arc.jpgAz megvan, amikor a Különvéleményben emberünk bemegy a plázába, egy elektromos kütyü letapogatja, majd levetíti neki a személyre szabott reklámot? Valami hasonlóval próbálkozik a brit szupermarket is, 11 év után a sci-fi thrillerből valóság lehet.

A Tesco 450 benzinkútjára telepít speciális arcfelismerő kamerákat, hogy vásárlóit célzott reklámokkal bombázza – írja a BBC nyomán a Business Insider. A szkenner 87-95 százalékos biztonsággal beméri a kasszánál sorban állók nemét és korát, majd levetíti az ennek megfelelő hirdetést. A technológiát kifejlesztő Amscreen vezetője, Simon Sugar elmondta, az okoskamerákat a lehető legtöbb szupermarketben tervezik bevezeti, az új módszer megváltoztatja a kiskereskedelmet.

A felmerülő személyiségi jogi aggályok – mint mondják – minden alapot nélkülöznek, a rendszer nem tárol információkat, nem ismer fel személyeket, ezért az egyéneket semmilyen formában nem lehet azonosítani.

Mindez a jelek szerint nem nyugtatta meg a beszédes nevű Big Brother Watch brit adatvédelmi szervezetet, akik arra figyelmeztetnek, hogy a szkennerek bármikor továbbfejleszthetőek, ezért fontos lenne idejében közbelépni, különben egyenes út vezethet a tömeges megfigyeléshez.

Anélkül, hogy összeesküvés-elméleteket szőnénk a mindent és mindenkit megfigyelő háttérhatalomról, azt azért jó tudatosítani magunkban, hogy újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Bár a térfigyelő kamerák, mobiltelefonok, bankkártyák és vezeték nélküli internet világában ma már bárkit könnyen és gyorsan le lehet nyomozni, a mostani modell elterjedésével a személyiségi jog a közösségi terek relációjában értelmét veszti.

Ez persze nem előzmények nélküli folyamat, és nem is zavar mindenkit. Ahogy egyik barátom fogalmazott: „Ha már egyszer úgyis a pofámba tolják, szívesebben néznék Starcraft 2 reklámokat, mint tamponhirdetést”. Ezzel jómagam is így vagyok, a problémám csak annyi, hogy nem csak én nézek, engem is néznek. Vajon valóságtól elrugaszkodott feltételezés-e, hogy ezek a műszerek pár évtized múlva már az emberi arcizmok szemmel alig látható rezdüléseit, a testben zajló kémiai folyamatokat is mérni és elemezni tudják majd? Hogy melyik csoki a kívánatosabb, milyen idézetek ejtenek gondolkodóba, melyik párt plakátja nyeri el a tetszésemet – persze szigorúan kereskedelmi célokra, vagy ha épp „terroristák” után nyomoznak.

Sokan érvelnek azzal, hogy „akinek tiszta a lelkiismerete, annak nincs mitől félnie”. Ez a tételmondat legkésőbb az amerikai lehallgatási botrány kirobbanása óta megdőlt. Nem kell semmilyen bűncselekményt elkövetni ahhoz, hogy valaki után kémkedjenek, elég ha olyan információk birtokában van (vagy lehet), amelyek értékessé teszik egy bizonyos politikai, gazdasági vagy pénzügyi csoportnak.

ujjlenyomat_poen2.jpg

Mindez persze sokkal inkább egy éra kiteljesedése, mint sem egy újabb kezdete. A Google már régóta kísérletezik a keresések/kattintások alapján kalibrált egyénre szabott hirdetésekkel. A Facebook és más közösségi portálok minden korábbinál részletesebb helymeghatározást és valós idejű eseményleírást tesznek lehetővé, sőt, buzdítanak rá. Az új iPhone jelkód helyett ujjlenyomatot olvas. A YouTube nem csak a videó nézési szokásainkat ismeri, de a Google-lel való összekapcsolódás révén azt is tudja, kik vagyunk, kivel mit levelezünk és mi a napi munkabeosztásunk.

Minden digitális „ujjlenyomatunk” (nem csak az iPhone tulajdonosoké) összekapcsolható és kereshetővé válik, a kereskedelmi és politikai érdekek elmosódnak, a jog és erkölcs nem tud lépést tartani a törvényhozással. Talán a fogyasztói társadalomnak nincs is szüksége ilyen gátakra, automatikusan kattintunk tovább: „Igen, tisztában vagyok a feltételekkel”. Pedig semmivel sem vagyunk tisztában, csak hogy minél többet és minél gyorsabban akarunk.

Álságos az az érvelés is, amely azt mondja: „ha nem tetszik, ne használd, senki sem tart pisztolyt a fejedhez”. Ha valaki nem akarja egy tibeti kolostorba vonulva leélni az életét, akkor élnie kell ezekkel a lehetőségekkel, különben versenyhátrányba kerül. Az ember dönthet úgy, hogy nem néz tévét, inkább olvas. Olyan huszonéves fiatalt is ismerek, aki teljes értékű életet tud élni Facebook nélkül, bár néha rákényszerül, hiszen az élet rákényszeríti. De olyan embert nem ismerek, aki nem vásárol a boltban. Van, amit nem lehet elkerülni, sőt – mint látjuk – egyre több ilyen van.

Visszatérve az eredeti dilemmára: engem nem az zavar a legjobban, ha minden sarki ABC-ben arcfelismerő okoskamera lesz is. Sokkal inkább tartok egy olyan világ eljövetelétől, ahol az embereknek nem lesznek titkaik a politikai erők és gazdasági holdudvaraik előtt. Ahol mindenki kiszolgáltatott és zsarolható. Mert minden szolgáltatásnak ára van, és az egyetlen közös áruba bocsátható kincsünk a szabadság.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr25619896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blogger Géza 2013.11.07. 22:34:57

Ezek valós veszélyek, de nem tudom, ismered-e a magyar infótörvényt és hasonló dolgokat. A magyar (és persze külföldi) törvényhozás igyekszik lépést tartani a modern világgal, beleértve a kamerás megfigyelések szabályozását.

Csii 2013.11.07. 22:42:55

Az kell, hogy pár ujjlenyomatolvasó ájszar-tulajdonost megszabadítsanak az ujjuktól vagy az ujjpercüktől rablók és aztán egyből meglesz a pánik.

Hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki a saját nevét meg bármilyen adatát föltegye a faszbukra. Aki ezt megteszi, annak egy szava nem lehet később...

Xebulon 2013.11.07. 22:57:27

Csadorban fogunk járni, még a férfiak is.
Tulajdonképpen ugyanolyan okokból, mint az arabok - csak ott a másik férfitól védik a nőt, itt meg mindenkit védekezik majd a nagy testvértől.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.11.07. 23:04:04

Mondjuk éppenséggel nem tudom, miért éppen most érkeztünk mérföldkőhöz, a 200 térfigyelő kamera helyett most majd lesz 201, ami az arcomat veszi, és "elvileg" nem alkalmas arcfelismerésre.

Egyébként ehhez még annyit, hogy nemrég volt cikk arról indexen, hogy egyszerűen használhatatlanok azok a képek, amiket egy ATM készít. Ha annyira balfaszok ezek a rendszerek, hogy még egy bűnözőről sem tudnak egy normális képet összerakni, akkor sok realitását nem látom annak, hogy majd az én adataimmal való visszaélésbe fognak pénzt és energiát ölni.

Ettől függetlenül nem sokat lehet vitatkozni azon, ami le van írva, csak elég erőltetett ez az apropó hozzá.

Kámasuka 2013.11.07. 23:05:38

Szereplők:

Spílberg

TES-COhen

Simon Sugar

Kóser dolog a reklám.

komplikato 2013.11.07. 23:06:47

"Mindez a jelek szerint nem nyugtatta meg a beszédes nevű Big Brother Watch brit adatvédelmi szervezetet, akik arra figyelmeztetnek, hogy a szkennerek bármikor továbbfejleszthetőek, ezért fontos lenne idejében közbelépni, különben egyenes út vezethet a tömeges megfigyeléshez."

Ez annak fényében vicces, hogy pl. Londonban mire a reptérről szállodába ér egy vendég 3 tucat kamera veszi az arcát. És azok is vagy 72 óráig megvannak valahol.
A Toshiba meg olyan rendszert árul, ami térfigyelő kamerák képeiből képes 5 millió emberből a keresett személyt megkeresni, de két több ilyen rendszer telepítésével ez a szám többszörözhető.
Wellcome to the real world.

komplikato 2013.11.07. 23:11:23

@Xebulon: Nagy divat lett az olyan kapucnis kabát/pulóver, aminél a gallér rész a szemedig takar ... bár a csador sem rossz. :D

@Blogger Géza: Szerintem globálisan le van maradva mindenki legalább 20 évvel. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy mindenki, mindenhol posztol, fotózik, videót rögzít, megoszt, stb. Nem tudnak mit kezdeni jogilag igazából a közösségi oldalakkal sem. És ahogy nézem pl. 3D nyomtatók hozhatnak igen váratlan dolgokat amire nincsenek felkészülve.

komplikato 2013.11.07. 23:30:45

"Ez a tételmondat legkésőbb az amerikai lehallgatási botrány kirobbanása óta megdőlt."

Mostanira gondolt a szerző vagy még az ECHELON balhéra, ahol szintén céges embereket hallgattak le a terrorizmusra hivatkozva, miközben kőkemény gazdasági és ipari kémkedést végeztek?

T.Jani 2013.11.07. 23:34:51

Most erre mit mondja 0,5%-ért szívesen eláruljuk a TESCO-nak hogy mit és mennyiért vásárolunk, és ehhez a nevünket címünket is adjuk.
És akkor mi van ha egy kamera felismeri hogy mondjuk egy kb:30-as férfi vagyok, és a reklámban nem az jön ki hogy "Paula a boci kedvence a csoki", hanem az hogy ba'meg le van árazva az arc/szesz 20%-al.

Serathis 2013.11.08. 04:17:25

@T.Jani:Szerinted meddig kell majd várni a pénisz és potencia növelő reklámokra? :)

Dzsentrisvihák 2013.11.08. 09:03:09

@T.Jani:

Mert nyilván nem csak erre fogják használni, ugyebár. Lásd a távközlési, és internetszolgáltató cégek szerepét a mostani lehallgatósdiban, meg a Snowden-ügyben.
süti beállítások módosítása