cenzura.jpegUrak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a szavaimat! Mert elegem van! Elegem van, hogy nem nevezzük nevén a dolgokat. Elegem van, hogy nincs már fekete, nincs már fehér, csak szürke van, nem is ötven, de már ötvenezer árnyalatban. Egymástól világosan elváló színeket akarok, igent akarok és nemet! Elegem van, hogy az életünk egyetlen, összefüggő rothadt hazugság. Hogy lehajtott fejjel, csomóra kötött nyelvvel, megnyomorított lélekkel élünk. Hogy mindazt, amit a világban evidensnek, egyértelműnek és világosnak látunk, patikamérlegen kimért szavakkal, tervezőasztalon összerakott mondatokban fogalmazhatjuk csak meg.

Elegem van, hogy betiltott szavak szögesdrótjai között élünk, s, ha valaki kimondja az egyiket, elevenen felnyársalja a kerítés. Pontosan úgy, ahogyan a napokban szegény Szaniszló Ferencet. Hogy ebben az országban már nem létezhet se zsidókérdés, se cigánykérdés, se homokos, se szabadkőműves, se hazaáruló. Kitépték őket az értelmező szótárból, letiltották őket a billentyűzetünkről, leszaggatták az ajkunkról.

És elegem van a gyávaságunkból, ahogyan hagyjuk egymást egyenként levadászni. Hogy már nemhogy farkasoknak, de még báránynak is hitványak vagyunk. Még azok is közelebb húzódnak egymáshoz, ha rájuk támad a falka – míg mi ahányan vagyunk, annyifelé szaladunk. Elegem van a kifogásokból, hogy ki, mikor és miért nem vállalhatja fel –amit egyébként gondol, amit érez. Elegem van a csendesen elsuttogott dicséretekből, a sötét sarkokban megejtett vállveregetésekből: „Öregem, hogy neked mennyire igazad van, de tudod, az én helyzetemben ezt nem lehet..." Elegem van a „nem vagyok szélsőséges, de..." kezdetű előre bocsánatot kérő alázatos kérvényekkel: ugyan méltóztasson már a világ minket is meghallgatni.

Annyiszor vádolsz, hogy elhiszem – énekli Ákos. És így is van, pontosan így. Lassan elhisszük, hogy tényleg leprások, tényleg őrültek, tényleg a társadalom söpredéke vagyunk, akivel még szóba állni is halált megvető bátorság. És hazudunk. Hogy valahogy mégis emberszámba vegyenek bennünket. És összeszorított ajkakkal hallgatjuk a senkiházi megmondó emberek nagyképű kioktatását, hogyan is kell embernek lenni. Megtanuljuk, mi az „elfogadható", az „európai" a „civilizált" vélemény. Szépen, lassan elengedjük azok kezét, akik nem hajlandóak beülni ebbe az orwelli iskolapadba, és nem hajlandóak megtanulni újbeszélni. Mert kínosak, mert rugalmatlanok, mert „nem realisták". Azért néha odasomfordálunk hozzájuk, megveregetjük a vállukat, és azt mondjuk: „Hogy neked mennyire igazad van, de tudod az én helyzetemben..."

A visszanyelt gondolatok aztán megfekszik az emberek gyomrát, s az egész keserű okádékot odahányják a netre: „mocskos, tetves, halál rá, megölném, kiirtanám". Pedig dehogy ölnék, dehogy irtanák. Csak a torkukon lenyomott polkorrekt gejl massza már epévé keseredett a szájukban – s ilyenkor köpni kell. És mert arra, amit igazán éreznek, amit a mindennapjaikban keserű valóságként megélnek, úgysem kíváncsi senki. Minek normálisan, értelmesen fogalmazni, ha ugyanazt a bélyeget, ugyanazt a pofont kapják érte.

S egyébként is: nem az ő dolguk lenne ez. Hanem a miénk, akik értelmiséginek szeretjük hívni magunkat. És, hogy annak is tartsanak minket „jobb helyeken" – kussolunk. Fanyaloghatunk a kurucinfós stílusú orkozáson, tetűhintásozáson, fartúrózáson. De, amíg a nevünket vállalva nem fogalmazzuk meg emberi módon a jelenlegi nemzet-és közösségnyomorító hazug, aberrált világrenddel szembeni érveinket – addig a magunkfajtáknak a sunyi hallgatáson kívül csak az artikulátlan ordítás marad.

Ez az igazi, a megrendítő tanulsága az elmúlt napok boszorkányüldözésének. Mert egy olyan embert hurcoltak meg , aki számos tévedéssel és nem egy túlzással ugyan, de legalább megpróbálta mocskolódás és zsigeri indulatok nélkül megfogalmazni, mi bajunk van ezzel a rendszerrel. Tartozunk neki, és mindenekelőtt magunknak azzal, hogy nem hátrálunk tovább. Hogy felemeljük a fejünket, és vállaljuk azt, amik vagyunk. Hogy nem hazudunk többé. Se nekik, ott a másik oldalon – se egymásnak. Vállaljuk a nyílt sisakkal megvívott csatát velük – és, ha kell a kemény, tisztázó vitákat egymás közt.

Tudjátok mit, urak, akik a világ dolgait igazítjátok: ne adjátok vissza a szavaimat! Visszaveszem őket én magam. Mert az enyémek, mert soha egy percig se szabadott volna lemondanom, lemondanunk róluk. Vegyük vissza a szavainkat: az utcán, a boltban, a munkahelyen, az egyetemeken, a blogokban és az újságok hasábjain! És holnaptól ne érdekeljen minket, mit gondolnak, vagy mondanak rólunk azok, akik ilyen hazugra és aljasra igazították ezt a világot! Tudjuk, kik vagyunk– és azt is tudjuk, kik ők. És holnaptól mondjuk is a szemükbe...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr635163062

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Adjátok vissza a szavaimat! 2013.03.23. 13:00:02

Tudjátok mit, urak, akik a világ dolgait igazítjátok: ne adjátok vissza a szavaimat! Visszaveszem őket én magam.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fejesrob 2013.03.23. 11:30:35

@vallatas: Valójában a szélsőséges liberálisokat is ide soroljuk.

2013.03.23. 11:33:16

Rejtély, hogy egyesek miért akarnak kényszeresen megfelelni a szélsőbalos proli csürhének.

billy reed 2013.03.23. 11:34:11

"Tudjuk, kik vagyunk– és azt is tudjuk, kik ők."

Az embereket két csoportba osztják: erkölcsösökre és erkölcstelenekre. Furamód, a felosztást mindig az erkölcsösök végzik.

pocaklakó minimanó 2013.03.23. 11:36:39

@galileo dr.:

"az megvan hogy ez csak a saját véleményed?"

Persze. Éppen olyan igaz, mint amennyire igaz a másik is, amire reagáltam.

Örülök, hogy segíthettem. :)

Démonmac1 2013.03.23. 11:38:44

A társadalmi/gazdasági flusztráció okán érthető, hogy ilyen blogposztok születnek.
"szegény Szaniszló" ezen besírtam, aki annak a boldogtalannak egy szavát is komolyan veszi, kezeltetni kéne :)

galileo dr. 2013.03.23. 11:40:20

@pocaklakó minimanó:
én alá is támasztottam te viszont csak felbüfögtél valami marhaságot. ez a különbség köztünk.

pocaklakó minimanó 2013.03.23. 11:46:54

@galileo dr.:

"én alá is támasztottam ..."

Tényleg? És hol is? :)

vallatas 2013.03.23. 11:50:32

@Démonmac1:
Megélhetési összeesküvés gyártó!
:-)
Rá is lehetne mondani, hogy menne el inkább dolgozni rendes munkát, ahol "értéket" teremt!

pocaklakó minimanó 2013.03.23. 11:50:39

@Démonmac1:

"flusztráció"

Téged nem frusztrál, hogy flusztrációnak írod a szót? :)

vezér01 2013.03.23. 11:55:23

Gyermekkoromban /boldogult ötvenes évek eleje/ a buzit még buzinak mondtuk,de minden pejoratív felhang nélkül.Sőt!Azt mondtuk,hogy így több nő jut majd nekünk.
A néger se "afroamerikai" volt,akkor még nevén neveztük a dolgokat.Mint ahogy a vénasszonyok nyara se volt indián nyár és
a hülye picsát se hívtuk celebnek.
Szép volt,rég volt.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.23. 11:56:33

Ugye jól értem a kedves posztolót, az a gondja, hogy újabban a nácit sem szabad nácinak nevezni?
index.hu/belfold/2013/03/23/a_birosag_szerint_nem_neonaci_a_jobbik/

Vagy valamit félreértek és rájött a zsidózhatnék, de valahol a szájára ütöttek?

kézműves étcsokimikulás 2013.03.23. 11:58:27

ez megint jo lett poszter,de a problema sajnos nem ujkeletu es nem is csak magyaros...
nezd meg a britteket...
ha egy angol jot tesz,akkor angol...
ha egy skot,ir,walesi,akkor britt...
es forditva...
ha egy angol kreten,akkor britt,bezzeg ha egy ir,skot tesz valami nekik nem tetszot,akkor egybol jon a szarmazasa...
itthon a cigany kisebbseg addig cigany kisebbseg,amig plusz segely,tamogatas kell vagy elo kell huzni az "izmus" kartyat...
egyebkent egybol "magyar" lesz mihelyst eleri a francia vagy kanadai hatart,akit uldoznek...

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.23. 11:58:50

@Schindler Pistája: érdekes, hogy ki tud törni rajtad az intelligencia és kultúra, ha rólad beszélnek. Fölöttébb érdekes! :)

Zolcsi67 2013.03.23. 12:00:01

Egyébként pont a nácizás a legszebb példa a véleménydiktatúrára.

Nácinak hívhatnak mindenkit, aki nem a neolib-mifene elveket követi (fidesznáci pl.), aki kijavítja mások helyesírási hibáit egy fórumon (nyelvtannáci - ugyanis rendszert szeretne a káoszben), stb.

Nagyon igaza volt I. Ferenc pápának: ez a társadalom a kamaszkorát éli. Hangos és felelőtlen.

Ezt akartátok a "szabadság" nevében, ezt akartuk? Vagy nem ilyen lovat kértünk karácsonyra?

vallatas 2013.03.23. 12:01:16

@Zolcsi67:
De nem hívhatnak minket magyarokat nácinak, nem vagyunk németek!
Számomra mint magyar ez a kifejezés sértő, én nem akarok német lenni!

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.23. 12:03:32

@Zolcsi67: pontosabban ezt szeretnétek elhitetni azokkal, akik nem látják az életműveteket.

Nácinak általában azokat szokás nevezni, akik elég határozott párhuzamot mutatnak a nácikkal. Csak példaképp, korántsem teljes körű lista: rasszista, nacionalista, hazaárulónak, magyarellenesnek nevez más magyarokat, mert az nem ért egyet vele stb.
Elenyészően ritka, amikor valakit ok nélkül neveznek nácinak.

A nyelvtannáci kifejezés meg egy poén, semmi több, a világon semmi köze ahhoz, amit belemagyarázol.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.23. 12:05:21

@vallatas: tehát elismered (nem tudom, ki vagy, csak erre a hozzászólásodra alapozom), hogy végeredményben náci vagy, csak azért érzed sértőnek, mert szerinted a náci az német?
Mert akkor javasolnám, hogy nézz körül egy kicsit a világban! Pl. az USÁ-ban is vannak nácik, akik legalább el is ismerik, hogy azok és nemzetiségüket tekintve közük nincs a németekhez.

Mohamed 2013.03.23. 12:06:22

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Nos ebben nincs igazad, mert ez az idióta polkorrektkedés pont arról szól, hogy már késsel villával sem lehet enni ,már semmit sem lehet ami egykor a kultúrához a civilizált európai életmódhoz tartozott ami evidenciának számított
mert az sérthet valamilyen szubkultúrát vagy deviáns társadalmi mikrocsoportot
és ezért a többség erdekeit is hajlandó alárendelni egy kissebbségnek ezzel apránként hiteltelenné és élhetetlenné téve az adott rendszert.

vallatas 2013.03.23. 12:07:45

@proxy user:
nem, arra gondolok, hogy a magyar szélsőségesek magukra úgy tekintenek mint nácik, legjobb példa kurucon is mindig a németek seggét nyalják.
idegenmajmolás, nem más.
mikor van szép magyar szavunk erre, a nyilas. tudom, ők nem érek el akkora sikert, ezért nyaljuk inkább a nácik, a németek seggét, és a mi szélsőségeink ezért tőlük veszik a példát.

nem vagyok náci, magyar vagyok, és nyilas sem vagyok.

Willy 2013.03.23. 12:09:18

Kedves posztíró. De. Csak szürke létezik. Árnyalat nélkül!
Minden viszony kérdése. Ami neked sötét másnak lehet hogy világos. Ami neked fehér, az másnak lehet vajszínű.
Viszonyítási rendszer nélkül nincs olyan hogy legtávolabb. Csak távol van. Ami lehet közel is, ha egy más viszonyítási rendszer felől vizsgálod. Valamint nem létezik EGYSÉGES viszonyítási rendszer.
Bizonyításul a fentiekre: volt egy időszak amikor a zsidók páriáknak számítottak Európában szinte mindenhol. Először csak a fajtiszta zsidókat üldözték. majd a zsidó származásúakat, majd a zsidó rejtegetőket. Ha elég sok ideig várunk akkor eljutottunk volna oda, hogy nincs már semmilyen zsidó, nincs zsidó rejtegető, szimpatizáns. Ekkor jött volna az akik közömbös volt a kérdésben, majd jöttek volna azok akik nem eléggé aktívak a kérdésben. Ha értetted a levezetést, akkor valahol ebben a szürke sávban megtalálod a helyed, és egyszer te is sorra kerülsz.
Amire te vágysz az az ellenségkép. Semmi más. Tök mindegy hogy hívjuk zsidó, cigány, náci, fasiszta.
A másik probléma az általánosítás faji vagy vallási alapon. Nem minden jobbos náci, de minden náci jobbos? Minden cigány bűnöző? Mert ha nem akkor ez csak egy felesleges bélyeg. Nevezzük el megélhetési bűnözésnek, vagy szociális bűncselekménynek. vagy találj neki egy jobb nevet és máris beszélhetünk róla.
Egyszerűen mosolyra fakaszt mikor egy kőkemény konzervatív liberális értékeket hiányol. Nehogy az "elvtársaid" ezért vessenek ki maguk közül, mivel nem vagy elég "konzervatív".
Vesd le az álszent orcát, és ki a valóval, mert ez itt provokáció....

Zolcsi67 2013.03.23. 12:10:24

@proxy user: Poénnak indult, igen. Azonban rossz tendencia: ez esetben a helyesírási hibákat szóvá tevő személyeket (politikai nézettől függetlenül) rekesztik ki valahonnan, az ő társaságukból, akiknek "mindent szabad, ami nem tilos" (Bikini).

ad. 1. nem biztos, hogy jó, ha az ostoba minősít nála okosabbat, műveltebbet.
ad. 2. a nácizás meg...szerintem kicsit továbbmutat a poénnál, már annak, aki nem aludta át a történelemórákat.

pocaklakó minimanó 2013.03.23. 12:11:20

Orwell 1944-ben már nagyjából megfogalmazta, hogy fasiszta az, akit annak neveznek.

De Orwell kirekesztő volt. :)

TH 2013.03.23. 12:11:51

"Elegem van, hogy nincs már fekete, nincs már fehér, csak szürke van, nem is ötven, de már ötvenezer árnyalatban. Egymástól világosan elváló színeket akarok, igent akarok és nemet!"
Akarhatsz, de a világ nem fekete és fehér. Ha ennyire le akarod egyszerűsíteni a dolgokat, akkor saját magaddal cseszel ki a legjobban. Ha nem látod át a fontosságát az árnyalatoknak, akkor soha nem kerülsz közelebb ahhoz, hogy a világot valamennyire megértsd.

Zolcsi67 2013.03.23. 12:12:31

@pocaklakó minimanó: "Vagyunk mi, és vannak a fasiszták" - kinek ismerős ez a mondat?
Mai kvízkérdésünk: mikor, hol hangzott el és ki mondta (kik mondták)?

vallatas 2013.03.23. 12:13:06

"Elegem van, hogy nincs már fekete, nincs már fehér, csak szürke van, nem is ötven, de már ötvenezer árnyalatban. Egymástól világosan elváló színeket akarok, igent akarok és nemet!"
A magyar egyébként milyen árnyalatú?
fajtiszta jellegéből fakadóan, biztos van egy jól megnevezhető szín.

pocaklakó minimanó 2013.03.23. 12:13:59

@Willy:

"Ha elég sok ideig várunk akkor eljutottunk volna oda..."

a) Mennyivel ügyesebben fogalmazta meg ezt a mára közhellyé silányult, önálló gondolatokban nem bővelkedő emberek által citált idézetet Niemöller.
b) A "volna" nem történelmi kategória.
c) Ha igen, akkor más is alkalmazhatja ugyanolyan érvényességgel.

Zolcsi67 2013.03.23. 12:14:40

@TH: Mocsok nagy közhely, de ha van 10 vödör, különböző színű festéked, két dolgot tehetsz vele:
- összeöntöd egy még nagyobb tartályba, akkor valami ocsmány szürkésbarna lötty lesz - ez a multikulti és egyebek, ami ma "trendi"
- szépen ízlésesen egymás mellé festegeted a különböző színeket egy ecsettel - így még akár egy szép freskó is lehet belőle a falon.

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.03.23. 12:15:00

hát ja, a végén saját magunkat fogjuk cenzúrázni...

pocaklakó minimanó 2013.03.23. 12:16:14

@Zolcsi67:

-Az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell.
-...ütni kell.

:)

Zolcsi67 2013.03.23. 12:16:27

@proxy user: Hitlert se vették komolyan, az is jó poénnak indult...nemde?

Mohamed 2013.03.23. 12:17:12

@kovi1970:

"Saját magatoknak köszönhetitek. Szalonképtelenek vagytok"

Na szép, nagyapámnak is eztmondták az ávosok mikor leverték a veséjét és kitépték a körmeit szalonképtelen szocialistaemberhez méltetlan, felforgató, reakciós és egyéb szépen megkreált definíciók értelmében verték ki a lelket is az emberekből csak mert nem beszélt elég szépen.
Pedig a kommunisták is így kezdték mint most ti, a 40-es évek végén még csak csapkodták az aztalt
nem engedték szóhoz jutni, rágalmazták stb. aki nem tetszett nekik
akkor is csak nácizni kellett és már nem is kapott díjat nem írhatott újságot stb. így szalámizták le a kisgazdákat aztán ha más nem volt akkor magukat is
majd jöttek a durva módszerek és végül az ötvenes évek majd 56.

Zolcsi67 2013.03.23. 12:18:28

@replikátor: CENSORED (ez egy válasz lett volna, de... :)

Mohamed 2013.03.23. 12:30:23

@TH:
"Akarhatsz, de a világ nem fekete és fehér"

Nos ebben nics igazad se neked se azoknak akik ezt az elcsépelt libsi közhelyet nyomatják mert ugyan minden ember egy picit másképp látja a világot és viszonyul hozzá ha egy egy kérdéskörhöz vagy témához viszonyítjuk a szűkebb vagy tágabb értelemben vatt kötösséget csoportot akkor nagy létszámban rendre ugyanazokkal az attitűdökkel találkozhatunk ugyan azokat vagy hasonló véleményeket kaphatunk.
Hogy nagyapámat idézzem lehet hogy csak szürke létezik fiam,de ez is olyan mint a szakácsnadrág, távolról szürke de ha közelről nézzük akkor sok kicsi fehér és fekete kockát látunk.

feketeesfeher 2013.03.23. 12:32:23

Jól értem, hogy a poszt szegény gyakorló elmebeteg szaniszló miatt íródott?

És siránkozik azon, hogy milyen polkorrekt elvárások vannak a magyar közbeszédben?

Hát akkor fel kell világosítsam a poszt szerzőjét, hogy a magyar közbeszédben nyoma nincs annak, amit vizionál.

Itt aztán nyugodtan lehet zsidózni, buzizni, komcsizni, nácizni, senki még csak el sem szégyenli magát.

Úgyhogy amiért a poszt siránkozik, az a gyakorlatban nem létezik.

InteriorLulu 2013.03.23. 12:34:50

"Hogy ebben az országban már nem létezhet se zsidókérdés, se cigánykérdés, se homokos, se szabadkőműves, se hazaáruló. Kitépték őket az értelmező szótárból, letiltották őket a billentyűzetünkről, leszaggatták az ajkunkról."

Miért baj, hogy nincs zsidókérdés? Miért szeretnéd, hogy legyen? Amennyiben szerinted van zsidókérdés, akkor el kell magyaráznod, miért is van. Ezesetben viszont egész biztosan rasszista és antiszemita vagy, és vélhetően egy virtigli kis náci. És az ilyet a társadalom uszkve kilencven százaléka elítéli, nyilván nem véletlenül.
A homokossal az a baj, hogy ezzel a szóval megsérted őket, a melegeket. Miért jó ez neked? Miért jó neked megsérteni másokat, ha azok az égadta világon semmivel nem ártanak neked?
A többivel nincs gond. Nyugodtan beszélhetsz cigánykérdésről, szabadkőművesekről, hazaárulásról, senkit nem zavarsz vele mindaddig, míg mást igaztalanul meg nem sértesz mondjuk a hazaárulózással. Szaniszló is nyugodtan beszélhet ezekről, beszél is, méghozzá nagy nyilvánosság előtt, senki nem tiltja őt le onnan.

"Mert egy olyan embert hurcoltak meg , aki számos tévedéssel és nem egy túlzással ugyan, de legalább megpróbálta mocskolódás és zsigeri indulatok nélkül megfogalmazni, mi bajunk van ezzel a rendszerrel."

Szaniszló nem egyszerűen téved és túloz, hanem szisztematikusan valótlant állít, hazudik, emellett hangulatot, sőt gyűlöletet kelt. Miért baj, hogy mindezek fényében nem kapja meg az újságírói tevékenység elismerésére adományozható díjat?

Bónuszként még pár kérdés.
Miért ilyen nagy probléma, hogy nem hadoválhatsz felelőtlenül zsidókérdésről, és mondjuk nagy nyilvánosság előtt nem tagadhatod a holokausztot?
Miért ilyen nagy probléma, hogy amennyiben cigánybűnözésről beszélsz, meg kell jól indokolnod, miért teszed?
Miért okoz neked ilyen traumát az, hogy magadat minősíted azzal, ha buzizol-homokosozol?

Őszintén remélem, nagyobb problémáid nincsenek az életben.

vallatas 2013.03.23. 12:34:52

@feketeesfeher:
ajvékolás megy!
Szaniszlót helyrerakta a Fidesz, gondolom azért kellett így lecsapni rá, mert a Jobbik nagyon a keblére melengette...
Nem lepődnék meg ha Szaniszló előbb utóbb a közeljövőben elinduló Jobbik Tv-ben kapna állást.

Fejesrob 2013.03.23. 12:37:10

@Zolcsi67: Épp ez az, hogy a zsidó nagytőkések komolyan vették.

Egyetlen faszi volt ugyanis, aki háborút és azzal együtt járó fegyver, jármű megrendelést ígért.

Mindenki tudta, hogy Hitler tiltott módon fegyverkezik, eleve rengeteg dolgot az angoloktól vásárolt, csak megrendelései az angoloknak is jól jöttek.

Azt mondanom sem kell, hogy zsidó pénztőke nélkül Hitler a Nürnbergi sörcsarnokban a sörét nem tudta volna megrendelni.

(A róla készült 2 részes filmben is benne van, mielőtt ballibsi kollégák pusztán azért nácizni kezdenének, mert ezt a Népszabi nem írta meg).

Fejesrob 2013.03.23. 12:38:34

@feketeesfeher: A poszt kurvára nem Szaniszló miatt íródott.

Már csak azért sem, mert Szaniszló még sehol nem volt, amikor az a probléma már jelen volt, amiről a poszt szól.

feketeesfeher 2013.03.23. 12:40:41

@vallatas:
"Szaniszlót helyrerakta a Fidesz"

Ez egy egyszerű védekező reflex. Látványosan ostobákat nem szabad kitüntetni.
Szaniszlóval nem az a baj, hogy zsidózik, vagy cigányozik vagy nem polkorrekt, hanem az, hogy látványosan beszél hülyeségeket. Ordítóan nagy hülyeségeket.

Magyarország spec nem az a hely, ahol egyébként bármilyen szinten elvárás lenne a polkorrekt közbeszéd.
Nem is értem, mit siránkozik a poszt szerzője.

vallatas 2013.03.23. 12:40:59

@Fejesrob:
buta németek nélkül sem kerülhetett volna hatalomra ez a fekete hajú árja osztrák Németországban!
:-)
nem csak pénz kell, emberi butaság is.
De kétségtelen általában a butaság adott, a pénz a kérdéses elem.

feketeesfeher 2013.03.23. 12:43:55

@Fejesrob:

Milyen probléma?

Eben az országban bárki bármikor nyugodtan komcsizhat, nácizhat, zsidózhat, buzizhat, cigányozhat.

Azon megsértődni viszont, hogy egyesek meg kifejtik, hogy ez értelmetlen és káros, az kifejezetten röhejes.

Tényleg azon siránkozik a szerző, hogy az alpári közbeszédet néhányan szóvá teszik, mint helytelen dolgot?

Ne vicceljünk már.

vallatas 2013.03.23. 12:47:59

@feketeesfeher:
Itt arra gondolok, hogy Szaniszló többször kritizálta a kormányt, és most mikor visszaadta ettől a kormánytól kapott díjat szintén.
Oda szarik ahonnan enni kap! :-)
Úgy érzem a Fidesz még egy jó 8 évig biztos hatalmon marad, ezért okos lépés lenne a Jobbik TV-hez igazolnia Szaniszlónak. Ott korlátozás nélkül kritizálhat mindenkit.

Bár lehet a szélsőséges jobboldali szavazatokra IS szüksége van azért a Fidesznek, ezért mindenáron megtartják a Hirt Tv fiókcsatornájánál az Echon.
elvégre, néppárt a Fidesz.

De a Jobbik Tv elég kemény magot összeszedhet, Szaniszló, Drábik, Pörzse, Ángyán és, ha néha betoppannának Zagyváék, Elődék... biztos jó műsorok lennének!
/ Egyben az Echo tv halála lenne ez /
Komolyan drukkolok nekik, hogy sikerüljön létrehozni a saját tv csatornájukat!

feketeesfeher 2013.03.23. 13:01:55

@vallatas:
"biztos jó műsorok lennének!"

Azoknak, akik ilyet akarnak fogyasztani.
Nincs ezzel bajom.

Nekem azzal van bajom, hogy a poszt szerzője azon siránkozik, hogy lehülyézik a lehülyézőket.

Na, ennek nincs semmi értelme. Ha ugyanis azt várja el, hogy ő márpedig bármit mondhasson, akkor azt nem várhatja el, hogy az ellenvélemény meg kussoljon.

Márpedig itt arról van szó, hogy ne lehessen kimondani az ostoba cigányozásról azt, hogy ostoba cigányozás.
Ez a poszt lényege.

vallatas 2013.03.23. 13:07:29

@feketeesfeher:
ezzel egyetértek, ez színtiszta ajvékolás amit a cikk fejteget.

J.László 2013.03.23. 13:15:46

Orwell Németországban (politikai fejtágítás GYEREKEKNEK):
www.youtube.com/watch?v=yceY1HrvYME

Érdemes elolvasni a hozzászólásokat.

J.László 2013.03.23. 13:18:15

Tetszik az írás.
Ismét csak meglepetésemnek tudok hangot adni: az index elkezdett középre húzni?

Az <a> tag-et át kéne írni a css-ben.

Fejesrob 2013.03.23. 13:20:30

@feketeesfeher: Éppen azt írja a poszt, hogy nem, de mindegy, ahogy elnézem, te nem is érted mi a gond.

Maradjunk abba, hogy nem neked szól.

Fejesrob 2013.03.23. 13:21:19

@vallatas: Miért lenne buta?

Rászavazott és 2 hónap múlva volt munkahelye.

Akkor lett volna buta, ha nem rá szavaz.

vallatas 2013.03.23. 13:22:13

@Fejesrob:
lett munkája pár évig, majd jött a halál, a nyomor. sikersztori tudom :-)

feketeesfeher 2013.03.23. 13:33:13

@Fejesrob: "Éppen azt írja a poszt, hogy nem"

Olvasd már el alaposabban.

Azon vinnyog, hogy néhányan szóváteszik az alpári zsidózást, meg a végtelen ostobaságot.

És ezen besértődik.
:))

H.A. 2013.03.23. 13:39:45

@Zolcsi67:
Tesó, Ferenc pápa nem első.
A Vatikán szerint. Tisztelem a Vatikánt.

Mohamed 2013.03.23. 13:51:33

@InteriorLulu:

Most hülyeséget beszélsz és emmellett kivállóan bemutatod hogyan működik jelenkorunk cenzúrája a politikai korrektség, miszerint zsidóról jót vagy semmit, attól hogy valaki negatív véleményel van a zsidókról még nem biztos ,hogy náci bár lehet átfedés.
Zsidó kérdésről lehet és kell is beszélni hiszen ők maguk is elismerik hogy a gazdasági életben létszámukhoz képest is nagy arányban és vezető szerepben vannak amely kihat az euro-atlanti politikai életre is jól példázza ezt hogy ha átlag magyart vernek agyon nem tötrénik semm i de Schweitzer főrabbihoz egyből oda szaladt áder pedig ott még egy újjal sem értek hozzá a vén zsidóhoz és az elkövetőt sem találták meg.
Tehát a zsidók is elismerik és az átlag ember is látja
(már csak ezért is valótlan azon állításod hogy a társadalom 90%-a ellenzi a zsidókérdést, a nagy többség támogatná csak sajnos a kevesek kezében öszpontosul a befolyás és a hatalom azok meg csettintésrte cselekednek lásd. Áder megalázkodása),hogy a zsidók a legnagyobb befolyással rendelkeznek a gazdasági életben a bankszektorban főképp az euro-atlanti térségben és emellett tapasztaljuk azt
hogy az általuk vezetett gazdasági rendszer rugalmatlan ,korrupt és ez magában hordozza a spontán és a tudatosan előidézett válságot és amely emiatt ellentétes a társadalmi bizalom kialakításával amely közgazdasági szempontból ugyanolyan fontos mint a szigorú költség vetés,
ezen válságot most át is élhetjük és amelynek mint azt látjuk megvannak a maga nyertesei a szűk elit amihez a zsidók saját állításaik szerint is tartoznak ellenben tömegek a vesztesei ezt itt Magyarországon fokozottan tetten érhető és átélhrtő szinte az egész magyar állam a vesztese a válságnak és ehhez még hozzá járulhat a zsidók klasszikus talmudi képzete is miszerint a gój az lélektelen állat aki szolgaságra termett és ennek megfelelően kezelik is a zsidók azt aki nem közéjük tartozik.
Így tehát nagyon időszerű a zsidókérdést megtárgyalni de nem lehet mert ugye az nem "szalonképes" és innéttől baszhatjuk is a kontruktív vitát, a végén elérünk oda hogy kérdezni sem szabad mert akko9r hátha megsértünk valakit a kis mimóza letkével együtt.
Jó példa erre: egy barátom a Stanfordon tanult egy félévet és volt két jegye jazz koncertre pechére fegy feka srácot kérdezett meg(állítása szerint a mellbimbója sötétebb volt mint a néger srác)egyből jött a srác azzal hogy biztos azért kérdezte meg mert feka lett megsértődés meg minden.

"A homokossal az a baj, hogy ezzel a szóval megsérted őket"
Látom te sem hallottál még az eufémizmus taposó malmáról
példa: kaffer ,nigger ,néger ,fekete, afróamerikai,fingom nincs mi jöhet ezután
vagy:nyomorék, béna, kerekesszékes, mozgáskorlátozott

Mint azt látod vannak olyan szavak amik régen használatosak voltak és nem volt pejoratív jelentésük de ma egy hozzádhasonló polkorrekt libsi felhuzná az orrát , de ezeket mindenki mindenféle kontextusban használni kezdte és ezért egyesek számára pejoratív értelművé vált ezért a tengeren túli libsik kitaláltát hogy új futószalagon gyártott mesterséges fogalmakkal váltják fel ezeket, de ezeket is mindenki mindenféle kontextusban hasznéálta és ki kellett találni még újabbat és így tovább csak mert egy mikro csoportot sértett valami.
A probléma az hogy egyre ujabb és ujabb szavakat kell majd ki találni és a végén csak a szakadékba hátrálhatunk valamint ezek a szavak egyre mesterségesebbek és egyre nehezebben jönnek az előítéletektől mentes átlag ember szájára (ujbeszél nyelv)és egyre nevetségesebbek és zavaróbbak frusztrálóbbak lesznek főleg ha ezeket egy kissebbség vezérelte karhatalmi retorzió is követ.

"Miért ilyen nagy probléma, hogy amennyiben cigánybűnözésről beszélsz, meg kell jól indokolnod, miért teszed?"
Nos egyrészt ez jelen napjainkba nagyon is indokolt elég lenne csak a mult évi bűnözési statisztikát átnézni de még csak indokolni sem kell mert az élet önmaga indokolja ezt addíg míg nem vagyunk hajlandóak tenni valamit, az életben minnél jobban nyomunk valamit a felszínre az annál nagyobb erővel fog felbukkanni újra

"Miért ilyen nagy probléma, hogy nem hadoválhatsz felelőtlenül zsidókérdésről, és mondjuk nagy nyilvánosság előtt nem tagadhatod a holokausztot?"
Egyrészt pont azért mert ha automatikusan mindenkire szájtapaszt teszel akkor a büdös életbe nem fogod tudni hogy az illető milyen konstruktív indokokkal új nézőponttal tud elő állni mert pusztán félelemből nem hagyod azt sem szóhoz jutni aki tényleg megoldást tudna találni.
A holokauszt meg azért is problémás mert a köthihedelemmel ellentétben a modernkori történelmi események közt ebben van az egyik legtöbb fehér folt és mert a szájkosár tövénnyel géátolod ennek a történelmi eseménynek a szabad hatékony kutatási területét pedig az utóbbi időben elég sok mítosz dőlt meg pl. légkalapácsos elektromosgépes kivégzések vagy az emberbőrből készült lámpa ernyő amelyről több vizsgálat is bebizonyította hogy kecskebőrből van sőt ujjabban az is bebizonyosodni látszik hogy a koncentrációs táborok ugy működtek mint a latinamerikai börtönök az SS töntenkopferbande csak a kerítéseket őrizte odaben t a kápók tartották fenn a rendet és vittek véghez kegyetlenkedéseket akik közül szinte mind zsidők voltak, a másik meg az hogy ez a szájkosár törvény durva módon korlátozza a gondolati és szolásszabadság demokratikus elvét ami a libsik által oly nagyra magasztalt demokrácia egy sújos alappillére és amelynek korlátozása precedenst és jogalapot teremthet a demokratikus alapelvek további korlátozására semmibevételére és igy kiherélhetik az a demokráciát amelynek értelmében ujabban kínzókamrákat is lehet létesíteni Irakban

"hanem szisztematikusan valótlant állít, hazudik, emellett hangulatot"
Nos ahhoz képest te már a sokadik libsi vagy aki ennek ellenére képtelennek látszik arra hogy megcáfolja Szaniszló szavait.

susu64 2013.03.23. 14:01:55

@TamasGM: Az ellenséges tónus egyik igazi bajnoka vagy. Ennyi önkritika még a polkorrektségbe is belefér, ha tényleg Te vagy TGM.

susu64 2013.03.23. 14:04:47

@vallatas: azért a helyzet ennél kicsit összetettebb (volt). Nem a németek butaságán múlott. Kellettek hozzá az "okos" nagyhatalmak is.

Fejesrob 2013.03.23. 14:18:39

@vallatas: Minden relatív. Kiugorni a tizedikről mert nincs munkád és nem tudod fizetni a részleteket, vagy csak simán éhen halni miért jobb alternatíva, mint valakire szavazni, aki pár ember szerint saját vesztébe rohan?

Ha ismered Németország történelmét, tudnod kell, hogy sok választásuk nem volt. (A liberál-kommunista rendesen bemutatkozott, nálunk 1919-ben, tehát arra már nem lehetett azt mondani, hogy nem ismerem).

vallatas 2013.03.23. 14:30:00

@susu64:
most úgy elsők az EU-ban, hogy meghalniuk sem kell, és munka, kenyér van bőséggel.
ez inkább hasonlít a sikersztorihoz.

@Fejesrob:
utána meg bemutatkozott a konzervatív-szocialista kommunista brigád. :-)

Nekünk sem volt sok választásunk, ezt aláírom.

Fullánkos Algol 2013.03.23. 15:10:37

Vicces ez a hazaárulózás, miközben összemosod a hazát egy tolvaj kisebbség maffiájával. Addig örülj amíg meg vagytok tűrve.

El Topo (Sgt. Elias) 2013.03.23. 15:13:18

Mik vannak, ugye, Balogh úr!

Mégiscsak botrány, hogy Magyarországon keresztény, magyar úriember már bele sem törölheti a seggét az asztalnál a damaszt abroszba, mert még a végén tuskó prolinak nézik! Ez a kettős mérce, nem más!

2013.03.23. 15:21:38

Mivan? Már TGM-nek is Ron Werber mondja meg hogy mit gonoljon? Vagy ez már a demencia?

Bí Dzsí 2013.03.23. 16:38:57

@TamasGM: Az első mondat tanúsága szerint Ön a világot igazító urakhoz sorolja magát, akiktől én a szavaimat visszakövetelem. Nos, nem akarom összetörni az önképét, de én nem sorolom Önt ebbe az igen szűk és exkluzív klubba. Ha hiányosak az ismereteim , és tényleg ott ül a világigazító asztaloknál - nos, akkor köszönöm, ha szól egy jó szót az ügy érdekében. :)

Bár azt be kell ismerni, hogy Önnek elévülhetetlen érdemei voltak a hazai szellemi apartheid-rendszer szögesdrótjainak felhúzásában. Igaz, miként a berlini fal építésénél az az ügyes NDK-s katona, Ön is az utolsó percben még átszökkent a szellemi "szabad világba". Ezért viszont jár a respekt.

Bí Dzsí 2013.03.23. 16:42:04

@InteriorLulu: Amíg zsidók élnek, addig lesz zsidókérdés is. (Jászi Oszkár, egy igazi virtigli náci, aki képzeld, még könyvet is szerkesztett a témában) :D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2013.03.23. 17:46:59

@TamasGM:

"...és ez az ellenséges tónus nekem nem rokonszenves."

Pedig igen jellemzően él vele :DD

pocaklakó minimanó 2013.03.23. 19:14:24

@feketeesfeher:

"Szaniszlóval nem az a baj, hogy zsidózik, vagy cigányozik vagy nem polkorrekt, hanem az, hogy látványosan beszél hülyeségeket. Ordítóan nagy hülyeségeket."

Ennyi magyarázattal egy csomó EP-ben helyet foglaló politikust ki lehetne utálni - oszt' mégsem. :)

sztd 2013.03.23. 20:11:36

"Minek normálisan, értelmesen fogalmazni, ha ugyanazt a bélyeget, ugyanazt a pofont kapják érte."

Azért, hogy a saját lelkiismeret tiszta maradjon. Azért mérjük az állítást patikamérlegen, hogy lehetőség szerint ne beszéljünk hülyeségeket. Az ember lehet dühös, lehet elkeseredett, de amikor nyilvánosan véleményt nyilvánít, akkor legyen higgadt, megfontolt, mert az ordítozással senki nincs előrébb, és mert dühösen nem az igazat mondjuk, hanem csak a bántást, gyakran értelmetlenül.

Ha bele akarsz valakibe rúgni, akkor is átgondolva tedd, hogy a rúgás a legjobb helyre kerüljön. Nem indulatból kell rúgkapálni.

Nem azért beszélünk korrekten, mert ez az elvárás, hanem azért, mert így helyes (így korrekt). A korrekt természetesen nem a "politikai korrekt"-nek nevezett nem mondunk semmit típusú hozzáállás, de nem is az ész nélküli zsidózás/cigányozás/...

nemhívő 2013.03.23. 20:39:40

...nem az a "szólásszabadság" amikor üvöltitek hogy pl "mocskos zsidók"...

A lényeg az lenne kedves balog úr,...hogy KONKRÉTAN kire tetszenek gondolni...

...mivel feltételezem,...hogy személyekről van szó,..értelemszerűen ezeknek a személyeknek van NEVÜK és pl talán lakcímük is.

"Kedves" balogúr,..amit ön csinál az a gyávaság! Ha megnevezné akikkel konkrétan baja van...na akkor lehetne önt komolyan venni.

nemhívő 2013.03.23. 20:47:52

@pocaklakó minimanó:

...szerinted hányan állítják az ep-ben magukról, hogy egyszerre megoldották a Kennedy gyilkosságot, Diána halálát és természetesen szept .11-et...de hogy géniuszunk a hazával is foglakozik, ...említsük már meg, hogy szaniszló természetesen tudja, hogy nem a Mal,..hanem az IMF okozta az iszapömlést,...és NATO gépek bombázták a Dunántúlt..., de a földrengést okozó műholdjukról is már mindent tud....

....valszeg a zsidóvilágösszeesküvésről is hasonlóan alapos ismeretei vannak...most a parthus-magyar rokonságot, a szíriuszi magyar eredetet a sajátos genetikával ...és a vak bolgár jósnőt nem ragoznám...

..nem bírok kihagyni egyetlen szaniszóműsort sem...

...kérdezzél!...

nemhívő 2013.03.23. 20:52:25

@Bí Dzsí:

...szét vet a kíváncsiság erről a "világigazító asztaltól!"

...de most komolyan, ...kik is ülnek ott?

NEVEKET szeretnék...

galileo dr. 2013.03.23. 21:18:48

@Bí Dzsí:
Nem tudsz neki válaszolni értelmesen mi? Semmibaj, pont ilyen kis náci szokás, te magad se érted hogy mit is gondolsz zsidókérdésnek, miért homokosozol miért cigányozol :)

Zolcsi67 2013.03.23. 22:51:47

@H.A.: Jogos, számozást akkor kapna visszamenőleg, ha lenne II. Ferenc is.

Zolcsi67 2013.03.23. 22:57:54

@nemhívő: Ahogyan az sem demokrácia, ha valaki minden pejoratív él nélkül "cigány"-t mond "roma" helyett, és egyből elbődül a kórus: "nácirasszistakirekesztőőőőőő!"

nemhívő 2013.03.23. 23:25:31

@Zolcsi67: ...képzeld,..én bármikor cigányt mondok roma helyett..és még soha senki nem "bődűlte" nekem azt, hogy "nácirasszistakirekesztő"

...na, erre varjál gombot !!...

..de tudod mit: nevezz te engem így, ha akarsz ...de nem baj ugye, ha ezért rögtön nem panaszolom majd tele a netet??..és nyugodtan is alszom.

Dzsentrisvihák 2013.03.24. 06:45:14

@nemhívő:

A pince legmélyén, fal felé fordulva elsuttogni bárki tudja, azért nyilván nem szól senki. De merd csak kimondani jó hangosan, érthetően a munkahelyeden, az iskolában, a tömegközlekedésen, bármelyik szórakozóhelyen... stb., ne félj, majd akad valami toleranciabajnok, aki megró érte.

nemhívő 2013.03.24. 09:27:14

@Dzsentrisvihák: ..."majd akad valami toleranciabajnok, aki megró érte...."

...jujj, b.mmeg! ...most aztán tényleg összeszartam magam!
..most ti tényleg ennyire be vagytok szarva a "toleranciabajnokoktól"?
...vagy ez megint valami újabb nyálas önsajnálósdi, ..amiben mindig is k.rva nagyok vagytok..

pocaklakó minimanó 2013.03.24. 11:07:22

@nemhívő:

"...kérdezzél!..."

Jó.

a) Miért tévézel, amikor vannak a tévézés helyett sokkal izgalmasabb könyvek is?
b) És ha már tévézel, miért nem nézel inkább olyan hasznos műsorokat, amelyek gazdagítanak téged, nem pedig leépítenek?

nemhívő 2013.03.24. 13:08:21

@pocaklakó minimanó: ...azért nézek "lélekleépítő" szaniszló műsorokat,...hogy a hozzád hasonlóan rémesen alulinformált, ...ámde annál magabiztosabban mindenbe "belekotyogók"...legalább tőlem megtudhassák azt, hogy mit is komentelnek...))

pocaklakó minimanó 2013.03.24. 20:22:04

@nemhívő:

"...legalább tőlem megtudhassák azt, hogy..."

És mit?

pocaklakó minimanó 2013.03.24. 20:42:26

KORMÁNYZATI TANÁCSADÓ JÓSDA... :)

"Tisztelt Szerkesztőség!

Úgy értesültem, hogy a III. Noname Bloggerek és Dzsuvahuszárok Napján, 2011. szeptember 31-én elismerő oklevéllel jutalmazták a Vastagbőr egyik prominens szerkesztőjét: zero-t.

Amennyiben zero még élne (nem vált volna zéróvá, nullává, hullává), kérem adják át neki gratulációmat.
Amint tudom, a kitüntető oklevelet azért kapta, mert viszonylag bátorv módon sikerült jól megtámadnia a Kormányzati Tanácsadó Jósdát. Hősies cselekedete Sátánnak tetsző volt, mivel a jósdavezér több ízben is leleplezte az aljas patkányt.

Arról is értesültem, hogy az Oklevelet, amit zero kiérdemelt, a Képviselő Fánky vezér dzsuvahuszára, Kirk kapitány is aláírta.

Külön emelkedettség, hogy a kétszeres magzatgyilkos Nelly Haritonova ugyancsak ujjlenyomatát tette az oklevélre, mivel maga sem tudja, hogy kicsoda.

Vállveregetési szándékát közölte Lintner ferenc a János Kórház hős nőgyógyásza, aki már 12 ezer magzatgyilkosságon is túl van.

Zéro tehát nagyot nőtt a bátor nonamebloggerek szemében, különösen az alábbi cikkével:

vastagbor.blog.hu/2009/03/19/kormanyzati_josda

Próbáltam köszön aláírásokat gyűjteni, de sajnos 4 millióan, akik abortuszokat éltek túl, és még 5 millióan, akik szeretnének ebben az országban jót látni, sajnos ők megtagadták az aláírást.

Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter, szóvivő, Lázás János és Gulyás Gergely viszont meleg szeretettel köszönik zero-nak és a Vastagbőrnek a fülkeforradalom barikádjain tett áldozatos munkáit, cikkeit, kiköpéseit, baromságait.

Ahogy Orbán Viktor mondaná önöknek: Hajrá Vastagbőr! Hajrá zero!!!!!

Üdvözlettel: Szilvásy Péter"

(vastagbor.blog.hu/2011/11/09/kormanyzati_josda_1)

pocaklakó minimanó 2013.03.24. 20:45:30

"A jósda egyik interneten fellehető jelentésében például arról írnak, hogy a tavaly augusztus 20-án Budapesten hirtelen kitört orkánszerű vihar nem spontán, véletlenszerűen létrejött természeti jelenség volt, hanem »szándékosan, előre megfontoltan és felkészülve létrehozott kollektív tudat manipulálásán keresztül kiváltott paranormál jelenség.«".

pocaklakó minimanó 2013.03.24. 20:47:32

"2008. augusztus 8-án késő este a rettegett kétszeres magzatgyilkos N13 hölgy és bandája a fentebb leírt pszichotronikai módszerrel a magyar tízezerforintost és az USA-dollárt támadta meg. Az emberek nagy részének tudatalattijában a bankjegyekhez allokálódó N13 vigyori pofája ellenérzést, félelmet keltett, és ennek következménye volt az aberrált viselkedés a pénzrendszerrel kapcsolatban. Mivel ez a mentális, okkult síkon lett elkövetve, ezért a manifesztációja térben és időben eltérhet a konkrét eseménytől."

Zolcsi67 2013.03.24. 23:04:53

@nemhívő: Csak Orwellt, az 1984-et és a gondolatbűn fogalmát tudom idézni iyenkor.

Zolcsi67 2013.03.24. 23:12:21

@Dzsentrisvihák: Kivéve a "kutyájuk kölykét", ugye, emlékszünk Zuschlagra és a holocaust-viccelődésre? Mennyivel jobban hangzott volna ez egy "nácitól", igaz? Ha épp nincs ott egy kamera, titokban marad.

Dzsentrisvihák 2013.03.25. 15:16:32

@nemhívő:

Majd ha téged is ilyesmiért rúgnak ki, aláznak meg, vagy éppen nem vesznek föl valahová, vagy ezért húznak meg a suliban... stb., akkor próbálj ironizálni, buzernyák, addig pofa súlyba!

@Zolcsi67:

Mint tudjuk, az "máááááás", az mindig csak vicc, meg a véleménynyilvánítás szabadsága, vagy valami hasonló (amúgy hallanád, hogy még saját szubkultúrájukban ők is milyen szabadon szidják a cigányokat, meg a zsidókat; esküszöm némelyik lepipálja a legvéresszájúbb hungaristákat, de persze ők a demokrácia nagy bajnokai, meg az antifasizmus/antirasszizmus élharcosai... pfejj...).

pvcpadlo01 (törölt) 2013.03.27. 15:45:09

Istenem, azt hittem, hogy szanisz lónál nincs hülyébb...tévedtem.

pvcpadlo01 (törölt) 2013.03.27. 16:35:11

@Zolcsi67:

De nem maradt titok és ki..k mint macskát.
A ROSSZABBIK nevű náci párt naponta a mgyar parlamentben ugat hasonlókat.

Dzsentrisvihák 2013.03.27. 17:06:23

@pvcpadlo01:

Mire? Arra, hogy a balon legalább akkora rasszisták vannak? Látogass el egyszer mondjuk egy Rózsaszín Pitbull koncertre, vagy egy csepeli krimóba, ott lesz forrásod, dögivel (tudod, az élet nem az interneten történik, és nincs minden megnyilvánulás mellett oldalszám, lábjegyzet, vagy YouTube link).
Vagy ha nekem nem hiszel, csak szimplán kérdezz meg egy baloldali szavazót, mennyire szeretne pl. cigány szomszédot, ne adj Isten, rokont, érdekes beszélgetés lesz ;)

Zolcsi67 2013.03.27. 22:31:24

@Dzsentrisvihák: És lájkolás sincs, épp ezért kénytelen vagyok a hagyományos módon válaszolni.

Egymás közt szalonrasszisták, kifelé húdetoleránsak, és utálják a büdösnácikat. Ennyi.

pvcpadloo 2013.03.28. 09:08:36

Dzsentrisvihák

netto hazugság, a rasszistákat ha vannak is a baloldalon nem támogatják_ hülye mindenütt van, ez nem kizárólagos joga a ROSSZABBIK-nak_ a különbség, hogy 3 % vagy 99,9%

Én tanítottam cigányokat az átkosban és a gyárunkban amit fajtiszta, fehér, magyarok raboltak ki _milliárdos értékeket_ privatizáció címén ...és lám megúszták, és nem hányta a szemükre senki. Szóval az 1760 dolgozó közt több mint száz cigány volt. Segédmunkások, szakmunkások és két művezető is. Úgy hogy ezekkel a bevett neonáci dumával érdeklődj másoknál akik szintén csak messziről ismernek cigányokat.

Amúgy a melegeket, zsidókat, fogyatékosokat kifelejtetted....csak szólok, így nem kapsz gárdista mellényt a hátán az állatok királyával.

pvcpadloo 2013.03.28. 09:10:19

off
Teréz anyáról, Papp Laciról, Cziffra Györgyről hallottál?

Zolcsi67 2013.03.28. 09:40:38

@pvcpadloo: Nem a kérdésre válaszoltál: NEM támogatják a rasszistákat, politikailag nem, a magánéletükben viszont azok. Ezt hívják szalonrasszizmusnak.

pvcpadloo 2013.03.28. 17:20:44

A baloldalon is lehetnek hülye rasszisták, mint kivétel, a jobbantok alapból..lásd Takony tv szerkesztői és betelefonálói.

Én vétkem
Virág Erdős, 2012. június 9., 12:26 •
Hagytam, hogy kapásból hülyére vegyétek,
hagytam, hogy tettleg is helyére tegyétek,
hagytam, hogy ne legyen mázlija juszt se,
hagytam, hogy ne érje el még a buszt se,
hagytam, hogy pokollá tegyék az életét,
hagytam, hogy röhögve kérjék a bérletét,
hagytam, hogy bagóért szopja a rezet,
hagytam, hogy ne fogjatok vele kezet,

pvcpadloo 2013.03.28. 17:22:34

hagytam, hogy piti kis vétkekért szívassák,
hagytam, hogy ne derüljön ki az igazság,
hagytam, hogy beszálljon apuka cége,
hagytam, hogy ok nélkül rakják a "c"-be,
hagytam, hogy vergődés legyen a suli,
hagytam, hogy kibukni legyen a buli,
fejvesztve fusson a Kultúra Házából,
hagytam, hogy kitessékeljék a plázából,
hagytam, hogy ráálljon, ne nagyon szarozzon,
hagytam, hogy félpénzért, feketén falazzon,
hagytam, hogy fogdossák buzgón a fenekét,
hagytam, hogy sokallják sokan a gyerekét,
hagytam, hogy tojjon a fészküket rakókra,
hagytam, hogy fújjon a többségi tahókra,
hagytam, hogy Budáig fusson egy kérvénnyel,
hagytam, hogy gazdagabb legyen egy élménnyel,
hagytam, hogy ne legyen gyógyír a bajára,
hagytam, hogy ne jusson gázra, se kajára,
hagytam, hogy ne teremjen a föld eleget,
hagytam, hogy lopnia kelljen a meleget,
hagytam, hogy ne legyen kéznél a zsepije,
mikor a kisboltban tör rá a depije,
hagytam, hogy kihulljon végleg a rostán,
amikor palávert csinál a postán,
hagytam, hogy kibukjon, hagytam, hogy elázzon,
hagytam, hogy retardált náciktól parázzon,
hagytam, hogy hiába legyen a pánik,
hagytam, hogy ne felejtődjön el máig,
hagytam, hogy köpködve szidják az urát is,
hagytam, hogy lemossa csendben a csulát is,
hagytam, hogy szorongjon nappal és éjjel,
hagytam, hogy emiatt menjenek széjjel,
hagytam, hogy hibát a hibára halmozzon,
hagytam, hogy üljön a seggén és malmozzon,
hagytam, hogy börleszkké legyen a bánat,
hagytam, hogy bringával hajtson a fának,
hagytam, hogy ne játsszon érdemi szerepet,
hagytam, hogy ne legyen bennetek szeretet,
hagytam, hogy krumpliban mérjék a segélyét,
hagytam, hogy félvállról vegyék a fekélyét,
hagytam, hogy ne legyen alku a kaszásnál,
hagytam, hogy ne legyen jobb hecc a baszásnál,

hagytam, hogy jöjjön az utolsó ítélet,
hagytam, hogy röhejbe fúljon a hitélet,
hagytam, hogy ne vágyjon más hókuszpókuszra,
reggel egy felesre, este a Fókuszra,
hagytam, hogy ne legyen dolga, se tébéje,
hagytam, hogy romokban álljon a tévéje,
hagytam, hogy horrorrá legyen a valóság,
hagytam, hogy ne legyen számára tanulság,
hagytam, hogy diadalt üljön az enyészet,
hagytam, hogy hagyja a francba az egészet,
hagytam, hogy ne tudja, ne lássa, ne értse,
hagytam, hogy ne fogja fel még a felét se,
hagytam, hogy ő legyen most is a lúzer, aki a legeslegelsők közt húz el,
hagytam, hogy nyűg legyen kint is és idegen, s épp olyan hazátlan jöttment, mint idebenn…
f

Te ne hagyd!

Dzsentrisvihák 2013.03.28. 19:22:45

@pvcpadloo:

Aha. Szóval ha nálatok van rasszizmus, az csak kivétel lehet, meg véletlen, meg mittudomén... Hát hogyne, persze :D
Tudod először még részletesen óhajtottam reagálni erre a megható "1760 dolgozóból én tutujgattam a cigányokat" mesére. De aztán rájöttem, hogy fölösleges, a te típusoddal nem lehet normálisan dűlőre jutni, az anyázásból meg már elegem van csöppet.

Azt mondjuk végképp nem értem, minek kellett ide ez a vérbéna rímekbe kényszerített/nyomorgatott akármi (tényleg, mi ez, valami gagyi rap szám?), de ez végleg elvette a kedvem a veled való bármiféle kommunikációtól...
süti beállítások módosítása