A miniszterelnök az elmúlt 36 órában két nagyszabású beszédet is tartott, amelyekből egy új külpolitika körvonalai rajzolódnak ki. Egyelőre homályosan, és amit látunk, az se biztos, hogy jól látjuk.

Orbán Viktor szerdán a felújított Várkert Bazárban, csütörtökön pedig a Parlament épületében tartott tőle szokatlanul hosszú, és konkrétumokban bővelkedő beszédet. Mindkettőt szimbolikus közönség, az emigráns és külhoni szervezeteket tömörítő Diaszpóra Tanács, illetve Magyar Állandó Értekezlet előtt. A Jobbegyenes mindkét sajtónyilvános eseményen részt vett, így saját jegyzeteket is készítettünk az összesen mintegy kétórás eseményről.

A béke nem magától értetődő állapot

„A béke nem magától értetődő állapot, háborúval mindig számolni kell” – hangzott el az ukrán válság kapcsán szerdán, amikor a kormányfő arról beszélt, most van a berlini fal leomlásának 25. évfordulója, nem lenne jó, ha helyette új fal épülne keleten. Orbán többször hangsúlyozta, hogy nem járul hozzá a hidegháború visszahozásához és a keleti nyersanyagok, illetve piacok elvesztéséhez, ami üzenet az Egyesült Államok és az Európai Unió felé.

orban5.jpg

Szintén jelzés értéke van nyugati szövetségeseink felé annak, hogy Orbán mindkét eseményen kiemelte: Magyarország az afganisztáni és iraki háborúba is bekapcsolódott, holott utóbbival nem is értettünk egyet („nem vagyunk büszkék rá”), ahogy az Oroszország elleni gazdasági szankciókkal sem. Ennek ellenére „megszavaztuk, mert lojálisak vagyunk”. A miniszterelnök ezt ma azzal fejelte meg, hogy most az USA-n és holdudvarán a sor, hogy segítsen a „hideg béke” előtt álló Kelet-Európának, köztük Magyarországnak, „ahogy eddig mi is segítettünk”.

Természetesen Orbán Viktor nem gondolja komolyan, hogy az orosz-ukrán konfliktust az Egyesült Államok majd pont Magyarország érdekeinek megfelelően oldaná meg, ez inkább válasz arra a cikkre, amely vélhetően az USA „sugalmazására” (legyünk jóhiszeműek) jelent meg múlt héten az Indexen, és arról szól, hogy az akoltól elcsámborgott Magyarországnak ideje gyors és határozott léptekkel visszaoldalognia a nyájhoz, különben a vonakodó csatlósra nehéz tél vár.

A szövetség és barátság oszlopcsarnoka

Az Egyesült Államok ölelő karjaiba való visszatérés a jelek szerint nem fog megtörténni. Ezt nem csak a fenti kiragadott utalások sejtetik, hanem az a videó is, amelyet a Heti Válasz tett közzé némileg pikírt tálalásban. A felvételen Orbán Viktor tart előadást az Amerikai Kereskedelmi Kamarának, és több olyan megnyilvánulást is tesz, ami már a szervilizmus határát súrolja, és teljesen szokatlan Orbán utóbbi években felépített karakán imidzsétől. Csak két kiragadott példa:

„Az amerikai kivételesség jele előzmények nélkül megalkotni és évszázadokon keresztül fenntartani egy egyedülálló demokráciát.

„Minden egyes befektetés, amelyet beindítanak, egy-egy építőkocka az amerikai-magyar szövetség és barátság oszlopcsarnokában. Köszönjük, hogy itt vannak!”

Amikor egy ország a 70-es évekbeli Varsói Szerződésre emlékeztető dicshimnuszt zeng egy másik államról, az két dolgot jelenthet: szolgai meghunyászkodást vagy retorikai kompenzálást.

A második Orbán-kormány 2010-2014 közötti diplomáciatörténete a szervilizmus és a felesleges konfliktuskeresés furcsa egyvelegét alkotta, jelen esetben mi mégis az utóbbira, vagyis a retorikai kompenzálásra tippelnénk.

Ennek pedig az az oka, hogy ha Orbán visszavonulót fújna Washington előtt, azt nem ilyen látványos hajbókolással tenné, az nem férne össze a hiúságával és a kormányzati tekintéllyel. Ez bizony szómágia, amelynek csupán egy célja van: minél hangosabban és ájtatosabban előadni a diplomata bullshitet, hogy a felszínen Magyarország minél színpadiasabb felháborodással utasíthassa vissza a kiugrásról szóló vádakat.

Kibillenő hintapolitika

Persze könnyen előfordulhat, hogy mi több tudatosságot látunk bele ebbe a ritmustalan hintapolitikába, és valójában folyamatos ötletpolitizálás, kármentés folyik régi, kádárista berögződésekkel. Ezt a gyanút erősíti, hogy Orbán szerdán arról beszélt, „kellő őszinteségre és ravaszságra” van szükségünk, pedig ez a két külpolitikai magatartás nagyon nem fér össze, legalábbis egy időben, egy kurzus alatt biztosan nem.

Az új magyar geopolitikai érdek a „béke, energia, kereskedelem” hármas pillérre épül, ezt Orbán többször hangsúlyozta, azt azonban már csak mi tesszük hozzá gondolatban, hogy számunkra jelenleg mindhárom (de különösen a béke és az energia) Oroszországtól függ. Orbán jól látja, hogy hazánknak sem az USA előretolt hadoszlopa, sem Ukrajna felbomlása, és ezáltal egy keleti orosz (vagy orosz-vazallus) szomszéd nem kecsegtet semmi jóval.

Hosszútávon persze egy gazdaságilag erős Magyarország jelenthetné a szuverenitás garanciáját, amely vezető szerepet tölt be Kelet-Közép-Európában. Ettől azonban ma fényévnyi távolságra vagyunk, és aki a mostani kusza, hetente változó geopolitikai helyzetben azt hirdeti magáról, hogy ő tudja, hova kéne állnia Magyarországnak, az vagy szélhámos vagy politikus.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr706919117

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.11.21. 12:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Ezt üzeni Andre Goodfriend a magyaroknak 2014.11.21. 10:40:00

Diplomáciai mentessége mögé bújva mutogatja felfelé tartott középső ujját vigyorogva kifelé az USA budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Kapjátok be, csicskák! A törvényeiteket meg feldughatjátok a s*ggetekbe a Bécsi Egyezménnyel együtt! Mi...

Trackback: A baloldal Mein Kampf-jából tanulnak a magyar radikális aktivisták? 2014.11.21. 10:35:04

Kötelező olvasmány a baloldalon Saul Alinsky könyve, a "Rules for Radicals". Alinsky forradalmat hirdetett és kommunizmust akart csinálni az USA-ban az 50-es években, miután a marxista eszmék kritikátlan rajongója, a bolsevikok 1917-es hatalomra jutásá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.11.20. 18:19:12

"aki a mostani kusza, hetente változó geopolitikai helyzetben azt hirdeti magáról, hogy ő tudja, hova kéne állnia Magyarországnak, az vagy szélhámos vagy politikus."

Vagy hazaáruló, akinek nyugatról diktálják, hogy mit gondoljon. Lásd index és társai, meg az EU zászló alatt Magyarország ellen "harcoló" balliberális söpredék.

szigetfórum 2014.11.20. 19:03:19

Ez a kettő eleve kizárja egymást !!!

Krisz11 2014.11.20. 20:19:40

Szerintem alapvetően jól lavíroz Orbán. Nekünk az az érdekünk, hogy minden balhéból kimaradjunk, a piacainkon értékesíteni tudjunk, meg jöjjön a gáz. Az meg, hogy mások hogy vergődnek (usa, ukrajna, oroszok, balti államok) legyen az ő gondjuk, nézzük kívülről, nekünk túl nagy bajunk egyikkel sincs. Még az usa nyomulása is valahogy kezelhető.

Sexual Harassment Panda 2014.11.21. 11:06:39

@imperial: bizony!mennyivel jobban jàrnànk az oroszokkal, ugye, agyhalott jobbikos?

Sexual Harassment Panda 2014.11.21. 11:08:16

@Krisz11: ez a poszt iskolapèldàja a "ha van rajta sapka az a baj, ha nincs akkor meg az".
Bàrmit mond orbàn, azt a posztolò kiforgatja, ès azt làt bele amit akar.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.21. 11:10:48

lehet egyszerre őszinte is meg ravasz is?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.11.21. 11:26:46

Tudod, az a baj, hogy az olyan, aki mindenfelé látványosan nyal, nem azt éri el, hogy mindenhol tisztelik, hanem hogy mindenhol gyanakodva néznek rá.

ésmi nem foglalt 2014.11.21. 11:34:17

A "pávatáncot" már eljárta a miniszterelnök. A "ne azt nézzétek, mit mondok, hanem mit teszek" szintén. Most már tényleg el kéne döntenie, mert ugye, egy-személyben /kétharmaddal, mert hát ugye../ csakis Ő dönt, valahová már állnia kell. Az országnak meg oda, ahová Ő gondolja, és lesajnálja magas ívben azokat, akik netán visszafognák, és jó tanácsokat adnának. Az az érzésem, kurvára meg fogjuk szívni, mi kisemberek, még annál is jobban, ahogyan ma! Pedig ez sem piskóta, ami most van, kb: 79 új adó!!!!

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.11.21. 11:35:30

@Lord_Valdez: Tehát sokkal jobb csak egy segget nyalni..

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.11.21. 11:40:02

@A megvalósult amerikai ólom..:
Igen. Ha valaki egy segget nyal, arról tudod, hogy hova tartozik és mire számíthatsz. Nézd meg mondjuk a Századvéget, egy segget nyal és jól megél belőle. Míg mondjuk a TASZ-t minden oldalról basztatják.

Mérges 1234 2014.11.21. 11:41:02

Leegyegyszerűsítve:

1. Oroszokhoz áll nem jó.

2. Ha az Eu-hoz az sem.

De azért ha választani lehet, mégis inkább a 2-es űnik kevésbé fájdalmasnak.

dr Smittpálelnökúr 2014.11.21. 11:49:05

A lényeg, hogy putyin fasza le legyen szopva, annak minden "magyar" jobbos nagyon-nagyon örül.

hederg 2014.11.21. 12:27:03

őszinte és ravasz?

Pávatáncos pocakos pulyka, röhögek a napi "ravasz" hantáidon!

A HAZUDOZÁS PEDIG OLYAN MÉRTÉKÜ HOGY MÉG HÉTVÉGÉRE IS JUT...

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.11.21. 12:59:34

@Lord_Valdez: A magyar belpolitikai realitások jelenleg olyanok, hogy nem éri meg azt a másik segget nyalni..
A világpolitikai realitások viszont mások. Megéri másfelé is..Mégha az eddig alaposan kinyalt segg reklamál is emiatt. ;)

Fejesrob 2014.11.21. 13:32:19

@ésmi nem foglalt: Miért kellene eldöntenie, hogy melyik oldalra áll? Nyilván úgy kell intéznie, hogy a szavazók többsége helyeselje.

Na most ha az USA szállítja a gázt háromszoros áron, azt a szavazók többsége nagyon nem fogja helyeselni.

Amúgy Orbán tök hasonló helyzetben van mint anno Horthy volt és amivel Horthynak évekig sikerült elkerülnie a megszállást. Ezért nem is értem a zsidóknak azt a részét akik fikázzák Horthy-t. Ha Horthy az atlanti érdekeket nézi, ma itt egy szál zsidó nincs, viszont az oroszok ugyanúgy megszállnak.

Fejesrob 2014.11.21. 13:34:25

@A megvalósult amerikai ólom..: Biztos figyeled, hogy Orbán valójában 2 segget nyal.

Amit speciel én helyeslek, de valahol megalázó ez a dolog. Főleg úgy, hogy a "demokratáknak" erre egy kurva szavuk nincs, pedig elég gáz az amikor egy idegen állam ügyvivője akar kormányozni.

Fejesrob 2014.11.21. 13:36:56

@Mérges 1234: Csak hiszed. Ha az oroszok bekeményítenek, te tavasszal tízezred magaddal kiabálod, hogy Orbán takarodj.

Nem Orbán tehet arról, hogy az oroszokkal is elég rendesen összenőttünk, de nyilván realitás, amit figyelembe kell vennie.

Fejesrob 2014.11.21. 13:39:13

@Lord_Valdez: Már régen nem lenne TASZ, ha nem lenne Soros. Persze a Századvéggel is igazad van, de a TASZ biztosan nem jó példa.

Jó példa lett volna pld. a Tolvajkergetők.

IdomitottFoka 2014.11.21. 14:40:04

Őszinte és ravasz. Vagyis gyökeres változást várhatunk az eddigi átlátszó hazudozásból és faék egyszerűségű móhóságból álló dilettáns külpolitika helyett. És ezt majd Szijjártó Péter fogja abszolválni? Vagy egyenesen őbeképzeltsége, akinek már semmit sem hisznek el Mo-n kívül (belül is egyre kevesebben)?

Mégis mi olyan nehéz az oldalválasztásban? Oroszország a nukleáris robbanófejek számán kívül semmiben nem versenyképesebb az atlanti szövetséggel szemben se katonailag, se gazdaságilag.

a-kjudíit 2014.11.21. 16:35:28

Ez az állandó geo-politikai szempontok mantrázása már-már nevetségessé kezd válni.
Hortynak, szegényneknem volt választása a geopolitikai okok miatt lépett szövetségre a németekkel. Később természetesen nem kifejezetten geopolitikai okok miatt, , hanem mert a térképen közelebb vagyunk Oroszországhoz, mint pl. Olaszország, ezért arra az oldalra kerültünk. Most geopolitikai okok miatt kell nekünk szegényeknek itt szambázni kelet és nyugat között.
A lengyeleknek nincs ilyen problémájuk vagy a románoknak nincs geopolitikai érintettségük?
Nekünk mindig ez a fránya geopolitika jut!
Szegény Szent István ha ezt tudta volna, hogy geopolitikailag kellett volna választania!

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.21. 17:00:18

Érdemi visszakozás a Déli Áramlat visszadobása lenne, az meg nem fog bekövetkezni.

Orbán külpolitikája a mindkét oldalnak való szóbeli megfelelés, a hazai közönségnek pedig a szabadságharcos retorika. Ez nem is kettős hanem hármas játék, és a szinte totális médiamonopólium miatt ezt játszhatja is idehaza.

Orbán beszédei egymásnak ellentmondanak, egy megrögzött hazudozó gondolatfoszlányai.

Érzi mire vevő a közönség, és ha kell, a mondat közepén gondolatot vált.

Egy lelkiismeret nélküli gazember.

Bicepsz Elek 2014.11.21. 23:40:13

@a-kjudíit: A lengyelek eleve oroszellenesek. Ok nem szambazhattak: kettevagtak oket!!!
@dr Smittpálelnökúr: ne magadbol indulj ki. Neked a kedvenced a metelt meg a feka f.sz, a jobboldal viszont pinat kur nem f..t sz.p.!!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.11.22. 09:45:24

@Bicepsz Elek:
Valóság, ember. Nézz körül a Valóságban!
Itt pinája max. Merkelnek van, de valahogy nem rémlik, hogy Orbán megkúrta volna. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy egy felcsatolhatóval ő is magáévá tette Orbánt, ha már a hasonlatnál tartunk.

Albu 2014.11.27. 02:34:44

Jók a hozzászólások! : ) Táncolni, kell, gyerekek. A románok ezt csinálták a két-három birodalom közt, mióta vannak, és lám, meggyarapodtak igen keményen.

A reálpolitikát Bukarestben tanítják (mégha fel is fordul a gyomrom).
süti beállítások módosítása