Miután egyértelműen bebizonyosodott, hogy magyar szurkolók részéről semmilyen atrocitás nem ért cigány tanulókat Konyáron, az Együtt2014-PM aktivistái úgy döntöttek, hogy megszervezik a támadást.

Szabó Tímea a párt akárkije elmondta, hogy erre azért van szükség, mivel a helyi romák támadás hiányában nem tudnak rettegni, az E14-PM-nek viszont valamivel be kell kerülnie az ATV-be. Ezenkívül csalódásának adott hangot, miszerint a szurkolók tényleg nem követtek el semmit, így a pártnak változtatnia kell a kommunikációján, ami sokba kerül.

szurkolok_voltak.jpg

Bajnai Gordon elmondta, hogy a támadás napján padokat adnak kölcsön az iskolának, hogy a tanulók minél több pad alá tudjanak elbújni, valamint aktivistáik addigra megtanulják a magyar és a székely Himnuszt is, mellyel rettegést fognak előidézni. A rendőrség értetlenül szemléli a történéseket.

B.A.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr985508788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clegane 2013.09.12. 13:34:08

Vááárjál még azzal az "egyértelműen bebizonyosodott"-al.

clegane 2013.09.12. 13:35:01

tessék az ellenvélemény:

gepnarancs.hu/2013/09/civil-szervezetek-szerint-hibazott-a-rendorseg-konyaron/

én nem tudhatom, hogy kinek van igaza, de megvárom a végét.

2013.09.12. 13:52:31

A híres roma szemtanúi szavahihetőség :D

www.youtube.com/watch?v=48FsjcQNQqM

vantaan 2013.09.12. 14:50:51

Lószar emberforma takonygerincű puhapöcsök gyerekeket riogatnak! No ez a szégyen nem a Román-Magyar 3:0!

Az ilyen szarhalmok nevezik magukat "jobboldalinak"?

khmm... 2013.09.13. 20:06:57

A mandineren már kint van a videó!

Az, amit a rendőrség hétfőre igér (kitakarva az arcokat)

Nem volt ott semmiféle ijesztgetés, meg fenyegetés.
ahogy sejtettük...

A híres-nevezetes cigány igazmondás izééé... népmese volt a "menekítés" meg a verbális agresszió.

Tessék:

mandiner.hu/cikk/20130913_video_kerult_elo_a_konyaron_megallo_szurkolokrol

khmm... 2013.09.13. 20:07:53

@vantaan: ne a hazug cigányok meséjét nyald be, hanem nézd meg a videót.

fidesz=mszp 2013.09.13. 20:32:46

@khmm...: Várjál. Fekete terepjáró sem volt? Biztos vagy benne?
Ne rohanjunk előre elvtársak, ébernek kell lennünk. A nemzetközi helyzet fokozódik.

hunyady 2013.09.16. 08:38:16

Nézzétek a térfigyelő kamerát.
süti beállítások módosítása