martonyi_hernadi.jpgKonfrontálódni a Kárpát-medence egyetlen hozzánk (eddig) normálisan viszonyuló államával, potenciális uniós szövetségesünkkel egy bukott cégvezető mosdatása érdekében nyilván sokkal célravezetőbb, mint kiállni több millió elszakított magyar érdekében.

Lemondja csütörtöki dubrovniki csúcstalálkozóját Martonyi János. A magyar külügyminiszter szerint Horvátország folyamatos politikai kampányt folytat a MOL ellen, és ehhez gazdaságon kívüli eszközöket is felhasznál. „Ezek a módszerek az Európai Unióban elfogadhatatlanok, ezeket a lépéseket Magyarország nem hagyhatja válasz nélkül” – olvasható a kormány közleménye. Hogy nyomatékot adjon szavainak, Martonyi a horvát INA részvények eladására szólította fel a MOL-t, valamint polgári és büntetőjogi lépések megtételét kezdeményezte a „Magyarországot ért sérelmek orvoslására”.

Kemény jobbegyenes ez Európa bohócdiplomatájától, aki ha hetente három magyart vernek meg határon túl, „jószomszédi viszonyról” beszél, ha csak egyet, „stratégiai partnerségről”. Reméljük, a lendület nem hagy alább, és hamarosan a többi balkáni ország is sorra kerül. Szeretnénk pár tippet adni, mely környező országokkal lenne érdemes folytatni a sort.

Kezdjük mondjuk Romániával, ahol magyar rendezvények betiltásával és magyarországi politikusok kitoloncolásával fenyegetőznek. Ahol a mai napig nem kapták, nem kaphatják vissza a kommunizmus idején elkobzott ingatlanaikat az egyházak. Ahol egy orvosi egyetem magyar tagozatát nem engedik intézményileg önállósodni. Ahol úgy követelik a szomszédos Moldova elcsatolását, hogy a saját területükön élő magyarok autonómia követeléseit még napirendre sem hajlandóak tűzni.

De ha már az „Európai Unióban elfogadhatatlan” eljárásról van szó, pár gyomrost ki lehetne osztani északi szomszédunknak, Szlovákiának is, ahol törvényben tiltják a nemzeti kisebbségeknek, hogy hivatalos helyen anyanyelvükön megszólaljanak, vagy más állampolgárságot vegyenek fel.

Vagy folytassuk Ukrajnával, ahol a regionális nyelvtörvényt úgy értelmezik, az csak az oroszoknak jár, a kárpátaljai magyaroknak nem. A magyar többségű választókerület kreatív átrajzolása, emlékműveink rendszeres meggyalázása és a magyar állampolgárok megfigyelése miatt szintén fel lehetne venni a kesztyűt.

Hogy a pofonosztásból senki se maradjon ki, az Unióba igyekvő Szerbiának igazán elmagyarázhatná már valamelyik budapesti ajrópéer, miért ciki 2013-ban koncepciós perekkel megfélemlíteni a magyar lakosságot, kollektív bűnösség címszóval kirekeszteni a jóvátételből egy teljes nemzeti kisebbséget.

Persze nyilván mi vagyunk naivak, ezek olyan csip-csup ügyek, amelyek nem érik el a Bem-rakpart ingerküszöbét. Konfrontálódni a Kárpát-medence egyetlen hozzánk (eddig) normálisan viszonyuló államával, potenciális uniós szövetségesünkkel egy bukott cégvezető mosdatása érdekében nyilván sokkal célravezetőbb, mint kiállni több millió elszakított magyar érdekében.

Nem tudjuk, mi lesz Hernádi Zsolt MOL-vezér sorsa, vajon Ivo Sanader sorsára jut-e. Őszintén szólva, azt sem érdekel minket, ha nem adják ki. Ahogyan az írek sem adják ki Tobint, a gázolót. Ők viszont legalább hallgatnak, nem arénáznak „barátságtalan lépésről”, hogy a magyar bíróság elítélt egy köztörvényes bűnözőt. Így viszont marad idejük arra, hogy kiálljanak külhonba szakadt észak-írországi testvéreikért. Ha európai minta kell, tőlük is vehetnünk példát.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr785548036

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csótány vs politikus 2013.10.03. 10:52:51

A csótány nem akar politikus lenne, mert népszerűbb tőlük és nem akarna annyira gyülölt lény lenni.

Trackback: iGazságszolgáltatási maffia trükkök 1 2013.10.03. 10:51:54

A velejéig rohadt az i-gazságszolgáltatási rendszerünk néhány alapvető trükkjéről veszem le itt a leplet. A trükkök a valós életben születtek, tehát egyik sem kitalált, vagy fiktív. Rám olvashatják majd itt egyesek a hozzászólásokban, hogy de hát ezek ...

Trackback: Fővárosi Törvényszék tévedésbe ejtése? Vagy együtt csaltak? 2013.10.03. 10:51:32

Az iGazságszolgáltatási-maffia Ellenes Csoport jelenti 3: Vavrikné Tripsánszki Ágnes "független bíró" vs. Iván Gábor IGe független gondolkozó, internetes naplóíró és közéleti személy veti össze erejét a  "Verhetetlen Banzuke" extrém  kihívási...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vallatas 2013.10.03. 10:03:19

Hernádiért minden feláldozható, az a csúfság nem történhet meg, hogy Orbán szotyolázó társa hiányozzon a Felcsút meccseiről...

Netuddki. 2013.10.03. 10:09:33

Balfasz fidesz. Ha a horvátok azt szeretnék, hogy a MOL eladja az INA részvényeit, akkor a fidesz kormány pont azt csinálja amit a horvátok akarnak.

Mellesleg elgondolkodtató, hogy ha ennyire a MOL vezér mellé áll a fidesz, (igen, a mutyista, tolvaj fidesz) akkor lehet mégis van valami abban amit a horvátok állítanak? Főleg ha ennyire "túlreagálják" a dolgot...

Jorgos Vadefakisz 2013.10.03. 10:11:30

@♔batyu♔: Jaa, most már értem! Akkor számoljunk:
Kb. 0,5 millió mélymagyar ütni fog 15 millió "egyebet", addig, amíg azok nem beszélnek magyarul.
Valahogy így képzelitek, sutyerákok?
He-he! Sok sikert! :)

Netuddki. 2013.10.03. 10:13:34

@kovi1970: Ja és igen, úgy kell most az a pénz (az eladott horvátországi részvényekért cserébe) a fidesz kormánynak, mint egy falat kenyér. Utánuk az özönvíz...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.03. 10:17:06

@fuck_a_but:

"Azért arra kíváncsi lennék, a mélymagyar vitézek pontosan hol is szeretnének határolni egy "autonóm Székelyföldet"."

Hát Székelyföldön, nem?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.03. 10:20:52

Nos, ez a mostani a konfrontálódás kormánya (persze a rezsicsökkentés mellett). Konfrontálódott már a horvátoknál sokkal nagyobb pályás játékosokkal is, sőt szerintem ezek a konfrontációk alapvetően el is viszik azt a hasznot, amit a jelenleg regnáló kormány esetleg más pozitív intézkedéseivel elért. Szóval miért pont a horvátokkal ne konfrontálódnánk, miközben az elmúlt 3 évben mi lettünk az EU agresszív kismalaca. Az lenne a furcsa, ha nem konfrontálódnánk.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.03. 10:23:41

@tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan: Köszönjük a hasznos hozzászólást. Nyilván így sokan nem értették, hogy miről van szó. Más még valamit esetleg?

bgp 2013.10.03. 10:24:34

Csak azt kapjuk amit "mi" is csinálunk a külföldi befektetőkkel. A duzzogás jogos lenne, ha "mi" nem pont ugyanezt csinálnánk.

bgp 2013.10.03. 10:26:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Inkább körül. Nehogymá' szétszakítsák Székelyföldet.

BelAmi 2013.10.03. 10:27:46

Éljenek a korrut gazemberek!! (Madarat tolláról, kormányt barátjáról)

Pan Modry 2013.10.03. 10:31:56

Ez szerintem a genetikai selejtek kormanya, kormanyozni, egyuttmukodni nem tudnak, mindig harcolnak.

Altalaban a sikertelen nepek szeretnek folyton harcolni, akarcsak egymassal is, a sikeres nemzetek, mint pl. a nemetek, es a skandinavok, nos, ok az egyuttmukodesben hisznek.
Regionk sikeres nemzetei, ugyancsak nem masoljak az Orban kormanyt, ahol valoszinu Eszak-Korea utan a legmagasabb a genetikai selejtek aranya.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.03. 10:34:29

@bgp: Ha mi csináljuk, akkor "nem leszünk gyarmat". Ha más csinálja velünk akkor "ez is a nagy nemzetközi háttérhatalom összeesküvésének a része, a vak is láthatja".

Így működik a kétbites.

Jorgos Vadefakisz 2013.10.03. 10:41:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Hát egen, erről szóltok. De legalább a saját "oldalatok" írásait elolvasnátok, basszátok meg: jobbegyenes.blog.hu/2013/08/15/a_nagy_autonomia-vita_i_erdelyi_magyarsag_nem_egyenlo_szekelyfold
A pártiumi és egyéb erdélyi magyar meg szarja össze magát mi?
Ehh, inkább olvasgassatok TótaW-t:
hvg.hu/w/20131003_A_bumerang_el_van_vetve

kurgan 2013.10.03. 10:50:05

felvidékiként bizony erősen elgondolkodtam, hogy ugyan milyen törvény tiltja nekem a hivatali magyarnyelv-használatot, de nem tudok ilyenről. a törvény ezt tudtommal 20 százalékos küszöbhöz köti. Tény, hogy lehetne jobb is a helyzet, és az állami intézmények lappangó nacionalizmusa tagadhatatlan, de akkor sem igaz, hogy törvény tiltaná a nyelvhasználatot.

Ambiorix 2013.10.03. 11:00:00

@poszt
Figyelj, tökikém, mi lenne, ha az indulatos, fröcsögő szardobálás, bukott cégvezetőzés, bohócdiplomatázás helyett higgadtan felsorolnád a Hernádit terhelő megdönthetetlen bizonyítékaidat? Ja, hogy semmi? Felírtak valamit egy szalvétára, ami akár egy horvát luxuskurva telefonszáma is lehet, mi? Súlyos, nagyon súlyos....

yafet 2013.10.03. 11:00:48

Ha Hernádit lecsukják, onnantól a horvátok bármit visszacsinálhatnak, amit a MOL elért. Kurva sokat veszítene a MOL és az állam is. Piacban, pénzben befolyásban, stb.
A kormány feladata, hogy a magyar érdekeket védje, és nem csak itthon, hanem külföldön is. A "gzdasági szabadságharc" és egyéb szlogenek mögött kurva sok pénz van; olyan sok amiért már megéri beleállni egy-két ütésbe.
A határontúli magyarok autonómiájában nincs pénz így ott nem nagyon vagdalkóznak. Megverik a magyarokat? Mit érdekli ez a"nemzeti tőkét".

MEDVE1978 2013.10.03. 11:02:19

Azoknak, akik azt javasolják, hogy adjuk ki Hernádit, mert ha ártatlan nincs mitől félnie: komolyan azt gondolja bárki is, hogy Hernádi egy elfogulatlan, fair tárgyalást kapna? Mert a horvátoknál egyáltalán nem átpolitizált az ügy mi? Azonkívül nemzeti érdekük, hogy kimondassák Hernádiról, hogy bűnös.
A helyzet a következő:
1. A magyar ügyészség nyomozott az ügyben, átvizsgálta a MOL számlamozgásait. Bizonyítékot nem talált. Ez két dologra utalhat: Hernádi ártatlan vagy jól eltüntette a nyomait. A horvátok át sem nézték a nyomozás eredményét, nem vették figyelembe. Pedig a magyar hatóság eredményeire lehetett volna akár azt mondani, hogy nem elégségesek stb. Az, hogy nem nézték meg, azt mutatja, hogy nem is törekednek ilyen jellegű bizonyíték megszerezésére.
2. Valószínűleg az ügyben több érintett - elítélt vagy érdekelt - van Horvátországban. Salandert 10 évre elítélték. Vajon ezek az emberek egységesen Hernádi ellen vallanak majd? Hát persze! Hiszen egyrészt a horvát nemzeti érdek, másrészt egyesek esetében nyilvánvalóan a büntetés csökkentésének esetleges ígérete is ebbe az irányba hat.
3. Ha bizonyíték lenne a pénz átadásáról (videó, hang vagy bármi egyéb), azt a horvátok már felhasználták volna, hogy nyomást gyakoroljanak Magyarországra. (hiszen akkor mindenki látná, hogy Hernádi bűnös). Valószínűleg ilyen nincs, tehát sem arról nincs bizonyíték, hogy Hernádi átadta a pénzt, sem arról, hogy valahonnan nagy mennyiségű készpénzt szerzett.
4. Ha tehát kiadjuk Hernádit a horvátoknak, szinte 100%, hogy egy kirakateljárásban X horvát tanú mellett elítélik.
5. Ezután a MOL-nak történő adásvételt illegálisnak minősítik és megpróbálnak jogi úton kártérítést követelni, érdeket érvényesíteni a MOL-al szemben.
6. Mivel a MOL 25%-ban magyar állami tulajdon ez mindannyiunk zsebére megy.
Ha az oroszokat érdekli el kell adni nekik az egész INA részesedést, hadd szopjanak a horvátok a Gazprommal. Azok majd szépen kiröhögik őket az ilyen vádaskodásoknál.

_most_ 2013.10.03. 11:05:04

haha, visszanyalt a fagyi, úgy néz ki a horvátok is megkezdték a gazdasági szabadságharcot, nem akarnak gyarmat lenni :D

nu pagagyí 2013.10.03. 11:25:58

Példát mutattunk Horvátországnak, hogyan kell kicsinálni a külföldi tulajdonú cégeket hatalmi eszközökkel. Legyünk rá büszkék, példánk ragadós. Martonyi kidüllesztett mellel mehetett volna Horvátországba tanfolyamot tartani arról, hogyan szívathatná meg például az OTP-t is az ottani kormány.

nu pagagyí 2013.10.03. 11:27:29

@MEDVE1978: A MOL útjában áll a horvát rezsicsökkentési törekvéseknek.

Veridicus76 2013.10.03. 11:31:01

Olvasom a hozzászólásokat (nem kommenteket, mert ilyen szó nincs), és azt látom, hogy többen örülnek, amiért magyar érdek sérül. Nyilván tudják, hogy miért jó ez nekik, kívánom, hogy jót recskázzanak rá.
Mármost ami a bejegyzés témáját illeti, az egyfelől helytálló, hogy sokkal súlyosabb nemzetpolitikai ügyekben az úgynevezett külügy és konkrétan ez a Martonyi nevű ostobán és meghunyászkodva motyorászik faszságokat, másfelől viszont az nagyon is rendjén van, hogy ebben az ügyben kiállnak a magyar érdekért. Nem tudom, Hernádit meddig lehet védeni anélkül, hogy a helyzet ne legyen súlyosabb, de azt szögezzük le, hogy Horvátország baloldali kormánya messzemenően barátságtalan - és az eddigi kifejezetten stratégiai jó viszony tekintetében különösen barátságtalan - magatartása nem maradhat szó nélkül. Persze buta tévedés volna azt hinni, hogy ez pusztán magyar-horvát ügy. A zágrábi ballib kormány nem saját szakállára cselekszik. Ez pedig a horvátok számára is figyelmeztető jel.

Spiro 2013.10.03. 11:31:58

@Ambiorix:
Hernádit nem azért körözik, mert bűnös, hanem azért mert nem együttműködő a kihallgatással kapcsolatban (nyilván a nyomozóhatóság előzetesen nem teregeti ki a kártyáit, így se pro se kontra nem eldönthető, hogy ártatlan, vagy bűnös).

Ne sorold fel, hogy mik a kifogások, hogy miért nem működik együtt, csak abba gondolj bele, ha téged idéznének a horvátok, akkor is diplomáciai konfliktussá eszkalálódna a dolog.

@yafet:
A kormány kisbefektető a MOL-ban, ami egy tőzsdén jegyzett cég. Még azt sem mondanám, hogy többségben magyar tulajdonú lenne (bármely társaság bejegyzésének helye, székhelye sem garantáltan állandó).

Így kissé röhejes, hogy egy kis tulajdonos utasítja a céget, hogy adja el egyik befektetését –az egyébként legjobban jövedelmezőt-. Az INA eladása a piaci közvélekedés egyébként romboló hatású lehet a MOL árfolyamára, pláne a hosszú távú kilátások miatt (ha el is tudnák adni annyiért amennyiért vették+ amennyit beruháztak, ami erősen kétséges).

Így az államnak, mint MOL befektetőnek azon kellene munkálkodni, hogy a ~23.000 Ft-os érfolyamon megszerzett csomag tulajdona értéke növekedjen.

Ha Hernádi nem vesztegetett, vagy ez abszolút nem hozható kapcsolatba a MOL-lal, akkor a Magyar államnak nincs mitől tartania, és nem kellene kisbefektetőként nagyfaszoskodni. Ebben az esetben, ha láthatólag nagy becsben tartjuk Hernádit, akkor a JOGI kereteken belül kell mindent megtenni tisztázása érdekében (ha erre a MOL vagy ő maga képtelen – ami elég valószínűtlen).

Ha pedig az állam tud valami terhelőt az ügyben (és ezért védik Hernádit –aki azért mégsem állami alkalmazott-), akkor pláne nagy baj a jelenlegi viselkedés, és talán nem az az ország lejáratása a megoldás.

DemoJoe 2013.10.03. 11:34:21

@MEDVE1978: az első értelmes megnyílvánulás. Szerintem is adják el a Gazpromnak az majd csapágyasra hajtja velük a szopórollert. Szlávok mindig is szlávok maradnak lsd Jelasics.

czjanos 2013.10.03. 11:43:34

Lehet, hogy nem a személy fontos annyira, hanem a kapcsolatrendszere, a "tudása".

Zakk (törölt) 2013.10.03. 11:48:03

Konfrontálódni igenis szükséges. A merjünk kicsik lenni mentalitásból elegem van. A horvátok el vannak szállva. Melyik ország segített nekik a szomszédságból a szerbek ellenében? Melyik ország támogatta feltételek nélkül az uniós csatlakozásukat? Kik beszélnek itt kisbefektetőről? Kedves kommüntelők..nézzetek már a számok után..Magyarország az egyik legnagyobb befektető és kereskedelmi partnere Horvátországnak, de ha csak a turizmust veszed a látogatok száma és nemzetisége alapján akkor is a legjelentősebb bevételi forrás a magyar szomszédság. Épp ideje hogy kiálljunk magunkért és az érdekeinkért, bárki ellen.

mrbateman 2013.10.03. 11:51:05

Azért nincs ez így jól, én szégyenkezem kissé, hogy a MOL extraprofitot realizál és a horvát testvéreimen élősködik.
Szerintem csökkentenünk kellene nekik a benya árát kb 50 lipával...mert lássuk be drágán adjuk nekik, sanyargatjuk őket na!

kurgan 2013.10.03. 11:52:35

@Veridicus76: milyen magyar érdek sérül? egy korrupt cégvezetőt akarnak elkapni a horvátok, akik a saját exminiszterelnöküket már sittre vágták az ügyben. ők valszeg nem is értik, miért ekkora a felhajtás. szerintem horvátországban egy pillanatig sem gondolta azt senki sem, hogy horvátellenes dolog lecsukni a horvát miniszterelnököt. ilyesmi csak magyarországon fordulhat elő, hogy egy korrupciós ügyből is nemzeti ügyet kreálnak. egyébként pedig a mol 80 százaékban pedig külföldi befektetők kezében van, csak a menedzsmentje magyar.

_most_ 2013.10.03. 11:53:27

@Zakk: csak ez a hihetetlen képmutatás elég vicces, mert ügye a fidesz harcot indított a külföldi befektetők ellen politikai érdekből, de ha a horvátok csinálják ugyanezt akkor fel vannak háborodva :D

kurgan 2013.10.03. 11:54:14

@Zakk: de mi a fasznak konfrontálódni ilyen baromság miatt? ki neked a hernádi? menjen oda és tisztázza magát, ha ártatlan. ha nem, csukják le szépen, ennyi. ja hogy orbán haverja? hát azt pont leszarom.

nu pagagyí 2013.10.03. 11:55:28

@Veridicus76: Csak nem esküdtek össze megint ellenünk valakik? Únom már.
Legjobb politika, ha Hernádi tisztázza magát. A MOL-t pedig más is tudja vezetni addig, bízzák a részvényesekre a dolgot. Állambácsi ne follyon már bele egy magáncég ügyeibe. Inkább itthon vigyázzon a renoméjára, hogy legyen alapja tiltakozni, ha magyar befektetőket tisztességtelen politikai támadás ér külföldön. Szerintem most jobb, ha kussolnak, mert elnézve például a közműcégek és bankok elleni, fosztogatásban kimerülő politikai ámokfutásukat, nem sok megértésre találnának Európában.

Zakk (törölt) 2013.10.03. 11:56:30

@Spiro: Hernádit egyetlen ok miatt körözik. Azért körözik hogy a magyar kormányt nyomás alá tudják helyezni horvát belpolitikai okok miatt. Tudják hogy a magyar kormány küzd az unió különböző szerveivel és kapóra jön hogy a nemzetközi sajtó ezt majd lebegteti a magyarok kárára. Ezért van körözés kiadva semmi másért. Ez egy politikai lépés, ártó szándékkal, továbbá egy üzenet a horvát választók felé az erős, tettekben kifejezhető hazaszeretetről. Tévedés ne essék uraim, Horvátországban a nacionalizmus sokkal magasabb szinten játszik mint Magyarországon, és ez persze egy nemrég vívott véres függetlenségi háború után érthető is.

turbocat 2013.10.03. 11:57:36

mire a nagy szájtépés...., ha nem adott dugipénzt a szandálos, akkor ne lapítson.., ha adott, akkor meg húzzon a faszba a börtönbe, a szotyiadagot meg beviheti neki a vezír látogatáskor..., ennyi !!!!

mrbateman 2013.10.03. 11:57:50

@DemoJoe: Nagyon jó ötlet!

Kevés olyan hülye van rajtunk kívül, aki ha elhatároz valamit, akkor félredob P/E-t, eszközértéket, benchmarkot mindent és büszkeségből megveszi, bármi áron!

Mondjuk az orosz pont ilyen (nem mellesleg ő megteheti, hogy hülye legyen...és egyébként nem is az, mert a végjátékban ő fog árazni)

Épp büszkeségből fog megszopatni minket egy alacsony árral.

Szolo 2013.10.03. 12:02:10

@MEDVE1978: Az eladás szerintem kizárt, mert most (amíg az egész bírósági ügy le nem zárul) biztosan csak nyomott áron lehetne eladni bárkinek az INA kb. felét kitevő részesedést, amivel a MOL rettenetesen sokat veszítene. A vevő (kihasználva az eladási kényszert) súlyosan nyomott árat ajánlana a tulajdonrészért, amit elfogadva a MOL inkább a billiárd forintos nagyságrendbe tartozó veszteséget lenne kénytelen elkönyvelni, mint pár száz milliárdost. A MOL árfolyama egyszerűen összeomlana, és a MOL-Csoport végérvényesen elveszítené a súlyát a közép-európai gazdasági szerkezetben. Ez már egyértelműen súlyos nemzetgazdasági kockázatnak számít.

JohnHenry 2013.10.03. 12:02:49

@MEDVE1978: vagyis te komolyan azt hiszed, hogy orbán ügyészsége komolyan utánanézett a horvátok vádjainak? vagy naív vagy, vagy mérhetetlenül ostoba.

JohnHenry 2013.10.03. 12:04:29

@Szolo: törvénybe van iktatva, hogy ha béna a kormány, új adót vethet ki a polgárokra a vesztett pénz pótlására - semeddig nem tart a tv-t kiegészíteni erre az esetre is :/

Zakk (törölt) 2013.10.03. 12:05:23

@_most_: hatalmas különbség van a két dolog közt és ne lenne szerencsés összemosni a dolgokat. Először, a MOL mint stratégiai partner, másodsorban a legtöbbet adó cég volt versenyben az INA cégért. Nyert, és nem csak azért mert többet adott. Azért nyert mert az OMV nem fejleszteni akart és az sem volt biztos hogy az OMV magának vásárolt volna.
( Gazprom ) Az INA valóban megmenekült a MOL érkezésével és a szanaszét baszott ipari infrastruktúrát is helyre tették rengeteg magyar euró érme befektetésével. A Magyarországra érkezett energia cégek, de tovább megyek, nem csak az energia cégek, lófaszt sem fektettek be itt. Próbálj a Svábhegyen széles sávhoz jutni :)Piac voltunk olyan feltételekkel ami valóban tönkretette a magyar gazdaság nagy részét. Miért? Mert a volt kommunista urak így lettek szalonképesek az eu-ban. Nem mosnám össze a két dolgot, mert nagyon nincs köze a két dolognak egymáshoz. Azzal vádolni minket hogy vesztegetéssel vettük meg az INA-t több mint pofátlanság, ez kérlek kb. olyan mintha a szomszédod holnap följelentene hogy adót csalsz, minden alap és bizonyíték nélkül.

susu64 2013.10.03. 12:13:33

Jobbegyenes, a baj nem az, hogy hükye vagy, de nagyon, hanem mellémég szemét is. A hülyeség genetikai, ami nyilván sok tanulással még fejleszthető is. A szemétséged pedig abban nyilvánul meg, hogy vagy nem ismered a témát és a hozzáfűzött sallangokat - amik mellesleg össze sem illenek, vagy, ami még rosszabb: ismered, de szándékosan félremagyarázod őket. De hát, mióta tudjuk, hogy ezek a blogok a Jókai utcában készülnek, nincs min csaodálkozni. A témáról meg Ambiorix, MEDVE 1978 és Zakk véleményeivel értek egyet. A legtöbb ócska, zsigeri, gondolkodás nélküli fröcsögés. Kinek jó ez? Lesz-e ettől olcsóbb a kenyér vagy melegebb a lakás? Nem gondolnám. Mindaddig, amíg az ilyen gyűlölködő, gyűlöletkeltő, uszító, sárdobáló hazug blogokat eltűrjük - bármelyik oldalról -csak rosszabb lesz a mentális helyzete mindenkinek, kivéve a rinocéroszokat, akik le sem sz@rják a közállapotokat.

_most_ 2013.10.03. 12:16:14

@Zakk: értem, de úgy néz ki a horvátok nem látják a MOL mennyi jót tett velük :D

Link elek 2013.10.03. 12:16:14

A MOL krva nagyot fog bukni az INA kalandon.
Eloszor horvat strategia vallalatta minositik az INA-t, amit az iranyito tulajdonosnak (ha baj van) tomnie kell penzzel, vagy elveszti a tulajdonreszet.

Majd jon majd a horvat rezsicsokkentes, jogszaballyal csokkentik a horvat benzin/gaz arat es a INA/MOL-nak szazmilliardos vesztesege keletkezik.
Az egesz addig fog tartani, amig a MOL nem konyorog, hogy 1 euroert eladhassa a reszesedeset a horvat allamnak.

Link elek 2013.10.03. 12:17:28

@Zakk:
1. a hala nem politikai kategoria
2. a szarbek ellen az amerikaiaktol kaptak segitseget

susu64 2013.10.03. 12:18:04

Martonyi jobbegyenese bizony nem tévedt el, mert - bár ez is ennek a belettnak a része lehet - a horvát kormány már sajnálkozott, és kijelentette, hogy az igazságszolgáltatásra nincs hatása, hiszen az független.

Gera 2013.10.03. 12:18:56

Az ugye megvan, hogy Hernádival együtt bukik a MOL horvátországi ügylete is? Ezért kell megvédeni, nem mint személyt. Persze nyilván ez utóbbinak is lehet szerepe (ha én egyszer kinyitom a számat effekt), de jelenleg elsősorban az előbbiről lehet szó inkább.

susu64 2013.10.03. 12:21:03

@Link elek: vagy előbb eledják a Gazpromnak, merő jótékony bosszúból, akik a gazdaságos ügyvitel érdekében bevonják a szerbeket, s a horvát energiaszektor máris szerb befolyás alatt lesz. Nem hinném, hogy a horvátok ezt őszintén szeretnék.

Szevasztok 2013.10.03. 12:21:39

"Konfrontálódni a Kárpát-medence egyetlen hozzánk (eddig) normálisan viszonyuló államával"

Ők ehhez értenek. Mi ebben a furcsa? Megszokhattuk már...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.03. 12:23:48

@fuck_a_but:

Én egy darab ember vagyok, s nincs oldalom.

TótaW-t pedig sosem olvasom, mert nem kedvelem antiintellektuális bulvárt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.03. 12:24:37

@fuck_a_but:

"A pártiumi és egyéb erdélyi magyar meg szarja össze magát mi?"

S ez hogy jön ide?

_most_ 2013.10.03. 12:30:34

@susu64: eladhatjáka Gazpromnak, de azon gyanítom sokat fog bukni a MOL is, dehát fő a bosszú :D

Szolo 2013.10.03. 12:32:20

@JohnHenry: Miért finanszírozná a magyar kormány a horvátokat? Egyszerűen nem adja el, és nincs milyen veszteséget kipótolni adópénzből.

Spiro 2013.10.03. 12:35:56

@Zakk:
Igen, ezt is bele lehet látni, meg azt is, amit a Horvátok sugallnak (szerintem egyikért se tedd a kezed a tűzbe).

De ha úgy is van ahogy mondod, akkor is látszik, hogy az EU-ban az ilyen ügyeket sokkal ügyesebben kezelik, és magén cégek más állammal történő viaskodását nem emelik az állami politika szintjére.

(pl. Merkel is biztos elmondta már Orbánnak, hogy menjetek már a halálfaszára a T-COM, EON, bankok stb. ilyen olyan különadó szopatásával, de nem kérték nyilvánosan egyetlen cégüket sem, hogy húzzanak el tőlünk (mert ehhez semmi közük)).

Hangsúlyozom a MOL magán társaság és talán nem is többségi magyar tulajdon. Egy nyilvánosan jegyzett részvénytársaság üzletpolitikáját ne irányítsa már egyetlen kissebségi tulajdonos, még ha ez a magyar állam is.

De mi „fullba nyomjuk a kretént” („Never go full retard man…” – Tropical Sorm -)

Zakk (törölt) 2013.10.03. 12:40:11

@Link elek: Szopóroller? :)

épp most nyilatkozott a horvát államfő
szerintem olvasgasd egy ideig hátha megérted...

ui: nagyszerű érzés amikor egy kormányfő igazolja a szavaimat..

idézet az index.hu épp megjelent cikkéből:

Milanovic még egyszer visszatért Magyarországra: „Ha valaki az utóbbi húsz évben igazán kiemelkedő segítséget nyújtott Horvátországnak, lehetőségeihez mérten, akkor az Magyarország volt. Talán senki más, csak Magyarország, attól függetlenül, hogy éppen ki volt hatalmon abban az országban. Szeretném hinni, hogy semmi nem változik ezen a téren. Sajnálom ezt az egészet, de a kormány nem tehet semmit" – mondta.

Zakk (törölt) 2013.10.03. 12:43:10

@Link elek: lehet a korod miatt nem emlékszel rá de én elég sok gyógyszert kötszert élelmiszert lőszert és fegyvert láttam ott magyar dobozokból kirakva :)de beszélhetsz Tvrtkoval is, elmondja majd neked amit tudnod kell.

MEDVE1978 2013.10.03. 12:50:42

@JohnHenry: Miért, te szent vagy? Megjegyzem a magyar nemzeti érdek szempontjából - és itt most mindegy, hogy ORbán, Bajnai vagy Gy.F kormány van - egyértelmű, hogy nem szabad kiadni a faszit, attól függetlenül, hogy bűnös-e vagy ártatlan.

BelAmi 2013.10.03. 12:51:41

@MEDVE1978: "komolyan azt gondolja bárki is, hogy Hernádi egy elfogulatlan, fair tárgyalást kapna?"
"A magyar ügyészség nyomozott az ügyben, átvizsgálta a MOL számlamozgásait. Bizonyítékot nem talált."
Mert szerinted az Orbán-vezérelte magyar ügyészség mindig fair módon jár el. Naiv vagy-é, vagy csak simán hülye?

MEDVE1978 2013.10.03. 12:54:11

@Szevasztok: az egyetlen normálisan viszonyuló állam abszolút nem igaz. Az osztrákok, szlovének és a rendszerváltás óta az ukránok is normálisak, nincs konfliktus velük. Tény, hogy eddig inkább a románokkal, szlovákokkal és szerbekkel volt gond és a horvátok kevésbé voltak gázok, de úgy tűnik, hogy ez most változik.

zobod 2013.10.03. 12:54:28

Tanulságos történet, modellértékű lehet a közműcégeink visszaszerzése, és az őket elkótyavetyélő baloldali politikusok elszámoltatása illetve megbüntetése során.

Egyébként, ha a MOL törvényt sértett, akkor - éppen a fentiek miatt - állni kell a következmények elébe.

stim 2013.10.03. 13:03:46

A Mol ügy precedens értékű lehet. Nem lehet egy cégvezetőt blokkolni, megzsarolni, ellehetetleníteni egy zsarolási üggyel amit idehaza vizsgáltak és nem találtak bizonyítékot illetve nem mutattak fel semmi bizonyítékot a horvátok sem. Ez egy politikai rágalomhadjárat gazdasági érdekekeért.

Ilyen módszerrel a jövőben egy rágalmazással milliárdokat érő üzletrészekhez lehet jutni különösebb indoklás nélkül. Na ez az ami nem korrekt.

A horvátok emlegetik, hogy barátok. Az nem barát az ilyesmit megenged magának. A barátok segítik egymást. Mit segített Horvátország eddig Magyarországnak? Magyarország mind a háborúban, mind az EU-s csatlakozáskor segítette Horvátországot. Ez a köszönet érte. Lehet, hogy rosszindulatú, rasszista, magyargyűlölő, ellenséges országokkal körülvéve szeretnénk Horvátországot barátinak látni de úgy tűnik nem hogy nem segít de támad. Majd tanulunk belőle ezentúl más lesz a hozzááállás. Nem felejtjük el.

Jorgos Vadefakisz 2013.10.03. 13:03:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Barátom, így helyesebb: "...nem kedvelem AZ antiintellektuális bulvárt". Egyébként nem ezért nem olvasod, hanem azért, mert fikarcnyi humorérzéked sincs. Ez pedig - tapasztalatom szerint - a jobboldaliakra jellemző. Tehát, van oldalad. :)

MEDVE1978 2013.10.03. 13:05:22

@BelAmi: Ahogy írtam, úgy örülök, hogy itt ilyen sok szent ember szól hozzá. Újra megismétlem, hogy lényegében nem az a tét, hogy Hernádi bűnös-e. A horvátok egyértelmű célja, hogy kiüssék azt a Mol-t a nyeregből, amelyik három milliárd eurót fektetett be náluk és amelynek a negyede a magyar állam (tehát a mi) tulajdonában van.

Csak hozzátenném, hogy a vesztegetés esete sem lett volna olyan egyedi, ezzel elég sok nyugati cég még ma is él a harmadik világban, nemrég még Kelet-Európában is. Nem nagyon hallani róla, hogy ők leültetgetnék ezek vezetőit.

A magyar ügyészség jelenlegi állapota ebből a szempontból teljesen indifferens. Egyébiránt két dolog még:
1. Ahogy írtam, a horvátok meg sem nézték a magyar nyomozati eredményeket és abba sem mentek bele, hogy Hernádit Magyarországon kihallgassák. Ennek nyilván okai vannak.
2. Az ügylet anno a szocik idején volt asszem, így most ők sem tiltakoznak.

yafet 2013.10.03. 13:10:14

@stim: Ott a pont. A horvátokat behúztuk az EU-ba, most már kinyilt a csipájuk.
Végülis mi csak félig, de ők full balkániak.....

Jorgos Vadefakisz 2013.10.03. 13:11:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Úgy jön ide, hogy te írtad:
"Hát Székelyföldön, nem?"
Székelyföld pedig nem egyenlő Erdéllyel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.03. 13:13:27

Azért elgondolkodtató, hogy a horvátoknál nem a MOL főbűnös, mint nálunk az idegen cégek (energia, pénzügy, kereskedelem, stb.) Arrafelé a volt miniszterelnök Ivo Sanader is 10 évet kapott.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.03. 13:14:18

@MEDVE1978: Voltak magyar nyomozati eredmények vagy nyomozás nélkül azonnal ejtették az ügyet?

mrbateman 2013.10.03. 13:25:02

Bónusz kérdés: ha kiadjuk és Hernádit elmeszelik és megállapítják a bűnösségét, akkor az azt jelenti, hogy amint hatályos a bírói döntés az INA autómatikusan nem a MOL Nyrt-é?
Naugye!
Ez egyelőre egy büntető ügy. Ha lemegy, akkor utána lehet birkózni polgárival ha a feleknek kedvük van.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.03. 13:25:17

@fuck_a_but:

Szeretem a humort. De Tóta egyszerűen csak szar. Nem vicces.

csavari 2013.10.03. 13:33:56

A jó kurva anyját ennek a mocskos besúgó, szabadkőműves, lakhely áruló patkánynak! A zsidókkal szemben fitogtassa az erejét ne a Horvátokkal szemben akik esetleg segíthetnek is nekünk, míg a zsidók csak a kiirtásunkban érdekeltek mert rövidesen takarodniuk kell a rabolt területekről! Az én és a családom nevében se kérjen bocsánatot a zsidóktól mert sem én, sem felmenőim de a gyerekeim se vettek részt a zsidók deportálásban! Az ilyen mocskos féreg beszédek után viszont támogatni fogom minden zsidó kitakarítását Magyarországról!

zobod 2013.10.03. 13:34:17

@MEDVE1978: éppen ezért fontos, hogy az eu tag Horvátországban, nyilván mindenféle EU fórumon történő fellebezések után mi lesz a végkifejlet. Akkor itt sem lehet majd probléma belőle, ha egyes ügyek vissza lesznek csinálva, és a korabeli döntéshozók börtönbe kerülnek korrupció miatt, ha a bíróság előtt bizonyítást nyer.

Amúgy meg, Horvátország a csőd szélén billeg, de nem úgy mint állítólag mi, hanem tényleg. Az INA reprivatizációja nekik a túlélést jelentheti.

MEDVE1978 2013.10.03. 13:35:32

@Online Távmunkás: A cikkek azt írták, hogy a nyomozás pár hónapig tartott, illetve azt, hogy a magyar ügyészség felajánlotta a horvátoknak, hogy nézzenek bele a vizsgálati aktákba (MOL könyveket, számlakivonatokat, működési adatokat vizsgáltak).

2013.10.03. 13:37:40

Barom, rothadék hazaáruló liberális topik író:
1. Hernádi nem bukott cégvezető
2. Ma ezt nyilatkozta a horvát miniszterelnök:
„Ha valaki az utóbbi húsz évben igazán kiemelkedő segítséget nyújtott Horvátországnak, lehetőségeihez mérten, akkor az Magyarország volt. Talán senki más, csak Magyarország, attól függetlenül, hogy éppen ki volt hatalmon abban az országban. Szeretném hinni, hogy semmi nem változik ezen a téren."

Szolo 2013.10.03. 13:46:02

@mrbateman: Bónusz válasz: ha kiadjuk Hernádit, akkor biztosan elmeszeli a horvát bíróság, mert azok még csak nem is foglalkoztak a magyar ügyészség vizsgálati anyagainak megállapításaival, azokat egyszerűen figyelmen kívül hagyták, hogy semmi se rondíthasson bele a horvátországi ítélethozatalba.
Ha Hernádi Horvátországban lesz, akkor már a horvát hatóságokon múlik a sorsa (ahogy Bolíviában Tóásó Előd is). Ezért ajánlották föl a horvátoknak, hogy kérdezzék ki Magyarországon Hernádit, de azt érthető módon nem szerették volna a horvátok.

Link elek 2013.10.03. 13:51:25

@susu64:
Nemeteknek fogjak eladni pl: eon/rwe, nem a gazpromnak.
A nemet energetikai multiknak ugyis tele van a toke a magayr allammal, szivesen segitenek jol megszivatni a MOL-t.

mrbateman 2013.10.03. 14:08:16

@Szolo: Na igen, de akkor hogy van tovább? úgy is kérdezhetném, hogy ki a f.szt érdekel Hernádi személyes sorsa?...nagy pályán nagyot lehet esni, evvan.

Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a műértő közönség ne azt gondolja, hogy most konkrétan az INA részesedés tulajdonjogáról beszélünk.

Ismétlem ez egy büntető ügy.

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.03. 14:59:38

@JohnHenry: "...te komolyan azt hiszed, hogy orbán ügyészsége komolyan utánanézett a horvátok vádjainak?"

Persze, hogy komolyan, hogy csak utánna nézett. Bele nem. Mármint az ügybe.

Te meg komolyan gondolod, hogy innen bármit meg tudott volna nézni?

Spiro 2013.10.03. 15:14:43

Tudom már mi lesz:

1. MOL eladja az INA-t ~3 Mrd EUR-ért (~900 Mrd Ft-ért), mert azért az még sem megy, hogy baszakodnak velünk.

2. Majd a pénzből megveszi az Államtól az EON-tól 800 Mrd-ért visszavásárolt gázüzletágat (így a kör bezárult a MOL visszaszerzi, az EON-nak anno eladott gázüzletágat). Közben az állam eladogatja a palagázt, a tárolók épségének veszélyeztetésével. Így a MOL a végén kurva rosszul járhat, ha a vizionált tároló összeomlás bekövetkezik. De Hernádi szabad marad (ja és sunyiban majd fizetünk valami gigászi kártalanítást a Horvátoknak, hogy abba hagyják a nyomozgatást).

3. Ha még maradna pénz a MOL saját részvényt vásárol vissza az államtól (bár, hogy a ~23000 Ft-os állami beszerzési árfolyam jelenleg elég messze van)

Jorgos Vadefakisz 2013.10.03. 15:16:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Igazad van, ne is olvass Tótát. Nem neked való az. :) Na, szeva'.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.03. 15:18:18

@fuck_a_but:

Pont ezért nem olvasom: nem való közélet iránt érdeklődő, gondolkodó embernek.

Bambano 2013.10.03. 15:21:58

már csak a magyarázat hiányzik a cikkből, hogy miért is kellene kiadni a horvát belpolitikai csatározások miatt cseszegetett mol vezért mondvacsinált nemlétező indokok alapján?

volt ügyészségi vizsgálat, kiderítették, hogy azt a bűncselekményt, amivel Hernádit vegzálják, valójában ki követte el, csak ez a horvát kampányfőnököt nem érdekli.

ideje volt beszólni nekik.

Bambano 2013.10.03. 15:29:23

@susu64: lássuk be, volt már olyan a történelemben, hogy amit politikus állított, az nem volt igaz... hogy csak egy közkeletű példát hozzak fel egy fa aprítására használatos elhíresült eszközről...

tehát az, hogy mit mond a mostani horvát főnök, az max. választási program, semmi több.

Jorgos Vadefakisz 2013.10.03. 15:38:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ? Szóval, Te egy közélet iránt érdeklődő, gondolkodó embernek tartod magad. Ezért nem olvasol Tótát, viszont itt tévelyegsz ilyen jobber portálon, mint ez. ???
Meg azt mondod, hogy neked nincsen "oldalad".
Hát barátom, te menthetetlen vagy. Minden jót.

laci_52 2013.10.03. 15:49:48

A Hernádi is a mi kutyánk kölyke, ezért meg kell védeni körmünk szakadtáig. Az oligarchák között ez már csak így működik.

Rob67 2013.10.03. 16:31:28

Kedves agyament jobber baratunknak ennyire tellett... Figyelj, tökikém, mi lenne, ha az indulatos, fröcsögő szardobálás, bukott cégvezetőzés, bohócdiplomatázás helyett higgadtan felsorolnád a Hernádit terhelő megdönthetetlen bizonyítékaidat? Ja, hogy semmi? Felírtak valamit egy szalvétára, ami akár egy horvát luxuskurva telefonszáma is lehet, mi? Súlyos, nagyon súlyos....

Barat, ha fejedet kihuzod a fonoki seggbol akkor gondold mar at: ha te kapsz egy rendorsegi vagy birosagi idezest, majd anyad megfontolja elenged e a csunya bacsik koze? A szart.
Elmesz mert el kell menned es tisztara mosod magad. Hernadinak is ez a dolga.
Azt hogy a horvat ugyeszsegnek igaza van e vagy elegendo bizonyiteka, azt ne orban dontse el.
Nem biro es nem eleg okos hozza. O a magyar miniszterelnok nem pedig ugyesz aki errol donthet. Kicsit elvetette a szerepet a bratyesz.
A szabalyok, torvenyek ra is vonatkoznak. A torvenyeket ne akarja felorni. Kiserje el Hernadit ha nagyon felti hogy valamit kikotyogn arola. Egyelore nagyon ugy nez ki hogy van valami vaj a Hernadi fejen...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.03. 16:49:18

@fuck_a_but:

Pontosan így van. Olvastam 20 cikkét, s miután rájöttem nem jók, abbahagytam. Ez szerinted biztosan hihetetlen gonoszság lehet, gondolom, dehát ez a te problémád már. S igen nincs oldalam, független vagyok.

Bambano 2013.10.03. 16:50:43

@Rob67: te, legalább egy hsz-en belül maradj már konzekvens és próbálj meg fixen lehorgonyozni valamelyik oldal mellett, mert az, hogy az első paragrafusban ezt írod: Hernádit terhelő bizonyíték semmi, az utolsóban meg az, hogy úgy néz ki, van valami vaj a fején, az elég vicces.

Szolo 2013.10.03. 18:28:39

@mrbateman: Ha büntetőügy lenne, akkor nem egyedül Hernádit idézték volna be a horvátok, hanem a MOL-Csoport teljes vezetői rétegét egytől-egyig, akiknek mindenképpen feltűnt volna, ha Sanader látszólag minden előjel nélkül, egyszer csak homlokegyenest ellenkező szándékról téve tanúbizonyságot a MOL feltételei szerinti egyezséget vita nélkül aláírja. Ha a horvátok komolyan is gondolnák a gyanúsításuk állításait, akkor a MOL vezérkarból többen is egymástól függetlenül utánajártak volna a megmagyarázhatatlan pálfordulás okainak, és onnantól kezdve folytatólagos bűnpártolást követnének el minden nap a hallgatásukkal. Így pedig ők is a vádlottak padjára valók lennének.

egyetmondok 2013.10.03. 18:31:12

@Zakk:
A vád nem az,hogy vesztegetéssel szerezte meg a MOL az INA 47%-át.
Hanem az,és csak az,hogy noha csak a cég 47%-a lett megvéve,valami ügyes, vagy éppen "ügyes" húzással a szavazati jogok többsége is a MOL-é lett,miközben a tulajdonjog többségét nem vásárolta meg. (Erről mintha olyan sok szó nem esne itthon.)

S őszintén szólva,ha az INA hasznot hoz a MOL-nak,egyrészt szó szerint pénzben,másrészt stratégiai szempontból,és főként,ha a magyar állam MOL-os részesedése miatt ez hasznos a magyar államnak is,ami közvetetten mindannyiunk elemi érdeke is,akkor két dolgot azért én felvetnék:
1. Minek eladni a MOL részesedését ?
2. Senki se pótolhatatlan,Hernádi Zsolt se,függetlenül attól,hogy a többségi szavazati jog megszerzése környékén ügyes,vagy éppen "ügyes" volt.

Dzsentrisvihák 2013.10.03. 18:53:43

@fuck_a_but:

Hú, de okosnak képzeli itt magát valaki :) Szánalmas, mosdatlan pofájú troll vagy, hígagyúkám, kár bléd az oxigén.

@♔batyu♔:

Hát igen, de a szellemi szegénység mindig is szerette magát kirakatba tenni, és értéknek maszkírozni, szóval nincs új a nap alatt...

Bambano 2013.10.03. 19:18:31

@egyetmondok: "Hanem az,és csak az,hogy noha csak a cég 47%-a lett megvéve,valami ügyes, vagy éppen "ügyes" húzással a szavazati jogok többsége is a MOL-é lett"

a dolog úgy működik, hogy kötöttek egy szerződést, ami arról szólt, hogy a mol befektet egy halom pénzt az ina-ba és ezért cserébe megkapja a menedzsment jogokat. mert csak a méretesen rendkívül nagyonhülyék adnak ki 3 milliárd eurót úgy, hogy nincs joguk felügyelni az elköltését. A mol a legnagyobb részvényes az ina-ban, csak nincs meg az 50%-a.

Azt lássuk, hogy Hernádit csak úgy nem lehet lecserélni, van elég részvénye ahhoz, hogy egy óvatlan kirúgása visszaüthet(ne).

egyetmondok 2013.10.03. 19:36:35

@Bambano:
Ha valaki megszerzi egy ekkora cég ekkora tulajdonrészét,itthon is,bárhol,ahol civilizált társasági törvény létezik,márpedig ennek hiányában a horvátokat fel sem vették volna, akkor csak úgy nem tudhat a cég minden fin--ásáról,ha nem akar tudni.

" mert csak a méretesen rendkívül nagyonhülyék adnak ki 3 milliárd eurót úgy, hogy nincs joguk felügyelni az elköltését." -- és hát ez szerintem pont mellékes ebben a történetben, amely az elfogató kiadását követően csak egy sima büntetőügy,olyan,mint bármely más,s kötve hiszem,hogy ezt visszavonnák, mert akkor az Isten se mossa le egy frissen uniós tagállamról, hogy a kormány beleszól az igazságszolgáltatás dógába.

Nem tudom,hogy Hernádinak mekkora pakettja lehet a MOL-ban,szerintem nem nagyobb,mint Csányinak volt az OTP-ben.
És persze nem kell őt kirúgni...teljesen ellehetetlenül majd a fiurája,ha megmarad az elfogató,hiszen a lábát se teheti ki innen,úgy pedig egy ekkora vállalatot nem lehet irányítani.
Szerintem az lesz a kérdés,hogy Hernádi mikor fog maga rájönni arra, hogy a személye nagyon terhes a magyar államra,az egész országra. Nem csodálkoznék,ha ez igen hamar megtörténne.

Jorgos Vadefakisz 2013.10.03. 20:21:17

@Dzsentrisvihák: Hát, 136-os IQ-val, lehetek is. :) A Batyu haveroddal összesen nincs nektek ennyi, az zicher. :)
Azt mondja: "mosdatlan pofájú" :)

Azért próbálkozzál még, hátha 1x ki tudsz hozni a sodromból. Igazán szórakoztatsz. :DD

Bambano 2013.10.03. 21:11:35

@egyetmondok: itt ment az agyalás, hogy hogyan szerezhetett a mol szavazattöbbséget az ina-ban. erre volt a válaszom az, hogy 3 milliárdos fejlesztésért cserébe. 6 fős felügyelőbizottságban 3-3 molos és ina-s van, a főnök molos és az ő szavazata döntő egyenlőség esetén.

ami nem olyan lehetetlen kitaláció, ha figyelembe vesszük, hogy a molnak kb. 47%-a van az ina-ban, a horvát államnak meg kb. 44, csak ők nem akartak pénzt rakni bele, anélkül meg bedőlt volna az egész a fenébe, munkanélküliséggel, elbocsátással, mindennel.

Emellett a horvát állam nem teljesítette a szerződést, amikor nem vette vissza a veszteséges gázüzletágat, hanem szépen rátolja a molra a veszteségeket.

Pár itteni embert meg a horvát kormányt leszámítva kb. mindenki tudja, hogy Hernádi nem csinált semmi törvénybe ütközőt. A magyar állam is tudhatja ezt, miután részletes ügyészi vizsgálatot tartottak és megtalálták az igazi tettest. Az érthetetlen része az a dolognak, hogy ez a tény a horvátokat miért nem érdekli.

Persze választási kampány közepén én érthetőnek gondolom, hogy a gondosan felépített kampánymenetrendbe nem passzoló tények mellett úgy mennek el, mint kuszaszem a gdp adat mellett.

Továbbra is az a hozzáállásom, hogy mindenki kapjon azért, amit elkövetett. De ha valaki nem követ el valamit, azt ne szidjuk, se kormányoldalon, se ellenzéki oldalon. A magam részéről kifejezetten örülök annak, hogy Viktornak felment a vérnyomása a kérdéskör miatt, és terítékre vette a problémát. Ha a horvátok nem gazdasági bűncselekményként tekintenek a témára, hanem politikai kampányként, akkor ideje volt nekünk is politikai kérdésként kezelni.

Azt, hogy náluk nem gazdasági bűncselekmény, onnan is lehet tudni, hogy nevetséges vádakkal és bizonyítékokkal vagdalkóznak, a normális felderítés meg nem érdekli őket.

egyetmondok 2013.10.03. 21:50:45

@Bambano:
Emlékszem a MOL INA bevásárlására. Akkor is egyetértettem vele,helyes,ha magyar (anya)vállalat,még ha többségben külföldi tulajdonban is van,terjeszkedik.
És nagyon nem értem a kormány mostani,szerintem nagyon rossz taktikáját az eladásról. Indulatból,haragból cselekszik,sajnos megint.
Rossz áron fogja tudni csak eladni,s van számtalan üzleti-állami-stratégiai szempont,hogy az INA a MOL ilyen befolyása alatt maradjon.
Nem tudom,és nem is érdekel,hogy valami el lett rontva,vagy nem lett elrontva,amikor megszerezték ezt a részesedést,meg a szavazati jogot, de az szó szerint nem álláspont,már nem,amit megfogalmazol,hogy "Hernádi nem csinált semmi törvénybe ütközőt". Sajnos ezzel semmire se megyünk,és nem is fogunk mire jutni,ha ugyanis ott ebben az ügyben megindult a nyomozás,és ott találtak alapos okot arra,hogy Hernádit meghallgassák,akkor mi itt nem mondhatjuk azt, hogy a magyar hatóságok megvizsgálták,és nem találtak semmit...a feltételezett bűncselekmény ugyanis nem a magyar állam ügye,hanem a horváté.
Mi itt ebben eljátszhatjuk a nyomozást,de,ugye ez vicc...,amikor egy másik állam területén történt a feltételezett bűncselekmény.

Azt,hogy Hernádi mit tett,vagy mit nem,most már csak és kizárólag a horvát bíróság fogja eldönteni,és ha a fejünk tetejére állunk sem lesz ez másként, megjegyzem kissé vicces is lenne,ha másként történhetne.

Szerintem egy politikusnak se mehet fel egy ilyen ügyben a vérnyomása,mert száguldó pumpával nem lehet jó döntést hozni,és ,ha az eladás komoly,akkor ez rossz döntés is. (Vagy ha felment a pumpája,arról se Te,se én nem is tudhatnánk...márpedig igazad lehet,alaposan felment a pumpája,ami közel sem biztos,hogy a MOL számára jó hír,hiszen ott az állam bizony kisebbségi tulajdonos,és tán a 75%-ban tulajdonosok véleménye is érdekes lehet.)

Summa summarum,azt hiszen olvastam valahol,hogy sajnos ez az egész tipikus balkáni-fél-balkáni történetnek tűnik,velünk együtt,és szerintem Hernádi tanácsadói rosszul kalkuláltak,vagy éppen ő maga, oda lehetett volna menni korábban is,szerintem bőven, mint ahogyan Csányit simán meg tudták hallgatni ebben az ügyben, elegánsan, rendesen.

Rosszul fogunk járni,az Unióból senki a kisujját se fogja ebben az ügyben mozdítani.

Bambano 2013.10.03. 22:36:54

@egyetmondok: de nem azt mondják, hogy eladják az ina részesedést, hanem azt, hogy eladják a nagy mumusnak. tárgyalási taktikának jó.

Nem biztos, hogy a horvát bíróság fog dönteni, lehet még olyan verzió is, hogy a határozott szándékot látva észhez térnek és visszavonják a vádakat.

Pontosan a kisebbségi állami tulajdon miatt nem kell komolyan venni, hogy az állam akarja eladni, mert azt nem tudja megtenni. Formálisan biztosan nem. Informálisan meg annyit ér a véleménye, mint a többi tulajdonosnak.

Az persze kérdés, hogy hogy viszonyul ehhez az otp, mert egy nagyobb pakett van "baráti kézbe" kihelyezve az otp-hez, a korábbi labancos attrocitások miatt. Ha az állam képes ráhatást gyakorolni az otp-re, akkor együtt már szótöbbség közeli tulajdonrészük van, amivel számolni kell.

Pontosan ugyanezért nem triviális Hernádit kirakni, mert neki is van egy kisebb halom mol és otp részvénye, tehát ő, mint otp részvényes, hatással lehet az otp-nél levő molos pakettre és akkor már két szinttel feljebbi komolysággal focizik.

Persze, hogy balkáni, a horvátok most döbbentek rá, hogy nekik nem annyira jó már ez a privatizáció, ki akarnak lépni belőle, csak jog szerint nem lehet. Ezért kapálóznak, hogy hazugsággal megfúrjanak egy érvényes szerződést. A történet ennyiről szól.

egyetmondok 2013.10.03. 23:28:27

@Bambano:
A nemzetközi elfogató miatt a kapálózás itt folyik,s nem ott. Milyen helyesen mondta a horvát kormányfő,hogy node olyan ugye nincsen,hogy a horvát kormány erre vagy arra utasíthatná a horvát igazságszolgáltatást...ez de tetszik :-)))Mintha itthon lennénk...

Az üzleti,politikai,ilyen-olyan kavaradossziban itt,nálunk nézett be valaki valamit, néztek be valakik valamit.Idáig el sem lett volna szabad jutni, szarul működött a hirszerzés, mittudomén, stb.stb.

Ez nagyon amatőr állapot,és szerintem csak a horvátok járhatnak jól,akárki lesz a vevő,hiszen az új megállapodás lehet a menedzsment jogokról is. Akkor pedig főképp a horvátok járnak jól,ha nem is sikerül eladni.
Az van,hogy le vagyunk sértődve,ismét sajnos,mint az ovisok általában szoktak a homokozóban.
Ha tőlem kérnének a horvátok tanácsot,én megnyugtatnám őket,hogy a magyarok vannak a susnyásban,és semmit se csináljanak,szó szerint semmit,mantrázzák csak a szokásos és illő jogállami szöveget Hernádiról: jól hangzik.

És ki lenne az az akárki nagy mumus,ha az van,hogy az Interpol topos körözése várhat bárki vevő első emberére...?

No,láthatóan van közöttünk vélemény különbség,s bár lenne igazad; a poszt szerzője kissé tán túloz az ügy általános szomszédi politikai megközelítésével,de őszintén szólva,nagyjában-egészében sajnos igazat kell adjak neki,különösen a bohócdiplomácia kitételével értek egyet,s mintha ennek a kára lenne ebben a sztoriban szépen látható.

Veridicus76 2013.10.05. 13:57:15

Messzemenően magyar érdek, hogy a magyar olajtársaság (amiben egyébként 50 százalék fölé kellene vinni mielőbb az állami tulajdonrészt) minél több környékbeli energetikai cégben tulajdonrészt szerezzen. Aki az ezzel szemben folytatott manővereknek örül, az vagy ostoba, vagy hazaáruló. Pont.

leroi 2013.10.05. 18:40:38

@Veridicus76: ..vagy becsületes (mondjuk az nagyjából beleillik az ostobába kis hazánkban.)

Veridicus76 2013.10.05. 19:12:52

A magyar érdekeknek ártó mozzanatoknak örülni nem becsületesség, hanem becstelenség.

leroi 2013.10.05. 20:36:11

@Veridicus76: Fura fogalmaid vannak a becsületről. Szerintem ha valaki korrumpál valakit, az becstelenség, teljesen függetlenül attól, hogy ki követi el.

Dzsentrisvihák 2013.10.06. 07:57:26

@fuck_a_but:

Mondom, tökért veszel levegőt, csak terheli a here agyad - lám, most is milyen alja baromságok szabadulnak elő fogaid kerítése mögül - ne fáradj ennyit (az autonómi a fogalmát bezzeg még mindig nem tudod, ugyi? üljleegyes, ennyi :D) ;)
süti beállítások módosítása