polkorrekt.jpegMert hát van vele baj rendesen. Ami viszont a legjobban felidegesít, az a kimondatlan ideológia, ami mögötte húzódik: feltételezi, hogy alapvetően minden ember egy szemétláda. Bizony. A férfi terrorizálni fogja a nőt. A fehér ember a feketét. Aki európai, az antiszemita. Minden szülő minimum rendszeresen veri, de inkább molesztálja a gyermekét. Aki nem bújik ágyba a saját neméhez tartozóval, az "homofób". Tehát ezeket a csúnya, rossz embereket kényszeríteni kell, hogy ne legyenek már ekkora türhők.

Volt már egyszer az európai eszmetörténetben egy társaság, ami hasonló alapon működött: bizony, a dominikánus ("domini canes" - isten kutyái) barátok, vagy közismertebb nevükön a Szent Inkvizíció. Igencsak ironikus dolog, hogy a liberálisok éppen az általuk mélységesen megvetett középkori katolicizmus módszereit használják, nem? Rohadt bűnös vagy, de ne félj, majd mi megmentünk némi manipulációval, lelki terrorral végső esetben erőszakkal (lásd: börtönbe küldött zsidózó srác).

A helyzet az, hogy ezért az egész hóbelevancért nem lehet ab ovo az ún. '68-as vörös figurákat okolni, pedig sokan ezt teszik. Nem, ők csak az "eszme" európai importőrei voltak, maga az ideológia az USA-ból indult világhódító útjára. Abból az Egyesült Államokból, ami kiirtott több 10 millió őslakost, hogy kényelmesebben elférjenek; emberek millióit hurcolta el szülőföldjéről, hogy halálra dolgoztassa őket, később újabb egy évszázadig másodrendű polgárként kezelte őket; ahol még a XIX. században is boszorkányokat égettek.

Ez aztán masszív bűntudatot generált abban a generációban, amelyik a világháború árnyékában nőtt fel. Mi volt a megoldás erre? Rámutatni a világra és rájuk kurjantani: Ti sem vagytok jobbak! És erre voltak vevők itt Európában, ennél a pontnál viszont nyugodtan el lehet kezdeni szidni a "hatvannyolcasokat". Azt a szerencsétlen, szorongásokkal és frusztrációkkal teli nemzedéket, aminek sajnálatos módon a legaberráltabb tagjai váltak a politikai elit részévé.

Úgy hogy itt az ideje annak, hogy ezt az egészet beszüntessük. Ha azt mondom egy lánynak, hogy "Istenien nézel ma ki", akkor nem fogom az első adandó alkalommal megerőszakolni. Ha megsimogatom egy kisfiú fejét, nem fogom a bokorban megrontani. Ha büszkén viselem a magyarságom és annak jelképeit, attól még nem fogok holnap ártatlan embereket halomra lőni. Mert ez csak a liberálisok beteg elméjének a szüleménye.

Kollega T. Attila

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr275301503

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi a bajom a polkorrektséggel? 2013.05.15. 14:13:01

Ami a legjobban felidegesít, az a kimondatlan ideológia, ami mögötte húzódik: feltételezi, hogy alapvetően minden ember egy szemétláda.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter T. Sinclare 2013.05.15. 13:23:09

Nem ez a legnagyobb baj vele, hanem hogy az Orwell vizionálta rémálom-világ duplagondoljának és újbeszéljének gyakorlati megvalósítása.

Egyetlen célból: a gondolatok, a gondolkodás végletes leszabályozására, hogy a rabszolgává tett állampolgár még gondolni se tudjon a hatalmat bitorló, klánjellegű elit leváltásáról, ne adj isten, arról, hogy mégis, biztosítani kéne, hogy ez a bizonyos elit még véletlenül se juthasson többé hatalomra.

clegane 2013.05.15. 13:30:38

fasza, nyilván ez is a "liberálisok" betegsége (és hibája).
nem mintha nem ajvékolnának folyamatosan a konzervatívok, ha egy vulgáris szót mer szólni egy publicista a pápáról, egy megbecsült magyar sportolóról, vagy akármiről, ami speciel nekik fontos. akkor bezzeg ideje van a moderálásnak, a "politikai korrektségnek"!
az oké, hogy a polkorrektség káros, de biztos lehetsz benne t. szerző, hogy legalább olyan gyakran élnek vele a konzervatívok, mint a libsik.
amúgy meg kabbe a faszomat az antipolkorrektség jegyében.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2013.05.15. 14:04:04

@clegane: Habár keresztény konzervatív vagyok (én volnék a szerző amúgy, szóval a tiédbe, bébi) alapvetően egyetértek veled. Csakhogy rossz helyre címezted a dolgot, ugyanis jókat tudok röhögni egy Jézusról elsütött szóviccen, vagy akár a magyarság rovására elkövetett poénékon - amennyiben azok tényleg viccek. Próbáljunk meg nem jogi kategóriákban, hanem józan észben gondolkodni - ahogy zsidóvicc és zsidóvicc között is van különbség, úgy a más (vagy a kár saját) vallásán poénkodni is lehet többféleképpen. Jelenleg a katolikusokról csinált poénok 99%-ának az a csattanója, hogy minden pap kibaszott pedofil - ráadásul ezt a lehető legalpáribban és a legkevésbé viccesen sütik el a megmondóemberek. Ezekkel teli van a net, ezek "mémek", haha, de vicces. Ha viszont elsütsz egy poént - mondjuk - a körülmetélésről, a pajeszviselésről, vagy más tök ártalmatlan, zsidósággal kapcsolatos dologról, akkor rögtön nyakadba zúdul az egész hörg-áradat és a fél világ azon fog derpegni, hogy te tömeggyilkos vagy... Tényleg már unalmas leírni a "kettős mérce" szóösszetételt.

Bunny Munro 2013.05.15. 14:16:27

Hát ez egészen gyenge írás lett, szétszórt, egy mondat nincs benne normálisan végiggondolva, ráadásul úgy tűnik fantomokkal hadakozik a szerző mert a polkorrektség nagyon nem erről szól: "Ha azt mondom egy lánynak, hogy "Istenien nézel ma ki", akkor nem fogom az első adandó alkalommal megerőszakolni. Ha megsimogatom egy kisfiú fejét, nem fogom a bokorban megrontani. Ha büszkén viselem a magyarságom és annak jelképeit, attól még nem fogok holnap ártatlan embereket halomra lőni. Mert ez csak a liberálisok beteg elméjének a szüleménye."

hehhh? Ezeknek még csak érintőlegesen sincs köze a polkorrektséghez

Mert az sokkal inkább abból indul ki, hogy aki niggerezi a négert, vagy polkorrektül afro-amerikait az nagyobb eséllyel kapható a lincselésére - stb stb. ebbe alapvetően volna is ráció, hogy pl ne sértegessük már embertársainkat olyan elnevezésekkel, amit 1) valamiféle elnyomók (lásd rabszolgatartók) használtak rájuk, 2 ami rosszul esik nekik és többszörösen kikérik maguknak - pl egy magyarnak se esik jól, ha lebozgorozzák, no persze ha egyáltalán tudja mi az a bozgor.
No és ez, a (sokszor túlságosan is) megválogatott szavakkal szólás burjánzott el féktelenül és kezdte befogni sokak száját, és tévesen sokan úgy értelmezik, hogy a polkorrektség az, amikor nem lehet nevén nevezni a dolgokat - de ez már a polkorrektség súlyos félreértelmezése.
A vicc azonban az, hogy a kedves szerző még csak nem is ez ellen ragadott billentyűzetet, hanem valami ködös, nyomasztó tabuk s tilalmak ellen, aminek köze nincs se a polkorretséghez, se annak túlzásba viteléhez - nem is értem - hergelődni viszont biztosan remek ürügy

tarackos 2013.05.15. 14:24:17

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): Talán mindez -rossz címzés- kiderült volna ha egyetlen szóval is megemlíted számodra mi az elfogadható és mi nem.

Egy héten belül ez a negyedik jobber cikk ami ballib szélsőségeken akad ki de érdekes módon egyikben sem taglalják mi lenne az elfogadható.

Zsidós viccekkel is tele van a net, ahogy cigányossal, rendőrössel, szőke nőssel etc.

clegane 2013.05.15. 14:32:36

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): nem értem, mire gondolsz, számtalan zsidózós vicc van, ami miatt senki sem kapta fel a vizet.

Bunny Munro 2013.05.15. 14:35:51

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): figyi képes vagy ilyet leírni:

"feltételezi, hogy alapvetően minden ember egy szemétláda. Bizony. A férfi terrorizálni fogja a nőt. A fehér ember a feketét. Aki európai, az antiszemita. Minden szülő minimum rendszeresen veri, de inkább molesztálja a gyermekét. Aki nem bújik ágyba a saját neméhez tartozóval, az "homofób". Tehát ezeket a csúnya, rossz embereket kényszeríteni kell, hogy ne legyenek már ekkora türhők."
oszt utána sérelmezed, hogy jajajjajaj kettős mérce, hiszen vannak akik a pedó papokon viccelődnek
?

nem érzed, hogy ez ordenáré baromság?

figyi, polkorrektség témakörben illetve egységes mérce know-how-jának elsajátítása érdekében javaslom tanulmányozásra Határ Győző életművét

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2013.05.15. 14:51:14

@Bunny Munro: Természetesen szíved joga nem egyetérteni velem - és méginkább kritizálni a stílusom - de tévedés azt állítani, hogy fantomokkal hadakoznék. A PC-beszéd valóban abból indult ki, amit leírtál - csakhogy már évtizedek óta átlépett ezen, önmaga groteszk paródiájává vált. Na ezzel van a bajom. Szó sincs "ködös, nyomasztó tabuk"-ról; nem is olyan rég az USA elnökének kellett hivatalosan bocsánatot kérni, mert megdícsérte egy nő küllemét.
www.origo.hu/nagyvilag/20130406-obama-bocsanatot-kert-szexista-mondataert.html
És jelenleg ezt értik polkorrektség alatt, nem különböztetik meg a "józan" és a "buggyant" PC-t.
Ezeket a dolgokat pedig átveszi Nyugat-Európa, tőlük pedig kritikátlanul Magyrország - mind a média, mind a hivatalos kommunikáció szintjén.

a$ · http://postrock.hu 2013.05.15. 15:18:09

A liberalizmus nem amerikából származik, a karlengetve sieg heilezés meg zsidóvicc szerintem.

clegane 2013.05.15. 15:32:15

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): addig rendben, hogy létezik ilyen "buggyant" PC; de ez buggyant emberek buggyantsága, amit legfeljebb más buggyant emberek vesznek át.
felesleges ennél jobban kiterjeszteni, az ilyen általánosításokból lesznek aztán az olyanok mint hogy minden jobbos náci.

msdng · http://barikad.hu 2013.05.15. 16:14:51

reformátusként a pápáról rosszat vagy semmit :DDDDD ha ízléstelen liberális megnyilvánulások kellenek példának ott a w blog

clegane 2013.05.15. 18:38:35

@msdng: már úgy érted, az a baj a w bloggal, hogy nem elég politikailag korrekt?

msdng · http://barikad.hu 2013.05.15. 21:15:23

a polkorrektség trockistából neokonná lettek találmánya, mint minden rossz ez is usából jött

nem csak ő az egyoldalú aki alapból lehülyézi vagy lenácizza a jobboldali/nemzeti érzelmű/vallásos/konzervatív legalábbis nem vadliberális tábort, hanem általában erről szól a balmédia mindig támadva mindent tagadva

a baloldal lépései mindig politikalilag korrektnek számítanak szerintük legalábbis mert az a saját mércéjük hogy vannak ők és a gonoszok akikkel szemben minden megengedertt, nem az ő dolguk megszabni milyen legyen és milyen lehet a jobboldal

jaés tényleg nem mindegy hogy az egyházat, hitelveket, pápa szerepléseit stb bírálja vki vagy a hívőket hülyézi nácizza le

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2013.05.16. 11:34:34

@clegane: www.origo.hu/nagyvilag/20130515-nem-tuzi-ki-az-angol-zaszlot-egy-angliai-kisvaros.html
"ez buggyant emberek buggyantsága, amit legfeljebb más buggyant emberek vesznek át"
Igen, aztán ezek a buggyant emberek városokat, országokat, kontinenseket kezdenek el vezetni...

clegane 2013.05.16. 11:36:19

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): rengeteg buggyant ember vezet várost, országot, világnézettől függetlenül.
nem kellene messzire menjek, hogy pár buggyant jobbost mondjak neked.

xtlight 2013.05.17. 09:08:13

Ha ne adj isten a cigányra azt mondom, hogy cigány, a zsidóra meg azt, hogy zsidó, akkor az most jó, vagy nem?

John Nethem 2015.09.25. 21:42:23

A PC a LIBERÁLFASIZMUS egyik eszköze ideológiájának fönntartásához.

Ajánlom elolvasni:

JOHAN GOLDBERG: LIBERÁLFASIZMUS című könyvét.

A "fasiszta" szót ma rendszerint sértésként használják a jobboldallal szemben - a neokonoktól a nagyvállalkozókig tartó kört illetve ezzel. De mit is jelent valójában? Nem lehet, hogy a fasizmus igazi örökösei valójában azok, akik roppant kedvesnek és progresszívnek gondolják magukat: a liberálisok? Jonah Goldberg érdes, figyelemfelkeltő amerikai bestsellere régi mítoszokat lerombolva fedi fel, hogy miért a baloldalról erednek az életünk feletti ellenőrzést célzó legalattomosabb próbálkozások, a dohányzás betiltásától a biztonsági kamerákig. A történelmen és kultúrán végigtekintve meglepő példákon - Woodrow Wilson rendőrállamától Clintonok személyi kultuszáig, a hatvanas évek radikális diákjainak militarista divatjától Hollywood totalitárius esztétikájáig - mutatja be, hogy éppenséggel a progresszivizmus és nem a konzervativizmus szellemi gyökerei azonosak a fasizmuséival. Ez a dühös, szokatlan és perlekedő mű a jó szándékú liberális barátságos ábrázata mögé tekint, és közben prekoncepcióinkat is leleplezi.

Látszólag, a szóösszetételben ellentmondás található, hiszen míg a liberalizmus egy tág teret átölelő, megengedő magatartás formára utal, addig a fasizmus az élő diktatúra, komoly kirekesztésekkel.

Ettől frappánsabban mégsem lehet a mostani hazai gyűlölködőket nevezni. Mitől is gyűlölködők ezek az emberek? Liberális szlogeneket hangoztatva nagy általánosságban a demokrácia és a szabadságjogok nagy harcosainak képzelik magukat. Küzdenek a szabadságjogokért, a vélemény és gondolat szabadságért, az általuk elnyomottak és kirekesztetteknek képzeltek életminőségének javításáért. A többség szabadsága és jogai soha nem érdekli őket! Önnön jóságukban vetett hitükben megdicsőülnek és önmagukat demokratának és tévedhetetlennek hiszik. Egyetlen elvet nem tartanak be, amiből a klasszikus liberalizmus gyökerezett, az élni és élni hagyni nemes eszméjét! Ők azok, akik ebben a harcban a mocsokból felvették a fasizmus piszkos kardját és fasiszta gyakorlatot követve küzdenek az általuk vélt nagy szabadságért. Nem riadnak vissza a kirekesztéstől, a negligálástól és az ellenfelet ellenséggé minősítik, üldözik.”

John Nethem 2015.09.26. 08:59:17

@John Nethem: Javítom: JOHAN ---> JONAH GOLDBERG

John Nethem 2015.09.26. 11:13:58

2010. augusztus végén került Németországban a könyváruházak polcaira Thilo Sarrazin „Németország felszámolja önmagát” című kötete. A baloldali kötődésű politikus, aki ekkor egyben a nagy presztízsű Bundesbank igazgatótanácsának a tagja is volt, 464 oldalas munkájával igencsak felborzolta a kedélyeket a bevándorlás és a társadalmi integráció témakörében.
A nagy megdöbbenést leginkább az okozta, hogy a szociáldemokrata politikus a politikai aréna bal és egyben társadalmilag elismert féltekéről fogalmazta meg azt a kritikát a mozlim és ezen belül is leginkább a török bevándorlók integrációs és szociális problémái kapcsán, amelyet addig csak a radikális- és szélsőjobboldal mert kimondani Németországban. Sarrazin legnagyobb bűne tehát az volt, hogy személyét nem lehetett csak úgy balkézből lefasisztázni, leraszszistázni, és személyes elismertsége így valósággal áttörte a politikai korrektség falait.
A szociáldemokrata politikus ezzel kivívta a második világháború szörnyűségei után örökösen stigmatizálásra jogot formáló erők haragját. A pillanatnyi zavarodottság után dúvadként támadt az egész liberális erőtér a kötet szerzőjére. Leghamarabb az államfőnek kellett elítélnie Sarazzint, majd pártjától követelték a kizárását, s végül már 2010 szeptemberében lemondatták a Német Nemzeti Bank igazgatótanácsi pozíciójáról. Csakhogy mindeközben a „Németország felszámolja önmagát” kötet minden idők egyik legkeresettebb könyvévé vált a német nyelvterületen, s még tavaly többször újra kellett nyomtatni. Egyértelművé vált, hogy Thilo Sarrazin kinyitotta azt a szelencét, amelynek fedele alatt már régóta fortyogtak az „elmozlimosodás” konfliktusai.
A kötet ma is töretlenül népszerű, ahogyan az elmúlt évben hatására – a kezdeti tiltakozások után – először Angela Merkel német kancellár, majd David Cameron brit miniszterelnök is ki merte mondani, hogy bizony megbukott a hatvanas évek óta vizionált békés multikulturális társadalom, s az Európán kívüli civilizációk nem élhetnek párhuzamos, az európaiságot figyelembe nem vevő, vagy éppen azzal ellentétes szociális életet.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy Sarrazin megszűnt volna közellenségnek lenni.
Három hete maga a német közszolgálati tévé, a ZDF alázta porig a szociáldemokrata politikust azzal, hogy egy „visszautasíthatatlan” kamerák előtti látogatásra kérte fel egy török piacon, egy török étteremben, valamint az alevita kulturális központban. A megalázás tökéletesen sikerült. A török piac munkásai – látszólag ellent mondva a könyv állításainak – hajnaltól estig dolgoztak, és „üdv a török piacon” gúnyos mondattal köszöntötték a politikust. Majd a jól megkoreografált éttermi jelenetben egy ifjú török házaspár követelte a tulajtól, hogy ne szolgálják ki a politikust, és szóváltásba keveredve Sarrazin „baloldali-fasisztáknak” nevezte őket, mire a tulaj engedett a fiatalok provokációjának és „ezt az embert” nem szolgálta ki. Majd a végső megaláztatást az alevita kulturális központ munkatársaitól kapta meg a csőbe húzott Sarrazin, ahol már „takarodj, takarodj!” felkiáltás jelezte, hogy nemkívánatos személy a központban. Mindeközben sorolhatta ő a puszta tényeket, számsorokat a szociális segélyből élés, valamint a bűnözés terén, utalhatott a várható demográfiai változásokra, mindhiába. Ebben az előre megkoreografált – ámbár spontaneitást sugárzó – akcióban ő csak vesztes lehetett.
De mivel is verte ki Sarrazin a biztosítékot? Miért lett közellenség egyfelől, és/vagy miért lett mindmáig töretlenül népszerű tabudöntögető másfelől? Miért bestseller még megjelenése után egy évvel is a „Németország felszámolja önmagát”?
Leginkább azért, mert kilépett a politikai szemantika azon világából, amelyben a végletesen értelmezett politikai korrektség (PC) megakadályozta azt, hogy bizonyos kisebbségi-többségi problémákról beszélni lehessen.
E végletesen felfogott PC (political correctness) ugyanis a XX. század végére, XXI. század elejére gúzsba kötötte Európa politikusi osztályait, s bizonyos etnikai, vallási és kulturális problémák kimondását teljesen száműzte a szélsőjobboldal világába. Méghozzá azáltal volt képes ezt elérni, hogy a balliberális erőtér – s Németországban különösen így volt – monopolizálta magának a politikai stigmatizálás jogát arra nézve, hogy ki a „szélsőséges”, ki a „rasszista”, „fasiszta”, „iszlamofób” és nyilván „antiszemita”.
E szemantikai gyarmatosítás alapja a második világháborúban elszenvedett sérelmek voltak, amelyekre minden demokratikus erőnek természetesen tekintettel kellett lenni, s a jobboldaliság, kereszténydemokrataság fölött mindig ott lebegett a baloldal stigmatizáló Damoklész kardja. Csakhogy a nagyszámú bevándorlás és a velük Európába költöző párhuzamos kultúrák, vallások és etnikumok egy meghatározó része korántsem szülte meg a Popper által megálmodott „nyitott társadalom” békés multikulturalizmusát.

John Nethem 2015.09.26. 11:15:45

(folytatás)

Sőt, a XXI. század elejére mindinkább olyan komoly társadalmi feszültségeket hozott a nemzetállamokat integráló EU-ban és tagállamaiban, amelyek hosszabb távon magát az európai civilizációt veszélyeztetik.
Ám, a politikai korrektség stigmáitól való félelem ugyanakkor e problémák kormányzati szintű kezelését teljesen megbénította, miközben azokat ténylegesen csak a radikális vagy szélsőjobb erők tematizálták.
Létrejött a PC ördögi köre: a tényleges bajokhoz a szalonpolitika nem mert hozzányúlni, mert félt a stigmáktól és stigmatizálóktól, a társadalmi konfliktusok ezért nőttek, a kormányzati, állami cselekvés megbénult, amire viszont a szélsőséges hangok erősödtek fel. Ezáltal viszont a PC képviselői újra megerősödtek hitükben, hogy vallási, etnikai, kulturális problémákról csak a szélsőségesek beszélnek rasszista prekoncepciójuk szerint. A politikai korrektség végletes értelmezésének ördögi köre ezzel bezárult.
Sarrazin e bénultságot okozó politikai korrektség láncait tépte szét. Rávilágított a németek békés mindennapjait kikezdő etnikai, vallási és kulturális feszültségekre, amelyek mind a demográfiai, mind pedig a kriminológiai és szociális statisztikákból kimutathatók. Leleplezte azokat a mainstream szociológiai kutatásokat is, amelyek a politikai korrektség „melléktermékeiként” azt a képzetet keltik és tartják fenn a balliberális média segítségével, hogy az iszlám hitű közösségek beilleszkedésének nehézségeit a többségi társadalom rasszista hozzáállása okozza.
Ezzel szemben Sarrazin adatok sokaságával támasztotta alá, hogy:
„Az összes érintett országban a következő tendenciák tapasztalhatók a muzulmán bevándorlók között:
– átlag alatti munkaerő-piaci integráltság,
– átlag feletti függőség a szociális ellátórendszerektől,
– átlag alatti részvétel az oktatásban és a képzésben,
– átlag feletti termékenység,
– területi szegregáció és hajlam a párhuzamos társadalom kialakítására, az oktatásra,
– átlag feletti vallásosság, amelyben növekvő szerepet kap az iszlám hagyományos, illetve fundamentalista értelmezése,
– átlag feletti bűnözés, az egyszerű utcai erőszakos bűnözéstől kezdve, a terrorista tevékenységig bezárólag.”
A németországi demográfiai adatok és jövőbeli kilátások kapcsán olyan jelentős kutatásokat idézett munkájában, amelyeket szinte teljesen elhallgat az európai stigmatizálók tábora. Ilyen többek között Walter Laqert is, aki már 2007-ben kimutatta „Európa utolsó napjai” című munkájában, hogy az európai nemzetek rohamos demográfiai csökkenése, valamint a beléjük telepedett mozlim közösségek hagyományos családmodellje és kimagasló szaporodási hajlama miatt Európa már 2100-ra iszlám többségű térséggé válik. Laqert mindemellett azt is előrevetíti, hogy a nyugati civilizáció kisebbségbe szorulásával szinte törvényszerűvé válik, hogy e területeken iszlám államok jöjjenek létre.
Sarrazin a török fiatalok kriminológiai adatai kapcsán pont egy török kutatónő munkájához fordul. Neckla Kelek szociológusnő ugyanis részletesen feltárta a török fiatalok átlagnál jóval magasabb erőszakra való hajlamát, s bűnbandákba verődésük okait.
De ez volt Sarrazin kisebb bűne. A nagyobb az volt, hogy a bevándorlók és leszármazottjaiknak integrálatlansága, tanulatlansága, nagycsaládi léte, az „egy dolgozó és öt-nyolc eltartott” rendszer, a több mint 1,1 millió német nyelvet nem ismerő, valamint a szociális segélyen élők deviáns kultúrája, és a németek létszámának csökkenése mellett Sarrazin Németország „elbutulásáról” beszélt.
Le merte írni, hogy a néhány tízezer integrált mozlim bevándorló mellett közel hárommillió török, albán és más iszlám hitű – alacsony intelligenciahányadosuk miatt – a német civilizált munkavégzésben alig vesz részt. A munka világában a közösség nő tagjai egyáltalán nem, míg férfi tagjai csak annak legalacsonyabb fokán foglalkoztatottak. Emellett százezrek elégszenek meg a szociális segélyekkel, vagyis szó szerint a német állam és adófizetők pénzéből élnek, minden hasznos társadalomépítés nélkül.

John Nethem 2015.09.26. 11:16:20

(folytatás)

Számuk szaporodása és a németek létszámának csökkenése – Sarrazin szerint – komoly kihatással lesz a német gazdaság teljesítőképességére, amelynek „elbutulását” és érzékelhető hanyatlását már a 2020-as évekre teszi.
Sarrazin a konfliktusok feloldásának javaslatival sem fukarkodott:
– A szociális támogatásban részesülő munkaképes bevándorlót közmunkára kötelezné.
– Azokat, akik nem tudnak elég jól németül, nyelvtanfolyamra kötelezné.
– Igazolatlan hiányzás esetén csökkenne a szociális támogatásuk.
– A házastársával egy háztartásba költöző feleség tíz éven át nem lenne jogosult szociális ellátásra.
– Hároméves kortól kötelezővé tenné a bevándorló családok gyermekei számára az óvodába járást.
– Igazolatlan hiányzás esetén a gyerek után csak az élelmezésre szánt összeget kapná meg a családfő.
– Kötelezővé tenné a bevándorló gyerekek beíratását napközi otthonos iskolákba, és megtiltaná fejkendő viselését az oktatási intézményekben.
– Családegyesítést Németországba Sarrazin csak azok számára engedélyezne, akik igazolni tudják, hogy a kérvény beadását megelőző három évben szociális támogatás nélkül biztosították saját megélhetésüket.
Sarrazin szelencéje nyitva van. A németek 56 százaléka egyetért Sarrazin nézeteivel, és csak 28 százalékuk ellenzi azt. Sarrazint meg lehetett alázni a „politikai korrektség” jegyében, de a gondolkodás bénítása – lásd még: Eppur si muove! – nem szokott beválni.
süti beállítások módosítása