romkocsma2.jpgTemérdek érvet lehetne felhozni annak igazolására, miért közönyösek a mai fiatalok a közélet és a közösségi programok iránt: a technológiai fejlődés, a közösségi média térhódítása, az ifjúságellenes politika, az atomizálódó társadalom, stb… De ezek csak az okozatok. Az ok mi magunk vagyunk.

Szerdán hozták nyilvánosságra a Magyar Ifjúság 2012 kutatás eredményeit, amelyből elsőként a Heti Válasz és a Mandiner közölt szemelvényeket. Ezekből a következőket tudjuk meg magunkról, 15-29 éves fiatalokról.

- Elfogadjuk a status quo-t, a politikai-társadalmi berendezkedést, szüleink életvitelét. Nem lázadunk, nem hagyjuk el a szülői házat, minden korábbinál befelé fordulóbbak vagyunk.

- Nem szerveződünk, nem vagyunk aktívak, nem szólunk bele a társadalmi folyamatokba, és nem is hisszük, hogy erre van lehetőségük. A szabadidőnket otthon töltjük.

- Egyre nagyobb bizonytalanságot élünk át, középre húzunk, próbálunk semleges álláspontot képviselni.

- Nem gondolkozunk előrelépésen, továbbtanuláson, vállalkozás beindításán.

- Nem hiszünk a demokráciában, sokan nosztalgiával gondolunk a kádári évekre, amiben nem is éltünk.

- Egyszerre vagyunk a fogyasztói társadalom oszlopos tagjai, és fedezünk fel újra olyan értékeket, mint a nemzet- és hazaszeretet.

- Továbbra is sokat cigarettázunk és drogozunk. Ha meghalunk, akkor legtöbbször balesetben, de második helyen az öngyilkosság áll.

- Végül egy bekezdés, ami annyira tömören sokkoló, hogy érdemes szó szerint idézni: „A szaknyelven második demográfiai átmenetnek nevezett korban az embereknek – főként a fiataloknak – az individuális értékek váltak a legfontosabbakká, miközben az életúttervezés szakaszai (iskola, munka, házasságkötés, gyerekvállalás) felborultak. A házasságkötések száma és a gyermekvállalási kedv régóta lejtmenetben van, ám a fiataloknak már a 18 százaléka bizonytalan abban, hogy valaha szeretnének megházasodni, és 10 százalék körüli azok aránya, akik sosem akarnak gyereket. Az szándékos gyermektelenség és a vállalt egyedüllét még sosem jelent meg ilyen markánsan a közvélekedésben, mint manapság."

A 2011-es népszámlálás idén tavasszal nyilvánosságra került adatai alapján persze ebben semmi meglepő nincs. Az ember ajkára mégis önkéntelenül feltolul a kérdés: ezek lennénk mi? Ezek mi lennénk?

A jelek szerint igen. Nem én és nem Te, kedves olvasó, aki épp egy közéleti blogot olvasol, amely ráadásul minden, csak nem „semleges, középre húzó”. De a generációnk, a ’80-as, ’90-es évek „csendes generációja”, ahogy a kutatás egyik vezetője nevezi kiábrándult, közönyös és bizalmatlan.

És miért ne lenne az? – merül fel a kérdés. Hiszen "minden politikus lop, csal, hazudik". "A Fidesz és a szocik együtt tették tönkre az országot, a Jobbik vállalhatatlan, az LMP komolytalan. Aki tud, menekül innen, már egy tízéves osztálytalálkozót se lehet megszervezni rendesen. Kinek van pénze új lakást venni vagy akár csak bérelni? Vállalkozásba fogni ilyen adóterhek mellett, normális vagy? Egyébként is, én nem nézek tévét, mert csak a szenny ömlik belőle" - ebbe a mentalitásba botlunk lépten-nyomon.

Van bennük igazság. Világnézettől függetlenül sokan egyetértünk abban, hogy „itt valami nagyon el van baszva”. De pontosan hol? Egyszerű a felelősséget elhárítani azzal, hogy minden politikus hazudik, meg egyébként is Magyarországon minden szar (lásd Az Önkritikus Magyar c. írásunkat), de valahonnan kitermelődnek ezek az alakok, ezek a problémák, és valaki(k) hagyják, hogy így legyen.

Sokkal könnyebb a politikusokat szidni, mint venni a fáradságot a Hírcsárda meg a Napiszar mellett megnyitni legalább három ellentétes nézőpontú hírportált. Könnyebb harminc évesen is a mamahotelek kényelmét élvezni, mint önálló háztartást vezetni, ahol nincs, aki mosson, főzzön ránk. Torrenten két óra alatt lejön egy sorozat, a francnak van kedve kirándulni a hegyekben, egyébként is, lehet, hogy esni fog! Mennyivel egyszerűbb meghúzni magunkat a sarokban vagy terelni, amikor két haverunk a kocsmában politizál, mint hogy felvállalnánk a véleményünket! Még a végén azt hiszik, előítéletes vagyok, jujj!

Temérdek érvet lehetne felhozni annak igazolására, miért közönyösek a mai fiatalok a közélet és a közösségi programok iránt: a technológiai fejlődés, a közösségi média térhódítása, az ifjúságellenes politika, az atomizálódó társadalom, stb… De ezek csak az okozatok.

Az ok mi magunk vagyunk.

Mi mondtunk le lélekben erről a hazáról és a benne lakókról. Elhittük – mert elhitették velünk , hogy kicsik és szerencsétlenek vagyunk. Hogy nekünk soha semmi sem sikerül. Hogy most már jöhet bárki, itt nem fog soha semmi változni. És inkább repülünk kétezer kilométert, mosogatunk 12 órát, és alszunk hat négyzetméteren évekig. Itt hagyjuk a családot, és elnapoljuk saját családunk megalapítását. Titkon talán abban bízunk, hogy egyszer majd, valamikor, valamitől jobb lesz, és érdemes lesz ide visszajönni.

De kitől vagy mitől lenne jobb, ha a legjobbak itt hagynak minket? Akár testben, akár csak lélekben. Én őszintén hiszem, hogy ebben az országban megvan az a humán erőforrás és kreativitás, ami egy ekkora nemzet talpra állírásához kell. Sőt, ennek a többszöröse.

„A közömbösség a lélek legsúlyosabb betegsége” – szokta idézni egy barátom Francois Fénelon francia teológus-író szavait. Ha ezt legyőzzük, bármit legyőzhetünk.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr145523939

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A közöny generációja 2013.09.21. 16:26:03

Temérdek érvet lehetne felhozni annak igazolására, miért közönyösek a mai fiatalok a közélet és a közösségi programok iránt. De ezek csak az okozatok. Az ok mi magunk vagyunk.

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.09.20. 13:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Keresztény vagy? 2013.09.20. 09:28:00

Szórakoztató képes erkölcstan

Trackback: Egyik pártra sem, egyik jelöltre sem 2013.09.20. 09:27:21

Ezen teljesen érvényes szavazási lehetőség nélkül a parlamenti választások bizony sértik a demokrácia szabályait. Ez pedig - ha hivatalos úton nem lehet eredményt elérni - akkor bizony kifigurázásra és tiltakozásra érett dolog. Sokat gondolkoztam ra...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veridicus76 2013.09.19. 20:17:45

Közöny, vagy kiábrándult undor? Sok múlik a felmérés kérdésein.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.09.20. 00:08:07

A magyar nép az évszázados és nagyjából folyamatos idegen megszállások révén (török, habsburg, szovjet), egyfajta "túlélő"-mentalitást épített magába. "Az elit jön-megy, csak mi maradunk, meg amit összekaparunk magunknak".

A magyar történelemben egyetlenegy rendszer nem volt, amelyik a nép érdekeivel törődött volna. A horthy-rendszer különösen igazságtalan volt e tekintetben, amikor is családok tízezrei (trianoni menekültek) éltek vagonokban évtizedekig, miközben a többtízezer holdas nagybirtosok épp a kártyával meg a vadászattal voltak elfoglalva. Meg persze a földreform teljes elmaradása, a külföldi hitelek eljátszása ("hitelből csinálni jólétet", illetve "hitelből fizetni a hitelt") működött.

Évszázadok óta a vezető réteg ("az elit") cserbenhagyta a magyar népet. Fontos észrevenni hogy a módszerváltásnál
1) nem mi kergettük az elitet, hanem egyszerűen rájuk rohadt a régi rendszer
2) az ellenzéki kerekasztal és egyéb hazaáruló alkudozások révén sikeresen átmentették hatalmukat az új rendszerbe.

Ez a túlélő-mentalitás -jajj csak ne zavarjunk sok vizet-mentalitás -második természetünkké vált. Valahol mélyen a tudattalanban azt hisszük, hogy ha nagyon 'kiverjük a balhét', akkor jön a török, tatár, külföld, globális háttérhatalom stb, és akkor mindennek vége lesz. Nagyjából mint egy zsidó háborús, akit folyamatosan a nácikkal riogatnak. Ide süllyedtünk.

Ha maholnap egy puccs lenne és akárkik átvennék a hatalmat, a lakosság többsége a füle botját sem mozdítaná. a politika már csak ilyen, mocskos rohadt dolog az egész, mindig is szar volt, mindig is szar lesz, stb. Többszáz évnyi tapasztalat áll e kijelentés mögött.

Az ilyen össznépi PTSD-t (poszt-traumatikus stressz), demokratikus keretek közt egyszerűen lehetetlen kezelni. Egy össznépi gyógyítást csak felülről lehetne végbevinni, na persze a mostani hazaáruló elittől (= az ellenzéki kerekasztal résztvevői) ilyet hiába is várnánk.

Az elitet kell lecserélni, megújítani, mert csak az elit képes a magyar népet meggyógyítani. Fejétől bűzlik a hal, de a fejétől tud meggyógyulni is.

Amint az elit lecserélődött, két fő célt kell kitűzni:
-népességgyarapodást elérni
-területi növekedést elérni.

ez a kettő ha megvalósul, sikertörténetként öngyógyító folyamatot tud generálni. más módszert nem ismerek, a mítosz hogy majd "mi leszünk Európa összeszerelő üzeme" a gyakorlatban kicsivel minimálbér fölött foglalkoztatott bérrabszolgákat jelent.

A gazdasági növekedés is fontos, de ahhoz először az oktatási rendszert kell rendbe hozni, az elmúlt 20 év ámokfutásaitól megszabadítani, visszatérni a klebelsbergi _keresztényszocialista_ alapokra.

Az óriási kiábrándultságot kell minél hamarabb _sikertörténettel_, valódi igazi elért sikerrel, amire mindannyian magyarként büszkék lehetünk, helyettesíteni. (És itt egyáltalán nem a sportra gondolok.)

ez nyilván csak erős nemzeti irányítás alatt lehetséges, amit a mostani körülmények között csakis a Jobbik képes nyújtani. Persze mostani 'demokrácia' annyira elfajzott, degenerált intézmény lett, hogyha hatalomra jutnának, sem tudnának valószínűleg érdemi vltzásokat eszközölni, a fidesz által kétharmaddal odarakott emberkék miatt.

A másik: amennyi szemetet összehordott 2001 óta az összes kormány, bárki próbálja kezelni, bele fog bukni. Az államadósságot konkrétan lehetetlen visszafizetni, évtizedeken át tartó folyamatos gazdasági növekedés kéne hozzá, ezt pedig lehetetlen garantálni, különösen ha a négyéves periódusok nagyrésze azzal megy, hogy tudunk keresztbetenni az 'ellenzéknek', vagyis aki nem a haveri udvartartásba tartozik.

Ha a Jobbik választások útján hatalomra kerülne valami csoda folytán, rögtön olyan kiigazításokat kéne véghezvinnie, ami folytán 4 év múlva megbukna. Túl sok a maga kis összekotort szemlétdombját nézegető ember, aki rögtön "gyilkosságot" kiáltana, amint valami jelentősebb nagyobb dolgot akarna a Jobbik véghezvinni. 4 év amúgy sem elég semmire, különösen ha az utána lévő kormány- márcsak népszerűségi okokból is- visszacsinálna mindent amit 4 év alatt sikerült elérni.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.09.20. 00:11:56

@Nemzetstratégia: Nagyjából mint egy zsidó háborús... túlélő. nem teljesen, a zsidó hisztérikusabb, de a mechanizmus hasonló.

vantaan 2013.09.20. 04:03:17

ha rájön,hogy hazudják a történelmet akkor előbb utóbb közönyössé válik! Főként a saját nemzetének a történelmét! Az ember alap igénye az igazság! De már a jelent is hazudják!!!! ...lásd fülkeforradalom, 1 millió munkahely, emelkedő reálbér, alacsony infláció, Magyarország jobban teljesít ....stb,stb! Hazugságban nem lehet élni ezért közönnyel védekezik, válaszol.

Veridicus76 2013.09.20. 07:51:13

"A horthy-rendszer különösen igazságtalan volt e tekintetben, amikor is családok tízezrei (trianoni menekültek) éltek vagonokban évtizedekig, miközben a többtízezer holdas nagybirtosok épp a kártyával meg a vadászattal voltak elfoglalva."

A Horthy-rendszer számos ügyben joggal kritizálható, de ez így súlyos demagógia. Trianonban elszakították erőforrásaink nagy részét, széttrancsíroztak egy működő gazdaságszerkezetet, teljesen új alapokra kellett építkezni a jóvávétellel és egy népszövetségi komisszárral a nyakunkban. Ehhez képest 1929-ben (9 évvel Trianon után!) a magyar költségvetés plusszal zárt. Szociális, népvédelmi téren lehetett volna sokkal többet és jobban cselekedni, de az egyszerűen nem igaz, hogy a korabeli politikai elit közönyös volt a magyar nép sorsa iránt. A vagonlakó menekülteket, ahogy lehetett, igyekeztek kiutalt szükséglakásokban elhelyezni, létrejött az Országos Nép- és Családvédelmi Alap, amely minden tőle telhetőt megtett a lakhatási viszonyok javításáért, a Vitézi Rend felállítása, ha csekély mértékben is, de többek között egy igazságosabb birtokszerkezet felé tett lépés volt, és a Nagyatádi-féle földreform nyomán kb. kétmillió ember azért földhöz jutott! (Bethlen is joggal kritizálható ezernyi dologért, de mégiscsak a történelemben először kormányba emelte a parasztság politikai képviseletét.) Az adósvédelmi törvény bíróság által csökkenthetővé tette az uzsorajellegű kamatokat, kitágították a társadalombiztosításra jogosultak körét, létrejött egyfajta köztisztviselői életpályamodell, és persze ne feledkezzünk meg a Klebelsberg-féle népiskolai rendszerről sem! Szóval minden helytálló és jogos bírálat mellett történelmi valótlanság (hogy ne mondjam, bolsevik ízű demagógia), hogy a korabeli magyar elitet csak a kártya meg a vadászat érdekelte. Nem így volt.

Veridicus76 2013.09.20. 07:55:02

Az sem felel meg a valóságnak, hogy a magyar elit évszázadokon át semmibe vette a népet. Éppenséggel az elitből (az arisztokrácia és a maga klérus köreiből) kerültek ki főképpen a keresztényszociális gondolat zászlóvivői. De korábban is több uralkodónk hozott nagy jelentőségű jobbágyvédő intézkedéseket. Természetesen a magyar elit történelmi léptékben is bírálható kismillió ügyben, de az elnagyolt és általánosító kijelentések itt sem felelnek meg a valóságnak. Az osztályharcos megközelítés elfogadhatatlan.

toportyánzsóti 2013.09.20. 08:50:06

Fiatalok leszarják a simlis politikát,fontosabb nekik az önálló élet elkezdése,ami teljes embert igényel.Politikusaink jelenleg 1000 éves börtönbüntetéseket érdemelnek,ilyenek nem érdekelnek a természetes igazságérzetüket még fel nem adott nem korrumpálódott emberi lényeket!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.20. 08:52:51

Alapvetően egy normális társadalomban a többség nem politizál aktívan, azaz az apátia önmagában még nem lenne baj.

toportyánzsóti 2013.09.20. 08:53:22

@Veridicus76: Horthy emberei arra sem voltak képesek,hogy korszerű fegyverzettel lássák el a honvédjeinket!-15 fokos hidegben nyári szerelésben alakiztattak az eszetlen barmok?!

toportyánzsóti 2013.09.20. 08:54:50

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Saját blogot csináljál,ne zavard a normális embereket lapos közhelyeiddel.

Physim31419 2013.09.20. 08:55:33

A posztíró szerint el kell menni szavazni, alapítani kell három ellentétes nézetű hírportált. Változtat ez valamin? Ez kb olyan, nem tetszik a CD kínálat, alapítsak egy CD gyárat. Tényleg, erre pazaroljam az időm?

Továbbá: "az ok mi magunk vagyunk."

Nagyon népszerű, politikailag korrekt, önkritkus szemlélet, egyenértékű azzal, hogy isten bennünk van.
Semmi beleszólásunk nincs a politika és a pénzügyi behetmótok üzleteinek és tetteinek befolyásolására.
Egyet tehetünk, szerintem. Nem venni tudomást róluk, nem elmenni szavazni, és tanulni olyasmit, amit mindig is szerettünk volna. Ne nézzük a moslék műsort, ha rossznak tartjuk, ne olvassunk újságot és hírportált ha a politikát szennynek tartjuk, ne szörfözzünk a neten agyatlanul. Ha sokan csináljuk ezt, talán akkor változna a kínálat. Viszont ehhez pont ellenkezőleg, individualizmus kell, ami nem egy szitokszó. Pont ez az, amit a mindenkori hatalom el akar nyomni. Individualzmus és önálló, kritikus gondolkodás. Ez az egyetlen ellenszer.

mrZ (törölt) 2013.09.20. 09:08:01

>>Az ok mi magunk vagyunk.<<

Egy fő ok van: oktatási rendszer.

sötéthülye.tahóbarom 2013.09.20. 09:13:56

Kicsit megszaladt megint a nemzeti ezotéria, szerintem sokkal prózaibb okok vannak a közöny hátterében. Elsősorban az, hogy kialakult egy olyan "profi" (na nem az ország irányításában, hanem hatalomtechnikában profi) politikusi réteg, akikkel nagyon nehéz szembemenni.

Én is max blogon kommentelek, de eszembe nem jutna mondjuk egy tüntetésen szónokolni. És nem azért, mert nem tudok beszélni, vagy mert leszarom az egészet, hanem mert semmi kedvem méltóságukban megsértett lázárjánosok kézivezérelt bíróságaira járni.

Az ember nem nagyon szeret szélmalomharcot vívni, akkor már inkább elhiteti magával, hogy nem is érdekli a dolog.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2013.09.20. 09:19:18

Sok igazság van a kimutatásban, és ennek sok elemét láthatjuk is magunk körül. A magam szerény eszközeivel, megosztásokkal, blog írásokkal igyekszek is tenni ellene a saját területemen.

Elég sok nemzet tagjaival találkoztam már és két nyugati országban is éltem most már összefüggően hosszabb ideig. Az a szomorú helyzet, hogy ez a jelenség egyáltalán nem magyar sajátosság, hanem globális jelenség.

Az elmúlt héten voltam Berkeley-ben egy civil mozgalom gyűlésén, csak merő kíváncsiságból. Mindig érdekelt, hogy mások miként gondolkodnak, és ez a város az USA-ban az ilyen szerveződések legnagyobb központja. Egy kellően ismert és híres előadó jelent meg, egy átlagos egyetemi hétköznapon a világ Top5 egyetemének egyikén, jól reklámozott program keretében. A terem félig sem telt meg, 30 alatt csak pár ember volt. Annál több 50-60 körüli személy, akik maguk is élénken részt vesznek mindenféle civil szerveződésekben. Meg is kérdeztem, hogy miként szólítják meg a fiatalokat, mert körbenézve nem sokat látok. Többen csak legyintettek és lemondóan csóválták a fejüket, hogy kb. esélytelenek, akárhogy is próbálkoznak, nagyon kevés a kivétel. :(

A legrosszabb, hogy aki mégis kivétel a posztban leírtak alól, abból a környezet sok esetben kiöli a lelkesedést, mert őt tekintik csodabogárnak és különcnek. Nagyon nehéz helyzet...

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2013.09.20. 09:21:21

@mrZ: +1

Félelmetes, hogy az oktatási rendszer - és ez most már viszont magyar sajátosság - mennyire ütemet tévesztett, és mennyire nem a 21. század tendenciáinak megfelelő irányba változik. Minél több helyen fordulok meg, minél több előadást hallok, minél több könyvet olvasok a technikai vívmányokról, a világban zajló tendenciákról, annál világosabb, hogy tökéletesen rossz irányba tartunk ezen a téren. :(

maroz 2013.09.20. 09:31:15

Elvált szülők gyermekei. :)

Kicsit szomorú, hogy mi vagyunk azok a bizonyos szülők, és ha valami nagyon érthető, hát akkor az, hogy a gyerekeinket kurvára nem érdekli a mi civakodásunk. Mást meg nem nagyon tudunk adni, mert kábé ennyi a lényegünk. Úgy elkúrtuk, mint az atom.

C_s_a_b_a 2013.09.20. 09:39:45

A közügyeket érintő döntések első szintje a helyi önkormányzat (képviselők, testület).
Ebből döntéshozatalból az állampolgárok ki vannak zárva. Azt ezt szabályzó jogszabály (önkormányzati törvény) lehetőséget ad a jegyzőnek, hogy az előterjesztésekbe és azok mellékleteibe kizárólag személyesen, munkaidőben lehessen betekinteni. Nem köteles kiadni, miközben az összes képviselő elektronikus formában kapja meg.
A bizottsági ülések nyilvánosak, de nem kötelesek szót adni, míg a testületi ülésen nem adható szó.
A közpénzek felhasználása sem transzparens (pl. viacoloros járda 25.000 Ft/m2-ért).
Ha nem szólhatunk hozzá, akkor miért vegyünk benne részt?

Jorgos Vadefakisz 2013.09.20. 09:46:04

Én egy úgynevezett "ballibsi" vagyok, de szinte mindennel egyetértek a cikkben. Kivéve ezt:
"Elhittük - mert elhitették velünk -..."
Így vóna helyesebb - a cikk szelleme szerint is: "Elhittük."
Amúgy gratula, csak így tovább. :)

vénkujon 2013.09.20. 09:46:33

nyugalom. majd a kötelező vallásos nevelés, és a jobbódali erkölcstan helyreteszi őket. csak az a kurva apek, meg a mételyes únió ne lenne...bár ez utóbbit szétbasszuk jólirányzott nemzeti torpedókkal. pusztulnak a libsik is, tehát ez is egy jó jel. nem lesz itt semmi gond.

vénkujon 2013.09.20. 09:49:21

a számítógépes játékok kártékony hatását is bele lehetett volna venni a sorba. játszanak baszás helyett...

Acmee 2013.09.20. 09:50:31

@sötéthülye.tahóbarom: +1, szívemből szóltál.

Egy kivétellel. El kell menni szavazni. Egy dolgot tehetsz, ha nem akarsz a szar vagy a szarabb mellett dönteni, érvénytelen szavazatot adsz (mondjuk rajzolsz egy jókora hímtagot a szavazólapra, de nem adok ötletet :)). Ekkor bekerülsz a "részt vett" számlálásba, viszont egyik tábort sem növeszted.
Akkor mire jó ez, merül fel tök jogosan a kérdés?
Arra, hogy ne lehessen még egyszer az ország 1/3-val 2/3-ot csinálni. Látjuk milyen szinten kártékony az ilyen mértékű hatalom. Ezt kell megakadályozni, nem pedig A, B, vagy esetleg C-t erősíteni. Egykutya.
1-2-3 millió birkát pedig elég könnyű összeszedni, akik 20Ft-ért eladják magukat (főleg, hogy már határon túl is játszik (nem értem, hogy miért kell külföldön élőknek beleszólni a magyar politikába? Szóljanak bele ott, ahol élnek. Amennyiben ideköltözik, kap állampolgárságot, szavazójogot. De ne a vonalon túlról ugasson.), a szavazatukat, így elég könnyű megint összeszögelni a kétharmadot, csapnivaló részvétel mellett.

Mrs.Columbo 2013.09.20. 10:04:18

@Veridicus76: "De korábban is több uralkodónk hozott nagy jelentőségű jobbágyvédő intézkedéseket."

Azt azért tegyük hozzá, hogy azok az intézkedések kb. annyira voltak segítség a jobbágynak, mint a rezsicsökkentés ma egy mélyszegény családnak.

is 2013.09.20. 10:06:59

"Egykutya. 1-2-3 millió birkát pedig elég könnyű összeszedni, akik 20Ft-ért eladják magukat "

Erről van szó. A magyar választók legalább 60%-a sötét, buta, a helyzetet nem értő, a holnappal nem törődő valaki. Bármit elhisz, amit eleget mondanak neki, de ami még fontosabb, hogy talán még nagyobb résznek az az alapállása, hogy neki úgy sincs szava. Csúnyábban szólva birka, bégeti, amit a szájába adnak. Elfogadja, hogy a pártemberek fognak dönteni a sorsáról. beletörődik. MEGVÁLASZTJA a pártkutyát.

A politikai pártok jórésze tudatosan dolgozik ezen, a FIDESZszel az élen. A FIDESZ kb. 2002-ben meghirdette 'a buták legyenek a mi szavazóink, és ők legyenek minél többen' stratégiát, és látható sikerre vitte. Igen, a szocik is erre hajtanak, de láthatóan utcahosszal vannak lemaradva egy Selmeczi Gabriellától vagy Szíjjártó Pétertől.

Aki ezen változtatni tudna, az a civil szféra, többek között a blogoszféra. Az ilyen kesergő posztok mellé kellene értelmes, a világban eligazító, a szocializmust, amit most éppen ismét bevezet a FIDESZ, elutasító blogok áradata. Nem ez van. Az ismert blogok legalább 30%-a hittel nyomja a FIDESZ-brossurákat, a másik 15%-a a szocikét, a harmadik 30% bulvár (Homár, BKV-figyelő és társai), a negyedik 20% indifferens (főzőblog), és marad vagy 5%, ami megpróbálja az embereket tanítani, okosabbá tenni, megérteni dolgokat, felelős, önálló gondolkodóva nevelni. természetesen ez az 5% úgy elvész a csatazajban, mintha ott sem lenne.

A 30-as generáció nem lázadt, mert elhitte, hogy neki a FIDESZ a pártja. Most pedig nekik már késő kiábrándulni, örökre cinikusakká válnak és maradnak. Nagyon rossz hír azt olvasni, hogy a következő generáció is elveszettnek látszik, ez újabb 20 év nihilt jelentene Magyarországnak.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2013.09.20. 10:10:01

"Inkább repülünk kétezer kilométert, mosogatunk 12 órát, és alszunk hat négyzetméteren évekig. Itt hagyjuk a családot, és elnapoljuk saját családunk megalapítását."
Hacsak nem azért, mert ha 2000 kilométerrel odébb nagy lendülettel, minden erőmet beleadva, adót és minden egyebet befizetve nekilátok dolgozni, van esélyem arra, hogy előbbre jussak, lakjak valahol, családot alapíthassak, és évente egyszer (kétszer) akár nyaralni is elmehessek. Ja, és nem csak a bankszektorban.
Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy 2000 kilométerrel odébb már csak azért is nagy sikereket fogok aratni, mert a nagy lendülettel dolgozás, hitreményszeretet leginkább rám, a lelkes kivándorlóra lesz jellemző, a helyi erők (akik hozzászoktak a tutihoz) ugyanolyan tunyák, közömbösek, stb. mint a többiek otthon, akik meg a reménytelenséghez szoktak hozzá. (És amilyenek az én unokáim is lesznek, amennyiben kint maradunk.) Talán az lenne a legjobb, ha néhány évente az egész világ helyet cserélne (: (:

parandroid 2013.09.20. 10:14:45

ez egy izgalmas felvetés, a helyes megfejtés engem is érdekelne. nekem csak tippjeim lennének az okokra, bár nem ismerem a huszonéves korosztályt annyira, hogy biztos legyek ezek érvényességén. mindenesetre gyanítom, hogy középtávon az sem fog túl sokat segíteni, amikor majd a 15-20-as generáció rádöbben, hogy a hoffmanni értelemben vett közoktatás "valósága" köszönőviszonyban sincs az őket körülvevő mikro- és szélesebb realitással. nem lennék a helyükben, amikor a két valóságot kényszerülnek majd összeegyeztetni. a kicsit megroppantott gerincű, tanult tehetetlenségre kondicionált, frusztrált-keserű családi sem lesz éppen nagy segítség ehhez.

szuperkrumpli 2013.09.20. 10:15:55

2002.: A jövő elkezdődött!
2014.: A jövő elköltözött!

Abszolút felesleges megkülönböztetést tenni, hogy a jobb vagy a baloldal kúrta-e el, mert együtt cseszték el az elmúlt kb. 10-15 évet!
98-ban miniszterelnök jelöli vita volt az egyetemen. Ma politikai fórum elképzelhetetlen az oktatási intézményben, mert minden igazgató/dékán félti az állását. Illete min. elnök jelölti vita sincs már...
A fiatalokat nem szólítja meg senki, nem találkoznak a politikával hétköznapjaik során.
Magasról le vannak szarva és csak most kapnak a politikusok a fejükhöz, hogy az ő nyugdíjaikat már nem lesz aki fizesse így bepróbálkoznak egy "30% kedvezmény a diákhitelből ha szülsz egy kölköt" dumával! Hova a faszba szüljenek ezek és minek?! Semmijük sincs!
Egyszer el fog jönni az az idő amikor a nyugdíjas réteg szépen be fogja fizetni a rá eső sápot, úgy ahogy rajtuk kívül mindenki!

___________________________ (törölt) 2013.09.20. 10:19:25

Nyugi, visszajövünk. Majd ha összegyűlt a pénz a családi házra és úgy néz ki, hogy valami elindult felfele a gazdaságban.

Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a lelkekben, ha elindul újra egy kevésbé depis, inkább hurrá, gyerünk, csináljuk hangulat.

Jobb lesz ez így, mert a "legjobbak" (köszi) akkor már tudással és pénzzel felszerelve állhatnak neki otthon újra valamit csinálni.

Ilyen kis hálózatok lesznek, hogy németből hazatelepült madár ahhoz viszi a kocsiját javíttatni, aki osztrákból hazatelepült és mondja neki, te figyelj most ne olyan tróger g..i módon csináld meg, ahogy azelőtt szoktad bagóért, hanem olyan módon, ahogy kint szoktad, "TÜVösen", é'ted, én meg elfogadom, hogy az többe kerül.

És ezzel elindulhat a becsületesség és a minőség növekedése stb.

Más szavakkal. A rendszerváltás utáni posztkomcsi szoclib elitek folyton nyugatosságról pofáztak, de arról fogalmuk sem volt, hogy az milyen, ugyanakkor a magyar dolgokat lenézték.

Amikor elindul a hazatelepülés, pontosan a fordítottja történik: nyugati minőség és munkamorál és hozzállás és módszerek, ugyanakkor a magyar dolgok értékelése - mert hát kint mindnekinek az hiányzik, azt tanulta meg becsülni.

Volt már egyszer valami hasonló, csak akkor tényleg német etnikumú emberek váltak magyar polgárrá, Anton Dreherből Dreher Antallá. MOst ez annyiban lesz más, hogy magyarból indul a folyamat.

ErrOr 2013.09.20. 10:20:56

@szuperkrumpli: Jobbiknak erre volt egy jó ötlete, hogy a szülők nyugdíjának egy részét a gyerekek adójából fizetik, ezzel ösztönözve a szülőket arra, hogy a legjobb tudásuk szerint tisztességes életre neveljék a gyerekeket.

parandroid 2013.09.20. 10:21:25

@is: szerintem a facebook-generáció nem ilyen tudatos. előbb érzi a diszkomfortot, mielőtt megtanulná (nemhogy kiejtené a száján) mondjuk selmeczi gabriella nevét. érzi, hogy itt valami nem kerek, de nem biztos, hogy sokat tépelődik az okokon. egyszerűen fogja, és beadja a jelentkezési lapját egy külföldi egyetemre. már egy mobil is elég ahhoz, hogy lássa: a világ szélesebb egy magyarország jobban teljesít-poszternél. megy a kisebb ellenállás felé. teljesen igaza van.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.20. 10:23:07

"Nem szerveződünk, nem vagyunk aktívak, nem szólunk bele a társadalmi folyamatokba, és nem is hisszük, hogy erre van lehetőségük. A szabadidőnket otthon töltjük."

"Nem gondolkozunk előrelépésen, továbbtanuláson, vállalkozás beindításán."

Ezek tipikusan magyar jelenségek.

10 százalék gyereket nem akaróhoz pedig tegyük hozzá, hogy átlagosan mindenkinek eggyel kevesebb gyereke lesz, mint amennyit szeretne. Vagyis az 1 gyereket akarók is nagy valószínűséggel gyermektelenek lesznek.

Shopping 2013.09.20. 10:24:46

A mai fiatalok 18 éves korukra megtanulják, hogy ITT bármit elérni, ( üzleti vagy munkahelyi siker) csak korrupcióval, kapcsolatokkal lehet.

Ezek után megértem őket, ha nem törik magukat.
Minek? Ha úgysem a tehetség számít.

Physim31419 2013.09.20. 10:27:22

Ahol a többség vallásos vagy ezoterikus vagy mindkettő, túl sokat nem lehet várni.
Egy másik dolog viszont, hogy a hatalomnak érdeke, hogy ez legyen.

Ugyancsak másik dolog, hogy a hatalomban ülők is elképesztően sötétek. Ha az USA-ban a belügyminiszter (vagy annak megfelelője) azt találja mondani, hogy nincs szükség környezetvédelemre, mert közel Krisztus második eljövetele, és ez helyénvaló, mit várunk el?

Csak egyénileg szabadulhatunk fel, fel kell adni a szellemi és testi lustaságot, de pont ezért látszólag reménytelen az egész.

De nézzünk egy 2010-es felmérést az olyan emberek számáról az Európai országokban, akik nem hiszen semmilyen istenben vagy szellemben, lélekben, életerőben stb. Azokat írom ide, ahol ezeknek a száma meghaladja a 20%-ot.

Luxemburg, Németország, Egyesült Királyság, Finnország, Szlovénia, Dánia, Hollandia, Franciország, Észtország, Svédország, Csehország, Norvégia.
Európán kívül úgy tudom (nem néztem utána) ide tartozik még Kanada, Ausztráia, Új Zéland, és persze Kína, Kuba.
Azért elég egyértelmű az egyezés az életszínvonallal, leszámítva a kommunista országokat.
Magyarország ebben a statisztikában 20%-ot ért el, de ha ez reprezentatív, kétségkívül a kormányunk nem reprezentál minket és hát, mit tudunk csinálni? Mert megyünk vissza a középkorba, és még mindig sokan azt hiszik, ez nekünk jó.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.20. 10:35:14

@vantaan: "emelkedő reálbér"
A legjobb, amikor 2 héten belül kihozza a KSH, hogy 230 ezer az átlagbér és a NAV kimutatja, hogy 160 ezer az átlagbér.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 10:38:14

A legnagyobb baj, hogy ennyire apatikus, magukba suppedt fiatalok nem kepesek harcolni a Magyar Ugyert. Mindenkinek meg kell ertenie, hogy csak akkor tudjuk megszerezni a magyarsag bovitett ujratermelesehez elengedhetetlenul szukseges letjavakat az idegenektol, ha szabadsagharcot folytatunk erte. Ebben a szabadsagharcban lenne kulcsszerepe a fiataloknak, de ehelyett csak tespednek. Hol rontottuk el?
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/09/a-magyar-ugy-jovoje.html

sztd 2013.09.20. 10:42:48

Az, ami a jelek szerint nagyrészt hiányzik a generációból, azt úgy hívják, hogy életkedv. Nem tudom, mitől van, hogy múlik el, és mi hozza vissza. Csak ötleteim vannak.

Az a kérdés sokaknál, hogy ki rontotta el. Van aki ezt természetes állapotnak tekinti, van aki idegen erőket okol.

A magam részéről viszont azt gondolom, hogy a történelem alapján a célokat kell megfogalmazni. Egyszer. Le kell vonni a következtetést, hogy milyen a világ, és mik a lehetőségek.

Ezt követően a kitűzött célért küzdeni kell minden áron, tűzön vízen át, kitartóan és (ami a legfontosabb) örökre. A célokat csak bizonyos eszközökkel lehet elérni, szóval ismét ismerni kell a világot, folyamatosan.

A trükk egyszerű, a cél elérése sokáig tart. (Az enyém ideális esetben 150 évig, így nyilván a gyerekem sem éri meg az elérését. Szóval a célért való küzdelem közben megfelelő emberi életet kell élni.
Mivel lehet az adott célért fellelkesíteni valakit? Szerintem ez részben neveltetésbeli, részben értékrendi kérdés. Az azonos értékrendűeknek kell közös célt megfogalmazni, és azé valósul meg, akié életképes, annyira, amennyire az illető csoport/szubkultúra kitartó. Azt gondolom, hogy, ha van miért élnie az embernek, akkor az életkedve is könnyebben megjön.

Emellett persze egy elkényeztetett generáció vagyunk, és mint tudják a kínaiak is:
"Aki kényezteti gyermekét, megöli azt."
- szóval meg kell tanulni küzdeni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.20. 10:50:29

@Veridicus76: Gyakorlatilag minden gondolat szászlóvivői az elitből kerültek ki évszázadokon keresztül, csak 1-2 kivétel volt.

tucano 2013.09.20. 10:55:18

@Shenpen: a nemzetkozi tanulmanyok szerint csak a leggazdagabb kivandorlok ternek haza, az atlagos jovedelmuek nem. Ezert nem erdemes visszatelepedesi hullamra szamitani. Persze a kutatas nem magyar specifikus volt, hanem globalis.

vénkujon 2013.09.20. 10:55:50

@Doomhammer: szeretném tudni, hogy te hogy szabadságharcósz? írd le ide.

Kakimaki0123456789 2013.09.20. 11:01:38

Nem tudom milyen kozonyrol beszelsz. A milla tuntetesei tele voltak fiatalokkal, az egyetemen forumokat tartottak az oktatas eroszakos atalakitasa ellen.

Nem a fiatalok kozonyosek a kozelettel szemben, hanem a hatalomfelto politikusok kozonyosek az ifjusaggal szemben.
Ennek draga arat fogunk majd mind fizetni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 11:02:23

@vénkujon:
Jelenleg minden ero a rezsiharcban van. Mindenben tamogatom a kormany rezsiharcat, rezsiharcos osszejovetelekre jarok, meggyozom kornyezetemet arrol, hogy vegre olyan kormanyunk van, ami a magyar emberek erdekeiert szall ringbe az idegen monopoltokesek extraprofitja ellen. A Magyar Ugynek a rezsiharc csak egy kicsi, de fontos resze.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.09.20. 11:02:53

Azért(is) a politikusokat okoljuk, mert ugyanannyira zárt kör mint 25-30 éve volt. Lehetetlen ajánlás vagy ismeretség nélkül közéjük keveredni. A volt Miépesek ma fideszesek a polgári körösök meg jobbikosok, 25 éve nem látok szinte új arcokat. Illetve 1-2-t de azok meg inkább hadd ne mondjam..
Sehol egy új irány egy teljesen új megközelítés.

Kakimaki0123456789 2013.09.20. 11:05:06

@Shenpen: Ismerosom korhazi apolo, ahogy a felesege is. MO-n havi szazezret vittek fejenkent haza "kint" 1000-2000 eurot.
Azt modta soha nem jon vissza, ott megbecsulik, kivittek a gyerekuket is.

Ami innen hianyzik az pld az allampolgar megbecsulese:
nulldisco.tumblr.com/post/61665328872/ollirehn-en-elnezest-tudom-hogy-ez-az

amit az allamigazgatas minden szintjen tapasztalhatsz. De az orban-rezsim az kotatast is rakosizalta ugyhogy mar gyerekkorban elvesszuk a fiatalok kedvet az itthonmaradastol.

Talan ezeken kellene vegre valtoztatni.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.09.20. 11:06:46

@Physim31419: Ezzel abból a a szempontból nem értek egyet, hogy az individualizmus és az önálló, kritikus gondolkodás nem szinonimái egymásnak.
Az individualizmus ma azt jelenti, hogy megosztom instagramon mit ebédeltem, egyébként meg nyalják ki a seggem, mert én éppen önmegvalósítok, tehát nekem jogom van sok mindenhez. Nem csoda, hogy szitokszó lett belőle.
Hozzáteszem, értelmes embereknél természetesen ez egészen máshogy néz ki, viszont ez esetben megint eljutunk régi problémámhoz, hogy az emberek nagy része nem értelmes.

Viszont ami miatt még nem támogatnám az individualizmust, hogy társadalmi változásokat nem lehet ilyen alapon végrehajtani, anélkül, hogy valaki a társadalom egészében gondolkodna. Attól még nem lesz jobb összességében, hogy mindenki kimegy Angliába, hogy csak neki jobb legyen.

Nyilván attól még nem lesz változás, hogy az ember blogokon tépi a száját, de ha egyre több ember teszi ezt, akkor már van remény valamilyen változásra.

Kakimaki0123456789 2013.09.20. 11:07:22

@Sztavrosz_: O... aha. Nincs uj. Persze. Most majd elmagyarazod hogy az ujak meg miert hulyesegek. Talan nem emlekszel hogy a fidesz milyen part volt a rendszervaltaskor.
Azt javaslom neked: ha megdoglott a lovad szallj le rola, ha kimult a politikai partod, keress olyat helyette aki hitelesen kepvisel TEGED es nem a sajat erdekeit viszi keresztul akar az allampolgarok erdekeivel szemben is.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.09.20. 11:08:53

Poszt.

Csak szólok, hogy nem a nemzetet kell talpraállítani, mert a kétharmad - a nemzet - már áll, mint a cövek.
Ahogy bölcs vezérünk volt szives megjegyezni.

A nemzet már kapott földet, trafikot, Vigadót, akadémiát, iskolát, fővárost, stadiont, szobrot, utcanevet...

A nemzet már talponálló.

Csak kiutálták belőle az egyéneket.

Aki marad, az vállalja, hogy facsavarlesz egész életében.

C

Cinkes 2013.09.20. 11:15:03

én azt mondom a buzi viktorék a hibásak az agyatlan populizmusukkal... amihez csatlakozott minden egyéb párt is. szóval nem kell csodálkozni, hogy egy mainstream kontraproduktív vonulatból kiábrándulnak akik nem a kommunizmus bólogató jánosai közé születtek

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 11:22:58

@ez a Kígyó éve:
Aki a nemzet erdekeben, a Magyar Ugyert cselekszik, annak el kell fogadni a tarsadalom lenyegi hierarchiajat. Aki az Ugyert akar tenni, az nem lehet mind vezenylo tabornok, a tobbseguk talpas katona. Ezeken a talpas katonakon mulik a siker, a letharc gyozelme. Azok a "passziv" fiatalok talan mar elfogadtak ezt es megertik, hol a helyuk ebben a titani, globalis osszecsapasban, ahol nemzetek tunhetnek el nyom nelkul. Varjak a parancsot.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/05/kristalyszepseg.html

én már a fény gyermeke vagyok 2013.09.20. 11:23:47

Közöny bazdmeg. Széles Gábor másodperceken belül bejelenti országmentő ötletét, ezek meg közönyösdit játszanak.

Physim31419 2013.09.20. 11:26:51

@danialves:
Igen, minél több ember teszi ezt, annál valószínűbb a változás.
Az valóban nem individualizmus amiről írsz, én sem erről írtam. De nem ezért szitokszó, hanem mert az önzéssel azonosítják.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.09.20. 11:31:07

@Physim31419: Szerintem azért nem teljesen elválasztható a két fogalom, bizonyos mértékű (nevezhetjük ezt egészséges mértékűnek) önzés nélkül individualizmus sincs.

vénkujon 2013.09.20. 11:32:03

@Doomhammer: tehát az a fasza, hogy mentül kevesebb pénz megyen a gecziknek. kivéve az apekot, nem? meg a bankot. ezeknek meg több megy-ugyanakkor. nem? az apek azért fontos, ugye? vagy a tébés-fiúk... az ellen kell harcolnunk polgártárs?

Baloldali érték 2013.09.20. 11:37:45

Tiszta modorosblogra való írás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 11:39:32

@vénkujon:
Mellebeszelsz. Ne tegyunk ugy, mintha a nemzethez tartozas nem szamitana. Az idegen monopoltokesek a sajat nemzetuknek akarjak a letjavakat megszerezni, mi, magyarok pedig a magyaroknak. Ez a letharc celja es a rezsiharc is ennek a resze. Az ado is a magyarokhoz folyik be, abbol mind reszesedunk.

Minden ado, amit az idegenek fizetnek a magyaroknak, csak jo lehet.

Physim31419 2013.09.20. 11:42:20

@danialves:
Igen, de bizonyos fokú önzés szükséges mindenkinek. Amíg másnak nem okoz valaki kárt, nincs baj. Abszolút altruisztikusnak lenni nem egészséges és nem is normális.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.09.20. 11:42:39

@Doomhammer:

Az adókból csak ti fideszesek részesedtek.

A nemfideszesek csak fizetik.

A létharcotok, hogy élősködtök rajtunk.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.09.20. 11:55:27

@Doomhammer:

Ja, bocs. Te ezt komolyan.

Akkor figyeld erősen a felcsúti csücsörijét, hogy mikor mondja neked a parancsot.
Addig ..

- Feküdj ! -

leroi 2013.09.20. 12:02:58

@Doomhammer: Amikor egy értelmes fiatal elolvassa a vadbarom fideszpropagandádat, elkezdi keresgélni a Nyugatra induló repülőjáratok menetrendjét.
És teljesen igaza van.
Jobb a győztesek oldalán állni :-P

parandroid 2013.09.20. 12:08:04

@Doomhammer: kedves DH, két szempontot ajánlok a figyelmedbe:
1. a rezsicsökkentés első köre után az _állam_ 50 milliárd körüli összeget volt kénytelen kompenzációra fordítani.
2. a szolgáltatóknál nagyjából 10%-kos, kb. 3500 magyar embert és azok családját érintő leépítés ment végbe a nagy rezsiháború kirobbanása óta.

e két tény mond-e valamit, vagy csak véletlen egybeesés, egy párhuzamos valóság által gerjesztett délibáb?

Sztavrosz_ (törölt) 2013.09.20. 12:10:30

@Kakimaki0123456789: Nincs új. 89-óta egyetlen párt sem volt amelyik az én érdekeimet képviselte volna, ha figyelmesen elolvasod amit írtam láthatod hogy pont ezt hiányolom. Mindegyik párt a nyugati demokráciákat veszi követendő példának és az számomra mind EGY irány.

parandroid 2013.09.20. 12:10:31

10%-os, természetesen. és persze a tévedés jogát fenntartom. mármint simán lehet, hogy a hírcsárda és a modorosblog törzstagja vagy.

William Kidd 2013.09.20. 12:17:35

Hat ezzel sokan vagyunk igy '30-asok is, munkanelkuliseg friss diplomaskent, majd Anglia, majd megint itthon kuli ehberert, csak egy lany. Sajat lakas vasarlasa kilatastalan, gyerek kanyarban sincs es folyamatosan azon jar a fejem, hogy irany vissza London, mert ez az orszag egy elhetetlen, nyomaszto szarkupac. Amive tettek... Tudom, hogy kik. En 30 eves koromig csak kozelettel es politikaval foglalkoztam, aztan kiegtem. Mar nem erdekel, szavazni se megyek tobbet. Ezt az egesz rendszert el kell soporni (amire minimalis az esely) vagy min egyen kivonod magadat es lelepsz. Oda, ahol nyugodt vagy, bekesen dolgozol es elsz es talan meg boldog is lehetsz. Szerintem ez a hely nem Magyarorszag lesz szamomra.

Exploiter 2013.09.20. 12:18:44

Érdekes dolog ez a generáció.
Én abban bíztam, hogy a fiatalság, aki már teljesen az új értékrend szerint nő fel és külföldi cikkeket olvasgat naponta, rá fog jönni, hogy itt minden el lett baszva és fáklyákkal gyújtja fel az egész országot, valami homályos "jobb" élet reményében.
Ehelyett rájött, hogy itt minden el lett baszva és inkább nem vesz róla tudomást.

Nem tudom, melyik jobb az ország szempontjából, de érdemes lenne elgondolkozni, mi lenne akkor, ha komolyan vennék a sorsukat...

Aki pedig 2013-ban ezen a bolygón él és nem cinikus, az egyszerűen ignoráns, vagy nem éri el az IQ-ja a 80-at.

Lady Ann 2013.09.20. 12:23:00

Czakó Gábor szerint azért tartunk itt, mert évek-évszázadok óta irtják az (régi értelmében vett) elitet, pl. török háborúk, 56, vagy most, amikor az aki a saját közösségében elit/vezető lehetne, meg van alázva (tanárok, gazdák, orvosok, mesteremberek, stb). Nemzetstratégia-nak igaza van a csak-valahogy-túléljük hozzáállásról, de ennek megváltoztatásához egy értelmes, valódi erkölcsi értékkel bíró réteg szükséges, de a mindenkori hatalomnak nem érdeke egy ilyen réteg kialakulása. Ezzel bezárul a kör sajnos...

Irókéz 2013.09.20. 12:42:12

Az emberek nem ébredtek öntudatukra. Nincs igazi kommunikáció, nem tudnak önszerveződni. Ha változás lesz, akkor az alulról fog jönni. A mindenkori politikai vezetésnek ez nem célja.

ranat 2013.09.20. 12:49:36

A cikk a tényekből egy logikailag helytelen következtetéssel von le tanulságokat. Nincs is következtetés. Valami nagyon nyomta a cikkíró lelkét, amit le akart írni. Leírta és elé írt néhány önmagában kiragadott tényt. Retorika.

Sokkal komplexebb folyamatok játszódnak le, amik önmagukban nem értelmezhetőek.
- A technológiai fejlődés nem dobható el, mint ok. Hiszen megváltoztatta a gondolkodásunk, a gazdaságunk, a társadalmi struktúrákat, az életvitelünket.
- A jelen "felnőtt" generáció csak beletanult az új technikába, a most felnövök viszont beleszületnek. A "vérük".
- Egy rendszerváltás mindig deviáns kilengéseket eredményez egy társadalomban.
- A világunk működéséből következik a később felnőtté válás is. (Több információ feldolgozásához (tapasztalás->tapasztalat) több időre van szükség.
Ezek mind okok és nem okozatok. Semmi köze nincs a nacionalizmus mértékének, vagy a hitnek ezekhez a dolgokhoz.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.09.20. 12:53:57

hosszas külföldi távollét után hazatérve azt tapasztaltam, hogy itt mindent beleng a langyos zsírszag. Itt valaki valahol mindig sütöget valamit, vagy lángost vagy rántotthúst vagy palacsintát. A nép meg tömi a belét. Miért lázadna?

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.09.20. 13:04:52

@Doomhammer: Muhaha. Milyen Magyar Ügyért? Van olyan? Nekem egy életem van, egy ügyem. Komolyan azt várod, hogy az egyszem életemet valami mondvacsinált szabadságharcba öljem? Aminek a végét nem látjuk?

Köszi, én inkább megteremtem a jólétet Magyarországtól távol. Igen, teljes apátia és megvetés jellemez a politika iránt, rólam (is) szól a bejegyzés. (Petike, 31 éves)

bigmax 2013.09.20. 13:16:25

Miért a gyerekek a hibásak?Ki nevelete őket ?Ja a megalkuvó,önző anyja meg az a hülye apja (már ha volt).Talán a saját hibátokat nem úgy kellene megoldani ,hogy a produktumotokat hibáztatjátok ,mert ők nem nemernek lázadni.Ilyennek csináltátok őket.Sz..rtatok bele 24 évig,max pofáztatok néha de tevélegesen nem mertetek semmit csinálni.Szánalmasok vagytok!Jöttök itt a nagy dumával ,hogy globális probléma ,meg történelem hibás...ti sose vagytok hibásak semmiért.Pont olyan a politikai "elit" mint amilyenek ti lennétek ha abba a pozicióba kerülnétek!Ilyen szemét népség a magyar....
Tehetségtelenek vagytok mindenhez csak ezt még önmagatoknak sem meritek bevallani....nem baj,a tapasztalat majd bebizonyítja!:D

Szelid sunmalac 2013.09.20. 13:25:28

@bigmax: Hany eves vagy kisfiam? Egyest kaptal ma, vagy miert vagy ilyen durci?

bigmax 2013.09.20. 13:31:26

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: :D
Lehet ,hogy öregebb vagyok mint te!:D

kamill77 2013.09.20. 13:33:24

"Könnyebb harminc évesen is a mamahotelek kényelmét élvezni, mint önálló háztartást vezetni."

Borzaszto belegondolno, h mikozben erzi a blogiro, hogy - mint fogalmaz - vmi nagyon el lett baszva, meg guny targyava is teszi azt, aki ki van szolgaltatva...

Abba bele sem gondol, h vki mar szivesen vezetne sajat haztartast, kulon lakasban a mamahotel helyett... Csak nincs ra lehetosege.

A maro guny, amellyel eme generaciot illeti eleve magyarazata a jelen helyzetnek. Az elfordulasnak..

Es mit is jelent a mamahotel... N feltetlen azt, h rabszolgakent kezelik a szulot. Pusztan meghuzzak magukat ott, ahol meg nincsenek megvetve.

bigmax 2013.09.20. 13:40:04

@kamill77: igazad van,ha a szülők loptak volna eleget akkor lenne a gyereknek lakása!Hihetetlen ,hogy a renszerváltáskor született gyerekek a hibásak .....Jövő héten a meg nem születettek lesznek a mindenért okolhatóak!:D
A szülők szégyene ha a 30 éves gyerek kénytelen még velük élni.

Szelid sunmalac 2013.09.20. 13:40:53

@bigmax: Akkor meg mit sipakolsz, mint egy gyerek. Egy fiatal felnott tullep rajta, hogy elotte mit hogyan csinaltak, es azon, hogy a multat hibaztassa, hanem tesz magaert valamit. A masok hibaztatasa a tinik szokasa. Mert az apu igy, mert az anyu ugy, meg szarul neveltetek, bla-bla.

kamill77 2013.09.20. 13:43:55

A blogiro is kozonyos... Csak o meg azokra es azoknak a problemaira... Akikrol ir...

Ez tarsadalom hibaja.

Illyés Edith 2013.09.20. 13:44:19

@Nemzetstratégia: "A horthy-rendszer különösen igazságtalan volt e tekintetben, amikor is családok tízezrei (trianoni menekültek) éltek vagonokban évtizedekig..."

Ezt melyik brosúrában olvastad? Dédnagyanyám hatgyerekes özvegyasszony volt, Trianon aláírásának másnapján a horvátok bevagonírozták és átlökték az új határon. Pár hétig voltak vagonban, utána kaptak szükséglakást. A csekély kis özvegyi nyugdíjából szépen felnevelte a gyerekeit, a fiúk diplomát szereztek, jó állásokba kerültek, a lányok érettségiztek és jól férhez mentek. Soha egy szóval sem panaszkodtak a gazdagabbakra vagy Horthyra.

kamill77 2013.09.20. 13:46:11

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Te meg mirol beszelsz? A mindent elfogado tipus nem hibaztat. A blogiro es te viszont igen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 13:49:04

@Eltévelyedés:
Hat latod nagyon szomoru, hogy nem tudod, mi az a Magyar Ugy. A Magyar Ugy a magyar identitasuak gyarapodasat jelenti, ugy szamban, mint a letjavakbol valo reszesedesben. Az idegenek ebben akarnak minket megakadalyozni, el akarjak venni a letjavainkat. Ez egy kimeletlen haboru, amelyik nemzet itt elbukuk, az eltunik a fold szinerol. Most kell eldontened, a Magyar Ugy melle allsz vagy az Idegenpart melle.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/09/magyarpart.html

bigmax 2013.09.20. 13:49:26

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: látom nem erősséged az értelmezés.Nem baj,majd ha felnősz menni fog.:D
A téma:a mai 20-30 éves gyerekek passzivitása és hogy őket kiáltják ki bűnbaknak.
Igaza van a tiniknek!Lehet ,hogy neked nem tetszik ,mert te már integrálódtál a mocsokba és neked már kényelmes ez a helyzet......jó lesz majd az utódaidnak!:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 13:52:49

@leroi:
A vegen a Magyar Ugy, ami a spiritualis szakralitas ugye, biztosan gyozedelmeskedni fog a rank toro idegen hordak, a Birodalom csapatai folott. Ha a gyoztes melle akarsz allni, akkor a spiritualis szakralitas melle allsz. Vagyis a Fidesz melle.

A fiatalok azert apatikusak, mert nem tudnak mit kezdeni a tul sok szabadsaggal, amit az EU rank eroszakolt. A kulfoldre menekules nem old meg semmit es ezt a fiatalok tudnak is, ha nem mostak volna at az agyukat a vadliberalisok.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/04/tul-sok-szabadsag.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 13:54:13

@ez a Kígyó éve:
Nem, az adokbol a magyarok reszesednek. Az idegenpartiak nem reszesednek - vegre! Legyen egyszer mar a magyar erdek a legfontosabb ebben az orszagban a Birodalom 20 evnyi dulasa utan!

Szelid sunmalac 2013.09.20. 13:57:59

@kamill77: He? En kit hibaztattam?

@bigmax: Ahh...hagyd el! Voltam olyan hulye es tul koran nottem fel. Mar minden perioduson tul vagyok, amin a szulok atmentek.
Nem integralodtam en sehova, es annyira nem volt kenyelmes a helyzet, hogy otthagyva a hazat, amit tavaly vettem, iden elkoltoztem, pont azert, mert otthon lehetosegek hianyaban nem tudtam megvalositani a celjaim.
De ezert nem az elozo generaciot hibaztatom, hanem a jelenlegit. Nem a rendszervaltokat, nem a szuloket. Hanem azokat, akik most valasztokoruak es kepesek.
A legrosszabb, amit egy fiatal tehet, ha allandoan masokat hibaztat. A gyerekemnek is mindig azt tanitom, hogy ne azzal torodjon masok mit hogyan csinalnak, es ne azt keresse, ki a hibas, hanem tegyen magaert. Mas ugysem fog. Senkit nem fog erdekelni a csaladjan es a baratain kivul. Tegyen magaert es a kornyezeteert. A hibasak keresese ettol veszi el az idot, energiat, es fals alapot ad a semmitteveshez!

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.09.20. 13:58:44

@Doomhammer: Én a harmadik opciót választom, önmagam mellé állok.

Ha a "magyar ügy" ilyen kreténség, kíméletlen háború, meg valami rejtélyes idegenek, minket direkt megakadályoznak valami "létjavak" megszerzésében,(Már látom magam előtt, ahol 8 rejtélyes idegen egy pincében gyűlést tart, és a következő 150 éves tervükben előkelő helyen van, hogy direkt a Magyarokat eltöröljék a Föld színéről).

Szóval ez esetben... köszönöm, nem érdekel az ügyed. Elsősorban EMBERnek tartom magam, aki véletlenül Budapesten nőtt fel, Magyarul beszél, Szeretettel gondol Frakkra és Irma nénire, imádja a pacalpörköltet és Budapestet, Pécset és még ezer jó helyet az országban.

Viszont az ilyen egyságsugarúakkal, akik még területet is akarnak bővíteni (Mégis hovabazmeg? Lerohanjuk valamelyik szomszédunkat és közben leölünk pármillió embert? Ez aztán a magyar ügy... Brávó.) nem tudok közösséget vállalni, ha ezt jelenti a magyarság, akkor sajna jobb, ha veszni hagyjuk. Frakk emlékét meg megőrzöm.

MEDVE1978 2013.09.20. 14:01:17

A magyar tipikus tömegdemokráciává változott, fogyasztók tömegdemokráciájává. Az első profi, erre épülő, célzott kampány 1998-ban volt és a FIDESZ nevéhez fűződött. A lényege az volt, hogy minden célcsoportnak megígérik a csillagot is az égről, gyakorlatilag féktelenül.
Ez azóta sem változott, gyakorlatilag minden kormány ennek a jegyében nyert választást.
Jelenleg a FIDESZ kampányoffenzíva kettős: egy nagyon jelentős médiaoffenzíva - természetesen jó része közpénzből - mellett, jönnek a kis "vesztegetések" a célcsoportoknak. Ezek arra szolgálnak, hogy az ígéretek hitelesek legyenek.

Van itt rezsicsökkentés - főként a nyugdíjasoknak hízelegve, tanári béremelés - pedagógusoknak hízelegve, sportpénz juttatás - sportolóknak hízelegve, devizahiteles mentés - az eladósodottaknak hízelegve stb.

Nem kell tehát nagyon csodálkozni a fiatalok passzivitásán, mert ők sem tudnak felülkerekedni a csürhévé vált társadalmon. Minek pártot alakítani, amikor a FIDESZ rezsicsökkentéssel meg vesz kilóra több százezer kisembert, devizahiteleseknek járó segítséggel meg jó pár csávában lévő hitelest stb. Emellett átalakítja a választási rendszert maximálisan úgy, hogy a jelöltjei legyenek előnyben.

Józsi bácsinak a kocsmából nehezen magyarázod el, hogy a rezsicsökkentés igazából káros, ő csak azt látja, hogy a héten 500 Ft-al több marad koccintósra.

A magyar társadalom kilóra megvehető csürhévé vált, egy ilyen rendszerben sajnos a fiataloknak nincs sok esélye és ezt érzik is.

kamill77 2013.09.20. 14:02:05

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

"He? En kit hibaztattam?"

"De ezert nem az elozo generaciot hibaztatom, hanem a jelenlegit"

kamill77 2013.09.20. 14:07:22

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

"De ezert nem az elozo generaciot hibaztatom, hanem a jelenlegit."
 
"A legrosszabb, amit egy fiatal tehet, ha allandoan masokat hibaztat."

tragikomikus vagy

bigmax 2013.09.20. 14:07:54

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Ha van gyereked akkor tudhatod ,hogy milyen felelősség nevelni egy gyereket.Ha a gyerek nem lesz olyan mint amilyennek szerinted kellene ,hogy legyen az a te kudarcod is,mint szülő .....erre akartam kihegyezni a mondandóm.
Én az ellen írtam ami ebben az országban népszokás:mindig minden és mindenki hibás csak az aktuális magyar felnőttek nem!
A bűnbak keresésben valóban világelsők a magyarok!:D

Szelid sunmalac 2013.09.20. 14:07:58

@Doomhammer: Hogy mi? Menekules? Nem old meg semmit?
Ertem. Tehat ha valaki vergodik a langymeleg szarban, az bator es hazafias.

Figyelj ram, mert hatha akkor megerted: Hosszu eveken at mindig minden adomat befizettem. Mindig be voltam jelentve, soha nem kertem semmit. Nem volt mas celom, mint egyrol a kettore jutni. Kepeztem magam, ket diplomam van, harom nyelven folyekonyan beszelek, ketton elmakogok ha kell. Tobbszor dolgoztam kulfoldon, bejartam Europag, Nyugat-Azsiat es az USA-t. De itthon kepzeltem el a jovom. Csaladom van, ahol a feleseg szinten mindig dolgozott es mindig befizette az adot. Tarsadalmi munkat is vegeztem, a szomszedokkal joban vagyok, kiepitettem az eletem.
Aztan jott egy-ket huzas, munkahelynek annyi, kozmunkan kivul semmi. Megprobaltma kulfoldre palyazni, ket kezzel kapkodtak utanam, ugy, hogy alig tudtam donteni az ajanlatok kozul. Otthon, mint egy darab szart kezeltek az interjukon, csak rabszolganak kellettem volna. Itt emberkent bannak velem, nem kell aggodnom honaprol-honapra, hagynak elni, nincs minden nap jogszabaly- es torvenyvaltozas, nincs allamositas, nincs mutyi.
Eljottem egy idegen orszagba, otthagyva mindent, hogy amit megszereztem, azt ne veszitsem el. Ott hagytam a baratokat, csaladot. Ehhez biztos nem kell batorsag, de szerinted ahhoz nem vagyok eleg bator, hogy ott maradjak? Szerinted ez a gyavasag?

kamill77 2013.09.20. 14:12:12

Ugy erzem, aki elmegy ebbol az orszagbol, nem kozonyos, eppen a kozony elol menekul. Ha a menekules szot hasznalni akarjuk mkepp.

Szelid sunmalac 2013.09.20. 14:14:32

@bigmax: Nem, nem hiszem, hogy hiba, ha a gyerek nem olyan lesz, amilyennek en "szeretnem". Sot! En csak az alapokat, a szerintem fontosnak velt ertekeket tudnom neki megmutatni. Soha, senki nem lesz olyan, mint amilyennek masok (akar a szulok) elkepzelik, de ez nem baj. Legyen onmaga, es olyan valaki, akinek nem kell szegyenkeznie miatta. Akkor nekem sem kell.

@kamill77: Akar ertelmes beszelgetest is folytathatunk ha gondolod. Persze ehhez tudnom kene mi bant.

bigmax 2013.09.20. 14:21:20

@MEDVE1978: sok Józsi bácsi van ebben az országban de talán nem velük kellene jellemezni a megalkuvást hanem a magyar "értelmiséggel"......már ha létezik ez a réteg ebben a társadalomban.Igaz a Józsi bácsi szavazata is 1 db és az akadémikusé is 1db csak az utóbbitől többet várna az ember.Nem akarom felmenteni a Józsi bácsikat ,félre ne érts, csak a fajsúlyuk más kategória!Bár ebben az országban a szavazatoknak nincs igazi értéke.

kamill77 2013.09.20. 14:21:54

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

semmi. Csak fursallom, h egyik pillanatban kozlod, kiket hibztatsz, majd kozlod, h hibaztatni bkit hulyeseg

vénkujon 2013.09.20. 14:22:13

@Doomhammer: lesz még itt költségvetési-lyuk a rezsiharc során szerzett sérülések miatt, de nem baj mert akkor azt meg javítjuk majd a tb-harccal, meg a nyuggerháborúval, stb... állandóan harcban állunk majd, csak amiatt, mert a századvéges gyökerek ezt találták fel a fidesznek kampánycélból. fasza lesz.
ez inkább rejszolás bazmeg. egy nagy nemzeti rejszolás. a spirituális szakralitást meg nem tudjuk megenni. baszod

Szelid sunmalac 2013.09.20. 14:25:50

@kamill77: A maguk dolgaban hibasak, hogy igy alakitjak az eletuk. Nem en hibaztatom oket az en eletemert. A ketto kozott hatalmas kulonbseg van. Sajnalom, ha felreertheto.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.09.20. 14:27:59

@Doomhammer:

Milyen magyarok Doomhammer ?

Schmitt ? Rogán ? Illés ? Orbán ?

Nincs köztetek magyar még elvétve se, fideszesek.

Úgy vagytok magyarok, hogy az anyanyelvetek még német, szlovén, horvát, vagy beás volt.

Acmee 2013.09.20. 14:35:31

Miért nem tesznek a fiatalok semmit?

Már fentebb meg lett válaszolva:

" sötéthülye.tahóbarom 2013.09.20. 09:13:56
Kicsit megszaladt megint a nemzeti ezotéria, szerintem sokkal prózaibb okok vannak a közöny hátterében. Elsősorban az, hogy kialakult egy olyan "profi" (na nem az ország irányításában, hanem hatalomtechnikában profi) politikusi réteg, akikkel nagyon nehéz szembemenni.

Én is max blogon kommentelek, de eszembe nem jutna mondjuk egy tüntetésen szónokolni. És nem azért, mert nem tudok beszélni, vagy mert leszarom az egészet, hanem mert semmi kedvem méltóságukban megsértett lázárjánosok kézivezérelt bíróságaira járni.

Az ember nem nagyon szeret szélmalomharcot vívni, akkor már inkább elhiteti magával, hogy nem is érdekli a dolog."

Ilyen kurva egyszerű. Amíg meg tudom keresni a család megélhetését, addig van mit vesztenem. 1956-ban azért mentek szembe a tankokkal, mert nem volt mit veszteni. Egy 3/4 élettel az ember előtt ki a franc akarja elrúgni a pöttyöst a lázárjánosoknál, esetleg felhívni a figyelmet magadra, hogy utána egy életre el legyen intézve a karriered. Inkább a szürke közöny, és csak a fontosabb dolgokkal való törődés (család).

bigmax 2013.09.20. 14:40:16

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: ok,igazad van de akkor visszakanyarodva a bloghoz:nem minden szülő gondolkodik így ha egy nemzedék "komplett hibás felnőtt" lett.:)
Akkor valahol csak nekem volt igazam,mert elítélik a gyerekeket azért amilyenekké váltak.Vagy a "mindenki gyereke hülye csak az enyém nem " elv érvényesül?nem csodálkoznék rajta!:D

a 17 éves Parker Schnabel 2013.09.20. 14:44:14

@Acmee:

Jahát ez jókifogás lenne, ha az elmúltnyócban a fiatalok nem mentek volna tündökölni tömegesen a fidesz rendezvényeire.

Ott csápoltatok milliószám és csináltátok közben a gyurcsányvideókat meg gyujtogattatok, mint aki nem fél semmitől.

Nem vagytok ti félősök egyáltalán.

Orbán kiskatonái vagytok, és most kussolás a parancs.

bigmax 2013.09.20. 14:45:01

@Acmee: na miattad és a veled hasonlóan gondolkód miatt nincs ennek az ország jövője!Egy alattvaló vagy aki gyáva felvállalni önmagát.Ha tőled függött volna még mindíg tűz és kerék nélkül élne az emberiség....a fán,banánt zabálva.

Szelid sunmalac 2013.09.20. 14:49:21

@bigmax: Azon nem is kell csodalkozni. A legtobb vitam gyereknevelesben pl. nem a gyerekkel van, hanem az anyjaval, aki hiaba tudja esszel, hogy mit miert teszek, ami akkor epp nem tetszik a gyereknek, kormeszakadtaig vedi a gyereket. Ez igy termeszetes. Mindenkinek a sajatja a "legjobb", de azert vagyunk emberek, hogy tudjuk kezelni az osztonoket valamelyest.
Hogy elitelik a gyerekeket? Hat ki nem elte at, amikor a nyugdijasok rakiabalnak a gyerekekre, mert tul hangosak. Ki nem lete meg, hogy mar a kozepkoru is azt mondja, hogy bezzeg az en idomben. Ki nem lete meg, hogy a harmincas korosztaly is azt mondja, hogy ok tudtak jobban bulizni ,sot most tudnak csak jobban. Melyik tinedzser nem mondta, hogy o jobban tudja, mert a felnott mar begyoposodott es elszaladt a vilag mellette? De ez nem igazi hibaztatas, es egymasra mutogatas, hanem a generaciok tapasztalatainak a sajatossaga.
Szerintem itt is errol van szo.
Azert ha kell, nagyon jol meg tudjak erteni egymast.

bigmax 2013.09.20. 14:57:19

Nálunk nins "polgárháború" ,mert azonos az értékrendszerünk.Nem unatkozhattok ...:D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 15:04:01

@vénkujon:
A kozgazdsagtan a harcrol szol. Ezt nem a Szazadveg talalta ki, ez az igazsag es erre szavaztak a magyar emberek. Magyarorszagrol 262 milliard forintot siboltak ki 30 ev alatt!

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/08/szupernyertesek.html

Ha ez a penz mind itt lenne, akkor nem fogyna a magyarsag es nem kellett volna kulfoldi uzsorasok penzebol epiteni az autopalyakat. Eleg volt a sibolasbol es ne gondoljuk, hogy a spekulansok feladjak harc nelkul, amit megkaparintottak a magyar emberek letjavaibol. Ezt ertettek meg a magyar emberek es ezert szavaztak a szabadsagharcra 2010-ben!
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/09/a-magyar-ugy-jovoje.html

Acmee 2013.09.20. 15:04:17

@ez a Kígyó éve: Ember, mit szedtél? Olvass már vissza a régebbi hozzászólásaimból. SOHA nem voltam fideszes. Nem is leszek.

Politikai töltetű rendezvényen sem voltam soha. Nem is leszek.

Azon párt mellé fogom tenni a voksom, akinek a programja leírható a matematika 4 alapműveletével, és a végeredmény benne van az értelmezési tartományban.

Mérnök vagyok. A számok meggyőznek, a propaganda nem.

@bigmax: Menj csak csatározni nyugodtan, nekem fontosabb a mérnöki praxis, a szakmai elismertség, a családom, mint holmi szélmalomharc sztárügyvédekkel és -- lopott -- forint milliárdo(so)kkal szemben. Amint reális esély van győzelemre az országot sakkban tartókkal szemben, csatlakozom az eseményekhez. Szigorúan a törvényes kereteken belül. Értsd: Majd kimegyek tűntetni, ha 10-15ezer ember kinn van, és nem a városok szétverésére megy a játék, hanem az ellenvélemény kinyilvánítására.

Tudod, pont ezért van a közmondás, hogy széllel szemben nem hugyozunk.

A tüzet, a kereket műszaki emberek találták fel, nem "talpas katonák". Gondold át még egyszer, amit mondani akartál.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 15:06:23

@ez a Kígyó éve:
Amit itt leirtal, az szintiszta rasszizmus. En nem torodom a szarmazassal, ha valaki a Magyar Ugyert kuzd, az nekem magyarnak szamit, akarkik is voltak a szulei. Viszont vezetheti vissza akarmilyen osre valaki a szarmazasat, ha az Idegenpart szekeret tolja, az legfeljebb labancarisztokrata lehet.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/08/valasztas-10.html

vénkujon 2013.09.20. 15:13:48

@Doomhammer: idegenpárt-a fidesz kivételével mind? a jobbikot most hagyjuk, mert az a fidesz része

feketehun 2013.09.20. 15:14:16

Szerintem nem csoda, hogy a fiatalság közömbös. Azt viszont nem mondanám,hogy tehetetlenek volnánk, hogy ne akarnánk magunknak valami jövőképet. Nagyon sok fiatalnak azzal a problémával kell szembenéznie, hogy ma itthon egy normális diplomával sem lehet rendes állást találni. Van jóegynéhány ismerősöm, akik olyan polémiákat folytatnak le magukban, mint pl: fogadjam-e el, hogy építészmérnöki diplomával jelenleg mondjuk idegen nyelvű ügyfélszolgálati munkatársként tudok elhelyezkedni. Mindenki eldönti maga, hogy lenyeli-e ezt békát, és igyekszik-e itthon boldogulni, vagy a csekélyebb ellenállás felé haladva megpróbálkozik nyugaton a kvalitásainak megfelelőbb munkát, életet keresni.

Ebben nincs semmi ideológia, semmi emelkedettség, ennek nincs köze történelmi anomáliákhoz. Ez az egész ennyire egyszerű.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.09.20. 15:18:40

@Acmee:

Ember, vedd észre, hogy te írtál a fiatalabb generációk nevében.

A fiatalabb generációk mind ott csápoltak és gyujtogattak Orbán hatalomra kerüléséért az elmútnyócban.

Úgyhogy ha most nem csinálják, akkor azért nem, mert szeretik Orbán fingszagát,
és nem azért, mert gyávák kiállni.

Kiálltak Orbánért. Láttuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 15:19:57

@vénkujon:
Olyan mennyisegeket adunk ossze, ami a nemzetnek jo.

Ha mienk az ontologia, akkor mi mondjuk meg, milyen szam a fontos es mi nem.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.09.20. 15:22:32

@Doomhammer:

Inkább úgy mondom akkor, hogy ti fideszesek nem vagytok magyarok.

Csak hazudjátok, hogy ti vagytok a magyarok, és ezért kell minden pénzünket elszednetek,
hogy a saját hazug fajtátok szaporodjon belőle, mint a sáskajárás.

Sajna az ember nem attól magyar, hogy hülye pofát vág, hülyeséget beszél és stadiont épít.

Hogy ti bevándorlók ezt gondoljátok, az sértő az igazi magyarokra.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.09.20. 15:23:12

@Doomhammer: Ember.. tudod mennyi MO ÉVES költségvetése? kb 20 ezer milliárd. (Segítek, 30 év alatt, jelenértéken az 600.000 milliárd) Szóval ha 30 év alatt 262 mrd folyt el, akkor az szerintem elég jó arány, nem ez választhat el a kánaánról.. Egy picit legalább kérdőjelezd meg néha, amit olvasol azon a csoda weboldalon, amit linkelgetsz. Még az is lehet, hogy rájösz, ők sem a tutit írják.

bigmax 2013.09.20. 15:23:36

@Acmee: látom el vagy telve a mérnöki "praxisoddal".:D
A mérnöki munka a valódi tudomány egy butított verziója ...ezért értheted még te is!
Ne ábrándozz a kerékről ,az nem a te fajsúlyod!Az aki másokra vár és ha majd mások és sokan csinálják akkor te is...nos ez a szemlélet is mutatja ,hogy milyen kevés vagy .Na persze hazudhatsz magadnak ,hogy micsoda penge mérnök vagy ...de az kevés,embernek kelle lenni és utána férfinak...nagy szünet és csak utána mérnök,orvos,stb....
Megalkuvó vagy nincs ezen mit szépíteni.Egy alattvaló vagy ,egy szolgája a mindenkori hatalomnak!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 15:23:56

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Ha a munkahelyedet a Fidesz-kormany vette el, akkor valoszinuleg idegen erdekeket szolgaltal. Te is segitetted az idegeneknek elszivattyuzni a magyar letalapokat. Orulj, hogy a magyar nep nem lazadt fel korabban es nem uldozte el a kompradorokat es a lakajaikat.

Ne azt kerdezd, mit tehet a nemzet erted, hanem azt, hogy milyen poszton teheted magad hasznossa a nemzet szamara.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 15:26:18

@ez a Kígyó éve:
Magyarsagteljesitmenybol akarsz kioktatni? Mit tettel ma a nemzetert?

En elmondom, mit tettem a nemzetert. Szemelyesen kezbesitettem ki tobb szaz meghivot a rezsicsokkentesrol szolo lakossagi forumra.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.09.20. 15:31:10

@Doomhammer: Fentebb még forintot írtál. Döntsd el:)

a 17 éves Parker Schnabel 2013.09.20. 15:33:03

@Doomhammer:

Teleszemetelted a postaládákat ?

Ti fideszesek egy igazi környezetszennyezés vagytok.

Miért nem mégy haza szemetelni németországba, vagy Indiába, ahonnan jöttetek ?

Itt rontjátok a levegőt, gyüttment hazátlan bitangok.

toportyánzsóti 2013.09.20. 15:42:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Csak 1 jótanács volt ingyé,köszönjed inkább.

2013.09.20. 15:42:22

Az eredményeken nincs mit csodálkozni, akár a globális folyamatokat nézzük, akár a lokálisakat.
Lokálisan 100 éve minden generációt kifosztanak. Mit lát az újabb generáció? Küzdj, igyekezz, tanulj, vállalkozz, dolgozz, majd egy szép napon elviszi a háború, rákosi, a tsz, a bokros-csomag, jelenleg meg az állam és a bankok karöltve. A egyszeri polgár rögtön kiszúrja elit mondókája és a cselekedetei köszönőviszonyban sincsenek egymással. Csak a szavazata kel, hogy az elit adott csoportja közelebb legyen ahhoz a bizonyos tűzhöz, ahol szerezni, és még többet szerezni lehet.
Mind az iskolákban, mind a közügyekben, politikában, munkahelyen az az elvárt viselkedési mód, hogy maximális alkalmazkodással és fegyelemmel viszonyulj az autokrata, paternalista, a hierarchiában feletted álló személyhez. Ha ellenvéleményed, vagy ötleted van, szinte biztos, hogy jön a koki meg a saller (nem pártszimpátiára értem ezt). Sem bal, sem jobb, sem konzervatív, sem liberális oldal nem nyitott más véleményekre. Egyetlen üdvözítő mód, amit az adott irány legerősebb embere képvisel, ahogy a munkahelyeken is az az egyetlen, amit az a főnök képvisel, akitől az állásod függ. Lojalitástól függetlenül secperc alatt partvonalon kívül találod magad az ellenvéleményeddel meg "önállóságoddal". Szóval jobb, ha meg sem szólalsz, amennyiben nem tudod a mainstream-et teljes szívvel támogatni. Ha támogatod is - ami bizonyos ügyekben, esetekben azért egyfajta rugalmas gerincet vagy a ne gondolkodj parancsát kívánja -, legfeljebb váltáskor kerülsz partvonalra. Ha arra szocializálnak, hogy nem lehet saját véleményed, ha a véleményed, vagy (vélt) igazságod védelme büntetést von maga után, ha az ellenvéleményed csak hülyeség lehet vagy árulás, ha az önálló kezdeményezéseket csírájában fojtják el, ha a feletted álló személynek nem tetszik, ha az önállóságod csupa akadályba ütközik, ha igényeid max egy szavazatszerzés erejével vannak figyelembe véve, és csak a kommunikáció szintjén, ha mégis viszed valamire, pillanatokon belül vesztheted el jogorvoslat nélkül, ha a többség érdekeit bármikor felülírják a lobbik érdekei, ha nap mint nap megtapasztalod, magad alig bírod eltartani, nem még mást, ha a kockázatvállalás szinte biztos bukás, mit várunk. A magyarok a tanult tehetetlenség állapotában lelendznek a fiatalokkal együtt, mert minden szárnypróbálgatásunk újra és újra kudarcba fulladt.
Az eufórikus hangulatú rendszerváltás után, amikor azt hittük minden lehetséges, amikor túléltük a bokros-csomagot (már aki) a jövőért, immáron a második generáció lett leamortizálva egy emberöltőn belül.
Egy-két nagy formátumú, az adott korban modern gondolkodásúnak számító államférfin kívül az elit többsége csak a maga hasznával és szórakozásával van elfoglalva, amihez a többséget csak mint tejelő tehént veszi figyelembe, a hátukat zsámolynak használva. Az elitnek - elszólalásaiból kitűnve(ebben is követik az évszázados hagyományokat) - pont ennyi is a véleménye az őt eltartó többségről. Agyatlan, buta, szinte állatoknak tekinti őket, amihez a modern tömegpszichológia kutatásai és vívmányai remek eszközöket adnak a célból, hogy az egyéneket tömegmasszává lehessen változtatni, és végtelenül egyszerű és primitív hívószavakkal irányítsák őket.
A magyar történelemben mindig egy olyan erős kezű, de az ország jövőjét komolyan vevő királyon múlott a sikerességünk, aki képes volt megfékezni az elitet. A rendszerváltás óta - sajnos - azonban nem akadt ilyen.
Globális szinten is ez megy. Lásd például a pénzügyi intézmények megrendszabályozhatatlanságának kérdését az USA-ban. Globális szinten az elit már vagy 50 éve rúgta fel azokat a társadalmi szerződéséket, ahol is kevesebb profittal beérve juttat a megtermelt javakból az azokat megtermelőknek is, hogy a fogyasztói társadalom alapvető rétege, a fogyasztó tudjon miből fogyasztani. A világpiacra belépő, feltörekvő országok (számukra kánaáni) hatalmas felvevő piacai szükségtelenné tették ezen társadalmi szerződésekhez való alkalmazkodásukat. Jövedelmét eldugja, a termelékenység egyre javuló üteme ellenére is egyre kisebb mértékben juttat a neki dolgozók számára, illetve az állami feladatok fenntartására. Minden megregulázási kísérlet elúszik a lobbisták machinációinak köszönhetően a parlamentek folyósóin, ahol a politikusok személyes előnyök miatt árulják el azt a többséget, akiknek érdekeit védelmezniük kéne. A tőke (és az ebből fakadó hatalom) önmagában is elég erős, hogy megvédje magát.
Ez megy globálisan, ez megy lokálisan. Az emberek egyelőre gubbbasztanak, mert még nem elég rossz, hogy a túlélés parancsa ne a lapulást, hanem a támadást kívánja. Az ember azonban hasonlít a patkányra: amikor végleg a sarokba szorítva érzi magát, és már nincs hová hátrálni, akkor támad, és mint a patkány, az élete árán is igyekszik kitörni. Egyelőre még a sarokba húzódás fázisa van.

bigmax 2013.09.20. 15:49:19

@Kóréból Perszephoné: Jól összefoglaltad a lényeget!Gondolkodó ember vagy,gratula!:)
Bár a patkányos rész nem igaz,javítsd a patkányt állatra és akkor igaz lesz ,mert minden állatra igaz az amit írtál(az emberre is mint a legnagyobb állatra is!:D)!

bigmax 2013.09.20. 15:56:46

@Kóréból Perszephoné: legyünk tudományosan precízek hisz enélkül veszítenénk a hitelességünkből!:)
Értelmes ember vagy ezért kíváncsi lennék a megoldásodra is,hogy a szép új jövőnek szerinted milyennek kellene lennie....már ha elmered mondani,remélem igen.:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.20. 16:11:40

@Eltévelyedés:
A felhaborodasom akkora volt a nemzet kifosztasanak ilyen merteke miatt, hogy elrontottam.

262 milliard DOLLAR.

KopaszMercis 2013.09.20. 17:02:14

Az a baj, hogy a poszter egy átlagosnál értelmesebb, úgy mond vélemény vezér.
Két gondaltot ehhez:
1) A poszter is egy olyan végtelenül primitív degenárlt cigányfattyú, hogy az embernek elmegy totálisan az életkedve, hogy az ilyen szinvonalú embernek is alig nevezhető egysejtűek, vakok közt a félszemű a balfasz elven tényleg meghatározó karakterek lehetnek.
2) Az emberek többsége, még ennél a majom fasz bloggernél is hülyébb, primkóbb HOGY KIJÖJJÖN AZ ÁTLAG!!!

És akkor legyek motivált, és ne legyek közönyös... ugyan már miért? Sok pondró emészti itt egymást ebben a sokkal jobb sorsra érdemes szép országban... majd az Onokáink talán...

panelburzsuj 2013.09.20. 17:33:23

@Kóréból Perszephoné:

Ez jó...

Én is patkányoztam egyet ma.

De nálam azon volt a hangsúly, hogy tulképp mit is csinál ez a jószág sarokbaszorulás előtt?

Sunyít, szaglászik, csavarog, lopkod - mindent fölél, amit elér. És gyártja a kispatkányokat futószalagon.

Mert sok akar lenni.

Miképp akarunk "mi" sokak lenni?

Nem, nem gyerekcsinálással.

Nagyzolással. Ki-ki erején, tehetségen, képességein éppen csak kicsit följebb.

Innen házi feladat: mindenki szabadon idegondolhatja, mit tart fölös rongyrázásnak, nagyképűsködésnek, pazarlásnak, herdálásnak - másoknál.

panelburzsuj 2013.09.20. 17:36:16

@panelburzsuj:

(Jaéshogy miért ilyen bénák a kölkek? Mert soha ekkora ívben nem voltak leszarva...)

a 17 éves Parker Schnabel 2013.09.20. 17:43:08

@panelburzsuj:

Mit akarsz a fiatalokon pátyolgatni ?
Fideszt akartak, ostromoltak, szervezkedtek, fidesz lett.
Éppen élvezik, mint egyszeri muszlim öngyikla terrorista a 90 hurit a farkán pörgetve.

panelburzsuj 2013.09.20. 17:46:24

@ez a Kígyó éve:

Köszönöm az értékes demonstrációt.

panelburzsuj 2013.09.20. 18:20:11

@MEDVE1978:

"A magyar társadalom kilóra megvehető csürhévé vált, egy ilyen rendszerben sajnos a fiataloknak nincs sok esélye és ezt érzik is."

Tökéletes körbeforgó okoskodás.

Szar emberek szarokat nevelnek.

Valami nagyobb ívű nemzetviziló?

Nincs raktáron?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.09.20. 19:42:20

@Veridicus76:

"Ehhez képest 1929-ben (9 évvel Trianon után!) a magyar költségvetés plusszal zárt."

Erről dobhatnál linket, én más számokat ismerek.

"de az egyszerűen nem igaz, hogy a korabeli politikai elit közönyös volt a magyar nép sorsa iránt."

Nem az elitről írtam alles zusammen, hanem a több tízezer holdas nagybirtokosokról. a nagybirtokos nem egyenlőek a teljes elittel.

"A vagonlakó menekülteket, ahogy lehetett, igyekeztek kiutalt szükséglakásokban elhelyezni, létrejött az Országos Nép- és Családvédelmi Alap, amely minden tőle telhetőt megtett a lakhatási viszonyok javításáért"

lexikon.katolikus.hu/O/Orsz%C3%A1gos%20N%C3%A9p-%20%C3%A9s%20Csal%C3%A1dv%C3%A9delmi%20Alap.html

Nem tudom mennyit segíthetett a trianoni menekülteken egy _1940-ben_ létrejött intézmémy... gyanítom nem valami sokat...

"ha csekély mértékben is, de többek között egy igazságosabb birtokszerkezet felé tett lépés volt, és a Nagyatádi-féle földreform nyomán kb. kétmillió ember azért földhöz jutott! "

A nadrágszíj-parcellákra gonolsz? A kis és középparasztok (földdel rendelkezők) az össz-földterület 52%-ával rendelkeztek, míg a másik 48% a földtulajdonosok _0,8%-a!_ kezében volt. Herceg Esterházynak 223 ezer, Festetics Györgynek 69 ezer, Pallavicini őrgrófnak 51 ezer katasztrális holdja ( 1 kat. hold=5755 m2, számoljad ki, hány hektár!) volt.
Nem tudok róla hogy az említett uraságok bármilyen emberbaráti, illetve innovatív, kutatás+fejlesztési tevékenységet folytattak volna, azon túl hogy gondolom támogattak pár ingyenkonyhát. Ami szép dolog, de önmagában édeskevés.

"Az adósvédelmi törvény bíróság által csökkenthetővé tette az uzsorajellegű kamatokat"

Attól hogy egy gazemberség megszűnik, önmagában még semmi új nem jön létre.

"a korabeli magyar elitet csak a kártya meg a vadászat érdekelte. Nem így volt."

Döntő részüket az érdekelte. egyébként meg tölmindegy, mert ha a 0,8%-nak sak a fele kártyázott meg vadászott, az máris a földek 24%-a, ahol a parasztot csak nyúzták. Meg azt sem feljestsük, hogy mi volt az aratósztrájkok idején: jöttek a csendőrök és szétvertek mindenkit. A paraszt csak ne szervezkedjen, hanem fogja be mocskos pofáját, örüljön hogy nem döglik éhen, mi?

"Éppenséggel az elitből (az arisztokrácia és a maga klérus köreiből) kerültek ki főképpen a keresztényszociális gondolat zászlóvivői"

igen, ez 1896 után lehetett maximum (Rerum Novarum ugye, annak nyomán indult a keresztényszociális gondolat), felőlem visszamehetünk a kiegyezésig is, de az még mindig lófütyy a habsburgok 394 éves uralkodásához képest

"Az osztályharcos megközelítés elfogadhatatlan. "

Nem vagyok marxista, egszerűen arra mutattam rá, hogy a magyar elit az évszázadokokn kersztül,- kevés kivétellel, akikből aztán bálványt is csináltak Széchenyi, Wesselényi stb- elhanagolható minőségű innovatív tevékenységet végzett, helyette volt az "Extra Hungariam non est vita", a nyugati iskolákból kikerült nemesek hamarosan belerohadtak a proviniciális környezetbe. Ez a magyar tragédia.

Még a horthy-korszak kapcsán hadd idézzek két neves értelmiségit:

Kodolányi János
hu.metapedia.org/wiki/Kodol%C3%A1nyi_J%C3%A1nos_%28%C3%ADr%C3%B3%29

nemzetstrategia.blog.hu/2013/07/03/velemenyek_a_horthy-korszakrol

@Illyés Edith: "Pár hétig voltak vagonban, utána kaptak szükséglakást."

Még a 20-as évek végén is éltek trianoni menekültek a vagonokban. biztos voltak kivételek, az özvegységet nyilván kiemelten kezelték. ebből én nem vonnék le általános szabályt. Ennyi.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.09.20. 19:56:37

****Mindenki figyelmébe!!!*****

DOOMHAMMER egy ostoba zsidó troll, aki nemzetinek/fideszesnek adja elő magát.

Azért jött ide, hogy szétverje, értelmetlenné tegye, megölje az értelmes vitát. Nyilván a ballibek ugranak rá, mert az "ostoba jobboldali" kliséjébe pont belefér, na vajon miért.

Ha a blog szerzőinek van csepp eszük, örökre kitörlik a büdös picsába, az összes hozzászólásával együtt

Ha ezt elmulasztják, akkor marad a "ne etesd a trollt" ősi bölcsessége.

Én egyébként a párbeszéd híve vagyok, azzal aki az értelmes vita, nem pedig az előre megfontolt aljas szándékú félrevezetés híve. Aki ezt csinálja, ÖRÖKRE ki kell tiltani. Más nikkneveken úgyis vissza szoktak mászni, de felismerhetőek.

Foglaljuk össze!

Javaslat#1: kitiltani, hsz-eit törölni -ez a legegyszerűbb, mivel egy szargödör az összes megnyilvánulása

Javaslat#2: IGNORE, nem venni róla tudomást

A blogszerzőknek az előbbit, ha ez nem válna valóra, akkkor meg a tisztelt közönségnek az utóbbit javaslom.

Acmee 2013.09.20. 20:05:34

@ez a Kígyó éve: Kerlek ne altalanosits. Az egyik hozzaszolasomban emlegetett "birkak" korfuggetlenek. En sem tartozom az idosebb generaciohoz, de az eletben nem mennek ilyen helyre. A hulyek kortol fuggetlenul is hulyek.

Acmee 2013.09.20. 20:11:04

@bigmax: Igen megalkuvo vagyok, mert otthon egy csoppnyi szaj, akinek enni kell adni. Veszett ugyert nem allok neki pattogni, kockaztatva az eletben a legfontosabbat, a csaladom megelheteset, a gyerekem jovojet. Majd egyszer te is megerted. Szemelyeskedni meg ne kezdjunk, mert csak a korlatoltak keptelenek a nezeteik kulturalt utkoztetesere, csak sardobalni tudnak. Ugye megvan ez a kep a politikabol?

Éhes_ló 2013.09.20. 22:38:48

A poster szimplán hazudik.
Buktorék a fiatalok többségének felvállalhatók.
A jobbik pedig nagyjából a harmadának szintén.
A többi blabla.

Infomáció 2013.09.21. 15:35:57

"a Jobbik vállalhatatlan"

ezek után elmondható hogy ennek a blognak az írója is mérhetetlenül ostoba

Dzsentrisvihák 2013.09.22. 09:13:39

@Infomáció:

Ennek a blognak az írója az általános közbeszédet/sulykolt közvélekedést illusztrálta ezzel a kijelentésével, nem a saját, vagy az oldal véleményét.

Andrev 2013.09.22. 14:38:48

Szerintem ez valami Fideszes "kutatás" lehet, ami nem igaz, inkább csak ezt akarják elhitetni velünk. Mint amikor azt hozzák ki a "felméréseikből" hogy a Jobbik népszerűsége zuhan, a kormányé pedig nőttön nő :)

"a Heti Válasz és a Mandiner közölt szemelvényeket" - vagyis kiragadott részleteket. Ezek a lapok kikhez köthetőek? Naugye!

Mind tudjuk, hogy a 35 év alattiak körében melyik a legnépszerűbb párt, csak ezt nem merték lehozni.

Kitartást!

leroi 2013.09.23. 22:42:53

@Andrev: Úgy van. Teljesen igazad van.

Mind tudjuk, hogy az LMP messze a legnépszerűbb párt a fiatalok között.

:-D

Andrev 2013.09.24. 13:48:50

@leroi: nem a gyerekkorúakra gondoltam, hanem a 18-35 év közöttiekre, elnézést a félreérthetőségért!
süti beállítások módosítása