omg.jpegOlvasom a megdöbbent bejegyzéseket. Hogy már a Dunántúlon is. Hogy már a városiak is, sőt, a kisvárosiak, meg a nagyobb városiak is. Hogy már a középosztálybeliek is. Hogy az egykori Fidesz-szavazók is. És persze az egykori MSZP-szavazók is. Hogy a nácik is. És a liberálisok is. A fiatalok? Naná, de már a középkorúak is. Sőt, az öregek is. Már a zsidók is, és a cigányok is (na jó, ők még nem, de erre sem kell sokat várni. :) )

Szóval, minden szociológiailag megnevezhető rétegből találtak Jobbik-szavazót az elemzők. Vagyis, az egész ország jobbikos... És akkor akadnak olyanok, akik lehülyézik a népet, mert az egy Rig Lajost választ magának.

Hát, tisztelt ellustult, elfásult és a világtól lemaradt magyarországi értelmiségiek. Tisztelt városlakó fotelelmélkedők, vulgármarxisták, autoriter-elvű libertáriánusok! Tisztelt médialakájok, akik elpirultok, amikor Simicska kiejti a "geci" szót a száján, de, amikor Semjén azt mondja, hogy állatokat ölni keresztényi dolog, akkor sunnyogtok, amikor Gyurcsány sokadjára retteg attól, hogy holnap halomra lövik a zsidókat a Duna-part még fel nem túrt szakaszán, akkor tapsoltok, és úgy tesztek, mintha ez a veszély létezne.



Tisztelt elemzők, szakemberek - a lakájgárda, akik ebben a büdös demokráciában éltek a pártok pénzeiből, és fizetett zsoldosként azon dolgoztok, hogy a hülyeséget szakértelemnek, a lopást befektetésnek állítsátok be, s mindezt azóta, hogy megérkezett hozzánk a demokrácia.

Tisztelt jogalkotók, akik az önvédelmet bűnözésnek, a rablógyilkosságot apró kihágásnak állítjátok be, és tisztelt bírói kar, akik gond nélkül osztotok ki letöltendőket, ha úgy utasít titeket a politika.

Tisztelt vállalkozók, magyar nagytőkések, akik sosem éltetek kemény piaci verseny keretei között, de mindig is jól kaszáltatok az állammal kötött zsíros üzleteken, akik a zárt pályáztatós rendszerek, a zártkörű részvénytársaságok világában urak vagytok, de alkalmazottaitoknak éhbért adtok, mint egykoron a feudális rendszerekben a földesúr a jobbágyainak.

Tisztelt frisspolgárok, ti régi-új dzsentrik, akik képtelenek vagytok a kulturális megújhodásra, de finnyás orral húzódtok minden elől, ami új.

Tisztelt polgári deklasszált, egykoron hős szocialista értelmiség, akik a giccsparádét állami kultúrpolitikává tettétek, ahol Kerényi Imre kultúrpápa lehet.

Tisztelt politikusok, állami hivatalnokok, pártkatonák. Kinyalt, kikefélt, és szétkefélt arcú, zselézett hajú, a vadiúj csillogó verdáitokban, az "akiknek nincs semmije, annyit is ér" létérzést magatokévá tevő, és azt minden rezdülésetekben hangsúlyozó uralkodói kaszt, akik nem tudjátok, hogy egy sarokkal odébb milyen az élet, de megoldjátok... És megoldásaitokba halunk bele, ezek miatt megyünk el innen...

Tisztelt elmúlt 25 év összes fenegyereke..., tisztelt felsorolt tiszteltek: mégis, kit kellett volna választani? Titeket?

Felcser V. Örs

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr937368726

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Felcser V. Örs: Jobbik in dö háuzé 2015.04.15. 21:13:01

Tisztelt elmúlt 25 év összes fenegyereke..., tisztelt felsorolt tiszteltek: mégis, kit kellett volna választani? Titeket?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

schlumbergerna 2015.04.14. 22:15:11

Csak az nem világos, miért írod mindenhová, hogy tisztelt...
Tiszteli őket a rosseb, szarházi banda, egy hosszú sorozatot megérnének.
Az ezt követő csendben lehetne beszélgetni.

vrana 2015.04.15. 00:59:29

Első. Első írás a témában, amelyik szerzőjének egyetértően gratulálok.

parazita klub 2015.04.15. 05:28:10

Nagyon jó irás! Kérném a semjént kibetüvel irni!!! Tiszteli a nyavaja őket!

Toportyán Zsóti 2015.04.15. 06:15:29

Fityuszka tényleg a legalja,zombikokból is ömleni fog a sperma ha faszpumpát kicsit megcibákja a média...Van vállalhatatlan aljanép bűven,zugügyvéd-sikkasztó-családterrorizáló-öngyilkos kapitány-drogterjesztő-szkinhead-ügyeskedő cégszédelgő-brókertolvaj-hazaáruló muszkabérenc....Kis türelem nemzeti keresztény blogger.

laszlos 2015.04.15. 07:39:58

Csak annyit akarok irni: Mi a garancia ha a jobbik hatalomra kerül nem ugyanazt csinálja mint a többi politikus? A forgatókönyv meg van irva, a Fideszt váltaj a jobbik! Ezt akarják a háttérben! A jobbik is összekacsintott a függetlennek mondott volt mszp-ssel, akkor miről beszélünk /a körzetünkben/!

marinar 2015.04.15. 09:03:06

Tisztelt Felcser V.Örs.... kis kritikus megmondó ember!
Te aztán jól kiosztod a világot, gondolom saját felsőbbrendűséged tudatában.

bontottcsirke 2015.04.15. 09:30:35

@marinar: Oly annyira, hogy ha nem tetszik akkor ne is olvasd. Például én is leszoktam a baloldali médiáról és pénzlet blogocskákról, mert hülyeségeket írnak.

Ez egy akkora írás volt ismét, hogy meg is süvegelem.

A baloldalon meg nincs semmi, csak TGM csattogó állkapcsa.

Szomszéd Tibi 2015.04.15. 15:55:10

@imperial: Ahhoz képest, hogy 70 éve be van csomagolva a bőröndjük, még mindig egy kicsit túl sokan vannak, nem gondolod?

klacus 2015.04.15. 19:38:22

Nagyon ütős, tuti bejegyzés, rég olvastam ennyire a helyzethez tök jól illőt. Gratulálok!

little green rooster 2015.04.16. 05:10:36

Nagyon tetszett, köszönöm!

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.04.16. 08:02:14

Mindez nagyon szép, nagyon jó, igencsak szívbemarkoló.
Annyit szeretnék még tudni, hogy a Jobbik esetében mi az a bár aprócska jel, ami egyebet ígérne. Mert egyelőre kiköpött Fidesz-paródia.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.04.16. 10:38:55

@Légy a levesedben: Elhúzhatok például Erdélybe? Már ott is vagyok, onnan szórakoznék rajtatok, ha annyira szórakoztató lenne.

Albu 2015.04.20. 01:45:57

Valóban telitalálat.

Tűnődtem, mi lesz a sok tisztelt után. Csattanóra számtottam. De ez tulajdonképpen az volt. : )

marinar 2015.04.24. 12:43:48

@bontottcsirke: Azt olvasok amit akarok.....jelzem a politikai nézetem szerint a szélső középhez tartozom. Rühellem TGM-t, de nem szívelem a Jobbik bunyós Bálintjait sem, akik "na majd kint találkozunk szólogatnak be".

viktorputyin 2015.06.13. 16:58:11

Eközben a valóságban:
"A teljes népesség körében a Fidesz 20, a Jobbik 15, az MSZP 9, az LMP és a DK 4-4, az Együtt 1 százalékon áll az Ipsos kutatása szerint."
süti beállítások módosítása