menekultek_vonulnak_gyalog.jpgA Keletiben hetek óta megrekedt migránsok gyalogos útnak indulása olyan helyzetbe hozta Magyarországot,amely lehet borzasztóan kínos - de kínálhat váratlan és gyors megoldást is a krízisre. Utóbbihoz azonban némi bátorságra, vagy még inkább józan belátásra is szükség volna.

A kormánynak most két lehetősége van

1. Továbbra is, lassan utolsóként egész Közép-Európában, betartja és betartatja a dublini rendeletet. Ez viszont békésen már sehogyan sem fog menni. A Keletinél még hetekig, hónapokig elparkoltathatták volna a tömeget. Viszont most, hogy megindultak, a nyers erőszakon kívül az égvilágon semmi sem állíthatja meg őket. Persze, nyilván egy ponton túl el fognak fáradni. Lepihennek majd valahol egy időre, de hamarosan újra indulnak majd. És akkor előbb-utóbb előkerül majd a tonfa, a vízágyú. És ezekkel együtt nyakunkba zúdul majd az egész világ felháborodása - ráadásul úgy, hogy több ezer nyakunkon maradt migránson túl nem nyerünk vele semmit. 

2. Betartja a genfi menekültügyi egyezményt. Nem támad fegyvertelen emberekre, nem nyelet könnygázt gyerekekkel, nem veret tonfával nőket. Szépen hagyja, hogy a tömeg elmenjen a nyugati határig, esetleg még vonatra, buszra is pakolja őket. Ebben ez esetben persze menetrendszerűen érkezik majd a velejéig rothadt, álszent német politikai elit szemöldök ráncolása - de ennél több aligha történik majd. A schengeni övezetből hónapok óta nem zárják ki sem az olaszokat, sem a görögöket, holott ők jobbára még kísérletet sem tesznek migránsok regisztrálására. Megszabadulunk az itt rekedt bevándorlóktól, s közben a déli határt is lezárhatjuk, amennyire tudjuk. 

Az elmúlt napokban Berlin ennek a két nemzetközi jogi normának a betartását kérte számon rajtunk. Egyszerre követelték Dublin III, és a genfi menekültügyi egyezmény betartását. Ez, legkésőbb a mai naptól teljesen lehetetlenné vállt. A kettő nemfog menni egyszerre. Vagy továbbengedjük a migránsokat, vagy erőszakkal megállítjuk. A praktikum, a nemzeti érdek, és a humánum egyfelé mutat: Dublint kell lehúzni már végre a WC-n!

Igen, tudom, hogy, ha Nyugat-Európa belefullad a muszlim áradatba, akkor hosszú távon nekünk is csengettek. Csakhogy a nyugat kretén politikai vezetőit a jelek szerint az égvilágon semmivel sem lehet már ráébreszteni a nyakló nélküli bevándorlás életveszélyes voltára - csak, ha nagy tömegben, sokkhatásként eresztjük rájuk őket. Akkor talán rájönnek, hogy mitől akarjuk mi itt lenn a dél-keleti végeken megvédeni a kontinenst. Ha meg nem, akkor Európa így is-úgy is menthetetlen. Akkor ez az egész már nem a mi ügyünk, és nem a mi felelősségünk.

Nem lehetünk annyira hülyék, hogy mi dögöljünk bele több tízezer, vagy százezer migráns eltartásába, vagy, hogy mi vállaljuk a velük szembeni embertelen fellépést - csak, mert Berlinben, Párizsban és Brüsszelben még mindig nem jöttek le a multikulti LSD-ről.

Egy egész kontinenst nem menthetünk meg önmagától  De magunkat még talán igen...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr277760850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikimackó 2015.09.04. 18:27:41

lehetne emberként is viselkedni a vándorokkal........, senkinek ne legyenek kétségei és mindenki jól vésse az eszébe, ők mind agyarország barátai lesznek !!!

Veridicus76 2015.09.04. 18:37:03

Werner Faymann osztrák kancellár szerint Magyarországnak ki kellene állnia a közös határvédelem mellett.
A Lajtától nyugatra tényleg mindenki ennyire retardált kretén állat??? Magyarország hónapok óta másról sem beszél, mint hogy közös EU-s határvédelem kell. Mi a faszról beszél ez a bécsi idióta??? Tényleg mindenki elmebeteg odaát???

zriff 2015.09.04. 21:23:58

Gyanítom, hogy sajnos az első lehetőség fog megvalósulni.

==T== 2015.09.05. 00:07:48

"És akkor előbb-utóbb előkerül majd a tonfa, a vízágyú. És ezekkel együtt nyakunkba zúdul majd az egész világ felháborodása - ráadásul úgy, hogy több ezer nyakunkon maradt migránson túl nem nyerünk vele semmit. "

Ez speciel nem igaz, mert ezzel elriaszthattuk volna őket a magyarországi útvonaltól. Elég jó reklám volt az utóbbi pár nap azzal kapcsolatban, hogy itt nem jó migránsnak lenni, menjenek másfelé.

==T== 2015.09.05. 00:11:19

Hogy előremutató legyek:

A határzárat kell rendesen megcsinálni, mert nekünk az sem lesz jó, ha ezek tőlünk nyugatabbra mennek - akkor sem, ha nem küldik vissza hozzánk őket. Azt kell elérni, hogy ne tudjanak bejönni Európába, akár erőszakkal is.

A jól felépített határzár árammal, könnygázzal, gumilövedékkel védhető.

Krisz11 2015.09.05. 00:23:20

"Igen, tudom, hogy, ha Nyugat-Európa belefullad a muszlim áradatba, akkor hosszú távon nekünk is csengettek."

A ballib ideológia fog belefulladni, és utána Nyugat-Európa vagy túléli vagy eltűnik.

"Egy egész kontinenst nem menthetünk meg önmagától De magunkat még talán igen..."

Teljesen egyetértek. Magyarországot kell élhető fehér országként megtartani,
a nyugat meg csináljon iszlámékkal, amit akar.

Toportyán Zsóti 2015.09.05. 08:34:56

Jobber elme képtelen tanulni 2 világégésből,tovább játssza a mindenki hülye csak neki van áramszedője nótát...Magyarhon nagyját már sikerrel elszórakáztátok most a maradék van soron.

Toportyán Zsóti 2015.09.05. 08:36:27

Keresztény tanításokból időleges felmentést kaptak a jobber elmék hitük szerint?!

ufópilóta 2015.09.05. 20:08:51

@Veridicus76:
Lehet, arra célozgat, hogy Magyarország az egyetlen EU-tagállam, amely nem vesz részt a közös határvédelmi szervezetben, a FRONTEX-ben. Se pénzzel, se emberrel, se szándékkal.

Mer mink egyedül uraljuk meg a helyzeteket.

De ha van jobb tipped, mondjad.

Veridicus76 2015.09.06. 12:26:27

A Frontex a Földközi-tengerre koncentrál. Ott nekünk nincs dolgunk.
Európai hadsereg kell, szét kell baszni az Iszlám Államot, meg az összes lázadó iszlamista bagázst a Közel-Keleten, aztán hazaküldeni az onnan érkezetteket. De főleg hermetikusan le kell zárni a határokat.

Veridicus76 2015.09.06. 12:27:00

Amikor olvastam, hogy a Gyurcsány nevű hazaáruló féreg elhagyta Magyarországot, megörültem.
De sajnos visszajött az a patkány.

IdomitottFoka 2015.09.07. 12:58:32

Egész értelmes írás ez, na. És kicsit fatalista.

pervie but hot (törölt) 2015.09.09. 03:50:04

Az első pár százat kellett volna lelőni, a többi nem jött volna erre.
Ahogy a keresztény szerbek is csinálták a bosnyákokkal, albánokkal. Most egész Európa imádja a szerbeket, a magyarokat meg gyűlöli. Megéri az a pár ezer 7,62-es lőszer meg egy kis nemzetközi ajtócsapkodá azt, hogy többet hívatlan idegen ne lépjen az ország területére.
süti beállítások módosítása