Négyévente, a választási kampányokban mindig kiemelt figyelmet kap a magyarországi nyugdíjasok hárommilliós tábora. A szocialisták tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a kiszolgáltatott egzisztenciálisan nehéz helyzetben élő idősek tömege viszonylag kevéske beígért pénzzel is meggyőzhető.

mester.jpgA vörösöknél a nyugdíjasok csupán arra kellenek, hogy négyévente behúzzák a szegfű mellé az ikszet, miután ezt a kötelező feladatot megtették, már mehetnek is útjukra. Ha meg is kapják a beígért szerény kis pr-nyugdíjemelést és egyéb juttatásokat, azt fél év alatt szépen elviszi majd az infláció. Persze erről már nem szokás publikat papírra vetni a Népszavában.

A 2002-es választási kampányban a szépkorúak sanyarú helyzetét kegyetlenül ki is használta az MSZP. Akkor 19 ezer forintban határozták meg a nyugdíjasok darabonkénti árfolyamát. A beígért egyszeri juttatással sikerült is maguk mellé állítaniuk az idős korosztály többségét, így bár csak hajszállal, de megnyerték a választást.

A szocialisták retorikája úgy látszik, manapság sem sokat változott ezzel kapcsolatban. Minap Dunaújvárosban a baloldali tákolmány miniszterelnök-jelöltje Mesterházy Attila dobta be a választási mézesmadzagot az időseknek: „Kormányváltás esetén 100 ezer forintos nyugdíjig minden nyugdíjas évi 24 ezer forint pluszpénzt fog kapni, hogy "meg tudja fizetni a gyógyszereit, mert az ez egyik legnagyobb kiadásuk"

Ezek szerint a Jókai utcában a kisnyugdíjasok árfolyama kemény ötezer forinttal nőtt 12 év alatt. Ezzel párhuzamosan pedig a magasabb nyugdíjban részesülők kiestek a favorizált célcsoportból, ők már egy forintot sem érnek. Mesterházy továbbá azt is elmondta: „olyan ígéretek ezek, amelyekből kiderülnek a pártszövetség értékei, alapelvei." Ezt pontosan jól látja, ebben az egyben talán mindenki egyet ért vele, náluk 2014-ben 24 ezer forint egy nyugdíjas értéke.

De ne legyünk szemforgatók, a kettős mércét hagyjuk meg a hanyatló liberalizmus ópiumának. Tagadhatatlan, hogy a Fidesz is szeretné valahogy magához édesgetni az idősebb generációt. A rezsicsökkentést, mint kampányfogást elsősorban a nyugdíjasok népes táborának megnyerésére dobták be, nem véletlen, hogy az erről szóló fórumokon többségében az idősebb generáció foglal helyet. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a rezsicsökkentés nem csak a nyugdíjasoknak jár, bár kétségkívül nekik jelenti a legnagyobb segítséget. Hogy a választások után is maradnak-e  leszorított gáz- és villanyszámlák, az még a jövő zenéje.

De vannak ennél fogósabb kérdések is. Vajon meddig teheti meg a két nagy pártszövetség, hogy magasról tesz azokra a lúzerekre, akik dolgoznak, és még vannak olyan hülyék is, hogy tisztességesen adóznak? (Többek közt azért, hogy legyen miből négy évente nyugdíjemelést ígérni.) Vajon milyen jövő áll egy olyan ország előtt, ahol a 65 év alattiaknak már nem is nagyon ígérnek semmit, hiszen elég meggyőzni az idősebbeket a választási győzelemhez? Milyen politikai elit az, amelynek csak azok fontosak, akik a délutáni idősávban is tudják nézni a Hírtv-t, vagy az ATV-t? És, ami a lényeg: mikor küldjük már nyugdíjba Nyuggerisztán vezetőit?

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr215856482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.12. 20:30:47

Az utolsó bekezdésre: nekünk, a dolgozó-adózó rétegnek találták ki az egykulcsos SZJA-t, amit amúgy a Jobbik is főbenjáró bűnnek nevezett.

Mit ígérnek még? Célszám? Egyszámjegyű szja. Ez elég rendben van.

Zolcsi67 2014.03.12. 21:18:41

Legalább a címben javítsátok a helyesírási hibát (nőt =/= nőtt)!

Kim lr Szen 2014.03.13. 08:14:55

Hmmm... most láttam egy plakátot. Értékálló nyugdíjak. Magyarország jobban teljesít.

DIldiko 2014.03.13. 08:22:36

a nyugdíjak legalább nőnek, ellentétben a bérekkel. Lassan 12 éve ugyanannyi a fizetésünk, de az árak azóta legalább a duplájára nőttek.

norbert79 2014.03.13. 08:26:34

Bocsánat, de a 12 évben az elmúlt 4 év is benne van, s az az időszak 33%-a... Miről beszélünk?

Kivlov 2014.03.13. 08:40:03

adófizetéshez kell kötni a szavazati jogot. vagy felső éltkori korlát kell, nem csak alsó. ilyen egyszerű...

Hidvégi Mihály 2014.03.13. 08:40:54

Mért bammeg, Orbánnak tán másra kellenek? Marha...

Hidvégi Mihály 2014.03.13. 08:43:02

Rohadt kurva Magyarország, ami mindent el tud kúrni, itt a nyugdíjasok sem az unokák kedvére kell legyenek, hanem azért, hogy a gazember politikusok tudjanak minél hazugabbak és kártékonyabbak lenni.

Gyurcsány takarodj, Orbán takarodj!!!

Parajpuding 2014.03.13. 08:44:42

Ferkusz furkókám! Elkerülte a figyelmedet, hogy az elmúlt 12 évben ott volt/van a fidesznek nevezett bűnszervezet is? Ezzel a szelektív egybites aggyal ne bértollnokoskodj, ne próbáld imitálni a gondolkodást, hanem inkább menj el dolgozni valami társadalomnak is hasznosat.

hoesett 2014.03.13. 08:46:48

Az alacsony születésszám következménye az idősek számarányának növekedése. Ehhez hozzájön a demokrácia, vagyis a dolog vége = gerontokrácia.
Ez elkerülhetetlen. Meg kell nézni, mi van Ausztriában vagy Németországban. Ott is pusztít a vámpírfogú "szürke veszedelem" ahogy a problémát ott nevezik és ahogy a sajtóban ábrázolják.
Pedig Merkel Anyuséknál jóval kisebb a probléma mint itt, hisz a Németországba hurcolkodók a német nyugdíjasokat etetik, míg a saját időseiket hátrahagyják, hogy az amúgy is kizsigerelt magyar adófizetők tartsák el őket.
Az eredmény totális versenyképtelenség, az ország csendes kivérzése.

micsoda? 2014.03.13. 08:49:05

Nekem erről az jut eszembe, hogy 2010- ben az alig valamit érő 0.5 % egyszeri emelést sem építette be a nyugdíjalapba a a jelenlegi kormány. Meg az is eszembe jutott, hogyha a Bajnai kormánya nem ad nagyobb összegű emelést a kis nyugdíjasoknak, most még inkább bajba lennénk. Meg az sem lenne baj, ha végre jobban elismernék az idős 80 év körüliek munkáját. Tapasztalatom szerint lehet bármit mondani, ez a kormány nem idős barát.

MAC-Ka 2014.03.13. 08:49:21

@Hidvégi Mihály: Ha beleolvastál ebbe a blogba korábban is, akkor láthattad, hogy ez csak egy propagandista-blog, értelmet ne keress benne.
Kár, hogy pontosan tudja az orbán nevű emberszerű képződmény is, hogy a propaganda az, amivel a szerencsétlen embereket befolyásolni lehet. Nem kell, hogy igaz legyen, csak sokszor mondják el, és lehetőleg más véleményt ne is halljanak.
Ha nem itt élnék szét röhögném magam, hogy mennyire primitíven lehet szerencsétlen "félázsiai" magyarokat befolyásolni. Persze hiszen csak az "erő" hatására tudnak "összefogni".
Csak azért nem tudok röhögni rajta, mert az én bőrömre is megy ennek a maffiaállamnak az ámokfutása :(

Kivlov 2014.03.13. 09:07:46

@micsoda?:
"ez a kormány nem idős barát. "

nem is annak kell lenni. hanem munkavállaó barátnak. nem az idős tartja el az országot, hanem az adózó...

panelburzsuj 2014.03.13. 09:14:08

Hogy is mondta valami Antall?

Teccettek volna gyerekeket csinálni! (?) ...

micsoda? 2014.03.13. 09:15:09

@Kivlov: Mondjuk a mai idős építette fel az országot, már kétszer is. Különben még lavórban mosakodnál, és budiba járnál:)

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2014.03.13. 09:23:29

Elnézve a békemenetek/rezsifórumok közönségét,van annak valami kellemes bája, mikor egy jobbosnak mondott blog a nyugdíjas szavazókat a baloldalhoz próbálja kötni :-) Szvsz sokkal több nyugdíjas szavazója van (arányaiban) a jobb(nak nevezett)oldalnak, mint a bal(nak nevezett)oldalnak

lobaszopiatej 2014.03.13. 09:24:33

@micsoda?: "Meg az sem lenne baj, ha végre jobban elismernék az idős 80 év körüliek munkáját."

A probléma alapja, hogy ezt nem ma kellene elismerni: egyszerűen nincs rá mérce.
Akkor kellett volna Manyup-ot létrehozni és akkor félretenni.

Viszont a 3/3-asoknak rég be kellett volna már szüntetni a nyugdíjfolyósítást, plusz az akkori pártfunkciknak.

Laciii 2014.03.13. 09:24:33

@micsoda?:
Pontosan ők építették, tetszetek volna jobban építeni.

Gazz 2014.03.13. 09:27:46

Ez most azért elég gyenge poszt volt, látszik hogy közeledik a választás.
Papcsák úgy tömi itt Zuglóban pénzel a nyugdíjasokat, hogy Ferkusz összeadni se tudná.
Az hogy választás közeledik, nem jelenti azt, hogy egyből bértollnoknak kell állni.

Remete 2014.03.13. 09:28:00

Nem csak 5000 forinttal nőtt a nyugdíjasok árfolyama. 2002-2010 között a 19 ezer forintos egyszeri juttatáson felül 50%-os özvegyi nyugdíjemelés volt, 3 éven át részösszegben, míg 3 éven át teljes összegben fizettek 13. havi nyugdíjat.5 éven át nyugdíjkorrekciós programot hajtottak végre, melynek keretében a régebben megállapított nyugdíjakat az éves rendes emelésen felül 2-10% mértékkel emelték a nyugdíjakat. 2010-2014 között Selmeczi Gabriella megvédte a nyugdíjakat. Ennek keretében magukhoz vonták a magánnyugdíj 3000 milliárd megtakarítását, megszüntették a kedvezményes nyugdíjakat, adókötelessé tettek szolgálati nyugdíjakat, eltörölték e nyugdíjprémium törvényi intézményét, a kedvezményes nyugdíjakat ellátássá leminősítették. Még az ellenfeleimnek sem kívánom, hogy bármitől is megvédje őket a "szenátor asszony"!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.03.13. 09:28:33

@lobaszopiatej: "Viszont a 3/3-asoknak rég be kellett volna már szüntetni a nyugdíjfolyósítást, plusz az akkori pártfunkciknak."
Az akkori pártfunkcik jelentős része ma a Fideszben teljesít "jobban".

Kivlov 2014.03.13. 09:30:17

@micsoda?:
kamuduma. ha nem akart romhalmazban élni, azt kellett tennie.
és egyébként is: ez felhatalmazná arra, hogy az unokái megélhetését ellehetetlenítse? tudomásul kell venni, hogy egy 10 milliós ország nem tud eltartani 3 millió nyudgíjast normális szinten. (pláne nem a sok nemnaponbarnult mellett)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.03.13. 09:33:19

Micsoda blog. :-) Nyilván Orbán Viktornak nem erre kellenek a nyugdíjasok... ja nem, neki az egész ország erre kell, lásd rezsicsökkentős bullshit parasztvakítás.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.13. 09:37:35

"A szocialisták tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a kiszolgáltatott egzisztenciálisan nehéz helyzetben élő idősek tömege viszonylag kevéske beígért pénzzel is meggyőzhető."

Ezzel szemben, helyesen így hangzik:

A politikai elit tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a kiszolgáltatott egzisztenciálisan nehéz helyzetben élő idősek tömege viszonylag kevéske beígért pénzzel is meggyőzhető.

panelburzsuj 2014.03.13. 09:43:36

@doggfather:
"elit tökéletesen tisztában vannak"

Tartalmilag helyesebb - hangzásban pont nem ... :)

nyikk 2014.03.13. 09:46:06

MINDEN politikusnak csak csak az x-re van szüksége,oda ígér, ahonnan a legtöbbet várja.Lehet itt izmusozni meg oldalazni, de ezek csak a megosztást szolgálják.
Vak, aki ezt nem látja.

csak egy néző 2014.03.13. 09:51:56

Ferkuszkám
Melyik kretén vagy a csapatból??
444.hu/assets/vona-g%C3%A1bor-64-v%C3%A1rmegye.jpg

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.03.13. 10:02:39

Nem hánysz ilyenkor magadtól?
Épp az a baj, hogy mindenki a nyugdíjasok megvásárlásával akarja megnyerni a választásokat. Erre azt veted a szemükre, hogy nem ígérnek eleget? Miért mi kellene? 13. havi? 14. havi nyugdíj?

lajafix1 2014.03.13. 10:05:18

@micsoda?:
"ez a kormány nem idős barát. "

hajaj. Ez a kormány is mindent megtett annak érdekében, hogy minden harmadik nyugdíjforintot hitelből fizessen ki, erre azt mondja T kommentelő, hogy nem nyugdíjasbarát. Kurva nagy bajok vannak a realitásérzékkel.

room_101 2014.03.13. 10:15:33

Na ez a poszt egyetemben az utána következő kommentekkel arra a legjobb, hogy meggyőzze a hezitálókat, miért kell csomagolni, és elmenni innen.
Akkor majd nem az adódból pénzelik a populizmust, hanem annak küldesz haza pénzt, akinek akarsz.

colonel Tigh 2014.03.13. 10:20:16

Mindig elgondolkozom, hogy a nyuggerezőknek nincsenek nagyszülei? Békés ember vagyok, de ilyenkor ökölbe szorul a kezem. Megmondom én miért van jóval kevesebb az ilyen Jobbik-féle tetű pártoknál: mert ők még emlékeznek mivel jár amikor egy agyament szélsőség hatalomhoz jut. Kedves cikkíró: vitéz Vona bármikor elcserélne tíz jobbos bloggert száz nyugdíjasra, efelől ne legyen kétséged.

Steve123 2014.03.13. 10:39:31

kerdezzbatran.blog.hu/2014/03/08/igerunk_ejjel_igerunk_nappal

Ez nagyon tetszett:

"Jól értem, gyógyszerjegy? Mi adni kisnyugdíjas pénz. Kisnyugdíjas szavazni Összefogás."

bnyuszi 2014.03.13. 10:43:41

@Remete: nem kell ide az a sok duma, vissza kell hívni az ájemefet, aztán az majd jól megmondja, hogy a hír igaz, de nem rezsicsökkentés, hanem nyugdíjcsökkentés!

Kivlov 2014.03.13. 10:49:30

@colonel Tigh:
Én meg azon gondolkodom el, hogy amikor a gazdaságpolitika évtizedek óta az inaktív rétegeknek kedvez, akkor mit csodálkozik azon, hogy a (nem éhbérért) dolgozni akaró aktív, az inaktívakat eltartó, rétegek beintenek ennek az egésznek és elhúznak innen külföldre? És ha nem becsüljük meg az eltartókat egy idő után még ennyi sem fog jutni az eltartottaknak. ha tetszik, ha nem. na, majd akkor lehet hisztizni, hogy ki mondja hogy nyugger vagy ki nem mondja...

Boka1 2014.03.13. 10:58:06

Az a jó, hogy a versenyszféra kezdi egészségesen kihagyni az államot a működéséből. 2007-től az állam érdeke meredeken elvált az ország érdekétől. Most ért be a gyümölcs. Ekkora feketegazdaságra sosem volt példa. A feketegazdaságban ( -ból)élő millióknak végre érdekük lett, hogy az ellenük küzdő hatóságokat belülről szétverjék . Az állami alkalmazottakat végre a helyén kezeli a dolgozó népréteg.

room_101 2014.03.13. 11:05:00

Sőt, hogy legyen felháborodni való annak, aki erre vevő, egy másik eset:
Ismerősöm Bécsben dolgozott 2x éve (még "disszidált" az "átkos" vége felé), és most "nyugger" lett, és hazaköltözött. Mivel huszonegynéhány évig ott fizetett járulékokat nem kevés mérnöki fizetése után, az igen jó nyugdíját onnan kapja. Viszont a betegbiztosítását az EUs szabályok alapján a magyar TB állja, mert mindenkinek ott jár a TB kártya, ahol az állandó lakcíme van, függetlenül attól, hogy hol fizetett előtte járulékot.
Így lesz ez a sok kint dolgozóval, ha majd jó nyugdíjának vásárlóerejét megjavítandó, és honvágyát kielégítendő hazaköltözik öreg korára.

oszt jónapot 2014.03.13. 11:25:25

@room_101: Elég perverz az ismerősöd, ha osztrák nyugdíjjal a magyar TB rendszerben gyógyíttatja magát, nem magánellátásban.

kocsobur 2014.03.13. 11:28:46

„Kormányváltás esetén 100 ezer forintos nyugdíjig minden nyugdíjas évi 24 ezer forint pluszpénzt fog kapni,..."

Az ATV márc. 9-i Szabad szemmel c. műsorában Mészáros Antónia azt kérdezte Bajnai Gordontól, hogy honnan lesz pénz a havi 24 ezer Ft-os kiegészítésre. És Bajnai nem javította ki, hogy ez nem havi, hanem éves. Akkor most mi is az ígéret?

www.atv.hu/videok/video-20140310-a-kormanyvaltok-nyolc-pontja
kb. 18:10-től van erről szó

pástétom 2014.03.13. 11:34:57

@Kivlov: "nem is annak kell lenni. hanem munkavállaó barátnak. nem az idős tartja el az országot, hanem az adózó..."

Szerintem meg mindenkinek a "barátja" legyen. Nyugdíjasnak, gyermekkorúnak, pályakezdőőnek, munkavállalónak, szociálisan rászorúltnak...

Mindenkit próbáljon kedvezőbb helyzetbe hozni. Ha lehet, nyugdíjat emel, ha lehet, kedvezőbb adózást vezet be, programokkal a pályakezdőket segíti, szociális javítóintézkedéseket alkot a rászorultak részére.

De legfőképpen: felelős kormány nem tesz különbséget társadalmi osztályok között. Nem az egyik társadalmi csoport kárára hozza előnybe a másikat, és nem ugrasztja egymásnak a társadalom különféle rétegeit.

room_101 2014.03.13. 11:35:01

@oszt jónapot:
Nem perverz, öregkorban már egyetlen mgánbiztosító sem köt biztosítást, és ne játszd itt a hülyét, nagyon jól tudod, hogy érdemes a TB keretében gyógyíttatni magad, de úgy, hogy kissé "megzsírozod" a rendszert bélelt borítékkal.

nu pagagyí 2014.03.13. 11:35:20

Hülye egy poszt, süt belőle a demokrácia lenézése. Írója politikai analfabétának mutatja magát, számítva arra, hogy olvasói még nála is hülyébbek.

Egy demokrácia (pillanatnyilag még formálisan az van) azon alapul, hogy különböző pártok megpróbálják felkarolni a jelentősebb érdekcsoportok egy részének képviseletét. Egyszerre nem lehet minden érdeket védeni, hiszen egyik ellentmond a másiknak (aktívak-nyugdíjasok, vállalkozók-alkalmazottak, stb...)

Populista pártok persze mindig "mindenki" érdekeit egyszerre szokták védeni és képviselni, természetesen a megfelelő hazugságokkal körítve. Ezekkel most nem foglalkoznék, csak megjegyzem, hogy kártevéseik arra valók, hogy tanuljanak az emberek belőle.

Az is természetes, hogy a kiszolgáltatott emberek érdekei is képviseletet igényelnek. A nyugdíjasok pont egy ilyen réteg. Az is világos, hogy a kiszolgáltatottak érdekeinek védelme a baloldal feladata. Ha nem ezt tenné, akkor jobboldalnak hívnák.

hwer 2014.03.13. 11:38:37

ferkusz ennyi hazugságot összehordani, biztos jól megfizettek érte. A szocik 8 éve alatt a nyugdíjak több mint 30%-l nőttek, a fidesznek köszönhetően 4 év alatt a 10%-t sem értük el. A rezsicsökkentés hazugság, mert a mai energia árak még mindig magasabbak mint a 2010-s kormányváltás előtt. Ami sokunkat érint: ÁFA 27%, deviza árfolyam elszállt, tranzakciós adó, telekommunikációs adó, pénzkivét EHO......soroljam még. Nem minden nyugger hülye. Hajrá bértolnok!

2014.03.13. 11:47:36

@Kivlov: Gondolom, anyád most örül. Ja, apád meg kurvára leszarja a fejedet.

_most_ 2014.03.13. 11:48:10

hát igen, ezért is számolta fel a fidesz a magánnyugdíjpénztárakat, mert minél többen függnek az államtól, annál könnyebb irányítani őket.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2014.03.13. 11:48:41

@Kivlov: majdnem, munkaadó-barátnak kell lennie a kormánynak, hogy megérje foglalkoztatni az embereket, hiszen a kedves aktívkorú baszhatja a bevezetni kívánt egyszámjegyű szja-t, ha nem fizeti, mert nincs állása...

2014.03.13. 11:50:52

@room_101: Viszont a kivándorolt (időlegesen) tömegek mintegy 500 milliárdot küldenek haza évente. A TB-re pedig nem jogosultak. Tehát az egyszeri példád hülyeség. Nem tömegjelenség.

Kivlov 2014.03.13. 11:50:56

@pástétom:
marhaság. olyan nincs, hogy mindenkinek jó legyen, mert a torta nagysága adott. ha valakinek többet akarok adni, azt valahonnan be kell szedni, tehát azoknak kevesebb jut.

oszt jónapot 2014.03.13. 11:52:03

@room_101: Nem játszom a hülyét, én most is fizetős orvoshoz járok.
Nem kell hozzá biztosítást kötni, odamész és csengetsz. Inkább ez, mint a boríték, nem is sokkal drágább.

Kivlov 2014.03.13. 11:52:05

@Könnyen elkaptuk, uram!:
nem öröm kérdése. ez a gazdasági racionalitás.
te meg majd akkor örülsz, mondom, amikor elhúz innen az utolsó képzett, addig még adót fizető réteg is, és akkor majd osztogathatod szét a nagy semmit a szerinted azt megérdemlők között. összedől a szemétdomb...

2014.03.13. 11:53:50

@Kivlov: Kicsit gondolkozni is kéne azzal az izével ott a koponyádon belül. Ha a nyuggerek nem kapnának egyáltalán ellátást, szerinted volna több munka? Magasabb fizetés?
Gondolom, magadnak is ilyen sorsot szánsz: nyugdíjasként nem kapni semmit, csak szélütést. Hát mit is kívánhatnék neked? NER kompatibilis.

Kivlov 2014.03.13. 12:03:23

@Könnyen elkaptuk, uram!:
ki mondta, hogy ne kapjanak ellátást??? hol látsz ilyet tőlem.
Kell ellátást kapniuk, annyit amennyi jut. és nem annyit, amennyi jár(na)...

pástétom 2014.03.13. 12:05:26

@Kivlov: A kormányod annyira munkavállaló-barát volt, hogy símán lenyúlt tőlük 3 ezer milliárd forint nyugdíjvagyont. Ez kurvára fájni fog nekik, csak még nem tudják, be lehetett őket szédíteni - csak évek, évtizedek múlva esik le majd a tantusz.

Plusz bevezetett seregnyi új adót. Egy bizonyos jövedelmi szint alatt az egykulcsos adó + hazug rezsicsökkentés hatása már el is tűnik. Ennyit a munkavállalóbarát kormányodról.

room_101 2014.03.13. 12:07:10

@oszt jónapot:
Járhatsz fizetős orvoshoz, míg viszonylag egyszerű az eseted.
De ha komolyabb vizsgálat, beavatkozás kell, amit kórházban lehet csak elvégezni, és százezrekbe kerül még TB viszonylatban is, akkor a magánorvos is "becsatornáz" a TB rendszerbe, persze elkéri a részét tőled, de a húzós részét a TB-vel fizetteti meg, ez meg csak úgy megy, ha van TAJ kártyád.

A saját esetemet említhetném, "golden" szinten biztosított vagyok egy magánbiztosítónál. Nemrég volt egy sürgősségi esetem. Ki is jött a lakásra a biztosító dokija azonnal, megvizsgált, majd hívott egy mentőt. Onnan kezdve TB keretében ment minden, kivéve persze a VIP szobát, meg kaját a kórházban. De a sebészorvos a TB által fizetett ügyeletes volt.

panelburzsuj 2014.03.13. 12:07:49

@Kivlov:
Rátapintottál, csak nem úgy:

Magyarországon a politikai torta és a gazdasági torta egyre jobban szétcsúszik: fogynak a tortát gazdasági logika mentén előállítók, és szaporodnak a politikai vezérlésű tortaosztásnál sorbaállók. (Közgéptől Simonon és Cúslágon át "rosszabbulél" mamiig és Segílyke Dzseniferig húzódik a sor...)

A hézagot finanszírozzuk hitelből.

pástétom 2014.03.13. 12:08:53

@Kivlov: Egyébként írtam, hogy HA LEHET, nyugdíjat emel, HA LEHET bért emel, adót csökkent, stb. Nyilvánvalóan ezt mind nem föltétlenűl egyszerre. Mindig éppen azt, amire van keret.

De tudatosan és módszeresen szembemenni egy-egy társadalmi réteggel, és a másiknak kedvezni nem lehet.

2014.03.13. 12:12:29

@Kivlov: Tovaris! Kevered a szezont a fazonnal! A munkabérek a megtermelt termékek mennyiségének és árának függvénye. Ha jobb életet akarsz és kevesebb elvándorlót, ezen kéne agyalni, nem a nyugdíjakon! Gazdaságilag rendben az ország? Jól prosperál?
Azt sem tudja eltartani, aki dolgozik!
Ha mindazok, akik most kívülről támogatják az országot évi 500 milliárddal, mind visszajönnének, annyival több munkanélküli lenne!
Dömötör!

room_101 2014.03.13. 12:15:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:
De lehet belőle tömegjelenség. Ugyanis bármelyik EU állampolgár választhatja nyugdíjas éveire Magyarországot lakhelyéül (és vannak is ilyenek szép számmal). Nekik jár a magyar TAJ kártya, és a magyar TB fogja finanszírozni, bárhol fizette a járulékot előtte aktív korában. És ebből a korábban befizetett járulékból a magyar TB utólag semmit nem kap.
Tehát mégcsak nem is kell, hogy egy "megfáradt", éshazatért kivándorló legyen az illető, lehet egy egyszerű nyugdíjvásárlóerőt optimalizáló külföldi.

colonel Tigh 2014.03.13. 12:15:26

@Kivlov: Erről pedig az öregek tehetnek, ugye? Mert ők hozzák a rendeleteket, a tisztelt ház is tele van a kisnyugdíjasokkal. Te, mikor jönnek majd a gyerekek? Szemét inaktív banda, lógatják egész nap a lábukat az oviban, de a kisebbek még rosszabbak, egész nap csak eszik, alszik, büfizik, és még a seggüket is mi töröljük ki? Kis szemetek, el velük.
Istenem, de sok ostoba ember van...

Kivlov 2014.03.13. 12:21:33

@colonel Tigh:
kit érdekel, ki tehet?
az a lényeg, hogy a hitelt nem szociális célra kell költeni, hanem fejlesztésre. "oszt jónapot"

oszt jónapot 2014.03.13. 12:44:31

@Kivlov: Mostanában milyen fejlesztésekre is költjük a hiteleket?

Kivlov 2014.03.13. 12:51:04

@oszt jónapot:
mi köze ennek a témához? egyébként meg 30 éve a költségvetés finanszírozására költjük.

Vombatus Ursinus 2014.03.13. 12:52:32

Nem is tudom ki haknizott Matyi bácsi újpalotai kérójában a rezsicsökkentéssel...

oszt jónapot 2014.03.13. 12:56:46

@Kivlov: "az a lényeg, hogy a hitelt nem szociális célra kell költeni, hanem fejlesztésre."
Nem tudom, te vetetted fel, azt hittem tudsz valamit, hogy "a szocik szociális kiadásokra költötték a hiteleket, ezzel szemben a fidesz...).

2014.03.13. 12:58:34

@room_101: Ha meg akarnak halni...

oszt jónapot 2014.03.13. 13:01:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ja miután az orvosok elmennek a faszba, tök reális hogy a Nyugat-Európába disszidált arcok idejönnek majd kezeltetni magukat, ha öregek lesznek.
:D

nu pagagyí 2014.03.13. 13:01:44

@Kivlov: És most ugyanannyi hitelt veszünk fel, mint amikor még a költségvetésből jutott is valamire. Tudod, az előző "zavarosban".
A helyzet az, hogy ebben a ciklusban ugyanannyi pénzből, mint elődeik, nem csináltak semmit. Illetve igen, a valami és a semmi közötti különbséget szétosztották a hűbéreseik között.

2014.03.13. 13:13:07

@oszt jónapot: Hiszen minden nyugdíjas Európában Nyíregyházára vágyik, nem?

2014.03.13. 13:15:08

@Kivlov: Tényleg, van arról elképzelésed, hogy az ország egészségügyi állapota és a nyugdíjkorhatár emelés hogyan fogja megváltoztatnia nyugdíjjogosultak számát?

panelburzsuj 2014.03.13. 13:17:55

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Válogatósak: Kőszeg osztrákokkal, Cserszegtomaj németekkel, Hévíz újabban oroszokkal van tömve.

Nagyrészük kétlaki: otthon telel ki, itt élvezi a naposabb évszakokat.

Kivlov 2014.03.13. 13:19:20

@oszt jónapot:
egy szóval sem írtam egyikről sem. csak itt a sok nyuggervédő logikázik így. mert tény, hogy nincs elég fedezet a tisztességes nyugdíjra: sok az eszkimó kevés a fóka. ergo akkor hogy kívánalmak teljesüljenek, hitel kell. és akkor erről ennyit.

Kivlov 2014.03.13. 13:19:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:
drasztikus csökkenésre van szükség. :D

randomuser1 2014.03.13. 13:37:08

lenin is megmondta, aki nem dolgozik, ne is egyék.

oszt jónapot 2014.03.13. 13:41:39

@Kivlov: szerintem lőjük le őket a gecibe. akkor majd nem kell nekik pénz.

micsoda? 2014.03.13. 14:20:39

@lajafix1: Kár volt a sok közgazdászt tanitatni, az eredmény ugyanez lett volna, és az idősek költekezhettek volna.

micsoda? 2014.03.13. 14:27:58

@Kivlov: Csak nem kamuduma, ha épitettek, és nem romhalmazon éltek. Ez a szöveg is bizonyitja, hogy az idős embert nem tiszteli a kormány. A mai idős unokáít tanitatta, nem tehet róla, hogy több a kommunikációs diplomás,- ami szemlátomást hasznos - mint a közgazdász.

micsoda? 2014.03.13. 14:33:00

@Laciii: Sajnos, mostanság még rossz sem épül. Kivéve Felcsút:)

micsoda? 2014.03.13. 14:39:31

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: "Akkor kellett volna Manyup-ot létrehozni és akkor félretenni."

Okos, nagyon okos. Mégis mit gondolsz miből épültek a gyárak, a lakások a közintézmények. Senki nem segitett, mindenkinek velünk szemben volt háborus követelménye. A vesztesek oldalán álltunk. Marsall segélyt meg nem fogadtuk el. (csak tudnám némelyi mit tanul történelemből)

Kivlov 2014.03.13. 14:59:09

@micsoda?:
Kamuduma, bizony. Meddig akartok még erre hivatkozni?
Mint a zs-k, akik 70 éve a 44-et menedzselik és abból élnek.
Ilyen alapon menjünk pampogni mongóliába meg törökországba, hogy leraboltátok magyarországot ekkor és ekkor, most fizessetek!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.03.13. 15:10:47

@micsoda?: Nem értem a nekem szánt írásodat. Én ugyanis az alábbiakat írtam:
""Viszont a 3/3-asoknak rég be kellett volna már szüntetni a nyugdíjfolyósítást, plusz az akkori pártfunkciknak."
Az akkori pártfunkcik jelentős része ma a Fideszben teljesít "jobban"."

belekotty 2014.03.13. 17:51:14

@Kivlov: Te mindig a nyugdíjasok, az idősek ellen vagy. Nem ők tehetnek arról, hogy talált gyerek vagy, és nem foglalkoztak veled a nevelőintézetben.

micsoda? 2014.03.13. 18:52:43

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Bocsánat, nem jó helyre kattintottam:)

"Az akkori pártfunkcik jelentős része ma a Fideszben teljesít "jobban".
Sőt ha ismerősi körömben körülnézek, azok a legnagyobb ellenségei az előző rendszernek, akik abban az időben is jól éltek. Hitem szerint a sors valahol mégis egyenlít.

micsoda? 2014.03.13. 19:01:53

@lobaszopiatej:"Akkor kellett volna Manyup-ot létrehozni és akkor félretenni".

Okos, nagyon okos. Mégis mit gondolsz miből épültek a gyárak, a lakások a közintézmények. Senki nem segitett, mindenkinek velünk szemben volt háborus követelménye. A vesztesek oldalán álltunk. Marsall segélyt meg nem fogadtuk el. (csak tudnám némelyik ember mit tanult történelemből)

Kivlov 2014.03.14. 09:25:48

@belekotty:
tévedés. én az inaktívak preferálása ellen vagyok. mert logikátlan, irracionális és hosszú távon a szakadékba vezet.

lobaszopiatej 2014.03.14. 10:28:11

@micsoda?: "Mégis mit gondolsz miből épültek a gyárak, a lakások a közintézmények."

Nem azt írtam mi az igazságos, hanem hogy hogyan lett volna mérhető a nyugdíj.
Hogy ez miért nem történt meg, az már valóban történelem.

Felépültek persze, egy sör-egy tégla meg KMK segítségével, plusz minden munkásra jutott egy aktatologató, el lehet képzelni a hatékonyságot.
Nyilván volt 1-2 ember aki lelkes is volt, de inkább az összekacsintás volt a jellemző.

micsoda? 2014.03.14. 13:43:19

@lobaszopiatej: Hatékonyságról, ami napjainkban zajlik - nem beszélnék, mert rosszabb. /némileg értek hozzá/ Aztán, lehet hogy loptak, de az legalább itthon maradt. /Kádár János is ezt mondta:) Szintén nem beszélnék a mai épitkezésről sem, mert javitás, javitás hátán, ráadásul olyan drágán ami már pofátlanság.
süti beállítások módosítása