Aki mondjuk pár éves londoni kitántorgás és fekete mosogatás után mégis úgy tesz, hazalátogat kishazánkba, talán meg is szédülne a sok változás láttán.

gyurcsany_1.jpgNem volt elég, hogy a Demokratikus Koalíció olyat tett, amit a magyar baloldalon nem szokás: meg akar nyerni egy helyhatósági választást vidéken, most Eörsi Mátyás egy könnyed rúgással tolja át a DK szekerét az eddig a Jobbik átal uralt térfélre.

Azt eddig is tudtuk, hogy a magyar belpolitikában túl sok következetességet és elvszerűséget nem érdemes keresni, de legalább az egykori SZDSZ-es galeri hozta megbízhatóan, teljes meggyőződéssel a hogyan ne értsük meg Magyarországot politikáját.

Nos, újabb gát szakadt át, Eörsi Szebb Jövőt Mátyás cigányozik, nem is kicsit, inkább nagyon.

"Most csak arról beszélünk, romabűnözés van-e, sajnos ilyen statisztikailag létezik és mögötte igen súlyos szociális tragédiák vannak."

A cigánybűnözés mint fogalom használata most lesz igazán szórakoztató. Eddig ugyanis a felállás az volt: az egyik kimondta, tehát rasszista, cigánygyűlölő, kirekesztő, a másik elhallgatta, tehát toleráns, nyugati, nyitott, felvilágosult. Pofonegyszerű volt a közbeszéd, túl sokat nem kellett rajta agyalnia senkinek, mindenki megtalálta a helyét a nagy egészben.

Persze attól, hogy a DK most széttrollkodja a baloldal megdönthetetlennek hitt bástyáit, még szemernyivel sem lesz hitelesebb, ellenben roppantul szórakoztató látni azt az értetlenkedéssel vegyes viszolygást, ami odaát épp csak elkezdett kibontakozni.

Nyilván sok minden nem fog változni. A baloldal most belesüllyed egy kifejezés körüli végnélküli értelmetlen álvitába, Heller Ágnesék talán már körmölik a mindenkori ötven értelmiségi által aláírt petíciót, talán még Eörsi is elhatárolódik jövő héten a meggondolatlan gondolataitól. Valakik továbbra is gyártják majd jó pénzért a semmit nem érő tanulmányokat, valaki más pedig továbbra is viszi a napos csibéket vacsorára. És néhány valóban előremutató helyi kezdeményezés kivételével egyszerűen nem történik semmi, csak a folyamatos mellébeszélés.

Arra jó ez az egész ügy, hogy lássuk végre: azért, mert valaki kimondja, hogy igenis van cigánybűnözés még nem feltétlenül rasszista, és fordítva: azért, mert valaki a puszta tényekkel szemben tagadja a létét és elkeni az igazságot, még nem feltétlenül toleráns jogvédő.

Persze senkinek ne legyen kétsége: a DK kollektíva és Eörsi Mátyás nem döbbent rá semmire, nem látja másként a világot, magasról tesz a vidékre, cigányra, s magyarra. Szavazatokat akar szerezni, minél többet. S mindezt pont azok teszik, akik az elmúlt évtizedekben naponta megbélyegezték a magyar társadalmat, s használták fel a cigányokat önös céljaikra.

Tulajdonképpen most is ezt teszik.

Bazsó Bálint

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr846496321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.10. 12:02:33

Kérdés, a szót milyen értelemben használjuk.

Szélsőjobb értelemben nincs cigánybűnözés.

Más értelemban viszont van, hiszen van kifejezetten a cigányokra jellemző bűnelkövetés.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2014.07.10. 12:19:06

Továbbra is várat magára az írás a Jobbegyenesen arról, hogy "Mit is gondolunk VALÓJÁBAN a cigányokról". Rengeteg mismásolás és elkenés megy még ezen a szabadszájú blogon is ebben a témában, hiszen tényleg kőkemény tabuk állnak előttetek/előttünk; olyan falak, amik évtizedek óta megdönthetetlennek tűnnek.
(Igyekszem nem dühös kommentet írni, ami nehéz, mert éjjel alig aludtam valamit, ugyanis a házunk előtti parkolóban megállt egy hatszázas fekete merdzsó, amiből ordított a mulatós romapop, visszhangzott tőle az utca és párszázan akaratlanul is azt hallgattuk alvás helyett)
(Persze most pitiáner módon a saját piszlicsáré sérelmeimmel akarom igazolni a bennem dühöngő fasiszta gyűlölködést, tudom :D)

Novecento · http://novecento.blog.hu/ 2014.07.10. 12:19:47

A baloldali szavazók megkönnyebbülve veszik tudomásul, hogy most már nekik is szabad úgy beszélni és gondolkodni a cigányokról, mint a fideszeseknek és jobbikosoknak.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.07.10. 12:39:18

A liberálisok által a baloldalra kényszerített politikailag korrekt beszéd zsákutcába jutott, hiszen jól látszik, hogy lehetetlen elegendő szavazót találni hozzá. Saját magát zárta ezáltal karanténba a „demokratikus” ellenzék! Mindenkitől elhatárolódva, kizárólag saját magukat tartva demokratának, egyszer csak azt vették észre, hogy körbeér körülöttük a kerítés. Ebből próbálnak meg most kitörni!
Nem fog sikerülni, mert nem sikerülhet!
Kísérletezhetnek rendpárti vonallal, vagy akár nemzeti karakterrel, de az ő szájukból az nem lesz hiteles. A baloldal az utolsókat rúgja. Ez már a végső fázis, az agónia, amikor a saját elveikkel is képesek szembe menni néhány szavazatért.

Heller Ágnes vajon gyűjti már az aláírásokat a DK elleni peticiójához?

dinavagyok. 2014.07.10. 15:12:15

Coming out: egyre jobban bírom, amiket írtok.

Tényleg.
Mind.

LÁJK.

Dzsentrisvihák 2014.07.10. 15:18:45

@maxval, a gondolkodó birca:

"Szélsőjobb értelemben nincs cigánybűnözés." - O.o ???

Dzsentrisvihák 2014.07.10. 15:24:46

@novecento:

Valószínűleg így fogják feldolgozni ezt az "anomáliát". (Az idézőjel azért indokot, mert a balosok eddig is úgy gondolkodtak a cigókról, mint bárki más, de a szavazatmaximalizálás szükségessége miatt ezt nem verhették nagydobra. Én nem egy olyan maszop-szimpatizánst ismerek, aki velősebben cigányozik, mint akármelyik Vér és Becsület tag...).

pamut 2014.07.10. 15:39:41

A DK és a Jobbik egy szinten: minden a helyére került. Lesznek még ők puszpajtások, Putyin után egy Gyurcsány már meg se kottyanhat nekik.

Cigánybűnözés pedig nincs, de ha van, akkor van van magyarbűnözés is. Játszatok csak a fogalommal ahogy akartok.

objekt678 2014.07.10. 19:15:46

@Bí Dzsí:
Elolvastam.
Ezelőtt olykor felmerült bennem, hogy talán átgondolandó lenne az a tény, hogy a képzeletbeli autópályán hét és fél milliárdan velem szembe autóznak, én pedig maradok magamban.
Az olvasottak alapján nem csak én megyek a forgalommal szembe.

objekt678 2014.07.10. 19:52:42

Bí Dzsí 2014.07.10. 13:12:59
Ezeket olvastam át:
jobbegyenes.blog.hu/2013/01/02/dies_irae_level_cigany_honfitarsaimhoz

jobbegyenes.blog.hu/2014/04/26/mindannyian_mucsi_erikak_vagyunk

jobbegyenes.blog.hu/2013/08/20/fortelyos_felelem_ciganyok_zsidok_magyarok

Eddig azt hittem, hogy egyedül vagyok.

Veridicus76 2014.07.10. 20:06:47

Gusztustalan patkányok egytől egyig.

Dzsentrisvihák 2014.07.11. 07:16:24

@pamut:

Látom, te is biztos Borsod legmélyéről vagy ennyire okos... Egyáltalán láttál már dzsipót életedben? :P

Az pedig, hogy a Jobbik a DK-val bármiben is egy szinten lenne, röhejes felvetés, Gyurcsányék hazaáruló bagázsát hozzájuk mérni nonszensz.

Krisz11 2014.07.11. 11:12:33

A bűnöző kérdést minden lehetséges eszközzel meg kell oldani. A terjedő bűnözést MINDEN lehetséges eszközzel meg kell fékezni.
Persze ezek elkövetői 90%-ban cigányok.
Ha megfékezzük őket inkább elmennek külföldre, csak hogy jobban tudjanak bűnözni.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.15. 09:59:14

A ciganyok tobbsege nem bunozo, de a bunozok kozt messze felulreprezentalta a ciganyok. Messze a tarsadalmi aranyuknal nagyobb mertekben bunoznek, kerulnek sittre.
Vannak buncselekmenyek, amik mogott kifejezetten cigany elkovetok allnak. Meg egy reszuknek a neve is ciganyos: kamatospenz, oregezes, markecolas, gagyizas, vasazas.
Ez nem rasszizmus, ezek tenyek.
Mondjuk Fletotol nem hiteles ez a palfordulas, szerintem akkor se hitte el, amit mondott, meg ma se hiszi el, amit eppen mond. Egy Machiavellisztikus alak. Orban is pont ilyen, csak mogotte tobben allnak, ugyesebben forgatott koponyeget.
A balosok is zsidoznak, ciganyoznak, eleg a sok korrupcios ugy lehallgatasi anyagait meghallgatni. Tele van a sajat korrupt, kapzsi elvtarsaik zsidozasaval.

Son Rebel 2014.07.15. 12:15:33

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!:
Ezzel azért vitatkoznék, hogy a cigányok többsége nem bűnöző. Az, hogy a bűncselekményeket számarányukhoz képest elég nagy arányban ők követik el, az nem csak azt jelenti, hogy a magyarok arányaihoz képest bűnöznek többet, hanem hogy nem kapcsolják le őket, azaz még nagyobb arányban bűnöznek a valóságban.
süti beállítások módosítása