napocska.jpgEgy teljes napot vártunk ennek a posztnak a megírásával. Egyszerűen nem akartuk elhinni, hogy ilyen van, létezik.

Nem akartunk lukra futni, megvezetni olvasóinkat. Azt sejtettük, hogy az illetékes minisztérium vagy a városvezetés kiad majd egy közleményt, amiben mindent cáfolnak, és kijelentik, hogy kacsa az egész, egy jobbikos képviselő politikai haszonszerzésből próbált hírnevet kovácsolni magának. De bárhogy püföljük a Google-t és a Hírkeresőt, 24 óra elteltével sem cáfolta senki az agymenést, azt kell feltételeznünk tehát, hogy igaz. Öveket becsatolni, a nyugalom megzavarására alkalmas sorok következnek!

Jakab Péter miskolci jobbikos önkormányzati képviselő szerda délután saját Facebook oldalán számolt be arról, hogyan valósítja meg a gyakorlatban a kormány a munkások "munkaerőpiaci reintegrációját". A bejegyzést a párthoz közeli Alfahír is átvette. Eszerint a nagy dérrel-durral beharangozott országos téli közfoglalkoztatási program egy úgynevezett felzárkóztató képzéssel is bővült. A Jobbik birtokába jutott "szintfelmérő" szerint (az idézőjel hatványozottan indokolt) havi 50 ezer forintos ösztöndíjért az alábbi komolyságú tesztek kitöltését várja el a munkaadó állam.

1463014_569172336485021_736445625_n.jpg

Felhő, napocska, hópehely - egy óvodás valószínűleg sértve érezné magát, hogy ilyen kevésre taksálnák értelmi intelligenciáját és önkifejezési készségét. Egy ötévestől ugyanis már elvárják az óvónénik, hogy a családjukat le tudják rajzolni. (Esetünkkel ellentétben ennek értelme is van, mert így kiderül, hogy a gyerkőcök közül ki rendelkezik művészi hajlamokkal, míg annak a munkanélkülinek, akinek az értő olvasás komoly kihívást jelent, nos az ő további karrierje szempontjából vajmi kevés jelentősége van, hogy a felhőcskének hogy kerekednek a bodorkái.)

A bohózatba illő programot ki lehet röhögni, lehet verni a klaviatúrát, hogy "erre bezzeg van pénz!", és az is jogosan háborog, aki a cigányság munkakerülő részének újabb adófizetői forintokból történő dotálását látja bele a történetbe. Mindenkinek igaza van, de a helyzet ennél is súlyosabb.

Ez a tesztlap ugyanis azt teszi nyilvánvalóvá, hogy a kormánynak a legcsekélyebb szándékában sem áll, hogy a tanfolyam résztvevőinek bármiféle tudást vagy képesítést átadjon. Ezeknek az írni-olvasni nem tudó nyomorultaknak - akik vagy élősködésből, vagy önhibájukon kívül a társadalom perifériájára sodródtak - az állam semmilyen érdemi segítséget nem nyújt az újrakezdésre. Illúzióink ne legyenek: az esetek többségében ennek semmi eredménye nem lenne, de így az a kisebbség is elesik a képzéstől, aki szeretne, de tényleg nem tud dolgozni.

Akkor meg minek az egész bohózat? - merül fel a jogos kérdés, és az elmúlt 23 év hasonló projektjeit szemlélve pillanatnyi kétségünk sincs afelől, hogy valakik biztosan jól fognak keresni a láthatóan komoly szakmai hozzáértést igénylő tanfolyamok megszervezésével és lebonyolításával. Kőkemény biznisz ez, olyan sajátosan kelet-európai, arcpirítóan hanyag és korrupt kivitelezéssel.

A legszomorúbb, hogy ezeknek az újabb ablakon kidobott millióknak az értelmét sem a képzésben résztvevők, sem a társadalom nem fogja számon kérni senkin. Hozzászoktunk már, nem éri el az ingerküszöbünket. Ahogyan a MÁV pár napja kibukott belső levelezése sem, miszerint fél évig (értsd: áprilisig, a választásokig) több száz munkanélkülit vesznek fel az Államvasutakhoz, de a sínek közé nem lehet engedni őket, mert nincs meg a vizsgájuk.

Hogy mennyire csak a mennyiség, a résztvevők megfelelő számának biztosítása a cél, arra jellemző példa egy édesanya esete, aki szakképzett óvodai dajkaként, közmunka keretében egy óvodában látott el kisegítő feladatokat. Munkájával elégedettek voltak, olyannyira, hogy külön érték a munkaügyi központot, hogy a jövőben is őt küldjék oda. A most induló nagyszerű képzésre azonban minden bizonnyal szükség volt még "önként" jelentkezőkre, ezért közölték vele, hogy ha továbbra szeretné megkapni a 42 ezer forintját, akkor a következő hónapokban tanuljon írni-olvasni és napocskát rajzolni az analfabéta cigányokkal.

Gratulálunk a nagy sikerű "szakpolitikusoknak", hogy sikerült egy olyan projektet összehozniuk, aminek igaz hogy semmi haszna nincs, de legalább kárt csinál.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr435677620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.12.05. 20:38:51

igencsak felmerül a kérdés: a hűtlen kezelés vádja a kormánnyal szemben nem állna meg? Ilyen csak a mesében van....

Tombstone 2013.12.06. 11:47:50

Megmondom ki fog jól járni ezzel. A Türr István Képző és Kutató Intézet. Bár ők eddig is élen jártak az ún. integrációra szánt pénzek lenyúlásában.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.12.06. 12:33:09

Hahó! írtam egy levelet Havas Jonnak és azt szeretném kérdezni, megkapta-e.

Egyébként jó cikk, gratula.

fillérbaszó vadász 2013.12.06. 13:29:55

Az is pontot ér hogy leírja a nevét?

szonár 2013.12.06. 17:10:03

A lobogtatott lap egy szintfelmérés, tehát azt méri fel, hogy a képzésen résztvevők honnan indulnak.

A posztoló pedig valószínűleg egy elborult agyú fővárosi kávéházi értelmiségi. Ezért hiszi azt, hogy ez a szintfelmérő légből kapott, pedig dehogy. Van olyan, akinek ez a teszt komoly nehézséget okoz...

2013.12.06. 17:16:06

Szerintem a "rejtett erőforrások" számára ez megoldhatatlan feladatsor, mivel feltételezi, hogy tudnak olvasni, illetve szöveget értelmezni.

Vejmár, diszkrimináció, várom a TASZ ajvékolását.

ephart 2013.12.06. 17:20:10

jobboldali szavazó volnék de az nálam is kiverte a biztosítékot.ki volt azaz állat aki kitalálta hogy több 10 000 analfabéta primitív túlkoros kan cigányt szabadít rá a magyar ifjúságra?ki kell vizsgálni kit terhel a fellelőség és el kell bocsátani.ilyet még a nemzetidegen judeoSZDSZ csinált

Lovag Mihály 2013.12.06. 17:20:57

@szonár: pontosan. a liberális értelmiség gőgjét látjuk megnyilvánulni.

EGYIKRESEM 2013.12.06. 17:27:35

Lassan 20 évvel ezelőtt voltak közmunkásaim (önkormányzatnál dolgoztam), akik a települést tartották rendben.

A 95%-uk nem tudta volna kitölteni ezt a tesztet. És nem volt közöttük egy rétinéger sem...
Az már más kérdés, hogy nem is igényelték a tanittatást, és csak aludni/inni jártak volna iskolába.
(az megint csak sokadrangú dolog, hogy már 5 ilyen embertől is olyan massziv szag volt egy zárt helyiségben, hogy mindenki elmenekült)

Le_Penseur 2013.12.06. 17:32:51

Kár, hogy megmaradtatok a felszínnél!
Minden közmunkás ezt a szintfelmérőt tölti ki, akit képzésre küldenek, vagy csak az analfabéták? Akik ezt a típusú szintfelmérőt töltik ki, azok milyen képzésben részesülnek?

(A közmunkás = cigány gondolatmenet igen sértő, főleg azért mert egy rokonommal 15 év pénztárosi munka után közölték, hogy hétfőn megszűnik az üzlet, mehet jelentkezni a munkaügyi hivatalba. Nemsokára lejár a 3 hónap, aztán mehet büszke közmunkásnak...)

ephart 2013.12.06. 17:43:25

@Le_Penseur: iskolába csak azoknak kell járni akik nem fejezték be a 8 általánost.gondolom a rokon abszolválta.tehát ez a poszt nem róla szól

2013.12.06. 17:51:38

Én ma hallottam a hasonló munkásoktól, akik ilyen iskolába járnak, hogy 6 hónap alatt végzik el a 7-8 osztályt. Mi hülyék meg 2 évig jártunk.

dual824 2013.12.06. 18:09:02

Az a cég ahol én is dolgozom kapott 23 közmunkást, ebből a 23-ból talán, ha 3 fő tudná megfelelően kitölteni a tesztet. Kb. csak a fele roma.
EGYIKRESEM minden szava igaz.

tavolirokon 2013.12.06. 18:11:26

Ti mind varosiak vagytok?
Ott nincsenek funkcionalis analfabetak?
Mert falun vannak boven.
Nagyjabol a tanitotol felfele kepesek az emberek osszetett mondatokat ertelmezni, plane megfogalmazni. Az ovonenik pl mar megosztottak, es a boltosok atlagon felul tudnak osszeadni.

doominogame · http://www.doominogame.com 2013.12.06. 18:29:21

Mindig bízom, hogy nincs mélyebben. Nálam a vakkomondoros csávó volt eddig a negatív csúcs, ahogy ő maga is szavazott az ellene tüntetőkről, de most ez az igazi legalja. Kíváncsian várom a jövő hetet.

gnme 2013.12.06. 18:30:10

ugyan már, ne aggódj megkapják majd a beosztást

először tőlünk, cukorbetegektől

nagypofon lesz

www.youtube.com/watch?v=PAZ6tRow1Cc

breezer 2013.12.06. 18:39:55

hol lehet ötvenezret kapni ezért? mit kell pontosan csinálni?

ppppalika 2013.12.06. 18:43:04

@szonár: "Ezért hiszi azt, hogy ez a szintfelmérő légből kapott, pedig dehogy. Van olyan, akinek ez a teszt komoly nehézséget okoz... "

Elhiszem. Azonban akinek ez feladat, arra rá kell sütni a bélyeget, hogy nem képezhető.

Sanyi 32 2013.12.06. 18:52:47

teszttel semmi gond. sokan,elvéreznek rajta. nem látok kivetnivalot...

2013.12.06. 18:54:14

Jókat röhögök mindig a szerencsétlen ellenzéki blogg írók vergődésén. Erőlködnek, hogy a jó kormány intézkedésből, eredményből, hogy lehet valami rosszat kihozni és azt cikizni!

Köcsög liberális jankók nem vevő rátok ez az ország, vegyétek már észre!

Pa Tay 2013.12.06. 18:56:54

Na szóval! A KLIK megállapodást kötött a képzést lebonyolító Türr István Képzési Központtal. Felmérték: hány pedagógus tudja vállalni a képzésben való részvételt és hány tanterem áll rendelkezésre. Az első bukta ekkor volt, ugyanis az iskolák csak délutánra tudták volna bevállalni a dolgot, hiszen délelőtt a tanteremben tanórák vannak, amiket a tanarak tartanak. (Napi 6 órát kellett volna leadni, két órában otthon tanulnak a "diákok".)Miután rájöttek a nagyokosok, hogy ez így nem fog menni, a képzőközpont párhuzamosan elkezdett puhatolózni az önkormányzatoknál, hogy van-e szabad helyiségük. Ha találtak, megkötötték a szerződést. A tanfolyamot vagy munkanélküli pedagógusok vezetik, vagy akinek legalább érettségije van. Én láttam a tananyagot!!!! Ezért az egészért jobb helyen valakiknek már levágták volna a kezét! Egyébként a képlet rém egyszerű: nem segélyt adunk, a foglalkoztatási mutatók az égbe szöktek, az érintett réteg pont addig van bent a rendszerben és kap mindenféle teljesítmény nélkül zsebpénzt, amíg meg nincsenek a választások. Sokkal korrektebb lett volna, ha mindössze arra kapnának kiképzést ez alatt az idő alatt, hogy a megfelelő időben beletaláljanak a megfelelő négyzetbe az x-szel!

♔batyu♔ 2013.12.06. 18:59:19

Gyurcsányék a havi 50 mellett viszont azt mondták, menjetek a parasztok kertjeibe és házaiba, egészítsétek ki.

De ne haladja meg a húszezret, mert onnantól már nem tudunk benneteket megvédeni, az már nem megélhetési bűnözés.

tavolirokon 2013.12.06. 19:29:54

Nem tudom, mennyire lehetseges felnottkorban megtanulni irni-olvasni, szokincset boviteni. Amig nem bizonyitott, hogy lehetetlen, addig probalkozni kell vele.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.12.06. 19:46:37

Sunyi kis szarjankó a kocsis máté!

A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy Kocsis Máté, a Fidesz szóvivője megsértette Bajnai Gordon jó hírnévhez való jogát, amikor 2013. július 1-én valótlanul állította, hogy a Fidesz székház elleni korábbi akció Bajnai Gordon kérésére és égisze alatt valósult meg, illetve valótlanul állította, hogy Bajnai Gordon buzdította volna Fidesz székház elleni erőszakra az embereket." - tájékoztat közleményben az Együtt-PM Szövetség.
Gyereket szeretne, hát b.sszátok....

czjanos 2013.12.06. 20:06:58

Valakik komoly pénzt akasztanak le ezekért a "felmérőkért". ( az "akasztanak le" helyett akár mást is írhattam volna)

_most_ 2013.12.06. 20:11:53

teljesen abszurd a kormány közmunka mániája, kiadták a parancsot, hogy a választásokig az állami vállalatokhoz fel kell venni közmunkásokat, akiknek persze úgy sem fognak tudnak semmi értelmes munkát adni, de a statisztikát fel kell javítani mindenáron, egy az egyben mint a szocializmusban. Amúgy ez a teszt nem olyan könnyű, hópelyhet rajzolni nem egyszerű.

monddazigazatmar 2013.12.06. 20:14:09

Jó, akkor most valaki magyarázza ezt el nekem.
Itt egy szintfelmérő első oldala. Fogalmam nincs, hogy mi van a 20. oldalon, Toldit kell fejből leírni, vagy Mona Lisát rajzolni.
Egy nyelvi szintfelmérő is a legelemibb dolgoknál kezdődik, az IQ teszt első pár kérdését a kutyám is meg tudja oldani, akkor most itt mi a baj?

monddazigazatmar 2013.12.06. 20:15:33

Egyébként fogalmam sincs hogyan kell hópelyhet rajzolni..

Kis ember 2013.12.06. 20:19:42

Istenem, de szép is, mikor a fideszes idióták leliberálisozzák a jobbikos idiótákat. :)
Én már csak egy kávét kérek.

Kis ember 2013.12.06. 20:21:01

@monddazigazatmar:
Hát ez az, hogy a rajznál én is megbuknék, pedig - mint a kommentemből is látható - tudok írni-olvasni. :D

Dzsentrisvihák 2013.12.06. 20:21:20

@szonár: @Lovag Mihály:

A szerző valóban értelmiségi, de állítom többet látott és tapasztalt a mai magyar valóságból, mint ti bármikor, úgyhogy talán nem kellene személyeskedni. Pláne úgy, hogy nem éppen erősségetek a szövegértés (csak a gyengébbek kedvéért: a posztoló reménykedett benne, hogy ekkora blődésg már csak nem lehet igaz, bízott benne, hogy félreértés, de a lelke mélyén azért érezte, hogy nem, és végül be is igazolódott a dolog).
Csak kíváncsiságból, ti hány pontot értetek el a teszten? :D

@Hazánk a vb re a jobban teljesít kalapba került!:

Ez meg ki a francot érdekel, és hogy jön ide?

Dzsentrisvihák 2013.12.06. 20:24:30

@monddazigazatmar:

Név, születési hely/idő lakcím max. két helyen érnek pontot (pláne 10-et): a viccekben, meg ebben a felmérésben. Azt hiszem ez mutatja a dolog általános komolyságát...

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.12.06. 20:27:21

Van akinek ezek a feladatok is gondot okoznának. Pl. Hoppá Péter, Papcsák Ferenc.

gabcigirl 2013.12.06. 20:37:35

Szerintem a politikusok magukból indulnak ki, azért feltételezik ezt a színvonalat a lakosságról.

Ahol 1 komondoros képviselő is a Parlamentben ülhet...

monddazigazatmar 2013.12.06. 20:43:27

@Dzsentrisvihák: Bajcsy Zsilinszky út helyes leírása okozhat gondokat.
Mondom ismét: Itt van egy szintfelmérő teszt első oldala, és az azon lévő kérdések könnyűek. Ezzel mi a baj? Egy szintfelmérésnek nem pont az a lényege, hogy az eleje könnyű, aztán nehezebb?

Tyreo 2013.12.06. 20:54:48

@♔batyu♔: ezt a 20-at vityáék meg felemelték 50-re.

Lovag Mihály 2013.12.06. 20:57:40

@Dzsentrisvihák: én meg állítom, hogy nem látott többet. 1-1
nem ismerem a teljes tesztsort, de 1-e több pontot érnék el, mint te meg a haverod
(marha jó, h kikelsz a személyeskedés ellen, közbe meg a te hsz-d semmi másról nem szól)

impala 2013.12.06. 20:58:35

a lámpavasak meg üresek :(

P.Freddy 2013.12.06. 21:06:13

@breezer:

A Fidesz-kormánynak minden pénzt megér, hogy hazudjon még egy foglalkoztatottat. Meg mégegyet, meg mégegyet. Eddig ugyanannál az embernél tartunk:)

Gatinho 2013.12.06. 21:38:36

ez egy szintfelmérés, ahogy a neve is mutatja, te balliba. nem a fidesz kormány tehet róla, hogy sokaknak ebbe is beletörik a bicskája...

impala 2013.12.06. 21:58:44

@Gatinho: mekkora seggfej vagy barátom :)

is 2013.12.06. 22:06:59

@impala: ezt azért jó lenne megérteni, hogy miért. tényleg az van odaírva, hogy SZINTFELMÉRÉS, SZÖVEGÉRTÉSRE, OLVASÁSRA. tehát analfabéták kiszűrésére szolgál.

nem tananyag, nem ad át tudást, információt, SZINTFELMÉRŐ. nyilván olyan helyre, ahol erre szükség lehet. még senki nem jelentette, ki, hogy szükség nincs rá, csak azt, hogy fel van háborodva.

ja, most jövök rá, hogy neked készítették, hiszen te nem tudod ezt elolvasni és értelmezni, azért írsz ilyeneket.

@poszt: ha hozol nekem egy ötévest, aki OLVASÁS ÉS SZÖVEGÉRTÉS témában, nem pedig RAJZOLÁS témában kikéri magának a nap és felhő szót, hát megeszem a sapkám. te sem tudtad elolvasni az első két sort. valamint feltételezed, hogy ez a papír MINDEN közmunkás elé oda lesz tolva. mert azon nyilván te sem vitatkoznál, hogy van vagy 10% analfabeta Magyarországon, akik jó része bizony közmunkás (lesz), de simán letagadná, ha nem lenne ilyen felmérő, aztán meg jönnének a gondok. na annak a 10%-nak pont egy olvasástanfolyam kell, mert az segít rajta.

Veetee 2013.12.06. 22:09:00

@monddazigazatmar: "Bajcsy Zsilinszky út helyes leírása okozhat gondokat."

Ebben igazad van, ugyanis Bajcsy-Zsilinszkyt kötőjellel írjuk... :)

monddazigazatmar 2013.12.06. 22:14:46

@Veetee: Igy van. És egyedül neked tűnt fel...

bonebear · http://cinca.blog.hu 2013.12.06. 22:19:03

Nekem egy ködös pont maradt ezen tanfolyamokat látva: most akkor volt értelme anno leérettségiznem, vagy nem?

Kis ember 2013.12.06. 22:38:53

@Gatinho:
"ez egy szintfelmérés, ahogy a neve is mutatja, te balliba"

Azért neked se ártana kitöltened ezt a szintfelmérőt. Egy jobbikos blogon vagy ugyanis.
Azt hiszem ez a blog hűen mutatja a mai magyar közállapotokat.Mikor az agyatlan emberek egymást ballibsizik egy jobbos blogon.
Azt hiszem visszasírom a királyságot. :)

Sandor Akarki 2013.12.07. 00:43:05

"egy édesanya esete, aki szakképzett óvodai dajkaként, közmunka keretében egy óvodában látott el kisegítő feladatokat. Munkájával elégedettek voltak, olyannyira, hogy külön érték a munkaügyi központot, hogy a jövőben is őt küldjék oda."

Itt a probléma. Miért nem vették fel dolgozni FIZETÉSÉRT. MERT A MUNKÁÉRT AZ JÁR.

Zolcsi67 2013.12.07. 09:50:24

Arra azért kíváncsi lennék, hogy az ide kommentelő "frankómegmondók" hogy is oldanák meg azt, hogy lassan a harmadik (!!!) generáció iskolába, dolgozni sosem járó réteg nő fel!

- Láger, elgázosítás? (Volt már, eredménye zéró)
- Hagyjuk ott őket, ahol vannak? (Volt már, eredménye zéró)

Amit ebben a blogban a lejobban hiányolok, az a konstruktivitás. Hőbörgéssel ugyanis NEM LEHET semmit megoldani, max. a személyes indulataidat (szemét a főnök? megcsal az asszony?) vezeitek le.

"A sötétség ellen úgy lehet harcolni, ha fényt gyújtunk" - nem is olyan rég szerepelt ez a Böjte Csaba-idézet itt a blogon.

Zolcsi67 2013.12.07. 09:51:17

@Zolcsi67: "indulataiTOKAT vezetitek le", bocsánat :)

eßemfaßom meg áll 2013.12.07. 11:36:20

Olvasva a kommenteket, sokaknak meggyűlne a baja ennél komplexebb szintfelmérő kitöltésével...

Ez egy szintfelmérő közel analfabétáknak, nem érettségi vizsga tesztkérdések.

Ez se kezdődik bonyolultabban:

www.iq-teszt-2013.hu/hu-hu/

ephart 2013.12.07. 13:21:32

de mi lesz a magyar diákokkal ha több 10 000 túlkoros analfabéta kan cigány zúdul rájuk.4 hónap nagy idő.lopás erőszak agresszió.kinek jó ez

Veetee 2013.12.07. 13:48:07

@monddazigazatmar: Ahogy nézem, valóban. Lehet, hogy nem csak a közmunkások véreznének el rajta?

Dzsentrisvihák 2013.12.07. 15:18:20

@monddazigazatmar:

Ennyire semmi sem könnyű, csak amit nem vesznek komolyan. Ennyi.

@Lovag Mihály:

Aha, persze, persze, az előző hozzászólásodból látszik, hogy nagyon nem vagy képben, de ne zavartasd magad. Az pedig csak grátisz, hogy személyeskedtem, tudod, az, ha elkövetsz egy hasonló szintű tirpákságot, eleve azt jelenti, hogy veled szemben szabad. Sz@r ügy, ez van, magadnak kerested.
Ja, és még mindig nem válaszoltál, hogy hány pont :P

Lovag Mihály 2013.12.07. 17:44:22

@Dzsentrisvihák: nem akarlak megbántani, mert végre sikerült megszereznem a kedvenc sorozatomat és most nagyon jó kedvemben vagyok.

Batávia 2013.12.07. 18:49:46

Én is tanítom őket és bizony a többség nem rejtett erőforrás.

Dzsentrisvihák 2013.12.07. 23:36:33

@Lovag Mihály:

Minő kegy. Mondjuk, hogy a ház vendége vagy, próbálkozz...
süti beállítások módosítása