Az, ami tegnap Bordeaux-ban történt, arra nincsenek szavak. Az maga a CSODA. Annyira kellett már ez a győzelem ennek a megtört gerincű magyarságnak, mint egy korty víz a sivatagban. És ha az összes többi meccsünket el is bukjuk, nem számít, akkor is megérte.
Őszintén bevallom, kezdetben én is károgó voltam. Csendes ellendrukker, önsorsrontó magyar búsongó. Barátaim a megmondhatói, hogy még a selejtező utolsó szakaszában is attól féltem, ha kijutunk, mi leszünk Európa lábtörlői, akibe mindenki kénye-kedve szerint beletörölheti a saras csizmáját. „Talán jobb lenne, ha ki se jutnánk, legalább nem aláznánk meg magunkat a világ színe előtt” – ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben...
Aztán az elmúlt hetek során engem is magával ragadott az örvény: a remény, a hit és a nemzeti büszkeség megélése iránti vágy. Tegnap pedig megtörtént az, amire nincsenek szavak. Az igazi CSODA. Amire olyan sokan olyan régóta vágytunk, de nem mertünk hinni benne igazán, mert már annyit csalódtunk. Elhitettük magunkkal és másokkal is, hogy velünk ilyen jó dolgok nem történhetnek meg, ez csak a bezzegországok kiváltsága. Nekünk marad, ami az asztal széléről lehull. És miközben a morzsák között egymást martuk, hogy ki miatt tartunk ott, ahol – eközben ez a kéttucatnyi magyar srác elhitte és megcsinálta a lehetetlent.
Nekünk. Helyettünk is.
Annyira kellett már ez a győzelem ennek a megtört gerincű magyarságnak, mint egy korty víz a sivatagban. És ha az összes többi meccsünket el is bukjuk, nem számít, akkor is megérte. Mert megmutattuk magunknak és a világnak, hogy mire vagyunk képesek, ha hiszünk magunkban. Az, hogy emellett lemostuk a pályáról az ellenfelet, szemet gyönyörködtető labdatartással játszottunk és végül bezsákoltuk a három pontot – ez már csak hab a tortán.
A mai nap, mint a tenger, megindulnak az elemzések, az eufória érzése lassan átadja helyét a józan és kevésbé józan újratervezésnek. Előbukkannak a föld alól az eddig meg nem hallgatott szakértők, akik mindig is tudták. A politikai agitátorok, akik megmondják majd, kinek kell igazából hálásnak lennünk. És lesznek továbbra is kitartó károgók, akik ennek se tudnak örülni, mert ők semminek sem tudnak szívből örülni, ami magyar.
De mi ne törődjünk velük. Nekünk most egy dolgunk van. Hálásnak lenni, hogy a Jóisten magyarnak teremtett bennünket, és megélhettük ezt a napot.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.15. 12:20:15
Veridicus76 2016.06.15. 12:57:50
Külön kéjes öröm, hogy a magyargyűlölő rasszista patkányok agyvérzést kapnak dühükben. Bekaphatják. :-) Tövig. :-)
Zb74 2016.06.15. 15:08:37
bringás bosszantó 2016.06.15. 16:39:14
Ballib cenzúrázók réme 1 2016.06.15. 16:45:21
Hat éven át dolgozott meg ezért a sikerért a nemtelen háttérhatalmi támadások közepette, de beérett a munka gyümölcse. Most aztán mindenki látja, hogy megérte államosítani a manyup pénzt, megérte nem ömleszteni az adóforintokat a mindent elnyelő kórházakba, betegápolásba ne és persze a semmire sem vezető közgazdász meg jogász meg mindenféle értelmiségi szakmát adó oktatásba.
Hanem ehelyett stadionok kellenek, mindennapi tornaórák és hittan kellenek és mindjárt a mi sikerinkről beszél a világ, minket szeretn az egész haldokló Nyugat másolni.
MÉG TÖBB STADIONT, ÉS MÉG TÖBB PONTUNK LESZ!
Janossz 2016.06.15. 17:25:30
Lassan csomagolhatják a harcosaikat.
Bajkeverés megint nem jött be. A foci se.
2016.06.15. 17:34:24
Csak aztán nehogy hatalmas nagy pofára esés legyen a vége.
Ennyi.
annamanna 2016.06.15. 17:35:53
Mi az, hogy megtört gerincű magyarság? Én egyáltalán nem érzem magam megtört gerincűnek.
A focival meg nem tudok mit kezdeni. Úgyhogy azt sem gondolom, hogy erre a győzelemre olyan szükségem volt, mint egy korty vízre a sivatagban.
Oké, lehet neki örülni, de azért elképesztő, hogy emberek mit bele nem látnak ebbe.
Kicsit hosszú, de legalább értelmes és józan szöveg: mandiner.hu/cikk/20160615_kardos_gabor_ria_ria_milyen_hungaria
Janossz 2016.06.15. 18:40:25
De a kommandós bunkók se. Dolgozni kéne inkább.
Janossz 2016.06.15. 19:36:34
Veridicus76 2016.06.15. 20:28:03
Krisz11 2016.06.15. 21:50:35
Veridicus76 2016.06.15. 22:03:27
Arthur Bloch 2016.06.16. 05:50:20
