facepalm.jpg2014. május 27-én Gyenes Levente polgármester gondoskodott róla, hogy Gyömrő a gyáva meghunyászkodás szimbólumaként kerüljön be az országos hírekbe. A Gyömrő 2000 Kör színeiben megválasztott elöljáró példátlan szolgalelkűségről tanúbizonyságot téve kezdeményezte, hogy a Horthy parkot alig két év után Fő térré kereszteljék át. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy Gyömrő fejlődését és eredményeit nem árnyékolhatják be olyan „hibás döntéssel”, mely „rossz hírét viszi” a városkának.

Gyömrő évszázadokon át megfontoltan ballagó történelme 1945 februárjában hirtelen meglódult. Ekkor a kies Pest megyei kisvárost is elérte a megszálló szovjet hadsereg, ennek következtében az idegen szuronyok fedezékéből előmászott kommunista csőcselék hónapokon keresztül terrorizálta és gyilkolta a település keresztény magyar intelligenciáját: földbirtokosokat, papokat, jegyzőket, valamint egy vendéglőtulajdonost és egy postamestert mészároltak le, összesen vagy két tucat embert; az áldozatok pontos száma ma sem ismert.

Hasonló bestiális bűntettek történtek a gyömrői járás más településein is: Ecseren, Maglódon, Mendén, Péteriben, Tápiósápon, Tápiósülyün és Úriban. Csaba Gyula péteri evangélikus lelkésznek kiszúrták a szemét, kitépték a nyelvét, levágták a nemi szervét, és keresztre feszítették. Az ecseri plébános szemét szintén kiszúrták, előtte megásatták vele a sírját. Egy környékbeli vendéglőst élve temettek el, sarkába patkószeget szúrtak. A tetteseket – az 1919-es úgynevezett Krupka-Schwarzstein-direktórium tagjait, illetve munkaszolgálatból vagy koncentrációs táborból hazatért személyeket – soha senki nem vonta felelősségre. Sőt, a kommunista vérengzés dicsőségére a városka főterét, mely Horthy Miklós kormányzó nevét viselte, Szabadság térré nevezték át.

A cinikus, megalázó, szégyenteljes elnevezés egészen 2012 tavaszáig az önfeladó szellemi és lelki restséget vádló szégyenfolt volt. Ekkor azonban Sas Zoltán jobbikos városatya (a tizenegy tagú testületben rajta kívül egy fideszes képviselő van, egy főt delegál a Gyömrői Társaskör, a többiek a Gyömrő 2000 Kör színeiben tevékenykednek) kezdeményezésére a gyömrői közgyűlés tíz igenlő és egy tartózkodó szavazattal igazságot szolgáltatott a mártíroknak, a tér végre visszakapta eredeti nevét. De méltó elismerése volt ez a névadónak is, hiszen Horthy Miklós országlása idején az addigi apró falucskából térségi szinten jelentős település vált.

A kizökkent történelem helyreigazítása természetesen zsigeri gyűlöletet váltott ki azokból, akik fekete görcsbe rándulva foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy a kommunista gyilkosságok a szabadságot hozták el Gyömrőnek. Az országszerte is legfeljebb egy-kétezer gyűlölettől sistergő pszichopatát számláló történelemhamisító társadalmi zárvány helyi népszavazás útján akarta kikényszeríteni a gyalázat visszaállítását, ám a támadás érdektelenségbe fulladt. Győzött hát az igazság és a tisztesség.

Ám 2014. május 27-én Gyenes Levente polgármester gondoskodott róla, hogy Gyömrő a gyáva meghunyászkodás szimbólumaként kerüljön be az országos hírekbe. A Gyömrő 2000 Kör színeiben megválasztott elöljáró példátlan szolgalelkűségről tanúbizonyságot téve kezdeményezte, hogy a Horthy parkot alig két év után Fő térré kereszteljék át. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy Gyömrő fejlődését és eredményeit nem árnyékolhatják be olyan „hibás döntéssel”, mely „rossz hírét viszi” a városkának. „Én készen állok a hibámat elismerni, hibás döntésemen változtatni és bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek korábbi döntésem fájdalmat okozott”, mondta Gyenes.

A minősíthetetlen megalázkodáshoz sajnálatos módon a testületi ülésen jelenlévő kilenc képviselőből heten csatlakoztak, ketten tartózkodtak. Gyömrő képviselő-testületének többsége tehát gyáván kapitulált egy marginális, szélsőséges, erőszakos magyar- és kereszténygyűlölő politikai-társadalmi szekta előtt. Hogy ezzel az érintett képviselők személy szerint saját magukat szemen köpték, az magánügyük. De szembeköpték Gyömrő népét és szembeköpték a keresztény Magyarország történelmi igazságát is. A Gyömrőt a leggyávább várossá alázó tettükkel méltatlanná váltak tisztjükre. A sárba tiport becsület visszaszerzése immár a városka polgárainak feladata.

Ágoston Balázs

 

 

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr976222969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akrosztikon 2014.05.29. 11:49:45

@Conchobar: Vannak ám értelmes emberek is a világon. Nem mindenki olyan segghülye, mint te.:)))

Conchobar 2014.05.29. 11:50:29

@akrosztikon: "Csak sikerült kiprovokálni belőled, hogy egy antiszemita szarkupac vagy.:) Kezdődjék hát a trollfeszt!!!" - Ja

Conchobar 2014.05.29. 11:51:13

@Conchobar: "Vannak ám értelmes emberek is a világon. Nem mindenki olyan segghülye, mint te" - Ja

Nagykevély 2014.05.29. 11:51:49

Az a furcsa, hogy lassan a magyar narancs olvasotabora nem is az aczeli vagy kadari tortenelemszemlelettel, hanem a revai es rakosi-fele felfogassal azonosul. Lassan kiderul, hogy a wansee-i konferenciat is a godolloi kastelyban tartottak es amagyarok szalktak meg az ozikeszemu angelak zsidoparadicsomat.

Conchobar 2014.05.29. 11:54:52

@tobeor: "Aki magyar, az megveti, sőt gyűlöli még az ötletét is annak, hogy egy olyan embernek állítsanak emléket, amely ember igen aktív asszisztálásával folyt népirtás a MAGYAROK ellen" - Tehát Horthy nem is a zsidók deportálása, hanem a "MAGYAROK" deportálása mellett asszisztált? Netán a legnagyobb magyar Herzl Tivadar?

Conchobar 2014.05.29. 11:57:27

@akrosztikon: "A nácik tényleg mocskosak. A horvátok viszont nem. Ilyen egyszerű ez" - A gondolkodásod az valóban elég egyszerű

dr.zsírvágó 2014.05.29. 11:58:39

Gyereknapon még mindig aláírásért kuncsorogtak a kormányablak nyitásához. Biztos nem függ össze a név visszavonása az esetlegesen ezen a téren található régi polgármesteri hivatal épületében üzemelendő kormányablakkal.

akrosztikon 2014.05.29. 11:58:46

@Conchobar: A magyarországi zsidók is magyarok. Nem hallottál még többes identitásról? Nem kellene annyi Magyar Demokratát olvasnod.:)

akrosztikon 2014.05.29. 12:00:56

@Conchobar: Neked mint mocskos nácinak miért fáj, ha mocskos nácinak neveznek? Az vagy, viseld büszkén.

tobeor 2014.05.29. 12:01:55

@Conchobar:

Nem értelek. Tisztára úgy beszélsz, mint aki szerint a zsidó származású magyarok nem magyarok lennének, a MAGYAR NEMZET részei, épp úgy, ahogy a többi magyar is.

Ugye csak rosszul fogalmaztál, azért tűnik úgy, mintha ilyen butaságot írtál volna?

A világháború idején természetesen a magyar történelem legnagyobb magyar-irtása folyt. Nincs szó rá leírni azt a borzalmas tragédiát, ami akkor a magyar nemzetet érte. Aki magyar tudja ezt, és aki magyar, annak ez fáj.

Feltételezem a jobbegyenes blog már kirúgta azt a magyargyűlölő férget, aki ezt a posztot megírta, és már fogalmazzák a bocsánat-kérő posztot.

akrosztikon 2014.05.29. 12:03:18

@tobeor: Conchobar egy mocskos náci, azért ír ilyeneket. Ő egy ilyen ember.

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.05.29. 12:05:11

Nagyon jó összefoglaló.

A gyilkos zsidó csőcselék utódai ma toleráns oldalnak, szakértőknek, européereknek nevezik magukat, miközben 8 éve sincs még, hogy legutóbb a nemzetre rontottak.

Ha a gyömrőiek szabad körülmények között eltűrik, hogy a bolsevista zsidó csürhe parancsolgasson nekik, és hogy a polgármesterük szolgalelkű módon meghunyászkodjon nekik, megérdemlik, hogy A Leggyávább Város névvel illessék településüket.

Igazságot Magyarországnak, igazságot a Kormányzónak!

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 12:06:33

@akrosztikon:

Teljesen korrekt, mint a mocskos busz, vagy a mocskos libsi.

Csak valamiért az emberek egy része nem szereti az ilyen korrekt fordulatokat...

De hát mocskos ízlések és mocskos pofonok...

akrosztikon 2014.05.29. 12:07:09

@Istóczy Győző: Milyen érzés ennyire segghülyének lenni? Vannak fizikai fájdalmaid is?

akrosztikon 2014.05.29. 12:08:23

@inebhedj - szerintem: Nem minden busz mocskos, nem minden libsi mocskos, de aki náci, az egyúttal mocskos is. Ilyen egyszerű ez.

tobeor 2014.05.29. 12:11:38

@akrosztikon:

Mi tagadás, bennem is felmerült ez a szomorú lehetőség. Azért merült fel bennem, mert a nácikra jellemző az a borzalmas gondolkodásmód, hogy származási alapon kitagadnak-kirekesztenek embereket egy nemzetből.

Azért kicsit reménykedem hogy nem így van, és csak félreérthetően fogalmazott... bár a poszt írójánál már ezt sem tartom reálisnak. Meglátjuk milyen magyarázkodással állnak elő a bocsánatkérésük mellé, bár ezt nem nagyon lehet kimagyarázni.

akrosztikon 2014.05.29. 12:15:59

@tobeor: Megfutamodott a mocskos náci.:) Bocsánatkérést ne várj tőle. Gyáva hozzá.

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 12:17:28

@akrosztikon:

Miért lenne minden náci mocskos?

akrosztikon 2014.05.29. 12:19:42

@inebhedj - szerintem: Mert a mocsok nem a bőrükön van, hanem a bőrük alatt.

Veridicus76 2014.05.29. 12:19:53

Itt hömpölyög megannyi bűzlő Schwarzstein.

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 12:22:07

@tobeor:

Ez ennél bonyolultabb.

Nem csak a nácikra jellemző, hogy származási alapon kirekesztenek a nemzetből.

Sem most, sem régen.

Ráadásul mind a származási alap, mind a nemzet fogalma az adott időben és helyen értelmezendő, mielőtt megállapíthatnánk, mi is a helyzet.

Ha mondjuk rasszra, vagy nációra értjük, akkor ez a rasszisták jellemzője, a ma Földön élő rasszisták elenyésző száma náci, valószínűleg az Európában élő rasszisták messze többsége szociáldemokrata, kereszténydemokrata vagy liberális beállítottságúnak vallja magát (de mindenesetre nem náci).

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 12:22:50

@akrosztikon:

És ez az érv miért nem érvényes mondjuk a liberálisokra, konzervatívokra, kommunistákra, stb?

tobeor 2014.05.29. 12:22:56

@akrosztikon:
A bocsánatkérést a végén speciel ennek a magyargyűlölő blognak az íróitól várom.

De persze nem vagyok naiv, tudom hogy eszükben sincs, sőt ők valószínűleg büszkék erre a gyalázatra amit összehoztak.

akrosztikon 2014.05.29. 12:24:34

@inebhedj - szerintem: Mert nekik nem a bőrük alatt van a mocsok, hanem a bőrükön.

tobeor 2014.05.29. 12:25:42

@inebhedj - szerintem:
Kár ezt bonyolítani, szétbeszélni.

Több százezer magyart irtottak ki, akkor, Horthy országlása idején, Horthy igen aktív asszisztálásával.

Ez a tény.
Ez a rettenetes tragédia.

akrosztikon 2014.05.29. 12:26:19

@tobeor: Megnézted Ágoston Balázs fényképét a demokrata.hu-n? Én nem várnék semmit attól a hájfejű, zsírtokás nácitól?

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 12:28:31

@akrosztikon:

Ugyanannyira van a bőrük alatt a nem náciknak, mint a náciknak.

akrosztikon 2014.05.29. 12:29:38

@inebhedj - szerintem: Ilyet csak a mocskos nácik mondanak. Te az vagy?

2014.05.29. 12:33:02

Teljesen igaza van az írónak. Csak meg kell nézni hogy rárepültek a posztra az agyhalott magyargyűlölő korcsok. A hazátlan szélsőbalos senkik.

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 12:34:27

@tobeor:

A történelem már csak ilyen, Horthy szerepe egy másik, ha ballagsz visszafelé az időben, akkor minden eszméhez, valláshoz, világnézethez megtalálod a testre szabott pusztítást.

Ahogy a mai liberálisok nagyon sokban különböznek a 100 évvel ezelőttiektől, ugyanez a helyzet a nácikkal, vagy a kommunistákkal stb. is.

Ahogy az oroszok, ukránok, stb. is hasonló arányokkal irtották a magyarokat a történelem folyamán, de mai EU tagállamok szintúgy (németek, franciák, stb).

Alapvetően az van, hogy azt állítottad, a nácikra jellemző a nemzetből származási alapon való kirekesztés, én meg azt, hogy mindenki másról ez ugyanígy kijelenthető.

Horthy országlásának bevonása viszont tényleg bonyolult. :)

akrosztikon 2014.05.29. 12:35:52

@imperial: Fáj valamid, mocskos náci?:)

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 12:38:36

@akrosztikon:

Nehéz választás elé állítasz ezzel, szóval aki szerint az egy tudatlanka, de legalábbis intelligencia-mentes, mindenesetre megfoghatatlan és értelmetlen állítás, hogy a nácik azért mocskosak, mert nem a bőrükön, hanem a bőrük alatt van a mocsok (szemben mondjuk a liberálisokkal, konzervatívokkal vagy kommunistákkal), az mocskos náci, akkor tulajdonképpen nincs túl sok választási lehetőség, vagy egy platformra kerül ezzel a fontolva okos gondolattal, vagy a kirekesztést választja (úgy kell neki, minek ment oda)?

Szóval jaja, a logika előtt kristálytisztává válik a víz: mocsok van a bőröm alatt. ;)

És akkor most mi lesz?

tobeor 2014.05.29. 12:40:37

@inebhedj - szerintem:
1. Számomra sokkal súlyosabb az a magyarellenes gyalázat, amit ez a blog elkövetett, annál semhogy most belemenjek -e számomra kissé terelés-ízű - elméleti fejtegetéseb, hogy akkor most mennyire náci vagy nem náci ez a gondolkodásmód (amúgy náci), vagy hogy széttárjam a kezem cinikusan én azt mondjam "hogy a történelem már csak ilyen".

2. Ugyanazt tudom mondani, amit előbb is: "Kár ezt bonyolítani, szétbeszélni." Túl nagy tragédia, túl nagy magyar nemzeti tragédia volt ez a borzalmas népirtás annál, sem hogy hagyjuk elsikkadni a lényeget.

akrosztikon 2014.05.29. 12:41:26

@inebhedj - szerintem: Hát még ezt sem tudod?:) Kijelentetted, hogy mocskos náci vagy. Elismerésem. A legtöbb mocskos nácinak nincs ehhez bátorsága. Többnyire nagyon gyávák. Lásd pl. a magát összefosó Conchobart.

2014.05.29. 12:42:35

"szélsőséges, erőszakos magyar- és kereszténygyűlölő politikai-társadalmi szekta"

Ez egyébként tökéletes jellemzése a bukott baloldalnak.

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 12:46:26

@tobeor:

Nos, akkor rövidebbre zárom:

Egy náci nem fog Horthy mellett kardoskodni, a nácik ugyanis nem kedvelték Horthyt, sőt kifejezetten utálták.

Ez ma sincs másképp.

A nyilasok sem kedvelték, kizárólag a jogi körülmények miatt fogadták el (de utálták szintúgy).

A fasisztáknak teljesen közömbös volt, de fasiszták sosem játszottak szerepet a magyarországi közéletben (ma sem, én még csak nem is hallottam valaha élt vagy élő magyar fasisztáról).

Stb.

Szóval a blogban foglaltaknak semmi köze a náci gondolkodásmódhoz.

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 12:50:00

@akrosztikon:

A bátorság és gyávaság megint bonyolult dolog. Ott vannak például a háborúk és népirtások, gazdasági fellendülések és összeomlások gyáva áldozatai ugye.

Ja meg a mocsok a bőrük alatt. :)

akrosztikon 2014.05.29. 12:50:06

@inebhedj - szerintem: Semmi jelentősége nincs annak, hogy a 20. század első felében kik voltak a nácik, a nyilasok és a fasiszták.

Az számít, hogy kik ma a mocskos nácik. Ágoston Balázs egy hájfejű mocskos náci, a posztja pedig ezt tükrözi.

akrosztikon 2014.05.29. 12:51:42

@inebhedj - szerintem: Pontosan úgy beszélsz, ahogy egy mocskos nácihoz illik. Csak így tovább. Egyszer még lehet belőled publicista a Demokratánál.

tobeor 2014.05.29. 12:52:54

@inebhedj - szerintem:
Ezt eleve nem a blogra írtam, hanem egy kommentelőre, aki úgy írt, mintha a zsidó származású magyarok nem lettek volna magyarok.
Másrészt kit érdekel mit gondoltak a nácik Horthyról? Én pl. el tudom dönteni nélkülük is mit gondolok róla.

Na, még valami elbeszélés?

sivatagi n. 2014.05.29. 12:55:02

A gyilkos kommunista csőcselék ma is itt él közöttünk: MSZP, DK, Együtt-PM politikusai és szavazói. Ezek holokausztoznak minden nap, hogy tereljék a figyelmet a történelmi bűneikről. A gyáva Gyömrő nekik asszisztál.

akrosztikon 2014.05.29. 12:58:53

@sivatagi n.: Mi van mocskos náci? Átterjedt a hererákod az agyadra is?

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 12:59:13

@tobeor:

Tehát valaki úgy írt, mintha a zsidó származású magyarok nem lettek volna magyarok, amire te azt gondolod róla, hogy náci.

Szerintem viszont (legalábbis statisztikailag) valószínűbb, hogy szociáldemokrata, liberális, vagy éppen kereszténydemokrata, mindenesetre vélhetően MSZP/Együtt/DK/Fodor Gábor-ra, Fideszre, esetleg LMP-re vagy Jobbikra szavazott.

Csak éppen antiszemita.

Nem nagyon értem én ezt, de ha elbeszélés, hát elbeszélés, voltaképp az életünkben nem osztanak, nem szoroznak, se szobrok, se az antiszemiták, se a cionisták, se a liberálisok, se a nácik, stb - az igaz.

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 13:00:26

@akrosztikon:

Ebből a posztból jött le neked, hogy náci?

Annak ellenére, hogy Horthy szobra mellett tört lándzsát?

Panacea Regina 2014.05.29. 13:02:06

A posztíró nem lát a saját szemétől, szerintem nem is él itt... Mivel a városvezetés már 12 éve FÜGGETLEN, ezért nem könnyű pályázati pénzekhez jutniuk, különösen az utóbbi 4 évben. Na most, ha kivívják a kormánytöbbség haragját (mint pl. a Horthy-parkkal), még annyira sem juthatnak közpénzhez, mint eddig, így érthető, hogy az sokkal fontosabb, hogy a város tudjon fejlődni (méghozzá az utóbbi 12 évben példátlan módon fejlődött, aki ezt megkérdőjelezi, az nincs magánál, és mindez annak köszönhető, hogy a város köszöni, nem kér az országos pártokból), minthogy a park kinek a nevét viseli. Az itt élőknek (köztük nekem) édesmindegy, hogy a park/tér kinek a nevét viseli, ezért is fulladt érdektelenségbe a népszavazás. Viszont a másik ok, amiért most újra az átnevezés mellett döntöttek, az, hogy az újságírók és egy réteg jogosan vagy jogtalanul, de rászálltak a városra a név miatt, és nem azzal foglalkoztak, hogy egyébként az utóbbi 12 évben egy 3 aszfaltutas faluból gyönyörű város lettünk, ahol az emberek szeretnek élni, hanem azzal, hogy fúj, ott élnek a "nácik". Így érthető, hogy a városvezetés inkább átnevezte egy semleges névvel. Lehet ezen kiborulni, meg gyalázkodó cikket írni, de teljesen érthető a döntés...

akrosztikon 2014.05.29. 13:02:08

@inebhedj - szerintem: Mit nem értesz már megint? Ágoston Balázs egy mocskos náci.

2014.05.29. 13:03:02

Na bumm, a buzizsidóknak végre van egy jó napja. 2009 óta úgyis csak a pofonokat kapják.

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 13:03:08

@akrosztikon:

:)

Ideje lesz megnézni egy Demokratát, valamiért az a kép élt bennem, hogy a Demokrata "békebeli" keresztény kurzusos világlátással operál.

Ezek szerint volt valami nagy fordulat, és a korábbi írásaikat is megtámadva be mocskos nácultak?

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 13:06:10

@akrosztikon:

Na de, honnan lehet azt tudni, hogy Ágoston Balázs egy mocskos náci?

Ráadásul titokban, mert egy mocskos náci biztos nem kardoskodik Horthy mellett...

Vagy olvasni kéne a sorok között, valójában azért akarja, hogy visszakereszteljék Horthy névre az érintett közterületet, mert utána fel akarja robbantani tiltakozásul a hazaáruló kormányzóról elnevezett szégyenfoltot?

Vagy valami még bonyolultabb összefüggés és összeesküvés lehet a háttérben?

2014.05.29. 13:06:12

@Conchobar: Ezek szerint egyetlen uborkatolvajt sem lehet elitélni, addig, amíg az összeset el nem kapták?

2014.05.29. 13:07:26

@Panacea Regina: "az újságírók és egy réteg jogosan vagy jogtalanul, de rászálltak a városra a név miatt"

Újságírók és egy réteg...tippelek: kilincsorrú szakállas bácsik, akiken ránézésre látszik, hogy semmi keresnivalójuk ebben az országban?

Morzso · http://mokrativ.blog.hu 2014.05.29. 13:07:45

Végre volt valakinek annyi esze, h egy teljesen semleges nevet adjon a térnek, amire nem csipoghat(na) országunk történelmének náci és kommunista megszállás oldalán megsínylett emberek tömege és azok túlélői egymás szemét marva... Az gyáva, meghunyászkodó, hazaáruló? Szerintem egyetlen hibát követett el, nem lett eléggé kifejező a tér új neve, ajánlom "Az emberi hülyeség és alattomosság áldozatainak tere" nevet, s talán ez segít majd valamelyest a tisztánlátásban.

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2014.05.29. 13:07:46

Annyira jó ez. Egyik oldalról lövik Horthyt, hogy fasiszta (per definíció, nem igaz); zsidógyűlölő (erre bizonyíték a zsidótörvények). Most ne menjünk bele a második világháborúban hozott döntésekbe, és a 'mi lett volna ha' felytegetésbe.
Másik Oldalról meg Kádár Apró dögei (if you know what I mean), meg '45 -ös megszállás, illetve megtorlás '56-ért. Ezt is sokan összehozzák. A '45-ös megszállás háborús környezetben történt, megint ne fejtegessük, de azért arra felhívom a figyelmet, hogy tudják-e, hogy mi lett volna a Kádár-rendszer alternatívája, és milyen megtorlások következtek volna? Megint hosszú történet, de a lényeg, hogy Kádár volt a kisebbik rossz. Miért? Csak egy név, Farkas Mihály (hogy mindenki kapjon csontot; született: Löwy Hermann).
Szóval beszéljük meg, hogy szimbólumok vannak a történelemben. Az igazságról meg az emberek abszolút többsége nemhogy nem tud, hanem nem is kiváncsi rá. mert kényelmesebb egy egyszerűbb világban élni, mindenki a saját árkában, klikkjében, és az összes többi hülye. És Így is van. Mindenki hülye. Én is, hogy sokadjára írom ugyanabban a témában ugyanazt, tudva, hogy nem az a gond, hogy nem értik sokan, hanem az, hogy nem is akarják érteni.

tobeor 2014.05.29. 13:09:32

@inebhedj - szerintem:
Nagy kavar van a te fejedben, ha a náci gondolkodást nem a nácikhoz kapcsolod. De ez a te bajod, és - minden bántós szándék nélkül - engem ez különösebben nem érdekel.

Egy nap talán te sem (hibás és öncélú) értelmezési fejtegetésekbe kezdesz ha ilyet olvasol, hanem - jó érzésű emberként, jó érzésű magyarként - felháborodsz. De ha nem, akkor nem, ez engem már végképp nem érdekel. És a további el- és szétbeszélésid sem.

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2014.05.29. 13:10:23

- fejtegetés, elnézést, máshol járok fejben:D

2014.05.29. 13:10:24

@kovi1970:

Az izraeli nagykövetnek meg a Mazsihisznek sincs köze a magyarokhoz, mégis mindenbe beleugatnak.

akrosztikon 2014.05.29. 13:12:28

@inebhedj - szerintem: Jól van, látom kitartasz amellett, hogy a mai mocskos nácik ugyanolyanok, mint a '40-es években. Ez nem így van, de ha így gondolod, akkor úgysem fogod megérteni, hogy miért mocskos náci a zsírdisznó Ágoston Balázs

2014.05.29. 13:14:12

@Conchobar: Akkor én most odaállok tobeor, mellé és megismtlem, amit mondott: "Horthyról elnevezni bármit (pláne szobrot állítani neki...) kb. olyan undorító, magyarellenes bűntett, magyargyalázás, mintha Kádárról neveznének el egy parkot."
Mielőtt megint elkezdenél zsidózni, tájékoztatlal, hogy már a nagyszüleimnek is papírja volt arról, hogy nem zsidók (ez is egy "remek" horthytalálmány volt). A tieidnek esetleg, büdös náci?

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 13:14:48

@tobeor:

A náci gondolkodást a nácikhoz kapcsolom.

De ez elég ritka, a jellemző az, hogy a nekünk nem tetsző érveléseket démonizáljuk (mikor, hogy hívjuk ezt, eretnek, bolsevik, anarchista, fasiszta, imperialista, stb), manapság aki nem ért velük egyértelműen egyet az például mszp-s vagy fideszes (attól függően, mi hol állunk), vagy kommunista/náci.

De beszélni, olvasni, tanulni nem muszáj. ;)

2014.05.29. 13:15:15

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Orbánnak sincs semmi köze a románokhoz, oszt mégis folyton beleugat a dolgaikba. Ez hogy tetszik?

inebhedj - szerintem 2014.05.29. 13:16:08

@akrosztikon:

Nem gondolom úgy, viszont gyanús, hogy nem fogom megérteni, hogy te mit is gondolhatsz. :)

akrosztikon 2014.05.29. 13:17:45

@inebhedj - szerintem: Pedig nagyon egyszerű. A mai mocskos nácik egyáltalán nem utálják Horthyt. Kifejezetten szeretik.

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2014.05.29. 13:18:33

@fagyospityóka: "Orbánnak sincs semmi köze a románokhoz, oszt mégis folyton beleugat a dolgaikba. Ez hogy tetszik?"
Életem első trollkodása fog következni, csak, hogy kipróbáljam, azzal vége is.
Penis infortunatis lantern sinistra, ami vagy. Te. Te különösen.

akrosztikon 2014.05.29. 13:20:29

@G. Attila: Aki egyszer kipróbálta a trollkodást, nem fog tudni leszokni róla. A legjobb dolog, amit egy blogon csinálni lehet.:)

2014.05.29. 13:24:11

@Morzso:

Valamennyire érthető az átnevezés. Ki a fenének hiányzik, hogy a munkakerülő zsidólibsi hulladék a Szabadság térről Gyömrőre zarándokoljon át gajdolni?

tobeor 2014.05.29. 13:24:18

@inebhedj - szerintem:

Aki a magyar származású zsidókat nem magyarnak minősíti, az tipikusan náci módra gondolkodik.
Ez evidencia, akárhogy erőlködsz.

Ahogy az is, hogy ezen a gyalázatos kirekesztésen és hazugságon első körben felháborodni kéne - legalábbis szerintem, de úgy látszik nem mindenkiben van meg a hozzám hasonló emberi, és magyar nemzeti érzékenység.

akrosztikon 2014.05.29. 13:27:37

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Dolgozz csak szolga.:) Termeld a profitot a zsidó tőkéseknek.:) Bárhol is dolgozol, csak a zsidókat gazdagítod.:) Szolga vagy.:)

2014.05.29. 13:28:00

@G. Attila: Pillanatnyilag tényleg penis infortunatis vagyok, mert a nátha miatt nem áll fel, ezért csak lóg balra, mint szénásszekéren a Davy lámpa. Egyébként örülök hogy a kis provokációm megérintett. Én nem szeretem a kettős mércét.

Veridicus76 2014.05.29. 13:30:09

A jobboldal hálás lehet a teljes és átfogó baloldali mentális kórképért, amit az önkéntes pszichopaták reterát-rekkenéséből kényelmesen meg lehet állapítani. Horthy = náci. Ez minden, amit ordítani tudnak 70 éve. Retardált csőcselék.

bukszindeksz 2014.05.29. 13:32:32

Nem az a baj, hogy átnevezik, hanem, hogy két éve átnevezték. Minek?
Meg aztán miért politikusokról kell utcákat elnevezni? Van annyi más ember a történelemben, aki inkább megérdemelné, például Rubik Ernő...
Nem csak a bűvös kockás, hanem az apja is.

2014.05.29. 13:32:44

@Szevasztok: "Ami a "felszabadulás" után történt azt minden jóérzésű ember undorral kezeli."

Ezek szerint az itt élősködő zsidók és a baloldali seggnyalóik nem jóérzésű emberek. Hát ez nem újdonság.

akrosztikon 2014.05.29. 13:33:45

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Dolgozz szolga! Vagy munkanélküli vagy, aki az államon élősködik?

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2014.05.29. 13:37:33

@fagyospityóka: Ha csak sima provokáció volt, akkor jobbulást, és elnézést a korábbiért. Bevallom, az első pár tucat hozzászólás elolvasása után ugrottam is a végére, hogy csatlakozzam a tömeghez:P. Azokat is csak kávé helyett olvastam, de sajnos nem működik, hozzászoktam. Szóval marad a kávé. Ez van:). Még egyszer elnézést - csak, hogy megfelelően hátráljak ki a trollkodásból, tényleg nem akarok rákapni, @akrosztikon :) . Bár lehet, több haszna lenne, mint minden egyes alkalommal felhívni a figyelmet a történelem és a történelem által generált szimbólumok közötti különbségre :).

2014.05.29. 13:40:37

@Conchobar: "Nem lehetne az a szempont inkább, hogy magyargyűlölő-e vagy sem"

Egy zsidó szempontjából nem. Ezért vicces, mikor zsidóék azért vergődnek, hogy magyarnak tekintsük őket.

Globetrotter2014 2014.05.29. 13:41:33

Néha tényleg röhejes hogy mennyire hülyének nézik az olvasóikat a szélsőjobberek. Mégis mi a fenéért kellett volna teret elnevezni erről az emberről? Aki nagyvonalúan hagyta az ország szétesését 18-20ban, majd bevezette az országot a II. VH-ba.

Lehet vitatkozni sok mindenen Hortyval kapocslatban, szerepe, szándékai stb.

De egy valamihez nem fér kétség, nem érdemeli meg, hogy teret nevezzenek el róla.

Aki ilyen hülyeséget megtesz annak semmi helye a politikában, menjen valami önhülyítő klubba, ne mérgezze más elméjét hülyeségekkel...

akrosztikon 2014.05.29. 13:43:25

@ZF2: Ők már ott vannak az általad említett önhülyítő klubokban. Magyar Demokratának és Jobbiknak hívják őket.

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2014.05.29. 13:43:42

@ZF2: "Aki nagyvonalúan hagyta az ország szétesését 18-20ban" - ezt elkérem, ha nem gond. Gyűjtöm a gyöngyszemeket :).

2014.05.29. 13:44:36

@seahawks: "horty zsidógyűlölő volt"

És akkor mi van? Nem Izraelben vagyunk makimajom. Ez itt nem szempont, bárhogy is szeretnétek :)

2014.05.29. 13:48:00

@Borenbukk: "Ez az a liberalizmus, ami miatt egyaltalan elmondhatod, mennyire utalod."

Tényleg? De hát ti azt szoktátok óbégatni, hogy dikatúra van.

seahawks 2014.05.29. 13:48:01

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: de az és hamarosan egyre inkább szempont lesz, mert egy másik népet gyűlőlni gyáva és gusztustalan.

-ja és a stílus az ember..:)

akrosztikon 2014.05.29. 13:48:10

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Nagyon szeretnél gazdag zsidó lenni és nem olyan kis csóró proli, mint amilyen most vagy. Igaz?

Morzso · http://mokrativ.blog.hu 2014.05.29. 13:48:37

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Senki nem akarhatja őszintén, h hulladék emberek vonulgassanak és a saját hülyeségüktől megvakulva ordibáljanak a világba olyan dolgokat, amitől azt hiszik bárki mástól különbek lennének, attól eltekintve persze, hogy ők a hangos hülyék.

2014.05.29. 13:52:30

@ZF2: Ha tényleg értékes emberekről akarunk teret elnevezni, hála Istennek, van miből válogassunk. Másrészről nem szükséges csak a magyarokra szorítkozni (ld. Sobieski, Haydn, Brahms). Nagyon szimpatikusnak találom pl. a holland gyakorlatot, ott nem ciki Stravinskiről, James Wattról, vagy Einsteinről utcát elnevezni. Miért pont Horthy, Ságvári és hasonlók?

2014.05.29. 13:55:04

@seahawks: "egy másik népet gyűlőlni gyáva és gusztustalan."

Erről szóltál a nagykörúti magyargyűlölő zsidóknak? Sőt, nekik még azt is elmondhatod, hogy nem illik oda szarni, ahonnan ételt és kárpótlást kapnak.

2014.05.29. 14:00:06

@vidéki suzukis: "inkább valami szoci ÁL-liberális"

Szocionistának mondják, rövid és kifejező. Az 1919-es bolsevik vöröspatkány mai megfelelője.

Globetrotter2014 2014.05.29. 14:09:46

@G. Attila: nem kell eltenned. Benne van a történelemkönyben. Csak el kellene olvasni...

az utolsó bögreharcos 2014.05.29. 17:32:39

"egy-kétezer gyűlölettől sistergő pszichopatát számláló történelemhamisító társadalmi zárvány"

Éberek az elvtársak, néhány ilyen komcsi pszichopatát gyorsan idevonzott a poszt.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.06.03. 18:44:20

@Conchobar: "Az miből jött ki neked, hogy cikkírónak, vagy a felmenőinek jó volt a Horthy-korszakban?"

ha valaki Horthyt élteti, csak van rá oka, csak teszi ezt valamiért, nem?

Horst Wessely 2014.06.17. 18:14:50

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Mindegyik szarházi magyargyűlölő zsidó bunkó, aki "nácizik", vegyen erőszakot azon, aki kiszarta.

Horst Wessely 2014.06.17. 18:18:33

@fagyospityóka: Ha felteszed ezt a kérdést, elég nagy barom vagy. Mindenesetre javaslom, nyald ki Ságvári elvtárs fennmaradt rokonainak és elvtársainak szaros valagát!

Horst Wessely 2014.06.17. 18:26:13

@akrosztikon: Talán arra gondolsz, hogy a másokat kizsigerelő, kihasználó, jellemtelen szemét népedet mindenki utálja szerte a világon? Valamit összetévesztesz te a világon.

Horst Wessely 2014.06.17. 18:31:46

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Akkora baszott nagy jellem, hogy nem mer kimenni a körútra, és azt mondani, emberek én zsidó vagyok! De ha valami nem stimmel, rögtön ájvékol a szemetje, hogy bántják a zsidókat. Ja persze ezt a rohadt fajt nem lehet még kicsit sem kritizálni, mert akkor rögtön antiszemita leszel! Horthy Miklóst ez a balliberális aljas gané bagázs csak imáiban vegye a mocskos rothadó pofájára!

Horst Wessely 2014.06.17. 18:40:31

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Én inkább szájbabasznám őket, nem nevezném át a teret. Nem baj metszettek, a történelem kereke csak előre fordul, megkapjátok, amit szorgalmasan és kitartóan kiprovokáltok!

Horst Wessely 2014.06.17. 18:46:10

@fagyospityóka: Attól, hogy nem vagy zsidó, még egy aljas szarházi gané lehetsz, vagy nem tudsz róla kisfiam, hogy valaki félrebaszott egy szakállas gecivel egy felesért a nőnemű díszes rokonaid közül.

Szúrófény 2014.12.29. 11:00:37

@tobeor: Horthy hőstette, ostobáknak!

1919-ben Horthy Miklós ugyancsak nyugati, elsősorban francia támogatással szerezte hatalmát. Horthy az országra törő antant oldalán a hont védelmező fehér tisztek vezette vörös hadsereg ellen gerilláskodott, majd hatalomra jutását követően annak legendás főparancsnokát Stromfeld Aurélt börtönbe vettette. Stromfeld Aurél nemcsak parancsnok, de a magyar nép zászlóvivője is volt, kinek sikeres hadjáratait a nyugat csak hazugsággal (Clemenceau jegyzék) és persze a magyar politikai vezetés ostobaságát kihasználva tudta megtörni.
..A haditervet Gömbös Gyula „megbízható elvtárs” vitte ár a románoknak!. A történelem ítélkezni fog: Horthy Mik¬lós, Bethlen István és Teleki Pál grófok, Julier Ferenc és társai méltó utódai a negyvennyolcas muszkavezető mágnásoknak. Nemeskürthy István Édes Erdély 116. o.
(Horthy) A császár inasa odaadja az ország kétharmadát, hogy Ő kormányzó lehessen, és a proletárdiktatúrát okolja a maga árulásáért. Végül a maga patkánybőrének mentése érdekében Szálasinak is hajlandó a hatalmat át¬adni! (legvégül dísztemetést ád néki a hálás MDF-es utókor)
„A Horthyék abszolutizmusa a régi ragadozó magyar feudalizmus,
Klerikalizmus, és úri analfabetizmus számára, valamint a nagy zsidó uzsora számára az optimum állapotot jelenti. Nekik a mai rend tényleg a legjobb millő. A Horthy-uralom ugyan
Még, teljesebben tönkreteszi a szabadságjogokat, amint ezt a Bach korszak tette volt, ámde ez a jogfosztás csaknem kizárólag a dolgozó népelemek, a proletariátus, a föld nélküli és kisbirtokos parasztság és a produktív intelligencia ellen irányul. Ellenben a Gömbös ¬féle gépezet a legkitűnőbb eszköz oly mérvű munkanélküli jövedelem kisajtolására, aminőhöz foghatót még a magyar történelem sem látott. 1 Innen van, hogy a régi privilegizált elemek, legalábbis a tudat alatt, igen jól érzik magukat Horthy-Magyarországban, mert
többé-kevésbé világosan érzik, hogy ez az egyetlen lehető módszer
latifundiumaik, vármegyéjük és uzsorabankjaik fenntartására” Jászi Oszkár!
süti beállítások módosítása