Sokadjára lángolt fel az izraeli-palesztin konfliktus. Sajnos a két nép közötti mélyen gyökerező gyűlölet eleve lehetetlenné teszi, hogy békés úton rendezzék vitájukat. Egyenlőtlen küzdelem ez, ahol  az egykori gyengécske Dávid a Közel-Kelet legerősebb harcosként, küzd a kezdetleges rakétákkal felszerelt Hamász ellen. Tagadhatatlan, hogy sem a palesztinok, sem a szomszédos államok nem tudnak már Izraelben jelentősebb kárt tenni.

spector_iftach2.jpgPersze nem mindig volt ez így, az elmúlt közel 70 évben Izrael számos alkalommal vívott egyenlőtlen háborúkat arab szomszédival. A zsidó állam létezését csupán azoknak a katonáknak köszönheti, akik bátorságukkal, rátermettségükkel, és önfeláldozásukkal felvették a harcot a többszörös túlerővel szemben. Közéjük tartozik Jiftach Spektor, az izraeli légierő tucatnyi légi győzelmet elért nyugalmazott dandártábornoka is. Spektor hazája védelmében gyakorlatilag az összes arab-izraeli háborút végigharcolta.

Az 1973-as jóm kippuri háború azonban még őt is próbára tette, ekkor az izraeli légierő néhány nap alatt olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy az összeomlás szélére jutott. Golda Meir izraeli miniszterelnök elrendelte az atomtöltetek összeszerelését, felkészültek a legrosszabbra. Végül - főként néhány repülős egyéni pilótateljesítményének köszönhetően - elmaradt az atomháború, a felek tűzszünetet kötöttek. A hőstetteket nem kérdőjelezheti meg senki, de ebben a háborúban is történtek negatív dolgok, olyanok, amikről utólag „nem illik” beszélni.

Jiftach Spektor azonban szakított ezekkel a trendekkel, 2009-ben megjelent emlékirataiban kíméletlenül írja le az igazságot, nem kerülve meg saját és társa hibáit, illetve az izraeli oldalon elkövetett háborús bűnöket sem. Elismerte többek között azt is, hogy téves azonosítás miatt ő sorozta meg az Egyesült Államok USS Liberty nevű hajóját 34 tengerész halálát okozva, de beszámol olyan esetről is, amikor társai, legnagyobb megdöbbenésére egyiptomi foglyokat lőttek agyon.

A veterán pilóta a háborút és a morális kérdéseket együtt tárgyalja. A genfi konvenciók betartása egy meleg szobában a karosszékből teljesen evidensnek tűnik, azonban a harc hevében legtöbbször senkit sem érdekelnek a szabályok. „Bűneit” tetézte azzal, hogy 2003-ban 27 pilótatársával együtt nyílt levelet írt, melyben tiltakoztak a Gázai övezetben található civil célpontok bombázása ellen. Megszólalásukat egy 2002-ben balul elsült bombatámadás inspirálta, amelyben 15 ártatlan palesztin nő és gyermek is életét vesztette. A levél aláírói úgy látták: az igazi katonák nem vesznek részt civilek lemészárlásában, akik pedig ebben szerepet vállalnak, azok már nem katonák, hanem valami egészen mások, ők pedig ehhez nem akarták a nevüket adni. Levelüket annak tudatában írták meg, hogy tisztában voltak a következményekkel: repülős pályafutásuk véget ért. 

A fent említett eset amúgy Izraelben is jelentős sajtóvisszhangot kapott, azonban a légierőn belül a többség nem osztotta Spektor tábornok és társai véleményét. Egy, az említett bombázásban résztvevő pilótát egy újságíró megkérdezett az esettel kapcsolatban: „Mit érez, amikor lakónegyedekre ledobja a bombáit?” - Semmit nem érzek, ha csak nem azt, hogy egy kicsit megbillen a gép.” 

Spektorra kiállásáért és a kíméletlen igazság kimondása miatt sokan hazaárulóként tekintenek a zsidó államban. Annak ellenére teszik ezt, hogy számtalan alkalommal tette kockára életét a hazájáért, harcolta végig példás hősiességet mutatva majdnem az összes arab-izraeli háborút. A veterán tábornok példája jól mutatja, hogy egy háború sohasem fekete és fehér, nincsen csak jó és csak rossz, viszont a legnehezebb, és legkeményebb csaták és legvéresebb harcok idején is lehet emberként viselkedni, az ilyen katonáknak pedig, harcoljanak bármelyik oldalon, kijár a tisztelet.

 

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr226510159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisz11 2014.07.15. 11:26:31

"Golda Meir izraeli miniszterelnök elrendelte az atomtöltetek összeszerelést, felkészültek a legrosszabbra."

Népirtásra készültek fel, nem a legrosszabbra. Folyamatosan ezt csinálják, maximum annak mértékében van különbség.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.16. 09:03:56

hát ja, Izrael a legrosszabbra is felkészült, hogy lángba borítsa és nukleáris hamuvá változtassa a a fél világot

maroknyi paranoid, monomániás, rögeszmés, egymást is állandóan hergelő, a saját felsőbbrendűségében hívő zsidó ül pár száz nukleáris robbanófejen

"felkészültek a legrosszabbra" - ja, mindenkit vinnének magukkal a halálba, elég durva gondolkozás ez

a Qassam rakéták primitív kőbalták az izraeli-amerikai haditechnikához képest

valójában az amerikai zsidók pénzelik és tüzelik ezeket a konfliktusokat

Don Calo' · http://gangstersinc.tripod.com/Vizzini.html 2014.07.16. 18:03:42

A zsidó és a hős szavak nem kompatibilisek.
:-P

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 10:58:56

Én azért nagyobb hős vagyok nála. Hisz én soha sem háborúztam, vagy öltem embert.
Nehéz megőrizni az emberségünket a mai világban, de kijelenthetem hogy nekem sikerül.
süti beállítások módosítása