Nicolas-Anelka.jpgÍgy év végére azért csak jutott még egy nagy közéleti tanulság: soha, de tényleg soha ne mondd, hogy nincs lejjebb. Mert van. Mindig van. Miután Josip Simunic horvát focistát eltiltották a vb-n való részvételtől egy „náci köszöntés" miatt (amit egyébként Pavelic fasiszta bábállama után ötven évvel az élethalál-harcát vívó fiatal horvát állam hadseregében is használtak a kilencvenes évek elején), komolyan azt gondoltam: ennél mélyebb szellemi Mariana-árok már nem létezhet a futball-óceánban. Pedig de.

Ezúttal Nicolas Anelkára csapott le az antifasizmus vasökle, miután „fordított karlendítéssel" (WTF??????) ünnepelte a szombati meccsén szerzett gólját. A francia válogatott labdarúgó egyébként Martinique szigetéről érkezett bevándorlók gyermeke, és mint ilyen, fekete, mint a szurok. Vagyis személyében a fajtiszta fehér Európa első bevándorló színes bőrű harcosát tisztelhetjük.

Szörnyű tettét néhány órán belül elítélte a francia sportminiszter és az Európai Zsidó Kongresszus is. Én ebből az egészből csak a következetességet hiányolom. Ha a gólörömöt egyre hatékonyabban szorítjuk az alapvető európai normák közé, akkor a játék többi részében miért tombolhat a fasiszta szabadosság? Itt az ideje, hogy a Zsidó Világkongresszus elnöke bemutassa, hogyan kell píszi módon szögletet rúgni, vagy, hogy Efraim Zuroff beavasson minket a demokratikus szerelés technikájába.

Szerencsétlen srác egyébként elkövette azt a hibát, amit a modern inkvizíció bírósága elé hurcolt vádlottaknak soha nem szabad: megpróbálta elmagyarázni, hogy miért nem náci. Ezzel azonban csak még mélyebbre rántotta magát a slamasztikába. Anelka ugyanis ezzel a mozdulattal barátjának, a humorista Dieudonné-nak akart üzenni. Akinek a teljes neve Dieudonné M'bala M'bala és ő is fekete. Meg náci is. Szerintük. Azok szerint, akiknek a véleménye nem álláspont, hanem ítélet, amely ellen fellebbezésnek helye nincs.

Dieodunné amúgy igazi posztmodern abszurd humorista, aki imád provokálni és megbotránkoztatni. Nagyjából olyan fazon, mint azok az osztrák humoristák, akik a Szent Koronából űztek gúnyt nemrégiben. Ha a kereszténységet, vagy a hülye középosztálybeli francia fehér nyárspolgárokat savazná, imádná a média. Csakhogy ő a hülye francia zsidó nyárspolgárokat szereti pukkasztani. Abból az egyszerű megfontolásból, hogy a humor mindig az uralkodó elit ellen irányul. És Dieudonné szerint – ez már önmagában is égetni való eretnekké teszi – ma Franciaországban, meg úgy általában az egész nyugati világban ezt az elitet a zsidók képviselik.

Amúgy politikai véleménye is van, ami végképp vállalhatatlanná tesz őt, hiszen a „művész nem politizál". Kivéve persze, ha „alapvető szabadságjogokat és emberi értékeket" kell megvédeni a „rasszizmussal" szemben. Nos, emberünk is lelkesen küzd a faji megkülönböztetés ellen, de aljas antiszemita indulataitól vezérelve úgy gondolja, hogy azok a sztenderdek, amelyek a Földkerekség minden országára vonatkoznak, Izraelre is érvényesek. Vagyis a feketék, homoszexuálisok és a bálnák jogai mellett van pofája kiállni a palesztinok elnyomása ellen is. S ami a legfelháborítóbb: a szólásszabadság szerinte nem csak a templomokat gyalázó feminista aktivistáknak és a sarló-kalapáccsal felvonuló komcsiknak járó exkluzív szolgáltatás, hanem mindannyiunk alapvető joga. Azoké is, akik úgy vélik, hogy a második világháború alatti zsidóüldözés nem feltétlenül úgy történt meg, ahogyan az a tankönyvekben áll.

Szóval szegény Anelka jól leleplezte önmagát: nem elég, hogy fordított karlendítéssel igyekszik kijátszani a szabadság és demokrácia őreinek éberségét – még gyanús feka náci barátai is vannak. Azt pedig már a Szovjetunió Polgári Törvénykönyvéből is tudjuk, hogy, a „gyanús kapcsolatok fenntartása" bizony üldözendő bűncselekmény. A fura kézmozdulatot még talán ki tudja magyarázni, de ezt biztosan nem.

 A focistát ugyanis nem véletlenül éppen most találták be. A francia belügyminiszter a napokban úgy nyilatkozott, hogy Dieudonné „egyáltalán nem humoros", gonosz antiszemita előadásait be kell tiltani. És ha a humoristát letörlik a pódiumról, a barátai sem maradhatnak a focipályán, vagy bárhol máshol. Mert a futballban nincs helye a politikának – csak a politikusoknak, akik megmondják, hogyan szabad és hogyan tilos a labdát rúgni.

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr595715995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zártpályás lesz a magyar-román a zsidók miatt 2013.12.29. 19:21:54

"zsidószervezetek feljelentésére teszik zártkapussá a legfontosabb selejtezőnket" A FIFA illetékes testülete azért büntette meg súlyosan a magyar szövetséget, mert a 2012. augusztus 15-én rendezett, Izrael elleni barátságos mérkőzésen a hazai szur...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sturmabteilungsmann 2013.12.29. 14:32:11

Vajon hol lesz ennek a vége?

És én arra is kíváncsi lennék,h vajon a yavaly augusztusi magyar-izraeli barátságos meccs nem provokáció volt-e..Sotét dolgok vannak a háttérben,és persze már megint a metéltfarkúak.

Veridicus76 2013.12.29. 15:52:09

Röhej.
Egy dolgot azért hadd pontosítsak: az usztasa államot fasiszta bábállamnak minősíteni meglehetősen elnagyolt és sommás ítélet. Ennél bonyolultabb volt a dolog, Ante Pavelity usztasa ideológiája pedig nem volt azonos Mussolini fasiszta eszmeiségével.
Ja, még egy dolog: a "Za dom, spremni!" köszöntést már Jellacsity bán idején használták.
A FIFA meg az összes nyomorult csúszómászó bérenc mindenesetre bekaphatja.

Bí Dzsí 2013.12.29. 16:48:56

A Horvát Állam ideológiája fura keveréke volt a nemzetiszocializmusnak és a fasizmusnak, jellemzően közép-európai módon mély vallásossággal átitatva. (Amibe azért belefér sok ezer szerb lemészárlása is) Én azonban úgy vélem, valamivel közelebb álltak a fasizmushoz, és bizony az önállóságuk Olaszországgal szemben meglehetősen korlátozott volt, a bábállam talán erős jelző, de semmiképp sem tekinteném teljesen független entitásnak.

hoplita 2013.12.29. 17:17:06

Éljen Simunic...és mondjuk együtt...za dom...a hazáért!!!!!

A bibsik meg jáccanak itt a kolbász, hol a kolbászt, bőr nélkül.

hoplita 2013.12.29. 17:35:11

@Sturmabteilungsmann:
Hogy provokáció volt, vagy sem, az egy kérdés.

De hogy a Dunába kéne baszni azt a seggfej emeleszest, akinek ez a barátságos meccs kipattant az agyából, az evidens.
Tudható volt, hogy lesznek páran, akik nemigen tolerálják őket.
Én ott voltam azon a meccsen és U9-es, U11-es srácokat kísértem, köztük a fiamat is.
Semmi olyat nem tapasztaltam, amit ne tapasztaltam volna ezer másik válogatott meccsen.
Mondom, az emeleszt a Dunába...élen a nagyonnemzeti tőkés csányival.

Veridicus76 2013.12.29. 17:58:12

Igen, a Független Horvát Állam valamiféle ideológiai kecercs volt erős klerikális felhanggal. Az olasz király unokaöccsét II. Tomiszláv néven trónra is emelték, de az uralkodó sosem járt Horvátországban, szóval ez csak afféle színpadi díszlet volt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.29. 19:18:54

„fordított karlendítéssel"

életembe nem hallottam róla.

"Az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, Vjacseszlav Moshe Kantor hozzátette: ez a fajta tisztelgés valóban kevésbé ismert náci jelzés, de bízik abban, hogy ugyanolyan elbírálás alá kerül, mintha karlendítéssel ünnepelt volna, és a büntetése is ahhoz mérhető lesz."

mi a * any*d közöd van neked a focihoz, hogy belemersz ugatni te mocskos zs*dó?

ez volt már a magyar-izraeli mérkőzésen is. a játékot, a sportot büntetik.
egy futóverseny sem arról szól, hogy ki szereti a zsidókat és ki nem, csak arról ki a gyorsabb.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.29. 19:26:09

"Egy ország hírneve attól függ, hogyan viszonyul a zsidóihoz. Minden más csak másodlagos."

kkbk.blog.hu/2013/01/09/zartpalyas_lesz_a_magyar-roman

kkbk.blog.hu/2013/10/21/martonyi_es_a_nemzet

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2013.12.30. 07:39:20

@Bí Dzsí:
Az ex-jugoszláv régióból a szlovének úszták meg legkisebb vérvesztességgel azt, hogy tengelyt akasztottak Belgráddal, pontosabban a Jugoszláv Néphadsereg (JNA)keményvonalas kommunista tábornokaival.
A horvátokból meg nemzetet faragott a háborújuk, igaz, tengernyi szenvedéssel. De ahogy egy embernek, úgy egy népnek is meg kell küzdenie önmagáért.
A horvátoknak sikerült.
Nekünk, magyaroknak meg kicsit savanyú a szőlő, mert még az utolsó fegyveres harcunknak - 1956 dicsőségének - a megítélése is meglehetősen ambivalens. Gondolok itt arra, hogy reformkomcsik ugyanúgy puskáztak, mint hajdani csendőrök, vagy a pesti srácok. Időben és jellegében sem tudott úgy kiforrni az a pár nagyszerű pillanat, mint a déli szomszédaitok évekig húzódó honvédő háborúja.
A második világháborús Horvát Állam erős német befolyással bírt, de hát ezen az alapon a megmaradt francia bábállam is szégyellhetné magát, mégsem teszi. (Nekik kijár, hogy ellenálltak, ami mint tudjuk nettó hazugság, röhej...)
A Balkánon a negyvenes évek közepéig, sőt délebbre még a háború utáni években is hamisítatlan polgárháború dúlt, amit végül Tito kommunista bandája varrt el. Horvát, bosnyák és szerb értelmiséggel végezve, megregulázva az albánokat és kiirtva a svábot meg a magyart.
süti beállítások módosítása