pozsonyi csata.jpgMit jelent nekünk július 4-e? Jó kérdés, igaz? Vajon ki mire gondol elsőként? Netán az Amerikai Egyesült Államok 1776. július 4-én kiadott Függetlenségi Nyilatkozatának valamilyen magyar vonatkozására? Vagy a számunkra örökké emlékezetes 1954-es világbajnokság berni döntőjében elszenvedett 3:2-es magyar vereségre? Esetleg egy, a hazai történelemoktatásban sűrűbben emlegetett évfordulóra, a nándorfehérvári diadalra?

És vajon hányan gondolnak július 4-ével kapcsolatban a pozsonyi csatára? És ki az, akinek esetleg a „Ja, erről már hallottam” mondatnál több is eszébe jut róla? Mondjuk az, hogy ennek köszönhetően létezik még magyarság.

Mielőtt azon kezdenénk morfondírozni, vajon milyen rejtélyes összefüggés lehet az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat és a magyarság között, vagy gyorsan bedobnánk a DVD lejátszóba "A hazafi"-t Mel Gibsonnal - repüljünk vissza az időben 1106 évvel ezelőttre, sőt talán egy kicsit még korábbra.

Mint ismeretes, 895-896-ban foglalta el a magyarság a Kárpát-medencét. Itt most talán mindegy is, hogy e lépés Álmosék/Árpádék önkéntes és tudatos elhatározása (melyre annak szervezettségéből következtethetünk) vagy a magyarságot Etelközben ért, nagy erejű besenyő támadás következménye volt-e.

Két dolog azonban biztos. Egyfelől a magas hegyekkel határolt Kárpát-medence természetszerűleg biztonságosabb, így letelepedésre is alkalmasabb volt a steppénél, másfelől azonban az itt élő népek valamint az uralmukat a Kárpát-medence bizonyos területeire is kiterjesztő frankok, bolgárok és morvák azért nem adták olyan könnyen magukat. Őseink csak kemény harcok árán tudták 902-re megszilárdítani uralmukat: csellel elfoglalták az akkori Keleti Frank Birodalomhoz tartozó Dunántúlt majd pedig szétverték a Szvatopluk fejedelem (870-894) alatt éppen virágkorát élő Morva Birodalmat. A honfoglalás ezzel lezárult, a hon azóta is tartó védelme azonban csak ekkor kezdődött.

A keleti frank uralkodó, az akkor még csak 14 éves és ezért gyermeknek nevezett IV. Lajos ugyanis a krónikák szerint hatalmas, addig nem látott hadsereget küldött ellenünk, s bár a konkrét létszámra vonatkozóan nincs pontos adatunk, két dolog egészen bizonyosan kihámozható a korabeli forrásokból. Az egyik, hogy a nyugati sereg lélekszáma többszörösen felülmúlta a magyarét, a másik pedig a fiatal frank uralkodó egyértelmű parancsa arról, „hogy a magyarok kiírtassanak.”

Az Árpád fejedelem vezetése alatt álló magyar sereg szokásos, megfutamodást színlelő taktikájával már a felvonulás során nyugtalanította, zilálta, demoralizálta a Duna két partján közeledő frank seregrészeket, Pozsony (akkori nevén Brezalauspurch - tehát NEM Bratislava) alatt pedig, katonai tankönyvekbe illő módon, a két frank seregrész egyesülését megakadályozva és az utánpótlást szállító hajókat felgyújtva, külön-külön mértek rájuk katasztrofális vereséget. Július 4-én és 5-én az akkoriban 100.000 főre becsült frank hadsereg színe java a csatatéren maradt vezéreivel együtt, a vereség következtében pedig 1030-ig, tehát több mint 120 évig nem lépett nyugati hadsereg magyar területre.

A pozsonyi győzelem jelentősége több szempontból is felbecsülhetetlen. Egyrészt Árpád és vezérei olyan többszörös túlerőben lévő támadást vertek vissza, mely a Kárpát-medencében hazát talált magyarságot jobb esetben is rabszolgasorba hajtással és teljes asszimilációval, rosszabb esetben megsemmisüléssel fenyegette. Vereség esetén ugyanis nem lett volna hova menekülni: keleten a besenyők, nyugaton a frankok állták el az utat.

Másrészt tették mindezt úgy, hogy közben a magyar hadsereg nem szenvedett számottevő veszteségeket, így továbbra is megfelelően elrettentő volt minden külső ellenség számára (értsd egyéb népek sem kerültek ki nevető harmadikként a magyar-frank párharcból). Harmadrészt, bár a korabeli felfogás szerint a nyugati területeken letelepedett törzseknek lett volna feladata az ebből az irányból érkező támadás kivédése, 907-ben a magyarság minden törzse képes volt összefogni és együttműködni a fenyegető veszély elhárítása érdekében, példát mutatva nemcsak a későbbi koroknak, de a mának is.

A 907-es pozsonyi csata kora középkori történelmünk talán legsorsdöntőbb ütközete volt, hisz minden túlzás nélkül arról határozott, hogy ellenséges népek szorításában elpusztulunk-e vagy új otthonra lelünk a Kárpát-medencében. Őseink e világraszóló győzelme biztosította azt, hogy népünk több mint egy évszázadon keresztül élhetett békében és fejlődhetett, gyarapodhatott a Kárpát-medencében.

Mindezek fényében különösen sajnálatos, hogy tulajdonképpen szinte alig valaki tud az ütközetről és annak jelentőségéről valamit, az iskolai történelemoktatásban pedig egyáltalán nem említik. Olyan ez, mintha az angol történelemkönyvek nem ejtenének szót a százéves háború legnagyobb angol diadaláról, Azincourtról, a Napóleon flottáját tönkreverő és ezzel a francia inváziót megakadályozó trafalgari csatáról vagy a Hitlernek megálljt parancsoló angliai légi csatáról. Esetleg a franciák nem tanítanák az arab előrenyomulást megállító Poitiers-i csatát vagy a francia forradalmat megmentő Valmy ütközetet, az amerikai történelemoktatásból pedig kimaradna a függetlenségi háború fordulópontját jelentő saratogai csata vagy épp a Midway-szigetek környékén vívott, a csendes-oceáni háború menetét megfordító összecsapás. Elképzelhetetlen, igaz?

Nálunk valamiért mégis ez a helyzet. Augsburgot, Muhit, Mohácsot, Világost tanítjuk, ám Pozsonyról nem ejtünk egyetlen szót sem, nehogy a magyar esetleg büszke is legyen valamire és ne csak búsuljon, ha nemzetének történelme kerül szóba. És ezért van az, hogy a középkori magyar vizsgájuk előtt álló történészhallgatók kivételével július 4-e hallatán mindenkinek az Amerikai Egyesült Államok jut eszébe (vagy még az sem).

Pedig nekünk is van egy sorsfordító július 4-énk és saját magunk számára pontosan ugyanolyan fontos kellene legyen, mint a franciáknak Poitiers, az angoloknak Trafalgar vagy az amerikaiaknak a Függetlenségi Nyilatkozat aláírásának napja.

907. július 4-e ugyanis a mi első és korántsem utolsó függetlenségi nyilatkozatunk!

Kovács Dávid Attila

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr395405862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evil demon satan devil 2013.07.15. 18:03:31

kár volt megállni, mehettünk volna tovább párszáz km-t nyugatra :)

cskraoly 2013.07.16. 12:09:23

Én is díjazom, hogy megemlékezünk erről a dicsőséges győzelemről, de pár dolgot, kérem szépen ne az "átkos" tankönyveiből szedjünk már:
- A magyarság nem el- hanem visszafoglalta a Kárpát medencét. Nem új otthon, bár a kezdetekről valóban vannak különféle teóriák. Ideje lenne valóban tudományosan kutatni gyökereinket.
- Szvatopluktól nem vettünk el semmit, ami őt illette, csak amit elfoglalt. A Morva birodalom tulajdonképpen a mai Csehország területét jelentette, minek kellett neki bejönnie ide is, akkor olcsóbban megúszta volna...
- A Hon-visszafoglalás harcai a megszállók ellen zajlottak, nem a helyi lakosság ellen, meglepően kevés csatát tudunk felhozni. Ez az egyik közvetett bizonyítéka az itt élők Árpádékkal való kultúrális rokoni kapcsolatára: ilyen jó helyért a történelemben csak akkor nem folyt harc, ha az okafogyott volt...
- A besenyő támadás sztorija pedig kis részben valóban igaz, de azért ne vegyük már életszerűnek, hogy az akkori kor egyik legerősebb hadserege menekülés közben hódít meg több százezer négyzetkilométer szuper területet, és akik őket kergették, azok nem látták okát, hogy utánunk jöjjenek, ehhez nem kell Sherlock Holmes...
- A francia forradalmat meg kár volt megmenteni, a jelen kor liberális mocska valahol ott gyökerezik, hogy a mai napig megéneklik több tízezer guillotine kivégzés és főbe lövés évfordulóját. Különösen undorító, hogy gyerekek hóhérait himnuszban dicsőítik...
- Augsburgnak pedig csak a vereség részét emlegetjük, pedig történt ott egy s más is. Nevetséges, túrót sem ütöttek rajtunk akkortájt. Lásd magát a cikket: 955 után is még jó 75 évig nem járt erre rossz szándékkal senki. Vajon miért?

Mindezzel együtt a cikk írójának szándéka nemes és a mondanivalója valós: kutya kötelességünk lenne ezt akár nemzeti ünnepként megélni!

Zolcsi67 2013.07.16. 19:03:56

László Gyula szerint pont hogy a pozsonyi csata a bizonyíték arra, hogy nem a besenyők által megvert magyarság menekülése volt a honfoglalás. Egy szétzilált nép tíz év alatt ennyire nem regenerálódik.

Augsburg: tudta jól a német, hogy nem a fejedelmi fősereget verte meg, ezért nem fordult azonnal a Kárpát-medence elleni ellentámadásba.

Miért nem mentünk nyugatabbra? A Kárpát-medence a legnyugatibb terület (Alföld, stb.), ahol a legelőváltásos nagyállattartó életmódot lehet folytatni.

Albu 2013.11.15. 01:40:22

Kiváló írás, értelmes hozzászólások.

Pár hete fedeztem föl az oldalt (újra), és azóta visszajárok. Időközben ideszokott -- gondolom a Zindeksz címlapjáról -- a fröcsögő csürhe, és az arra válaszolgatók. Így más sokkal nehezebb megtalálni azt a pár értelmes hozzászólást, mint pl. a tiétek.

Pedig ennek ellenére ez egy címlapra való cikk. Jövő július 4-én igyekszem megosztani. (Június 4-én nem szoktam, ősszel viszont hetente, a bécsi döntésekről. Arra kell emlékezni!)
süti beállítások módosítása