Állok reggel a pirosnál. Alattam kerékpár, modernek vagyunk, trendik, ökotudatosak, és úgy tűnik egyre szánalomra méltóbb ókonzervatívok.

piros-biciklis-lampa.jpgÁllok a pirosnál, nem mozdulok. A piros tilt (nem-nem, nem politizálok), várom a sárgám, hogy megtekerjem a szamaram.

A piros egyre mélyebben játszik, a vörösbe hajló vadsága lassan szinte elzsibbaszt, engem, illetve a balról mellém guruló autós kartársat.

Most már kettecskén várjuk a hőn áhított sárgát, majd az érzékien hűvös zöldet, de csak nem akar jönni. A másodpercek szörnyű lassúsággal telnek, talán a múltba veszik belőle vagy harminc is, mikor látjuk, az automatika csendben dolgát végezve már megszakítja a ránk merőleges zebra csendesen egyhangú hideg zöldjét.

Harminc másodperc nagyon sok idő tud lenni, különösen egy városban. Kivárni, türelemmel végigállni embert és biciklist próbáló feladat.

Ennek a nemesen nehéz feladatnak láthatóan nem mindenki tud, vagy akar megfelelni.

Mert ő szabad, mert ő siet, mert úgysem jött autó, mert megteheti, mert csak.

Szabadság van kartársak, engem ne korlátozzon senki, mit ártok azzal, ha átmegyek egy ottfelejtett piroson, elvégre a tiltás is olyan ópolgári, itt felejtett csökevény. Be is kéne tiltani.

Így gondolhatta az a hátulról érkező kerékpáros kolléga (vagy kollegina) is, aki lassítás nélkül, az engem és az autót elválasztó ötven centi hézagot kihasználva startolt át az ő útját korlátozó kereszteződésen.

Emberünk áthajtott, maga után hagyva a kínzó kérdést. Benne kiteljesedett a szabadság, jogosítványa a zsebében ijedtében bele is pirult. Gondolkozom. A szabadság gáznemű, terjed, terjed, néha azonban kipukkad. Olyankor többnyire a másik szabadságával kerül kölcsönhatásba, szélsőséges esetben robbanóeleggyé áll össze. Az ilyen találkozás amolyan harmadik típusú az updatetelt öntudatosoknál, olyankor el kell dönteni, kié az elsőbbség a piros lámpa alatt, igaz, ez esetben csak az övé robbant, mi, egyszerű kreszrabszolgák csak nézői voltunk a jelenségnek.

Sajnos a KRESZ már csak amolyan diktatórikus, antidemokratikus izé. Szabályokkal kikövezett rendszerbe zárt egység. Szörnyű dolog egy szabadságszerető embernek, be is kéne szüntetni. Különösen ezt a piros apróságot, ami folyton megállítja az arra járót, legyen gyalog, biciklin, vagy épp üljön autóban.

Állok a pirosnál. Balomon az autós beletörődve pislog, talán észre sem veszi. Nekem is meg kéne szoknom a látványt, mégis minden reggel felébred bennem az öntevékeny kreszbolond, magam elé képzelve a kivégzéshez felsorakozó csizmában csattogó közlekedési-felügyelet egyenruhás munkatársait.

De nem tudom végiggondolni, besárgult, majd zöldült a lámpa, mégis itt ragadtunk, kicsit elbambultunk az autós kollégával. Hátulról érkezik is a jól megérdemelt dudaszó, takarodjunk, menni lehet és kell is, amíg szabad.

Elvégre a szabálykövetés időigényes dolog.

Aromó

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr84712049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2012.08.19. 20:31:09

A demokracia is szabalykovetesen alapul, csak azokat a szabalyokat konszenzus alapjan hozzak meg. Ragaszkodni semmivel sem kevesbe kell hozzajuk, mint a diktatorikusokhoz, a kulonbseg csak annyi, hogy meg lehet oket valtoztatni, a szabadsag ebben rejlik, nem az atlepesuken.
süti beállítások módosítása