zar.jpgSokak számára tűnik vonzónak a vállalkozók élete. Még ott él a szemünkben a 90-es években gyorsan felkapaszkodott, makkos cipőben folyton siető és mobiltelefonáló, sokak által irigyelt sikeremberek képe.  Akkor még, ha valakinek volt egy kis sütnivalója, bármibe fogott bele, jól megélt, esetleg meg is gazdagodott belőle. Mára azonban a helyzet teljesen megváltozott.

A hazai cégek háromnegyede már többnyire csak vegetál, vagy rosszabb esetben csak papíron létezik. A nagyjából tíz éve elkezdődött hanyatlás szépen lassan felőrölt mindenkit. Aki nem hisz nekem, az kopogjon be bármelyik könyvelői irodába és kérdezze meg. Jól mutatja a katasztrofális állapotokat a pár napja napvilágot látott kimutatás, mely szerint az újonnan alapított cégek fele öt éven belül megszűnik. Nincs még egy olyan ország a világon, amely fővárosának legnépszerűbb bevásárlóutcáiban lehúzott rolók és használt ruha boltok fogadják az idetévedt turistákat. Az utóbbi időben pedig már a régi, jól bejáratott kocsmák is sorra tűnnek el.

Manapság, ha az ember éppen nem nemzeti trafikot nyit, akkor bármibe fog bele szinte biztos bukás lesz a vége. Sokan hazánk legnagyobb, ám nem kifejezetten népszerű nemzeti sportjából, a pénztelenségből valamilyen saját vállalkozás elindításától remélik a kivezető utat.  Nekik szól az alábbi intelem:

Matolcsy 25:17 A kezdő vállalkozó járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és az állam zsarnoksága.

Az okok elsősorban az elhibázott gazdaságpolitikában keresendőek. A marionett bábuként, minden koncepció nélkül rángatott adószabályok teljesen kiszámíthatatlanná tették a környezetet a vállalkozások számára. Másik komoly probléma, hogy a túladóztatás miatt az elmúlt három évtizedben 242 milliárd dollárt menekítettek ki az országból különböző offshore cégekbe, ez mai árfolyamon számolva potom 21 ezer milliárd forint. Ennek a hatalmas összegnek a hiányát érezzük most, és részben ennek köszönhető, hogy gyakorlatilag nincs pénz az országban. Harmadrészt, a fizetőképes kereslet folyamatos szűkülésének köszönhetően, a hazai vállalkozások döntő többsége zsugorodni kezdett, mára haláltusájukat vívják. Az okok közé sorolható az is, hogy  működési költségeik hamar elérték a nyugat-európai szintet, viszont a bevételeik messze elmaradtak attól

További nehézség, hogy egy vállalkozás elindításához rengeteg pénz kell. Már a cégalapítás sem két fillér, utána pedig a különböző állami intézmények folyamatosan az ember zsebében fognak kotorászni. Manapság a nagyobb, milliós, tízmilliós beruházások többségénél nincs meg a reális esélye annak, hogy a befektetés valaha is megtérüljön.

Ha valaki mindennek ellenére egy új üzlet beindításán töri a fejét, akkor igen körültekintő üzleti tervet készítsen. Főszabály, hogy a tervezett bevételeit ossza el kettővel, a kiadásait pedig szorozza meg ugyanennyivel. Ha még így is nyereséges, akkor talán érdemes szerencsét próbálni.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a kis- és középvállalkozások állami támogatására mindmáig nem sikerült egy jól működő épkézláb rendszert felépíteni. Holott húsz éve minden kormányzat azzal fényezi magát, hogy most aztán piszkosul felpörgeti a KKV-kat. Amíg ezt a problémát nem orvosolják, marad a folyamatos hanyatlás, kilátástalanság. És ezen még 10 Mercedes összeszerelő üzem ide telepítése sem fog segíteni. Normálisan működő piacgazdaság ugyanis életképes kisvállalkozások nélkül nem létezik. Lehet, persze ilyet is építeni. Ott van előttünk a virágzó, féldolláros órabérereiről méltán híres Fülöp-szigetek, vagy a közép-amerikai banánköztársaságok példája. Csak, hát '89-ben nem erről volt szó.

Nagyon dicséretes, hogy sikerült a 2014-es költségvetési hiányt 1,9 százalékra leszorítani, így végre kilenc év után Brüsszel megszünteti a túlzottdeficit-eljárást hazánkkal szemben. A gond csak az, hogy ezt kizárólag megszorításokkal érték el, a gazdaság motorja ettől biztosan nem fog beröffenni.


Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr155332620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyöngytyúk 2013.05.30. 00:23:13

ehhez még hozzáírható a folyamatos hatósági zaklatás , és mondvacsinált ürügyekkel a büntetés ,minden címen lehúzás , irracionális ,kivitelezhetetlen elvárások , frusztrált vevők ,tisztességtelen hozzáállás minden téren , hajszolt állattá válik az ember , 18-20 órában készenlét - szabadnap nélkül .. KÖNYVELŐ nem VÁLLAL FELELŐSSÉGET 1,7 mill áfa , ide vagy oda ... ja? bocs !! az alkalmazott ... nálam lopott , +sikkasztott milliókat -és szó nélkül lelépett -semmi büntetést nem kapott, sőttttt 6. éve folyik ellenem munkaügyi per bárándy ügyvéddel , ...,,jogellenes felmondás ,, címén !! azt a napot elátkozom , mikor eszembe jutott vállalkozni !!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.30. 12:04:06

@gyöngytyúk: ez a könyvelő (semmiért) nem vállal felelősséget a kedvencem.
Ha én azt merném mondani a melóhelyen, hogy a munkám után nem vállalom a felelősséget úgy rúgnának seggbe, hogy csak nah.

Egy könyvelő meg csak felveszi a nagy lóvét.

főkolompos · http://fokolompos.blog.hu/ 2013.05.30. 13:11:36

ne tessék összekeverni a könyvelőt és a könyvvizsgálót. A felelősségvállalás nem ott kezdődik, hogy havi 10ezret fizetek egy könyvelőnek, aki ezért dolgozik, hanem hogy évi 1 milliót egy könyvvizsgálónak, akit lecsuknak, ha nem igaz, amit a cég a beszámolóiban állít.

rezsoatya (törölt) 2013.05.31. 06:25:45

Es akkor meg ott van a kozmediaban regota sulykolt ellenszenv a vallalkozok ellen, mert aki soha eleteben nem vallalkozott es fillerekert ul valami szar melohelyen, hadd tekintse ellensegenek a vallalkozot, csak mert van gogyija es akar valamit tenni es ezert munkat, penzt fektet bele.

magyar ember teli szájjal 2013.05.31. 06:34:52

Baromság. De azért jajjgassatok.

angoliroda 2013.05.31. 11:33:17

Először is, egyetértek a cikkben leírtakkal, legfeljebb az off-shore gondolathoz tenném hozzá, hogy különböztessük meg azokat, akik szimplán csalásból vittek ki annyit amennyit bírtak azoktól, akik azért fordultak ebbe az irányba, mert elegük lett abból, hogy feneketlen kútba öntik a pénzt, hogy a hatóságok elvesznek tőlük mindent amit csak lehet (és akár még annál is többet) és nem kapnak érte megfelelő ellenértéket cserébe.

A kommentekben felvetett könyvelői felelősségvállalásról meg azt gondolom, hogy könyvelő is van rossz és jó, mint minden szakmában. Van, aki felelősség nélkül, önképzés nélkül, csak úgy csinálja ezt, annyira könyvelő, hogy le tudja írni a számokat egymás alá (volt ilyen könyvelőnk is néhány) és igazából csak rosszat tesz a cégnek és van, aki igenis képzi magát, felelősséget vállal a munkájáért, tanácsokat ad (méghozzá megalapozott, jó tanácsokat) és segíti az embert előrevinni a vállalkozást. Persze ők nem mindig a legolcsóbbak, viszont összességében bőven megéri inkább velük dolgozni.

Ha meg egy vállalkozásnak van értelme, megalapozott és növekedni képes, akkor van lehetősége növelni a nyereségét, a piacát és kikerülni a girbe-gurba, csapongó szabályozás alól is - törvényesen is. Csak körül kell nézni egy kicsit és meg kell próbálni a megszokott kereteken kívül gondolkodni.
süti beállítások módosítása