vago_gabor.jpgVágó Gábor távozása baj. Nem azért, mert nem lesz liberális politikai erő a parlamentben, éppen ellenkezőleg: sokkal rosszabb lesz helyette.

Szomorú hírt közölt ma a vs.hu: miután nem támogatták egyéni jelöltségét, és az országos lista élén sem kapott helyet, Vágó Gábor LMP-s képviselő bejelentette, hogy kilép a pártból.

A szomorú szót ezúttal minden irónia nélkül értem. Én tényleg sajnálom, hogy Vágó – aki kétségkívül irritáló és sokszor pökhendi stílusa ellenére azon kevés képviselők egyike, aki komolyan vette a hivatását és saját pártja programját – lelép a politika színpadáról. Vágó és a saját önteltségétől meghülyült Ertsey Katalin (érte azért nem hullattunk krokodilkönnyeket) távozása után a két társelnökön és Mile Lajoson kívül gyakorlatilag nem marad önálló gondolkozású, épkézláb szakpolitikus a liberális ellenzéki párt soraiban.

Ez pedig baj. Nem azért, mert nem lesz liberális politikai erő a parlamentben, éppen ellenkezőleg: sokkal rosszabb lesz (van) helyette. A pártszakadás utáni LMP ugyanis – eltekintve Ertsey és Osztolykán egy-két valóban szélsőbalos, ultraliberó megnyilvánulásától – egy egészen vállalható formációvá küzdötte fel magát. A karrieristák és a Bajnai-fiókák tavaly dobbantottak a PM-be, aki maradt, az azért maradt, mert komolyan gondolta, hogy lehet más a politika. Még ha egészen naiv világképpel képzelte is ezt el.

A választások közeledtével a 2-3 százalékra süllyedt formációt nehéz lesz komolyan venni, ha valaki nem nyúl alájuk, az is kérdéses, el tudnak-e indulni minden körzetben. Az LMP csendes kimúlásával viszont a szavazói nem tűnnek el, és ha nem lesz más választásuk, dobnak majd egy Bajnait. Ettől a plusz három százaléktól Orbán Viktornak nem lesznek álmatlan éjszakái, de nem is ez a gond Schiffer András pártjának megszűnésével.

A baj az, hogy a magyarországi liberális politikai platform újra képviselet nélkül marad. Ami jön helyette, az egy újracsomagolt, felpuhított SZDSZ, a toleranciára keresztelt kirekesztés, a pluralizmusnak csúfolt dogmatizmus, a multinacionális tőke anyagi és szellemi szabadrablása.

2009-ben két fiatal, rendszerellenes alakulat követelt magának jogot a politika színpadán, mindketten azzal a kimondott céllal, hogy legyen más a politika, történjen radikális változás. Politológusok a két csoportot úgy osztották ketté, hogy a kisebbik táborba a „rendszerváltás” győztesei, az utóbbi (sajnos nagyobb) táborba annak vesztesei vonultak fel.

A Jobbik számára az LMP kivérzése az év eddigi legjobb híre, hiszen így a 2014-es választásokon rajtuk kívül nem lesz olyan formáció, amely hitelesen kampányolhatna a változás ígéretével. A teljes magyar társadalomnak viszont rossz hír, mivel 1988-89 után másodjára fulladt ki a kísérlet, hogy egy értékrendjében liberális, ugyanakkor kemény kapitalizmuskritikát megfogalmazó párt megvesse a lábát kis hazánkban.

A mi liberálisaink vagy nagyon bénák, vagy valakiknek nagyon nem érdeke, hogy legyen egy normális pártjuk.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr205743104

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.01.07. 14:52:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2014.01.07. 14:07:47

Ugyanerről akartam én is ma írni - de nagyjából leírtad az én gondolataimat, egyetértek.

Doberdo 2014.01.07. 14:09:25

A Schiffer Úr most törölheti szemét, arcát, mert most már biztosan nem lesznek a parlamentben. Persze lehet, hogy így akarta....

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.01.07. 15:32:44

"A pártszakadás utáni LMP ugyanis – eltekintve Ertsey és Osztolykán egy-két valóban szélsőbalos, ultraliberó megnyilvánulásától – egy egészen vállalható formációvá küzdötte fel magát."

Részletek az LMP 2010-es programjából, az origo.hu-ról:

"A legrészletesebb fejezet az esélyegyenlőséggel foglalkozik, azzal, hogyan lehetne javítani a cigányok, a munkanélküliek és a hajléktalanok helyzetén. Az LMP nekik ígéri a legtöbbet a programban, sokszor más társadalmi rétegek rovására. Például szigorítanák, megnehezítenék és a bankot terhelő magas végrehajtási illetékhez kötnék a fizetésképtelen hitelesek lakásának elárverezését. Nem hallgatják el, hogy ez az intézkedés megdrágítaná a lakáshiteleket, de az LMP szerint ez felfogható úgy is, mint egyfajta elvárható szolidaritás a megszorult háztartásokkal.

Bár külön tárgyalja őket, az LMP hasonló megoldásokkal javítana minden csoport helyzetén. Alapvetően fontosnak tartják az iskolarendszer átalakítását A SZEGREGCIÓ MEGSZÜNTETÉSÉT, a segélyezési rendszer teljes reformját és a munkahelyteremtést. Az iskolarendszer átalakításáról nagyrészt általánosságok szerepelnek a programban, ahhoz, hogy az oktatás ne termelje újra a szegénységet, az LMP szerint a tanárok megbecsülésére és több pénzre lenne szükség, ezért 5-10 év alatt 1-1,5 százalék GDP-arányos többlettámogatást adnának az iskoláknak. A szegregáció visszaszorítása és az esélyegyenlőség érdekében ELTÖRÖLNÉK AZ ISKOLAÉRETTSÉGI VIZSGÁLATOT, és a nyolcadik osztály végéig MEGTILTANÁK, hogy a gyerekeket teljesítményük alapján csoportosítsák vagy megkülönböztessék.

A segélyezési rendszert a garantált minimumjövedelem bevezetésével alakítanák át, ez az összeg azoknak is járna, akik dolgoznak, de családjukban az egy főre eső jövedelem nem éri el ezt a meghatározott összeget. A jellemzően alacsony képzettségű cigányok és tartós munkanélküliek kedvéért olyan ágazatokat fejlesztenének, támogatnának, amelyekben sok munkaerőre van szükség. Ilyen lehet például az építőipar vagy a mezőgazdaság. A párt olyan feladatokra küldené a munkásokat, amelyek egybevágnak ökopolitikai elképzeléseikkel: az építők paneleket szigetelnének, mások pedig gátépítésekkel, a Vásárhelyi-terv megvalósításával készítenék fel az országot az éghajlati változások miatt várható kiszáradásra és árvizekre."

"Egy-két ultraliberó megnyilvánulás"? Ideje lenne szemüveget cserélni.

"egy egészen vállalható formációvá küzdötte fel magát"

Nem hallottam hogy az általam nagybetűvel kiemelt programelemeket eltüntették volna, ill. kihátráltak volna mögüle, hogy a "garantált alapjövedelem" nevű baromságot már ne is említsem.

Tegye föl a kezét, akinek az oktatás teljes szétverése- amit az LMP programja megvalósított volna, "vállalható", majd utána menjen elmeorvosi vizsgálatra.

Aki azt vélelmezné hogy ezeket a mostani választásokra "biztosan kiveszik a programból": nem hiszem hogy az osztolykán által képviselt cigányfétis ezt lehetővé tenné. Lehet hogy homályosabban fognak fogalmazni, de a lényeg ugyanaz marad.

Mitzimackó 2014.01.07. 18:44:37

"a saját önteltségétől meghülyült Ertsey Katalin": vajh' hányszor hangoztattad ezt az elmúlt 4 évben a kormányra és a törvénygyári szavazógép birkakétharmadra, bazmeg?

Brix 2014.01.08. 00:05:44

Más a 2010-es LMP és más a mostani.
A liberálisok zöme ment a PM-el, maradt ugyan egy pár, de most a vidéki tagszervezetek erősödnek, ahol a nem igazán ballib. szemlélet az irányadó, hanem az enyhén konzervatív.
VG nem tartotta be a párt jelöltállítási szabályait, nem jelent meg a munka kongresszusokon és ez kihasználták azok , akik parlamenti képviselők szeretnének lenni helyette

J.László 2014.01.08. 00:21:20

@Mitzimackó:
Vágóról és az LMP-ről van szó. Akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe, az forduljon szakemberhez.

tobeor 2014.01.08. 00:25:03

Amikor olyan szavakat ír le a szerző, mint pökhendi, irritáló, öntelt, akkor magára nem gondol?

Micsoda baromság már az, hogy az LMP helyett "jön" (Érted: jön. Így, kijelentő módban. Mert ő látja a jövőt :) a kirekesztés meg a "multinacionális tőke anyagi és szellemi szabadrablása"?

Téged üldöznek ugye haver? :D Szellemi szabadrablás, komolyan vazz, minek iszol ha nem bírod?

Patreides · patreides.blog.hu 2014.01.08. 00:35:04

Jaj, de unom a (lehet más a) politikát...!

laci_52 2014.01.08. 00:52:17

Nem fog hiányozni se Vágó, se az LMP...

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 01:28:58

Nem voltam elájulva Vágótól, sem az LMP elmúlt három és fél évétől (bár '10-ben egyéni Fidesz mellett leadtam rájuk egy listás szavazatot), de valamennyire egyetértek a cikkel.

Ha nem is személyesen Vágót, de az LMP-t, ami maradt a nagy kivásárlás után, magam is hiányolni fogom az ellenzéki padsorokból.

A programjuk legfeljebb töredékével értek egyet, de az ellenzéknek kétségkívül az az apró szelete voltak ők, akik sem rasszisták nem voltak, sem olyasmit nem lehetett elképzelni róluk, hogy maffiózókkal tárgyalnának, vagy lejárató-videókat hamisítanak.

Utánuk tényleg csak rosszabb jöhet: a Mesterházy-Gyurcsány-Bajnai féle tömb kétségbeejtően silány, lumpenprolikra kalibrált handbandázása.

A másik oldalon a bekattant szélsőjobbosokkal.

Pedig az igazat megvallva, a jelenlegi kormányra azért nagyon ráférne egy tehetséges, épeszű ellenzék.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 01:34:21

@Brix:

"A liberálisok zöme ment a PM-el, maradt ugyan egy pár, de most a vidéki tagszervezetek erősödnek, ahol a nem igazán ballib. szemlélet az irányadó, hanem az enyhén konzervatív."

Némiképp luxusnak tartom, hogy az LMP 2-3%-on ilyesmikkel foglalkozik, nem azzal, hogy mostanra a Jobbiktól balra ők maradtak közel és távol az egyetlen szereplő, aki azt mondja, hogy 'egyik se'.

Szerintem, ha csak ezzel a két szóval kampányolnának, ezt raknák a plakátjaikra, hirdetéseikbe, meg a logót, megugranák simán a küszöböt. Sőt, lehet, hogy még a Fidesztől, és az újraegyesülő MSZP-től is rabolnának szavazatot.

Az ökomarhaságokkal közepes méretű teaházakat se töltenek meg.

31/48 2014.01.08. 03:55:11

@Attitude Adjuster: ott a pont.

Nekem tényleg egyetlen problémám van az LMP-vel és az az erőltetett ökológiai gazdaságszemlélet, akkor is ha az szembe megy minden realitással és praktikummal.

Bambano 2014.01.08. 04:38:20

ha tényleg az a liberalizmus, amit az szdsz meg ezek képviseltek itt az elmúlt 20 évben, akkor szerintem teljesen jó, hogy eltűnnek végre a süllyesztőben.

a magam részéről azért azt gondolom, hogy közelébe sem jártak az igazi liberalizmusnak, így a hiányuk még kevésbé fog fájni.

jog-ász 2014.01.08. 07:06:55

majd kap egy listás helyet a fidesznél, vagy orbán tanácsadója/ügyvédje lesz újra(schiffer)

martineden 2014.01.08. 08:00:33

@Nemzetstratégia: Tegye föl a kezét, akinek az oktatás teljes szétverése- amit az LMP programja megvalósított volna, "vállalható.....Ebben a fidesz-kdnp csurhe megelozte

martineden 2014.01.08. 08:05:32

@Attitude Adjuster: a Mesterházy-Gyurcsány-Bajnai féle tömb kétségbeejtően silány, lumpenprolikra kalibrált handbandázása....Muhahha.Szerinted a rezsicsokkentes kinek szol ?Nem a lunpenproliknak mi?Budos fidesz csicska,bujj mar ki a csuti cigany valagabol

873ujr3rk 2014.01.08. 08:23:39

nem értem. a libbantat a soros pénzelte meg bajnai meg gyurcsótány. nem örülnötök kéne, ha borul az lmp és marad a fidesz mszp kormányzás ??

kettospont.blog.hu 2014.01.08. 08:51:55

Az elemlámpapártot nem sajnálom, de Ő kár, hogy kiszáll...

Conchobar 2014.01.08. 09:11:24

"A mi liberálisaink vagy nagyon bénák, vagy valakiknek nagyon nem érdeke, hogy legyen egy normális pártjuk." - Dehát, egyáltalán hol vannak ők, a liberálisok? Nem ők azok, akik Angliába távoztak? Az LMP 2010-es teljes szavazótáborát hiba lenne liberálisnak minősíteni. Biztosan volt benne liberális is, de a szavazótábor nagy része pusztán csak a Fidesz-MSZP ellenében szavazott rájuk, és törvényszerűen le is morzsolódott időközben (mert igazából ők nem vevők az LMP által képviselt zöldliberalizmusra)

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 09:14:31

"a Mesterházy-Gyurcsány-Bajnai féle tömb kétségbeejtően silány, lumpenprolikra kalibrált handbandázása....Muhahha.Szerinted a rezsicsokkentes kinek szol ?"

Azoknak, akiknek anno Medgyessy Jóléti Rendszerváltása. Szépen el is hozza a szavazataikat vele a Fidesz.

Rajtuk kívül maradnak a pártjaik mellett tűzön-vízen át kitartó fanatikus zombik, márpedig olyanokból a Fidesznek egyszerűen több van. Nem arányaiban, abszolút értéken.

Így a baloldalnak, bármilyen összállításban, marad a saját törzsbázisa, a választási győzelemhez szükséges közép megszóltására pedig nulla, azaz nulla érdemi üzenetet sikerült kifundálni az elmúlt három és fél év során.

Hacsak az ilyesmit nem számoljuk annak:

"Budos fidesz csicska,bujj mar ki a csuti cigany valagabol"

De hát ugye ez nem annyira hatékonyan teszi vonzóvá magas intellektusú, européer, haladó táborotokat.

Cigányozásban a Jobbikkal áltok versenyben, a retorika pedig, hogy aki nincs veletek, az a "csuti cigány valagában" van, az pedig leginkább arra alkalmas, hogy mindenkit vérig sértsetek, akiknek a szavazataiban amúgy (egyre irreálisabban) reménykedtek.

Nem fontosak pedig, sok nem múlik rajtuk, csak az, hogy a következő négy évet is az ellenzéki padsorokban tölti-e az európai értelemben vett elmúltnyolcév.

Conchobar 2014.01.08. 09:24:14

@Attitude Adjuster: "a baloldalnak, bármilyen összállításban, marad a saját törzsbázisa...Cigányozásban a Jobbikkal áltok versenyben" - Azért egy olyan valakinek, aki simán lehülyéz másokat csak el kellene a dolgokon gondolkodnia. Például azon, hogy mi az oka annak, 2010-ben az addig kitartóan MSZP-re szavazó vidéki körzetek a Jobbikra szavaztak. Nem lehetséges az, hogy éppenséggel a törzsbázisa egy részét vesztette el a baloldal (avval, hogy érzéketlen volt e rész problémáival szemben)?

♔batyu♔ 2014.01.08. 09:26:01

Nyilván kicsinálják Bajnaiék az LMP-t, ez egyértelmű. Szerencsére szart sem érnek vele, a liberálisok itt akkora károkat okoztak, hogy óriási az elutasítottságuk.

rfbzs 2014.01.08. 09:34:15

@♔batyu♔:
Kárt legfeljebb neked okoztak, de nem gondolom, hogy ettől lettél hülye, ez nálad gyári hiba.

Balt 2014.01.08. 09:36:02

@Attitude Adjuster: Tökéletesen egyetértek. A 2010-es önkormi választáson >25 éves választói múlttal életemben először adtam ajánlószelvényt - mert a maszop nagyon keresztbe akart feküdni az LMP indulása előtt -, N.B. Jávornak, ami azért meggondolásra késztet majd legközelebb. :) Nemcsak azért, mert maga az intézmény megszűnt. :)

Balt 2014.01.08. 09:36:37

@Balt: "mert a maszop nagyon keresztbe akart feküdni az LMP indulása előtt"

Ja, és ez nagyon passzol a poszt konklúziójához!

Balt 2014.01.08. 09:38:16

@Attitude Adjuster: Így lehet. Amúgy a liberális jelzőt alighanem kikérnék maguknak (a "történelmi előzmények" ismeretében).

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 09:45:12

@Conchobar:

"Például azon, hogy mi az oka annak, 2010-ben az addig kitartóan MSZP-re szavazó vidéki körzetek a Jobbikra szavaztak. Nem lehetséges az, hogy éppenséggel a törzsbázisa egy részét vesztette el a baloldal "

Lehetségesnek lehetséges, de nem valószínű, és több jel mutat ellene, mint rá.

Azok, akiket a Jobbik leválasztott '10-ben az MSZP-ről, nem igazán a szoci törzsbázsihoz sorolhatók, utóbbit nagyjából lefedi most is a három baloldali párt.

Ők inkább amolyan ingadozók voltak, akik leszavaztak egy ideig a szocik szociális demagógiájára, aztán üdítő élményként érte őket, hogy a Jobbik elkezdett harsogni a 'megvédjük a magyarokat a cigányok arcátlan lopásaitól' című rasszista demagógiával. Leginkább azért, mert a szociális demagógiában rendre csalódniuk kellett. Ezt a réteget a Jobbik továbbra is tartja, de miután ellenzékből bajosan tudott volna bárki is 'megvédeni' (szerény nézetem szerint hála Istennek), ezért az átütőerejéből ez az üzenet is sokat vesztett.

Igazából a legnagyobb meglepetése az elmúlt három és fél évnek az, hogy nem történt semmi meglepő átrendeződés.

A pártok támogatottssága nagyjából ugyanott van, mint '10-ben, és nagyjából ugyanazokat a választói csoportokat is fedi.

Szerintem erről még Orbán is csak csatakos vágyálmaiban ábrándozott a kormányváltáskor.

Sinistroll 2014.01.08. 09:48:49

Az elempé liberális?! Ezt a baromságot honnan veszed?

Persze, ha egy magyar jobber elkezd a liberalizmusról értekezni, annak mindig sületlenség a vége. Hülye hobbi, le kéne állni róla. Azt se' tudjátok, eszik-e vagy isszák.

A hír egyébként nagyon jó, tetszik! :-)

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 09:52:58

@Balt:

Ahogy Le Carré fogalmazott egy interjúban, conservative household vagyunk, de magam éppenséggel nem tartozom azok közé, akit liberális szóval ijesztgetni lehet. Sok klasszikus liberális gondolat beépült a modern európai konzervativizmusba is, ezek nem csekély hanyadát éppenséggel fájón hiányolom a Fideszből.

De nekem az LMP nem kifejezetten a tartalma miatt volt valamennyire szimpatikus (a cohn-bendites haknijaikon, meg az ideodaláncolásaikon nevetni sem tudtam), hanem azért, mert viszonylag nagyobb kételyek nélkül elhittem nekik, hogy nem közbeszerzésre szakosodott rablólovagok, és hogy tényleg nagyjából őszintén az a motivációjuk, hogy előjöjjenek valami épeszű alternatívával erre a nagy, büdös magyar mocsárra.

Közbeszerzésre szakosodott rablólovagok a parlamentben sem lettek, és ezért őszintén respect, de az alternatívából nem nagyon lett semmi.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 09:57:43

@Sinistroll:

"Persze, ha egy magyar jobber elkezd a liberalizmusról értekezni, annak mindig sületlenség a vége. Hülye hobbi, le kéne állni róla. Azt se' tudjátok, eszik-e vagy isszák."

Azért az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy utóbbi elmondható a magyar 'liberálisok' elsöprő többségéről is, ami hát azért egy pirinyót kínosabb, mint a magyar jobberek alulinformáltsága.

Meg az is hozátartozik, hogy például az én LMP-s ismerőseim kivétel nélkül magukat liberálisként definiáló emberek, és kívülről nézve határozottan jót tett nekik, hogy ilyen minőségükben nem az szdsz miatt kell már magyarázkodniuk, ha a politika kerül szóba.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 10:00:33

(meh, bocsánat a sok typo-ért, pár napja leborítottam a notebook-omat lekvárral, és egyelőre nem sikerült szétszedés nélkül tisztességesen kipucolni.)

martineden 2014.01.08. 10:00:41

@Attitude Adjuster: Fidesz csicska latom hajtasz nagyon a trafikert

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 10:11:54

@martineden:

Igen, nagyon jól látod, a feljebbjutásért kaparok az alcsúti rém végbelében.

És amíg kizárólag az hozzád hasonló faékek szavazaira hajt az alcsúti rém ellenzéke, addig sajnos nem is nagyon marad más választásom.

martineden 2014.01.08. 10:16:26

@Attitude Adjuster: Igen, nagyon jól látod, a feljebbjutásért kaparok az alcsúti rém végbelében.....Jo hogy legalabb beismered fidesz csicska.Bar a csuti cigany a remtol messze van,nem mas mint egy pocakos ciganyvajda

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 10:22:36

@martineden:

Köszönm értékes véleményed, akkor javítok:

A pocakos csúti cigányvajda valagában vagyok tövig.

A szomorú helyzet az, hogy ott még mindig jobb az ájer, mint a hétmérföldes közeletekben.

Conchobar 2014.01.08. 10:31:53

@Attitude Adjuster: "Ők inkább amolyan ingadozók voltak, akik leszavaztak egy ideig a szocik szociális demagógiájára, aztán üdítő élményként érte őket, hogy a Jobbik elkezdett harsogni a 'megvédjük a magyarokat a cigányok arcátlan lopásaitól' című rasszista demagógiával" - Tehát, azt te kategorikusan kizárod, hogy a (Jobbikkal ellentétben) a baloldal érzéketlen lenne a vidéken élő magyarság problémái iránt. Tehát szerinted vidéken jórészt ingadozó falusi rasszisták élnek (noha rengeteg körzetben egészen 2010-ig kitartottak az MSZP mellett), akiket elszédített a demagógia

martineden 2014.01.08. 10:33:36

@Attitude Adjuster: A szomorú helyzet az, hogy ott még mindig jobb az ájer, mint a hétmérföldes közeletekben...Hat elhiszem ,hogy neked jobb.Ahogy irtad az elobb ,nyalsz ezerrel,hogy menj valamire.Ez a kulonbseg koztem es kozted fidesz csicska.En nem szorulok ra,hogy lopott allami penzert nyaljak

nnnnnnnn 2014.01.08. 10:43:02

tulképp igaza van a cikknek. mondjuk a parlamentbe elég lenne a jobbik meg a fidesz is, több pártra nincs szükség. végülis a jobbikra is csak azért van hogy legyen tarcsi.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 10:51:40

@Conchobar:

"Tehát, azt te kategorikusan kizárod, hogy a (Jobbikkal ellentétben) a baloldal érzéketlen lenne a vidéken élő magyarság problémái iránt. "

Dehogy, sőt, kifejezetten egyetértek a fenti diagnózissal.

"Tehát szerinted vidéken jórészt ingadozó falusi rasszisták élnek (noha rengeteg körzetben egészen 2010-ig kitartottak az MSZP mellett), akiket elszédített a demagógia"

Nem, egy pillanatilag sem gondolom ezt, csak azt gondolom, hogy pontosan ez a fenti réteg (amely a vidéki lakosságnak nem hogy többsége lenne, de kifejezetten kisebbsége, ez a réteg került át az MSZP-től a Jobbik táborába a 2008-2010 közötti időszakban.

És jobbára ott is ragadt.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 10:53:32

@martineden:

Irigyellek, nyilván a szellemi termékedből élő start-up vállallkozó lehetsz. De ez van, vannak ilyen hozzád hasonló szerencsések, meg ilyen kis fideszcsicskák, mint én, aki kénytelen vagyok némi állami földben, vagy legalább egy trafikban reménykedni, és ezért napi nyolc órában, kapott kottából bérkommentelni.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 10:57:55

@Conchobar:

Ja, és szerintem téves feltételezés, hogy egészen 2010-ig kitartottak volna az MSZP mellett. Ezt a rétegeket sokkal valószínűbben már a ciklus közepére leválasztotta az MSZP-ről egyfelől a politikai illúzióvesztés (Öszöd), másfelől a szociális demamgógia kiüresedése (a de facto államháztartási csőd).

Ez viszont annyit is jelent, hogy 2008 őszére-telére ez a választói réteg már nem volt az MSZP-jé, bőven leszakadt már róla, mikor a Jobbik elkezdte a rendcsinálós retorikával felcsipegetni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.01.08. 11:14:48

Aki egy nyamvadt határidőt sem tud betartani ő nem való képviselőjelöltnek.

Vágót ugyan lehet sajnálni a saját hezitálása miatt, de mégiscsak fontosabb, hogy a szabályok mindenkire vonatkozzanak, s ne legyenek egyenlőbbek.
Mert ha vannak, akkor egészen biztosan nem lesz más a politika soha.

martineden 2014.01.08. 11:16:16

@Attitude Adjuster: Szep beismeres.Gratula.Gerinc viszont nincs,de ugy latszik ,igy is lehet elni,fidesz csicska

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.08. 11:23:37

@martineden:

Örülök, hogy beismerésem minden intellektuális igényedet maradéktalanul kielégítette.

Talán ezzel le is zárhatnánk magasröptű társalgásunk.

Conchobar 2014.01.08. 11:24:43

@Attitude Adjuster: "egészen 2010-ig kitartottak volna az MSZP mellett" - Természetesen, igazából magam se a 2010-es évet tekintem vízválasztónak. Sokkal inkább a 2008-asat, mikor Gyurcsány szervezésében lezajlott a "Tarka Magyar" tüntetés, amely tulajdonképpen felért egy arculcsapással (az addig MSZP-re szavazó vidékiek felé). Nemhogy orvoslást nem nyert a vidéki magyarság a problémáira, hanem megkapta azt, hogy 'azok nem is problémának tekintendők, hanem rasszizmusnak, kirekesztésnek meg előítéletnek', és így 'kiszerettek' a baloldalból (és a liberalizmusból)

Conchobar 2014.01.08. 11:33:27

@Attitude Adjuster: "Nem, egy pillanatilag sem gondolom ezt, csak azt gondolom, hogy pontosan ez a fenti réteg" - Látom, mosod a kezeidet, mert megértetted, hogy sértő az, amit írtál. Még jobb lenne, ha túllépnél ezen. Még jobb lenne, ha magadhoz vennél egy kis empátiát, és érdeklődnél a vidéki rokonaidtól, hogy mi is a helyzet a Jobbikkal, a rasszizmussal és vidéki magyarsággal. Mert, tudod, van amit az újság nem ír meg

alfax 2014.01.08. 11:40:01

Az LMP egyik fő alakja így szól az EU-ról, érdemes végighallgatni. Ez nagyon nem Bajnai.

www.youtube.com/watch?v=UgCuv6FApIU

evolvált 2014.01.09. 11:51:08

Korai temetni az LMP-t, attól hogy Vágó elmegy, az élet még nem áll meg. Lesz lista, lesznek mindenhol jelöltek, no para.
Továbbra is a legvállalhatóbb párt, szóval szerintem bent lesznek!
süti beállítások módosítása