iustitia_tusz.jpgA strasbourgi „rendkívül bölcs" emberi jogi bíróság ma első fokon ítéletet hozott a Gárda-ügyben, úgy vélik, jogszerű volt annak betiltása. Legsemmitmondóbb érvük e mellett, hogy a „félelemkeltés" nem politikai véleménynyilvánítás, különösen a „történelmi előzmények ismeretében".

A strasbourgi talárosok - mint ahogy korábban már számtalanszor - most is politikai megrendelésre dolgoztak. Ezen igazából nincs mit meglepődni, most azonban odáig merészkedtek, hogy indoklásaikban gyakorlatilag egy új jogrendszert építettek fel, jogalkalmazókból jogalkotókká léptették magukat elő.A legfőbb érvük a Gárda betiltása mellett: „a megfélemlítő menetelések egy lényegében rasszista jogrend megvalósítása érdekében tett első lépéseknek tekinthetők". Itt rögtön egy eddig ismeretlen jogi szakkifejezéssel találkozhatunk: „lényegében rasszista". Ez mostantól bárkire szabadon ráakasztható. Valószínűsítjük, hogy ezzel az új fogalommal a jövőben gyakran fogunk találkozni különböző „mértékadó" orgánumok hasábjain.

Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy ugyanez a bíróság néhány éve jogszerűtlenek ítélte a vörös csillag betiltását, amely nem „lényegében", hanem „egyértelműen" egy napjainkig is számtalan áldozatot követelő népirtó rendszer jelképe. Ennek ellenére Strasbourg szerint a kommunizmus múltbeli áldozatainak és hozzátartozóiknak, el kell viselniük e jelképnek szabad viselését.

A mostani ítéletet a „fenyegetett kisebbségek védelmének" agyonlengetett lobogója alatt hozták meg. Igenám, de Strasbourgban „fenyegetett kisebbség" csak a bevándorló, a cigány, a zsidó, vagy a homoszexuális lehet. Ugyanez a testület teljesen rendben valónak találta, hogy a magyar állampolgárságot felvevő felvidéki magyarokat nem „lényegében", hanem 100%-osan megfosztották szlovák állampolgári jogaiktól.

Az indoklásból nem maradhatott el a magyarországi kollégák vállon veregetése sem: „a magyar bíróság a lehető legkevésbé "erőszakosan" rendezte az ügyet". Kíváncsiak lennénk, hogy ha ez volt a „legkevésbé erőszakos" megoldás, akkor Strasbourg szerint mi lehet a„ténylegesen erőszakos"? Az 1956-os forradalom utáni megtorlásokat sokan próbálták a „legkevésbé erőszakos rendcsinálásként" feltüntetni, de mi valahogy mégsem emlékszünk szívesen rá.

Az európai bírák indoklásának talán legbotrányosabb része: „a magyar hatóságok az egyesület feloszlatásán kívül más szankciót nem alkalmaztak az egyesület vagy a mozgalom tagjaival szemben, semmilyen módon nem akadályozták például, hogy folytassák politikai tevékenységüket". Ez már nem tévedés, ez már nyílt, ordító hazugság. Nehezen hihető, hogy Strasbourgig nem vitte el a hírét a postagalamb annak a számtalan rendezvénynek, amelyeket erre a bírósági ítéletre hivatkozva oszlatott fel vagy tiltott be a rendőrség.

Strasbourg tegnapi ítéletében nyíltan kimondta, hogy a jogállami keretek és az alapvető jogok - amik felett elméletben nekik kellene örökölniük - csupán a „katonainak tűnő egyenruhától" és a „baljóslatú karszalagoktól" rettegő, kiváltságosok privilégiumai. Mint fogalmaztak: az egyesület feloszlatása szempontjából a mozgalom megmozdulásainak törvényessége vagy törvénytelensége "lényegtelen". Igen, így szó szerint: LÉNYEGTELEN. A törvényesség. Egy bíróság előtt. 

Strasbourg áruló lett. Nem a gárdistákat, vagy nem a hazai nemzeti oldalt árulta el - hiszen nekünk nem is tartoznak semmivel. Saját alapelveiket, egykori létrehozóik eszméit köpték szembe, amikor pökhendi nagyképűséggel az egész világ arcába vágják, hogy számukra a törvényesség, vagy nem törvényesség kérdése lényegtelen

Különösen a "történelmi előzmények ismeretében", érdemes feltenni a kérdést, milyen bíróság az, mely politikai elvárások mentén hoz ítéletet? Milyen bíróság az, amely a kommunizmus több mint 100 millió áldozatának emlékét nyíltan mocskolhatja korábbi ítéleteivel? Milyen bíróság az, amely alsóbbrendűként kezeli a másképpen gondolkodókat, azok alapvető jogait tiporja sárba? 

A választ mind tudjuk, csak épp nem mondhatjuk ki, mert akkor nem lennénk demokraták és megsértenénk néhányak érzékenységét, esetleg félelmet is keltenénk. Legalábbis szerintük.

Széljegyző

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr325398856

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Strasbourg árulása 2013.07.11. 08:52:01

Strasbourg áruló lett. Nem a gárdistákat, vagy nem a hazai nemzeti oldalt árulta el – hiszen nekünk nem is tartoznak semmivel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord Viktor 2013.07.10. 12:50:56

Az Európai Unió lényegében ma már ugyanaz, mint a Szovjetunió. Csak az ideológiai háttérben és földrajzilag különböznek. De ugyanúgy egy távoli, központosított hatalom és annak különböző szervei szabják meg a tagországoknak mit tehetnek. A törvényesség másodlagos.

Libatolvaj takarodj 2013.07.10. 12:51:07

"a megfélemlítő menetelések egy lényegében rasszista jogrend megvalósítása érdekében tett első lépéseknek tekinthetők"

Ez az idézet jóval durvább, mint aminek a posztoló beállítja. Ugyanis a gárdisták nem voltak bírók, sem jogászok, hogy a faszba tudnának "új jogrendet" létrehozni?
Olyan abszurd hazugságokkal rágalmaz ez a "bíróság", olyan hülyeségeket irkál, ami Európa szerte kicsapja a biztosítékot bárkinél aki kicsit is demokrata vagy hisz a jogállamban.

Jogi köntösbe bújtatott koncepciós szövegek ezek. De minél aljasabb minél abszurdabb szövegeket ad ki magából a vörös csillagos bíróság, annál több "jogvédőt" "demokratát" fog leleplezni.

Kiderül hogy közük sincs a jogállamhoz, vagy az emberi jogokhoz, mikor ilyen "döntésekhez" asszisztálnak és tapsolnak.

Dzsentrisvihák 2013.07.10. 12:51:13

Ez várható volt, az ellenkezője meglepőbb lett volna. Ettől még persze ugyanolyan felháborító az egész.

Akárcsak ez, ami szintén az ő lelkükön száradhat majd (garantálom, hogy fog is, hiszen ahol hazánk ellen lehet ítélni, ott hazánk ellen ítélnek a rohadékok, tök mindegy, milyen ügyben): kuruc.info/r/2/114813/

SPYD3RM4N 2013.07.11. 00:44:06

Ebben a rövid cikkben nem találni olyan mondatot, ami ne ferdítés lenne. Még azok a mondatok is hazugságok, amik összesen csak 2 szóból állnak. Gratulálok a jobboldali szerzőnek, nem hazudtolta meg a fajtáját, példás munka!

sztd 2013.07.11. 11:13:59

Talán már a szerző is eljutott odáig, hogy értékrend nélkül a szabályok nem értelmezhetők rendesen.
Az EU nem titkoltan a liberális demokráciát tekinti alapnak, így minden jogrend liberális szemüvegen keresztül értelmezhető. Ez a rendszer elfogadja, hogy valaki ezzel nem ért egyet, csak azt nem, hogy az a valaki komoly kérdésekben máshogy döntsön. Ilyen egyszerű.

Szerintem folytonos felháborodás helyett a blognak eredményesebb lenne kidolgozni, és közzétenni megfelelő életstratégiákat ilyen viszonyokra (ha már egyszer ilyen viszonyok vannak). Nem gondolom, hogy ez a helyzet középtávon jó irányba változtatható. Egyedül az elkorcsosulást gondolom lassíthatónak.

@Libatolvaj takarodj:
Aki figyel, az 1999 óta tudja, hogy az európai baloldal nem demokrata. Akkor történt az, hogy Jörg Haider pártja 13 év után (addigra már módosult ideológiával) kormányra került, amit megpróbáltak kvázi megpuccsolni, mielőtt bármit is csináltak volna.

Aki figyel, az 2011 óta tudja, hogy az európai jobboldal nem demokrata. Akkor akadtak ki azon, hogy az akkori görög kormány a megszorításokról népszavazást akart kiíratni. A dolog trükk volt, a maga módján bevált, de egy őszinte demokrata máshogy reagált volna.

Nem érdemes másból kiindulni, és mást feltételezni sem.

SPYD3RM4N 2013.07.11. 20:44:26

@sztd: Maradjunk annyiban, hogy az Európai Unió elsősorban részint azért jött létre (korábban még más elnevezések alatt), hogy a nácik által előidézett világégés ne történhessen meg még egyszer Európában. Furcsa lenne, ha ez a szervezet teljesen elnézően viselkedne a nemzetközi neonáci mozgalom magyarországi alakulatával, a Jobbik Magyar Gárdájával szemben.

Az én világképembe amúgy nem igazán passzol az EU, nem a szívem csücske, nem az én irányvonalam, de azért azt mondani, hogy értékrend nélküli lenne, azt nem mondanám. Elég határozott, ám _természetesen_ lassan, folyamatosan változó értékrendek mutatkoznak meg az EU-s trendek mögött. Évtizedes távlatokban komoly trendeket lehet azonosítani az európai országok együttműködésének jellegében.

[Ide kapcsolódva: igazából én azt nem értem, hogy az EU-zászlót égető Jobbik-tagok hogy lehetnek jelen ez EU Parlamentben. Hogy ők maguk a milliós fizetésért vannak ott, az tiszta. De ez így olyan, mintha magyar zászlót égető, programjában deklaráltan Magyarország felszámolására törekvő csoport lenne benn a magyar Parlamentben. Nekem furcsa lenne, mert ezt árulásnak hívják.]

Mort aux cons 2013.07.11. 22:10:15

@SPYD3RM4N:

"programjában deklaráltan Magyarország felszámolására törekvő csoport lenne benn a magyar Parlamentben. Nekem furcsa lenne, mert ezt árulásnak hívják."

Volt már rá példa, Károlyi elvtársadék a világháború alatt ordibálták a magyar parlamentben, hogy ők antantbarátok.

SPYD3RM4N 2013.07.11. 23:07:25

@Mort aux cons: Tehát azért megengedhető az Jobbik árulása, mert Károlyi elvtársadék már korábban tettek hasonlót?

Mort aux cons 2013.07.12. 04:38:12

Károlyiék Magyarországot árulták el, a Jobbik szerinted meg az EU-t. Az téged minősít, hogy csak az utóbbin akadsz ki.

SPYD3RM4N 2013.07.12. 09:43:04

@Mort aux cons: Az pedig téged minősít, hogy egy jelenkori dolgot ha valaki említ, akkor te rögtön lehurrogod, mondván, hogy az elvtársaid már 100 évvel ezelőtt megcsinálták. Remélem, hű vagy annyira az elveidhez, hogy SOHA semmilyen kritikát nem szoktál megfogalmazni a jelenkorral kapcsolatban - hiszen a történelem során már annyi mindent láttunk.

zgabi 2014.03.15. 10:36:14

Remélem a Jobbik nyer és Vona kivezeti szegény országunkat abból a tetves
EU-ból, ahová be sem szabadott volna lépnünk.
Áldásos tevékenységüknek köszönhetően szinte teljesen megszűnt a hazai ipar, s már élelmiszerből is importra szorulunk, holott Kádár alatt 2 országnak való kaját megtermeltünk.
Jöjjön a Jobbik és mutassa meg, igen is fel lehet virágoztatni ezt az országot.
Akik az elmúlt 24 évben meg hatalmon voltak, azokat mindet el kell számoltatni, miért vagyunk ma rosszabb helyzetben mint 1989-ben. Akkor nem ezt ígérték, hanem osztrák életszínvonalat! Egy nagy lófax sem lett belőle.
süti beállítások módosítása