Múltkor már elmerengtünk azon, miért hajlandó a magyarok jó része még mindig a Fideszre voksolni, és miért nem váltotta még le a nép a NER-t. A kérdésnek azon túl is akadnak dimenziói, hogy Orbán Viktorék képesek voltak – sőt még most is képesek – látszólagos jólétet teremteni a magyarok egy részének, ha pillanatnyi érdekük úgy kívánta.

Az őszinteség „Hát, tudod...” kezdetű pillanataiban, amikor a miértek lelki kamrájába besüt egy kis napvilág, a szabad szerzés ritka lehetőségein túl, a szégyellős tekintetek mélyén, a válaszok közt ott tátong a magyar közélet egyik legnagyobb feketelyuka is: az alternatíva vélt hiánya.

„Szavaznék én másra, ha lenne kire.”

– aki még nem hallotta ezt a mondatot fideszes szavazóktól, az meg sem próbált elbeszélgetni velük. Vagy egyszerűen nem érti, mit mondanak valójában. Erre a süket értetlenségre a legfájóbb példa talán a Jobbik jelenlegi vezetése a hatpráti bolhacirkuszban, amely történelmi bűnt követett el azzal, hogy DK-s nyugdíjasok és az MSZP-s „kisemberek” lájkjaiért végleg elengedte a középosztály kezét.

És pont ettől válik sokak számára érdektelenné maga a változás. Hogy a hat árnyalatban pompázó szocialista önképzőkör előválasztósdijáról már ne is beszéljünk.

Mert jobboldali, de nem, vagy csak jobb híján kormánypárti szavazóként hol érdekeljen valakit, ki nyer egy olyan versenyt, amelynek egyik indulója sem képviseli őt?

Ellenzéki körökben sikk arra hivatkozni, hogy a Fidesz eltakarítása minden mást felülíró közérdek. A valóság viszont az, hogy ez az álláspont egyre inkább egy közéleti szekta magánvéleménye, ahol a „közérdek” jegyében, megalázó körülmények között törték kerékbe a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, majmolták meg az Új Világ Néppártot, és ahonnét irigy gyomorgörccsel méregetik a Polgári Választ, amiért az soha nem is törekedett a soraikba.

gyfidesz.jpg

Ettől igazán erkölcstelen a balos háziverseny, és lesz erkölcstelen minden olyan kormányváltás, ami esetlegesen ebből nőne ki.

Hiába ígérgetik itt a Gyurcsány-féle „sokak Magyarországát”, meg a közéleti kirekesztés megszüntetését, amikor egy komplett politikai gondolat, a jobboldali, polgári értékrend még annyira sem kaphat helyet a belterjes kis társaságukban, mint a Fidesz politikájában, pedig ott is csak szavak szintjén van jelen.

Sőt, legszívesebben a pályán kívül sem hagynák élni a jobbos alternatívát, hisz mindenki ellen beindul a csendes intifáda, aki kimarad a koalából, és „áruló Fidesz-bérencként elszabotálja az egyetlen, igaz ügyet” – nem, nem az ország talpra állítását, nem a társadalmi szakadékok betemetését –: Orbán Viktor elzavarását.

Ameddig a belátás, az össztársadalmi megbékélés helyett a pártok önérdeke diktálja az ellenzéki tempót, addig a Fidesz nyugodtan építhet a széles, magukra hagyott tömegek félelmeire. Amíg az ellenzéki térfélen sem hagyják kibontakozni a polgári gondolatot, és csak a toroczkailászlókhoz és volnerjánosokhoz hasonló hüllők képviselhetik a „jobboldalt”, addig felesleges kormányváltásról álmodozni. Békéről, igazságról és fejlődésről meg aztán pláne.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr9916561488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása