz az egészből. Egyik se véd meg tőlük.
Mindig minden megindokolható, akármikor elővehető egy jól előkészített érv, amivel akár egyet is lehet érteni, amivel egyet is értünk.
A magánnyugdíjpénztárakat azért kellett felszámolni, mert az a biztosítási rendszer fenntarthatatlannak tűnt. A családi trafikoknak azért kellett megszűnnie, ezzel együtt a nemzeti dohányboltok láncolatát azért kellett kiépíteni, mert a dohányzás súlyosan károsítja az egészséget. A földosztás folyamán azért kerültek a megművelt földek új kezekbe, mert az hatékonyabb.
Az állam azért hirdethet – látogatottságtól, nézettségtől, olvasottságtól függetlenül – kizárólag a kormánypárti sajtóban, mert az egyéni ízlés dolga. Ha ilyen körülmények között csődbe megy egy tényfeltáró ellenzéki sajtóorgánum, jelesül például a Népszabadság, akkor az új, kormánypárti tulajdonosnak jogában áll a lapot megszüntetni. A közalkalmazottaknak, a tanároknak nem kellene a munkaadójuk ellen fordulni, nem lenne szabad abba a tenyérbe köpniük, amiből enni kapnak. Egy külföldi, magánegyetemet azért kell megtámadni, mert Soros-bérenc. Simicska Lajos biztosan megérdemelte azt, hogy a cégeire rászálljon a NAV, mert ellopta a lopott pénzt. A Jobbik megérdemelte azt, hogy rászálljon az ÁSZ, mert megalázta a kormányt, mert azt mondta rájuk, hogy ők továbbra is lopnak.
Igen, talán nem kéne mindig mindenbe beleugatni, talán itt az ideje együttműködni a rendszerrel, elvhűen vagy elvtelenül, a háttérben vagy nyíltan a kormány oldalára állni, mi több alá lehet nyugodtan írni azt a nemzeti konzultációt is, nem nagy ügy, nem tart sokáig.
23
aug
Így lettem Soros-ügynök és hazaáruló
Címkék: politika kormány társadalom Soros György kesztyű nélkül Jurenkó Ferenc Ferkusz
Tweet
Manapság már gyakorlatilag a narancsos megmondóemberek szerint mindenki hazaáruló Soros-ügynök, akik bármiért is bírálni merészeli Orbán Viktor kormányzását. Az elmúlt hónapokban különböző formákban és fórumokon magam is megkaptam ezeket a becses jelzőket. Mint öreg hazaáruló, néhány gondolatot azért összefoglalnék az újnemzetieknek.
Minap a régi családi fotókat nézegettem, és rábukkantam egy 91-ben készült felvételre, melyen éppen az akkori kor Mercedesének számító Ladánkba kászálódunk be Miskolckapolcán. Ebben nincs olyan sok érdekesség, a kocsinkon lévő matricák viszont annál inkább azok. Az orosz csodánkon ott virít a magyar címerek mellett Erdély címere is. Ezt a matricát még édesapámmal vettem a pult alól illegálisan valamikor a rendszerváltás tájékán a Jurta Színházban.
A gépkocsira történő kiragasztása magyar címerrel együtt azokban az időkben bizony még keményen eretnekségnek számított, az irredenta és fasiszta megjegyzések mindennaposak voltak miatta. Ezeket rendre mi is megkaptuk, de nem különösebben izgatott minket. Ezek voltak azok az idők, amikor az éppen Soros ösztöndíjon tanulgató Orbán Viktor szépen felállt fideszes frakciótársaival, majd tüntetőleg kivonult a parlament Trianon megemlékezéséről. Akkor ez hozta a szavazatokat, ez volt a „trendi” ezt kellett csinálni. Persze azóta sok közpénz lefolyt a Dunán, ez a vad liberális mentalitás pedig már politikailag nem kifizetődő.
Megjegyezném, hogy mint régi kipróbált Soros-ügynök és hazaáruló, az 1989-es romániai forradalom alatt 9 évesen gyűjtöttem az erdélyi nemzettétvéreinknek, de ott voltam és kampányoltam az igenek mellett 2004-ben is. Az elmúlt évtizedekben gondolkodásom mit sem változott, politikai széljárástól függetlenül ugyanott állok a térképen ahol korábban.
Bűnöm csupán annyi, hogy nem igazán esek hasra attól, ahogy napjainkban az országot irányítják annak vezetői, meglátásom szerint ez fényévnyi távolságra van a nemzeti kormányzástól és a polgári keresztény értékrendtől. Példákat most nem emelnék ki, hiszen aki követi a közélet eseményeit, az feltételezem pontosan tudja, hogy mikre gondolok. Sajnálatos módon a Nemzeti Együttműködés Rendszerében mára az építő jellegű kritikák sem megengedettek. Azok az újnemzetiek és szekértolóik hazaárulóznak habzó szájjal, akik annak idején magasról köptek a székely címerre és a határon túli magyarokra.
Ott tartunk most, hogy a valahonnan a rég betemetettnek hitt vörös mélyből feltörő kádári bűz újra szépen belengi a hazai közéletet. Azt, hogy ki az ellenség, ismét a Párt mondja meg, bevallom őszintén, hogy rendkívül leköteleztek volna, ha valahogyan kihagynak engem és az ország jelentős részét is ebből a kéretlen időutazásból.
Jurenkó Ferenc